Humor

EZt neked!

.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Koday László azonos című festményéhez.

 

Ezt neked

Koday László azonos c. képéhez

                        Koosán Ildikó

 

 

     Panni asszony gyanút fogott,

     igaz, amin gondolkodott!

     Jóska bácsi megint részeg,

     estére, ha hazatéved

     kezében az üres flaska;

     pénzét újra elmulatta.

.

     Tántorog az erdőszélen;

     kinevetik… milyen szégyen!

            Jaj Istenem, mi lesz velünk

            se tejecskénk, se kenyerünk.

            Bizony ez már tarthatatlan,

            vinné el a csíkos vadkan!

                                              

            Nem hallgat a józan szóra…

            Pénzből, amit a koporsóra

            tettünk félre, nyoma sincsen;

            megérem még, hogy bilincsben

            láncon hozza  meg a pandúr                                    

            Panni  asszony  térül.fordul.

                                              

            Ma sincs itthon  „ A  fenébe! „

            dúlva- fúlva megy eléje,

            fortyog, mint a teli katlan

            hajtogatja szakadatlan:

          „Na, megállj csak! Ennek vége!

            Bolondgomba lesz ebédre…”                         

                                              

            Szombathely, 2013. október 13.

 

 

 

      

 

Humor

Kedves Húgom

.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Szép az élet.

Kedves Húgom!

 

Nagyon megörültem a levelednek, de kicsit meg is hökkentem attól, hogy beszereztél egy kis kecskét háziállatnak. Itthon valóban szép volt a „Mufurc”, és amikor ivartalanítottuk, már nem is volt olyan büdös, de mégis. New Yorkban, a huszadik emeleten nem hinném, hogy jól kijönnél vele. Az is nagyon strapás lehet, hogy naponta rejtegetve a szomszédok elől, egy táskában hordod neki a füvet. A bogyókilövő, amit feltaláltál nagyon ötletes, de azzal is vigyázz, nehogy ugyanarra a helyre célozz vele minden nap. Belőheti a röppályát a rendőrség, ha a presszós ott szemben jelenti, hogy az égből kecskebogyók esnek az ajtajába. De nem is akarlak én téged rendre inteni, van itt a faluban is éppen elég bajunk.

          Biztosan emlékszel a Ragulya bácsira. Tudod, aki kilopta a Böskenéni tyúkja alól a tojást. Tagadott nagyon, de valami mégis lehetett benne, mert utána le is csukták pálinkafőzésért. Ő ilyen volt már akkoriban is.  Emlékszem, szájról szájra járt a mondás, hogy „Ha jön a Féltökűragulya, semmi sincs biztonságban”.

          Még tavasszal történt, hogy falopás ügyben behívatták a rendőrségre, pedig már két év óta az öregotthonban lakott. Sose lehet tudni, vélte a rendőrség. Az öreg hallhatott valamit, hátha el tudnak indulni valamilyen nyomon. Ott ült a folyosón, és amikor valamelyik rendőr elhaladt mellette, mosolyogva üdvözölte, mint régi kuncsaftot. Időnként ő kérdezett vissza, meddig tart ez a hercehurca, de csak lehurrogták:

          — Várjon már öreg, magának van ideje!

          Látszott, hogy valami akcióféle lehet, mert az udvaron civilruhás nyomozók szálltak ki a kéklámpás kocsikból, majd jó félórás csend után újra nagy lett a nyüzsgés. Dobozokat tettek le a fal mellé, aztán újabbakat csak úgy ledobálva.  Míg a folyosón megbilincselt embereket kísértek a szélső irodába, Ragulya bácsi — mint aki láb alatt van — behúzódott az óriási virágláda mögé. Meg sem mert szólalni, csak azt leste, mikor osonhat ki, úgyse foglalkoznak vele mostanában. El is tűnt hamarosan. Észre sem vették, ahogy a hóna alatt egy kékes színű dobozzal eloldalgott az utca irányába. Csak másnap jutott eszébe a főtörzsnek, hogy az öreget nem hallgatták meg. Valami gyógyszer botrány robbant ki ezen a napon, bár akkor még nagy volt a titkolózás, mert a megbilincseltek között egy képviselő is volt.

          El is felejtődött ez az eset, mert a nyár elején teljesen megváltozott ez a mi falucskánk. Igaz, kis veszekedések előfordultak, de a nyár szépsége átragadt az emberekre. A három asszonyság is kibékült, akik nemrég még egymást tépték a tévésszobában. Az volt az érdekes, hogy amikor Ragulya bácsi esténként ellátogatott barátaival az asszonykórus összejöveteleire, vagy netán a színjátszók próbáira, ez a három asszony mindig velük ment. Egyszer azonban, amikor a falunapon megnőtt ez a kis társaság, hirtelen nagy lett az ijedelem: elveszett Ragulya bácsi és az egyik barátja. Keresték mindenütt, de hiába. A szerb asszonykórus magyarul beszélő menyecskéje azért kikotyogta, hogy „délelőtt itt voltak, de mikor a fővárosi művészek elmentek, velük tartott a két aranyos bácsika”. Hiába rohant a három asszonyság, hogy a színtársulat buszát elérjék, mielőtt még az hazaindult volna, mert azok sem tudtak semmit. A kicsit túlméretes zeneszerző-énekes hölgy is csak annyit mondott átszellemült arccal:

          — Az a két cukipofa? Egy órácskát, ha itt voltak, de azok a szemét nyivákolósok elcsalták őket. Késő este lett már, mire rájuk találtak. A faluvégi kocsmában sikerült elérni őket. Kis csetepaté is lett, mert az a négy könnyűvérű lány, akik szombatonként fel-feltűntek az éjszakában, éppen nótát tanultak a két vidám férfitól. Ketten az asztalon ültek, lesték, milyen finoman cifrázza a dallamot Ragulya bácsi, ketten pedig az ölükben ülve próbáltak velük énekelni.

          Ahogy berontott a most már nyolc főre duzzadt asszonycsapat, félő volt, hogy szétverik a kocsmát, mint ahogy azt már a vadnyugati filmekből megszokhattuk. Julisnéni akkora pofont adott az asztalon ülő lánynak, hogy az lefordult, és lábaival kalimpált, mert fejjel beesett a két szék közé. Csattantak a pofonok, még egyik pultnál röhögő részeg is kapott egy akkorát, hogy ájultan csúszott a szeneskályha mellé. Hogy Ragulya bácsit ki vágta pofon, azt nem lehetett tudni, csak azt, hogy Márinéni odahajolt, és egy cuppanóst nyomott az arcára, közben tüzes hangon mondta: ahova pacsi oda puszi is.

          Gyorsan vége lett a kalamajkának, mert öt perc után már az utcán veszekedett a megmentő csapat, kik vigyék a rogyadozó lábú öregfiúkat, mert ugyebár csak négyen fértek hozzájuk. Böbe néni döntötte el a vitát:

          — Felijig mink visszük, felitűl meg tik.

          Senki sem értette, mi bajt csinálhattak ezek a csibészek, mert másnap megjelent a rendőrség. Ragulya bácsit, és azt a másik embert kitessékelték a szobájukból, és szakszerűen átkutatták a helyiséget. Győzelemittasan jöttek ki vagy húsz perc múlva, és közrefogták a szobatársakat, mivelhogy azok még nagyon gyenge lábakon álltak, majd betuszkolták őket a rendőrautóba.

          — Miért viszik be őket főtörzs úr? — hajolt a főrendőrhöz Vivien asszonyság, az intézmény vezetője.

          — Tetszik tudni, az a helyzet, hogy az öreg meglépett egy doboz gyógyszerrel, mikor tavaszon bent volt nálunk. Most újra néztük a felvételt, amit az udvari kameránk vett fel.

          — De hát mi volt abban a dobozban, drága főtörzs úr?

          —  Viagra, kedves Vivien, Viagra.  —  Mutatóujját feltartva nyomatékkal mondta. — Tizenkét ezer Viagra — majd bevágta a kocsi ajtaját és elhajtottak.

 

Hát így zajlik nálunk az élet Kedves Húgocskám. Ha majd kiderül az ártatlanságod, és újra haza mersz jönni a mi kis falunkba, megmutatom neked azt a kocsmát.

                                                                         Csókol bátyád, Titusz

 

 

 

Humor

Beszéltem, uff!

.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

— Halló, halló! Szeretnék segítséget kérni.

— Halljam, hisz’ ez itt egy segélykérő vonal!

— Azt mondta az anyukám, hogy nem tetszik a frizurám!!!

— Megint egy alak, aki egy kétszáz éves nótát énekel, amire még a nagyapám nagyapja csapkodta a csizmáját… Pillanat, a kolléga jelzi, hogy túlságosan visszamentem az időben, csak az ükpapa. Valami Ó, meg A van a bandában. Na, mondja, mit akar az anyja!

— Jeleztem volt, hogy nem tetszik a frizurám…

— Semmi gond, rengeteg gyorsan és tökéletesen dolgozó parókakészítőt ismerek. Megpukkad a drága mamája, ha önkényesen átrendezteti a haját, majd egy séta után belép az eredetivel a fején, mert a haj a fején nő.

— Ki beszél itt hajról? A frizurámról van szó, óriási bajban vagyok, öregem! Egy Észak-Amerikai rezervátumba jöttünk a társaimmal, hogy az itt ragadt, betolakodó indiánokat — felelevenítve Buffalo Bill hagyományait —, végleg a bivalyok után küldjük. Erre mit ad az ég, golyózáporral és zivatarral fogadnak. Azt hittük, csak nyilaik, meg tomahawkjaik vannak, de nem! Mi távcsöves puskákkal érkeztünk, ők meg átvették a szerepet!

— Megtenné, hogy elmondja, mi köze ennek az egésznek a hajához és az anyukájához?

— Nem tudom, talán felsajdult bennem az anyavágy… Szegény, drága jó anyukám nincs itt, de felejtse már el a hajamat! Nem azzal van baj, hanem a frizurámmal! Egy úgynevezett kínzóoszlophoz kötöztek, a többiek hollétéről semmit sem tudok. Most én is úgy nézek ki éppen, mint egy oszlop… Tudja, nagyon fontos, hogy a nyakvastagság azonos legyen a fej kerületével és gömbölyödjön, de ezek a fiúk, akiknek már több mint kétszáz éve megmondták, hogy nem kéne sem itt, sem sehol lenniük, most nekem esnek…

— Uram, akkor maga egy oszlop!?

— Az oszlopnál gyökereimet kerestem, hogy gyökér lehessek…

— Értem, tehát már nem oszlop, hanem ágak nélküli fa…

— Marháskodik velem. Már beszéltem a frizurámról!

— Igen. Nem akarja megérteni, hogy a haját akármikor visszanövesztem. Elszámolok, mondjuk négymilliárdszor négymilliárdig, és ha hiszi, ha nem, megint lesz haja, ilyen könnyen megy a dolog.

— Ember! Meddig sirassam még magam? Itt állok gyökértelenül, vagy gyökérként azoknak kiszolgáltatva, akiket gyökerestől akartam kitépni. A frizurámat akarják!

— Megmondaná, miféle hajzata van?

— Már megint a haj! Haj, de nem ért maga engem! Haj ellenes vagyok, és ezek a — fáj kimondani, hogy létezők — meg fognak skalpolni!

— Összezavart, a hajáról beszélt… Jóember, honnan gyökerezett oda?

— Fogja vissza magát, beszéljen egyszerűbben, maga sem szeretne szóvirágokat fejtegetni ilyen rázós helyzetben!

— Megdumált.

— Mint mondtam, jöttünk nagytakarítani, erre kiderült, hogy ez a fajtalan hely az Egyesült Államok része, ahol az Egyesült Államok törvénye uralkodik. Amerikáról pedig tudjuk, hogy ahány hely, annyi törvény. Felolvasták a jogaimat, rögtön utána az ítéletet, majd megkérdezték, akarok-e telefonálni, mert jogom van egy telefonhívás lebonyolítására, illetve… Na a védőügyvéd az kimaradt… Itt ugyanis — ahogy ezek az izék nevezik — az ősi törvények élnek tovább. Hiába próbáltam magyarázni nekik, hogy ők tulajdonképpen nincsenek is, kőkemény arcvonásokkal, copfos frizurával villámgyorsan kötöztek ide.

— Ember, akkor magának nincsen haja?

— Ha még egy szót szól a hajról, komolyan mondom, lemondok az utolsó telefonhívás jogáról! Az én frizurám a lecsiszolt, simított, egyengetett, tar fejem bőre. Mindennap gyomirtóval locsolgatom, abban reménykedem, hátha nem nő ki újra az a… hogy is nevezte maga? Tudja, na! Mert időrabló tevékenység frizurám tisztességes karbantartása. Ti-ti-ti, tá-tá-tá, ti-ti-ti!

— Nem tudom, mit beszél, várjon, megkérdezem a kollégát, ő húsz évvel idősebb. Igen, azt mondja, a zenetanárnőjük mondott ilyeneket, akit akkor, gyerekként, szerettek volna likvidálni.

— Rokonlelkű gyerekek voltak! Adja a kollégáját!

— Halló!

— Ti-ti-ti, tá-tá, ti-ti-ti!

— Mari néni kérem, én nem vagyok hajlandó így énekelni! Ne haragudjon, olyan csúnyákat gondoltunk magáról negyven éve. Már nyugodtan mondhatja ezeket az ízéket, de kérem szépen, mentsen fel!

— Nem vagyok Mari néni, hanem a frizurás! Kérem, mentsenek ki! Eszembe jutott, hogy nincs értelme morzézni, mert itt, a körülöttem állók úgysem értik, amit mondok.

— Micsodázni?

— Semmi! Jeleket küldtem.

— Hapsikám, én Magyarországról emigráltam ebbe a rezervátumba! — Uffolt egy indián.

— Atyavilág! A végén ez fog megskalpolni? Hallotta, nem? Az a baj, hogy semmilyen idegen nyelvet nem beszélek, angolul sem. Tolmácsot hoztunk magunkkal, aki nem tudom merre jár, mert nem jött be a rezervátumba. Mit csináljak?

— Majd nagyon hangosan ordítson, lélegezzen, mint a kismamák, közben körbetelefonálunk, keresünk egy tökéletes plasztikai sebészt, és mindent helyreállítunk.

— Mindent? Akkor ezeket, az amerikai föld mocskos bitorlóit végre elviszik az őket megillető helyre?

— Az Egyesült Államokat sajnos nem tudjuk visszaadni az indiánoknak. Fizikai képtelenség, egyszerűen túl sokan vannak az egyik oldalon, a másikon túl kevesen, és talán az igény is megszűnt… Egészen tevékenyen szüntették meg.

— Maga marha, nem erre gondoltam! Épp fordítva!

— Teljesen összezavart. Vajon mire gondolhatott? Hallom, hogy valami történik. Igen, a nagy ordítás! Arra kérem, szuszogjon még legalább egy párat. Ja, kiesett a kezéből a telefon? Te, Jóska, most mit csináljunk?

— Még nem tudom, gondolkodom…

— Halló, halló! Itt Fejebúbos.

— Ilyen könnyen ment a dolog?

— Nem kérem, én a magyar indián vagyok.

— Túlélte a pacák?

— Már régen nem csinálunk olyan igazi, békebeli skalpolásokat, csak jelképeset. Az elsősegélynyújtás is megkezdődött. Egyetlen kérésem van, tényleg keressenek neki plasztikai sebészt és fizessen baromi nagy számlát a baromsága miatt, mert — ugyan megpróbáltuk kitépni, talán sikerrel vagy siker nélkül —, de gyökér. Ez a nagy jóindulattal, maroknyinak sem nevezhető csoportocska még mindig szálka az ilyenek szemében.

— Megdumált, jóember, uff! További jó indiánkodást, uff! Beszéltem, uff!

 

 

Humor

HÜLYE MINDEN MATEMATIKUS…

.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Tisztelettel Rényi Alfrédnak, az Ars matematika kiváló könyv egykori írójának. (Kedves könyvem volt 1973-ban.)

Hülye minden matematikus,

ja, meg fizikus,

amúgy már nyelvileg is –

az egzakt nyelvet akarnák,

meg semmi melegítés,

csak amit régen tudott

a lovaskocsis szódás, amikor

HŐt KÖZÖLt – és erre

azonnal megállt lova,

és sárgán eresztett

folyamatvéget, gőzöset,

amilyet rendszere engedett.

 

De inkább a matek,

ahol az ezredéves

problémát teszik fel,

többnyire tudva a megoldást,

lesve, a megkínzott tudja-e –

lássuk, a furmányos kérdés:

–          A körbejáró óra naponta

hányszor pontos, ha áll,

ezt fejtsd meg, kisdiák!

Már akkor tudtam:

hazudnak rendületlenül,

a valóság helyett modellel

etetnek, ide-oda konvergálnak,

meg halmazelméletileg,

meg valószínűségekkel

filozofálnak – amikor

már én mindent tudtam,

azt is, hogy mért nem,

ilyen feladathoz elég egy fél-fej:

az ilyenfajta álló óra – naponta –

egyszer sem pontos,

mert a leglomhább idő is

vektorszerű, benne az itt,

meg a már itt se feszültsége,

az ő órája meg döglött;

amolyan órának sosem hiszek.

Humor

Világjavító G.T.

.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Világjavító G.T.
/gazdasági társaság/
 
            Koosán Ildikó

 

 

világjavítót létrehozni
nem az én tisztem jól tudom,
szeretném mégis megcélozni,
hiszen volna rá  jó okom;
 
bölcs gondolat kering ezerszám
eszemben nappal, s éjszakán,
fel-fel villan, mint folyó sodrán
röptében halászó madár,
 
de dönteni, melyik a bölcsebb,
kell –e  az i-re ékezet,
találni kell hozzá egy bölcset,
ki e dzsungelből kivezet;
 
kevés a bölcs,  jó tanácsadó
ritka mint a fehér madár,
világunk  egy süllyedő hajó
befonja lassan a hínár;
 
döntöttem, a tervről lemondok,
minek nekem a fejtörés,
lefoglalnak a napi gondok
ami tudjuk jól nem kevés;
 
tán létrehozzák gőzerővel
mások, ott csendestárs leszek,
s molinón hirdetik fénybetűkkel
lopták tőlem az ötletet.
 
 
2017. november 23.
 

 

Humor

Gravitáció? Uggyan…

.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Nyúton ment a körtefához,

rázta, mint Krisztus a vargát.

Gyümölcsnapot tartott volna

– unalmas volt már a farhát -,

 

gondolta, hogy telt iszákkal

jobb kedvű lesz hazatérvén.

Míg iszákját teleszedte,

alig volt már bőr a térdén.

 

Egész úton hazafelé

gondolkodott, hogy csinálja.

Máskor nem volt erre gondja,

okos asszony volt a párja.

 

De a zasszony elutazott

– beteg volt az anyja éppen -,

itt látszik, hogy minden rosszban

jó is van tulajdonképpen.

 

A körtét meg hazavitte,

aztán el is felejtette.

Később derült csak ki, hogy ez

volt a leghasznosabb tette.

 

Így találta fel a cefrét.

Ettől lett igazán kedvelt!

Egy képletért nem szeret meg

senki sem egy átlagembert!

 

Viszont egy üveg pálinka

kiváltja a rokonszenvet.

Adok is a családomnak.

Ne lássam, ha rokon szenved!

Humor

Nézőpont

.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

— Mondd csak, Csaba fiam, tegnap mit tanultál? — kérdezte Csongor a kicsinyét.

— Tegnap a kutyáról oktattál.

— Így igaz. Remélem, emlékszel is rá. Most nem kérdezlek ki róla, inkább vegyünk egy új leckét. Ma az emberről fogok beszélni.

— Figyelek.

— Mint tegnap említettem, a kutya általában az embert szolgálja. Az ember pedig minket. Ő szerzi be a táplálékunkat, szépen megmossa, ha kell, felszeleteli, majd idehozza. Kitisztítja a területünket, ha betegek vagyunk, ő gyógyít meg, és még sorolhatnám.

— Értem — bólogatott lelkesen Csaba.

— Állítólag közös őseink voltak. Igaz, ami igaz, hasonlítanak is ránk némileg, de ők valamiért megálltak a fejlődésben. A felső két lábuk nem elég erős, nehezükre esik a négy lábon menés és a fáramászás is. A szőrzetük se alakult ki rendesen, szinte teljesen hiányos. De a legnagyobb lemaradásuk a szellemi képességeikben mutatkozik meg. A kényelmes, zöld környezet helyett rideg betonfalak között élnek. A hímpéldányok elég satnyák, nemritkán a nőstényük termetesebb náluk. De azért mi jó hasznát vesszük a szolgálataiknak. Megjegyeztél mindent?

— Igen, figyeltem.

— Jól van. Holnap a macskáról beszélek majd. Utána pedig kikérdezem az egész héten elmondottakat. Ha kérdésed van, csak bátran.

— Az emberek miért hordanak színes rongyokat?

— Eltakarják vele a csúnya, szőrtelen testüket. Sűrűn váltogatják, hátha így párt találnak maguknak.

Az oktatás közben egyszercsak kinyitottak egy ajtót és két férfi lépett be rajta.

— Meghozták az ebédet — jegyezte meg nagy nyugalommal Csongor.

— Nesztek, büdös dögök, zabáljatok — kiáltotta az egyikük.

— Papa, mit mondhat vajon? Te érted?

— Nem fiam, ezt a zagyva beszédet csak ők értik. Szerintem most kért hangosan engedélyt, hogy bejöhessen és tálaljon.

— Rendben, tálalhatsz!

— Aztán rendesen zabáljatok, mert aki szétdobálja a kaját, az megismeri a husángomat, rühes népség.

— Most kívánt jó étvágyat, fiam. Gyere, együnk!

Humor

Nyelvmenések

.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

Valóság?

Mozgalom a fantáziám ellen.

*

A költő az egyetlen állat, amelyik írva harap…

*

Összekacsintnak az élők,

tudják, ez nem lesz már holtan.

*

Száz éve történt:

csontok fölött megmaradt:

a narratíva…

*

Isten nem autista,

csak végtelen intelligenciájával

nem akar terhelni.

*

Isten nem autista,

csupán  végtelen szeretetét

közönyként bírod definiálni.

*

Isten csak a szépet látja benned.

Isten vak.

*

Isten régi nóta.

Hamisan énekeljük.

*

Isten nem demokrata,

különben a teremtés helyett

népszavazást tartott volna.

*

Megfogjuk az Isten lábát,

segítünk neki.

Levágjuk bütykeit.

*

Parkinson – pár

kínzón múlik.

*

Az élet rövid foglalata

üzletileg:

Takarófólia, sitteszsák.

*

Te agymaradt

vagy

eszement!

*

Te anyalágyult!

*

Naponta rácsodálkozol:

a nyelv, melyen beszélsz – zene:

Nem közeledtek az álláspontok…

Gyorstelepítésű drótakadály…

*

Te, agyaszomorító!

Humor

Újévi fogadalom

.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Teljes valómmal és eszemmel,

szívemre helyezett kezemmel,

s bambán réveteg tekintetemmel,

melyet e felemelő pillanat

kedvéért tükör előtt gyakoroltam,

szentül és komolyan

fogadom,

hogy miután ajkamat

elhagyja e fogadalom,

mindent eszerint teszek,

szavaimhoz hű leszek

az új esztendőben!

 

Legyen tanúja ennek

föld, s a magas égbolt,

a reszkető, sápatag félhold,

fiaim, lányaim, egész családom,

kedves asszonypajtásom,

s mindazok, kikkel az éterben

együtt leledzem

internet-ügyileg,

kik ismerik súlyosan komoly

természetem, s annak terhével

együtt engem elfogadnak

pont olyannak,

amilyen vagyok,

s változtatni rajtam nem akarnak,

hanem nagy türelemmel viselnek,

ha olykor olyan is vagyok,

mint egy hisztis gyermek,

ki cumira áhítozik, ám meg nem kapja,

vagy mikor házsártos haragom

átsuhan utcán és falakon,

hogy aztán végképp lecsillapodva

egy tócsa tükörképében

agyonnyomjam.

 

Bevallom tehát mindenkinek,

aki szeret, vagy utál,

hogy a december végeztével,

a Szilveszter után,

– már hogyha erre az emberre rátalálok -,

amikor felkel január első negédes napja,

s a kék égen a felhők kalapja

tán havat, vagy más fehér izét sodor…

Szóval most akkor már tényleg,

minden félrebeszélés nélkül,

nehogy azt gondolja valaki,

hogy elodázni akarom,

vagy csak az időt húzom,

inkább bátran kimondom:

szentül fogadom,

hogy az új évre

az ég világon semmit

meg nem fogadok!

 

Humor

Variációk egy témára

.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Valaki azt mondotta: a tükröt azért találták ki, hogy ne csak másokon nevessünk. De mi van akkor, ha ezt a bizonyos tükröt azok a mások tartják az arcunk elé?

 

 

 

AZ ISKOLAIGAZGATÓ — TANÁRI SZEMMEL

 

Arcvonásai energikusak, egész lényéből fölény és méltóság árad. Nem csoda, hisz több száz pulyának és minimum húsz felnőttnek parancsol. Tehát amolyan tábornokféle, sőt, tizedes, akinek a szavára elnémul a légy, megalszik a tej, s még a cipőfűződ is haptákba vágja magát.

Tekintete közömbös, ritkán néz a szemedbe, azt a látszatot keltve, mintha nem érdekelnéd. A valóságban persze pont az ellenkezője igaz. Még mielőtt megismernéd, ő már tudja, ki vagy, honnan jössz, mekkora a mellbőséged, kik a rokonaid. És a továbbiakban is türelmesen figyel(tet): hányszor borotválkozol, mikor ásítasz, hogyan vakarod a hátadat, kinek köszönsz kézit csókolommal, milyen lábbal keltél. Egyszóval érdeklődő típus, mindenről tud, semmi sem kerüli el a figyelmét, az egérlyuktól az iskola kéményéig.

Hangja higgadt, ítéleteiben tárgyilagos. Sohasem enged az indulatoknak, felülemelkedik a kicsinyes, egyéni szempontokon. Úgyszólván csak a köznek, iskolájának él, amit igyekszik is úton-útfélen a tudomásodra hozni. Percre bebizonyítja, mennyivel többet dolgozik, mint te, hány gyűlésen, értekezleten kell részt vennie, hol gyakran szégyenkezik miattad, mert ebben az iskolában a tanárok zöme lazsál. Ő mégis mindig kiáll melletted, megvéd a szülőktől, harcol a jogaidért, felemeli a fizetésedet anélkül, hogy a legcsekélyebb hálát várná. Hála? Nevetséges! Dolgozz jól, és kvittek vagytok:

Legyen egyéniséged! (Magyarán: csináltass sürgősen egyenruhát, s ha egy tyúkszemed van, még növessz egyet, nehogy kilógj a sorból. Végül is az iskola nem divatház, még kevésbé zsenik klubja, hanem munkahely, a megfelelő renddel és colstokkal.)

Valamennyi tanulót munkája arányában jutalmazd, vagy büntesd! (Más szóval: ha megbuktatsz valakit, gondolj arra, hogy ezzel magadat is blamálod, mert a bove maiori discit arare minor — a nagyobb ökörtől tanul szántani a kisebb.)

Órára ne vigy pálcát, még földrajz- vagy énekórára se! (Ez bizonyára azt jelenti, tarts tekintélyt, különben megnézheted magad.)

Mellőzd a bürokráciát, mely öl, butít, és tintába dönt! (A dirik világnyelvén: írj minél több vázlatot, jegyzőkönyvet, beszámolót! Így talán odafönt is észreveszik, milyen káprázatos munka folyik nála.)

A demokrácia azért van, hogy éljünk is vele. (De ha tényleg élni akarsz, jobb, ha meg se mukkansz többé. Helyette bólogass reggel, délben, télen, nyáron, esetleg álmodban is, és akkor garantáltan hosszú életed lesz ezen a pályán.)

Az iskolaigazgató mindenkinél mindent jobban tud. Számtanórán a számtan-, tornaórán a tornatanárnál. Ha véletlenül rosszkedvű, bemegy az órádra szórakozni. Ha haragszik, sem mutatja. Legfeljebb lecsíp egy kicsit a bruttódból, ellenőrzi a budit, vagy elpáholja a feleségét. Kedvenc mondatai: a vezetőség majd eldönti, holnap tanári értekezlet, szavazásra bocsátom. Ki vállalja önként?

Az igazgató ritkán dönt önállóan, ezért jóformán semmiért sem felel. Kirúgja a takarítónőt, nem kapsz jutalmat, fizetésemelést? Így határozott a gazdasági vezető, a helyettese, a szakszervezet. Vagyis nem hibás, ő mossa kezeit. Kivéve, ha a saját prémiumáról van szó. Ilyenkor jól kinyújtja a kezét, és belemarkol a menzába, kertbe, túlórákba is. Ennek ellenére ő a legszegényebb, legkihasználtabb és legesendőbb értelmiségi, aki nem Fordon furikázik a hivatalba. Ő ad neked kenyeret, biztosítja a munkához való jogod. Miatta ragyognak a csillagok, és nem dől össze a magyar tanügyi rendszer. Ja, csak vegetál néhány évtizede.

 

 

A TANÁR — IGAZGATÓI SZEMMEL

 

Arcvonásai lágyak, egész lényéből határozatlanság és laposság árad. Pedig nemegyszer több száz pulyának parancsol. Tehát amolyan tábornokféle, sőt, tizedes kéne, legyen, akinek a szavára elnémul a légy, megalvad a tej, s még a cipőfűződ is haptákba vágja magát.

Tekintete érdeklődő, többnyire egyenesen a szemedbe néz, azt a látszatot keltve, mintha roppant érdekelnéd. A valóságban persze pont az ellenkezője igaz. Alig ismerted meg, máris elfelejtett, nem érdekli, ki vagy, hova tartasz, mekkora a mellbőséged, kik a rokonaid. És a továbbiakban is következetesen elhanyagol. Fogalma sincs, hányszor borotválkozol, mikor ásítasz, hogyan vakarod a hátadat, kinek köszönsz kézit csókolommal, milyen lábbal keltél. Egyszóval indifferens típus, semmiről sem tud, minden elkerüli a figyelmét, az egérlyuktól az iskola kéményéig.

Hangja türelmetlen, ítéleteiben szubjektív. Mindig átadja magát az indulatoknak, nem emelkedik felül a kicsinyes, egyéni szempontokon, úgyszólván csak magának él, bár ezt is következetesen titkolja. Percre bebizonyítja, hol, mikor, mennyit dolgozik, hány gyűlésen, értekezleten vesz részt, ahol állítólag agyba-főbe dicsér. Holott abszolút közismert, miszerint majdnem sohasem áll ki melletted, bemárt a szülőknél, kétségbe vonja a jogaidat, sokallja a fizetésedet anélkül, hogy a legcsekélyebb mértékben szégyellné magát. Szégyen? Nevetséges! Tarts be néhány szabályt, és semmi baja veled.

Tiszteld az egyéniségét! (Magyarán: ne ragaszkodj az egyenruhához! Ha másnak két tyúkszeme van, ő egyet akar, csakhogy kilóghasson a sorból. Végül is az iskola nemcsak munkahely, hanem divatház is, és egyben a zsenik klubja rend és colstok nélkül.)

Valamennyi tanárt munkája arányában jutalmazd vagy büntesd! (Más szóval: ha kitüntetsz valakit, gondolj arra, hogy ezzel saját magadat is kiemeled, mert a bove maiori discit arare minor — a nagyobb ökörtől tanul szántani a kisebb.)

A tanáriba vigyél mindig pálcát, még gyűlésekre és pedagógusnapra is! (Ez bizonyára azt jelenti, dobd sutba a tekintélyelved, különben megnézheted magad.)

Mellőzd a bürokráciát, mely öl, butít, és tintába dönt! (A tanárok világnyelvén: írass kevesebb vázlatot, jegyzőkönyvet, beszámolót! Így talán odafönt sem veszik észre, milyen káprázatosán lazsál.)

A demokrácia azért van, hogy éljünk is vele. (Viszont, ha megmondod a véleményed, nem bólogatsz neki reggel, délben, télen, nyáron, esetleg álmodban is, garantáltan rövid életed lesz ezen a pályán.)

A tanár példátlanul tájékozatlan, bármilyen órán is asszisztál. Ha véletlenül rosszkedvű, felkeres az irodádban, és gyorsan elveszi a te kedvedet is. Ha haragszik sem titkolja, megbírálja a bruttódat, lesz… a budit, vagy elpáholja a feleségét. Kedvenc mondatai: azt majd én fogom eldönteni, a francba a tanári értekezletekkel, holnaptól csak a kutyámra szavazok, vállalja az igazgató, ha nincs jobb dolga.

A kollega rendszerint nélkülünk dönt, ezért egy sereg dologért egyedül ő a hibás. Ha tehetné, kirúgná a takarítónőt, lecsípne az igazgatói prémiumból, s az övét fölemelné. Hasznot húz a menzából, kertből, túlórákból. Ennek ellenére ő a legszegényebb értelmiségi, aki nem Fordon furikázik a hivatalba. Ő ad neked kenyeret, biztosítja a munkához való jogod. Miatta ragyognak a csillagok, és nem dől össze a magyar tanügyi rendszer.

Igaz, csak vegetál néhány évtizede.

 

 

Humor

Versdublőr

.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Az alábbi írás képzett kaszkadőr, kis sminkkel úgy néz ki, mint egy vers.
Ugrik, esik, verekszik, nekimegy a falnak, ha kell. Sőt, gond nélkül felejtődik – és
ezt önként vállalja akár a többi írásom helyett is… 🙂

 

 

 

Rajzfilmdublőr a kedvesem.

Nagyon sokat dolgozik,

nélküle becsuktak volna

a legnagyobb rajzmozik!

 

A szép, kényes szupersztárok

csak a sikert kedvelik,

amikor csak módjuk van rá,

mulatoznak reggelig,

 

de, ha jön a forgatáson

egy veszélyes jelenet

– mi esetleg sérüléssel,

fájdalommal fenyeget,

 

jeleznek a kaszkadőrnek:

– No, komám, most Te gyere!

– Dublőrnek a bátorság, az

ügyesség a fegyvere…

 

Kedvesem volt Maci Laci,

ő esett le a fáról.

Ő, aki a harkály helyett

a fejével kopácsol.

 

Őt fogta meg Jerry helyett

tizenötször a csapda.

Büszke volt, hogy a nézőket

számtalanszor becsapta.

 

…De a gázsi csak tört része,

mint egy rajzfilm-színésznek.

 

A hős rajzfilm-kaszkadőrök

nyom nélkül elenyésznek.

Humor

Picimicikum

.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

 

— Hé, Gábor, ezer éve nem láttalak! Hol dolgozol?

— A szalonnagyáramban, testvér.

— Jaj, szegény! Szörnyű lehet ott a bűz…

— Nem értem. Már miért lenne?

— A disznók…

— Disznó!? Ja, a sertés, ormányos mindenevő állat, ami hízik. Kondában él. De mi van vele? Nem értem, hogy kerül a képbe?

— Ő az alapanyag, nem?

— Na, akkor valami másra gondolsz, mert én egy élőlényre asszociáltam, te pedig anyagi síkra vezeted a dolgot.

— Igen, mert ugye, miután ezeket a kövéredni vágyó evőgépeket megbökik, perzselik, vagy forrázzák, többek között szalonna lesz belőlük.

— Ó, de el vagy tájolva! Azt hittem a mai világban ilyen ódon gondolkodás már nincs is!

— Egyébként mekkora a gyárad?

— A laboratóriumlakásom huszonhat négyzetméter és ugyanakkora a raktárhelyiség. Minden reggel viszik a kész terméket, és egy brakomicikumin kapszulával négy másodperc alatt kitakarítják.

— De hol tartjátok a disznókat?

— Na, utánanézek a Google-ben, úgy, mint disznó, kan, koca, malac. Valami dereng, mert nagyanyám falun élt, mintha röfögött volna neki valami egy bekerített területen, de még mindig nem tudom, hová akarsz kilyukadni.

— Már nagyon ideges vagyok. Disznó nélkül nincs szalonna!

— Nem szeretem az akkora marhaságot, mintha azt mondtad volna, szalonna nélkül nincs disznó.

— Barátom, a kijelentésed tökéletesen fedi a valóságot, mindegyik hájgombócot toka, oldal, és ki tudja, mi mindenféle zsírréteg fedi.

— Értem. Nem értem. Na figyelj! A teljes gyártásmenetet nem árulhatom el, magunknak készítenék konkurenciát, de elmondom, hogy az alap a brahomactomitikum cukinulis három vegyértékű formája. Gyere, igyunk egy pohár zöttyklöt! Megmutatom a gyári munkahely-lakásomat.

— Mi az a zöttykl?

— Csakemikum kiméndioka.

— Én kenyeret eszem, meg húst, gyümölcsöt és zöldséget.

Gábor, aki már nagyon régen utat változtatott, el is felejtette, hogy ilyenek is léteznek. Az a fajta ember volt, aki csak arra emlékezett, ami neki jó, vagy fontos. Nagy szemeket meresztett, nem értette, mit beszél egykori barátja.

Előbb hívni akarta a mentőket, aztán úgy gondolta, talán nem közveszélyes. Még mosolygott egy keveset, majd egy mondvacsinált kitalációval hirtelen búcsút intett és besétált a kórterembe.

A doktor rázárta az ajtót, megvolt az aznapi beszélgetés. Nincs változás, gondolta, aztán a vizsgálóban kinyitotta a hűtőszekrény ajtaját, kivette az otthon készített lapicimpumpoid bőrsajtot, valamint szemcseppentővel létrehozott némi házi jellegű kenyeret, és falatozni kezdett.

Humor

Le a szilveszterrel!

.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Az dobja rám az első követ, aki soha, de soha nem esett az alább felsorolt bűnök egyikébe sem!

Szilveszter…! Az őrület éjszakája. A tűzoltók orvosok és rendőrök réme. Amikor mindenki kirúg a hámból. Sokan meg be… Akad, aki halálra zabálja magát. Mert enni illik… Az ünnep, amely után többhetes fogyókúra következik, „méregtelenítés”, diéta, és minden jó megvonása. Amely előtt az emberek kölcsönt vesznek fel, hogy legyen, miből finanszírozni a sok drága ételt-italt, amelyet meg kell enni, „ha már kifizettük”, a méregdrága vendéglőt, zenészeket, esetleg a külföldi utazást és utána a gyógyszereket. Az éjszaka, amelyen ciki lefeküdni, melynek következményeként a biológiai óra felborul. A másnap délig alvás illúzió.

A szervezet egyrészt tudja, hogy nappal van, másrészt akadnak jótét lelkek, kinek áldásos tevékenysége és a technika vívmányainak következtében időnként megpendül a telefonod: SMS érkezett. Vagy e-mail. Vagy… A tartalmát ismered… BÚÉK különféle változatban előadott közhelyei. S ha barátaidat netán jól beidomítottad, akkor nagyon kedves a bankod, a telefonszolgáltatód, a… robotja. Vagy ismeretlenek csengetnek BÚÉK-ot kívánni vajmi kis jövedelem reményében, éljen a piacgazdaság. Jaj, ne felejtsem a másnapi „morzsát” hiszen a töménytelen mennyiségű finomságot „el kell fogyasztani”. Akkor is, ha belebetegszel. Úgyis marad, a rothasztó baktériumok örömére. S ha szervezeted elég erős, és túlélte Szilvesztert, a morzsa már garantáltan megteszi hatását.

S ha a szilveszteri éjszakai táncmulatság után nem fibrillál még az éltető motrod (szíved), hogy adj munkát az intenzív terápiának, akkor petárdával kell kísérletezni, hátha a plasztikai sebészek tétlenkednek. Legjobb, ha egy autó szélvédőjére dobod, vagy egy hölgy lábára, hátha beleesik a csizmájába. (Mindkettő saját vagy közvetlen baráti-köröm kalandja). Mindenesetre valami őrültséget kell csinálni. A sportosabb alkatúak felmehetnek például —15 fokban a Cenkre. Na persze, nem a szerpentineken, mert a Gabony-lépcsőkön izgalmasabb. A hegyi mentők és az ortopédek máskülönben unatkoznának. A további gyakran előforduló szilveszteri tevékenységekről a bőrgyógyász-venerológusok és a nőgyógyászok tudnának mesélni, s a rendőrök s a toxikológusok tudnák kiegészíteni tapasztalataikat.

Nem folytatom ezen éjszaka őrültségeinek felsorolását, esetleg felhívnám még a figyelmet, hogy sokan magukkal hordozzák a székely személyit[1], mert hát a piros szín fokozza a hangulatot, főleg, ha már kevés a vér az alkoholodban, ahogy ilyenkor dukál.

Akadnak ugyan már olyan vén szotyrok is, akik kevesebb adrenalin-termeléssel is beérik. No de a kalóriaszegény étrend jótékony hatása itt is adott, az egy hét alatt sem helyrebillenő biológiai óra és a „kóstold meg az enyémet is”. Ezen is túllépve, még egy nagy dilemma is felmerül.

Hol?

E sarkalatos kérdés eldöntését minden évben Camp David-i egyeztetések előzik meg. Kijelentettem:

— Itt nálunk!

Férfi vagyok, mi a szösz! E kijelentés olyan határozottra sikerült, hogy ellenvetés nem akadt. Igaz, a tárgyalások végén magunkra maradva nejem kérdően nézett rám határozottságom okát kutatva.

— Majd meglátod! — nyugtattam meg.

Amikor hajnali fél ötkor két kilóval s némi kezdődő epegörccsel gazdagabban barátaink egyre halogatták a távozást a kinti —15-re gondolva, diadalmasan néztem feleségemre:

— Na, látod, ezért!

Nem értettem a sokatmondó fejcsóválást. De a BÚÉK-ot kívánó SMS-ek, félretárcsázott hívások és piacgazdaság-szülte boldog újévet-kívánók által rendszeresen megszakított álompótlási kísérletek után reggel a konyhába léptem, fejem az égnek emeltem a harmadik parancsolat megszegése közben a bombatámadás látványától.

Kegyetlen feleségem van. Kijelentette:

— Én pedig ezért kérdeztem… Te mosogatsz…

Bosszút álltam. Tudom, nem szép, de néha jót tesz az önbecsülésnek.

— Te meg takarítasz! — feleltem azon gondolkodva, hogy ezt a napot miként lehetne törölni a naptárból…

 

 

 

[1] Hülyegyerekeknek: bicska

Humor

Jaj, Tivadar!

.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

 

Rekken a hő, permetező csendes eső kéne, de gyorsan!
Vagy zivatar…. Jaj, Tivadar, most ne zavarj ebben a pózban!
Hinta ölén szinte hülyén bambulok én, ép eszem átok –
Tiszta az ég, nap heve ég, ejnye, elég! Épp meditálok…

 

 

 

 

 

 

Humor

Szurkák

.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Szurkák

 

            *

kihúzni a harag méregfogát,

vagy csörgőkígyómérget fejteni

bátorság kell és szakszerű tudás,

az esztékával nem jó kezdeni…

           

              *

Autó, piros, egészen ép,

utasa  jövőbe száll vele;

vezetni tudás kéne még,

s a múltba-látás hátszele.

           

            *

ma sztár lehet a fénybe hemzsegő

darázsderék, ruhája csipkés semmi,

hangja nincs, de virít ott más ezernyi

plusz, hát futtatja a béna rendező.

 

            *

kőkupacból egy szál pipacs,

/alkalmazkodás felsőfokon/

a résen tör át, s mint fénygyutacs

lángolás lesz a szélhullámokon.

 

            *

Eperfán mézes friss gyümölcs,

gyermekhad majszol, küzd vele,

a költő kajla, vén különc,

keserrel, s rímmel van tele. 

 

            *

pénz a zsebedben biztonságot ad,

jól fésült érzés, követ, mint az eb;

lelépni, fellépni nincs, ki támogat?

próbáld meg pénzzel, eredményesebb.

 

 2012

Humor

A perec

.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

A perec

 

Szeretem a szép autókat,
ez lett az én hivatásom,
Bár amikor udvaroltam, 
sokat utaztam a MÁV-on.

Ott ismert meg feleségem,
Trabantot csak később vettünk,
akkor mikor megengedte, 
erre spórolt fizetésünk…

A szakmához visszatérve,
alkudoztam egy Ügyféllel,
ezelőtt vagy két hónappal,
jött be hozzám kérésével…

Ha új autót venne nálunk, 
mennyi lesz a régi ára?
messziről jött, azt már láttam,
mert két perec is volt nála…

Be volt dobva az ülésre,
nem előre, hanem hátra,
talán azért nem ette meg,
mert idáig nem is látta.

Kimondtam az autó árát,
alkudozni kezdett velem:
ha a perec is tartozék,
az árat én megemelem…

Eljött végre ez a nagy nap,
kicseréltük az autókat,
itt hagyta a régi verdát,
és boldogan vitt egy újat…😀

Itt hagyta a régi verdát,
kipakolta minden cuccát,
de benne hagyott két perecet,
mint az autó tartozékát…😀

Humor

Hogyan (ne) legyünk Őrangyalok!

.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

„Tudom, hogy a lehetetlent kérem, de próbáld meg szeretni!”

Ha azt gondolod, kedves idegen, hogy az élet csak az emberek számára ironikus, akkor ki kell, hogy ábrándítsalak. Én őrangyal vagyok és útálom az embereket. Úgy bizony, a fajtátok védelme a legfőbb feladatom, de ha senki nem látná, akkor mosolyogva néznem végig, ahogy lassan elpusztítjátok önmagatokat.

Mentségemre azért előadom, hogy én sem voltam mindig ilyen. Amikor elkezdtem a tanulmányaimat — igen, az őrangyalsághoz is végzettség kell — még tele voltam céltudatossággal, és egy határozott elképzelés vezénylet: én leszek a legjobb a szakmámban. Még humorom is volt, amit bizonyít, hogy társaimmal csak a vicc kedvéért felvettük a Hárfajáték elsajátítása nevű fakultatív órát is.

Minden szépen haladt a maga módján, és mire észbe kaptam, már csak egy feladat állt előttem: meg kellett védenem egyet az Elsők közül, határozatlan ideig, pontosabban szólva addig, amíg jövendőbeli alkalmazóim meg nem elégszenek a munkámmal.

Mindenki tudja, hogy a puding próbája az evés, és az Elsők pontosan ezt a szerepet töltik be. A fajtátoknak azon tagjait soroljuk ide, akiknek nincs állandó őrangyaluk, hanem folyamatos váltások alatt élik le az életüket. Persze ők erről semmit sem tudnak, ahogy az emberiség többi tagja sem, ami a lehető legjobb dolog a világon.

Olcsó klisének fog hangzani, de minden ember életéhez tartozik egy homokóra, az őrangyal feladata pedig „csak” annyi, hogy életben tartsa a rábízott egyént, amíg le nem peregnek a homokszemei. Ezzel még nincs is semmi gond, viszont az emberek — teljes tudatlanságukból adódva — mindent megtesznek azért, hogy ezt az időtartamot lerövidítsék. Mindezt persze akaratlanul teszik, ami sajnos nem mondható el az asztrális világ többi tagjáról. Ők lennének az általatok démonokként, szellemekként illetve istenekként megnevezett lények — a Nagy Főnököt nem ide sorolva — akik akarva dolgoznak azon, hogy rövid(ebb) legyen az emberek élete.

Legkönnyebben talán úgy lehet megérteni a helyzetet, hogy a Nagy Főnök és mi angyalok képviseljük a Rendet, a többi asztrális lény pedig Káoszt, az emberek pedig tudatlanul és persze boldogan sétálnak a csatatér kellős közepén, nem is sejtve, hogy a talpuk alatti talaj egy hatalmas aknamező.

Tudom, mire gondolsz, kedves idegen, szerinted a legegyszerűbb lenne, ha felfednénk magunkat, és máris kevesebb gondunk lenne. A legelején még elődeim is így csinálták, de volt egy apró hiba a számításaikban, ugyanis ha ők megtehették, akkor az ellenfél is megteheti. Szörnyű ezt beismernem, de a démonok sokkal jobbak, mint mi és majdnem kipusztították a fajotokat. Ennek elkerüléséért a Nagy Főnök kötött velük egy alkut: Ők sem fedik fel magukat és mi is az árnyak közül dolgozunk, ők a csábítás céljával átalakíthatják a környezetet, mi viszont csak az életetek védelmében léphetünk fel, és akkor is úgy kell kinéznie ennek, mintha a „véletlen” vagy a „vak szerencse” volt érte a felelős. A feladatunk teljes lehetetlenségének elkerülése érdekében kapjuk meg egyetlen segédeszközünket: a már korábban említett homokórát, ami a védelmezettünkhöz tartozik. Ez azért fontos, mert így látjuk a feladatunk időtartamát, valamint azt, hogy mikor próbálnak a védelmezettünk élettartamába beavatkozni. Az Elsőknél sajnos ez is le van korlátozva, és itt csak a másodikként említett képességet használhatom. Képzeld el úgy, mint egy órát, ami vészjelzést ad ki, ha valami nincs rendben. Könnyűnek hangzik, de hidd el, kedves idegen, nem az. Mint ahogy azt korábban említettem, a démonok jobbak, mint mi, és csak pár percet bocsátanak rendelkezésünkre, hogy megoldjuk az általuk okozott kalamajkát.

Most jött el az ideje, hogy bemutassam az én Elsőmet, ugyanis amíg itt fecsegtem az egész univerzum háttértörténetéről, újból jelzett az órám. Ez csak egy dolgot jelenthet: elő példán keresztül mutatom be a helyzetemet. Az én Elsőm egy esetlen, szerencsétlen, béna balfék, aki mindezek ellenére — vagy pont ezért — boldogan áll az egész világhoz. Amikor azt mondtam, hogy tudatlanok vagytok, nem vicceltem. Ez a balga rengeteget biciklizik, és természetesen közben zenét hallgat, így még a hallása sem figyelmezteti a balhéra. Na jó, ez így nem teljesen igaz, ugyanis a fülhallgatójának egyik felét elnémítottam, és amíg nem vesz újat, addig legalább fél füllel hallja a körülötte nyüzsgő világot. Halkan megjegyzem, ha neked is halt már el a fülesed egyik fele, kérlek, ne cseréld ki egészen addig, míg mindkettő el nem hallgat; az őrangyalod hálás lesz érte.

Szóval teker ez a dinka, fél fülében bömböltetve a zenét és a villogó gyalogos jelzőlámpát meglátva nem lassít, hanem gyorsít, gondolván „még biztosan átérek”. Eközben az út autóknak fenntartott részén száguld egy másik gyökér, akinek az egyik csábító a fülébe súgta, hogy „hamarosan zöld lesz, felesleges lassítanod” nekem pedig, mint az egyetlen működő agysejtekkel rendelkező lénynek (közismertebb nevünkön: őrangyalnak) elkezd csörögni az órája. A díszlet és a színészek a helyükön, a függöny felmegy és bemutathatom: A miért vagyok angyal létemre ambrózista egy újabb epizódját. (Az ambrózia nekünk olyan, mint a ti fajtátoknak az alkohol.)

Mostanra már persze van rutinom. Az első alkalommal, amikor ehhez hasonló ügylettel találtam szembe magamat majdnem bepiszkítottam az alsónadrágomat. Ez azóta reflexxé fejlődött: gyengéden megérintek egy járókelőt, hogy kicsit lépjen oldalra, egyenesen az én mentális képességekben korlátolt Elsőm elé, aki így kénytelen lesz lassítani. Probléma megoldva. A lámpa piros lesz, az autós elszáguld, és senki sem halt meg. Van, amikor nincs járókelő, ilyenkor csak átforgatom a felhőket, hogy a Nap egyenesen a félkegyelműm szemébe süssön és ezzel le lesz lassítva. Ha az eset este esne meg, akkor egy kocsi fényszóróját, vagy egy utcalámpát használok.

Számomra az a legbosszantóbb, hogy a fajtátoknak van szabad akarata, mégis elég egy pár apró suttogás a fületekbe és úgy táncoltok, ahogy a csábítók fütyülnek. Ráadásul ezzel pont ti lesztek a felelősek, ha valami baj történik. Lehet, hogy nem haltok meg, de attól még mi sem akadályozhatunk meg mindent. Egy fél éve például ki kellett ficamítanom ennek a félnótásnak a vállát. Nem volt más választásom, vagy a vállát áldozom fel, vagy kitöri a nyakát. A legidegesítőbb pedig az, hogy már a nap elején jelzett az órám, miszerint este baj lesz. Amikor megláttam, sóhajtottam egy mélyet, és munkához láttam. Felmelegítettem az ágyát, hogy ne akarjon felkelni, sikertelenül. Mivel ősz volt, így gond nélkül elővehettem a legpocsékabb időt, de ezt a tökkelütöttet ez sem zavarta, így elkeseredésemben elszakítottam a bicikliláncát. Ha a fajotokból mással tettem volna ezt, talán veszik a lapot, de az én Elsőm szépen fogta magát, és betolta a biciklijét, „az út nagy részét már úgy is megtettem” kijelentéssel a fejében. Egészen estig nem értettem, hogyan törheti ki a nyakát, aztán az edzésén végre megtudtam: előre szaltót gyakoroltak. Ahogy ő se látott engem, úgy én se láttam azt a csábítót, aki valószínűleg már reggel óta azt suttogta a fülébe, hogy milyen csodálatos, ügyes és menő lesz majd a csajok előtt, mikor végre trambulin nélkül is tud majd előreszaltózni. Mondtam már, hogy gyűlölöm az embereket? Kifejezetten ezt az Elsőt!

„Tudom, hogy a lehetetlent kérem, de próbáld meg szeretni!”

Elérkezett a pillanat, nekifutott a szőnyegnek, és még láttam is, ahogy az utolsó pillanatban megcsúszik a lába, de ez a félcédulás csak nem állt meg. Lányos zavaromban mást nem tehettem, csak azt, hogy megfogtam a karját, és kicsit továbbpörgettem. Így a nyaka helyett a nemesebbik felére esett, ami legalább rendesen ki van párnázva. Az érintésemre viszont a karja kimozdult, méghozzá olyan erővel, hogy a válla nem is bírta. Azt hittem végre megleckéztethetem, de ahelyett, hogy pánikolt vagy nyivákolt volna, még ez a birka volt az, aki nyugtatgatta az edzőjét, amikor második tárcsázásra se érték el a mentőket. „Még jó, hogy nem szúrtak le, máskülönben rég elvéreztem volna!” jelentette ki, azzal a bárgyú mosollyal az arcán.

Tovább is mesélhetném, de szerintem érted a lényeget. Ha csak egy kicsit használná ez az Első az eszét, máris kevesebb stresszel — meg persze ambróziával — járna a munkám, és ki tudja, talán még élvezném is!

De nem, ennek a golyósnak be kell bizonyítania mindenkinek…

Gondolataimat és monológomat egy eddig nem hallott üzenet vágja félbe: A Nagy Főnök látni szeretne!

Édes Istenem! Végre meghallgatásra leltek az imáim? (Igen, mi is szoktunk imádkozni.) Ennyi megpróbáltatás után végre felszabadulok, és remélhetőleg egy kevésbe elmeháborodott szorul majd védelmezésemre?

Mindent félredobva robogtam a kapukhoz, ahol az öreg Péter várt.

— Na mi a helyzet, újonc? Végre szólítottak?

— Igen! Eljött az én időm, úgyhogy kérlek, engedj be!

A kapuk kinyíltával valami vakító fényre számítottam, de ehelyett egy egyszerű fehér irodában voltam, aminek az asztalán egy fehér hangszóró pihent.

— Tudom, hogy felülmúlhatatlan a humorérzéked, Főnök, de nem gondolod, hogy ez a Charlie Angyalai utalás egy kicsit erős?

Kérdésemre nem maga a válasz volt a felelet, hanem a hang, amin érkezett, ugyanis a fajtátok Morgan Freeman nevezetű egyénjének hangját használta a Főnök:

— Jó reggelt, angyalom!

— Ezek szerint innentől kezdve szólítsalak Charlie-nak?

A hangszóró hangos hahotázásba kezdett, majd így folytatta:

— Nem te lennél az első, de nyugodtan megteheted. Legalábbis ha őszintén felelsz a kérdéseimre.

— Rendben, Charlie, hadd halljam, amit tudni kívánsz!

— Mi a véleményed a védelmezettedről?

Egy pár másodpercig haboztam, majd leesett, hogy ki az, akivel beszélek, így felesleges lenne visszafognom magamat:

— Gyűlölöm. Nemcsak őt, hanem az egész faját. Mindent félreértelmeznek, örömöt lelnek abban, ha fájdalmat okoznak a társaiknak, és őszintén hiszem, hogy a csábítók nélkül se lenne sokkal könnyebb dolgunk. Az egyetlen, ami miatt végigcsináltam, az a hitem volt. Hiszem, hogy van köztük olyan, akit érdemes védelmezni. Máskülönben nem bíztál volna meg minket ezzel a feladattal.

— Szóval, ha élve felgyújtanánk az Elsődet, és lenne nálad egy vödör víz…

— … Akkor cseppenként önteném ki a szeme láttára.

— Hányszor kívántad ezt, vagy valami hasonlót?

— Tudod, Charlie, a hatszáznyolcvankilenc-ezredik alkalomig még számoltam, de azután elfeledkeztem róla.

— Értem. Tőled balra van egy ajtó, kérlek, fogd meg a hangszórót és menj be rajta.

Egy vetítőterem volt az ajtó túloldalán, benne egy kényelmes fotel, mellette egy asztal és persze maga a vászon. Nem vártam meg az utasítást, inkább rögtön leültem és letettem magam mellé a hangszórót.

— Ez a kedvenc részem — szólalt meg Charlie —, mondhat bárki bármit, ez a hangot tényleg mesélésre alkottam, és most egy jó kis történet van előttünk.

A terem elsötétedett és a vásznon megjelent az én Elsőm fiatalabb változata, ahogy könnyes szemmel egy levelet ír, mellette pedig egy cipős-doboz van, tele különböző gyógyszerekkel.

— Ez nem sokkal a te munkába lépésed előtt történt. Az elődöd nem akadályozta meg, hogy egy lány összetörje a szívét. Ez a másik angyal is hasonló véleményen volt az emberekről, mint te, és ezt a lehetőséget bosszúállás tökéletes formájának tartotta, hiszen a gyógyszerek nem halálosak, csak az Elsőd gondolta így.

Éreztem, hogy valami nem stimmel ezzel a jelenettel, de mivel nem tudtam, hogy pontosan mi a gond, így inkább csöndben maradtam.

— Amikor megkérdeztem az elődöd, hogy mégis mi vezetett ide — folytatta a hangszóró — csak annyit felelt, hogy biztosan valamelyik csábító csavarta ki a dolgokat. El tudod képzelni mennyire meglepődött, mikor közöltem vele, hogy egyedül ő a felelős.

— A számlálója! — vágtam gyorsan a szavába, mintha valami nagy rejtély kulcsára leltem volna rá — látom a számlálóját, és mínuszban van! Mégis mit jelentsen ez, Főnök? Egy szellemet védtem ennyi ideig?

— Nem. Az Elsőknek ugyan van számlálójuk, de nem a saját, hanem az angyaluk idejét mutatják. Egészen idáig gyűjtötte az elődöd iránta táplált érzelmeit, majd szabadjára engedi őket, hogy a következő angyal foglalkozzon a következményekkel. A csábítóknak azért ilyen könnyű a dolguk, mert egy idő után az angyalok többségének elfogy a türelme, és gyűlöletükkel folyamatosan segítik a másik oldalt.

— Akkor a negatív csapások többsége nem is a csábítóktól származik, hanem tőlünk? Miért nem ölte meg magát?

— Így van, ami pedig az öngyilkosságot illeti, egyszerűen csak a fülébe kellet súgnom, hogy neki még feladata van ezen a földön — el sem képzelnéd, milyen gyakran beválik —, de a számláló neki is sokat jelent, igaz még a létezéséről sem tud. Ugyanis ha nem szólok közbe, az általa teremtett körülmények miatt meghalt volna, egy Elsővel kevesebb lenne, és azt nem engedhetem.

— Álljunk csak meg! Ez így nem helyes! Ezzel te sem vagy különb a csábítóknál! Ráadásul, ha az elődöm ennyire gyűlölte, akkor az én gyűlöletem…

„Tudom, hogy a lehetetlent kérem, de próbáld meg szeretni!”

Végre megértettem. Ezt a mondatot az utolsó angyal mondta nekem, akit feladatom megkezdése előtt láttam. Ezek szerint ő volt az elődöm, végigjárta ugyanazt a beszélgetést, mint én most, és kimondatlanul arra akart figyelmeztetni, hogy ne kövessem el ugyanazt a hibát, mint ő. Úgy látszik nem járt túl nagy sikerrel. Milyen csodálatos asztrális lény lehetek egy külső szemlélő nézőpontjából. Egy védtelen és tudatlan lényt hibáztattam olyasmikért, amiről nem is tudott, sőt, nem is tudhatott.

Miközben a mindennapok veszélyeitől megóvtam, nem figyeltem arra, hogy az élete mégis milyen irányba halad és a gyűlöletemmel milyen fájdalmakat okozok neki. Nem beszélve arról, hogy az utódom munkáját is rémálommá teszem.

— Pontosan, ahogy gondolod — jelentette ki büszkén a hangszóró —, ez a tudás és ami még fontosabb, ez a felismerés kell minden őrangyalnak ahhoz, hogy jól tudja végezni a munkáját. Senkit se hibáztathatunk olyasmiért, amiről nem tud, és nem is tudhat. Ugyanígy azzal se értem volna semmit, ha már a feladatod kezdetén elmondom ezt neked. Át kellett élned, és ezzel a fontos tapasztalattal kellett gazdagodnod, hogy tudd a tetteid és a viselkedésed következményeit, ami persze nem mindig téged, hanem másokat is sújthat. Lehet, hogy minden ember és az őket őrző angyalok is a tökéletes világra vágyik, de hidd el nekem, biztosan mind megőrülnének, ha teljesíteném a kérésüket. Most már tudod, hogy miért vagy angyal, mik a képességeid, és ami a legfontosabb, hogy mit kell tenned?

— Igen, tényleg védenem kell az embereket, nem csak a külvilágtól, de önmaguktól is. Azonban nem vihetem túlzásba a dolgot, hiszen ügyelnem kell arra is, hogy fontos tapasztalatokat szerezzenek maguknak. Ezt pedig akkor érhetem el, ha odafigyelek rájuk, és néha elengedem a kezüket. Egy szóval a feladatom az, hogy szeressem őket.

— Nagyon helyes! Most pedig menj és köszöntsd az utódod!

Sokkal tovább élünk a fajtátoknál és visszanézve nem is tűnt olyan hosszúnak az Elsőmmel töltött időm, mégis úgy éreztem, hogy egy örökkévalóságnyi idő eltelt azóta, mióta láttam volna az Első lépés szobáját. Ez a feladatunk megkezdése előtti utolsó pont, ahol még meggondolhatjuk magunkat, de eddig még senki sem fordult vissza, és ahogy megnéztem magamnak az utódom, ő se lesz különb. Ugyanazt az eltökéltséget láttam az újoncban, mint az elődöm láthatott bennem.

— Kitalálom, te leszel a világ legjobb őrangyala, ugye?

— Uram, így van uram! — harsogta vissza az ifjonc.

— Hagyd el a katonamaszlagot, és inkább jól figyelj ide, mert csak egyszer mondom el:

 

Nem lesz könnyű dolgod, és tudom, hogy a lehetetlent kérem, de próbáld meg szeretni. 

Humor

A költő légyottja

.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

 

Együtt bandáztam

tegnap az Éjjel,

rólad meséltem

szenvedéllyel,

dicsértem mosolyod,

gyöngyöző kacagásod,

darázsderekadat, 

csábító csípődet,

mennyei gyönyörök

forrását, a szádat,

minden szerelmi praktikádat,

csillogó szemeid

mágikus sugarát.

Az Éj felnevetett,

majd legyintett,

aztán megintett,

jó lesz vigyáznod

az Isten megáldjon,

túl sok volt este a pia,

ebből nem lesz elégia,

másfél órája udvarolsz

e szoborszép lánynak,

kinek bár karcsú a teste

– ám csalóka az este ,

csókos szája merev és hideg,

bronzból van melle s szíve.

 

 

Humor

Disznótoros Szentmihályon

.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Előmottó: Alábbi írást, csak és kizárólag férfiembörtársaim olvassák, mivel asszonyembör ha olvassa, lehet hirtelen felindulásból történő szemvilágkikaparás áldozata lennék.

 

Elég furcsa, hogy a Nemzetközi Férfinapot pont olyan időszakra tették a nagyokosok, amikor az igazi parasztembör a levágandó kocája sonkáit méregeti inkább. Disznótorosra készül, melynél okosabb kulináris és egyéb élvezeteket el sem lehet képzelni.

Ezért hát engedd meg kedves férfitársam, hogy tanulságként leírjam neked azt a régi disznótorost, mely a Szeged melletti Szentmihályon egykor megesett.

Igaz, arrafelé agyonhallgatják a történetet, hiszen melyik szentmihályi kikapós asszony nem irigykedne, hogy nem vele történt meg. Persze a végkifejletet szívesen kihagyná a történetből.

Patkós Jankó, aki a szegedi Hangász utcában lábszomszédja volt Dankó Pistának, a híres cigányprímásnak, igencsak értett a kannarázógatáshoz, na, meg a Böske pendelyének emelgetéséhez.

Tudományát kiszélesíteni egyáltalán nem esett nehezére. Ennek gyakorlására ki-kijárt a szentmihályi Fehér-partra horgászni.

Hogy halat fogott-e, arról nem beszél a fáma. De arról igen, hogy Böske epésen megjegyezte nékie, miközben Jankó nadrágjából szedegette ki az odaakadt horgokat:

— Te, Jankó, mék vót az a harcsa, aki tégöd így mögakasztott?

— Jaj, te má, Böske, el nem tudod te azt hinni, milyön nehéz vót húzni-vónni azt a több, mint ötven kilósat, amelyike ráakadt a horgomra. A beste nem adta ám magát! Hiába vót mindön, beakadt az a nádizsombékba, s úgy mögpattant előlem, hogy a végén én akadtam horogra.

Persze, Jankó azt már nem árulta el, hogy azt a harcsát szentmihályi Pösze Marcsának hívták.

De hívták azt Julcsának is, Pannának is, meg ki tudja minek. A szentmihályi anyakönyv nem maradt ránk, melyben az összes akkori hajadon lyányka bejegyzésre került.

Kérded tőlem, tisztelt olvasóm, hogy miként került Patkós Jankó Szentmihályra? Elmesélem én, mert Nepomuki Szent János, aki rajtam kívül még ismeri az esetet, nem fogja. Azóta megmerevedett a nyaka a sok nevetéstől, amit akkor kapott. Magam komoly úriemberként nem tehetem, hogy kinevessem Jankót, így nyugodtan tudom a betűket róni.

Az pediglen úgy történt, hogy Szentmihályon egymásra talált két gerlice, s ha már egymáséi lettek, hívták a papot, megesküdtek örök hűségre egymásnak.

Nevüket rejtse jótékony tisztelet. Igaz a történet úriember módjára ért véget, de ki tudja ki milyen galádságot olvas ki belőle.

Szavam ne felejtsem, az Ámen után pediglen héthatárra szóló lakadalmat csapott az ifjú pár. Ahhoz pediglen meghívták a fiatal Dankó Pistát és cigányzenekarát bazseválni.

Dankó már akkor olyan szívszaggatóan tudta húzni a nótát, hogy a darvak zokogva hullottak alá. Ha pediglen vidám Dankó nóta járta, az összes szentmihályi baromfi együtt ropta a násznéppel.

Jankó pediglen a zenekar kannaveregetőjeként akkor düllesztette ki legjobban a mellét, s akkor sugárzott legszebben fekete szembogara, amikor a menyasszony feléje fordult a táncban.

De a menyasszony sem volt rest felfújni picinyke szájával azt a fátyolt, hadd lássa az a szép szál cigány legény, hogy az ő szeme is izzik, mint az őszi haraszt, amikor égetik.

A lakadalom végén a hálás vőlegény az egész zenekart meghívta a házukhoz a téli disznóvágásra.

Mivel az pediglen messze volt, így esett meg — mint fentebb írtam —, Patkós Jankó egész nyáron a Fehér-parton harcolt a ficánkoló harcsákkal.

Amikor pedig eljött a disznóvágás, meg is jelent a zenekar. Húzták a nótát a pörzsölésnél, a kolbász-hurka töltésnél, de még a disznósajt préselésénél is jelen voltak. Az esti torra már mind a segédek, mind a háznépe igencsak elázott az ágyaspálinkától, meg a homoki vinkótól. Akadoztak a nyelvek, homályosan láttak a szemek.

Észre sem vették, hogy a kannarázogató romagyerek, s a ház asszonya jobb híján, a Füstölő-házba bújt be.

Nem is lett volna az baj, hiszen kíváncsi szemek nem látnak be oda. Azonban itt most nagy kalamajka keletkezett. A ház ura ugyanis a füstölőt összetévesztette az udvari latrinával, s dolgát végezni befordult oda.

Amint befordult, úgy ki is tántorgott onnan, mert a homályban felfedezni látta az ő hites feleségének meztelen körvonalát, s egy férfialakot. A sikongatásokból, nyögésekből pediglen megállapíthatta, hogy nem a sódart akasztják ott a füstölő rúdra.

A benn lévők a nagy etyepetyében semmit nem vettek észre.

Annál inkább a felszarvazott férj bosszúját! Az ugyanis fogta magát, s alátüzelt a füstölő háznak.

Meddig aszalódott ott a szerelmes pár, ki tudja. A mulatozók is csak annyit láttak, hogy kicsapódik az ajtaja, s Jankó szűzanya meztelen rohan át az udvaron, ki a kapun, neki az országútnak. A dühödt férj pediglen szitkozódva, átkozódva, vasvillával kergeti.

Amint Jankó Nepomuki Szent János szobrához ért, akkor döbbent rá, hogy biza, nem Szegedre vette az utat.

Szerencséjére addigra üldözője elfáradt, s az sírva, átkozódva rogyott le a szent lábához.

— Mit vétettem én, ó, mit? Ezt a cafkát mindig jól tartottam, mindent megadtam neki, amit kért. És tessék, most megcsalt.

Nepomuki Szent János alig bírta lenyelni a nevetését, melyet a látványtól kapott, s így szólt a felszarvazott férjhez:

— Az asszonyok már csak ilyenek. Ők nem csak férjet akarnak maguknak, hanem férfit is. Ha nem vagy jó férfi, megcsal, ha tetszik, ha nem.

Megértette a szent beszédét a férj, s nem törődve Jankóval, hazakullogott, s úgy lekapta az asszonyt, s oly alaposan megdöngette, hogy attól kezdve más férfi már nem is kellett annak. A döngetés módját nem árulom el, találja ki mindenki vérmérséklete szerint.

Az eset valódi károsultjai azonban a szentmihályi hajadonok lettek, mert Jankót többé nem látták a Fehér-parton horgászni.

A mostani szentmihályi lányok sem beszélnek róla, hiszen reménykednek, hátha Jankó újra felbukkan.

 

Humor

MODERN RÓMEÓ PANASZA

.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

 

(Több erkély, mint Júlia…)

 

Hívtál Júliám

s pontban itt vagyok,

de mely erkély rejt?

Sok közt tobzódom

fellelni téged

édes titkunkkal,

ám hol a létrám

osonni csókért

becézve karod?

Pókemberként nem,

még ha gyertya ég

világos jelként

sem mászom oda –

fóbiám legyűr,

Shakespeare nem írta.

 

Na de csitt, lelkem

s várj még Júlia!

Nyitókódot adj –

küldd sms-ben

s hogy ajtód hanyas –

lifttel megyek fel.

 

 

Humor

Jó móka volt…

.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Jó móka volt…

Gokartoztunk nem oly régen,
én is nyomtam ám a gázt,
mégis a sok versenyzőtől,
kaptam néha majdnem frászt…

Volt szép sapkám, bukósisak,
meg amit csak akartok,
hálistennek nem lett bajom,
nem is lettem a bajnok…

Tetszett ez, mert jó volt nagyon,
akadt kanyar, sebesség,
elszédültem a végére,
hiába a tehetség…

Volt amikor belém jöttek,
volt amikor fékeztem,
mégis jó volt ott veletek,
jó móka volt, élveztem…😀

Humor

Eggyel kevesebb

.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Ha valaki úgy gondolja, hogy értekezésem mérsékli otthoni gondjait, és kutatásaimat a továbbiakban egy jelképes összeggel kívánja támogatni, annak elküldöm számlaszámomat!

 

Szüleink már hosszú évekkel ezelőtt eltávoztak, gyermekeink is jó ideje kirepültek, ketten lakjuk párommal nagy, háromgenerációs házunkat.

Igazság szerint csak akkor találkozunk, ha mindketten akarjuk.

Van úgy, hogy csak onnan tudom, hogy nejem is itthon van, ha egyéb jelekből kikövetkeztetem.

Ilyen az, ha a mosogatón a vízszűrő kallantyúja más állásban van, mint ahogy utoljára hagytam, a kenyereskosár máshol van, van egy kis kávé a kotyogóban (ennek külön meg szoktam örülni, meg is iszom rögtön — na, ő meg innen tudja, hogy én is itthon vagyok) — na, és a WC ülőke le van hajtva.

Ellentétben másokkal, ez nálunk nem kardinális kérdés. Én felhajtva hagyom ott, ő lehajtva — ennyi. Soha, még az elmúlt negyvenhárom évben nem szóltunk egymásnak emiatt.

Nos, lányom és kis unokám, amíg az új lakást intézik, átmenetileg hazaköltöztek.

Az egyensúly elbillent a lányok javára, gyakorlatilag minden alkalommal lehajtva találom az ülőkét.

Tudatosult bennem a probléma. Tíz-tizenöt éve észre se vettem volna, de mostanra mindennapos táplálék kiegészítőnek számít nálam a szabalpálma kivonat, és a derekam is fáj… Viszont családom nőtagjait mindenkinél jobban szeretve, méltatlannak érzem, hogy szóljak emiatt.

Férfitársaim! Megoldottam a kérdést! Sok veszekedés, súlyosabb esetben válóper is elmaradhat!

Megemlítettem a lányoknak, hogy amennyiben lehajtott ülőke mellett húzzák le a WC-t, a víz felfröccsen az ülőkére, és szennyezi azt!

Nos, azóta ahányszor kimegyek, felhajtva találom az ülőkét…

Kíváncsi vagyok, mennyi idő múlva fogom magyarázatomat úgy visszahallani, hogy — „Brit tudósok megállapították, hogy…”

Humor

Igény

.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Éjszaka egy költemény,
reggel harmat és napfény:
ez a napi eredmény.

Éltet engem a remény,
hogy jó az a szerzemény,
árad belőle a fény.

Ezt fokozza a sok -ény,
élvezheti a szegény,
gazdag s minden élőlény.

Megvan bennem az a kény,
ne bántson a vélemény,
sem semmilyen körülmény.

Elkészült a szerzemény,
akármilyen rossz szegény:
akad azért rá igény.

Humor

Hibás kamuflázs, avagy homok a gépezetben…

.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

A féreglyuk vége egy fákkal sűrűn benőtt területen tátongott, a „férfi” — mert férfi testet kapott — ügyetlenül próbált felállni. „Állnia” kellett, hiszen ezen a planétán a humanoid egyedek „két végtagjukon járva” közlekednek. Neki ez igen furcsa lehetett. Náluk a 3457-JK galaxis 124. bolygóján, lebegve jutottak egyik helyről a másikra, ezért aztán felettébb érdekes volt kipróbálnia ezt az új helyváltoztatási formát.

Megállapította, járás közben különös bizsergést, fáradságot észlel, most már tudta, miért kell ezen a „testen” a tömérdek izomköteg. A szőrzettel sem tudott megbékélni, ami beborította a testet, helyenként egészen sűrűnek találta, de mindegy, ezt kapta a csapattól, azt mondták, hogy majd megszokja. Fintorogva húzta el a száját arra gondolva, hogy mennyit kell még gyalogolnia, míg eléri a kitűzött kutatási célját, pedig az otthoniak egészen pontosan a cél mellett nyitották meg a féreglyuk végét. 

Meglepődve vette észre, hogy ennek ellenére elég gyorsan haladt két fura végtagján. Sosem gondolta volna, hogy szerény kis tudós létére idáig el fog jutni, hogy a csillagrendszer egy másik bolygójának élőlényeit, viselkedését figyelheti meg észrevétlenül közéjük vegyülve, és rengeteg újdonsággal szolgálhatja Mesterét, népét. Már régóta látogatták a Földet, a mester csak egyszerűen, Dlöf-nek hívta, mert így titokzatosabb volt, ha mások előtt kellett említenie.

A fákkal sűrűn teletűzdelt terület végére ért és kikukkantott az erdő fái közül, hogy merre vegye az irányt, sietnie kell, mert kevés időt adtak neki a feladatra. Valami épület mellett találta magát, fából volt az is, mint az erdő körülötte. Ijedten visszarebbent, amikor először meglátta a kis növésű humanoid egyedet, de aztán a kíváncsiság győzött az óvatossága felett.

Próbált minél lassabban közeledni, hogy ne rettentse meg a „gyermeket”, mert közben a karján levő térdimenzionáló készülék egyéb tudását is gyarapította, és ezen keresztül küldte az üzeneteit a bolygójára. Segítségével kikereste miféle egyedet sodort elé a véletlen. Így aztán rögtön tudta, nemigen kell félnie tőle, hogy megsebesíti, vagy rossz esetben megsemmisíti a testet, amiben igencsak feszengett most is.

Ebben a pillanatban a humanoid egyed befókuszálta a szemeivel és legnagyobb meglepetésére sikkantott, vagy valami hasonló hangot adott ki. Sőt kommunikálni kezdett, vele.

— Hát te meg hogyhogy itt vagy? Hogy kerülhetsz te ide? Kiugrottál a mesekönyvemből? — kérdezgette elképedten, miközben közelebb jött hozzá és alaposan megnézegette magának.

— Szerintem senki nem fogja elhinni nekem, ha hazajönnek! Minimum bolondnak néznek! — motyogott magában és kerülgette, bökdöste apró ujjaival. Amikor alaposan körbenézegette, előkotorászta a táskájából a telefonját, gondolta megörökíti a hihetetlen kinézetű egyedet, még most is azt hitte csak valami jelmez lehet, de igen élethű lett az már egyszer biztos…

Kattintott párat és elküldte minden föllelhető ismerősének netszerte.

— Még az a szerencse, hogy nem vagyok olyan ijedős fajta — morfondírozott a „lány” félhangosan.

A férfi rákérdezett:

— Miért kellene tőlem félned? Talán a külsőm nem a megszokott errefelé?

— Hát, nem mindenki ilyen edzett, mint én, aki netes fantazykon nevelkedett és nem mellékesen az erdő közepén lakik — felelte a lány.

— Szóval szokatlan a külsőm?

— Az… enyhén szólva.

— De miért, hát ki, vagy mi vagyok én?

Erre a lány megragadta a karját, magával cibálta a házba és odaállította egy ezüstösen csillogó nagy tárgy elé. A férfi nem tudta, hogy mi az a tárgy, de mi tudjuk, egy tükör előtt állt, pontosabban mondva egy talpig tükör előtt. A lány mellette valóban sokkal másabbul nézett ki, mint ő. Ő sokkal szőrösebb volt, míg a lánynak a haja volt csak fekete, neki az egész tömött szőre feketés, a kinövésekről a fején már nem is beszélve…Talán a cég hibázott, amikor ezt a testet kiosztották számára, s nem a megfelelőt adták, most már látta…

— Tényleg, akkor én mi vagyok?

— Biztosan akarod tudni? — kérdezte a lány.

— Akarom.

— Maga vagy az Ördög.

 

 

 

 

 

Humor

Fogas vers

.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Jaj! A fogamba hasított…

Mit tegyek? Fáj nagyon…!

Sztorikra gondolok, magam

Ezzel vígasztalom.

 

Kolléganőm minden férfit

A lábáról ledönt:

Fiatal, csupa báj, kellem,

Fogsora, mint a gyöngy!

 

Az enyém? Kritikán alul,

Hiába hódolok

Nektek, bús Kosztolányival

Szólva, óh, Ódolok…

 

Gondoltam egyet, megkérdem

A boldog hölgyet én,

Mondja meg, mivel ápolja…

Csillogó, hófehér.

 

Lenézőn, picit sértetten,

Némán nézett reám…

Kritika felém, gondoltam,

Összeszorítva szám.

 

A válasz nem hagyott nyugton,

Pár nap, hogy elhaladt:

Árulja el, ha nem titok…!

Hirtelen mozdulat…

 

Mosolyféle… Kiemelte

Ajkának gyöngysorát…

Azóta mély tiszteletem,

Fogorvos-tudomány!

 

Humor

Drága Barátném!

.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

Drága Barátném!

 

Ne vedd zokon, hogy oly régen írtam már neked levelet, de tudod, nálunk, itt vidéken sok a dolog a kertekben, földeken.

Már javában virágzik a herőce és a savanyú vetrece, de látom a töknek a levelén a szőrök is már a sarkkör felé állnak, tehát jó lesz az idei termés.

Nyurga Elek polgármester úr is méltatta a kertem, gyümölcsösöm szépségét, és tavaly én kaptam a városi: Szép kertek, és mellek díjat. Elhiheted, hogy boldog voltam, hogy végre nem valami plázacica, újgazdag műkertje(melle) nyert.

Ha látnád, most is milyen sok virág van a tavaszi bangúrfán is…

Valami oknál fogva a környék összes kandúrja zászlós farokkal kerülgeti ilyenkor mindig a fát. Csuda tudja mi hat így rájuk… Már valami érdekes gondolat jár az eszemben egy ideje, némileg értek a füvekhez is, és gondoltam, készíteni kellene a bangúrfa leveléből teát, lehet, hogy afrodiziákumként hatna a szerelmi életre… Teszek is hamarosan lépéseket ez ügyben, de legelébb ki kéne valakin próbálni, mert ugye lehet neki valami mellékhatása is.

Én az öreg Janóra gondoltam, még a söntésből ismered, drága Icám, mikor csapos lány voltál, tudod, akiről az a falusi legenda kerengett egy időben, hogy nem a lányokat szereti, no, ha rá hatni fog valami csoda folytán, akkor nyert ügyem van, világsiker lesz belőle, és mellékesen a nyugdíjam is kitoldhatnám kissé azzal a pár milliócskával.

Majd küldök neked is a szerből, mert panaszoltad a múltkori leveledben, hogy Zoli bátyám már estelente csak a söröspoharat szorongatja tehelyetted.

Legyél türelemmel, Icám, postázom a napokban a Bangúrteát, váljék hasznodra: Aztán csak módjával az éjjeli gimnasztikával, cicázással, nehogy megártson…

 

Humor

Miért?

.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

 

— Idefigyelj, ma nem eszlek meg!

— Miért?

— Képtelenség! Már nem bírom… Idejét sem tudom, mióta csámcsoglak. Ha ilyen különc kívánságaid vannak, legalább táplálkoznál rendesen. Naponta meg kell ennem téged, de te hanyagul lesoványodsz. Se vitamin, se ásványi sók nincsenek benned, már én is elkezdtem fogyni…

— Miért?

— Miért, miért? Magamnak koptatom a számat, te! Az előbb már elmondtam. Egyáltalán, honnan vetted ezt az ostobaságot? Delente tányérba fekszel, s ha tetszik nekem, ha nem, fel kell falnom téged…

— Miért?

— Figyelj, berágok! Fogadni mernék, hogy te nem kérdezted meg magadtól az okát. Egyrészt szeretek biztos helyzetekben fogadni, másrészt túl jól ismerlek. Alacsony is lettél és a deszka hozzád képest hájas.

— Miért?

— Azért, mert nem eszel rendesen, és engem is arra kényszerítesz, hogy naponta semmi mást ne egyek, ne rágjak, csak téged, pedig hasonló vagy a fűrészporhoz.

— Miért?

— Mert se ízed, se bűzöd. Korábban volt, de már szagod sincs. Valamikor, gyerekkoromban megkóstoltam a fűrészport, ha ettél iskoláskorodban füzetlapot, akkor tudod milyen az íze.

— Miért?

— Azért, mert olyan, mint a fűrészporé, és mint tudod, a papír is fából készül. Körfűrész nélkül fűrészpor sem lenne…

— Miért?

— Jó kérdés, végre valami, amire tisztességesen lehet válaszolni. Bármilyen fűrész jó! A hagyományos kézi, a szalagfűrész és minden egyéb.

— Miért?

— Mert mindegyik után a te ízed keményporos csomója marad hátra!

— Miért?

— Sajnállak, te! Jobban, mint az ajtómra morgó kutyámat… Azért ne túlozzunk, még ha szét is szedi a bejáratot — és az összes kinti cipőt, meg mást, mert nincs jobb dolga, csapkodja a levadászott lábbelit —, nálam akkor is ő a nyerő. Na figyelj! A sok miért miértet szül, holnap megeszlek, úgy igazából, mint a sült oldalast hajdanán.

— Miért?

— Csak!

 

Az emberek bámultak. A két utcai provokátor beült a kocsiba és harsogva nevetett, majd elindultak.

— Te Lajos, szerinted jól csináltuk?

— Miért?

— Behúzok egyet, ne játszd tovább az eszed!

— Miért?

— Szállj ki a kocsiból!

— Miért?

— Én ilyen emberrel nem maradok egy járműben!

Tamás kiszállt, becsapta az ajtót és sértődötten odébb állt. Lajos a volánhoz ült, hátraintett, vigyorgott és beletaposott a gázba. A kocsi nem az övé volt, de előzetes megállapodásuk alapján — ha sikerül megsértenie Tamást — beörökölte…

 

Humor

A szomszéd színei

.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

– Jó napot, szomszéd, hogy van máma?
– Köszönöm, egy barátom, költözöm.
– Akkor sikerült!
– Micsoda?
– Á, semmi… Horgászni voltam.
– És?
– Úgy látszik csuka helyett rozmárt fogtam. 
– Egyáltalán nem tudom követni…
– Nem is kell. Mikor költöznek?
– Éppen ürítik a lakást…
– Hurrá!
– Bocsánat, szomszéd barátom, minek méltóztatik oly hevesen örvendezni?
– Mondtam már, sokkal jobban sikerült mint gondoltam!
Elköltöztek, aztán némi protekció és kenőpénz árán vissza.
– Maga mit csinál itt, szomszéd?
– Visszajöttem lakónak.
– Ide!? Nagyon jó, mert már húsz esztendeje boldogítjuk egymást. Azt hittem, nem élem túl azt a pár percet, míg odavolt.
– Három hónapig éltünk átmeneti szálláson, de sikerült bebizonyítanom, hogy ez a mi lakásunk.
– Mondtam már, boldog vagyok, szomszéd! Most menjünk és feküdjünk le!
A boldog szomszéd rettentő rosszul aludt, sőt éjszakájának nagy részében tervezgetett. Másnap megmozgatta az összes nagyra nőtt ebet, és teljes közömbösséggel távolította el sikeresen szomszédját. Neki az volt a lényeg, hogy szabaduljon már fel az a nyavalyás lakás, szüksége van egy megfelelő, közel fekvő irodára. S mert ez az alak kisüzemi módon léggömböket készített, még konkurenciája is volt. Másodjára tényleg sikerült!
Minden jó, ha jó a vége, de ezt nem a kiköltöztetett gondolta.

Humor

Csapó egy

.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Pók pufók sárga
ereiben léaranya,
lábain puffad a háj,
alant, hálója tanya.
 
Fércelt szálain a nap süt át.
Hátulról sújtott a légycsapó,
ő volt a vágyódása hát.
Fájt, megfordult a világ.

Mielőtt szét
nem esett az agya,
még látta, hogy lent
várja a ragya.

Porszemcsés, pókevő apó,
mily kicsinyesen pókfaló.
Türelem potrohot terem,
hallgass, mert elnyel a verem.

Még büszke is a csapóka,
zsákmánya lett a fal pókja.
Pedig felfalta a legyet,
Kiszívta belőle a kegyet.

De hát élni, élni kell,
egy szabály sem tántorít el.
Ütős csapókezei vannak
világtalanoknak, s vakoknak.