Elbeszélés

Randevú önmagammal

Ma elraboltam a szívem egy sétára. Az est borostyánfényt festett a hajamba, és mély gesztenyeszín lángot lobbantott szemembe. Szomjaztam erre, randevúzni önmagammal. A csend puhán lépkedett mellettem, lehullott emlékfoszlányokat szedegetett, majd langyos tenyerét nyújtotta felém. Úgy éreztem, lázas és libabőrös [… Tovább]

Elbeszélés

Templomos Kostas

Templomos Kostas[1] 1. A Budai Vár udvarán két dalia csattogtatta a kardját. Csak úgy szikrázott az acél! – Támad! Támad! – kiabálta a harmadik, a vívómester – Védd! Jól van! Folyt a tusa tovább. Hirtelen azonban egy nőkből álló csoport [… Tovább]

Elbeszélés

Estére kisütött a nap

A szomszéd kertjében a fenyők mégsem lettek boldogok, egyenesen vigyázzállásban szemlélték a vihar előtti csendet, szigorú tartással felkészülten a készülő viadalra. Igen, a közeledő ősz sejtelmes neszeit ők már érzékelték. Hiába lett néhány percre mézesen csorgó napsütés, tudták, valami készül. [… Tovább]

Elbeszélés

Ördög vigye a nősülést

  A kopott Kandúr bekapta az utolsó Márton napi libatöpörtyűt, és nagyot húzott a kupából, amiben jóféle portugieser volt. Azért is szerette, mert mindig, mindenhez lehetett inni. Asmodi barátja adta neki, a jószívű ördög, akit itt a pokolban ártatlanul meghurcoltak. [… Tovább]

Elbeszélés

Cancurka

Cancurka / macskagenerációk/   írta:Koosán Ildikó   Egyesek szerint bizonyosan kár ilyen történeteket leírni, hisz mindennaposak, máshol is előfordulhatnak, mégis úgy érzem az én történetem különleges. Leírásával szeretnék emléket állítani kissé szokatlan módon Nekik, akik életünk egy szakaszán önzetlenül örömet [… Tovább]

Elbeszélés

Rigó Jancsi a prímás 16. rész

Nem tudta elképzelni, mi történt. A városban alig találkozott emberekkel. Pár kóborló turistát látott csak. Már teljesen kiment a fejéből, hogy visszatérve a szállására, előveszi a hegedűjét, és megpróbál egyedül is pénzt csinálni. Ám valami belső hang azt súgta neki, [… Tovább]

Elbeszélés

Prakker

  Sosem lelkesedtem a takarítási munkákért, de muszáj megcsinálni. Előkaptam  a tíz éve vásárolt, és igen drága csúcsterméknek számító porszívónkat, amit csupán azért utálok, mert amikor a feleségem hitelre megvette, már akkor gyorsan átkonvertáltam sör egyenértékesre. Szóval még mindig sörözhetnék [… Tovább]

Elbeszélés

A fegyenc neve: 7567-es

 „Ezek a hazatért hadilobogók (…) nem egyszerű hadijelvények, hiszen nagyanyáink egy harcos nemzedék legszebb álmait, a győzelem és a szabadság álmát hímezték rájuk. Ezek a zászlók fájdalmas kudarcoknak voltak a tanúi, de láttak világraszóló csodákat is. Látták, hogyan alakul át [… Tovább]

Elbeszélés

A jégkrém

– Készen van már? Még mindig nem! Siessen már, ne aludjon! – pattogott Rozi.- Ne sürgess te némber! Öreg vagyok én már, nem megyek el olyan gyorsan! – lihegett az öregember. – Vén marha – gondolta magában Rozi. Miért kell ennek [… Tovább]

Elbeszélés

Csülleng

Fiskút,  apai nagyanyám szülőfaluja. Ne keresd  ezen a néven a térképen, mert azóta már Temesfűzkút a neve. Nem volt ez nagy település régebben sem, mint ahogy most sem az. Talán csak tízutcányi. A településen 1895-ben, már zömében románok, néhány család [… Tovább]

Elbeszélés

Augusztusi szellő

Augusztusi szellő   Augusztus közepe volt, néhány helyen sárgállott még az ott felejtett, le nem aratott búza, de már nem volt olyan szép aranyszínű, mint Péter-Pál napja idején. A Nap még magasan, az ősz pedig még messze járt. Piri szívében [… Tovább]

Elbeszélés

A házak állnak még

—Mennyi is leszel? – kérdezte apám. —Hatvanöt. Nem válaszolt rá semmit. Láttam rajta, azon gondolkodik, hogy már én is öreg vagyok. Vittem neki recepteket az orvostól, meg gyógyszert, egy egész zacskóval. Nem tud buszra szállni, mert magas a fellépő.  A [… Tovább]

Elbeszélés

Olga

  Van az úgy, hogy néha meg kell állni, és le kell ülni egy padra. Mindegy, hogy milyen padra. Az a legjobb, ha találsz egy olyan helyet, ahol csend és nyugalom van. Nem kell csinálni semmit, csak hallgatni a természet [… Tovább]

Elbeszélés

A kalauz

  Tévedni emberi dolog, gondolta Irén, és többé nem kérte meg a kalauzt, hogy meséljen neki a falujáról. Véletlen találkozás. Már egy ideje járt a váci vonalon, amikor kiderült, hogy Jóska a földije. Eleinte örültek egymásnak. Józsi már nyugdíj előtt [… Tovább]

Elbeszélés

Az első cigarettám

Azt gondoltam, hogy csúnyább leszel. De nem. Sármos arcodon semmit sem csúfított a halál. Mimikai ráncaid még most is jól állnak neked, az idő és a dolgos évek által vésett redők nem ártottak semmit a kinézetednek. Talán egy kicsit sápadtabbnak [… Tovább]

Elbeszélés

Még a határ sem…

    A négy polgárit[1] elvégezve Vera beállt a pult mögé – nagybátyja, Tibor üzletében. A rövidáru részleg lett az övé, s Tibor maradt a méterárunál. Azt nem adta volna át senkinek semmi pénzért sem. „A méterárunál lehet legkönnyebben elveszíteni [… Tovább]

Elbeszélés

Alex ollója (11./11)

Harmadnapon aztán én is bevallottam magamnak, hogy a halál mégis, igenis a vég. A reggeli fénnyel élezem képzeletem (csak el innen, csak el innen): a tükör rövid hajúnak mutat, az ollót ezután hegyesen tűzöm a sercenő szövetekbe. Occam szöveteibe. Én [… Tovább]

Elbeszélés

Alex ollója (10./11)

És mégis a holtak látnak többet… Én önként hulltam hamvaimra, amikor érte imádkoztam. Fenébe a boncasztallal! A holtakat többé már nem vagdoshatja semmi, a lelkek túlélik a halált. Vakon hittem, hogy oka volt elvesztenem a színlátásom, de mekkora egy kretén [… Tovább]

Elbeszélés

Alex ollója (9./11)

Péntek. Szemet nem boncolok. Occam miatt. Úgy simítja sötétlátóvá a határt átlépők szemét – öt finom ujjbeggyel, olyan lágysággal, ahogy tó tükrét fodrozza mély sóhajával a köd –, hogy kedvem lenne meghalni. Azelőtt gondolkozás nélkül kikanalaztam a golyókat is, célba [… Tovább]

Elbeszélés

Alex ollója (8./11)

Jó ideje nem kel már fel a Nap. A napszakok levedlett kígyóbőrbe bújva vonaglanak a nihil felrepedezett kövezetén: túlvilági a hang. Csak az öbölre tudok gondolni. Occam jó ideje nem ébred már fel, leszámítva azt a néhány másodpercet, amikor sírva [… Tovább]

Elbeszélés

Alex ollója (7./11)

Az első után rám legyintettek: majd a kemo kinyírja a többit. A kemo valóban kinyírná… Occam-ot. Úgyhogy a műtősnő tálcájáról felkapom a legelső eszközt, amit csak érek – Resano porcolló –, és úgy ragadom meg a markolatát, ahogy a rák [… Tovább]

Elbeszélés

Alex ollója (6./11)

Szerda reggel. Két nappal vagyunk a nagy csoda ünnepélye után. Álszent ováció, hipnotizáló katolicizmus. Ha nem dolgoznék az Egyház csodaváró ünnepein is, sosem láttam volna egyik éjszaka a kórház színhibás, kis doboztévéjén a Discovery csatorna „Hiszel benne? ” című műsorában [… Tovább]

Elbeszélés

Alex ollója (5./11)

Töretlenül megkövet a tükör. Törött. Ám itt van velem Occam most már minden reggelen. Én fésülködöm, ő borotválkozik, épp annyival magasabb nálam, amennyivel lealacsonyít hozzá a tükör homorúvá mozdult fele. Utálja. Én meg imádom, hogy meztelen. Dacolva a tökéletlenséggel hátat [… Tovább]

Elbeszélés

Alex ollója (4./11)

Apró szúrás. Meghatározhatatlan mélységben, detektálhatatlan időben. Csak a szín az, amit sosem felejtek már el. Egy angyal, akinek méregzöld íriszcseppek pettyezik a tekintetét. Volt már holt merev a pupillám, akkor vesztettem el a színlátásom. Occam szeme sosem lesz szürke, akkor [… Tovább]

Elbeszélés

Alex ollója (3./11)

Minden vágható. Az időt óramutató darabolja, a napfényt árnyvilággá szabdalják a felhők – vonszolódva kúsznak a horizont felé. Semmi sem állandó. Fényvisszaverődésekben a lét, addig, míg meg nem szakad a harang. A mamutfenyő csúcsa szakadt rá. Negyven méter magasból is [… Tovább]

Elbeszélés

Alex ollója (2./11)

Gyakorlott ujjai voltak a vénaszúráshoz. Ott álltam a terem félfájához dőlve, úgy, mint aki szemtelenül lazán szexi. A vékony csövek körbedorombolták puha kézfejét. Gyengéd volt. Pedig megszokta, hogy a töltésnél nincs tovább. Feltölt, mint az az érdes kezű, foghíjas tájszólású [… Tovább]

Elbeszélés

Alex ollója (1./11)

Magam vágom a hajam, és ez nálam elvi kérdés. Az ollóm épp úgy csattog a saját fürdőszobámban, mint a boncteremben. Naponta több halottban is megmártom, na, nehogy már egy fodrász csonkolja az én hajamat… Öntömjénezés volna, magamutogató hedonizmus. Bár a [… Tovább]

Elbeszélés

Az utolsó szökés

A baba nagyot csapott pufók kezével a tejbegrízes tálba. A nagypapa letörölte képéről a tejbegrízt.  – Azé’ nem kéne annyira elkényeztetni ezt a gyereket –, dünnyögte a menyének. – Mi köze hozzá, vén hülye? Inkább törődjön a maga dolgával. Az [… Tovább]

Elbeszélés

Nagymamám imakönyve

Most egy igaz történetet mesélek el nektek. Sok – sok évvel ezelőtt, amikor még drága nagymamám még fiatal kislány volt, kapott egy imakönyvet. Elmondása szerint egy öreg vándor ajándékozta neki. Kint játszottak az udvaron a szomszéd gyerekekkel, amikor egyszer csak [… Tovább]