Emlékirat

  Azt hiszem, sosem voltam különösebben barátságos, úgy értem, csak akkor dicsértem, ha őszintén gondoltam, mégis tele vagyok ismerősök tömegével, emlékekkel, kivel hol voltunk együtt, tanultunk, játszottunk, dolgoztunk, üdültünk. Rettentően örülök, ha rátalálok egy ismerősre, aki még él, elmesélem neki, [… Tovább]

Piroslanak a pipacsok, csak néha-néha tarkítja a vörösséget egy kis kék, vagy éppen a pitypangok fehérje. A csönd mintha vérzuhatagba lenne fojtva, szinte hallik, ahogy jajveszékel. Még sétál a búzamező szélén a lágy szellő, de hirtelen egy madár röppen. Micsoda [… Tovább]

  egyre többen látogatták régi ismerősök, szomszédok nővérem adott ötven forintot a főnővérnek hogy adjon neki beöntést elfogadta, annyit mondott köszönöm, de új anyukát nem tudok adni gabi néni harminc év után nézett rá “ha már te is eljöttél, akkor [… Tovább]

Bukoweberdói és Ujisciei Báró Ungár Károly   Nézegetem a katonahőseink.hu domén-névre „hallgató” honlapot. Lelek rajta a Mária Terézia Rend Kitüntetettjei között egy nevet: Vitéz  Bukoweberdói és Ujisciei Báró Ungár Károly. Íme a hőstette: „A Rendbe való felvétel alapját képező fegyverténye: [… Tovább]

Hajdanvolt gyermekkoromban drága nagymamáim jóvoltából sok finom étket ismerhettem és ízlelhettem meg. Mindkét mamám ügyesen sütött-főzött a konyhában. Családtagjaik sohasem éltek panasszal a főztjük ellen, valószínűleg azért is főztek olyan ízesen és olyan jól. De sajnos az alma, illetve az [… Tovább]

           Krónika 1949. Egy hazatelepült család naplójából                               Koosán Ildikó         Kis zománc tepsit kaptak meg két horgolt terítőt esküvője előtt elhunyt rokonuk hagyatékából;   a finomabb holmit egy jómódú unokahúg; neki akármit nem lehet adni, hozzászokott [… Tovább]

Elvesztett percek   Máskor, ha könnyű ügyeletet kívántak neki, Szabolcs tréfásan azt felelte: „Az mi fán terem?” Ezúttal mégis négy órát tudott aludni. Egy sürgősségi kórházban egy nagy szó. Amint hazaért, óvatosan fordította el a kulcsot a zárban. Fölöslegesen aggódott [… Tovább]

  Háromszor vágtak fel, egy köldöksérv, egy vese, tizenkilenc centi a baloldalamon, egy császármetszés hagyományosan, összesen vagy hat hét kórház, de mindez akkor, mikor a kórház még ellátta funkcióját, voltak orvosok, ápolók, nem kértek pénzt, de eltették. Háromszor kérdezték meg, [… Tovább]

átizzó szavakban foghatom kezed napsugarak elől erdőbe szaladnál lennénk vers fákról a hang levelek madarak zajától hallod ismét a hangtalant még gomba nő átlép rajtunk a jövő mostba tereled a perceket csókom zsebóra időt ha mér egy simogatás papírra érinteni [… Tovább]

    Világunk: képzelettér.  A tanya és a Zagyva-gát között álltam.  Szürke égbolt, hóesésbe veszett láthatár.  Hívott a gáton túli táj, a folyó.  Hószakadásban még sosem láttam.  Fel a gátoldalon s meglátom,  amiben tavasztól őszig sokszor gyönyörködtem.  Arcom feltartottam a [… Tovább]

Requiem egy nagyszerű asszonyért halálának évfordulóján. Már négy éve távozott… Ferenc két év múlva követte… 2009. február 24-én írtam: “Igen Ildikó, emlékszel biztosan, hogy mit kérdeztem Tőled még az ismeretségünk elején… Hogy a test, vagy a lélek doktora vagy-é?! Már [… Tovább]

Karácsony szent estéjén távozott el egy másik dimenzióba Édesapám. Szívemben halálomig megőrzöm emlékét.   Még javában dübörögtek a tankok a környéken, amikor nagymamám hasában mocorogni kezdett egy újabb magzat. Harmadik volt ő a sorban. Akkoriban még nem tudták előre megmondani, [… Tovább]

  Azok a kezek ugyanolyan mások voltak, mint az addig látott kezek, különbözőségük abból adódott, hogy beszéltek, csak mozgással és fül helyett a szemnek. Zoli magas volt, szőke és mosolygós szemű. Emeletes ágyon aludtunk, én lent, ő fent. Esténként, villanyoltás [… Tovább]

A tanítómra, Bandi bácsira nagy tisztelettel emlékezem, aki megtanított bennünket EMBERÜL és MAGYARUL. Írását azért merészelem megosztani, mert nagyapám a történet szereplőinek egyike, apám pedig egyik adatközlője.   “A szovjet csapatok 1944. december 3-án érték el Ozorát, s egyelőre itt [… Tovább]

      Egy éve, hogy egy kis faházikó büszke tulajdonosai vagyunk. A Vadkerti tónál, de nem közvetlenül a partján szerénykedik a kisebb-nagyobb nyaralók között. Tán ötpercnyi gyaloglás sem kell, és máris halljuk a nád suhogását, mely a parton övezi a [… Tovább]

Eljön az az idő, amikor minden emlék megszépül.   Mikor én első osztályos voltam, akkor bátyám már hatodikos. A hat év korkülönbség tette talán, vagy a velünk született testvéri szeretet, de mi soha nem vesztünk össze, nem úgy, mint amit [… Tovább]

    Magyarországon, érdekes módon nem lett annyira híres és befutott írónő, mint a tengeren túl, Amerikában. Az egyik leghíresebb regényét a Vörös Pimpernel-t szinte az egész világon ismerik. De ki is ez az arisztokrata hölgy, aki ezt alkotta? Báró [… Tovább]

Az “Emlékirat” kategóriát jelöltem meg, de ez nem igazán stimmel. Tud valaki jobbat? A 70-es évek elején még tantárgy volt a tudományos szocializmus.   A tanárunk – ismerve saját tantárgya szükségszerűen meglévő unalmas, logikátlan és így szinte megtanulhatatlan voltát – [… Tovább]

Foto: internet     Legutóbb szerkesztette 2017.08.18. @ 12:43 – Szulimán Eleonóra

  Csak ezt látom…  Ha becsukom szemem, egyetlen kép kérezkedik pilláim alá — sosem akar magamra hagyni —, egy utolsó abból a hajnalból. Még a sötétség uralta az eget, apró kis csillagok játszottak ott fent magasan, az erdő fái a [… Tovább]

Szalmakalapos öregember száll ki az ezüstszínű mikrobuszból. Arca csupa izgatottság, ahogy a barátja mellé lép. – Nézd! Ott volt a házunk… Sajnos már lebontották, de ez a park régen is itt volt! És nézd, ott a szobor, aminek a karján [… Tovább]

             … a múlást   Májusi vihar, mennydörgés, cikázó villámok. Csattanás. Felriad. Jaj, a gyerekeknél leesett valami! Gyorsan a szomszéd szobába siet, betekint. Békésen alvók. Visszafelé az előszobánál kicsit megáll, a fürdőszobából fény szűrődik, valaki égve felejtette a villanyt. [… Tovább]

Mocsár Zsófia Alexandra Lányom ma is, akárhol is legyen… A fotón a férje, Peer Krisztián. http://fidelio.hu/szinhaz/2016/06/24/25_evesen_elhunyt_mocsar_zsofia_diszlettervezo/     mióta elmentél kétszer leestem a lábamról nem tudni miért hiányod idegsejteket égetett el bennem melyeket sohasem regenerál már semmilyen idő az órajárás [… Tovább]

  Szikár termetét az élet megtörte, hajlott hátán cipelte a maga keresztjét: egy egész történelmet. Egy rossz szót soha nem szólt senkihez, maga volt a megtestesült nyugalom, jóság. Emlékszem hófehér hajára, bajuszára, fekete kalapjára. Mi csak így neveztük: öreg nagyapa. [… Tovább]

Lázadó ifjúságom egy kis darabkája, mert én is voltam valamikor fiatal lány!     Előzmények. Amikor kimaradtam a nyolcadik osztályból, saját akaratomból, finom felkérésre elmentem a Május 1 MGTSZ be a cséplőgéphez, „a patikába”* polyvás lánynak**. Nem nehéz, de kegyetlenül [… Tovább]

Egy történet      Belgyógyász szakképesítése mellett körzeti orvosként dolgozott egy pesti egészségügyi körzetben a testvérbátyám. Hagyatékát rendezgetve, táskájából előkerült egy régi karton, melyet ereklyeként őrizgetett. S rajta egy dátum: 1957.okt.23 — az 56-os Szabadságharc egyéves évfordulója. A történet a [… Tovább]

    A Hegedűs Gyula utca, és a Csanády utca sarkán állt egy szovjet tank. Apám a Csanády utcából igyekezett átjutni a Hegedűs Gyula utcában lakó nagyszüleimhez, hogy biztonságba helyezzen minket öcsémmel. Előző este egy akna robbant a szomszédos üres [… Tovább]

Lírai emlékek és álmok egy feledésbe merülő emberről.   Megérkeztek, elvitték, és befektették egy kórterembe. Másnap reggelig rá sem nézett senki. Akkor megkapta a szükséges kezelést, és két kórteremmel odébb taszították, az intenzívnek tekinthető szobába. Valamivel jobban érezte magát. Arca [… Tovább]