Lantos Tímea Szerző
Vezetéknév
Lantos
Keresztnév
Tímea
Ország
Hungary
9 hónap ezelőtt 2hozzászólás

Az öregasszony régóta egyedül élt. Hétköznap nem érzékelte magányát, nyáron gondozta a veteményest, télen pedig végig sétált a hosszú udvaron, megsimogatta a hóbundában dagadó tujákat, beszélgetett a cinegékkel, akik mohón csipegették a madáretetőbe hintett magvakat.

Csak ebben a sötét decemberi hónapban borult rá a szomorúság. Ilyenkor egészen kicsire töpörödött és napokig ki sem mozdult otthonából.

Odakint gyermekek húzták egymást a szánon, kacajuk cikázott a fehér kucsmákba bújt házak között, mintha csengettyűk csilingeltek volna. Janka néni közelebb ment az ablakhoz és félrehúzta a függönyt. A hóember az utca másik oldalán őt nézte, csillogó szénszemekkel mosolygott.

Holnap szenteste és magányos vagyok – állapította meg keserűen. Mikor még élt a gyermekem, milyen más volt, ilyenkor fahéjillatban úszott a konyha és karácsonyi dalokat énekeltünk. Az emlékek puhán pelyheztek szemei előtt, könnytelenül, némán sírt.

Hirtelen arra eszmélt, a másik szobában valami elcsattant és üvegcsörömpölést hallott. Ereiben megfagyott a vér. Aztán dörömböltek az ajtaján.
–  Néni kérem, tessék kinyitni. Csak én vagyok az, Balázs a szomszédból.
Az öregasszony szédelegve az ajtóhoz vánszorgott. Mikor meglátta a piros arcú, pityergő kisfiút, kitisztultak gondolatai, már tudta mi történt.
– Gyere csak beljebb, ne sírj nincs semmi baj, holnap szólok Kálmán bácsinak, hidd el, hipp-hopp beüvegezi az ablakot. Aztán látva, hogy a gyermek fagyos tekintete felolvadt, váratlanul nevetni kezdett.
–  Ne itasd az egereket! Mit gondolsz, lenne kedved segíteni nekem holnap?
A kisfiú szipogva bólogatott.
– Igen Janka néni és ígérem, máskor vigyázok, nem dobom az ablaküvegnek a hógolyót. A zsebpénzem meg odaadom Kálmán bácsinak a javításért.
– Mit szólnál hozzá, ha a pénzed megtartanád, viszont segítenél kivágni a kertből azt a kis fenyőt és megmutatnád           nekem, hogyan tudsz fát díszíteni?

A huzatos házban hirtelen kellemes meleg lett. Az öregasszony szeme boldogan csillogott, mintha minden fájdalom most röppent volna ki szívéből. Eltűnt, megszűnt, szilánkokra hullott. Sok hosszú év után gyúlt ki benne a felismerés, minden fájdalmat csak a szeretet oldhat fel.
Már megszenvedtem, meggyászoltam, ezután olyan leszek, mint a kis cinegék, kis morzsákat fogok csipegetni. Szeretetmorzsákat… – gondolta.

Másnap hajnalban ébredt, sürgött-forgott a konyhában, mire Balázs bekopogott hozzá, már ott pöffeszkedett az asztalon az arany kérgű kalács.
–  Gyere kisfiam szelek neked, mielőtt kimegyünk.
Balázs a jóízű falatozás közben vidáman csacsogni kezdett.
– Tudod, Janka néni, én egy kiskutyát kértem a Jézuskától. Nagyon szeretem a kutyákat és végre lesz egy sajátom,           majd megtanítom, hozza be az újságot a postaládából, meg hogy húzzon engem szánon.
– Te mit kértél karácsonyra, Janka néni?
Az öregasszony elmerengett, szembogara apróra zsugorodott.
– Én nem is tudom kisfiam… Évekig nem kértem semmit a Jézuskától. Már nem is hittem benne. Tudod, a felnőttek néha tévúton járnak és elveszítik hitüket. Aztán, ha szerencsések újból megtalálják. Én azt hiszem most megfürödtem a kegyelemben és most újból visszakaptam a fényt, így már mindenem meg van. Ha néha meglátogatsz, a kutyusoddal az elég ajándék lenne. De most menjünk, vágjuk ki azt a fenyőt és segíts díszíteni, gondolom, estére otthon szeretnél lenni, megnézni mi rejtőzik a ti fátok alatt.

A kisfiú mazsola szemeiben lángolt az öröm, s mire felaggatták a színes gömböket, az alkonyodó égen már pislákoltak az első csillagok.
– Gyújtsuk meg a gyertyákat és énekeljünk egy karácsonyi dalt, aztán siess haza, szaglászd ki azt a kutyát!

Az öregasszony, miután magára maradt, a konyhaasztalhoz ült. Még érezni lehetett a tészta édes illatát. Rutinos, gyors mozdulattal markába seperte a viaszos vásznon heverő morzsákat.

Szeretetmorzsák – suttogta.

Egy percig még ráolvadt tekintete a fenyő sziporkázó fényeire, aztán bekapcsolta a rádiót.  Gyermekek csengő hangon hirdették, eljött a szeretet, Kis Jézuska született…

 

 

 

 

 

 

1 év ezelőtt Nincs komment még

Már nehezedre esett írni

imbolygott kezedben a toll,

kérted segítsek.

A papírokat csomóba gyűrted

s beléjük markolt az őszi szél,

mint bús sirályok repültek,

 álltam és néztem.

Akkor, mint még soha,

vétkeztem.

S már nem is tudom, kinek tartozom,

Istennek, vagy neked?

Vétkeztem!

Feloldozhatatlanul…

Szememben ború ült,

tiédben nyugalom.

Aztán egy augusztusi napon

elnyelte mosolyod egy bányató…

1 év ezelőtt 1 komment

Kertekben a föld
bágyadtan nyög,
álmában hűs kutakat lát,
mint másnapos,
ha ajkán szétömlő lávaként
perzsel a láz.
Búzaföldek mellett
pipacsok suttogják titkukat,
s mint szűz lány testekben
sarjadó öröm,
gyújtogat lángokat,
Éjjel az ég tiszta abroszára
angyal kezek
habcsók morzsákat szórnak,
így terítenek a vendég
júliusnak.

1 év ezelőtt 3hozzászólás


Ők

a sebészek

a megszállott hittérítők

a kardnyelők

a hegymászók

az állat idomárok

a kintlévőségeket kezelő rendszer alkalmazottai

a krampusznak öltözött utcalányok

a mágnes kapunál vizitáló őrök

az abortuszra készülő nők

a túszejtők

a szervdonorok

a halott mosdatók

a fát ültető betegek

a szeretők

az inkubátorban síró újszülöttek kórházak főbejárata előtt.

Nemes vagy torz célért, de köztünk élnek. Hitük és erejük gyémánt szilárd. Olykor irigyeljük őket…


2 év ezelőtt Nincs komment még

Gennyes sebeket ecsetelnek az aszfalton,

burokban  fojtogatják

a hörgő fákat,

utcanők ajkairól falják az összetapadt

közönyt,

holdfénnyel párbajoznak,

feszületet csapkodnak vonyító ostorral.

S reggel lepihennek.

Felkoncoltak éjjel

élőt és holtat…

Tömény orgia.

Elég volt!

Merev nyakukon lóg

a magány.

2 év ezelőtt 4hozzászólás

Rám ömlött fényed,

a zuhanó csillagok kihunytak.

Homlokomon szomjaztam

tenyered  langyosát,

mielőtt  becsuktam szemem,

s elmosolyodtam.

szembogaram mögé zártalak.

Hisz nem is fáj?

Megszántalak…

2 év ezelőtt 1 komment

Azon a napon békesség volt,

igen így emlékszem…

A felhők, mint kövér dunyhák

kiszakadtak

anyám és apám  csizmája alatt

ropogott a hó,

a szán lassan siklott.

Nem éreztem testem a szánon,

könnyű boldog lelkecske lebegett rajta.

Anyám és apám sem érezte,

mint két szilaj ló könnyű terhet húztak,

engedték tündér legyek,

ha már sovány, csúnya gyermek voltam.

Most visszagondolva anyám fáradt lehetett,

csak húsz percre feledte

asszonyi sorsát, s otthon hagyta terheit.

Finoman pelyheztek a szavak,

szívemben lángolt a büszkeség

húsz percre…

S lám elmúlt,

az idő nem kegyelmez,

az idő konok,

s még mindig nem elég

szenvedtet,

hogy vágyjam

testetlenül ülni a szánon,

valaki engedje

tündér legyek

húsz percig lepjen be

hófehér takaró

felmelegedjek…

 

 

 

 

 

 

2 év ezelőtt 3hozzászólás

 

Nyirkos ágyban úszó álom,

sebes faleveleket mosdató holdfény,

macskakövek közt imbolygó erekben

szűkölő fűcsomó

hiányod.

Ernyed, oszlik…

 

És szentségtörés összemázolni nap mint nap

bőrömből is szivárgó hiányod,

megélni kéne,

összegömbölyödni Isten tenyerében,

ha adta hálásan fogadni,

de megfestem,

s már kész a csodálkozóvá lett

szemöldökvonal,

bohóc grimasz nevető tükörben.

 

2 év ezelőtt 4hozzászólás

A pályaudvar

lámpái közt

hunyorog a magány,

aprópénzt csörget zsebében

egy hajléktalan,

összegömbölyödik vállán a remény,

s  kígyózó síneken

egy élet emléke rohan.

 Az aluljáró falán

vacog a pontos idő,

tikk-takk szívet pumpál szüntelen,

megállni volna kedve,

elszunnyadni egy fontoskodó számjegyen.

A büfés pultján

karikát fest a derű,

s egyszerre hörpinti le torkán

a szomjazó,

forró láva futkos az erekben,

s a gyorsvonat késik

gép hangot próbál

a bemondó.

2 év ezelőtt 2hozzászólás

Kalapos öregúr az ősz

kertek alatt keserű füstöt pöfékel,

s csontos diófának dőlve

nézi barázdát szántott az idő ekéje.

 – Fáradt vagy te is örök barátom?  –

kérdi a földet,

s leveti kalapját.

Déli harangszóra indul

nyirkos röggel kezében,

altató dalt morzsolgat

hazafelé…

Lantos Tímea Szerző még nem rendelkezik barátokkal.
Minden szerző, lektor, adminisztrátor csoportja.