Humor

EZt neked!

Elolvasta:
76
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Koday László azonos című festményéhez.

 

Ezt neked

Koday László azonos c. képéhez

                        Koosán Ildikó

 

 

     Panni asszony gyanút fogott,

     igaz, amin gondolkodott!

     Jóska bácsi megint részeg,

     estére, ha hazatéved

     kezében az üres flaska;

     pénzét újra elmulatta.

.

     Tántorog az erdőszélen;

     kinevetik… milyen szégyen!

            Jaj Istenem, mi lesz velünk

            se tejecskénk, se kenyerünk.

            Bizony ez már tarthatatlan,

            vinné el a csíkos vadkan!

                                              

            Nem hallgat a józan szóra…

            Pénzből, amit a koporsóra

            tettünk félre, nyoma sincsen;

            megérem még, hogy bilincsben

            láncon hozza  meg a pandúr                                    

            Panni  asszony  térül.fordul.

                                              

            Ma sincs itthon  „ A  fenébe! „

            dúlva- fúlva megy eléje,

            fortyog, mint a teli katlan

            hajtogatja szakadatlan:

          „Na, megállj csak! Ennek vége!

            Bolondgomba lesz ebédre…”                         

                                              

            Szombathely, 2013. október 13.

 

 

 

      

 

Humor

Kedves Húgom

Elolvasta:
73
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Szép az élet.

Kedves Húgom!

 

Nagyon megörültem a levelednek, de kicsit meg is hökkentem attól, hogy beszereztél egy kis kecskét háziállatnak. Itthon valóban szép volt a „Mufurc”, és amikor ivartalanítottuk, már nem is volt olyan büdös, de mégis. New Yorkban, a huszadik emeleten nem hinném, hogy jól kijönnél vele. Az is nagyon strapás lehet, hogy naponta rejtegetve a szomszédok elől, egy táskában hordod neki a füvet. A bogyókilövő, amit feltaláltál nagyon ötletes, de azzal is vigyázz, nehogy ugyanarra a helyre célozz vele minden nap. Belőheti a röppályát a rendőrség, ha a presszós ott szemben jelenti, hogy az égből kecskebogyók esnek az ajtajába. De nem is akarlak én téged rendre inteni, van itt a faluban is éppen elég bajunk.

          Biztosan emlékszel a Ragulya bácsira. Tudod, aki kilopta a Böskenéni tyúkja alól a tojást. Tagadott nagyon, de valami mégis lehetett benne, mert utána le is csukták pálinkafőzésért. Ő ilyen volt már akkoriban is.  Emlékszem, szájról szájra járt a mondás, hogy „Ha jön a Féltökűragulya, semmi sincs biztonságban”.

          Még tavasszal történt, hogy falopás ügyben behívatták a rendőrségre, pedig már két év óta az öregotthonban lakott. Sose lehet tudni, vélte a rendőrség. Az öreg hallhatott valamit, hátha el tudnak indulni valamilyen nyomon. Ott ült a folyosón, és amikor valamelyik rendőr elhaladt mellette, mosolyogva üdvözölte, mint régi kuncsaftot. Időnként ő kérdezett vissza, meddig tart ez a hercehurca, de csak lehurrogták:

          — Várjon már öreg, magának van ideje!

          Látszott, hogy valami akcióféle lehet, mert az udvaron civilruhás nyomozók szálltak ki a kéklámpás kocsikból, majd jó félórás csend után újra nagy lett a nyüzsgés. Dobozokat tettek le a fal mellé, aztán újabbakat csak úgy ledobálva.  Míg a folyosón megbilincselt embereket kísértek a szélső irodába, Ragulya bácsi — mint aki láb alatt van — behúzódott az óriási virágláda mögé. Meg sem mert szólalni, csak azt leste, mikor osonhat ki, úgyse foglalkoznak vele mostanában. El is tűnt hamarosan. Észre sem vették, ahogy a hóna alatt egy kékes színű dobozzal eloldalgott az utca irányába. Csak másnap jutott eszébe a főtörzsnek, hogy az öreget nem hallgatták meg. Valami gyógyszer botrány robbant ki ezen a napon, bár akkor még nagy volt a titkolózás, mert a megbilincseltek között egy képviselő is volt.

          El is felejtődött ez az eset, mert a nyár elején teljesen megváltozott ez a mi falucskánk. Igaz, kis veszekedések előfordultak, de a nyár szépsége átragadt az emberekre. A három asszonyság is kibékült, akik nemrég még egymást tépték a tévésszobában. Az volt az érdekes, hogy amikor Ragulya bácsi esténként ellátogatott barátaival az asszonykórus összejöveteleire, vagy netán a színjátszók próbáira, ez a három asszony mindig velük ment. Egyszer azonban, amikor a falunapon megnőtt ez a kis társaság, hirtelen nagy lett az ijedelem: elveszett Ragulya bácsi és az egyik barátja. Keresték mindenütt, de hiába. A szerb asszonykórus magyarul beszélő menyecskéje azért kikotyogta, hogy „délelőtt itt voltak, de mikor a fővárosi művészek elmentek, velük tartott a két aranyos bácsika”. Hiába rohant a három asszonyság, hogy a színtársulat buszát elérjék, mielőtt még az hazaindult volna, mert azok sem tudtak semmit. A kicsit túlméretes zeneszerző-énekes hölgy is csak annyit mondott átszellemült arccal:

          — Az a két cukipofa? Egy órácskát, ha itt voltak, de azok a szemét nyivákolósok elcsalták őket. Késő este lett már, mire rájuk találtak. A faluvégi kocsmában sikerült elérni őket. Kis csetepaté is lett, mert az a négy könnyűvérű lány, akik szombatonként fel-feltűntek az éjszakában, éppen nótát tanultak a két vidám férfitól. Ketten az asztalon ültek, lesték, milyen finoman cifrázza a dallamot Ragulya bácsi, ketten pedig az ölükben ülve próbáltak velük énekelni.

          Ahogy berontott a most már nyolc főre duzzadt asszonycsapat, félő volt, hogy szétverik a kocsmát, mint ahogy azt már a vadnyugati filmekből megszokhattuk. Julisnéni akkora pofont adott az asztalon ülő lánynak, hogy az lefordult, és lábaival kalimpált, mert fejjel beesett a két szék közé. Csattantak a pofonok, még egyik pultnál röhögő részeg is kapott egy akkorát, hogy ájultan csúszott a szeneskályha mellé. Hogy Ragulya bácsit ki vágta pofon, azt nem lehetett tudni, csak azt, hogy Márinéni odahajolt, és egy cuppanóst nyomott az arcára, közben tüzes hangon mondta: ahova pacsi oda puszi is.

          Gyorsan vége lett a kalamajkának, mert öt perc után már az utcán veszekedett a megmentő csapat, kik vigyék a rogyadozó lábú öregfiúkat, mert ugyebár csak négyen fértek hozzájuk. Böbe néni döntötte el a vitát:

          — Felijig mink visszük, felitűl meg tik.

          Senki sem értette, mi bajt csinálhattak ezek a csibészek, mert másnap megjelent a rendőrség. Ragulya bácsit, és azt a másik embert kitessékelték a szobájukból, és szakszerűen átkutatták a helyiséget. Győzelemittasan jöttek ki vagy húsz perc múlva, és közrefogták a szobatársakat, mivelhogy azok még nagyon gyenge lábakon álltak, majd betuszkolták őket a rendőrautóba.

          — Miért viszik be őket főtörzs úr? — hajolt a főrendőrhöz Vivien asszonyság, az intézmény vezetője.

          — Tetszik tudni, az a helyzet, hogy az öreg meglépett egy doboz gyógyszerrel, mikor tavaszon bent volt nálunk. Most újra néztük a felvételt, amit az udvari kameránk vett fel.

          — De hát mi volt abban a dobozban, drága főtörzs úr?

          —  Viagra, kedves Vivien, Viagra.  —  Mutatóujját feltartva nyomatékkal mondta. — Tizenkét ezer Viagra — majd bevágta a kocsi ajtaját és elhajtottak.

 

Hát így zajlik nálunk az élet Kedves Húgocskám. Ha majd kiderül az ártatlanságod, és újra haza mersz jönni a mi kis falunkba, megmutatom neked azt a kocsmát.

                                                                         Csókol bátyád, Titusz

 

 

 

Humor

Beszéltem, uff!

Elolvasta:
84
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

— Halló, halló! Szeretnék segítséget kérni.

— Halljam, hisz’ ez itt egy segélykérő vonal!

— Azt mondta az anyukám, hogy nem tetszik a frizurám!!!

— Megint egy alak, aki egy kétszáz éves nótát énekel, amire még a nagyapám nagyapja csapkodta a csizmáját… Pillanat, a kolléga jelzi, hogy túlságosan visszamentem az időben, csak az ükpapa. Valami Ó, meg A van a bandában. Na, mondja, mit akar az anyja!

— Jeleztem volt, hogy nem tetszik a frizurám…

— Semmi gond, rengeteg gyorsan és tökéletesen dolgozó parókakészítőt ismerek. Megpukkad a drága mamája, ha önkényesen átrendezteti a haját, majd egy séta után belép az eredetivel a fején, mert a haj a fején nő.

— Ki beszél itt hajról? A frizurámról van szó, óriási bajban vagyok, öregem! Egy Észak-Amerikai rezervátumba jöttünk a társaimmal, hogy az itt ragadt, betolakodó indiánokat — felelevenítve Buffalo Bill hagyományait —, végleg a bivalyok után küldjük. Erre mit ad az ég, golyózáporral és zivatarral fogadnak. Azt hittük, csak nyilaik, meg tomahawkjaik vannak, de nem! Mi távcsöves puskákkal érkeztünk, ők meg átvették a szerepet!

— Megtenné, hogy elmondja, mi köze ennek az egésznek a hajához és az anyukájához?

— Nem tudom, talán felsajdult bennem az anyavágy… Szegény, drága jó anyukám nincs itt, de felejtse már el a hajamat! Nem azzal van baj, hanem a frizurámmal! Egy úgynevezett kínzóoszlophoz kötöztek, a többiek hollétéről semmit sem tudok. Most én is úgy nézek ki éppen, mint egy oszlop… Tudja, nagyon fontos, hogy a nyakvastagság azonos legyen a fej kerületével és gömbölyödjön, de ezek a fiúk, akiknek már több mint kétszáz éve megmondták, hogy nem kéne sem itt, sem sehol lenniük, most nekem esnek…

— Uram, akkor maga egy oszlop!?

— Az oszlopnál gyökereimet kerestem, hogy gyökér lehessek…

— Értem, tehát már nem oszlop, hanem ágak nélküli fa…

— Marháskodik velem. Már beszéltem a frizurámról!

— Igen. Nem akarja megérteni, hogy a haját akármikor visszanövesztem. Elszámolok, mondjuk négymilliárdszor négymilliárdig, és ha hiszi, ha nem, megint lesz haja, ilyen könnyen megy a dolog.

— Ember! Meddig sirassam még magam? Itt állok gyökértelenül, vagy gyökérként azoknak kiszolgáltatva, akiket gyökerestől akartam kitépni. A frizurámat akarják!

— Megmondaná, miféle hajzata van?

— Már megint a haj! Haj, de nem ért maga engem! Haj ellenes vagyok, és ezek a — fáj kimondani, hogy létezők — meg fognak skalpolni!

— Összezavart, a hajáról beszélt… Jóember, honnan gyökerezett oda?

— Fogja vissza magát, beszéljen egyszerűbben, maga sem szeretne szóvirágokat fejtegetni ilyen rázós helyzetben!

— Megdumált.

— Mint mondtam, jöttünk nagytakarítani, erre kiderült, hogy ez a fajtalan hely az Egyesült Államok része, ahol az Egyesült Államok törvénye uralkodik. Amerikáról pedig tudjuk, hogy ahány hely, annyi törvény. Felolvasták a jogaimat, rögtön utána az ítéletet, majd megkérdezték, akarok-e telefonálni, mert jogom van egy telefonhívás lebonyolítására, illetve… Na a védőügyvéd az kimaradt… Itt ugyanis — ahogy ezek az izék nevezik — az ősi törvények élnek tovább. Hiába próbáltam magyarázni nekik, hogy ők tulajdonképpen nincsenek is, kőkemény arcvonásokkal, copfos frizurával villámgyorsan kötöztek ide.

— Ember, akkor magának nincsen haja?

— Ha még egy szót szól a hajról, komolyan mondom, lemondok az utolsó telefonhívás jogáról! Az én frizurám a lecsiszolt, simított, egyengetett, tar fejem bőre. Mindennap gyomirtóval locsolgatom, abban reménykedem, hátha nem nő ki újra az a… hogy is nevezte maga? Tudja, na! Mert időrabló tevékenység frizurám tisztességes karbantartása. Ti-ti-ti, tá-tá-tá, ti-ti-ti!

— Nem tudom, mit beszél, várjon, megkérdezem a kollégát, ő húsz évvel idősebb. Igen, azt mondja, a zenetanárnőjük mondott ilyeneket, akit akkor, gyerekként, szerettek volna likvidálni.

— Rokonlelkű gyerekek voltak! Adja a kollégáját!

— Halló!

— Ti-ti-ti, tá-tá, ti-ti-ti!

— Mari néni kérem, én nem vagyok hajlandó így énekelni! Ne haragudjon, olyan csúnyákat gondoltunk magáról negyven éve. Már nyugodtan mondhatja ezeket az ízéket, de kérem szépen, mentsen fel!

— Nem vagyok Mari néni, hanem a frizurás! Kérem, mentsenek ki! Eszembe jutott, hogy nincs értelme morzézni, mert itt, a körülöttem állók úgysem értik, amit mondok.

— Micsodázni?

— Semmi! Jeleket küldtem.

— Hapsikám, én Magyarországról emigráltam ebbe a rezervátumba! — Uffolt egy indián.

— Atyavilág! A végén ez fog megskalpolni? Hallotta, nem? Az a baj, hogy semmilyen idegen nyelvet nem beszélek, angolul sem. Tolmácsot hoztunk magunkkal, aki nem tudom merre jár, mert nem jött be a rezervátumba. Mit csináljak?

— Majd nagyon hangosan ordítson, lélegezzen, mint a kismamák, közben körbetelefonálunk, keresünk egy tökéletes plasztikai sebészt, és mindent helyreállítunk.

— Mindent? Akkor ezeket, az amerikai föld mocskos bitorlóit végre elviszik az őket megillető helyre?

— Az Egyesült Államokat sajnos nem tudjuk visszaadni az indiánoknak. Fizikai képtelenség, egyszerűen túl sokan vannak az egyik oldalon, a másikon túl kevesen, és talán az igény is megszűnt… Egészen tevékenyen szüntették meg.

— Maga marha, nem erre gondoltam! Épp fordítva!

— Teljesen összezavart. Vajon mire gondolhatott? Hallom, hogy valami történik. Igen, a nagy ordítás! Arra kérem, szuszogjon még legalább egy párat. Ja, kiesett a kezéből a telefon? Te, Jóska, most mit csináljunk?

— Még nem tudom, gondolkodom…

— Halló, halló! Itt Fejebúbos.

— Ilyen könnyen ment a dolog?

— Nem kérem, én a magyar indián vagyok.

— Túlélte a pacák?

— Már régen nem csinálunk olyan igazi, békebeli skalpolásokat, csak jelképeset. Az elsősegélynyújtás is megkezdődött. Egyetlen kérésem van, tényleg keressenek neki plasztikai sebészt és fizessen baromi nagy számlát a baromsága miatt, mert — ugyan megpróbáltuk kitépni, talán sikerrel vagy siker nélkül —, de gyökér. Ez a nagy jóindulattal, maroknyinak sem nevezhető csoportocska még mindig szálka az ilyenek szemében.

— Megdumált, jóember, uff! További jó indiánkodást, uff! Beszéltem, uff!

 

 

Humor

Gravitáció? Uggyan…

Elolvasta:
78
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Nyúton ment a körtefához,

rázta, mint Krisztus a vargát.

Gyümölcsnapot tartott volna

– unalmas volt már a farhát -,

 

gondolta, hogy telt iszákkal

jobb kedvű lesz hazatérvén.

Míg iszákját teleszedte,

alig volt már bőr a térdén.

 

Egész úton hazafelé

gondolkodott, hogy csinálja.

Máskor nem volt erre gondja,

okos asszony volt a párja.

 

De a zasszony elutazott

– beteg volt az anyja éppen -,

itt látszik, hogy minden rosszban

jó is van tulajdonképpen.

 

A körtét meg hazavitte,

aztán el is felejtette.

Később derült csak ki, hogy ez

volt a leghasznosabb tette.

 

Így találta fel a cefrét.

Ettől lett igazán kedvelt!

Egy képletért nem szeret meg

senki sem egy átlagembert!

 

Viszont egy üveg pálinka

kiváltja a rokonszenvet.

Adok is a családomnak.

Ne lássam, ha rokon szenved!

Humor

Nézőpont

Elolvasta:
79
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

— Mondd csak, Csaba fiam, tegnap mit tanultál? — kérdezte Csongor a kicsinyét.

— Tegnap a kutyáról oktattál.

— Így igaz. Remélem, emlékszel is rá. Most nem kérdezlek ki róla, inkább vegyünk egy új leckét. Ma az emberről fogok beszélni.

— Figyelek.

— Mint tegnap említettem, a kutya általában az embert szolgálja. Az ember pedig minket. Ő szerzi be a táplálékunkat, szépen megmossa, ha kell, felszeleteli, majd idehozza. Kitisztítja a területünket, ha betegek vagyunk, ő gyógyít meg, és még sorolhatnám.

— Értem — bólogatott lelkesen Csaba.

— Állítólag közös őseink voltak. Igaz, ami igaz, hasonlítanak is ránk némileg, de ők valamiért megálltak a fejlődésben. A felső két lábuk nem elég erős, nehezükre esik a négy lábon menés és a fáramászás is. A szőrzetük se alakult ki rendesen, szinte teljesen hiányos. De a legnagyobb lemaradásuk a szellemi képességeikben mutatkozik meg. A kényelmes, zöld környezet helyett rideg betonfalak között élnek. A hímpéldányok elég satnyák, nemritkán a nőstényük termetesebb náluk. De azért mi jó hasznát vesszük a szolgálataiknak. Megjegyeztél mindent?

— Igen, figyeltem.

— Jól van. Holnap a macskáról beszélek majd. Utána pedig kikérdezem az egész héten elmondottakat. Ha kérdésed van, csak bátran.

— Az emberek miért hordanak színes rongyokat?

— Eltakarják vele a csúnya, szőrtelen testüket. Sűrűn váltogatják, hátha így párt találnak maguknak.

Az oktatás közben egyszercsak kinyitottak egy ajtót és két férfi lépett be rajta.

— Meghozták az ebédet — jegyezte meg nagy nyugalommal Csongor.

— Nesztek, büdös dögök, zabáljatok — kiáltotta az egyikük.

— Papa, mit mondhat vajon? Te érted?

— Nem fiam, ezt a zagyva beszédet csak ők értik. Szerintem most kért hangosan engedélyt, hogy bejöhessen és tálaljon.

— Rendben, tálalhatsz!

— Aztán rendesen zabáljatok, mert aki szétdobálja a kaját, az megismeri a husángomat, rühes népség.

— Most kívánt jó étvágyat, fiam. Gyere, együnk!

Humor

Nyelvmenések

Elolvasta:
69
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

Valóság?

Mozgalom a fantáziám ellen.

*

A költő az egyetlen állat, amelyik írva harap…

*

Összekacsintnak az élők,

tudják, ez nem lesz már holtan.

*

Száz éve történt:

csontok fölött megmaradt:

a narratíva…

*

Isten nem autista,

csak végtelen intelligenciájával

nem akar terhelni.

*

Isten nem autista,

csupán  végtelen szeretetét

közönyként bírod definiálni.

*

Isten csak a szépet látja benned.

Isten vak.

*

Isten régi nóta.

Hamisan énekeljük.

*

Isten nem demokrata,

különben a teremtés helyett

népszavazást tartott volna.

*

Megfogjuk az Isten lábát,

segítünk neki.

Levágjuk bütykeit.

*

Parkinson – pár

kínzón múlik.

*

Az élet rövid foglalata

üzletileg:

Takarófólia, sitteszsák.

*

Te agymaradt

vagy

eszement!

*

Te anyalágyult!

*

Naponta rácsodálkozol:

a nyelv, melyen beszélsz – zene:

Nem közeledtek az álláspontok…

Gyorstelepítésű drótakadály…

*

Te, agyaszomorító!

Humor

Újévi fogadalom

Elolvasta:
74
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Teljes valómmal és eszemmel,

szívemre helyezett kezemmel,

s bambán réveteg tekintetemmel,

melyet e felemelő pillanat

kedvéért tükör előtt gyakoroltam,

szentül és komolyan

fogadom,

hogy miután ajkamat

elhagyja e fogadalom,

mindent eszerint teszek,

szavaimhoz hű leszek

az új esztendőben!

 

Legyen tanúja ennek

föld, s a magas égbolt,

a reszkető, sápatag félhold,

fiaim, lányaim, egész családom,

kedves asszonypajtásom,

s mindazok, kikkel az éterben

együtt leledzem

internet-ügyileg,

kik ismerik súlyosan komoly

természetem, s annak terhével

együtt engem elfogadnak

pont olyannak,

amilyen vagyok,

s változtatni rajtam nem akarnak,

hanem nagy türelemmel viselnek,

ha olykor olyan is vagyok,

mint egy hisztis gyermek,

ki cumira áhítozik, ám meg nem kapja,

vagy mikor házsártos haragom

átsuhan utcán és falakon,

hogy aztán végképp lecsillapodva

egy tócsa tükörképében

agyonnyomjam.

 

Bevallom tehát mindenkinek,

aki szeret, vagy utál,

hogy a december végeztével,

a Szilveszter után,

– már hogyha erre az emberre rátalálok -,

amikor felkel január első negédes napja,

s a kék égen a felhők kalapja

tán havat, vagy más fehér izét sodor…

Szóval most akkor már tényleg,

minden félrebeszélés nélkül,

nehogy azt gondolja valaki,

hogy elodázni akarom,

vagy csak az időt húzom,

inkább bátran kimondom:

szentül fogadom,

hogy az új évre

az ég világon semmit

meg nem fogadok!

 

Humor

HÜLYE MINDEN MATEMATIKUS…

Elolvasta:
80
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Tisztelettel Rényi Alfrédnak, az Ars matematika kiváló könyv egykori írójának. (Kedves könyvem volt 1973-ban.)

Hülye minden matematikus,

ja, meg fizikus,

amúgy már nyelvileg is –

az egzakt nyelvet akarnák,

meg semmi melegítés,

csak amit régen tudott

a lovaskocsis szódás, amikor

HŐt KÖZÖLt – és erre

azonnal megállt lova,

és sárgán eresztett

folyamatvéget, gőzöset,

amilyet rendszere engedett.

 

De inkább a matek,

ahol az ezredéves

problémát teszik fel,

többnyire tudva a megoldást,

lesve, a megkínzott tudja-e –

lássuk, a furmányos kérdés:

–          A körbejáró óra naponta

hányszor pontos, ha áll,

ezt fejtsd meg, kisdiák!

Már akkor tudtam:

hazudnak rendületlenül,

a valóság helyett modellel

etetnek, ide-oda konvergálnak,

meg halmazelméletileg,

meg valószínűségekkel

filozofálnak – amikor

már én mindent tudtam,

azt is, hogy mért nem,

ilyen feladathoz elég egy fél-fej:

az ilyenfajta álló óra – naponta –

egyszer sem pontos,

mert a leglomhább idő is

vektorszerű, benne az itt,

meg a már itt se feszültsége,

az ő órája meg döglött;

amolyan órának sosem hiszek.

Humor

Világjavító G.T.

Elolvasta:
68
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Világjavító G.T.
/gazdasági társaság/
 
            Koosán Ildikó

 

 

világjavítót létrehozni
nem az én tisztem jól tudom,
szeretném mégis megcélozni,
hiszen volna rá  jó okom;
 
bölcs gondolat kering ezerszám
eszemben nappal, s éjszakán,
fel-fel villan, mint folyó sodrán
röptében halászó madár,
 
de dönteni, melyik a bölcsebb,
kell –e  az i-re ékezet,
találni kell hozzá egy bölcset,
ki e dzsungelből kivezet;
 
kevés a bölcs,  jó tanácsadó
ritka mint a fehér madár,
világunk  egy süllyedő hajó
befonja lassan a hínár;
 
döntöttem, a tervről lemondok,
minek nekem a fejtörés,
lefoglalnak a napi gondok
ami tudjuk jól nem kevés;
 
tán létrehozzák gőzerővel
mások, ott csendestárs leszek,
s molinón hirdetik fénybetűkkel
lopták tőlem az ötletet.
 
 
2017. november 23.
 

 

Humor

Le a szilveszterrel!

Elolvasta:
56
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Az dobja rám az első követ, aki soha, de soha nem esett az alább felsorolt bűnök egyikébe sem!

Szilveszter…! Az őrület éjszakája. A tűzoltók orvosok és rendőrök réme. Amikor mindenki kirúg a hámból. Sokan meg be… Akad, aki halálra zabálja magát. Mert enni illik… Az ünnep, amely után többhetes fogyókúra következik, „méregtelenítés”, diéta, és minden jó megvonása. Amely előtt az emberek kölcsönt vesznek fel, hogy legyen, miből finanszírozni a sok drága ételt-italt, amelyet meg kell enni, „ha már kifizettük”, a méregdrága vendéglőt, zenészeket, esetleg a külföldi utazást és utána a gyógyszereket. Az éjszaka, amelyen ciki lefeküdni, melynek következményeként a biológiai óra felborul. A másnap délig alvás illúzió.

A szervezet egyrészt tudja, hogy nappal van, másrészt akadnak jótét lelkek, kinek áldásos tevékenysége és a technika vívmányainak következtében időnként megpendül a telefonod: SMS érkezett. Vagy e-mail. Vagy… A tartalmát ismered… BÚÉK különféle változatban előadott közhelyei. S ha barátaidat netán jól beidomítottad, akkor nagyon kedves a bankod, a telefonszolgáltatód, a… robotja. Vagy ismeretlenek csengetnek BÚÉK-ot kívánni vajmi kis jövedelem reményében, éljen a piacgazdaság. Jaj, ne felejtsem a másnapi „morzsát” hiszen a töménytelen mennyiségű finomságot „el kell fogyasztani”. Akkor is, ha belebetegszel. Úgyis marad, a rothasztó baktériumok örömére. S ha szervezeted elég erős, és túlélte Szilvesztert, a morzsa már garantáltan megteszi hatását.

S ha a szilveszteri éjszakai táncmulatság után nem fibrillál még az éltető motrod (szíved), hogy adj munkát az intenzív terápiának, akkor petárdával kell kísérletezni, hátha a plasztikai sebészek tétlenkednek. Legjobb, ha egy autó szélvédőjére dobod, vagy egy hölgy lábára, hátha beleesik a csizmájába. (Mindkettő saját vagy közvetlen baráti-köröm kalandja). Mindenesetre valami őrültséget kell csinálni. A sportosabb alkatúak felmehetnek például —15 fokban a Cenkre. Na persze, nem a szerpentineken, mert a Gabony-lépcsőkön izgalmasabb. A hegyi mentők és az ortopédek máskülönben unatkoznának. A további gyakran előforduló szilveszteri tevékenységekről a bőrgyógyász-venerológusok és a nőgyógyászok tudnának mesélni, s a rendőrök s a toxikológusok tudnák kiegészíteni tapasztalataikat.

Nem folytatom ezen éjszaka őrültségeinek felsorolását, esetleg felhívnám még a figyelmet, hogy sokan magukkal hordozzák a székely személyit[1], mert hát a piros szín fokozza a hangulatot, főleg, ha már kevés a vér az alkoholodban, ahogy ilyenkor dukál.

Akadnak ugyan már olyan vén szotyrok is, akik kevesebb adrenalin-termeléssel is beérik. No de a kalóriaszegény étrend jótékony hatása itt is adott, az egy hét alatt sem helyrebillenő biológiai óra és a „kóstold meg az enyémet is”. Ezen is túllépve, még egy nagy dilemma is felmerül.

Hol?

E sarkalatos kérdés eldöntését minden évben Camp David-i egyeztetések előzik meg. Kijelentettem:

— Itt nálunk!

Férfi vagyok, mi a szösz! E kijelentés olyan határozottra sikerült, hogy ellenvetés nem akadt. Igaz, a tárgyalások végén magunkra maradva nejem kérdően nézett rám határozottságom okát kutatva.

— Majd meglátod! — nyugtattam meg.

Amikor hajnali fél ötkor két kilóval s némi kezdődő epegörccsel gazdagabban barátaink egyre halogatták a távozást a kinti —15-re gondolva, diadalmasan néztem feleségemre:

— Na, látod, ezért!

Nem értettem a sokatmondó fejcsóválást. De a BÚÉK-ot kívánó SMS-ek, félretárcsázott hívások és piacgazdaság-szülte boldog újévet-kívánók által rendszeresen megszakított álompótlási kísérletek után reggel a konyhába léptem, fejem az égnek emeltem a harmadik parancsolat megszegése közben a bombatámadás látványától.

Kegyetlen feleségem van. Kijelentette:

— Én pedig ezért kérdeztem… Te mosogatsz…

Bosszút álltam. Tudom, nem szép, de néha jót tesz az önbecsülésnek.

— Te meg takarítasz! — feleltem azon gondolkodva, hogy ezt a napot miként lehetne törölni a naptárból…

 

 

 

[1] Hülyegyerekeknek: bicska

Humor

Jaj, Tivadar!

Elolvasta:
53
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

 

Rekken a hő, permetező csendes eső kéne, de gyorsan!
Vagy zivatar…. Jaj, Tivadar, most ne zavarj ebben a pózban!
Hinta ölén szinte hülyén bambulok én, ép eszem átok –
Tiszta az ég, nap heve ég, ejnye, elég! Épp meditálok…

 

 

 

 

 

 

Humor

Szurkák

Elolvasta:
51
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Szurkák

 

            *

kihúzni a harag méregfogát,

vagy csörgőkígyómérget fejteni

bátorság kell és szakszerű tudás,

az esztékával nem jó kezdeni…

           

              *

Autó, piros, egészen ép,

utasa  jövőbe száll vele;

vezetni tudás kéne még,

s a múltba-látás hátszele.

           

            *

ma sztár lehet a fénybe hemzsegő

darázsderék, ruhája csipkés semmi,

hangja nincs, de virít ott más ezernyi

plusz, hát futtatja a béna rendező.

 

            *

kőkupacból egy szál pipacs,

/alkalmazkodás felsőfokon/

a résen tör át, s mint fénygyutacs

lángolás lesz a szélhullámokon.

 

            *

Eperfán mézes friss gyümölcs,

gyermekhad majszol, küzd vele,

a költő kajla, vén különc,

keserrel, s rímmel van tele. 

 

            *

pénz a zsebedben biztonságot ad,

jól fésült érzés, követ, mint az eb;

lelépni, fellépni nincs, ki támogat?

próbáld meg pénzzel, eredményesebb.

 

 2012

Humor

A perec

Elolvasta:
36
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

A perec

 

Szeretem a szép autókat,
ez lett az én hivatásom,
Bár amikor udvaroltam, 
sokat utaztam a MÁV-on.

Ott ismert meg feleségem,
Trabantot csak később vettünk,
akkor mikor megengedte, 
erre spórolt fizetésünk…

A szakmához visszatérve,
alkudoztam egy Ügyféllel,
ezelőtt vagy két hónappal,
jött be hozzám kérésével…

Ha új autót venne nálunk, 
mennyi lesz a régi ára?
messziről jött, azt már láttam,
mert két perec is volt nála…

Be volt dobva az ülésre,
nem előre, hanem hátra,
talán azért nem ette meg,
mert idáig nem is látta.

Kimondtam az autó árát,
alkudozni kezdett velem:
ha a perec is tartozék,
az árat én megemelem…

Eljött végre ez a nagy nap,
kicseréltük az autókat,
itt hagyta a régi verdát,
és boldogan vitt egy újat…😀

Itt hagyta a régi verdát,
kipakolta minden cuccát,
de benne hagyott két perecet,
mint az autó tartozékát…😀

Humor

Hogyan (ne) legyünk Őrangyalok!

Elolvasta:
60
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

„Tudom, hogy a lehetetlent kérem, de próbáld meg szeretni!”

Ha azt gondolod, kedves idegen, hogy az élet csak az emberek számára ironikus, akkor ki kell, hogy ábrándítsalak. Én őrangyal vagyok és útálom az embereket. Úgy bizony, a fajtátok védelme a legfőbb feladatom, de ha senki nem látná, akkor mosolyogva néznem végig, ahogy lassan elpusztítjátok önmagatokat.

Mentségemre azért előadom, hogy én sem voltam mindig ilyen. Amikor elkezdtem a tanulmányaimat — igen, az őrangyalsághoz is végzettség kell — még tele voltam céltudatossággal, és egy határozott elképzelés vezénylet: én leszek a legjobb a szakmámban. Még humorom is volt, amit bizonyít, hogy társaimmal csak a vicc kedvéért felvettük a Hárfajáték elsajátítása nevű fakultatív órát is.

Minden szépen haladt a maga módján, és mire észbe kaptam, már csak egy feladat állt előttem: meg kellett védenem egyet az Elsők közül, határozatlan ideig, pontosabban szólva addig, amíg jövendőbeli alkalmazóim meg nem elégszenek a munkámmal.

Mindenki tudja, hogy a puding próbája az evés, és az Elsők pontosan ezt a szerepet töltik be. A fajtátoknak azon tagjait soroljuk ide, akiknek nincs állandó őrangyaluk, hanem folyamatos váltások alatt élik le az életüket. Persze ők erről semmit sem tudnak, ahogy az emberiség többi tagja sem, ami a lehető legjobb dolog a világon.

Olcsó klisének fog hangzani, de minden ember életéhez tartozik egy homokóra, az őrangyal feladata pedig „csak” annyi, hogy életben tartsa a rábízott egyént, amíg le nem peregnek a homokszemei. Ezzel még nincs is semmi gond, viszont az emberek — teljes tudatlanságukból adódva — mindent megtesznek azért, hogy ezt az időtartamot lerövidítsék. Mindezt persze akaratlanul teszik, ami sajnos nem mondható el az asztrális világ többi tagjáról. Ők lennének az általatok démonokként, szellemekként illetve istenekként megnevezett lények — a Nagy Főnököt nem ide sorolva — akik akarva dolgoznak azon, hogy rövid(ebb) legyen az emberek élete.

Legkönnyebben talán úgy lehet megérteni a helyzetet, hogy a Nagy Főnök és mi angyalok képviseljük a Rendet, a többi asztrális lény pedig Káoszt, az emberek pedig tudatlanul és persze boldogan sétálnak a csatatér kellős közepén, nem is sejtve, hogy a talpuk alatti talaj egy hatalmas aknamező.

Tudom, mire gondolsz, kedves idegen, szerinted a legegyszerűbb lenne, ha felfednénk magunkat, és máris kevesebb gondunk lenne. A legelején még elődeim is így csinálták, de volt egy apró hiba a számításaikban, ugyanis ha ők megtehették, akkor az ellenfél is megteheti. Szörnyű ezt beismernem, de a démonok sokkal jobbak, mint mi és majdnem kipusztították a fajotokat. Ennek elkerüléséért a Nagy Főnök kötött velük egy alkut: Ők sem fedik fel magukat és mi is az árnyak közül dolgozunk, ők a csábítás céljával átalakíthatják a környezetet, mi viszont csak az életetek védelmében léphetünk fel, és akkor is úgy kell kinéznie ennek, mintha a „véletlen” vagy a „vak szerencse” volt érte a felelős. A feladatunk teljes lehetetlenségének elkerülése érdekében kapjuk meg egyetlen segédeszközünket: a már korábban említett homokórát, ami a védelmezettünkhöz tartozik. Ez azért fontos, mert így látjuk a feladatunk időtartamát, valamint azt, hogy mikor próbálnak a védelmezettünk élettartamába beavatkozni. Az Elsőknél sajnos ez is le van korlátozva, és itt csak a másodikként említett képességet használhatom. Képzeld el úgy, mint egy órát, ami vészjelzést ad ki, ha valami nincs rendben. Könnyűnek hangzik, de hidd el, kedves idegen, nem az. Mint ahogy azt korábban említettem, a démonok jobbak, mint mi, és csak pár percet bocsátanak rendelkezésünkre, hogy megoldjuk az általuk okozott kalamajkát.

Most jött el az ideje, hogy bemutassam az én Elsőmet, ugyanis amíg itt fecsegtem az egész univerzum háttértörténetéről, újból jelzett az órám. Ez csak egy dolgot jelenthet: elő példán keresztül mutatom be a helyzetemet. Az én Elsőm egy esetlen, szerencsétlen, béna balfék, aki mindezek ellenére — vagy pont ezért — boldogan áll az egész világhoz. Amikor azt mondtam, hogy tudatlanok vagytok, nem vicceltem. Ez a balga rengeteget biciklizik, és természetesen közben zenét hallgat, így még a hallása sem figyelmezteti a balhéra. Na jó, ez így nem teljesen igaz, ugyanis a fülhallgatójának egyik felét elnémítottam, és amíg nem vesz újat, addig legalább fél füllel hallja a körülötte nyüzsgő világot. Halkan megjegyzem, ha neked is halt már el a fülesed egyik fele, kérlek, ne cseréld ki egészen addig, míg mindkettő el nem hallgat; az őrangyalod hálás lesz érte.

Szóval teker ez a dinka, fél fülében bömböltetve a zenét és a villogó gyalogos jelzőlámpát meglátva nem lassít, hanem gyorsít, gondolván „még biztosan átérek”. Eközben az út autóknak fenntartott részén száguld egy másik gyökér, akinek az egyik csábító a fülébe súgta, hogy „hamarosan zöld lesz, felesleges lassítanod” nekem pedig, mint az egyetlen működő agysejtekkel rendelkező lénynek (közismertebb nevünkön: őrangyalnak) elkezd csörögni az órája. A díszlet és a színészek a helyükön, a függöny felmegy és bemutathatom: A miért vagyok angyal létemre ambrózista egy újabb epizódját. (Az ambrózia nekünk olyan, mint a ti fajtátoknak az alkohol.)

Mostanra már persze van rutinom. Az első alkalommal, amikor ehhez hasonló ügylettel találtam szembe magamat majdnem bepiszkítottam az alsónadrágomat. Ez azóta reflexxé fejlődött: gyengéden megérintek egy járókelőt, hogy kicsit lépjen oldalra, egyenesen az én mentális képességekben korlátolt Elsőm elé, aki így kénytelen lesz lassítani. Probléma megoldva. A lámpa piros lesz, az autós elszáguld, és senki sem halt meg. Van, amikor nincs járókelő, ilyenkor csak átforgatom a felhőket, hogy a Nap egyenesen a félkegyelműm szemébe süssön és ezzel le lesz lassítva. Ha az eset este esne meg, akkor egy kocsi fényszóróját, vagy egy utcalámpát használok.

Számomra az a legbosszantóbb, hogy a fajtátoknak van szabad akarata, mégis elég egy pár apró suttogás a fületekbe és úgy táncoltok, ahogy a csábítók fütyülnek. Ráadásul ezzel pont ti lesztek a felelősek, ha valami baj történik. Lehet, hogy nem haltok meg, de attól még mi sem akadályozhatunk meg mindent. Egy fél éve például ki kellett ficamítanom ennek a félnótásnak a vállát. Nem volt más választásom, vagy a vállát áldozom fel, vagy kitöri a nyakát. A legidegesítőbb pedig az, hogy már a nap elején jelzett az órám, miszerint este baj lesz. Amikor megláttam, sóhajtottam egy mélyet, és munkához láttam. Felmelegítettem az ágyát, hogy ne akarjon felkelni, sikertelenül. Mivel ősz volt, így gond nélkül elővehettem a legpocsékabb időt, de ezt a tökkelütöttet ez sem zavarta, így elkeseredésemben elszakítottam a bicikliláncát. Ha a fajotokból mással tettem volna ezt, talán veszik a lapot, de az én Elsőm szépen fogta magát, és betolta a biciklijét, „az út nagy részét már úgy is megtettem” kijelentéssel a fejében. Egészen estig nem értettem, hogyan törheti ki a nyakát, aztán az edzésén végre megtudtam: előre szaltót gyakoroltak. Ahogy ő se látott engem, úgy én se láttam azt a csábítót, aki valószínűleg már reggel óta azt suttogta a fülébe, hogy milyen csodálatos, ügyes és menő lesz majd a csajok előtt, mikor végre trambulin nélkül is tud majd előreszaltózni. Mondtam már, hogy gyűlölöm az embereket? Kifejezetten ezt az Elsőt!

„Tudom, hogy a lehetetlent kérem, de próbáld meg szeretni!”

Elérkezett a pillanat, nekifutott a szőnyegnek, és még láttam is, ahogy az utolsó pillanatban megcsúszik a lába, de ez a félcédulás csak nem állt meg. Lányos zavaromban mást nem tehettem, csak azt, hogy megfogtam a karját, és kicsit továbbpörgettem. Így a nyaka helyett a nemesebbik felére esett, ami legalább rendesen ki van párnázva. Az érintésemre viszont a karja kimozdult, méghozzá olyan erővel, hogy a válla nem is bírta. Azt hittem végre megleckéztethetem, de ahelyett, hogy pánikolt vagy nyivákolt volna, még ez a birka volt az, aki nyugtatgatta az edzőjét, amikor második tárcsázásra se érték el a mentőket. „Még jó, hogy nem szúrtak le, máskülönben rég elvéreztem volna!” jelentette ki, azzal a bárgyú mosollyal az arcán.

Tovább is mesélhetném, de szerintem érted a lényeget. Ha csak egy kicsit használná ez az Első az eszét, máris kevesebb stresszel — meg persze ambróziával — járna a munkám, és ki tudja, talán még élvezném is!

De nem, ennek a golyósnak be kell bizonyítania mindenkinek…

Gondolataimat és monológomat egy eddig nem hallott üzenet vágja félbe: A Nagy Főnök látni szeretne!

Édes Istenem! Végre meghallgatásra leltek az imáim? (Igen, mi is szoktunk imádkozni.) Ennyi megpróbáltatás után végre felszabadulok, és remélhetőleg egy kevésbe elmeháborodott szorul majd védelmezésemre?

Mindent félredobva robogtam a kapukhoz, ahol az öreg Péter várt.

— Na mi a helyzet, újonc? Végre szólítottak?

— Igen! Eljött az én időm, úgyhogy kérlek, engedj be!

A kapuk kinyíltával valami vakító fényre számítottam, de ehelyett egy egyszerű fehér irodában voltam, aminek az asztalán egy fehér hangszóró pihent.

— Tudom, hogy felülmúlhatatlan a humorérzéked, Főnök, de nem gondolod, hogy ez a Charlie Angyalai utalás egy kicsit erős?

Kérdésemre nem maga a válasz volt a felelet, hanem a hang, amin érkezett, ugyanis a fajtátok Morgan Freeman nevezetű egyénjének hangját használta a Főnök:

— Jó reggelt, angyalom!

— Ezek szerint innentől kezdve szólítsalak Charlie-nak?

A hangszóró hangos hahotázásba kezdett, majd így folytatta:

— Nem te lennél az első, de nyugodtan megteheted. Legalábbis ha őszintén felelsz a kérdéseimre.

— Rendben, Charlie, hadd halljam, amit tudni kívánsz!

— Mi a véleményed a védelmezettedről?

Egy pár másodpercig haboztam, majd leesett, hogy ki az, akivel beszélek, így felesleges lenne visszafognom magamat:

— Gyűlölöm. Nemcsak őt, hanem az egész faját. Mindent félreértelmeznek, örömöt lelnek abban, ha fájdalmat okoznak a társaiknak, és őszintén hiszem, hogy a csábítók nélkül se lenne sokkal könnyebb dolgunk. Az egyetlen, ami miatt végigcsináltam, az a hitem volt. Hiszem, hogy van köztük olyan, akit érdemes védelmezni. Máskülönben nem bíztál volna meg minket ezzel a feladattal.

— Szóval, ha élve felgyújtanánk az Elsődet, és lenne nálad egy vödör víz…

— … Akkor cseppenként önteném ki a szeme láttára.

— Hányszor kívántad ezt, vagy valami hasonlót?

— Tudod, Charlie, a hatszáznyolcvankilenc-ezredik alkalomig még számoltam, de azután elfeledkeztem róla.

— Értem. Tőled balra van egy ajtó, kérlek, fogd meg a hangszórót és menj be rajta.

Egy vetítőterem volt az ajtó túloldalán, benne egy kényelmes fotel, mellette egy asztal és persze maga a vászon. Nem vártam meg az utasítást, inkább rögtön leültem és letettem magam mellé a hangszórót.

— Ez a kedvenc részem — szólalt meg Charlie —, mondhat bárki bármit, ez a hangot tényleg mesélésre alkottam, és most egy jó kis történet van előttünk.

A terem elsötétedett és a vásznon megjelent az én Elsőm fiatalabb változata, ahogy könnyes szemmel egy levelet ír, mellette pedig egy cipős-doboz van, tele különböző gyógyszerekkel.

— Ez nem sokkal a te munkába lépésed előtt történt. Az elődöd nem akadályozta meg, hogy egy lány összetörje a szívét. Ez a másik angyal is hasonló véleményen volt az emberekről, mint te, és ezt a lehetőséget bosszúállás tökéletes formájának tartotta, hiszen a gyógyszerek nem halálosak, csak az Elsőd gondolta így.

Éreztem, hogy valami nem stimmel ezzel a jelenettel, de mivel nem tudtam, hogy pontosan mi a gond, így inkább csöndben maradtam.

— Amikor megkérdeztem az elődöd, hogy mégis mi vezetett ide — folytatta a hangszóró — csak annyit felelt, hogy biztosan valamelyik csábító csavarta ki a dolgokat. El tudod képzelni mennyire meglepődött, mikor közöltem vele, hogy egyedül ő a felelős.

— A számlálója! — vágtam gyorsan a szavába, mintha valami nagy rejtély kulcsára leltem volna rá — látom a számlálóját, és mínuszban van! Mégis mit jelentsen ez, Főnök? Egy szellemet védtem ennyi ideig?

— Nem. Az Elsőknek ugyan van számlálójuk, de nem a saját, hanem az angyaluk idejét mutatják. Egészen idáig gyűjtötte az elődöd iránta táplált érzelmeit, majd szabadjára engedi őket, hogy a következő angyal foglalkozzon a következményekkel. A csábítóknak azért ilyen könnyű a dolguk, mert egy idő után az angyalok többségének elfogy a türelme, és gyűlöletükkel folyamatosan segítik a másik oldalt.

— Akkor a negatív csapások többsége nem is a csábítóktól származik, hanem tőlünk? Miért nem ölte meg magát?

— Így van, ami pedig az öngyilkosságot illeti, egyszerűen csak a fülébe kellet súgnom, hogy neki még feladata van ezen a földön — el sem képzelnéd, milyen gyakran beválik —, de a számláló neki is sokat jelent, igaz még a létezéséről sem tud. Ugyanis ha nem szólok közbe, az általa teremtett körülmények miatt meghalt volna, egy Elsővel kevesebb lenne, és azt nem engedhetem.

— Álljunk csak meg! Ez így nem helyes! Ezzel te sem vagy különb a csábítóknál! Ráadásul, ha az elődöm ennyire gyűlölte, akkor az én gyűlöletem…

„Tudom, hogy a lehetetlent kérem, de próbáld meg szeretni!”

Végre megértettem. Ezt a mondatot az utolsó angyal mondta nekem, akit feladatom megkezdése előtt láttam. Ezek szerint ő volt az elődöm, végigjárta ugyanazt a beszélgetést, mint én most, és kimondatlanul arra akart figyelmeztetni, hogy ne kövessem el ugyanazt a hibát, mint ő. Úgy látszik nem járt túl nagy sikerrel. Milyen csodálatos asztrális lény lehetek egy külső szemlélő nézőpontjából. Egy védtelen és tudatlan lényt hibáztattam olyasmikért, amiről nem is tudott, sőt, nem is tudhatott.

Miközben a mindennapok veszélyeitől megóvtam, nem figyeltem arra, hogy az élete mégis milyen irányba halad és a gyűlöletemmel milyen fájdalmakat okozok neki. Nem beszélve arról, hogy az utódom munkáját is rémálommá teszem.

— Pontosan, ahogy gondolod — jelentette ki büszkén a hangszóró —, ez a tudás és ami még fontosabb, ez a felismerés kell minden őrangyalnak ahhoz, hogy jól tudja végezni a munkáját. Senkit se hibáztathatunk olyasmiért, amiről nem tud, és nem is tudhat. Ugyanígy azzal se értem volna semmit, ha már a feladatod kezdetén elmondom ezt neked. Át kellett élned, és ezzel a fontos tapasztalattal kellett gazdagodnod, hogy tudd a tetteid és a viselkedésed következményeit, ami persze nem mindig téged, hanem másokat is sújthat. Lehet, hogy minden ember és az őket őrző angyalok is a tökéletes világra vágyik, de hidd el nekem, biztosan mind megőrülnének, ha teljesíteném a kérésüket. Most már tudod, hogy miért vagy angyal, mik a képességeid, és ami a legfontosabb, hogy mit kell tenned?

— Igen, tényleg védenem kell az embereket, nem csak a külvilágtól, de önmaguktól is. Azonban nem vihetem túlzásba a dolgot, hiszen ügyelnem kell arra is, hogy fontos tapasztalatokat szerezzenek maguknak. Ezt pedig akkor érhetem el, ha odafigyelek rájuk, és néha elengedem a kezüket. Egy szóval a feladatom az, hogy szeressem őket.

— Nagyon helyes! Most pedig menj és köszöntsd az utódod!

Sokkal tovább élünk a fajtátoknál és visszanézve nem is tűnt olyan hosszúnak az Elsőmmel töltött időm, mégis úgy éreztem, hogy egy örökkévalóságnyi idő eltelt azóta, mióta láttam volna az Első lépés szobáját. Ez a feladatunk megkezdése előtti utolsó pont, ahol még meggondolhatjuk magunkat, de eddig még senki sem fordult vissza, és ahogy megnéztem magamnak az utódom, ő se lesz különb. Ugyanazt az eltökéltséget láttam az újoncban, mint az elődöm láthatott bennem.

— Kitalálom, te leszel a világ legjobb őrangyala, ugye?

— Uram, így van uram! — harsogta vissza az ifjonc.

— Hagyd el a katonamaszlagot, és inkább jól figyelj ide, mert csak egyszer mondom el:

 

Nem lesz könnyű dolgod, és tudom, hogy a lehetetlent kérem, de próbáld meg szeretni. 

Humor

Variációk egy témára

Elolvasta:
66
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Valaki azt mondotta: a tükröt azért találták ki, hogy ne csak másokon nevessünk. De mi van akkor, ha ezt a bizonyos tükröt azok a mások tartják az arcunk elé?

 

 

 

AZ ISKOLAIGAZGATÓ — TANÁRI SZEMMEL

 

Arcvonásai energikusak, egész lényéből fölény és méltóság árad. Nem csoda, hisz több száz pulyának és minimum húsz felnőttnek parancsol. Tehát amolyan tábornokféle, sőt, tizedes, akinek a szavára elnémul a légy, megalszik a tej, s még a cipőfűződ is haptákba vágja magát.

Tekintete közömbös, ritkán néz a szemedbe, azt a látszatot keltve, mintha nem érdekelnéd. A valóságban persze pont az ellenkezője igaz. Még mielőtt megismernéd, ő már tudja, ki vagy, honnan jössz, mekkora a mellbőséged, kik a rokonaid. És a továbbiakban is türelmesen figyel(tet): hányszor borotválkozol, mikor ásítasz, hogyan vakarod a hátadat, kinek köszönsz kézit csókolommal, milyen lábbal keltél. Egyszóval érdeklődő típus, mindenről tud, semmi sem kerüli el a figyelmét, az egérlyuktól az iskola kéményéig.

Hangja higgadt, ítéleteiben tárgyilagos. Sohasem enged az indulatoknak, felülemelkedik a kicsinyes, egyéni szempontokon. Úgyszólván csak a köznek, iskolájának él, amit igyekszik is úton-útfélen a tudomásodra hozni. Percre bebizonyítja, mennyivel többet dolgozik, mint te, hány gyűlésen, értekezleten kell részt vennie, hol gyakran szégyenkezik miattad, mert ebben az iskolában a tanárok zöme lazsál. Ő mégis mindig kiáll melletted, megvéd a szülőktől, harcol a jogaidért, felemeli a fizetésedet anélkül, hogy a legcsekélyebb hálát várná. Hála? Nevetséges! Dolgozz jól, és kvittek vagytok:

Legyen egyéniséged! (Magyarán: csináltass sürgősen egyenruhát, s ha egy tyúkszemed van, még növessz egyet, nehogy kilógj a sorból. Végül is az iskola nem divatház, még kevésbé zsenik klubja, hanem munkahely, a megfelelő renddel és colstokkal.)

Valamennyi tanulót munkája arányában jutalmazd, vagy büntesd! (Más szóval: ha megbuktatsz valakit, gondolj arra, hogy ezzel magadat is blamálod, mert a bove maiori discit arare minor — a nagyobb ökörtől tanul szántani a kisebb.)

Órára ne vigy pálcát, még földrajz- vagy énekórára se! (Ez bizonyára azt jelenti, tarts tekintélyt, különben megnézheted magad.)

Mellőzd a bürokráciát, mely öl, butít, és tintába dönt! (A dirik világnyelvén: írj minél több vázlatot, jegyzőkönyvet, beszámolót! Így talán odafönt is észreveszik, milyen káprázatos munka folyik nála.)

A demokrácia azért van, hogy éljünk is vele. (De ha tényleg élni akarsz, jobb, ha meg se mukkansz többé. Helyette bólogass reggel, délben, télen, nyáron, esetleg álmodban is, és akkor garantáltan hosszú életed lesz ezen a pályán.)

Az iskolaigazgató mindenkinél mindent jobban tud. Számtanórán a számtan-, tornaórán a tornatanárnál. Ha véletlenül rosszkedvű, bemegy az órádra szórakozni. Ha haragszik, sem mutatja. Legfeljebb lecsíp egy kicsit a bruttódból, ellenőrzi a budit, vagy elpáholja a feleségét. Kedvenc mondatai: a vezetőség majd eldönti, holnap tanári értekezlet, szavazásra bocsátom. Ki vállalja önként?

Az igazgató ritkán dönt önállóan, ezért jóformán semmiért sem felel. Kirúgja a takarítónőt, nem kapsz jutalmat, fizetésemelést? Így határozott a gazdasági vezető, a helyettese, a szakszervezet. Vagyis nem hibás, ő mossa kezeit. Kivéve, ha a saját prémiumáról van szó. Ilyenkor jól kinyújtja a kezét, és belemarkol a menzába, kertbe, túlórákba is. Ennek ellenére ő a legszegényebb, legkihasználtabb és legesendőbb értelmiségi, aki nem Fordon furikázik a hivatalba. Ő ad neked kenyeret, biztosítja a munkához való jogod. Miatta ragyognak a csillagok, és nem dől össze a magyar tanügyi rendszer. Ja, csak vegetál néhány évtizede.

 

 

A TANÁR — IGAZGATÓI SZEMMEL

 

Arcvonásai lágyak, egész lényéből határozatlanság és laposság árad. Pedig nemegyszer több száz pulyának parancsol. Tehát amolyan tábornokféle, sőt, tizedes kéne, legyen, akinek a szavára elnémul a légy, megalvad a tej, s még a cipőfűződ is haptákba vágja magát.

Tekintete érdeklődő, többnyire egyenesen a szemedbe néz, azt a látszatot keltve, mintha roppant érdekelnéd. A valóságban persze pont az ellenkezője igaz. Alig ismerted meg, máris elfelejtett, nem érdekli, ki vagy, hova tartasz, mekkora a mellbőséged, kik a rokonaid. És a továbbiakban is következetesen elhanyagol. Fogalma sincs, hányszor borotválkozol, mikor ásítasz, hogyan vakarod a hátadat, kinek köszönsz kézit csókolommal, milyen lábbal keltél. Egyszóval indifferens típus, semmiről sem tud, minden elkerüli a figyelmét, az egérlyuktól az iskola kéményéig.

Hangja türelmetlen, ítéleteiben szubjektív. Mindig átadja magát az indulatoknak, nem emelkedik felül a kicsinyes, egyéni szempontokon, úgyszólván csak magának él, bár ezt is következetesen titkolja. Percre bebizonyítja, hol, mikor, mennyit dolgozik, hány gyűlésen, értekezleten vesz részt, ahol állítólag agyba-főbe dicsér. Holott abszolút közismert, miszerint majdnem sohasem áll ki melletted, bemárt a szülőknél, kétségbe vonja a jogaidat, sokallja a fizetésedet anélkül, hogy a legcsekélyebb mértékben szégyellné magát. Szégyen? Nevetséges! Tarts be néhány szabályt, és semmi baja veled.

Tiszteld az egyéniségét! (Magyarán: ne ragaszkodj az egyenruhához! Ha másnak két tyúkszeme van, ő egyet akar, csakhogy kilóghasson a sorból. Végül is az iskola nemcsak munkahely, hanem divatház is, és egyben a zsenik klubja rend és colstok nélkül.)

Valamennyi tanárt munkája arányában jutalmazd vagy büntesd! (Más szóval: ha kitüntetsz valakit, gondolj arra, hogy ezzel saját magadat is kiemeled, mert a bove maiori discit arare minor — a nagyobb ökörtől tanul szántani a kisebb.)

A tanáriba vigyél mindig pálcát, még gyűlésekre és pedagógusnapra is! (Ez bizonyára azt jelenti, dobd sutba a tekintélyelved, különben megnézheted magad.)

Mellőzd a bürokráciát, mely öl, butít, és tintába dönt! (A tanárok világnyelvén: írass kevesebb vázlatot, jegyzőkönyvet, beszámolót! Így talán odafönt sem veszik észre, milyen káprázatosán lazsál.)

A demokrácia azért van, hogy éljünk is vele. (Viszont, ha megmondod a véleményed, nem bólogatsz neki reggel, délben, télen, nyáron, esetleg álmodban is, garantáltan rövid életed lesz ezen a pályán.)

A tanár példátlanul tájékozatlan, bármilyen órán is asszisztál. Ha véletlenül rosszkedvű, felkeres az irodádban, és gyorsan elveszi a te kedvedet is. Ha haragszik sem titkolja, megbírálja a bruttódat, lesz… a budit, vagy elpáholja a feleségét. Kedvenc mondatai: azt majd én fogom eldönteni, a francba a tanári értekezletekkel, holnaptól csak a kutyámra szavazok, vállalja az igazgató, ha nincs jobb dolga.

A kollega rendszerint nélkülünk dönt, ezért egy sereg dologért egyedül ő a hibás. Ha tehetné, kirúgná a takarítónőt, lecsípne az igazgatói prémiumból, s az övét fölemelné. Hasznot húz a menzából, kertből, túlórákból. Ennek ellenére ő a legszegényebb értelmiségi, aki nem Fordon furikázik a hivatalba. Ő ad neked kenyeret, biztosítja a munkához való jogod. Miatta ragyognak a csillagok, és nem dől össze a magyar tanügyi rendszer.

Igaz, csak vegetál néhány évtizede.

 

 

Humor

Versdublőr

Elolvasta:
49
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Az alábbi írás képzett kaszkadőr, kis sminkkel úgy néz ki, mint egy vers.
Ugrik, esik, verekszik, nekimegy a falnak, ha kell. Sőt, gond nélkül felejtődik – és
ezt önként vállalja akár a többi írásom helyett is… 🙂

 

 

 

Rajzfilmdublőr a kedvesem.

Nagyon sokat dolgozik,

nélküle becsuktak volna

a legnagyobb rajzmozik!

 

A szép, kényes szupersztárok

csak a sikert kedvelik,

amikor csak módjuk van rá,

mulatoznak reggelig,

 

de, ha jön a forgatáson

egy veszélyes jelenet

– mi esetleg sérüléssel,

fájdalommal fenyeget,

 

jeleznek a kaszkadőrnek:

– No, komám, most Te gyere!

– Dublőrnek a bátorság, az

ügyesség a fegyvere…

 

Kedvesem volt Maci Laci,

ő esett le a fáról.

Ő, aki a harkály helyett

a fejével kopácsol.

 

Őt fogta meg Jerry helyett

tizenötször a csapda.

Büszke volt, hogy a nézőket

számtalanszor becsapta.

 

…De a gázsi csak tört része,

mint egy rajzfilm-színésznek.

 

A hős rajzfilm-kaszkadőrök

nyom nélkül elenyésznek.

Humor

Picimicikum

Elolvasta:
44
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

 

— Hé, Gábor, ezer éve nem láttalak! Hol dolgozol?

— A szalonnagyáramban, testvér.

— Jaj, szegény! Szörnyű lehet ott a bűz…

— Nem értem. Már miért lenne?

— A disznók…

— Disznó!? Ja, a sertés, ormányos mindenevő állat, ami hízik. Kondában él. De mi van vele? Nem értem, hogy kerül a képbe?

— Ő az alapanyag, nem?

— Na, akkor valami másra gondolsz, mert én egy élőlényre asszociáltam, te pedig anyagi síkra vezeted a dolgot.

— Igen, mert ugye, miután ezeket a kövéredni vágyó evőgépeket megbökik, perzselik, vagy forrázzák, többek között szalonna lesz belőlük.

— Ó, de el vagy tájolva! Azt hittem a mai világban ilyen ódon gondolkodás már nincs is!

— Egyébként mekkora a gyárad?

— A laboratóriumlakásom huszonhat négyzetméter és ugyanakkora a raktárhelyiség. Minden reggel viszik a kész terméket, és egy brakomicikumin kapszulával négy másodperc alatt kitakarítják.

— De hol tartjátok a disznókat?

— Na, utánanézek a Google-ben, úgy, mint disznó, kan, koca, malac. Valami dereng, mert nagyanyám falun élt, mintha röfögött volna neki valami egy bekerített területen, de még mindig nem tudom, hová akarsz kilyukadni.

— Már nagyon ideges vagyok. Disznó nélkül nincs szalonna!

— Nem szeretem az akkora marhaságot, mintha azt mondtad volna, szalonna nélkül nincs disznó.

— Barátom, a kijelentésed tökéletesen fedi a valóságot, mindegyik hájgombócot toka, oldal, és ki tudja, mi mindenféle zsírréteg fedi.

— Értem. Nem értem. Na figyelj! A teljes gyártásmenetet nem árulhatom el, magunknak készítenék konkurenciát, de elmondom, hogy az alap a brahomactomitikum cukinulis három vegyértékű formája. Gyere, igyunk egy pohár zöttyklöt! Megmutatom a gyári munkahely-lakásomat.

— Mi az a zöttykl?

— Csakemikum kiméndioka.

— Én kenyeret eszem, meg húst, gyümölcsöt és zöldséget.

Gábor, aki már nagyon régen utat változtatott, el is felejtette, hogy ilyenek is léteznek. Az a fajta ember volt, aki csak arra emlékezett, ami neki jó, vagy fontos. Nagy szemeket meresztett, nem értette, mit beszél egykori barátja.

Előbb hívni akarta a mentőket, aztán úgy gondolta, talán nem közveszélyes. Még mosolygott egy keveset, majd egy mondvacsinált kitalációval hirtelen búcsút intett és besétált a kórterembe.

A doktor rázárta az ajtót, megvolt az aznapi beszélgetés. Nincs változás, gondolta, aztán a vizsgálóban kinyitotta a hűtőszekrény ajtaját, kivette az otthon készített lapicimpumpoid bőrsajtot, valamint szemcseppentővel létrehozott némi házi jellegű kenyeret, és falatozni kezdett.

Humor

Eggyel kevesebb

Elolvasta:
41
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Ha valaki úgy gondolja, hogy értekezésem mérsékli otthoni gondjait, és kutatásaimat a továbbiakban egy jelképes összeggel kívánja támogatni, annak elküldöm számlaszámomat!

 

Szüleink már hosszú évekkel ezelőtt eltávoztak, gyermekeink is jó ideje kirepültek, ketten lakjuk párommal nagy, háromgenerációs házunkat.

Igazság szerint csak akkor találkozunk, ha mindketten akarjuk.

Van úgy, hogy csak onnan tudom, hogy nejem is itthon van, ha egyéb jelekből kikövetkeztetem.

Ilyen az, ha a mosogatón a vízszűrő kallantyúja más állásban van, mint ahogy utoljára hagytam, a kenyereskosár máshol van, van egy kis kávé a kotyogóban (ennek külön meg szoktam örülni, meg is iszom rögtön — na, ő meg innen tudja, hogy én is itthon vagyok) — na, és a WC ülőke le van hajtva.

Ellentétben másokkal, ez nálunk nem kardinális kérdés. Én felhajtva hagyom ott, ő lehajtva — ennyi. Soha, még az elmúlt negyvenhárom évben nem szóltunk egymásnak emiatt.

Nos, lányom és kis unokám, amíg az új lakást intézik, átmenetileg hazaköltöztek.

Az egyensúly elbillent a lányok javára, gyakorlatilag minden alkalommal lehajtva találom az ülőkét.

Tudatosult bennem a probléma. Tíz-tizenöt éve észre se vettem volna, de mostanra mindennapos táplálék kiegészítőnek számít nálam a szabalpálma kivonat, és a derekam is fáj… Viszont családom nőtagjait mindenkinél jobban szeretve, méltatlannak érzem, hogy szóljak emiatt.

Férfitársaim! Megoldottam a kérdést! Sok veszekedés, súlyosabb esetben válóper is elmaradhat!

Megemlítettem a lányoknak, hogy amennyiben lehajtott ülőke mellett húzzák le a WC-t, a víz felfröccsen az ülőkére, és szennyezi azt!

Nos, azóta ahányszor kimegyek, felhajtva találom az ülőkét…

Kíváncsi vagyok, mennyi idő múlva fogom magyarázatomat úgy visszahallani, hogy — „Brit tudósok megállapították, hogy…”

Humor

Igény

Elolvasta:
46
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Éjszaka egy költemény,
reggel harmat és napfény:
ez a napi eredmény.

Éltet engem a remény,
hogy jó az a szerzemény,
árad belőle a fény.

Ezt fokozza a sok -ény,
élvezheti a szegény,
gazdag s minden élőlény.

Megvan bennem az a kény,
ne bántson a vélemény,
sem semmilyen körülmény.

Elkészült a szerzemény,
akármilyen rossz szegény:
akad azért rá igény.

Humor

Hibás kamuflázs, avagy homok a gépezetben…

Elolvasta:
57
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

A féreglyuk vége egy fákkal sűrűn benőtt területen tátongott, a „férfi” — mert férfi testet kapott — ügyetlenül próbált felállni. „Állnia” kellett, hiszen ezen a planétán a humanoid egyedek „két végtagjukon járva” közlekednek. Neki ez igen furcsa lehetett. Náluk a 3457-JK galaxis 124. bolygóján, lebegve jutottak egyik helyről a másikra, ezért aztán felettébb érdekes volt kipróbálnia ezt az új helyváltoztatási formát.

Megállapította, járás közben különös bizsergést, fáradságot észlel, most már tudta, miért kell ezen a „testen” a tömérdek izomköteg. A szőrzettel sem tudott megbékélni, ami beborította a testet, helyenként egészen sűrűnek találta, de mindegy, ezt kapta a csapattól, azt mondták, hogy majd megszokja. Fintorogva húzta el a száját arra gondolva, hogy mennyit kell még gyalogolnia, míg eléri a kitűzött kutatási célját, pedig az otthoniak egészen pontosan a cél mellett nyitották meg a féreglyuk végét. 

Meglepődve vette észre, hogy ennek ellenére elég gyorsan haladt két fura végtagján. Sosem gondolta volna, hogy szerény kis tudós létére idáig el fog jutni, hogy a csillagrendszer egy másik bolygójának élőlényeit, viselkedését figyelheti meg észrevétlenül közéjük vegyülve, és rengeteg újdonsággal szolgálhatja Mesterét, népét. Már régóta látogatták a Földet, a mester csak egyszerűen, Dlöf-nek hívta, mert így titokzatosabb volt, ha mások előtt kellett említenie.

A fákkal sűrűn teletűzdelt terület végére ért és kikukkantott az erdő fái közül, hogy merre vegye az irányt, sietnie kell, mert kevés időt adtak neki a feladatra. Valami épület mellett találta magát, fából volt az is, mint az erdő körülötte. Ijedten visszarebbent, amikor először meglátta a kis növésű humanoid egyedet, de aztán a kíváncsiság győzött az óvatossága felett.

Próbált minél lassabban közeledni, hogy ne rettentse meg a „gyermeket”, mert közben a karján levő térdimenzionáló készülék egyéb tudását is gyarapította, és ezen keresztül küldte az üzeneteit a bolygójára. Segítségével kikereste miféle egyedet sodort elé a véletlen. Így aztán rögtön tudta, nemigen kell félnie tőle, hogy megsebesíti, vagy rossz esetben megsemmisíti a testet, amiben igencsak feszengett most is.

Ebben a pillanatban a humanoid egyed befókuszálta a szemeivel és legnagyobb meglepetésére sikkantott, vagy valami hasonló hangot adott ki. Sőt kommunikálni kezdett, vele.

— Hát te meg hogyhogy itt vagy? Hogy kerülhetsz te ide? Kiugrottál a mesekönyvemből? — kérdezgette elképedten, miközben közelebb jött hozzá és alaposan megnézegette magának.

— Szerintem senki nem fogja elhinni nekem, ha hazajönnek! Minimum bolondnak néznek! — motyogott magában és kerülgette, bökdöste apró ujjaival. Amikor alaposan körbenézegette, előkotorászta a táskájából a telefonját, gondolta megörökíti a hihetetlen kinézetű egyedet, még most is azt hitte csak valami jelmez lehet, de igen élethű lett az már egyszer biztos…

Kattintott párat és elküldte minden föllelhető ismerősének netszerte.

— Még az a szerencse, hogy nem vagyok olyan ijedős fajta — morfondírozott a „lány” félhangosan.

A férfi rákérdezett:

— Miért kellene tőlem félned? Talán a külsőm nem a megszokott errefelé?

— Hát, nem mindenki ilyen edzett, mint én, aki netes fantazykon nevelkedett és nem mellékesen az erdő közepén lakik — felelte a lány.

— Szóval szokatlan a külsőm?

— Az… enyhén szólva.

— De miért, hát ki, vagy mi vagyok én?

Erre a lány megragadta a karját, magával cibálta a házba és odaállította egy ezüstösen csillogó nagy tárgy elé. A férfi nem tudta, hogy mi az a tárgy, de mi tudjuk, egy tükör előtt állt, pontosabban mondva egy talpig tükör előtt. A lány mellette valóban sokkal másabbul nézett ki, mint ő. Ő sokkal szőrösebb volt, míg a lánynak a haja volt csak fekete, neki az egész tömött szőre feketés, a kinövésekről a fején már nem is beszélve…Talán a cég hibázott, amikor ezt a testet kiosztották számára, s nem a megfelelőt adták, most már látta…

— Tényleg, akkor én mi vagyok?

— Biztosan akarod tudni? — kérdezte a lány.

— Akarom.

— Maga vagy az Ördög.

 

 

 

 

 

Humor

Fogas vers

Elolvasta:
54
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Jaj! A fogamba hasított…

Mit tegyek? Fáj nagyon…!

Sztorikra gondolok, magam

Ezzel vígasztalom.

 

Kolléganőm minden férfit

A lábáról ledönt:

Fiatal, csupa báj, kellem,

Fogsora, mint a gyöngy!

 

Az enyém? Kritikán alul,

Hiába hódolok

Nektek, bús Kosztolányival

Szólva, óh, Ódolok…

 

Gondoltam egyet, megkérdem

A boldog hölgyet én,

Mondja meg, mivel ápolja…

Csillogó, hófehér.

 

Lenézőn, picit sértetten,

Némán nézett reám…

Kritika felém, gondoltam,

Összeszorítva szám.

 

A válasz nem hagyott nyugton,

Pár nap, hogy elhaladt:

Árulja el, ha nem titok…!

Hirtelen mozdulat…

 

Mosolyféle… Kiemelte

Ajkának gyöngysorát…

Azóta mély tiszteletem,

Fogorvos-tudomány!

 

Humor

A költő légyottja

Elolvasta:
47
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

 

Együtt bandáztam

tegnap az Éjjel,

rólad meséltem

szenvedéllyel,

dicsértem mosolyod,

gyöngyöző kacagásod,

darázsderekadat, 

csábító csípődet,

mennyei gyönyörök

forrását, a szádat,

minden szerelmi praktikádat,

csillogó szemeid

mágikus sugarát.

Az Éj felnevetett,

majd legyintett,

aztán megintett,

jó lesz vigyáznod

az Isten megáldjon,

túl sok volt este a pia,

ebből nem lesz elégia,

másfél órája udvarolsz

e szoborszép lánynak,

kinek bár karcsú a teste

– ám csalóka az este ,

csókos szája merev és hideg,

bronzból van melle s szíve.

 

 

Humor

Disznótoros Szentmihályon

Elolvasta:
54
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Előmottó: Alábbi írást, csak és kizárólag férfiembörtársaim olvassák, mivel asszonyembör ha olvassa, lehet hirtelen felindulásból történő szemvilágkikaparás áldozata lennék.

 

Elég furcsa, hogy a Nemzetközi Férfinapot pont olyan időszakra tették a nagyokosok, amikor az igazi parasztembör a levágandó kocája sonkáit méregeti inkább. Disznótorosra készül, melynél okosabb kulináris és egyéb élvezeteket el sem lehet képzelni.

Ezért hát engedd meg kedves férfitársam, hogy tanulságként leírjam neked azt a régi disznótorost, mely a Szeged melletti Szentmihályon egykor megesett.

Igaz, arrafelé agyonhallgatják a történetet, hiszen melyik szentmihályi kikapós asszony nem irigykedne, hogy nem vele történt meg. Persze a végkifejletet szívesen kihagyná a történetből.

Patkós Jankó, aki a szegedi Hangász utcában lábszomszédja volt Dankó Pistának, a híres cigányprímásnak, igencsak értett a kannarázógatáshoz, na, meg a Böske pendelyének emelgetéséhez.

Tudományát kiszélesíteni egyáltalán nem esett nehezére. Ennek gyakorlására ki-kijárt a szentmihályi Fehér-partra horgászni.

Hogy halat fogott-e, arról nem beszél a fáma. De arról igen, hogy Böske epésen megjegyezte nékie, miközben Jankó nadrágjából szedegette ki az odaakadt horgokat:

— Te, Jankó, mék vót az a harcsa, aki tégöd így mögakasztott?

— Jaj, te má, Böske, el nem tudod te azt hinni, milyön nehéz vót húzni-vónni azt a több, mint ötven kilósat, amelyike ráakadt a horgomra. A beste nem adta ám magát! Hiába vót mindön, beakadt az a nádizsombékba, s úgy mögpattant előlem, hogy a végén én akadtam horogra.

Persze, Jankó azt már nem árulta el, hogy azt a harcsát szentmihályi Pösze Marcsának hívták.

De hívták azt Julcsának is, Pannának is, meg ki tudja minek. A szentmihályi anyakönyv nem maradt ránk, melyben az összes akkori hajadon lyányka bejegyzésre került.

Kérded tőlem, tisztelt olvasóm, hogy miként került Patkós Jankó Szentmihályra? Elmesélem én, mert Nepomuki Szent János, aki rajtam kívül még ismeri az esetet, nem fogja. Azóta megmerevedett a nyaka a sok nevetéstől, amit akkor kapott. Magam komoly úriemberként nem tehetem, hogy kinevessem Jankót, így nyugodtan tudom a betűket róni.

Az pediglen úgy történt, hogy Szentmihályon egymásra talált két gerlice, s ha már egymáséi lettek, hívták a papot, megesküdtek örök hűségre egymásnak.

Nevüket rejtse jótékony tisztelet. Igaz a történet úriember módjára ért véget, de ki tudja ki milyen galádságot olvas ki belőle.

Szavam ne felejtsem, az Ámen után pediglen héthatárra szóló lakadalmat csapott az ifjú pár. Ahhoz pediglen meghívták a fiatal Dankó Pistát és cigányzenekarát bazseválni.

Dankó már akkor olyan szívszaggatóan tudta húzni a nótát, hogy a darvak zokogva hullottak alá. Ha pediglen vidám Dankó nóta járta, az összes szentmihályi baromfi együtt ropta a násznéppel.

Jankó pediglen a zenekar kannaveregetőjeként akkor düllesztette ki legjobban a mellét, s akkor sugárzott legszebben fekete szembogara, amikor a menyasszony feléje fordult a táncban.

De a menyasszony sem volt rest felfújni picinyke szájával azt a fátyolt, hadd lássa az a szép szál cigány legény, hogy az ő szeme is izzik, mint az őszi haraszt, amikor égetik.

A lakadalom végén a hálás vőlegény az egész zenekart meghívta a házukhoz a téli disznóvágásra.

Mivel az pediglen messze volt, így esett meg — mint fentebb írtam —, Patkós Jankó egész nyáron a Fehér-parton harcolt a ficánkoló harcsákkal.

Amikor pedig eljött a disznóvágás, meg is jelent a zenekar. Húzták a nótát a pörzsölésnél, a kolbász-hurka töltésnél, de még a disznósajt préselésénél is jelen voltak. Az esti torra már mind a segédek, mind a háznépe igencsak elázott az ágyaspálinkától, meg a homoki vinkótól. Akadoztak a nyelvek, homályosan láttak a szemek.

Észre sem vették, hogy a kannarázogató romagyerek, s a ház asszonya jobb híján, a Füstölő-házba bújt be.

Nem is lett volna az baj, hiszen kíváncsi szemek nem látnak be oda. Azonban itt most nagy kalamajka keletkezett. A ház ura ugyanis a füstölőt összetévesztette az udvari latrinával, s dolgát végezni befordult oda.

Amint befordult, úgy ki is tántorgott onnan, mert a homályban felfedezni látta az ő hites feleségének meztelen körvonalát, s egy férfialakot. A sikongatásokból, nyögésekből pediglen megállapíthatta, hogy nem a sódart akasztják ott a füstölő rúdra.

A benn lévők a nagy etyepetyében semmit nem vettek észre.

Annál inkább a felszarvazott férj bosszúját! Az ugyanis fogta magát, s alátüzelt a füstölő háznak.

Meddig aszalódott ott a szerelmes pár, ki tudja. A mulatozók is csak annyit láttak, hogy kicsapódik az ajtaja, s Jankó szűzanya meztelen rohan át az udvaron, ki a kapun, neki az országútnak. A dühödt férj pediglen szitkozódva, átkozódva, vasvillával kergeti.

Amint Jankó Nepomuki Szent János szobrához ért, akkor döbbent rá, hogy biza, nem Szegedre vette az utat.

Szerencséjére addigra üldözője elfáradt, s az sírva, átkozódva rogyott le a szent lábához.

— Mit vétettem én, ó, mit? Ezt a cafkát mindig jól tartottam, mindent megadtam neki, amit kért. És tessék, most megcsalt.

Nepomuki Szent János alig bírta lenyelni a nevetését, melyet a látványtól kapott, s így szólt a felszarvazott férjhez:

— Az asszonyok már csak ilyenek. Ők nem csak férjet akarnak maguknak, hanem férfit is. Ha nem vagy jó férfi, megcsal, ha tetszik, ha nem.

Megértette a szent beszédét a férj, s nem törődve Jankóval, hazakullogott, s úgy lekapta az asszonyt, s oly alaposan megdöngette, hogy attól kezdve más férfi már nem is kellett annak. A döngetés módját nem árulom el, találja ki mindenki vérmérséklete szerint.

Az eset valódi károsultjai azonban a szentmihályi hajadonok lettek, mert Jankót többé nem látták a Fehér-parton horgászni.

A mostani szentmihályi lányok sem beszélnek róla, hiszen reménykednek, hátha Jankó újra felbukkan.

 

Humor

MODERN RÓMEÓ PANASZA

Elolvasta:
41
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

 

(Több erkély, mint Júlia…)

 

Hívtál Júliám

s pontban itt vagyok,

de mely erkély rejt?

Sok közt tobzódom

fellelni téged

édes titkunkkal,

ám hol a létrám

osonni csókért

becézve karod?

Pókemberként nem,

még ha gyertya ég

világos jelként

sem mászom oda –

fóbiám legyűr,

Shakespeare nem írta.

 

Na de csitt, lelkem

s várj még Júlia!

Nyitókódot adj –

küldd sms-ben

s hogy ajtód hanyas –

lifttel megyek fel.

 

 

Humor

Jó móka volt…

Elolvasta:
52
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Jó móka volt…

Gokartoztunk nem oly régen,
én is nyomtam ám a gázt,
mégis a sok versenyzőtől,
kaptam néha majdnem frászt…

Volt szép sapkám, bukósisak,
meg amit csak akartok,
hálistennek nem lett bajom,
nem is lettem a bajnok…

Tetszett ez, mert jó volt nagyon,
akadt kanyar, sebesség,
elszédültem a végére,
hiába a tehetség…

Volt amikor belém jöttek,
volt amikor fékeztem,
mégis jó volt ott veletek,
jó móka volt, élveztem…😀

Humor

Tollba-mondóka

Elolvasta:
52
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Vigyázz fiam, hogy ne legyél szarka,

– nagyot akar, s nem bírja a farka…

 

Mindig így volt, amióta élek.

Belevágok, azután meg félek.

Célul tűztem: ott a Mount Everest,

– lufit fújtam nagyra, ám leereszt.

 

Anya kéne mellém, vagy egy dajka!

Fülbe súgna intőleg az ajka:

„Vigyázz fiam,“ hogy ne legyél szarka,

– nagyot akar, s nem bírja a farka…

 

Inkább használd a csöpp eszed másra:

macskát kergess ülve a padlásra.

Egeret fog, az lesz majd a haszna,

– s te sem leszel itthon egy mihaszna.

 

A költészet több tudást igényel!

Kocka fejed nincs még telve fénnyel.

Érzéked sincs, fut tőled a Múzsa,

– sosem lesz a homlokodon rúzsa.

 

Ettől aztán megnyugodnék végre,

földobnám a tollamat az égre.

Visszahullna, amint azt már láttam,

– megtudnátok, tollas-e a hátam.

 

Mert ha tollas, úgy mennék a boltba.

Hogy mit hozzak, mondanátok tollba.

Pénzt adnátok… Így lehetnék költő!

– Mire jönnék, telne emberöltő.

 

2016. május 3.

Humor

Az ősi jel

Elolvasta:
62
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Garatra hull az ősi jel…

Ahol a resti holdra száll,

lipántos csirke álldogál.

Garatra hull az ősi jel,

részegen nyög és mégse nyel.

 

Liftezik fel, le, gyűl a nyál,

tódul, amit a séf ajánl,

hatodra oszlik szét a lép,

s borul a tiszta utcakép.

 

2015. június 3.

Humor

Ott lógott előtte…

Elolvasta:
46
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

Úgy nézett ki, hogy átgondolt szándékkal lép a terembe, kezében hosszú pengéjű kenyérvágókéssel. Felkapcsolta a villanyt, be sem akarta csukni maga mögött az ajtót, de akkor szembesült a látvánnyal. Tétován hátranyúlt és a kilincset eltalálva visszataszította az ajtót.

A helyiséget áthatotta a fanyar illat, vagy inkább bűz. Ott lógott előtte… Vajon mennyi ideje? Napok, hetek, talán hónapok óta? A zsineget is kikezdte már az idő.

Belépés előtt azt gondolta, hogy nem fog önmagának külön filozófiaórát tartani, a bámulgatás szépségét is átengedi másnak, de most csak állt megkövülten. Bal kezének mutatóujjával bökött rajta egyet, ettől elkezdett himbálózni… Már olyan volt, mint egy túlérett gyümölcs, amit lefúj a szél. Megijedt, nem szerette volna, ha épp a lába elé zuhan…

Közelebbről még fanyarabb lett a szag. Rendkívül pragmatikusan, amolyan túlzott objektivitással nézte. „Mi lenne, ha levágná?” Erre gondolt, aztán megsajnálta a zsineget, kár lenne érte. Ennek a függőnek már úgyis mindegy. Utoljára, valamikor a tél kezdetén, még boldog, pirospozsgás formában látta. Tényleg, akkor három hónapos lehet, mert azóta sehol sem találkoztak!

Az illendőség azt kívánja, hogy használja azt a kést, ha már bevitte.

Emelte, és hosszában vágott egy jó nagy szeletet a kőkemény húsú, ínycsiklandozó füstölt sonkából.

Humor

Már megint vonaton…

Elolvasta:
46
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Kedves Péter, ez még humornak is gyengécske, sajnálom.

Ide gyertek, emberek, itt a sörpad, a túlsó oldalon hadd hortyogjon a jónép. Alul a kerekek, felül Lajos horkolása nyugtatta a hangulatot. A vagonban néhány negyven körüli öregasszony sikítozott. Az ingázók vagy aludtak, vagy nem hallották, vagy talán ittak, dohányoztak, esetleg kártyáztak.
Az alvó Lajosokat néha kizökkentette a lapok csattogása. Egy fejkendős, visító hangú néni odakiáltott.
– Emberek, ne hagyják azt a kisfiút dohányozni!
Nem értette, miért röhögnek még a horkoló Lajosok is. Sanyika azon az éjszakán jól aludt a gyárban, alemezvágó zsilotin alatt. Ritka békesség töltötte el, barátjával megbeszélte, hogy még véletlenül se taposson senki az indító pedálra. Most, térdig velúr csizmában, letűrt galléros irhával szívta magába a konzerváló dohányfüstöt, amin a sokat látott, negyven körüli anyókák mellett leengedett ablak, gyors légkondicionálóként enyhített.
– Ide-ide, emberek, itt a sörpad!
Kiáltotta valaki, de a néni gyereket szeretett volna menteni.
– Hány éves vagy, kisfiú?
– Harminc.
Mondta eldönthetetlen, komoly-humor mosollyal Sanyika, aki akkor még öregítette magát, mert igazából huszonkilenc volt. Családi sajátosságból kifolyólag tizennégy, tizenötnek látszott. Nagyon hosszú ideig nem találkoztunk, így csak tippelni tudok, hogy negyven évesen huszonkettőnek, ötven évesen harmincnak, hatvan évesen meg olyannak néz ki, amilyen most.
– Kisfiam, ne hülyéskedj velem!
Sanyika mélyet szívott a dohányzó fülke füstjéből, majd előreballagott és megmutatta személyijét. A negyven körüli néni kivirult, mire Sanyika visszaült, ledobta fejéről sötét kendőjét, szétkócolta a haját, lenyúlt tömött rafiaszatyrának aljára és előhúzott egy pipát.
– Ha ez a majdnem velem korú tizenöt évesnek látszik, akkor én sem lehetek tizennyolcnál több!
Rágyújtott. A dohányzó vagon dohányzott, benne az emberek is, csak a megfiatalodott, negyven körüli néni tajtékzott örömében.

Humor

Drága Barátném!

Elolvasta:
55
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

Drága Barátném!

 

Ne vedd zokon, hogy oly régen írtam már neked levelet, de tudod, nálunk, itt vidéken sok a dolog a kertekben, földeken.

Már javában virágzik a herőce és a savanyú vetrece, de látom a töknek a levelén a szőrök is már a sarkkör felé állnak, tehát jó lesz az idei termés.

Nyurga Elek polgármester úr is méltatta a kertem, gyümölcsösöm szépségét, és tavaly én kaptam a városi: Szép kertek, és mellek díjat. Elhiheted, hogy boldog voltam, hogy végre nem valami plázacica, újgazdag műkertje(melle) nyert.

Ha látnád, most is milyen sok virág van a tavaszi bangúrfán is…

Valami oknál fogva a környék összes kandúrja zászlós farokkal kerülgeti ilyenkor mindig a fát. Csuda tudja mi hat így rájuk… Már valami érdekes gondolat jár az eszemben egy ideje, némileg értek a füvekhez is, és gondoltam, készíteni kellene a bangúrfa leveléből teát, lehet, hogy afrodiziákumként hatna a szerelmi életre… Teszek is hamarosan lépéseket ez ügyben, de legelébb ki kéne valakin próbálni, mert ugye lehet neki valami mellékhatása is.

Én az öreg Janóra gondoltam, még a söntésből ismered, drága Icám, mikor csapos lány voltál, tudod, akiről az a falusi legenda kerengett egy időben, hogy nem a lányokat szereti, no, ha rá hatni fog valami csoda folytán, akkor nyert ügyem van, világsiker lesz belőle, és mellékesen a nyugdíjam is kitoldhatnám kissé azzal a pár milliócskával.

Majd küldök neked is a szerből, mert panaszoltad a múltkori leveledben, hogy Zoli bátyám már estelente csak a söröspoharat szorongatja tehelyetted.

Legyél türelemmel, Icám, postázom a napokban a Bangúrteát, váljék hasznodra: Aztán csak módjával az éjjeli gimnasztikával, cicázással, nehogy megártson…

 

Humor

Miért?

Elolvasta:
63
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

 

— Idefigyelj, ma nem eszlek meg!

— Miért?

— Képtelenség! Már nem bírom… Idejét sem tudom, mióta csámcsoglak. Ha ilyen különc kívánságaid vannak, legalább táplálkoznál rendesen. Naponta meg kell ennem téged, de te hanyagul lesoványodsz. Se vitamin, se ásványi sók nincsenek benned, már én is elkezdtem fogyni…

— Miért?

— Miért, miért? Magamnak koptatom a számat, te! Az előbb már elmondtam. Egyáltalán, honnan vetted ezt az ostobaságot? Delente tányérba fekszel, s ha tetszik nekem, ha nem, fel kell falnom téged…

— Miért?

— Figyelj, berágok! Fogadni mernék, hogy te nem kérdezted meg magadtól az okát. Egyrészt szeretek biztos helyzetekben fogadni, másrészt túl jól ismerlek. Alacsony is lettél és a deszka hozzád képest hájas.

— Miért?

— Azért, mert nem eszel rendesen, és engem is arra kényszerítesz, hogy naponta semmi mást ne egyek, ne rágjak, csak téged, pedig hasonló vagy a fűrészporhoz.

— Miért?

— Mert se ízed, se bűzöd. Korábban volt, de már szagod sincs. Valamikor, gyerekkoromban megkóstoltam a fűrészport, ha ettél iskoláskorodban füzetlapot, akkor tudod milyen az íze.

— Miért?

— Azért, mert olyan, mint a fűrészporé, és mint tudod, a papír is fából készül. Körfűrész nélkül fűrészpor sem lenne…

— Miért?

— Jó kérdés, végre valami, amire tisztességesen lehet válaszolni. Bármilyen fűrész jó! A hagyományos kézi, a szalagfűrész és minden egyéb.

— Miért?

— Mert mindegyik után a te ízed keményporos csomója marad hátra!

— Miért?

— Sajnállak, te! Jobban, mint az ajtómra morgó kutyámat… Azért ne túlozzunk, még ha szét is szedi a bejáratot — és az összes kinti cipőt, meg mást, mert nincs jobb dolga, csapkodja a levadászott lábbelit —, nálam akkor is ő a nyerő. Na figyelj! A sok miért miértet szül, holnap megeszlek, úgy igazából, mint a sült oldalast hajdanán.

— Miért?

— Csak!

 

Az emberek bámultak. A két utcai provokátor beült a kocsiba és harsogva nevetett, majd elindultak.

— Te Lajos, szerinted jól csináltuk?

— Miért?

— Behúzok egyet, ne játszd tovább az eszed!

— Miért?

— Szállj ki a kocsiból!

— Miért?

— Én ilyen emberrel nem maradok egy járműben!

Tamás kiszállt, becsapta az ajtót és sértődötten odébb állt. Lajos a volánhoz ült, hátraintett, vigyorgott és beletaposott a gázba. A kocsi nem az övé volt, de előzetes megállapodásuk alapján — ha sikerül megsértenie Tamást — beörökölte…

 

Humor

A szomszéd színei

Elolvasta:
50
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

– Jó napot, szomszéd, hogy van máma?
– Köszönöm, egy barátom, költözöm.
– Akkor sikerült!
– Micsoda?
– Á, semmi… Horgászni voltam.
– És?
– Úgy látszik csuka helyett rozmárt fogtam. 
– Egyáltalán nem tudom követni…
– Nem is kell. Mikor költöznek?
– Éppen ürítik a lakást…
– Hurrá!
– Bocsánat, szomszéd barátom, minek méltóztatik oly hevesen örvendezni?
– Mondtam már, sokkal jobban sikerült mint gondoltam!
Elköltöztek, aztán némi protekció és kenőpénz árán vissza.
– Maga mit csinál itt, szomszéd?
– Visszajöttem lakónak.
– Ide!? Nagyon jó, mert már húsz esztendeje boldogítjuk egymást. Azt hittem, nem élem túl azt a pár percet, míg odavolt.
– Három hónapig éltünk átmeneti szálláson, de sikerült bebizonyítanom, hogy ez a mi lakásunk.
– Mondtam már, boldog vagyok, szomszéd! Most menjünk és feküdjünk le!
A boldog szomszéd rettentő rosszul aludt, sőt éjszakájának nagy részében tervezgetett. Másnap megmozgatta az összes nagyra nőtt ebet, és teljes közömbösséggel távolította el sikeresen szomszédját. Neki az volt a lényeg, hogy szabaduljon már fel az a nyavalyás lakás, szüksége van egy megfelelő, közel fekvő irodára. S mert ez az alak kisüzemi módon léggömböket készített, még konkurenciája is volt. Másodjára tényleg sikerült!
Minden jó, ha jó a vége, de ezt nem a kiköltöztetett gondolta.

Humor

Csapó egy

Elolvasta:
51
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Pók pufók sárga
ereiben léaranya,
lábain puffad a háj,
alant, hálója tanya.
 
Fércelt szálain a nap süt át.
Hátulról sújtott a légycsapó,
ő volt a vágyódása hát.
Fájt, megfordult a világ.

Mielőtt szét
nem esett az agya,
még látta, hogy lent
várja a ragya.

Porszemcsés, pókevő apó,
mily kicsinyesen pókfaló.
Türelem potrohot terem,
hallgass, mert elnyel a verem.

Még büszke is a csapóka,
zsákmánya lett a fal pókja.
Pedig felfalta a legyet,
Kiszívta belőle a kegyet.

De hát élni, élni kell,
egy szabály sem tántorít el.
Ütős csapókezei vannak
világtalanoknak, s vakoknak.

Humor

Paprikás csirke Gundel módra

Elolvasta:
63
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

A nagy melegben eszembe jutott egy történet, aminek szegény édesapám volt szenvedő alanya.

Pontosan már nem emlékszem mikor is esett meg, de ma is a szemem előtt lebeg a bizarr történet. Valahogy a hatvanas évek vége felé lehetett. Azért akkor, mert utána a rokonunk, pontosabban volt rokonunk jó ideig nem járt nálunk. Nem volt közvetlen légijárat. Mivel az átszállásos járat drága és fárasztó, pár évig nem jött Magyarországra látogatóba. Tulajdonképpen rajtunk kívül egyetlen rokona sem volt. Üzleti kapcsolatai igen, de azok is már inkább csak a múlté. Már nem nagyon szeretett gyakran jönni. Viszont ha jött, csak nyáron, és kizárólag nyaralni. Nála a nyaralás azt jelentette, hogy járkált Budapesten, felkereste azokat a régi helyeket, ahol még lánykorában megfordult. Egyébként vidéki lány volt, miskolci, és számára nagy ünnepnek számított, ha egy hétvégére felkerülhetett a fővárosba. Ilyenkor vagy mozi— és színházlátogatást iktattak be a programba, utána meg étterem.

Ilyen nosztalgiázós nyarakat szeretett eltölteni Budapesten, vagy Miskolcon. Mi voltunk az idegenvezetők, mert azért egy és más nagyon megváltozott, nem ismerte már fel a régi helyeket. Az Operába és Operett Színházba már jó előre meg kellett rendelni a jegyeket. Színdarabokat is szeretett volna látni, ám egy alkalommal látott valami modern „szocreál” darabot és lemondott a további hasonló élményekről. Tehát most is, mint mindig, nagy izgalommal vártuk a kedves rokont, aki sohasem érkezett üres kézzel. Én általában valami ruhát kaptam, apám márkás cigarettát vagy italt, anyám meg kölnit vagy más illatszert, amiket azokban az időkben nem lehetett megkapni kis hazánk lakójának, csak a dollárboltokban, ahova magyar nem igen tehette be a lábát, mert utána csomó kellemetlen kérdésre kellett válaszolnia az illetékes szerveknél.

Ennek az egykori rokonunknak elég kalandos élete volt. Még a háború kitörése előtt anyám egyik bátyjával kijutottak Izraelbe, pontosabban Palesztinába. Ott házasodtak össze. Ám a frígy nem tartott sokáig. Anyám bátyja nem tudott azokban az időkben jó munkahelyet találni. Neje is, meg ő is szerette a pénzt, csak a pénz nem szerette őket. Felesége sokat zsörtölődött emiatt, persze ő sem találta meg számításait. Balett—táncosnő volt Budapesten. Az Operában és az Operettben „ropta”, de ki a fenének volt azokban az időkben prímabalerinára szüksége. Maximum egy harmadosztályú bárban show girl-re, de ilyen munkára nem igen jelentkezett, mivel a bárok közönsége igen csak vegyes volt. Valahogy átkeveredett Libanonba, Beirutba. Francia nyelvtudásának nagy hasznát vette. Összeismerkedett egy dúsgazdag szőnyeg és textilkereskedővel és hamarosan hozzá is ment feleségül. Akkor még ki kérdezett olyant, hogy volt e már férjnél, vagy volt e felesége. Főleg nem egy Közel-Keleti országban. Mindjárt jobbra fordult a sorsa. Lett minden, amit csak szem- száj kívánt, még egy gyerek is. Teljes lett volna a boldogsága, ha ez a kedves ember nem szenderül jobblétre. Mindenét a feleségére és fiára hagyta. Némi változtatással tovább virágzott az üzlet az özvegy kezei alatt.

Közben anyám testvére is talált magának jó munkát. Egy luxushajón teljesített szolgálatot, amely akkoriban a gazdag unatkozó turistákat vitte egyik helyről a másikra. Egy ilyen út alkalmával ő is megtalálta az igazit. Egy magyar származású bárónőt. Házasságot kötöttek, de persze nem Izraelben, nehogy kiderüljön a turpiság, hogy már volt egy törvényes házassága. Később Budapesten találkozott a régi férj és feleség. Persze bemutatták egymásnak az új „szerzeményeket”. Pontosabban csak anyám bátyja, mivel a volt felesége már özvegy volt. Mondhatnánk víg özvegy, mert szinte alig tartózkodott Beirutban. Inkább, Londonban vagy Párizsban időzött, ahol a fiát tanítatta, és a divatbutikja számára itt szerzett be friss árut. Cserébe keleti szőnyegeket vitt oda eladásra. Valahol megismerkedett egy magyar külkeressel, aki segített neki egy magyar vonal kiépítésében. Ez volt a másik indok, amiért járt Magyarországra.

Most is egy ilyen út keretében jött el Budapestre, egy arab szőnyegkereskedő kíséretében. Apámat megkérte, hogy a Gundelnél szerezzen asztalt vasárnap délre, hogy ott ebédeljünk. Sikerült a foglalás, és a kerthelyiség egy árnyas asztalánál foglaltunk helyet. Apám és az arab vendég csirkepaprikást rendeltek. Italt viszont nem tudott rendelni, mert az arab szőnyeges nem ivott semmi alkoholt, noha nem volt igazhívő muszlim. Megérkezett két pincér az ételekkel. Egyikük tartotta a tálat, a másik meg szervírozta a tányérra. Mikor végeztek, lerakták a tálakat a maradékokkal az asztalra és távoztak. Borzalmas nagy meleg volt, kánikula, mindenkiről dőlt a víz. Még a nagy meleghez szokott kereskedő is panaszkodott, ezért a férfiak ingujjban ültek. Apám egy idő után nagyon kezdett mozgolódni a székén.

— Lenne egy ötletem — kezdte kicsit idegesen. — Nagy itt a hőség, menjünk a Váci utcába és ott együnk egy jó hideg fagylaltot. Minden presszó vagy cukrászda légkondicionált, egészen biztosan nem lesz ott olyan meleg, mint itt.

— Rendben van — hagyta jóvá a társaság.

Fizettünk, felálltunk az asztaltól, és elindultunk a kijárat felé. Ahogy megyünk kifelé — apám volt a „sereghajtó”— nevetés zaja ütötte meg a fülét. Nem tulajdonított neki jelentőséget, de amint kiért a mi társaságunkhoz, anyám volt sógornője ráripakodott anyámra:

— Mondd, milyen mosószert használsz? Tiszta paprikafoltos a férjed inge.

Anyám kicsit elvörösödött. Noha volt mosógépe — na nem valami nagy márka, hanem magyar Hajdú —, de inget és fehéret kézzel mosott. Rászólt apámra:

— Fordulj meg, Gyuri, hadd lássam azt az inget!

Apám készségesen tett eleget a felszólításnak.

— Azonnal vedd le! — szólt a következő újabb „ukáz”.

Ami ezután következett, az börleszkbe illő jelenet volt. Apám ott állt trikóban, és mi volt az inge alatt? Nem csak trikó. Az imént fogyasztott csirkepaprikás darabjai. Két csirkeszárny nokedlival.

— A pincér a nyakadba tálalt egy adagot — tört ki a nevetés mindenkiből.

— Akkor nem csak az időjárás miatt volt annyira melegem.

A sógornő vissza akart volna menni, reklamálni, de apám és anyám lebeszélték.

— Inkább rendelj egy taxit, amivel hazamehetünk, hogy egy tiszta inget vehessek fel. Mégsem mehetek így, trikóban meg nadrágban végig a városon, mert még megállít minket a rendőr.

Azóta is, ha valami jeles étterembe térünk be budapesti látogatásaink alkalmával, én minden alkalommal megkérdezem a pincért:

— Mondja főúr, van maguknál paprikás-csirke Gundel módra?

 

 

Humor

Mesevilág

Elolvasta:
48
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Két nő beszélget.
– Az én férjem egy angyal!
– Hát, az enyém se férfi!…

 

– Angyalok! – mondta anyjának

a kispatkány, hangja remegett.

Denevérek repültek el

a csatornában fejük felett…

Humor

Vakondokok

Elolvasta:
73
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Szinte a bőrükből kibújva beszélget két borz. Jókedvükben borzaink úgy néznek ki, mintha bajszuk számtalan metszőfog lenne. Néhány nyelvnyújtás és rövid eszmecsere után, az első kiábrándulást az okozza, mikor rájönnek, hogy ők vakondok, nem is borzok. Sokat kibírt már idegzetük, egymást is jó hosszan nézték.
– Te, mondd, te is megeszel engem?
– Ühüm…
– Akkor jó, mert én is téged!
– Figyelj, ott a fa koronája fölött röpköd egy cápa.
– Látom. És?
– Mi van, ha ő fog megenni minket?
– Kizárt. A cápák nem esznek borzokat!
– Borzongok magamtól, mióta tudom, hogy borz vagyok, de mindennek megvan a maga öröme. Nézd, azt hiszem dél körül jár az idő, kong a harang valahol. Na persze este is lehet, de akkor semmit sem látnék, a talán nincs is szememmel, így meg olyan gyönyörű borús panoráma tárul elém, hogy már el is ment az étvágyam minden borzfalástól. Mától vakondot eszem.
– Két borzasztó nagy fa, középen egy kerítés, ott hátul valami feldomborodik, mögötte felhők ingáznak, vagy inkább inkább tespednek az égen. Tovább nem látok sajnos…
Ettől mind a ketten nekikeserednek, átmenetileg valódi étvágytalanságot kapnak, majd miután a recsegő hang és kellemetlen zenebona abbamarad, tényleg besötétedik.
Az emberek elhagyják a mini vidámparkot. A körhinta tulajdonosa és főnöke felkéri a ringlispílt, hogy ne mozogjon karbantartás közben. Odébb, a hanglemezeket tisztítják, mind a hármat, mert kell a változatosság napközben. Fáradtak, éppen aludni készülne a ministáb, amikor átrepül egy gőzmozdony a kis tér fölött.
Fütyül egy nagyot és iszonyú füsteregetésbe kezd. Majd újból fütyül egy óriásit valamerre.
– Te is láttad a nagy madarat?
– Döme! Könyörgöm, éjjel aludj, még van fél órányi munkánk!
– Jól van na…
– Mondom, éjjel!
Mert Döme teljes testtömegével hosszában és keresztben is elhasalt.
– Veled meg mi van?
– Ez itt egy díszletdombocska?
– Nem raktunk oda semmit, az biztos.
– Odairányítom a fényszórót. Vakondtúrás!
– Ahol vakondtúrás van, ott vakondokok is vannak.
– Nem vakondok?
– Nem pajtás, a vakondok, az vakondok!
– Te tudod, keressünk. Hoppá, a körhinta talapzata alatt is van négy-öt kijárat. Most már csak fülön kellene csípni a tetteseket.
A két borz, akik nem óhajtották tudomásul venni, hogy nem azok, még mindig egymással kedélyeskedtek és azon morfondíroztak, hogyan és milyen sorrendben csinálják a dolgot.
– Te figyeld! Egy Újpest mezes vakondok makog egy Fradi mezes vakondokkal. Aranyosak azzal a két nagy lapát mellsőjükkel.
– Jó, hogy mondod, kellene egy lapát.
– El akarod egyengetni a kijáratot?
– Ühüm… De előbb talán a két vetélytársat lapítom szét. Hozzad már!
Döme állatbarát volt ugyan, de nem ellenkezett, vitte. A másik magasra emelte a lapátot, aztán maga mögött kiejtette a kezéből, mert az egyik megette a másikat, aztán a másik az egyiket… Tulajdonképpen egyszerre falták fel egymást.
– Menjünk lefeküdni –  nyögte -,  mert elüt, a szabálytalan érzéseken is átröpködő gőzmozdonyok özöne.
– Hű, legalább a mezeket hagyták volna meg!

Humor

Megbocsátás

Elolvasta:
54
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Április 8. az emberszeretet világnapja…

Bár ocsmány a politika,

bár dühöng a bűnözés,

és a magánéletben is

van hazugság, nem kevés,

 

s bár a Világ mindent megtesz,

hogy kimúljon magától, –

szeretem az embereket!

 

– mondta az alligátor…

Humor

Szexy

Elolvasta:
155
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Ha a szülők kecskére bízzák a káposztát…
Szexi

 

Áron nem épp szalonképes szavakkal jellemezte az időjárásért felelős isteneket, a Föld bármely pontján imádhatták is valaha őket. Jó oka volt rá: dugába dőlt a nagykőhavasi túra. Jó-jó, a meteorológiai intézet jelezte a hidegfrontot, s ha csak egy jókora futó záporral érkezett volna, hát kitalálták az esőköpenyt. Igen ám, de szemmel láthatóan a jégesőt napokra berendezkedett apró szemű eső követte. Ha Ernőnek elmenne az esze, és feltétlenül menni szeretne ilyen körülmények közt is… talán akkor nem kellett volna sok biztatás. Így a fürdőszobaajtó dörrenésével jelezte nemcsak azt, hogy felkelt, hanem lelkiállapotát is. Igazán, ebből egy normális anya levonhatta volna a következetést, a kirándulás lefújva, s nem idegesíti aggódó hangon ilyesmivel:

— Ugye nem mentek kirándulni ilyen időben?

Erre csak azért nem felelt kamaszos-bőszen csakazértis „De igen!” –el:

Mert: 1. húgát felébresztette az ajtócsapkodással s erre a családi törvénykönyv általában súlyos büntetéseket helyezett kilátásba.

2. Még fontosabb: épp SMS–e érkezett.

Talán, ha válaszol, mielőtt telefonja után kap, azt remélve, hogy Ernő a „megyünk!” mellett döntött, még lett volna esély kamaszos egységfronttal az aggódó sárkányokkal, azaz mindkettőjüknek saját anyjával szembeszállni (no persze, ilyenkor nem édesanyjával!) Ám az SMS tartalma aláásott minden reményt. Ernőéknél már győzött az anyai racionalitás, őőőő… akarom mondani a túlerő.

Áron így még szobájának ajtaján is kitöltötte dühét, de még előtte visszafeleselt:

— Persze, neked mindig azt kell gondolnod, hogy komplett hülye vagyok!

A reggeliig némileg csitultak a kedélyek, főleg miután az asztalon kedvence, a gombás rántotta gőzölgött egy pohár kakaó társaságában. Pedig a látványos kibékülés még így se jön létre, ha Áron arra gyanakszik, hogy a nap még nem ért véget, s hátra van még a feketeleves. Ugyanis a békehangulathoz nem méltóan felhangzott az orvtámadás:

— Ugye ügyelsz ma a húgodra, amíg munkában vagyok? Ne zavarjam megint Bella nénit, aki lemondott volna programjáról, csak te elmehess kirándulni, de ha úgysem…

— Jajj, ne, Anyúúúú!

Áronnak csak ennyire maradt ereje, s mielőtt magához tért volna, kislánykar csimpaszkodott a nyakába.

— Ájon, sejetlek!

A címzett pokolba kívánta a rajta csüggő testvéri imádat minden megnyilvánulását, hiszen időközben már néhány tíz SMS-váltás után — naná, ezt telefonon nem lehet megbeszélni — már kialakult a B terv, amely az alternatív program helyszínéül Ernőék lakását jelölte meg. Milyen jó a lányoknak, ilyenkor nekik lehet anyaszívzsaroló krokodilkönnyeket ejteniük, de hát egy férfi fegyvertelen. Neki nem marad más hátra, mint egy lemondó sóhajtással újra elővenni a mobilját, s SMS-t írni a helyszínváltozásról. Itt legalább e kis nyűgnek vannak játékai meg babái, mert Ernőknél aztán tényleg nem lehetne nyugtuk tőle.

— Úúúnatkozooom! — lenne ott a percenként felhangzó refrén.

Nem túl barátságos mozdulattal fejtette le magáról a testvérimádó kis majmot. Minap állva akart ő is pisilni, mert meglátta, bátyuskája úgy szokta. De hát, ha rajta csüng, nem tud SMS-t írni Ernőnek! Ezt igazán megérthetné Anyu is! Pedig jobb lett volna látszólagos békében elválni, meg lehetett volna spórolni egy-két aggódó telefonhívást.

Már Anyu távozása után Mesike szokása szerint repült ajtót nyitni, amikor felhangzott a csengő bimbamja. Ám amikor meglátta Ernőt, dühösen akarta orrára csapni az ajtót, de a srácnak kiválóak a reflexei. A kislány nem kedvelte, mert állandóan hergelte. Pedig fele annyi pimaszságot sem művelt vele, mint Áron, de testvére mégiscsak az ő imádott bátyuskája, neki meg lehetett bocsátani. Most a kislánynak pláne akadt oka a haragra. Nem ejtették fejre kiskorában, így azonnal egyértelművé vált számára, Ernő megjelenése egy ellene szőtt összeesküvés része. Őt most mellőzni fogják! Ilyent tenni ővele! Felháborító!

Némi közelharc után az ajtóban győzött a túlerő, és Ernő bejutott a lakásba. Két (szinte)férfi egy apró kislány ellen ez esélytelenebb küzdelem, mint a brassói fellegváriaké az ötvenezer muszka ellen negyvennyolcban. (Ők két napig fel tudták tartóztatni az ellenséget).

A győztesek egymásra néztek. Hamar kiegyeztek, jobb lefizetni az legyőzöttet, mintsem a szomszédok értesítsék a gyermekvédelmi hatóságot, a mentőket, a rendőrséget, és legfőképpen Anyut és Aput. Így a további visítás megelőzése érdekében inkább béketárgyalásokba kezdtek. Némi huzavona után kiegyeztek Mesikével, egy embernemérgelődj parti után legalább egy órára békén hagyja őket.

Ennek az volt az előnye, hogy a várható anyai aggódó hívás közben azonnal le lehetett fényképezni Ernőt és Mesikét az embernemérgelődj társaságában, és elküldeni MMS-ben bizonyítékként, s be lehetett zsebelni az anyai dicséretet.

Ígéret fele betartva, kérdés, miként szereznek érvényt a szerződés második részének. Áron volt már tanúja, hogy a „soha sem leszek többé rossz” és „csak még egyet!” típusú ígéretek szülői egységfront mellett sem igazán betarthatók Mesikénél. Az ősztől óvodás kislány még nem ismeri se az órát, se a számokat, így a „legalább egy óráig nem zavarja őket” elég homályos fogalom.

A srácok hamar belátták, alapvető hiányossága az általános iskolai tananyagnak, hogy kistestvér-pedagógia és módszertan helyett olyan hülyeségeket kell bemagolniuk, mint időszámításunk előtt hányban kezdődött a második pun háború, hány lakosa van Fehéroroszországnak, hogyan nevezik a mittudoménmelyik csontot, és mi a vegyjele a… neve nem fontos. Kizárólag emiatt mondtak csődöt a digitális óra megismertetésében. Áron már járt a zalaszántói buddhista sztupában, ahol olvasta Dalai Láma üzenetét, melynek lényege: „Soha ne add fel!”, így a konyha faláról lekerült az analóg falióra, a fiókból egy „permanent” jelzésű filctoll, s kiderült, a fiúk született tehetségek az iskola hiányosságaként említett két tantárgyban, mert Mesike rekord időn belül meg tudta különböztetni az óra-,  perc- és másodpercmutatót. A számok ismeretének hiányában segít a filctoll, az még fogas kérdés, a polisztirol óraablakról majd miként tűnik el a jel, hisz az oldószer nemcsak a filctoll által hagyott jelet, hanem a műanyagot is oldja…

Némi bosszantás Ernő részéről, nemcsak Mesike jogos előítéleteit erősítette meg bátyuskája legjobb barátja jellemét illetően, hanem látványos előrelépést is jelentett a szerződés betartatásában. Pedig az ugratás mögött nem volt semmilyen hátsó szándék, csak a megszokott bakalódás, hiszen olyan jól lehetett hergelni a kislányt. Három év az már komoly élettapasztalatot jelent, így Mesike már nem is kísérletezett a „Megmondalak Anyunak!”-kal, ami jól beválik bátyuskájával, de Ernőről rendszeresen lepergett. Inkább dacosan dúlva-fúlva robogott át saját szobájába maga elé helyezte az órát, s törökülésben mögéje ült, várva, hogy a nevezett mutató a megjelölt pontig vándoroljon.

Ernő diadalmas tekintettel követelte magának a babérokat, ám csak tamáskodó fejcsóválást kapott Árontól. Neki lett igaza. A laptop még be se töltötte a Windowst, Mesike máris megjelent.

— El van jomolva! Nem mozdul…

— Nincs! Nézd meg a másodpercmutatót! Amíg az jár, működik… — kezdett bele Áron az óraműködésről szóló tudományos ismertetőbe. Mesike tekintete, amivel követte a magasröptű előadást, nem volt túl biztató. — Azt ígérted…

— Becsaptál! — háborodott fel kishúga.

— Nekünk dolgunk van, tanulnunk kell, menj szépen játszani a babáiddal, vagy másegyébbel. Egy óra múlva…

— Megmondalak Anyunak! — vette elő a kicsi az adu ászt.

— Csak tessék! — intett Áron az előszoba, pontosabban a vezetékes telefon felé, miközben sürgősen biztonságba helyezte okostelefonját. Nem volt jó ötlet Anyu nevéhez fényképet csatolni, főleg megtanítani ezt a kis pisist a használatára. Még jó, hogy „mentő” -ötletként nem adta oda neki játszani.

— S mit mondasz meg neki? — ellentámadott a felmentő sereg is. — Édesanyád látta az MMS-t, hogy játszottunk veled! Azt mondod el, hogy te nem tartod be az ígéretedet, összevissza hazudozol és rossz kislány vagy, nem hagysz minket tanulni! Akkor majd nem fog szeretni! — zsarolta meg Ernő.

— Vakáció van! — kapta rajta Mesike a turpisságon nyelvét nyújtva.

— Vakációra is szoktak házi feladatot adni! — nyújtotta vissza a srác a nyelvét fintorogva. Igaz, nem nyolcadik osztály végén, de hát ez most mellékes körülmény. Némi csiklintás és egyéb tortúra után, amellyel Ernő az idők során kiérdemelte a kislány ellenszenvét végül egy „Te hűűűlye!” jelző és ajtócsattanás következett. No, nem a Mesike szobájáé, hanem a nappalié, amely mögül hamarosan a TV hangja szűrődött ki. Persze, nem a rajzfilmadóké, sem a Discovery Chanelé, hanem valamely filmadóé, amely épp „tizenkét éven aluliaknak csak szülő felügyelete mellett ajánlott” műsort sugárzott, ha nem pont tizenhat éven felülieknek valót. Úgyis Áront fogják ezért Anyuék előszedni!

Nevezett erénycsősz nem épp felelőssége tudatában vonta meg a vállát megkönnyebbülve: „Végre nyugtunk van e kis terroristától!” — s nekiláthattak a B terv végrehajtásának, de csak miután Ernő bezsebelte a megérdemelt elismerést:

— Na, látod megoldottam! Így kell ezt csinálni!

Örömük nem tartott sokáig. Biztonság kedvévért legalább az ajtót kellett volna becsukniuk, ha már ennyire belemerültek abba, amit műveltek. Mesike kötött papucsában Winnetounál halkabban tudott közlekedni az avaron — őőőő… akarom mondani a parketten. Minden harag múlandó, főleg ha az unalom és a kíváncsiság ellene dolgozik.

Áron későn nyomta meg az ALT+TAB billentyűkombinációt, hogy egy másik ablak mögött sürgősen eltűntesse a nem épp hároméveseknek való weboldalt. Nem jutott ideje ráförmedni húgára, mert Mesike megelőzte.

— Ájoon, mit jelent az, hogy sekkszi?

Bátyuskája előbb a nagyszoba, majd laptopja felé pillantott, vajon kishúga melyik forrásból merítette ezt a szót, majd segélykérően nemrég konfliktuskezelő képességeivel kérkedő barátjára nézett. Ernő védekezően keresztbe téve kezét maga előtt jelezte, ő mossa kezét, nem az ő kötelessége mások gyerekeinek a szexuális felvilágosítása, még csak nem is az ő húga a kérdező, sőt nem neki szegezték a kérdést. Persze a kaján vigyor sem maradt el…

— Tudod… Az, hogy… izé… szexi azt jelenti… arra mondják, amikor… amikor valaki kevés ruhában mutatkozik.

A kislány tekintetén látszott, fantáziája meglódul, s keresi a családban azokat, akire a jelző ráillik. Végül fitymáló hangon válaszolt. Ő ugyan csak hároméves, de azért hülyének ne nézzék!

— Nem hiszem, hogy Apu, ha levetkőzik a nagy pocakjával, szexi lesz…

Humor

Pikkelycsömör

Elolvasta:
59
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Úgy látszik, addig nem nyugszom, míg mindent le nem rágok a szálkákról!…

Sellő, szirén, vagy lóreley
– micsoda egy név-kuplerej!
Döntsük már el, mi a neve,
ha hal és lány fele-fele?

És ha egy hal fent a lelkem,
viszont leányláb ott lenten?
(Énekelni nem fog szegény,
nyugton lesz sok hajóslegény!)

Vagy hosszában fele-fele?
Egy ruhába se fér bele…
És főz, vagy fő a tűzhelyen?
Csillagjegye milyen legyen?

Mit eszik majd? Csirkét? Legyet?
És majd vizet, vagy bort szeret?
És ha majd pecázni fognak,
melyik végén lesz a botnak?

Ha egy pecás méregeti,
melyik fele tetszik neki?
(kukac kell, azt bizton tudja,
de melyik, és hova dugja?!)

Pap esketi, vagy a halőr?
Méret miatt nem lesz malőr?
Szomorú, vagy örömteli,
ha magát a vízbe veti?

És ha…? És ha…? Kérdőjelek.
Választ sajnos nem is lelek.
Míg nem tudom, lány vagy állat,
felkapom a békalábat! 

 

* * * * * * * * * * * * * 

 

Nem szeretem a sellőket,
szálkásak egy kissé…
Ráadásul halszaguk van,
és nem is egy frissé!

…És tátognak, lassan, bután
– legalább van szájuk,
hisz a sellőn úgy egyébként
hiányzik egy pár lyuk…

A sellő, ha menyasszony lesz,
egyenes a pálya,
hisz ruháján ott van rögtön
szép, hosszú uszálya!

Csak aztán az esküvőnél
gondot okoz néhol,
ha a leány “igen” helyett
halkan bugyborékol…

Humor

Állatmesék.

Elolvasta:
50
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Állatmesék

      Koosán Ildikó

 

 

állatbarát

 

Nem maradt semmi,- szólt a patkány-

elrágva az utolsó darabkát;

 

örülök, hogy ízlett- mondta a méregkeverő

szeretetteljesen a tetem felett,

s „ a legkíméletesebb” kitüntető címet

máris magáénak tudta; 

 

Méreg, hogy döntnökök előtt véleményét

az illetékes nem igazolhatta…

 

 

  varázslat

 

– Csókolj meg- kérte a varangy a nőt,

hogy egy szép estét szerezzen magának;

 

– Ugyan már, mit képzelsz magadról-

kérdezte volna a nő, de közben

váratlan lámpák gyúltak  a színpadon

s a varangy rémülten felkiáltott:

 

Rendező Úr! Mi történik itt?

a szerepet egy szőke szépséggel vállaltam…

 

 

 

                        2015. augusztus 16.

Humor

Nőgyógyászat

Elolvasta:
52
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Nagymama elbeszélés nyomán

 

Nagyanyókám mesélte nemrég, hogy mikor fiatal házasok voltak, hát egyszer utolérte őt is valamiféle rosszullét. Dolgos, paprika háziasszony volt, a Nappal kelt, s csak utána feküdt, így csodálkozott is, hogy hát mi baja tud lenni, mikor ő mindig azt evett, ami otthonról, a kertből, s az istállóból kikerült, s mozgott is eleget az egészséges házi- s mezei munka révén. No de felkerekedett, s bement Sepsiszentgyörgyre a korházba, hogy lám, mit mondanak az orvosok, mitől van az a rettenetes rosszullét. Ott elirányították őt szépen a nőgyógyászatra, mert egy kisebb daganatot fedeztek fel a méhén.

Be is kopogott szegény a kivizsgáló szobába, s látja, hogy már várja ott a szakorvost egy idős nénike. A néni intett neki, hogy üljön le, mert azt mondta a nővér, hogy az orvos mindjárt itt is lesz. Le is ült, de talán el is szédült volna, ha nem foglal helyet a néni mellett, mert rettentő ideges volt amiatt, hogy még mindig nem tudta, férfi-e, vagy nő a nőgyógyász. Nevet sem mondtak neki a nővérek, csak a terem számát, s egy küldő papírt nyomtak a kezébe, ő pedig elég szégyenlős volt, s rettegett attól, hogy esetleg a doktor úr megkéri, hogy vetkőzzön le. Meg sem meri mondani otthon az urának, mert az kihajtsa a doktort Háromszékről is. Míg így morfondírozott, hát egyszer nyílik az ajtó, s érkezik egy nagy, magas ember, a doktor úr. Köszönt illedelmesen, mosolyogva, s be is akart mutatkozni, mire a néni valósággal elsikította magát nagymama mellett:

— Hát maga férfiember? Maga akar münköt megvizsgálni?

— Én, kérem szépen. Ez a dolgom.

Akkor vette észre csak nagymama, hogy a nénike olyan fehér lett mellette hirtelen mint a fal, s úgy remegett mint a nyárfalevél.

— Na, de hölgyeim, ne is húzzuk az időt. Ki az első?

A nénike felemelte reszkető kezét, de szólni már nem mert.

— Akkor megkérem szépen, hogy tessék levetkőzni.

— Levetkőzni?

— Igen. Azt.

— Hát — sziszegte a néni halkan, s nekilátott vetkőzni. Szerre kigombolta a posztókabátját, levette a mellényt is alóla, s odaállt az orvos íróasztala mellé.

— No, de drága nénikém, hát a szoknyával mi lesz? Bújjak be alája? Hogy vizsgálom én így ki magácskát?

— Engem csak ne magácskázzon. Én igazán nem vetem le a szoknyát, ha kezet csókol, akkor se. Én kérem doktor úr, tisztességes asszony vagyok. Hatvan éve élünk együtt az urammal. Hát hogy vessem le én maga előtt a szoknyámot?

— Ja, drága néném, én is tisztességes orvos vagyok, s igazán megértem, amit mond, de ha neadjisten valami nagy baja van, hogy tudjam én megvizsgálni, s meggyógyítani magát, ha nem húzza le a szoknyáját? — Ekképpen kérlelte a doktor úr a nénikét még legalább tíz percen keresztül, hogy legyen szíves levetkőzni, az meg csak háborgott és jajgatott továbbra is, de végül csak lekerült a szoknya, s egy negyed óra alatt valahogy a doktor az alsóneműt, a nagy dinamó bugyit is leimádkozta a szegény idős asszonyról.

— No, nem eszem én meg magát. Hamar túlleszünk rajta, s esküszöm az életemre, s az orvosi becsületszavamat adom, hogy fájni sem fog, csak most legyen olyan kedves, hogy felfekszik itt erre az ágyra, s szétteszi a lábát. Ha kényelmes, ide feltámaszthatja, ezekre a karokra.

Mondhatta, magyarázhatta a nőgyógyász, hogy hova, s miként feküdjön, de szegény nénike oda sem nézett. Egyszeribe olyan vörös lett, mint a rózsa, s összeszorította a szemhéjait, amelyek közül úgy is kicsordult a könny.

Eleget kérték a nővérek, eleget kérlelte a doktor, hogy ne sírjon, mert ő megígéri, hogy így meg úgy, de a néni abból ki nem állott, hogy ő oda fel nem fekszik, ha neki hatlovas hintót hozat, akkor se, mert ő a becsületit ennyi éven keresztül megtartotta. Aztán a doktor is hogy gondolja, nem elég, hogy levetkőztette, hát még tegye is szét a lábait?

Hát az orvos már erősen belefáradt, hiszen őneki volt dolga szégyenlős asszonyokkal, de ilyennel még soha. Már majdnem térdre borult a néninek, hogy másszon valahogy fel az ágyra, hiszen ő csak segíteni akar neki, s esküdött mindenre az égvilágon, mire egyszer csak a nénike felkapta a fejit.

— Doktor úr, én nem bánom, felfekszem az ágyra immár, csak arra az egyre kérem előtte, hogy a szemem takarja be valamivel, hogy bár én ne lássam magát.

Szegény orvos azt se tudta sírjon-e, vagy kacagjon, de nagymamám, s a nővérek már nem tudták visszafojtani, s akkora kacagásba törte ki, hogy még a könnyük is fojt. Szegény nénike még szégyenletibe is gyorsan felpattant az ágyra, de az orvos, mivel megígérte, odament, levette a fejiről a fejkendőt, s bekötötte vele a szemét, aztán nekilátott a vizsgálatnak. Gyorsan végzett, s megállapította, hogy nincs komoly baj, s rövid idő alatt ki lehet kezelni.

Nagymamám, mikor rákerült a sor, egy szóra levetkőzött, s felfeküdt az ágyra. Nem mert ő is jajgatni, hogy így, meg úgy becsületes asszony, nehogy a doktor elfusson, az után a színdarab után amit a szegény falusi nénike rendezett.

 

Őt akkor meg kellett műteni sajnos, de hál’ Istennek az is jól sikerült, s még ma is jó egészségnek örvend, s el tudta mesélni nekem az ő komikus, felejthetetlen élményét a nőgyógyászaton.

 

 

Humor

Helyszínelés

Elolvasta:
50
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

A városhatáron kívül járőröztek, amikor egy árokba gurult személyautóra lettek figyelmesek. Az autó utasai észre sem vették a rendőrautó közeledtét, csak amikor szirénával magukra vonták a figyelmet.

— Mi történt itt? — kérdezte az egyik rendőr.

A két kínai férfi egyszerre kezdett beszélni az anyanyelvén. Csendre intette őket, majd megkérdezte tőlük.

— Tud valamelyikük magyarul?

— Kici — válaszolta az egyik.

— Mi történt? — tette fel ismét a kérdést.

— Nyúszi…

— Na ne mondjon már olyat, hogy csúszik!

— Nyúszi — ismételte remegő hangon a megkérdezett.

— Ember, plusz tíz fok van, eső már legalább két hete nem esett, az úttesten meg nincs semmi, amin megcsúszhattak volna.

Erre a másik férfi két kezével hosszú fület mutatott magán, orrát elkezdte fel-le mozgatni, a száját úgy tartotta, hogy első két foga kilátszódjon és ugrálni kezdet.

— Aha… nyuszi… most már értem. — A tányérsapkát mélyen az arcába húzta, ne látszódjék rajta, hogy nevetéssel küszködik.

 

 

Humor

A tyúk

Elolvasta:
48
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

Vasárnap délelőtt volt. A napsugarak beragyogták az egész udvart. A macska a ház tövében nyújtózkodott és elégedetten dorombolt. Ritka alkalom, amikor dédnagymaminál egyszerre összejön a család.

A sparherten rotyogott a finom tyúkhúsleves, sültek a finomabbnál finomabb pecsenyék. Dolgos kezek serénykedtek, hogy a déli harangszóra asztalon legyen az ebéd. A dédi felügyelte a munkát, de hagyta a fiatalokat érvényesülni.

Fölöslegessé váltam a konyhában, a szakácsi teendőket átvették a lányunokák. A gondoskodó anyukák rám bízták a legifjabb nemzedéket. Mivel a konyhát veszélyesnek találtam a türelmetlen csöppségeknek, kimentem velük az udvarra, hadd lássanak, ismerkedjenek az aprójószágokkal. A mesekönyvből ismerik a baromfiudvar lakóit, de városi gyermekek lévén nemigen találkoztak még velük.

Sorra rámutattam a minket körülvevő tollasokra és ők felváltva, kicsit selypítve mondták: tyúk, kakas, kacsa, pipi… sőt nevetve utánozták a hangjukat is. Amikor a fiam kijött megnézni minket, megkértem, hozzon magvakat a darálóból, és a kicsik nagy örömére együtt etettük a falánk kétlábúakat, akik köszönetképpen kotyogtak, hápogtak, csipogtak, sőt még a kakas is kukorékolt egyet—kettőt. Apró lábaikkal egyiket—másikat jól megkergették, és nagyokat kacagtak, ahogy a jámbor jószágok elszaladtak előlük. Persze, a dédimama még biztatta is őket és a játékon jóízűen nevetett.

Sokáig kergetőztek, de látszott rajtuk, hogy kezdenek fáradni. Nagylányosan bevallom én már igen fáradt voltam, de be nem ismertem volna semmiért.

A tyúkólból hangos kotkodácsolással előjött egy tyúkocska. A gyerekek felfigyeltek az éles hangra és már futottak is… Siettem utánuk, hogy a kisebb-nagyobb baleseteket elkerüljék, de úgy voltam vele, ha mégsem, a cipők talpát majd lemossuk. „Ezek a lábbelik még csak az aszfaltot koptatták” — gondoltam magamban.

— Zoé, Zorica, Zalán, figyeljetek csak mamára!

Megálltak és tágra nyitott szemekkel néztek rám. Köhintettem egyet—kettőt.

— Tudjátok, mit mond a tyúk, ha megtojta a tojást? — kérdeztem mosolyogva.

Mind a hárman rám szegezték tekintetüket és kis fejükkel nemet intettek.

— Hát akkor figyeljetek! Halljátok, hogy kárál a tyúk? Emberi nyelvre fordítva, azt mondja: „Hogy a popóm nem repedt szét, csodálkozom, csodálkozom…”

A tyúk, mintha meg akarta volna a fordítást erősíteni, újra hangosan kotkodácsolni kezdett. Az apróságok hol engem, hol az állatot figyelték.

— Halljátok?

Kot… kot… adott hangot a tyúk, és csöpp emberkéimmel együtt mondtuk vele: „Hogy a popóm nem repedt szét, csodálkozom, csodálkozom…” — hangos kacagás töltötte be az udvart.

Anyukám rosszallóan ingatta a fejét, de még mielőtt megszólalhatott volna, megkérdeztem tőle:

— Drága dédikém, szerinted az én fiaim kitől tanulták meg a kotkodálás emberi nyelvre fordítását?

Figyeltem a dédi arcát, és huncut mosolyt véltem felfedezni rajta.

— Asztalon az ebéd! — hallottuk az invitálást.

Kézen fogtam uncsijaimat és a finom ebéd reményében a konyha felé vettük az irányt. Hangosan, hogy a bent lévők is hallják, együtt mondtuk: Hogy a popóm…

 

 

 

Battonya, 2015. május 4.

Humor

Ábra

Elolvasta:
48
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Kedves Péter!

Két észrevételem van az írásoddal kapcsolatban:
1. Kevés lett.
2. Az utolsó mondatnak semmi súlya, mivel a legelején leszögezted, hogy könyvelőről van szó.
Jó volna bővebb sztori keretében újralátni ezt a karcolatot.

Üdvözlettel:

Ágota

Egy edzőteremben csörömpölnek a súlyok, az ajtó csapódását senki nem veszi észre. Nyakkendős, enyhén idegbeteg könyvelő aktatáskát szorongat a hóna alatt és nézelődik, majd odalép egy nagy, kövér emberhez.
– Elnézést, én befizettem…
– Magának is jó napot! Dobja le a cuccait és gyúrjon!
– Akkor majd izmos leszek?
– Naná, mi más lehetne.
– Maga hol tartja az izmait?
– Én kérem amott, látja?
– Igen, az egy másik ember. Olyan mint egy anatómiai izomábra, bár nincsenek rajta metszetek.
Levetkőzött.
– Jé, magának nincs izomzata?
– De van uram!
– Hol tartja?
– Magán.
– Már értem, miért tapad combjára a bőr. Srácok, az urat csontra fejlesztjük, a többi már úgyis megvan Tilinkónál. Én is ott tartom az izmaimat, az övével meg a sajátjával együtt. Úgy legalább mindenki láthatja, mit ér az élet gyúrás nélkül. Apropó, fogadni mernék, hogy maga könyvelő!

Humor

Találkozás

Elolvasta:
50
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

 

Amikor hétfő délután fél hatkor bementem a postahivatalba átvenni a levelem még nem is gondoltam annak tartalmára. Az értesítőből csak annyit tudtam a NAV-tól érkezett.

Egy hétig szabadságon voltam és igencsak megszaporodott az elintézésre váró ügyek száma az asztalomon. Az egész napos munka elfárasztott, de amikor a borítékon a feladóra tévedt a tekintetem, igen nagyra nyíltak álmos szemeim.

— Nem is tudtam, hogy a NAV-nak van Bűnügyi Igazgatósága — mondtam az üvegablak mögött szorgoskodó lánynak. Mivel jól ismerem őt, mindjárt teóriákat állítottunk fel, vajon miért kaptam tőlük levelet. Jókat nevettünk, de engem belül nem hagyott nyugodni, a miért…            

Még ott felbontottam és ámulva olvastam: Idézés tanú részére. Gyorsan végigolvastam, de nem lettem okosabb tőle. A dátum, a hely, a tanúkihallgatás várható időtartama és arról figyelmeztetés milyen szankciók érhetnek, ha nem jelenek meg az idézés ellenére. Kerestem a tárgyat, de az nem volt feltüntetve. Emlékeimben kutakodtam, de… semmi… Tudtam, nem követtem el adócsalást, és nem tudtam olyan esetről sem, ami miatt még elő is vezethetnek. Legalábbis akkor még azt hittem, hogy nem tudok.

Reggel álmosan ébredtem. Tömegközlekedési eszközzel utaztam be a megyeszékhelyre. A buszmegállóban találkoztam egy régi férfiismerősömmel. Ő köszöntött, de mikor megálltam vele pár szót beszélni, idegesen kapkodta a fejét, mondván, a közelben van az asszonya… Elmosolyodtam… gondoltam magamban valamit… intettem, és mentem tovább.

Rengeteg időm volt így egy kicsit nyakamba vettem a várost. A nézelődésnek az lett a vége, hogy vásároltam magamnak egy aranykarkötőt. Miután már nem tudtam hová menni és a lábam is igen megfájdult az új papucsban, elindultam a megadott címre.

Még így is korábban érkeztem több mint egy órával. A biztonsági őr beengedett, a naplóba bejegyezte az érkezési időmet, nevem és a személyi igazolványszámomat. Tájékoztatott, az alezredes úr nem régen ment el ebédelni, de nyugodtan megvárhatom. Beszélgetésbe elegyedtünk, aminek következtében megállapítottuk, hogy a mai gyermekek mennyivel mások, mint annak idején a mieink voltak. Jókat nevettünk. Sorban érkeztek vissza az ebédből az itt dolgozók, akik udvariasan köszöntek mikor elmentek mellettem. Egyszer csak egy fiatalember állt előttem. Nagyon megörültem neki. Összeölelkeztünk. Három évig egy főiskolára jártunk és én voltam a pótmama. Még édesanyja is a fia pótanyjaként tart számon.  

Csodálkozva kérdezte, miért vagyok ott, és mikor közöltem vele, nem tudom, elkérte az idézést. Az ügyszámból rögtön tudta melyik ügyben fognak kihallgatni. Nevetve mondott pár szót a rabosításról, majd elköszönt. Míg vártam, felhívtam a barátnőmet, és mikor elmondtam neki, hogy találkoztam volt csoporttársunkkal, mindjárt azt kérdezte: „Megsimogattad azt a gyönyörű mellkasát?” Mikor megtudta, hogy még izmosabb, kidolgozottabb a teste csak nagyokat sóhajtott, én meg jót kuncogtam.

Nem sokára megérkezett a kihallgatóm. „Hm… Egy jóvágású, helyes fiatalember”— állapítottam meg magamban. Elindultunk a második emeletre. Ő gyorsan lépkedett előttem, míg én meggyötört lábaimmal csak vonszoltam magam. Mikor megkérdezte, hogy voltam-e tegnap súlyt nyomni meglepődtem, honnan tud róla…, de mindjárt eszembe jutott, az imént beszélgettünk a fiúkkal erről, és biztosan a biztonsági őr mondhatta neki. Mosolyogtam, ahogy találkozott a tekintetünk.

Elkezdődött a kihallgatás. Amikor az okmányaimat akartam átadni, közölte, mindent tud, és állítása bizonyítására papírokat mutatott felém. „Valóban itt mindent tudnak rólam” — állapítottam meg magamban, de talán mégis van valami, amit nem… például, milyen színű bugyi van rajtam… gondolataimat egy kérdéssel szakította meg.

— Tudja, miért van itt?

— Majd ön megmondja — mondtam rendíthetetlen mosollyal.

Miután letisztáztuk kihallgatásom okát, jogaimra való figyelmeztetés után a munkámmal kapcsolatban tett fel kérdéseket. Lépésről lépésre elmondtam a munkám menetét és lényegét, közben minden más egyéb témáról is beszélgettünk. Nem tudom miért, de valahogy annyira természetesnek tűnt minden. Mintha egy presszóban ültünk volna egy kávé mellett. Rossz példát hoztam fel, mert mint kiderült egyikünk sem szereti a kávét. Már nem tudom, hogy jött szóba a szerencseszám, de nekem kettő is van. A tizennégyes végigkísérte egész életem, tizennégy éves korom óta. A másik a kilences, mert 1999. szeptember kilencedikén változott meg az életem.

A találgatására, hogy mi történt akkor, mindjárt rávágtam:

— Akkor csaltam meg a férjem.  

Éreztem, az arcom szinte leolvad a koponyámtól zavaromban. Eltakartam a szemeim, úgy kértem elnézést, hivatkozva arra, hogy még soha senkinek nem beszéltem erről.

— Ahhoz képest mindjárt kibökte — mondta nevetve.

Őszinteségi rohamom engem is meglepett, de betudtam a hely varázsának.

Végére értünk a kihallgatásnak. Miután elolvastam a jegyzőkönyvet mindenhol aláírtam a nevem, ahol a tanú neve szerepelt, sőt minden oldalt is, közvetlenül az utolsó nyomtatott sor alatt. Elmondása alapján, azért kell ott szignálnom, hogy ne lehessen mást utólag a lapra írni. „Most már ezt is tudom” — gondoltam.

Már csak az útiköltség térítés maradt hátra.

— Autóbusszal jöttem — válaszoltam a kérdésére.

— Miért nem autóval, hisz van jogosítványa?

— Nincs autóm.

— Miért nem kért kölcsön? — kérdezte.

— Tudja uram, van egy jó mondás: Autót és férjet soha ne kérj kölcsön! — mondtam somolyogva.  

Száját mosolyra húzta, de a szeme neki is nevetett.

Elköszöntünk egymástól. Kikísért.

— Fogunk még találkozni? — kérdeztem tőle a lépcsőfordulóban.

— Nem. Végeztünk — mondta és elindult egy iroda felé.

Nem vagyok benne biztos, hogy ezt a választ vártam…

 

 

 

Battonya, 2015. április 28.

 

 

 

Humor

Nyereg alatt puhított hús

Elolvasta:
75
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }“Amikor a magyar etnogenezis vizsgálata során a honfoglaló magyarság kultúrájának sztyeppi, törökös rétege idehaza előtérbe került, történészeink úgy érezték, világszerte elterjedt rólunk is a nyereg alatt puhított hús evésének megbélyegző tévhite. Századunk elején hazai történeti munkák hevesen védelmezték e vád ellen a honfoglalókat.”

http://mek.oszk.hu/02100/02115/html/4-95.html

 

 

A székelyudvarhelyi hotel egy háromnapos nemzetközi belgyógyászati konferenciának adott helyet ezen a hétvégén. A külföldi vendégek már csütörtök este megérkeztek. Az idősebb generációhoz tartozók közül sokan saját szobát béreltek, mások úgy intézték, hogy egy szobába kerüljenek azokkal, akikkel előző konferenciákon, tapasztalatcseréken már összebarátkoztak. Akadtak viszont szép számmal olyanok is, főleg a fiatalabbak közt, akik — ahogy a véletlen összehozza őket törvénye szerint — kaptak szállást.

A kolozsvári Dr. Radu Velicu  hamar összebarátkozott a teheráni Dr. Ahmed Fatihhal. A fiatal román orvos már rég dédelgetette a tervet, hogy egy közel-keleti körutat tegyen, az iráni édesapja pedig Kolozsváron végezte az egyetemet, s sokat mesélt fiának egyetemi éveiről. Éjjel kettőig beszélgettek, reggelizni is együtt mentek. Mivel a késői lefekvés miatt későn is keltek, mire a vendéglőbe értek már csak egyetlen üres asztalt találtak. Hamarosan kiderült, akad még náluk is később kelő. Dr. Luigi Allieri és Dr. Csíki Bencze már kénytelen volt engedélyt kérni, hogy melléjük telepedjenek. Ahmed és Luigi előbb meghökkent Radu tagadó válaszán, majd az azt követő „szóváltáson”, mely más körülmények közt kielégítette volna a vaskos sértés jogi meghatározását, de mindkettejük szája szélén bujkáló mosoly jól mutatta, régi ismerősök évődéséről van csak szó.

A kölcsönös bemutatkozás után, mivel Ahmed és Radu angolul társalogtak, Bencze is németről angolra váltva zárta be értekezését a lehetséges etruszk-magyar rokonságról, majd megkérdezte Raduékat, miről beszélgettek, mielőtt ők megérkeztek.

— A perzsa és román konyháról…

— Éhes disznó makkról álmodik… Főleg a báznai fajta — utalt Bencze arra, hogy barátja édesapja Báznán született.

— Meg a rákosi… — vágott vissza Radu.

Ez a replika ugyan némi magyarázkodást igényelt, hiszen egy olasznak és egy perzsának nincs honnan tudnia, hogy létezik báznai fajta disznó, meg egy hasonló nevű település Romániában, se a Rákosi-korszak politikai vicceinek hátterét nincs honnan ismernie, se hogy Rákospalota Budapest egyik külvárosa, ahol történetesen Bencze lakik. Luigiben volt elég latin temperamentum, így nem kellett neki sok biztatás, azonnal bebizonyította, Itália nincs messze Kelet-Európától, így asztaluknál hamarosan megnőtt a decibelek száma. Csak Ahmed figyelte szótlanul, de megértő mosollyal a hangoskodókat, időnként megcsóválva a fejét. Az ilyen humor nem divat az ő kultúrájában.

A kölcsönös ledisznózást senki sem vette komolyan így azonnal másra terelődött a szó. Az ürügyet erre a szomszéd asztalnál ülők genetika iránti érdeklődése szolgáltatta, melynek foszlányai hozzájuk is eljutott.

— Ti magyarok egyáltalán tudjátok, kik is vagytok? — érdeklődött Luigi. —Nemrég olvastam egy tanulmányt, mely szerint a legközelebbi nyelvrokonaitoktól, a finnektől álltok genetikailag a legtávolabb. Közelebbi rokonai vagytok a dákoknak, mint a lappoknak és az észteknek.  Egyáltalán honnan tudjátok, hogy magyarok vagytok, hiszen mindenki Hungariannak, vagyis hunoguroknak ismer benneteket, csak ti magatok mondjátok magatokra azt a nyelvtörő kifejezést, hogy mágijár.

Benczét nem olyan fából faragták, hogy erre a bicskanyitogató összehasonlításra tudományosan magyarázni kezdje a genetikai és nyelvrokonság közötti különbséget. Inkább tréfával ütötte el a dolgot.

— Magyar vagy ha:

1. Gyermekkorodban azért kellett sok sárgarépát enned, hogy tudjál fütyölni.

2. Ha boldog szülinapot kívánnak neked, meghúzzák a füled.

3. Ha tudod, hogy a fűzfán fütyölő rézangyal az egy káromkodás.

4. Madártejet eszel desszertnek.

5. Számodra legalább annyira fontos a paprika a főzéshez, mint a só és bors.

6. Több tejfölt használsz az ételbe, mint ketchupot…

— Jó-jó-jó-jó! Elég… — állította le Radu a véget nem érő felsorolást a magyar önazonosságról. — Mindjárt kiderül, hogy a dákok is magyarok voltak, hiszen mi is több tejfölt használunk, mint kechupot. Egyébként a tejföl készítését is tőlünk lestétek el, akárcsak a… — küszködött Radu a töltött káposzta angol fordításával — … nem tudom, mi az angol neve, talán cabbage rollnak lehetne nevezni…

— Nézd meg az étlapon. Magyarul, románul, angolul és németül is megvan az ételek neve… — ajánlotta Luigi.

— Amit más népektől tanultunk, annak a nevét is átvettük. Például a legtöbb zöldség neve szláv eredetű. De a „tejföl” az eredeti magyar szó. A tej is, a föl is. Onnan ered, hogy fölemelkedik a tej tetejére. Ti hogyan ejtitek ezt ki? — találta meg a román kifejezést Bencze, meghökkenve a szokatlan ékezeteken.

— Smântână…

— Szmtnö? — Hát fizetek neked egy pezsgőt, ha ez nem szláv eredetű szó… Ennyi mássalhangzót egymás után csak ők tudnak kiejteni. Várj csak, a lengyelek szmietánának mondják! Áh… de kár, hogy nem fogadtunk! — csattintott ujjaival bosszankodva. — Gondolom, már a dákok is puliszkával ették! — gúnyolódott. — Titkos kereskedelmet folytattak a mayákkal, úgy szerezték be hozzá a kukoricát… — gúnyolódott Bencze.

— Toltott káposztá? — olvasta a magyar szöveget Radu. — Oroszul is kápusztá… Szerintem az is szláv szó… — vágott diadalmas a vigyort felfedezéséhez.

— Szerintem, ti mielőtt meguntátok a nomád életet, s kezdtetek kulturálódni, nem is ismertétek a konyhanövényeket… — éledezett Luigiban a latin összetartás.

Az egyre élesedő hangnem jól mutatta, hogy minden viccben van egy kis való, s egy román és egy magyar barátságának is van határa, melynek próbaköve a történelem, a nemzeti büszkeség, és a hungaro-romanikumok.

A pincér épp jókor érkezett, hogy némi „fegyverszünetre” adjon lehetőséget. Előtte tanult embereknek mégsem illik így „vagdalkozni”, mi a szösz! Még angolul is tud… Abdul zavarát látva Radu és Bencze egyszerre szólt a pincér után, ki-ki a saját nyelvén.

— A mohamedánok nem esznek disznóhúst, és az iráni kollégánk…

— Azonnal intézkedem! — felelte készségesen a pincér.

— A sarmale… Jól ejtem? — kérdezte Ahmed. — Amit stuffed cabbage-nek (töltött káposzta) neveztek, szerintem olyasmi, mint a szarma… Törökországban ettem, de azt nem káposztába, hanem szőlőlevélbe töltötték. Már az egyiptomiak is főztek hasonlót, csak nem tettek bele rizset…

— Ősi magyar és román eledel! — hahotázott Luigi, ezzel a kijelentésével ismét olajat öntve a tűzre.

— Hát minket mindenki hun-oguroknak nevez… Hun-garian… A hunok is, az avarok is, sőt a később befogadott kunok is török népek. Az arab és a bizánci krónikások is türköknek nevezték Árpád népét.

— Ha türkök vagytok, akkor miért nem nevezitek sarmanak, hanem… izének… beletörik a nyelvem… — gonoszkodott Luigi

— Ha már az előbb genetikával dobálóztatok, a magyarok genetikai térképe úgy néz ki, mintha a környező szláv népekkel keveredett közel-keletiek lennénk. Ez a sumér eredetet támasztja alá… — váltott álláspontot Bencze, belátván, hogy melléfogott. — De eltértünk a témától. Nagyon kíváncsi lennék, mit ettek őseink/őseitek, mielőtt Kolumbusz felfedezte Amerikát. Mert a latin őseitek biztos nem tettek kechupot az ételbe.

— A magyarok se paprikát…

— Erről van szó! — hevült bele Bencze. — Mondjatok egy nemzeti eledelt, amelyben se krumpli, se paradicsom, se paprika, se más Amerikából behozott növény nincs…

— Pacalleves — vágta oda diadalmasan Radu.

— Háát… abban nincs, de sárgarépa van, s a dákok biztosan nem raktak azt bele.

— Négyezer éves kultúrnövény, Perzsiából ered… — nézett Radu Ahmedre megerősítést várva. Ő is indoeurópai mi a szösz!

— Csak nem a gyökerét, hanem a levelét használták afrodiziákumnak…

— Legalább azt tudjuk, hogy ti mit ettetek. Hiszen emlegetted, hogy egyetlen konyhanövénynek sincs ősi magyar neve. Nyereg alatt puhított húst ettetek, ha már főzni sem tudtatok.

— Ez nem igaz! — pirult ki Bencze hirtelen a dühtől, mint akinek e hamis vádat már századszor vágják a fejéhez.

— Te mondtad, hogy a hunoktól származtok… Amnianus Marcellinus IV. századi római történetíró… — állt Radu mellé ismét az olasz, de mondatát nem tudta befejezni, mert Bencze közbevágott.

— Igen, hallottam hírét, ő terjesztette el ezt az álhírt. Őseim soha nem ettek nyers húst! Egyébként Amnianus Marcellinus még nem is emlegette a nyerget, ezt csak a középkori pletykák tették hozzá!

— A magyarokról… Jó na, nem kell megsértődni, tudjuk, mióta Európában megtelepedtetek, ragadt rátok némi civilizáció…

— A tévhitnek bizonyult közhely egy ősi állatgyógyítási, sebkezelési eljárásban keresendő. Ha a nyereg a ló hátát sebesre feltörte, felnyergelés előtt a sebre vékony, sózott, nyers hússzeletet tapasztottak, hogy a sebbe férgek ne telepedjenek, és gyorsabban hegedjen. Ezt a hústapaszt aztán eldobták, semmi esetre sem ették meg. Más célból húst a ló nyerge alá nem tettek!

Ki tudja, mit mondott vagy tett volna még Bencze, lehet, felállt volna az asztaltól is, ha nem szól közbe Ahmed.

— Ti sohasem ettetek nyers húst, hogy ennyire felháborítónak tartjátok annak fogyasztását? — nézett körül három asztaltársán. Luigi, sohasem ettél prosciutto crudot? Olasz nemzeti eledel…

— Persze, hogy ettem, de az nem nyers, hiszen hónapokig érlelik…

— De se nem főzik, se nem sütik… Bencze, szerintem azt az „igazi” füstölt székely kolbászt, aminek annyira megörvendtél, se főtt vagy sült húsból készítették. S ez, amiről azt állítottad, hogy román nemzeti eledel, a… — mutatott Radu tányérjára…

— Pastramă — segített rajta Radu, gyanakvó hangon. — De az is füstölt…

— Nekem úgy tűnik, hogy ez valami olyasmi, mint amit mi prastimának hívunk. Nyelvünkön azt jelenti préselt. Már Dárius idején készítették az őseim. Úgy vágták el a húst, hogy elmetsszék az állati izmokban az ereket, majd a nyeregtáskába helyezték. Ott kipréselődött belőle a vér, s így füstölés közben nem romlott meg. Nyersen, de füstölve fogyasztjuk. Ezt a tartósítási módot átvették tőlünk a sztyeppei népek. Szerintem a magyarok is… — nézett Bencére. — Gondolom húsőrlő híján egykoron nem készítettek kolbászt. Manapság már senki sem teszi nyereg alá, hanem gépekben préselik, tíz-húsz atmoszféra nyomáson. Édesapámnak van egy húsüzeme… — tette hozzá magyarázatként.

 

 

Humor

Erdőkerülők

Elolvasta:
42
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Ez van…

Az Erdőkerülők Országos Szövetsége (EOSZ) tiltakozó jegyzéket adott át Jegenye Béla államtitkárnak, a tagság nevében, melyben annak adnak hangot, hogy lassan nincs mit kerülgetniük.

Az erdőket illegálisok kivagdossák!

A Parlament előtti téren -ezzel egyidőben- tiltakoztak a Megélhetési Favágók(MÉHFA), mert szerintük nem pótolják rugalmasan a kivágott szálfákat.

Képviselőjük felszólította a Fa és Szálkaügyi minisztert, hogy nézzenek jól a körmére azoknak az állami vállalatvezetőknek, akik nem akarják befizetni a prémcsijüket, Gy. úr felszólítására, melyből az erdőtelepítés lenne finanszírozva.

Továbbá követelik, hogy munkájukat segítendő, kapjanak ötvenszázalékos kedvezményt a Volapük, benzinmotoros láncfűrészekre.

Követelik továbbá, hogy az erdőket vak, süket és nyomorék, esetleg korrupt hatósági emberek ellenőrizzék.

 

A tér sarkán rendszeres jelenlétet mutató Manyi néni, ennyit dörmögött az orra alá, szólásszabadságának teljes tudatában:

-Sőt! Az én kurvaanyámat…..

 

Humor

Anno

Elolvasta:
38
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Manapság már nyoma sincs

 

 

Szinte felkapta a madárcsontú matrónát és belökte a Főorvos úr szobájába.

— Mit képzel maga vén hülye, ránk van utalva, oszt szarakodik velünk? Mindjárt lekeverek egyet! — replikázott a kissé ingerült fődoktor. — Tiszta ideg vagyok, kevés a fizetésem, magát elnézve meg tuti, hogy egy jelentősebb paraszolvenciára sem számíthatok! Különben is nincs pénz a műtétre, húzza haza a belét! A rohadt kormánnyal műttesse meg magát, különben is kire szavazott? Ezekre a trágyadékokra? Megyek, és akik mellettük voksoltak, azokat kivágom az utcára. Hogy dögölnének meg! De majd megszívjátok, ha jönnek a kínai kuruzslók! Azok a seggeteken keresztül fogják operálni a szürkehályogot. Ezt érdemlitek, gané bolsevikok.

A Főorvos úr ezzel a mondattal zárta betegbarát beszédét, majd kirohanva az irodájából úgy bevágta az ajtót, hogy a műtőben operáló kolléga két centivel hosszabb bemetszést végzett.

A néni ekkor határozta el, hogy inkább meghal, de ezzel az állattal szóba sem áll többé.

Az ügy egy méltó büntetéssel zárult. A Főorvos úr kapott egy írásbeli figyelmeztetést.

 

 „Bélám!

Máskor fogd vissza a pofádat a szarházi beteg előtt. Látod, mekkora ügyet csinálnak egy piti ügyből.

 

Igazgató Főorvos

 

Utóirat: Bélám, el ne feledd, ma zsugaparti.”

 

Humor

Nő a gyerek (Lányomnak)

Elolvasta:
52
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

1.

 

A nagylány szeretett volna új szandált. Megbeszélték édesanyjával, hogy munkaidő végére elé megy és körülnéznek a cipőboltokban. A kánikula délután öt óra felé sem csillapodott, nem csoda hát, hogy mikor már a sokadik üzletet is végigjárták, és sehol sem kaptak megfelelőt, mindketten nagyon elfáradtak. Beültek egy gyorsétterembe, legalább valamit enni, de főleg inni, hogy szomjukat oltsák. Amint megkapták a kiválasztott menüt, tálcáikkal helyet foglaltak. Ahogy a mutatós mama körülnézett, észrevette, hogy egy néhány méterrel távolabbi asztalnál ülő fiatalember figyeli őket. Mindjárt jólesően, kétséget kizárva nyugtázta, hogy bizony még mindig csinos, megakad rajta a férfiak tekintete. Lám ez a fiú is sokkal fiatalabb nála, mégis megbámulja. Hol lesütötte szemét, az étellel foglalatoskodva, hol félszemmel, a hiúságát legyezgető szempár felé sandított. Egyszerre azonban döbbenten vette észre, hogy a fiú nem őt nézi, hanem mellette ülő lányát.

 

2.

 

Anya barátnőjével beszélget a szomszéd szobában, miközben a serdülő lány tanul. Azaz pontosabban szólva ül íróasztala előtt, kezében nyitott könyvet tart, s mereng a nagyvilágba. Valahol messze jár, de talán nem is annyira, mert a két felnőtt nő beszédét nyomon követi.

Az édesanya éppen a közlekedés kibírhatatlanságáról panaszkodik.

— Szörnyű ez a tömeg, munkába menet és jövet is, a buszon nem lehet levegőt kapni.

— Letapossák az ember lábát, fellökik, bár el sem tudna esni, nincs hozzá hely — kontráz a vendég.

— Még szerencse, hogy mostanában nincsenek molesztálók, akik a nők fenekét fogdossák, dörgölődznek.

— Igen — erősíti meg a barátnő — most, hogy mondod, tényleg. Azok a perverz disznók teljesen eltűntek a járművekről.

A szomszéd szobában „szorgalmasan tanuló” tini lány erre átszól a beszélgetőknek:

— Dehogy tűntek el!

— Ja!? — kapcsol a két nő meglepődve.

 

3.

 

A főnök karácsonyra jutalmat ígért, s a fizetéssel együtt valóban megérkezett a plusz pénz a számlára. Az édesanya különösen örült, hátha tud venni magának néhány új holmit.

A vásárlások ugyanis rendszerint úgy zajlottak, hogy vettek a lánynak ami szükséges, és ami nem, azt is, hiszen már tinédzser. A fiút az öltözködés egyáltalán nem érdekelte, de legalább új cipő mindig kellett, mert folyamatosan nőtt a lába. Lényeg, hogyha elindultak vásárolni, meghatározott kerettel kellett gazdálkodni, s mire az anyukára került a sor, a pénznek már mindig a végére értek.

Na, de most! A váratlan összegből egyenesen egy nagy áruházba indult, hogy álmai kabátját megszerezze. A keretbe még az a fekete kis kalap is belefért, ami annyira menő most. Minden korosztályon látta. A fehér pomponos sállal és a fekete szőrmés csizmával tökéletes boldogság töltötte el. Mindjárt be is öltözött tetőtől talpig az új holmikba. Régi kabátját, csizmáját a reklámszatyorba gyömöszölve, sugárzó arccal jött ki az áruházból.

Ahogy hazaért és belépett az előszobába, lánya szaladt ki elé. Szemei el is kerekedtek, ahogy meglátta édesanyját.

— Hű, de szuper! Ezt én is kinéztem már magamnak — fogta meg a kabát anyagát. Anya kezdett rosszat sejteni.

— Felpróbálhatom?

Lassan, komótosan, teljes megadással vette le magáról a divatos darabokat.

Beletörődött, hogy a legújabb divat szerint életében csak egyszer öltözhetett fel, arra a fél órás útra, ami az áruháztól lakásukig tartott.