Most érzem csakelsárgult csontigazátaz intő szónakerejét tettre-vágyónmi lángra gyújtfélévszázadot késves hordom kínlódvavívódásaim közta meg nem értés látszatát Szívbontólélektükörré lettanyám holt szemébena vak világ s bolyongásombelenézek ő néz vissza rámalámerít súlytalanulördögűző karral felemels kitisztul e végtelenüres szemhatárhogy újra vele legyeks megértsem [… Tovább]
…mert olykor valóban megáll… Megállt az Idő. A világ moccanatlan nagy csendben vár, hogy neki lóduljon újra, sorsa után futva minden menjen tovább. Ha neki ered ismét, s elrohan mellettem a tegnap, a ma, a holnap, nem számít már, az [… Tovább]
Égboltkupola alatt, lombok apszisában állok: tarka gyászú levelek reám holt mámorában, mely az enyém is: mint minden álmom, a bársonyból pergamenné váló záporában, ahogy őszmintájú selymével, óvón lep el, míg utam testükön puhán vagy zörögve járom: ez [… Tovább]
