Ha a szívnek szárnya nő,
azért van, hogy szálljon.
Olyan, mint egy drágakő,
a legszebb a világon.
Hagyni kell, hogy szárnyaljon,
útja legyen szabad,
árván maradt szép álom,
ragyog, mint a Nap.
A rab madár is a ketrecből
a kék égre vágyik,
de torzult szárnya nem mozog,
kedves szíve fázik,
milyen élet az, ha már
nem repülhet a széllel,
meg kell halni szárnyak nélkül,
mégis büszkeséggel.
2016.04.12. Második gyermekem születése alkalmából
Minden kín, melyet átérez egy nő,
minden mi fáj, feledhető.
Ki már lett anya, méhében volt gyermek,
ki már szült e világra egy újabb szépséget,
aprócska csodát s adott véréből vért,
húsából húst, nem bánta kínját
csak tűrt, tűrt és tűrt,
hogy keblére rakják végre őt
mert a legszebb pillanat s értelme az életnek,
magadhoz ölelni a gyermekedet.
—————————————————————————-
Kedves Marianna! Szeretettel gratulálok második gyermeked születéséhez, és kívánok nektek sok szép együtt töltött évet, szeretetet, egészséget.
Ezt az írásod viszont most a naplóba javaslom. Üdvözlettel: Zsó
Aki ma koldus,
az lehet holnap gazdag,
és a szegénységből
búzát arathat,
lehet szép kenyere,
aranykemencéje,
de a szíve mélyén
ott van szegénysége.
És aki ma gazdag,
az lehet holnap szegény,
gazdagságából
nem marad már kenyér,
összeborul annak
aranykemencéje,
s a szíve mélyén
marad szegénysége.
kép:internet
Néha egy érzés megpihen idebenn,
olyankor csend van, és fáradt magány,
olyan ez, mint kit elvitt a szél,
szomorú kismadár a fán.
Ül a szívemen, mint elszáradt ágon,
egy új fuvallatra vár,
de idebenn minden némaságra lel,
van az a csend, ami már fáj.
kép: internet
Ahogyan a pókhálót a hajnali harmat,
mint éjjeli lepke a lámpafényt,
érintenélek, simogatnálak,
szerelmes kedves a kedvesét.
Hozzád mindig visszamennék,
mint az a lepke a fényre,
de tudjuk, hogy a végén meghal
és lehull a mélybe.
Mégis csábít, kínoz folyton
valami furcsa villanás,
te vagy a fény, én a lepke,
a lámpa alatt reggel megtalálsz.
kép: Pixabay
A múltnak vesszejéből ne fonj kosarat
és ne szedd tele a jelen gyümölcsével
mert nem bírja el s gyorsan kiszakad,
másképp érlelte meg a Nap.
Bár lédús és roppanó, mégsem finom,
kívülről bársonyos de mikor kettétöröm,
férges és rohad hát köpök egyet
elindulok, hogy másikat szedjek.
Szeretnék olyat, amit nagyanyám adott
otthonkája zsebéből volt a legédesebb,
de eltelt sok év és minden megváltozott
a fák alól már én magam szedem.
A múltnak vesszejéből ne fonj kosarat
és ne szedd tele a jelen gyümölcsével
mert nem bírja el s gyorsan kiszakad,
másképp érlelte meg a Nap.
kép:Pixabay
Hallom, hogy szuszog
bennem a szó,
már megszületett
és kimondható,
már annyira jön
de túl nagy a csend
és amíg így lesz
marad még bent.
A sok betű némán
a nyelvemen ül
és várja, hogy ajkam
e világra szül
egy rég hallott érzést
mi bennem rekedt,
amikor eldobtad
szerelmemet.
Mi lenne, ha
csak úgy, egy pillanatra
mellém bújnál reggeleken,
s hátamra takarót húznál,
nem hagynád, hogy fázzak.
Mi lenne, ha
picit átölelnéd testemet
a hajnalokon karjaiddal,
csak úgy, egy pillanatra,
s egy apró csókot lehelnél
lüktető nyakamra.
Mi lenne. ha
néha visszajönnél,
vagy ha velem ébrednél,
mert maradhatnál nálam,
csak úgy, hogy betakarjál,
mindig meztelen a hátam.
Kérlek, ne érj hozzám
mégis szeress nagyon,
minden érzés mozdulatlan
fekszik az ágyamon,
törékeny testem
simogassa ajkad,
de csak úgy a távolból,
mint virágot a szél,
mégis érezzem
ahogy hozzámér.
Szeretnék szirmot,
ajkamon mézet,
testemre szálló
zümmögő méhet.
Hűs hajnali esőt,
utána földszagot,
majd kedvesen ölelő
felkelő Napot.
Soha el nem múló
édes illatot,
melyet ágyamban
szerelmed hagyott.
