Lantos Tímea : Estére kisütött a nap

A szomszéd kertjében a fenyők mégsem lettek boldogok, egyenesen vigyázzállásban szemlélték a vihar előtti csendet, szigorú tartással felkészülten a készülő viadalra.

Igen, a közeledő ősz sejtelmes neszeit ők már érzékelték. Hiába lett néhány percre mézesen csorgó napsütés, tudták, valami készül. Csak szeptemberi estéken, eső után tisztelegnek így a fenyők, mikor az égbolt egyszerre szürkés violaszín, s a Nap kacsint néhányszor, mielőtt elköszön.

Csak a szeptemberi esős napok után ilyen tiszta ízű a levegő, mintha valaki fentről, frissen mosott ruhákat teregetne. Eltompul az augusztusi virág és gyümölcs tömény illata, kissé steril ujjakkal simogat a szél.

Van ebben valami békés, megnyugtató.

Az árnyak megnyúlnak, mint a nagybeteg arca, ki még félig itt, de már félig ott. Mint, aki már elfogadta, szentségtörés lenne lázadni az elmúlás felett, látott ő már eleget, cipelt már sokat, és néha álmában kisded mosollyal leteszi terheit. Ezek a napsütések az ő megváltó álmai.

Az ember ilyenkor előhúzza vastagabb takaróját, ablak elé tol egy régi fotelt, előveszi kedvenc könyvét. Ezeken az estéken újba nem kezd, csakis ismertet lapoz, ízlelgeti, rendezgeti emlékei és idegszálai között a gondolatokat. Mérlegre helyezi, mit veszített súlyából egy régi ismerős gondolat, vagy mit gyarapodott az idők során.

Az új most fárasztó lenne. Hisz annak ott a többi évszak, de ilyen kora őszi estén nem felfedezni kell, hanem az ismertet szétmorzsolni, csipegetni.

Aztán, ha elfáradt, nem akar beszélni. Egy mosollyal, néhány megszokott mondattal elköszön holnapig. Valami megérintette, miközben semmi sem történt, csak háta mögött hagyott egy szelíd színű kora őszi napot. Nem tudja, mitől lett benne ennyi nyugalom, mintha döntöttek volna helyette, és a súly, mit eddig cipelt, már csak olyan könnyen lebegne a közelgő esti csendben, akár egy szeplősre öregedett tölgyfalevél…

 

 

Legutóbb szerkesztette - Bereczki Gizella - Libra
Szerző Lantos Tímea 76 Írás
Azt hiszem mindig éreztem magamban valami pluszt, és ki nem aknázott energiát. Szeretnék adni... Alkotásaimban próbálom megfogalmazni az emberi élet törékenységét, a szeretetet, a hitet, és a természet megfoghatatlan szépségét. Eddig három antológiában jelentek meg műveim, illetve egy kedves barátom könyvbe köttette verseim, novelláim. Azt hiszem jól írni, nem könnyű feladat, mint egy összetört porcelán darabjait akarnánk összeilleszteni... Hogy a verseket, ki hogy értelmezi, több tényező függvénye, és ha egyeseknek nem tetszik az sem baj, hiszen írni csodálatos megtisztulás!