Hónap: 2014 június

/Kép: Ruzsa Dániel felvétele/     Minap kószáltam a rétentarka kis virágok között,lábam alatt dőlt selymes fű,lelkembe béke költözött.Mintha függöny ereszkedne,pára lepte el a tájat,s belefacsart a lelkembe… láttam két kicsi lábat. Bukdácsoló kisgyerek én,futok visongva, nevetve,virágtól – virágig csábít,csalogat [… Tovább]

Messze mentél, s nincs már több idő.     Olyan lett a világ, mint az  az este, mikor éreztem… egy tarka lepke elszállt merengve, rebbent a függöny, de csak mintha, emlékszem, akkor is sírt a tinta tollamból.   Nyílt az [… Tovább]

Egy tojás kellett, liszt,  meg só, szemernyi, utána eggyé gyúrni, kisodorni, jó maradásra deszkalapra tenni, hogy kellő időt tudjon nyugovolni,   meg anyám, aki bírta az egészet, s oda se nézve csipkedte darabra, az éhes tészta édes örömé lett, a [… Tovább]

    Időközben elhunyt édesanyám ellen, akit a csontrák ártatlanul vitt el, vádat kell beadnom, most, hogy felnőtt lettem. Szólhatott volna, hogy egyedül voltam, és ha ő távol lesz, újra magam leszek, de nem szólt, csak becézett, ringatott engemet, s [… Tovább]

  Már  gyermekkoromban  is  bátran  a  Napba  néztem  ’s  míg  bárányfelhőkkel  dominózott  apró  ujjam,  úgy  tudtam  és  hittem;  a  fénytől  nincs  miért  félnem  ’s  megtehetem,  hogy  álmaimat  sötétbe  bújjam.    Azóta  már  világosabb  a  teremtés  terve  –  láttam  gyilkos  tüzű  [… Tovább]

  kigombolt kabátban vágok neki az éjnek botorkálok megszökött írásjelek között kutatok ások nem mehetek lentebb anyám itt van mellettem félek “h betű” megvágta kezem szorító kötés a seben el ne vérezzen hitem tékozló gyermek csenevész álmok utam vége felé [… Tovább]

    Ugyanaz a vonat, mint minden nap, ma mégis másképp hat rám ez az egész. Megáll az ész!   Megszokott arcok jönnek sorban, valami mégis… másképp van. Mások a tekintetek, mindenki rám nevet. Mi történhetett?   Mosolyog a világ. [… Tovább]

  Színükre eszmélő lombok felett fényesedik az ég.   Kapásból eleresztem az álom visszaugró képeit.   Zajok seprik a csendet, hangraforgó minden, mi él.   Helyettük ragadnom meg a csöndbezárandó szépség pillanatát.   Ha kép, ha vers: hasson, gyarapítson, ellenálljon [… Tovább]

Bálint Endre: Kőmadár ( 1952) olaj, vászon   Az idő; madár a téren, tegnap siklott – ma kövülten áll, szobám ajtaja fölött fészket rombol   a halál.   Napjaim rég elvirultak, de egy holdkóros fény még földereng, s a felhasadt [… Tovább]

      Az utolsó pillanatban jelenti be magát,amikor már tükörbe nézni sincs erőnk,nemhogy visszább állítani az órákat,hogy életünk romjait, mint a puzzle-darabokat egymáshoz illeszthessük.A látszat kedvéért legalább. Mert nagy a rendetlenség bennünk már megintEmlékeink folyója visszafelé áradva cipeliíratlan terhét, a [… Tovább]

  1. Micsoda őrültségeketálmodok éjjelente,s ami reggelre megmarad,mintha valóság lenne. Tapintom, érzem, ízlelemlélegzetvisszafojtva,s nekem ütődik, ami van,akárha álom volna. 2. Ki vet azután ágyat,amikor nincs bocsánat,ki sír, ha sír utánad,ki lázad, hogyha lázad? Csak Isten könyörüljön,jobbik székében üljön,jóságra megtanítson,sohase szomorítson, [… Tovább]

    Alkony borult a végtelen tóra, bíborszínű vére szétfolyt vizén, s’ megült pár szitakötő íriszén, utoljára még egy apró csalóka fény, felragyogott Zeusz égiszén.  Tavirózsa kelyhe titkokat rejt, összezárt szirmában alvó angyal, ringatja álmát a víz, marasztal a varázs, szépségére könnyet ejt Isten és cseppje szívet vigasztal. [… Tovább]

    Fekete gyászban egyenes háton kiterítve nyugszik volt legjobb barátom                                    Sötétszürke öltöny mellén szürke csokor zárt szemhéjak hegyes orr odafagyott vigyor   Utolsókat pislog a Hold fenn az égen kezem szorongatja édes feleségem   Bíborpalást takarja a kedves [… Tovább]

Foggal, körömmel…   A világ ma focipálya, ahol síppal a szájában őrült bíró szaladgál. Egyiknek mindent megenged, míg másnak  a szabályos gólt sem adja meg.   Noha nem atomfegyver, a tizenhatoson belül a sztár felborul már attól is, ha valaki [… Tovább]

 Vihar Szentivánéjjel                                           Koosán Ildikó  veszélyt jelzőn ezernyi esőcsepplampion villogott, tócsahullámok nyelték magukba a süllyedő Napot, porfüstös esőillatot kavarta a szél,- s [… Tovább]

  Ugyanaz  a  régi  ház  ( néha  újravakolják )  a  kátyús  járdákon  vizeletfoltos  az  aszfalt,  időnként  Musztafák  jönnek,  Rüdigerek,  Kolják  –  a  cifra  nyomorúság  csupán  minket  marasztalt.    A  habarcs  alól  kinyúlnak  elvako(u)lt  jelszavak,  de  jó  kapcsolatokkal   minden  törvényen  átjutsz  [… Tovább]

  naphosszat földet művelsz vagy gyereket,fejedben versenyt kattogó kerekek,estére lerogy a láb: nini, vébé!ugrik a csatorna, csacsog a tévé,olcsó közhelyszínrajz – kollektív magány,az utcán autó tép, tuc-tuccol, vagánysrácok lehetnek, csak hajrá, go! go! go!olajos tócsában csillan harsogónaplemente; de mondd, a [… Tovább]

      Rólad álmodom ma éjjel,elhagyott kertünk borítvaezernyi száraz levéllel,sós eső mossa a fákat. A féltés hatalmas teste,mellemre telepszik, ásít,üres csarnok csak az este,és a múlt, foltos papírlap. Emlék-szilánkok a padlón,illat-selyem végig hasadt,préselt szirmod őrzi naplóm,ma éjjel rólad álmodom.

  A szemed mögötti csendet kémlelem, ahogy közhelyesen ordít, lassan lételem lesz a hiány, és elhiszem, hogy az én hibám, hogy nem vagy itt. Tarkómon igazság lapít és fülembe suttog.   De nem hiszek a hangoknak, ez csak szimpla háttérzaj, [… Tovább]