Vajdics Krisztina : Nyaralók

 

Kellemes napfény áradt szét a parton, a Balaton hullámai finoman verdestek. A sétány mellett már gyülekeztek a családok, napozók, lassan megindult a szokásos pörgés.

Eszter minden reggel kisétált ide. Hosszú, szőke haját kontyba kötötte, egy szimpatikusan csendes helyen lepakolta törölközőjét, lestoppolt egy napozóágyat, és nyugodt tempóban, fokozatosan haladva sétált egyre beljebb a hűs vízben. Komótos mozdulatokkal úszott, egyre beljebb haladt. Mint minden évben, most is egyedül töltötte itt a szabadságát, bár titkon mindig valami változásban reménykedett. Már tíz éve is ugyanazt gondolta, amit most, talán a Balatonnál, végre… talán itt párra lel. Mégis, mindig egyedül tért haza. Most úszott hát. A víz kellemes hullámokban simogatta bőrét, már alig hallotta a strandról szűrődő hangokat. Amikor egy kissé elfáradt, megfordult, visszatempózott, és végigheveredett a fehér napozóágyon. Mellette, egészen közel, egy négytagú család szállongó hangjait lehetett hallani, akaratlanul is feléjük fordult.

— Anya, az úszógumim! — süvítette egy tízéves-forma kislány, aki a család középpontjában üldögélt.

— Ne nyafogj már, leányom! — mondta az anyukájuk a Nők Lapjából felpillantva, s feltűzött, barna haját megigazítva, ápolt kezével lapozott egyet.

— De akkor is, mindig neki adsz igazat! — folytatta a sírást a lány.

A hölgy ekkor felpattant, és határozott mozdulattal kikapta az úszógumit a kisebb gyermek kezéből, aki éppen győzelmes mosollyal készült a vízbe, most pedig felháborodottan sivítva tiltakozott.

— Nincs, és kész! — jelentette ki a hölgy, és ellentmondást nem tűrő hangon hozzátette — Nyaralunk, nem veszitek észre? Nem otthon vagyunk!

Az apuka, kicsit távolabb tőlük, egy kempingasztal mellett, feszes fecskében, szemét összehúzva, laptopját kattogtatva ücsörgött egy napernyő alatt. Felpillantott, majd egy „Nem tudok dolgozni, csendesebben!” felkiáltás után, folytatta a munkát. Enyhén kopaszodó fejét kissé hátradöntve, derekát láthatóan fájlalva, szigorú pillantásokat küldözgetett a két gyermek felé.

A kislány és a kisfiú szimbiózist alkotva összekuporodtak a törölközőn, s halkan szipogtak. Hiába, az úszógumira mindkettőjüknek szükségük lett volna, de csak egyiküknek jutott. Az anyuka újra belemélyedt a Nők Lapjába, mellettük, egy rézszínű kalitkában egy papagáj magokat köpködött, körülöttük gyülekezni kezdtek a nyaraló családok. Ki itt, ki ott telepedett le, előkerültek a kis vödrök, apró úszógumik, felfújható matracok, a vízben is egészen sokan úszkáltak már.

— Mondtam neked, Gábor, hogy hozzuk el mindkettőt! — szólt a nő szemrehányóan az elmélyülten munkálkodó férfi felé, aki egy pillanatnyi gondolkodás után a foga között mormolta:

— Mondtad, mondtad, Ritukám, de miért nem cselekedtél? „A tett halála az okoskodás”! No, oldd meg ügyesen ezt a helyzetet, nekem dolgoznom kell!

Rita ekkor egy rövidke strandszoknyát magára kapva, lendületesen elindult a szálloda felé a másik úszógumiért.

— Apa! Nem hagy békén! — nyafogta a kövérkés kisfiú egyre hangosabban, miközben nővére csipkedte, böködte, így a sírdogálás tovább erősödött.

Gábor erőteljes hangon csendet parancsolt, még a kalitkában nézelődő papagáj is megrémült egy pillanatra. Amikor Rita az úszógumit lengetve, lihegve megérkezett, a két gyermek végre boldogan beevickélhetett a vízbe. Ő a partról figyelte őket, s néha feléjük kiáltott:

— Maradjatok a parthoz közel! A kisfiú színes, lifegő fürdőnadrágja, s a hosszúra nyúlt leányka piros kétrészese már alig látszott ki a vízből. Boldogan lendítették, forgatták, csapkodták egymást.

Rita kicsomagolt egy adag ennivalót, a férje felé nyújtotta, aki dühösen tolta el a szendvicset.

— Hadd dolgozzak már egy kicsit nyugodtan! Annyiszor kértelek! — sziszegte a fogai között, majd hirtelen összezárta a laptopját, felkapta a kempingasztalról fekete aktatáskáját, és dúlva-fúlva visszasietett a szállodába.

Az anyuka egyedül maradt, láthatóan gondolataiba mélyedt, fásultan pakolta vissza a hűtőtáskába az uzsonnás csomagot. Hirtelen felkapta telefonját, beütött egy telefonszámot, és sebesen hadarni kezdett. Csak úgy dőlt belőle a panaszáradat. Majd szomorúan nézte a vízben ficánkoló két gyermeket, a vízen úszkáló vitorlásokat és a hangoskodó, csapkodó fürdőzőket. Távolra meredő szemei előtt homályosan, elérhetetlenül kéklett a távoli Badacsony. A fejében egymást űzték, kergették a mindig visszatérő, újabb és újabb kilátástalan köröket leíró gondolatok.

Közben a vízben, egészen a parthoz közel feltűnt egy bölcs nyugalommal tempózó hattyúcsalád. A két szülő gondosan felügyelte a négy fiókát, elegánsan, büszkén haladtak. Rita töprengve nézte őket. Egyre erősebben tűzött a nap, szinte égette testét, a vízen megcsillantak a habok, s egyre lendületesebben hullámoztak.

Eszter is felkászálódott a napozóágyról, újra elindult a víz felé, majd a hattyúkat kikerülve, lassan tempózva, a partról ideszűrődő zajoktól menekülve, egyre beljebb úszott. Most valahogy jól esett lelkének a máskor olyan súlyosan nyomasztó magány.

 

Legutóbbi módosítás: 2014.06.27. @ 12:54 :: Vajdics Krisztina

Szerző Vajdics Krisztina 122 Írás
1966. március 14-én Miskolcon születettem. Gyermekéveimet Debrecenben töltöttem. A debreceni Tóth Árpád Gimnáziumban érettségiztem, majd a nyíregyházi Tanárképző Főiskola magyar-történelem szakos hallgatója lettem. Az írás szenvedélye vezetett a nyíregyházi Krúdy Gyula Újságíró Akadémiára, ahol újságírást tanultam. A helyi napilapokban jelentek meg első tárcáim, portréim, interjúim. 2008 karácsonyára jelent meg Neked írtam című verseskötetem, mely 42 verset tartalmaz. 2008-ban részt vettem a Magyar Író Akadémia írói kurzusán. 2012-ben szerkesztője, lektora lettem az Élő Költők Könyvklub kortárs irodalmi portálnak. Ebben az évben jelent meg Szökőangyal című novelláskötetem, második verseskötetem Szó születik címmel 2013 karácsonyára készült el. Az írás számomra levegővétel.