Humor

EZt neked!

Elolvasta:
80
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Koday László azonos című festményéhez.

 

Ezt neked

Koday László azonos c. képéhez

                        Koosán Ildikó

 

 

     Panni asszony gyanút fogott,

     igaz, amin gondolkodott!

     Jóska bácsi megint részeg,

     estére, ha hazatéved

     kezében az üres flaska;

     pénzét újra elmulatta.

.

     Tántorog az erdőszélen;

     kinevetik… milyen szégyen!

            Jaj Istenem, mi lesz velünk

            se tejecskénk, se kenyerünk.

            Bizony ez már tarthatatlan,

            vinné el a csíkos vadkan!

                                              

            Nem hallgat a józan szóra…

            Pénzből, amit a koporsóra

            tettünk félre, nyoma sincsen;

            megérem még, hogy bilincsben

            láncon hozza  meg a pandúr                                    

            Panni  asszony  térül.fordul.

                                              

            Ma sincs itthon  „ A  fenébe! „

            dúlva- fúlva megy eléje,

            fortyog, mint a teli katlan

            hajtogatja szakadatlan:

          „Na, megállj csak! Ennek vége!

            Bolondgomba lesz ebédre…”                         

                                              

            Szombathely, 2013. október 13.

 

 

 

      

 

Humor

Kedves Húgom

Elolvasta:
76
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Szép az élet.

Kedves Húgom!

 

Nagyon megörültem a levelednek, de kicsit meg is hökkentem attól, hogy beszereztél egy kis kecskét háziállatnak. Itthon valóban szép volt a „Mufurc”, és amikor ivartalanítottuk, már nem is volt olyan büdös, de mégis. New Yorkban, a huszadik emeleten nem hinném, hogy jól kijönnél vele. Az is nagyon strapás lehet, hogy naponta rejtegetve a szomszédok elől, egy táskában hordod neki a füvet. A bogyókilövő, amit feltaláltál nagyon ötletes, de azzal is vigyázz, nehogy ugyanarra a helyre célozz vele minden nap. Belőheti a röppályát a rendőrség, ha a presszós ott szemben jelenti, hogy az égből kecskebogyók esnek az ajtajába. De nem is akarlak én téged rendre inteni, van itt a faluban is éppen elég bajunk.

          Biztosan emlékszel a Ragulya bácsira. Tudod, aki kilopta a Böskenéni tyúkja alól a tojást. Tagadott nagyon, de valami mégis lehetett benne, mert utána le is csukták pálinkafőzésért. Ő ilyen volt már akkoriban is.  Emlékszem, szájról szájra járt a mondás, hogy „Ha jön a Féltökűragulya, semmi sincs biztonságban”.

          Még tavasszal történt, hogy falopás ügyben behívatták a rendőrségre, pedig már két év óta az öregotthonban lakott. Sose lehet tudni, vélte a rendőrség. Az öreg hallhatott valamit, hátha el tudnak indulni valamilyen nyomon. Ott ült a folyosón, és amikor valamelyik rendőr elhaladt mellette, mosolyogva üdvözölte, mint régi kuncsaftot. Időnként ő kérdezett vissza, meddig tart ez a hercehurca, de csak lehurrogták:

          — Várjon már öreg, magának van ideje!

          Látszott, hogy valami akcióféle lehet, mert az udvaron civilruhás nyomozók szálltak ki a kéklámpás kocsikból, majd jó félórás csend után újra nagy lett a nyüzsgés. Dobozokat tettek le a fal mellé, aztán újabbakat csak úgy ledobálva.  Míg a folyosón megbilincselt embereket kísértek a szélső irodába, Ragulya bácsi — mint aki láb alatt van — behúzódott az óriási virágláda mögé. Meg sem mert szólalni, csak azt leste, mikor osonhat ki, úgyse foglalkoznak vele mostanában. El is tűnt hamarosan. Észre sem vették, ahogy a hóna alatt egy kékes színű dobozzal eloldalgott az utca irányába. Csak másnap jutott eszébe a főtörzsnek, hogy az öreget nem hallgatták meg. Valami gyógyszer botrány robbant ki ezen a napon, bár akkor még nagy volt a titkolózás, mert a megbilincseltek között egy képviselő is volt.

          El is felejtődött ez az eset, mert a nyár elején teljesen megváltozott ez a mi falucskánk. Igaz, kis veszekedések előfordultak, de a nyár szépsége átragadt az emberekre. A három asszonyság is kibékült, akik nemrég még egymást tépték a tévésszobában. Az volt az érdekes, hogy amikor Ragulya bácsi esténként ellátogatott barátaival az asszonykórus összejöveteleire, vagy netán a színjátszók próbáira, ez a három asszony mindig velük ment. Egyszer azonban, amikor a falunapon megnőtt ez a kis társaság, hirtelen nagy lett az ijedelem: elveszett Ragulya bácsi és az egyik barátja. Keresték mindenütt, de hiába. A szerb asszonykórus magyarul beszélő menyecskéje azért kikotyogta, hogy „délelőtt itt voltak, de mikor a fővárosi művészek elmentek, velük tartott a két aranyos bácsika”. Hiába rohant a három asszonyság, hogy a színtársulat buszát elérjék, mielőtt még az hazaindult volna, mert azok sem tudtak semmit. A kicsit túlméretes zeneszerző-énekes hölgy is csak annyit mondott átszellemült arccal:

          — Az a két cukipofa? Egy órácskát, ha itt voltak, de azok a szemét nyivákolósok elcsalták őket. Késő este lett már, mire rájuk találtak. A faluvégi kocsmában sikerült elérni őket. Kis csetepaté is lett, mert az a négy könnyűvérű lány, akik szombatonként fel-feltűntek az éjszakában, éppen nótát tanultak a két vidám férfitól. Ketten az asztalon ültek, lesték, milyen finoman cifrázza a dallamot Ragulya bácsi, ketten pedig az ölükben ülve próbáltak velük énekelni.

          Ahogy berontott a most már nyolc főre duzzadt asszonycsapat, félő volt, hogy szétverik a kocsmát, mint ahogy azt már a vadnyugati filmekből megszokhattuk. Julisnéni akkora pofont adott az asztalon ülő lánynak, hogy az lefordult, és lábaival kalimpált, mert fejjel beesett a két szék közé. Csattantak a pofonok, még egyik pultnál röhögő részeg is kapott egy akkorát, hogy ájultan csúszott a szeneskályha mellé. Hogy Ragulya bácsit ki vágta pofon, azt nem lehetett tudni, csak azt, hogy Márinéni odahajolt, és egy cuppanóst nyomott az arcára, közben tüzes hangon mondta: ahova pacsi oda puszi is.

          Gyorsan vége lett a kalamajkának, mert öt perc után már az utcán veszekedett a megmentő csapat, kik vigyék a rogyadozó lábú öregfiúkat, mert ugyebár csak négyen fértek hozzájuk. Böbe néni döntötte el a vitát:

          — Felijig mink visszük, felitűl meg tik.

          Senki sem értette, mi bajt csinálhattak ezek a csibészek, mert másnap megjelent a rendőrség. Ragulya bácsit, és azt a másik embert kitessékelték a szobájukból, és szakszerűen átkutatták a helyiséget. Győzelemittasan jöttek ki vagy húsz perc múlva, és közrefogták a szobatársakat, mivelhogy azok még nagyon gyenge lábakon álltak, majd betuszkolták őket a rendőrautóba.

          — Miért viszik be őket főtörzs úr? — hajolt a főrendőrhöz Vivien asszonyság, az intézmény vezetője.

          — Tetszik tudni, az a helyzet, hogy az öreg meglépett egy doboz gyógyszerrel, mikor tavaszon bent volt nálunk. Most újra néztük a felvételt, amit az udvari kameránk vett fel.

          — De hát mi volt abban a dobozban, drága főtörzs úr?

          —  Viagra, kedves Vivien, Viagra.  —  Mutatóujját feltartva nyomatékkal mondta. — Tizenkét ezer Viagra — majd bevágta a kocsi ajtaját és elhajtottak.

 

Hát így zajlik nálunk az élet Kedves Húgocskám. Ha majd kiderül az ártatlanságod, és újra haza mersz jönni a mi kis falunkba, megmutatom neked azt a kocsmát.

                                                                         Csókol bátyád, Titusz

 

 

 

Humor

Beszéltem, uff!

Elolvasta:
88
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

— Halló, halló! Szeretnék segítséget kérni.

— Halljam, hisz’ ez itt egy segélykérő vonal!

— Azt mondta az anyukám, hogy nem tetszik a frizurám!!!

— Megint egy alak, aki egy kétszáz éves nótát énekel, amire még a nagyapám nagyapja csapkodta a csizmáját… Pillanat, a kolléga jelzi, hogy túlságosan visszamentem az időben, csak az ükpapa. Valami Ó, meg A van a bandában. Na, mondja, mit akar az anyja!

— Jeleztem volt, hogy nem tetszik a frizurám…

— Semmi gond, rengeteg gyorsan és tökéletesen dolgozó parókakészítőt ismerek. Megpukkad a drága mamája, ha önkényesen átrendezteti a haját, majd egy séta után belép az eredetivel a fején, mert a haj a fején nő.

— Ki beszél itt hajról? A frizurámról van szó, óriási bajban vagyok, öregem! Egy Észak-Amerikai rezervátumba jöttünk a társaimmal, hogy az itt ragadt, betolakodó indiánokat — felelevenítve Buffalo Bill hagyományait —, végleg a bivalyok után küldjük. Erre mit ad az ég, golyózáporral és zivatarral fogadnak. Azt hittük, csak nyilaik, meg tomahawkjaik vannak, de nem! Mi távcsöves puskákkal érkeztünk, ők meg átvették a szerepet!

— Megtenné, hogy elmondja, mi köze ennek az egésznek a hajához és az anyukájához?

— Nem tudom, talán felsajdult bennem az anyavágy… Szegény, drága jó anyukám nincs itt, de felejtse már el a hajamat! Nem azzal van baj, hanem a frizurámmal! Egy úgynevezett kínzóoszlophoz kötöztek, a többiek hollétéről semmit sem tudok. Most én is úgy nézek ki éppen, mint egy oszlop… Tudja, nagyon fontos, hogy a nyakvastagság azonos legyen a fej kerületével és gömbölyödjön, de ezek a fiúk, akiknek már több mint kétszáz éve megmondták, hogy nem kéne sem itt, sem sehol lenniük, most nekem esnek…

— Uram, akkor maga egy oszlop!?

— Az oszlopnál gyökereimet kerestem, hogy gyökér lehessek…

— Értem, tehát már nem oszlop, hanem ágak nélküli fa…

— Marháskodik velem. Már beszéltem a frizurámról!

— Igen. Nem akarja megérteni, hogy a haját akármikor visszanövesztem. Elszámolok, mondjuk négymilliárdszor négymilliárdig, és ha hiszi, ha nem, megint lesz haja, ilyen könnyen megy a dolog.

— Ember! Meddig sirassam még magam? Itt állok gyökértelenül, vagy gyökérként azoknak kiszolgáltatva, akiket gyökerestől akartam kitépni. A frizurámat akarják!

— Megmondaná, miféle hajzata van?

— Már megint a haj! Haj, de nem ért maga engem! Haj ellenes vagyok, és ezek a — fáj kimondani, hogy létezők — meg fognak skalpolni!

— Összezavart, a hajáról beszélt… Jóember, honnan gyökerezett oda?

— Fogja vissza magát, beszéljen egyszerűbben, maga sem szeretne szóvirágokat fejtegetni ilyen rázós helyzetben!

— Megdumált.

— Mint mondtam, jöttünk nagytakarítani, erre kiderült, hogy ez a fajtalan hely az Egyesült Államok része, ahol az Egyesült Államok törvénye uralkodik. Amerikáról pedig tudjuk, hogy ahány hely, annyi törvény. Felolvasták a jogaimat, rögtön utána az ítéletet, majd megkérdezték, akarok-e telefonálni, mert jogom van egy telefonhívás lebonyolítására, illetve… Na a védőügyvéd az kimaradt… Itt ugyanis — ahogy ezek az izék nevezik — az ősi törvények élnek tovább. Hiába próbáltam magyarázni nekik, hogy ők tulajdonképpen nincsenek is, kőkemény arcvonásokkal, copfos frizurával villámgyorsan kötöztek ide.

— Ember, akkor magának nincsen haja?

— Ha még egy szót szól a hajról, komolyan mondom, lemondok az utolsó telefonhívás jogáról! Az én frizurám a lecsiszolt, simított, egyengetett, tar fejem bőre. Mindennap gyomirtóval locsolgatom, abban reménykedem, hátha nem nő ki újra az a… hogy is nevezte maga? Tudja, na! Mert időrabló tevékenység frizurám tisztességes karbantartása. Ti-ti-ti, tá-tá-tá, ti-ti-ti!

— Nem tudom, mit beszél, várjon, megkérdezem a kollégát, ő húsz évvel idősebb. Igen, azt mondja, a zenetanárnőjük mondott ilyeneket, akit akkor, gyerekként, szerettek volna likvidálni.

— Rokonlelkű gyerekek voltak! Adja a kollégáját!

— Halló!

— Ti-ti-ti, tá-tá, ti-ti-ti!

— Mari néni kérem, én nem vagyok hajlandó így énekelni! Ne haragudjon, olyan csúnyákat gondoltunk magáról negyven éve. Már nyugodtan mondhatja ezeket az ízéket, de kérem szépen, mentsen fel!

— Nem vagyok Mari néni, hanem a frizurás! Kérem, mentsenek ki! Eszembe jutott, hogy nincs értelme morzézni, mert itt, a körülöttem állók úgysem értik, amit mondok.

— Micsodázni?

— Semmi! Jeleket küldtem.

— Hapsikám, én Magyarországról emigráltam ebbe a rezervátumba! — Uffolt egy indián.

— Atyavilág! A végén ez fog megskalpolni? Hallotta, nem? Az a baj, hogy semmilyen idegen nyelvet nem beszélek, angolul sem. Tolmácsot hoztunk magunkkal, aki nem tudom merre jár, mert nem jött be a rezervátumba. Mit csináljak?

— Majd nagyon hangosan ordítson, lélegezzen, mint a kismamák, közben körbetelefonálunk, keresünk egy tökéletes plasztikai sebészt, és mindent helyreállítunk.

— Mindent? Akkor ezeket, az amerikai föld mocskos bitorlóit végre elviszik az őket megillető helyre?

— Az Egyesült Államokat sajnos nem tudjuk visszaadni az indiánoknak. Fizikai képtelenség, egyszerűen túl sokan vannak az egyik oldalon, a másikon túl kevesen, és talán az igény is megszűnt… Egészen tevékenyen szüntették meg.

— Maga marha, nem erre gondoltam! Épp fordítva!

— Teljesen összezavart. Vajon mire gondolhatott? Hallom, hogy valami történik. Igen, a nagy ordítás! Arra kérem, szuszogjon még legalább egy párat. Ja, kiesett a kezéből a telefon? Te, Jóska, most mit csináljunk?

— Még nem tudom, gondolkodom…

— Halló, halló! Itt Fejebúbos.

— Ilyen könnyen ment a dolog?

— Nem kérem, én a magyar indián vagyok.

— Túlélte a pacák?

— Már régen nem csinálunk olyan igazi, békebeli skalpolásokat, csak jelképeset. Az elsősegélynyújtás is megkezdődött. Egyetlen kérésem van, tényleg keressenek neki plasztikai sebészt és fizessen baromi nagy számlát a baromsága miatt, mert — ugyan megpróbáltuk kitépni, talán sikerrel vagy siker nélkül —, de gyökér. Ez a nagy jóindulattal, maroknyinak sem nevezhető csoportocska még mindig szálka az ilyenek szemében.

— Megdumált, jóember, uff! További jó indiánkodást, uff! Beszéltem, uff!

 

 

Humor

Nyelvmenések

Elolvasta:
69
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

Valóság?

Mozgalom a fantáziám ellen.

*

A költő az egyetlen állat, amelyik írva harap…

*

Összekacsintnak az élők,

tudják, ez nem lesz már holtan.

*

Száz éve történt:

csontok fölött megmaradt:

a narratíva…

*

Isten nem autista,

csak végtelen intelligenciájával

nem akar terhelni.

*

Isten nem autista,

csupán  végtelen szeretetét

közönyként bírod definiálni.

*

Isten csak a szépet látja benned.

Isten vak.

*

Isten régi nóta.

Hamisan énekeljük.

*

Isten nem demokrata,

különben a teremtés helyett

népszavazást tartott volna.

*

Megfogjuk az Isten lábát,

segítünk neki.

Levágjuk bütykeit.

*

Parkinson – pár

kínzón múlik.

*

Az élet rövid foglalata

üzletileg:

Takarófólia, sitteszsák.

*

Te agymaradt

vagy

eszement!

*

Te anyalágyult!

*

Naponta rácsodálkozol:

a nyelv, melyen beszélsz – zene:

Nem közeledtek az álláspontok…

Gyorstelepítésű drótakadály…

*

Te, agyaszomorító!

Humor

Újévi fogadalom

Elolvasta:
83
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Teljes valómmal és eszemmel,

szívemre helyezett kezemmel,

s bambán réveteg tekintetemmel,

melyet e felemelő pillanat

kedvéért tükör előtt gyakoroltam,

szentül és komolyan

fogadom,

hogy miután ajkamat

elhagyja e fogadalom,

mindent eszerint teszek,

szavaimhoz hű leszek

az új esztendőben!

 

Legyen tanúja ennek

föld, s a magas égbolt,

a reszkető, sápatag félhold,

fiaim, lányaim, egész családom,

kedves asszonypajtásom,

s mindazok, kikkel az éterben

együtt leledzem

internet-ügyileg,

kik ismerik súlyosan komoly

természetem, s annak terhével

együtt engem elfogadnak

pont olyannak,

amilyen vagyok,

s változtatni rajtam nem akarnak,

hanem nagy türelemmel viselnek,

ha olykor olyan is vagyok,

mint egy hisztis gyermek,

ki cumira áhítozik, ám meg nem kapja,

vagy mikor házsártos haragom

átsuhan utcán és falakon,

hogy aztán végképp lecsillapodva

egy tócsa tükörképében

agyonnyomjam.

 

Bevallom tehát mindenkinek,

aki szeret, vagy utál,

hogy a december végeztével,

a Szilveszter után,

– már hogyha erre az emberre rátalálok -,

amikor felkel január első negédes napja,

s a kék égen a felhők kalapja

tán havat, vagy más fehér izét sodor…

Szóval most akkor már tényleg,

minden félrebeszélés nélkül,

nehogy azt gondolja valaki,

hogy elodázni akarom,

vagy csak az időt húzom,

inkább bátran kimondom:

szentül fogadom,

hogy az új évre

az ég világon semmit

meg nem fogadok!

 

Humor

HÜLYE MINDEN MATEMATIKUS…

Elolvasta:
82
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Tisztelettel Rényi Alfrédnak, az Ars matematika kiváló könyv egykori írójának. (Kedves könyvem volt 1973-ban.)

Hülye minden matematikus,

ja, meg fizikus,

amúgy már nyelvileg is –

az egzakt nyelvet akarnák,

meg semmi melegítés,

csak amit régen tudott

a lovaskocsis szódás, amikor

HŐt KÖZÖLt – és erre

azonnal megállt lova,

és sárgán eresztett

folyamatvéget, gőzöset,

amilyet rendszere engedett.

 

De inkább a matek,

ahol az ezredéves

problémát teszik fel,

többnyire tudva a megoldást,

lesve, a megkínzott tudja-e –

lássuk, a furmányos kérdés:

–          A körbejáró óra naponta

hányszor pontos, ha áll,

ezt fejtsd meg, kisdiák!

Már akkor tudtam:

hazudnak rendületlenül,

a valóság helyett modellel

etetnek, ide-oda konvergálnak,

meg halmazelméletileg,

meg valószínűségekkel

filozofálnak – amikor

már én mindent tudtam,

azt is, hogy mért nem,

ilyen feladathoz elég egy fél-fej:

az ilyenfajta álló óra – naponta –

egyszer sem pontos,

mert a leglomhább idő is

vektorszerű, benne az itt,

meg a már itt se feszültsége,

az ő órája meg döglött;

amolyan órának sosem hiszek.

Humor

Világjavító G.T.

Elolvasta:
68
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Világjavító G.T.
/gazdasági társaság/
 
            Koosán Ildikó

 

 

világjavítót létrehozni
nem az én tisztem jól tudom,
szeretném mégis megcélozni,
hiszen volna rá  jó okom;
 
bölcs gondolat kering ezerszám
eszemben nappal, s éjszakán,
fel-fel villan, mint folyó sodrán
röptében halászó madár,
 
de dönteni, melyik a bölcsebb,
kell –e  az i-re ékezet,
találni kell hozzá egy bölcset,
ki e dzsungelből kivezet;
 
kevés a bölcs,  jó tanácsadó
ritka mint a fehér madár,
világunk  egy süllyedő hajó
befonja lassan a hínár;
 
döntöttem, a tervről lemondok,
minek nekem a fejtörés,
lefoglalnak a napi gondok
ami tudjuk jól nem kevés;
 
tán létrehozzák gőzerővel
mások, ott csendestárs leszek,
s molinón hirdetik fénybetűkkel
lopták tőlem az ötletet.
 
 
2017. november 23.
 

 

Humor

Gravitáció? Uggyan…

Elolvasta:
89
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Nyúton ment a körtefához,

rázta, mint Krisztus a vargát.

Gyümölcsnapot tartott volna

– unalmas volt már a farhát -,

 

gondolta, hogy telt iszákkal

jobb kedvű lesz hazatérvén.

Míg iszákját teleszedte,

alig volt már bőr a térdén.

 

Egész úton hazafelé

gondolkodott, hogy csinálja.

Máskor nem volt erre gondja,

okos asszony volt a párja.

 

De a zasszony elutazott

– beteg volt az anyja éppen -,

itt látszik, hogy minden rosszban

jó is van tulajdonképpen.

 

A körtét meg hazavitte,

aztán el is felejtette.

Később derült csak ki, hogy ez

volt a leghasznosabb tette.

 

Így találta fel a cefrét.

Ettől lett igazán kedvelt!

Egy képletért nem szeret meg

senki sem egy átlagembert!

 

Viszont egy üveg pálinka

kiváltja a rokonszenvet.

Adok is a családomnak.

Ne lássam, ha rokon szenved!

Humor

Nézőpont

Elolvasta:
84
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

— Mondd csak, Csaba fiam, tegnap mit tanultál? — kérdezte Csongor a kicsinyét.

— Tegnap a kutyáról oktattál.

— Így igaz. Remélem, emlékszel is rá. Most nem kérdezlek ki róla, inkább vegyünk egy új leckét. Ma az emberről fogok beszélni.

— Figyelek.

— Mint tegnap említettem, a kutya általában az embert szolgálja. Az ember pedig minket. Ő szerzi be a táplálékunkat, szépen megmossa, ha kell, felszeleteli, majd idehozza. Kitisztítja a területünket, ha betegek vagyunk, ő gyógyít meg, és még sorolhatnám.

— Értem — bólogatott lelkesen Csaba.

— Állítólag közös őseink voltak. Igaz, ami igaz, hasonlítanak is ránk némileg, de ők valamiért megálltak a fejlődésben. A felső két lábuk nem elég erős, nehezükre esik a négy lábon menés és a fáramászás is. A szőrzetük se alakult ki rendesen, szinte teljesen hiányos. De a legnagyobb lemaradásuk a szellemi képességeikben mutatkozik meg. A kényelmes, zöld környezet helyett rideg betonfalak között élnek. A hímpéldányok elég satnyák, nemritkán a nőstényük termetesebb náluk. De azért mi jó hasznát vesszük a szolgálataiknak. Megjegyeztél mindent?

— Igen, figyeltem.

— Jól van. Holnap a macskáról beszélek majd. Utána pedig kikérdezem az egész héten elmondottakat. Ha kérdésed van, csak bátran.

— Az emberek miért hordanak színes rongyokat?

— Eltakarják vele a csúnya, szőrtelen testüket. Sűrűn váltogatják, hátha így párt találnak maguknak.

Az oktatás közben egyszercsak kinyitottak egy ajtót és két férfi lépett be rajta.

— Meghozták az ebédet — jegyezte meg nagy nyugalommal Csongor.

— Nesztek, büdös dögök, zabáljatok — kiáltotta az egyikük.

— Papa, mit mondhat vajon? Te érted?

— Nem fiam, ezt a zagyva beszédet csak ők értik. Szerintem most kért hangosan engedélyt, hogy bejöhessen és tálaljon.

— Rendben, tálalhatsz!

— Aztán rendesen zabáljatok, mert aki szétdobálja a kaját, az megismeri a husángomat, rühes népség.

— Most kívánt jó étvágyat, fiam. Gyere, együnk!

Humor

Szurkák

Elolvasta:
53
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Szurkák

 

            *

kihúzni a harag méregfogát,

vagy csörgőkígyómérget fejteni

bátorság kell és szakszerű tudás,

az esztékával nem jó kezdeni…

           

              *

Autó, piros, egészen ép,

utasa  jövőbe száll vele;

vezetni tudás kéne még,

s a múltba-látás hátszele.

           

            *

ma sztár lehet a fénybe hemzsegő

darázsderék, ruhája csipkés semmi,

hangja nincs, de virít ott más ezernyi

plusz, hát futtatja a béna rendező.

 

            *

kőkupacból egy szál pipacs,

/alkalmazkodás felsőfokon/

a résen tör át, s mint fénygyutacs

lángolás lesz a szélhullámokon.

 

            *

Eperfán mézes friss gyümölcs,

gyermekhad majszol, küzd vele,

a költő kajla, vén különc,

keserrel, s rímmel van tele. 

 

            *

pénz a zsebedben biztonságot ad,

jól fésült érzés, követ, mint az eb;

lelépni, fellépni nincs, ki támogat?

próbáld meg pénzzel, eredményesebb.

 

 2012

Humor

A perec

Elolvasta:
41
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

A perec

 

Szeretem a szép autókat,
ez lett az én hivatásom,
Bár amikor udvaroltam, 
sokat utaztam a MÁV-on.

Ott ismert meg feleségem,
Trabantot csak később vettünk,
akkor mikor megengedte, 
erre spórolt fizetésünk…

A szakmához visszatérve,
alkudoztam egy Ügyféllel,
ezelőtt vagy két hónappal,
jött be hozzám kérésével…

Ha új autót venne nálunk, 
mennyi lesz a régi ára?
messziről jött, azt már láttam,
mert két perec is volt nála…

Be volt dobva az ülésre,
nem előre, hanem hátra,
talán azért nem ette meg,
mert idáig nem is látta.

Kimondtam az autó árát,
alkudozni kezdett velem:
ha a perec is tartozék,
az árat én megemelem…

Eljött végre ez a nagy nap,
kicseréltük az autókat,
itt hagyta a régi verdát,
és boldogan vitt egy újat…😀

Itt hagyta a régi verdát,
kipakolta minden cuccát,
de benne hagyott két perecet,
mint az autó tartozékát…😀

Humor

Hogyan (ne) legyünk Őrangyalok!

Elolvasta:
78
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

„Tudom, hogy a lehetetlent kérem, de próbáld meg szeretni!”

Ha azt gondolod, kedves idegen, hogy az élet csak az emberek számára ironikus, akkor ki kell, hogy ábrándítsalak. Én őrangyal vagyok és útálom az embereket. Úgy bizony, a fajtátok védelme a legfőbb feladatom, de ha senki nem látná, akkor mosolyogva néznem végig, ahogy lassan elpusztítjátok önmagatokat.

Mentségemre azért előadom, hogy én sem voltam mindig ilyen. Amikor elkezdtem a tanulmányaimat — igen, az őrangyalsághoz is végzettség kell — még tele voltam céltudatossággal, és egy határozott elképzelés vezénylet: én leszek a legjobb a szakmámban. Még humorom is volt, amit bizonyít, hogy társaimmal csak a vicc kedvéért felvettük a Hárfajáték elsajátítása nevű fakultatív órát is.

Minden szépen haladt a maga módján, és mire észbe kaptam, már csak egy feladat állt előttem: meg kellett védenem egyet az Elsők közül, határozatlan ideig, pontosabban szólva addig, amíg jövendőbeli alkalmazóim meg nem elégszenek a munkámmal.

Mindenki tudja, hogy a puding próbája az evés, és az Elsők pontosan ezt a szerepet töltik be. A fajtátoknak azon tagjait soroljuk ide, akiknek nincs állandó őrangyaluk, hanem folyamatos váltások alatt élik le az életüket. Persze ők erről semmit sem tudnak, ahogy az emberiség többi tagja sem, ami a lehető legjobb dolog a világon.

Olcsó klisének fog hangzani, de minden ember életéhez tartozik egy homokóra, az őrangyal feladata pedig „csak” annyi, hogy életben tartsa a rábízott egyént, amíg le nem peregnek a homokszemei. Ezzel még nincs is semmi gond, viszont az emberek — teljes tudatlanságukból adódva — mindent megtesznek azért, hogy ezt az időtartamot lerövidítsék. Mindezt persze akaratlanul teszik, ami sajnos nem mondható el az asztrális világ többi tagjáról. Ők lennének az általatok démonokként, szellemekként illetve istenekként megnevezett lények — a Nagy Főnököt nem ide sorolva — akik akarva dolgoznak azon, hogy rövid(ebb) legyen az emberek élete.

Legkönnyebben talán úgy lehet megérteni a helyzetet, hogy a Nagy Főnök és mi angyalok képviseljük a Rendet, a többi asztrális lény pedig Káoszt, az emberek pedig tudatlanul és persze boldogan sétálnak a csatatér kellős közepén, nem is sejtve, hogy a talpuk alatti talaj egy hatalmas aknamező.

Tudom, mire gondolsz, kedves idegen, szerinted a legegyszerűbb lenne, ha felfednénk magunkat, és máris kevesebb gondunk lenne. A legelején még elődeim is így csinálták, de volt egy apró hiba a számításaikban, ugyanis ha ők megtehették, akkor az ellenfél is megteheti. Szörnyű ezt beismernem, de a démonok sokkal jobbak, mint mi és majdnem kipusztították a fajotokat. Ennek elkerüléséért a Nagy Főnök kötött velük egy alkut: Ők sem fedik fel magukat és mi is az árnyak közül dolgozunk, ők a csábítás céljával átalakíthatják a környezetet, mi viszont csak az életetek védelmében léphetünk fel, és akkor is úgy kell kinéznie ennek, mintha a „véletlen” vagy a „vak szerencse” volt érte a felelős. A feladatunk teljes lehetetlenségének elkerülése érdekében kapjuk meg egyetlen segédeszközünket: a már korábban említett homokórát, ami a védelmezettünkhöz tartozik. Ez azért fontos, mert így látjuk a feladatunk időtartamát, valamint azt, hogy mikor próbálnak a védelmezettünk élettartamába beavatkozni. Az Elsőknél sajnos ez is le van korlátozva, és itt csak a másodikként említett képességet használhatom. Képzeld el úgy, mint egy órát, ami vészjelzést ad ki, ha valami nincs rendben. Könnyűnek hangzik, de hidd el, kedves idegen, nem az. Mint ahogy azt korábban említettem, a démonok jobbak, mint mi, és csak pár percet bocsátanak rendelkezésünkre, hogy megoldjuk az általuk okozott kalamajkát.

Most jött el az ideje, hogy bemutassam az én Elsőmet, ugyanis amíg itt fecsegtem az egész univerzum háttértörténetéről, újból jelzett az órám. Ez csak egy dolgot jelenthet: elő példán keresztül mutatom be a helyzetemet. Az én Elsőm egy esetlen, szerencsétlen, béna balfék, aki mindezek ellenére — vagy pont ezért — boldogan áll az egész világhoz. Amikor azt mondtam, hogy tudatlanok vagytok, nem vicceltem. Ez a balga rengeteget biciklizik, és természetesen közben zenét hallgat, így még a hallása sem figyelmezteti a balhéra. Na jó, ez így nem teljesen igaz, ugyanis a fülhallgatójának egyik felét elnémítottam, és amíg nem vesz újat, addig legalább fél füllel hallja a körülötte nyüzsgő világot. Halkan megjegyzem, ha neked is halt már el a fülesed egyik fele, kérlek, ne cseréld ki egészen addig, míg mindkettő el nem hallgat; az őrangyalod hálás lesz érte.

Szóval teker ez a dinka, fél fülében bömböltetve a zenét és a villogó gyalogos jelzőlámpát meglátva nem lassít, hanem gyorsít, gondolván „még biztosan átérek”. Eközben az út autóknak fenntartott részén száguld egy másik gyökér, akinek az egyik csábító a fülébe súgta, hogy „hamarosan zöld lesz, felesleges lassítanod” nekem pedig, mint az egyetlen működő agysejtekkel rendelkező lénynek (közismertebb nevünkön: őrangyalnak) elkezd csörögni az órája. A díszlet és a színészek a helyükön, a függöny felmegy és bemutathatom: A miért vagyok angyal létemre ambrózista egy újabb epizódját. (Az ambrózia nekünk olyan, mint a ti fajtátoknak az alkohol.)

Mostanra már persze van rutinom. Az első alkalommal, amikor ehhez hasonló ügylettel találtam szembe magamat majdnem bepiszkítottam az alsónadrágomat. Ez azóta reflexxé fejlődött: gyengéden megérintek egy járókelőt, hogy kicsit lépjen oldalra, egyenesen az én mentális képességekben korlátolt Elsőm elé, aki így kénytelen lesz lassítani. Probléma megoldva. A lámpa piros lesz, az autós elszáguld, és senki sem halt meg. Van, amikor nincs járókelő, ilyenkor csak átforgatom a felhőket, hogy a Nap egyenesen a félkegyelműm szemébe süssön és ezzel le lesz lassítva. Ha az eset este esne meg, akkor egy kocsi fényszóróját, vagy egy utcalámpát használok.

Számomra az a legbosszantóbb, hogy a fajtátoknak van szabad akarata, mégis elég egy pár apró suttogás a fületekbe és úgy táncoltok, ahogy a csábítók fütyülnek. Ráadásul ezzel pont ti lesztek a felelősek, ha valami baj történik. Lehet, hogy nem haltok meg, de attól még mi sem akadályozhatunk meg mindent. Egy fél éve például ki kellett ficamítanom ennek a félnótásnak a vállát. Nem volt más választásom, vagy a vállát áldozom fel, vagy kitöri a nyakát. A legidegesítőbb pedig az, hogy már a nap elején jelzett az órám, miszerint este baj lesz. Amikor megláttam, sóhajtottam egy mélyet, és munkához láttam. Felmelegítettem az ágyát, hogy ne akarjon felkelni, sikertelenül. Mivel ősz volt, így gond nélkül elővehettem a legpocsékabb időt, de ezt a tökkelütöttet ez sem zavarta, így elkeseredésemben elszakítottam a bicikliláncát. Ha a fajotokból mással tettem volna ezt, talán veszik a lapot, de az én Elsőm szépen fogta magát, és betolta a biciklijét, „az út nagy részét már úgy is megtettem” kijelentéssel a fejében. Egészen estig nem értettem, hogyan törheti ki a nyakát, aztán az edzésén végre megtudtam: előre szaltót gyakoroltak. Ahogy ő se látott engem, úgy én se láttam azt a csábítót, aki valószínűleg már reggel óta azt suttogta a fülébe, hogy milyen csodálatos, ügyes és menő lesz majd a csajok előtt, mikor végre trambulin nélkül is tud majd előreszaltózni. Mondtam már, hogy gyűlölöm az embereket? Kifejezetten ezt az Elsőt!

„Tudom, hogy a lehetetlent kérem, de próbáld meg szeretni!”

Elérkezett a pillanat, nekifutott a szőnyegnek, és még láttam is, ahogy az utolsó pillanatban megcsúszik a lába, de ez a félcédulás csak nem állt meg. Lányos zavaromban mást nem tehettem, csak azt, hogy megfogtam a karját, és kicsit továbbpörgettem. Így a nyaka helyett a nemesebbik felére esett, ami legalább rendesen ki van párnázva. Az érintésemre viszont a karja kimozdult, méghozzá olyan erővel, hogy a válla nem is bírta. Azt hittem végre megleckéztethetem, de ahelyett, hogy pánikolt vagy nyivákolt volna, még ez a birka volt az, aki nyugtatgatta az edzőjét, amikor második tárcsázásra se érték el a mentőket. „Még jó, hogy nem szúrtak le, máskülönben rég elvéreztem volna!” jelentette ki, azzal a bárgyú mosollyal az arcán.

Tovább is mesélhetném, de szerintem érted a lényeget. Ha csak egy kicsit használná ez az Első az eszét, máris kevesebb stresszel — meg persze ambróziával — járna a munkám, és ki tudja, talán még élvezném is!

De nem, ennek a golyósnak be kell bizonyítania mindenkinek…

Gondolataimat és monológomat egy eddig nem hallott üzenet vágja félbe: A Nagy Főnök látni szeretne!

Édes Istenem! Végre meghallgatásra leltek az imáim? (Igen, mi is szoktunk imádkozni.) Ennyi megpróbáltatás után végre felszabadulok, és remélhetőleg egy kevésbe elmeháborodott szorul majd védelmezésemre?

Mindent félredobva robogtam a kapukhoz, ahol az öreg Péter várt.

— Na mi a helyzet, újonc? Végre szólítottak?

— Igen! Eljött az én időm, úgyhogy kérlek, engedj be!

A kapuk kinyíltával valami vakító fényre számítottam, de ehelyett egy egyszerű fehér irodában voltam, aminek az asztalán egy fehér hangszóró pihent.

— Tudom, hogy felülmúlhatatlan a humorérzéked, Főnök, de nem gondolod, hogy ez a Charlie Angyalai utalás egy kicsit erős?

Kérdésemre nem maga a válasz volt a felelet, hanem a hang, amin érkezett, ugyanis a fajtátok Morgan Freeman nevezetű egyénjének hangját használta a Főnök:

— Jó reggelt, angyalom!

— Ezek szerint innentől kezdve szólítsalak Charlie-nak?

A hangszóró hangos hahotázásba kezdett, majd így folytatta:

— Nem te lennél az első, de nyugodtan megteheted. Legalábbis ha őszintén felelsz a kérdéseimre.

— Rendben, Charlie, hadd halljam, amit tudni kívánsz!

— Mi a véleményed a védelmezettedről?

Egy pár másodpercig haboztam, majd leesett, hogy ki az, akivel beszélek, így felesleges lenne visszafognom magamat:

— Gyűlölöm. Nemcsak őt, hanem az egész faját. Mindent félreértelmeznek, örömöt lelnek abban, ha fájdalmat okoznak a társaiknak, és őszintén hiszem, hogy a csábítók nélkül se lenne sokkal könnyebb dolgunk. Az egyetlen, ami miatt végigcsináltam, az a hitem volt. Hiszem, hogy van köztük olyan, akit érdemes védelmezni. Máskülönben nem bíztál volna meg minket ezzel a feladattal.

— Szóval, ha élve felgyújtanánk az Elsődet, és lenne nálad egy vödör víz…

— … Akkor cseppenként önteném ki a szeme láttára.

— Hányszor kívántad ezt, vagy valami hasonlót?

— Tudod, Charlie, a hatszáznyolcvankilenc-ezredik alkalomig még számoltam, de azután elfeledkeztem róla.

— Értem. Tőled balra van egy ajtó, kérlek, fogd meg a hangszórót és menj be rajta.

Egy vetítőterem volt az ajtó túloldalán, benne egy kényelmes fotel, mellette egy asztal és persze maga a vászon. Nem vártam meg az utasítást, inkább rögtön leültem és letettem magam mellé a hangszórót.

— Ez a kedvenc részem — szólalt meg Charlie —, mondhat bárki bármit, ez a hangot tényleg mesélésre alkottam, és most egy jó kis történet van előttünk.

A terem elsötétedett és a vásznon megjelent az én Elsőm fiatalabb változata, ahogy könnyes szemmel egy levelet ír, mellette pedig egy cipős-doboz van, tele különböző gyógyszerekkel.

— Ez nem sokkal a te munkába lépésed előtt történt. Az elődöd nem akadályozta meg, hogy egy lány összetörje a szívét. Ez a másik angyal is hasonló véleményen volt az emberekről, mint te, és ezt a lehetőséget bosszúállás tökéletes formájának tartotta, hiszen a gyógyszerek nem halálosak, csak az Elsőd gondolta így.

Éreztem, hogy valami nem stimmel ezzel a jelenettel, de mivel nem tudtam, hogy pontosan mi a gond, így inkább csöndben maradtam.

— Amikor megkérdeztem az elődöd, hogy mégis mi vezetett ide — folytatta a hangszóró — csak annyit felelt, hogy biztosan valamelyik csábító csavarta ki a dolgokat. El tudod képzelni mennyire meglepődött, mikor közöltem vele, hogy egyedül ő a felelős.

— A számlálója! — vágtam gyorsan a szavába, mintha valami nagy rejtély kulcsára leltem volna rá — látom a számlálóját, és mínuszban van! Mégis mit jelentsen ez, Főnök? Egy szellemet védtem ennyi ideig?

— Nem. Az Elsőknek ugyan van számlálójuk, de nem a saját, hanem az angyaluk idejét mutatják. Egészen idáig gyűjtötte az elődöd iránta táplált érzelmeit, majd szabadjára engedi őket, hogy a következő angyal foglalkozzon a következményekkel. A csábítóknak azért ilyen könnyű a dolguk, mert egy idő után az angyalok többségének elfogy a türelme, és gyűlöletükkel folyamatosan segítik a másik oldalt.

— Akkor a negatív csapások többsége nem is a csábítóktól származik, hanem tőlünk? Miért nem ölte meg magát?

— Így van, ami pedig az öngyilkosságot illeti, egyszerűen csak a fülébe kellet súgnom, hogy neki még feladata van ezen a földön — el sem képzelnéd, milyen gyakran beválik —, de a számláló neki is sokat jelent, igaz még a létezéséről sem tud. Ugyanis ha nem szólok közbe, az általa teremtett körülmények miatt meghalt volna, egy Elsővel kevesebb lenne, és azt nem engedhetem.

— Álljunk csak meg! Ez így nem helyes! Ezzel te sem vagy különb a csábítóknál! Ráadásul, ha az elődöm ennyire gyűlölte, akkor az én gyűlöletem…

„Tudom, hogy a lehetetlent kérem, de próbáld meg szeretni!”

Végre megértettem. Ezt a mondatot az utolsó angyal mondta nekem, akit feladatom megkezdése előtt láttam. Ezek szerint ő volt az elődöm, végigjárta ugyanazt a beszélgetést, mint én most, és kimondatlanul arra akart figyelmeztetni, hogy ne kövessem el ugyanazt a hibát, mint ő. Úgy látszik nem járt túl nagy sikerrel. Milyen csodálatos asztrális lény lehetek egy külső szemlélő nézőpontjából. Egy védtelen és tudatlan lényt hibáztattam olyasmikért, amiről nem is tudott, sőt, nem is tudhatott.

Miközben a mindennapok veszélyeitől megóvtam, nem figyeltem arra, hogy az élete mégis milyen irányba halad és a gyűlöletemmel milyen fájdalmakat okozok neki. Nem beszélve arról, hogy az utódom munkáját is rémálommá teszem.

— Pontosan, ahogy gondolod — jelentette ki büszkén a hangszóró —, ez a tudás és ami még fontosabb, ez a felismerés kell minden őrangyalnak ahhoz, hogy jól tudja végezni a munkáját. Senkit se hibáztathatunk olyasmiért, amiről nem tud, és nem is tudhat. Ugyanígy azzal se értem volna semmit, ha már a feladatod kezdetén elmondom ezt neked. Át kellett élned, és ezzel a fontos tapasztalattal kellett gazdagodnod, hogy tudd a tetteid és a viselkedésed következményeit, ami persze nem mindig téged, hanem másokat is sújthat. Lehet, hogy minden ember és az őket őrző angyalok is a tökéletes világra vágyik, de hidd el nekem, biztosan mind megőrülnének, ha teljesíteném a kérésüket. Most már tudod, hogy miért vagy angyal, mik a képességeid, és ami a legfontosabb, hogy mit kell tenned?

— Igen, tényleg védenem kell az embereket, nem csak a külvilágtól, de önmaguktól is. Azonban nem vihetem túlzásba a dolgot, hiszen ügyelnem kell arra is, hogy fontos tapasztalatokat szerezzenek maguknak. Ezt pedig akkor érhetem el, ha odafigyelek rájuk, és néha elengedem a kezüket. Egy szóval a feladatom az, hogy szeressem őket.

— Nagyon helyes! Most pedig menj és köszöntsd az utódod!

Sokkal tovább élünk a fajtátoknál és visszanézve nem is tűnt olyan hosszúnak az Elsőmmel töltött időm, mégis úgy éreztem, hogy egy örökkévalóságnyi idő eltelt azóta, mióta láttam volna az Első lépés szobáját. Ez a feladatunk megkezdése előtti utolsó pont, ahol még meggondolhatjuk magunkat, de eddig még senki sem fordult vissza, és ahogy megnéztem magamnak az utódom, ő se lesz különb. Ugyanazt az eltökéltséget láttam az újoncban, mint az elődöm láthatott bennem.

— Kitalálom, te leszel a világ legjobb őrangyala, ugye?

— Uram, így van uram! — harsogta vissza az ifjonc.

— Hagyd el a katonamaszlagot, és inkább jól figyelj ide, mert csak egyszer mondom el:

 

Nem lesz könnyű dolgod, és tudom, hogy a lehetetlent kérem, de próbáld meg szeretni. 

Humor

Variációk egy témára

Elolvasta:
74
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Valaki azt mondotta: a tükröt azért találták ki, hogy ne csak másokon nevessünk. De mi van akkor, ha ezt a bizonyos tükröt azok a mások tartják az arcunk elé?

 

 

 

AZ ISKOLAIGAZGATÓ — TANÁRI SZEMMEL

 

Arcvonásai energikusak, egész lényéből fölény és méltóság árad. Nem csoda, hisz több száz pulyának és minimum húsz felnőttnek parancsol. Tehát amolyan tábornokféle, sőt, tizedes, akinek a szavára elnémul a légy, megalszik a tej, s még a cipőfűződ is haptákba vágja magát.

Tekintete közömbös, ritkán néz a szemedbe, azt a látszatot keltve, mintha nem érdekelnéd. A valóságban persze pont az ellenkezője igaz. Még mielőtt megismernéd, ő már tudja, ki vagy, honnan jössz, mekkora a mellbőséged, kik a rokonaid. És a továbbiakban is türelmesen figyel(tet): hányszor borotválkozol, mikor ásítasz, hogyan vakarod a hátadat, kinek köszönsz kézit csókolommal, milyen lábbal keltél. Egyszóval érdeklődő típus, mindenről tud, semmi sem kerüli el a figyelmét, az egérlyuktól az iskola kéményéig.

Hangja higgadt, ítéleteiben tárgyilagos. Sohasem enged az indulatoknak, felülemelkedik a kicsinyes, egyéni szempontokon. Úgyszólván csak a köznek, iskolájának él, amit igyekszik is úton-útfélen a tudomásodra hozni. Percre bebizonyítja, mennyivel többet dolgozik, mint te, hány gyűlésen, értekezleten kell részt vennie, hol gyakran szégyenkezik miattad, mert ebben az iskolában a tanárok zöme lazsál. Ő mégis mindig kiáll melletted, megvéd a szülőktől, harcol a jogaidért, felemeli a fizetésedet anélkül, hogy a legcsekélyebb hálát várná. Hála? Nevetséges! Dolgozz jól, és kvittek vagytok:

Legyen egyéniséged! (Magyarán: csináltass sürgősen egyenruhát, s ha egy tyúkszemed van, még növessz egyet, nehogy kilógj a sorból. Végül is az iskola nem divatház, még kevésbé zsenik klubja, hanem munkahely, a megfelelő renddel és colstokkal.)

Valamennyi tanulót munkája arányában jutalmazd, vagy büntesd! (Más szóval: ha megbuktatsz valakit, gondolj arra, hogy ezzel magadat is blamálod, mert a bove maiori discit arare minor — a nagyobb ökörtől tanul szántani a kisebb.)

Órára ne vigy pálcát, még földrajz- vagy énekórára se! (Ez bizonyára azt jelenti, tarts tekintélyt, különben megnézheted magad.)

Mellőzd a bürokráciát, mely öl, butít, és tintába dönt! (A dirik világnyelvén: írj minél több vázlatot, jegyzőkönyvet, beszámolót! Így talán odafönt is észreveszik, milyen káprázatos munka folyik nála.)

A demokrácia azért van, hogy éljünk is vele. (De ha tényleg élni akarsz, jobb, ha meg se mukkansz többé. Helyette bólogass reggel, délben, télen, nyáron, esetleg álmodban is, és akkor garantáltan hosszú életed lesz ezen a pályán.)

Az iskolaigazgató mindenkinél mindent jobban tud. Számtanórán a számtan-, tornaórán a tornatanárnál. Ha véletlenül rosszkedvű, bemegy az órádra szórakozni. Ha haragszik, sem mutatja. Legfeljebb lecsíp egy kicsit a bruttódból, ellenőrzi a budit, vagy elpáholja a feleségét. Kedvenc mondatai: a vezetőség majd eldönti, holnap tanári értekezlet, szavazásra bocsátom. Ki vállalja önként?

Az igazgató ritkán dönt önállóan, ezért jóformán semmiért sem felel. Kirúgja a takarítónőt, nem kapsz jutalmat, fizetésemelést? Így határozott a gazdasági vezető, a helyettese, a szakszervezet. Vagyis nem hibás, ő mossa kezeit. Kivéve, ha a saját prémiumáról van szó. Ilyenkor jól kinyújtja a kezét, és belemarkol a menzába, kertbe, túlórákba is. Ennek ellenére ő a legszegényebb, legkihasználtabb és legesendőbb értelmiségi, aki nem Fordon furikázik a hivatalba. Ő ad neked kenyeret, biztosítja a munkához való jogod. Miatta ragyognak a csillagok, és nem dől össze a magyar tanügyi rendszer. Ja, csak vegetál néhány évtizede.

 

 

A TANÁR — IGAZGATÓI SZEMMEL

 

Arcvonásai lágyak, egész lényéből határozatlanság és laposság árad. Pedig nemegyszer több száz pulyának parancsol. Tehát amolyan tábornokféle, sőt, tizedes kéne, legyen, akinek a szavára elnémul a légy, megalvad a tej, s még a cipőfűződ is haptákba vágja magát.

Tekintete érdeklődő, többnyire egyenesen a szemedbe néz, azt a látszatot keltve, mintha roppant érdekelnéd. A valóságban persze pont az ellenkezője igaz. Alig ismerted meg, máris elfelejtett, nem érdekli, ki vagy, hova tartasz, mekkora a mellbőséged, kik a rokonaid. És a továbbiakban is következetesen elhanyagol. Fogalma sincs, hányszor borotválkozol, mikor ásítasz, hogyan vakarod a hátadat, kinek köszönsz kézit csókolommal, milyen lábbal keltél. Egyszóval indifferens típus, semmiről sem tud, minden elkerüli a figyelmét, az egérlyuktól az iskola kéményéig.

Hangja türelmetlen, ítéleteiben szubjektív. Mindig átadja magát az indulatoknak, nem emelkedik felül a kicsinyes, egyéni szempontokon, úgyszólván csak magának él, bár ezt is következetesen titkolja. Percre bebizonyítja, hol, mikor, mennyit dolgozik, hány gyűlésen, értekezleten vesz részt, ahol állítólag agyba-főbe dicsér. Holott abszolút közismert, miszerint majdnem sohasem áll ki melletted, bemárt a szülőknél, kétségbe vonja a jogaidat, sokallja a fizetésedet anélkül, hogy a legcsekélyebb mértékben szégyellné magát. Szégyen? Nevetséges! Tarts be néhány szabályt, és semmi baja veled.

Tiszteld az egyéniségét! (Magyarán: ne ragaszkodj az egyenruhához! Ha másnak két tyúkszeme van, ő egyet akar, csakhogy kilóghasson a sorból. Végül is az iskola nemcsak munkahely, hanem divatház is, és egyben a zsenik klubja rend és colstok nélkül.)

Valamennyi tanárt munkája arányában jutalmazd vagy büntesd! (Más szóval: ha kitüntetsz valakit, gondolj arra, hogy ezzel saját magadat is kiemeled, mert a bove maiori discit arare minor — a nagyobb ökörtől tanul szántani a kisebb.)

A tanáriba vigyél mindig pálcát, még gyűlésekre és pedagógusnapra is! (Ez bizonyára azt jelenti, dobd sutba a tekintélyelved, különben megnézheted magad.)

Mellőzd a bürokráciát, mely öl, butít, és tintába dönt! (A tanárok világnyelvén: írass kevesebb vázlatot, jegyzőkönyvet, beszámolót! Így talán odafönt sem veszik észre, milyen káprázatosán lazsál.)

A demokrácia azért van, hogy éljünk is vele. (Viszont, ha megmondod a véleményed, nem bólogatsz neki reggel, délben, télen, nyáron, esetleg álmodban is, garantáltan rövid életed lesz ezen a pályán.)

A tanár példátlanul tájékozatlan, bármilyen órán is asszisztál. Ha véletlenül rosszkedvű, felkeres az irodádban, és gyorsan elveszi a te kedvedet is. Ha haragszik sem titkolja, megbírálja a bruttódat, lesz… a budit, vagy elpáholja a feleségét. Kedvenc mondatai: azt majd én fogom eldönteni, a francba a tanári értekezletekkel, holnaptól csak a kutyámra szavazok, vállalja az igazgató, ha nincs jobb dolga.

A kollega rendszerint nélkülünk dönt, ezért egy sereg dologért egyedül ő a hibás. Ha tehetné, kirúgná a takarítónőt, lecsípne az igazgatói prémiumból, s az övét fölemelné. Hasznot húz a menzából, kertből, túlórákból. Ennek ellenére ő a legszegényebb értelmiségi, aki nem Fordon furikázik a hivatalba. Ő ad neked kenyeret, biztosítja a munkához való jogod. Miatta ragyognak a csillagok, és nem dől össze a magyar tanügyi rendszer.

Igaz, csak vegetál néhány évtizede.

 

 

Humor

Versdublőr

Elolvasta:
49
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Az alábbi írás képzett kaszkadőr, kis sminkkel úgy néz ki, mint egy vers.
Ugrik, esik, verekszik, nekimegy a falnak, ha kell. Sőt, gond nélkül felejtődik – és
ezt önként vállalja akár a többi írásom helyett is… 🙂

 

 

 

Rajzfilmdublőr a kedvesem.

Nagyon sokat dolgozik,

nélküle becsuktak volna

a legnagyobb rajzmozik!

 

A szép, kényes szupersztárok

csak a sikert kedvelik,

amikor csak módjuk van rá,

mulatoznak reggelig,

 

de, ha jön a forgatáson

egy veszélyes jelenet

– mi esetleg sérüléssel,

fájdalommal fenyeget,

 

jeleznek a kaszkadőrnek:

– No, komám, most Te gyere!

– Dublőrnek a bátorság, az

ügyesség a fegyvere…

 

Kedvesem volt Maci Laci,

ő esett le a fáról.

Ő, aki a harkály helyett

a fejével kopácsol.

 

Őt fogta meg Jerry helyett

tizenötször a csapda.

Büszke volt, hogy a nézőket

számtalanszor becsapta.

 

…De a gázsi csak tört része,

mint egy rajzfilm-színésznek.

 

A hős rajzfilm-kaszkadőrök

nyom nélkül elenyésznek.

Humor

Picimicikum

Elolvasta:
47
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

 

— Hé, Gábor, ezer éve nem láttalak! Hol dolgozol?

— A szalonnagyáramban, testvér.

— Jaj, szegény! Szörnyű lehet ott a bűz…

— Nem értem. Már miért lenne?

— A disznók…

— Disznó!? Ja, a sertés, ormányos mindenevő állat, ami hízik. Kondában él. De mi van vele? Nem értem, hogy kerül a képbe?

— Ő az alapanyag, nem?

— Na, akkor valami másra gondolsz, mert én egy élőlényre asszociáltam, te pedig anyagi síkra vezeted a dolgot.

— Igen, mert ugye, miután ezeket a kövéredni vágyó evőgépeket megbökik, perzselik, vagy forrázzák, többek között szalonna lesz belőlük.

— Ó, de el vagy tájolva! Azt hittem a mai világban ilyen ódon gondolkodás már nincs is!

— Egyébként mekkora a gyárad?

— A laboratóriumlakásom huszonhat négyzetméter és ugyanakkora a raktárhelyiség. Minden reggel viszik a kész terméket, és egy brakomicikumin kapszulával négy másodperc alatt kitakarítják.

— De hol tartjátok a disznókat?

— Na, utánanézek a Google-ben, úgy, mint disznó, kan, koca, malac. Valami dereng, mert nagyanyám falun élt, mintha röfögött volna neki valami egy bekerített területen, de még mindig nem tudom, hová akarsz kilyukadni.

— Már nagyon ideges vagyok. Disznó nélkül nincs szalonna!

— Nem szeretem az akkora marhaságot, mintha azt mondtad volna, szalonna nélkül nincs disznó.

— Barátom, a kijelentésed tökéletesen fedi a valóságot, mindegyik hájgombócot toka, oldal, és ki tudja, mi mindenféle zsírréteg fedi.

— Értem. Nem értem. Na figyelj! A teljes gyártásmenetet nem árulhatom el, magunknak készítenék konkurenciát, de elmondom, hogy az alap a brahomactomitikum cukinulis három vegyértékű formája. Gyere, igyunk egy pohár zöttyklöt! Megmutatom a gyári munkahely-lakásomat.

— Mi az a zöttykl?

— Csakemikum kiméndioka.

— Én kenyeret eszem, meg húst, gyümölcsöt és zöldséget.

Gábor, aki már nagyon régen utat változtatott, el is felejtette, hogy ilyenek is léteznek. Az a fajta ember volt, aki csak arra emlékezett, ami neki jó, vagy fontos. Nagy szemeket meresztett, nem értette, mit beszél egykori barátja.

Előbb hívni akarta a mentőket, aztán úgy gondolta, talán nem közveszélyes. Még mosolygott egy keveset, majd egy mondvacsinált kitalációval hirtelen búcsút intett és besétált a kórterembe.

A doktor rázárta az ajtót, megvolt az aznapi beszélgetés. Nincs változás, gondolta, aztán a vizsgálóban kinyitotta a hűtőszekrény ajtaját, kivette az otthon készített lapicimpumpoid bőrsajtot, valamint szemcseppentővel létrehozott némi házi jellegű kenyeret, és falatozni kezdett.

Humor

Le a szilveszterrel!

Elolvasta:
68
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Az dobja rám az első követ, aki soha, de soha nem esett az alább felsorolt bűnök egyikébe sem!

Szilveszter…! Az őrület éjszakája. A tűzoltók orvosok és rendőrök réme. Amikor mindenki kirúg a hámból. Sokan meg be… Akad, aki halálra zabálja magát. Mert enni illik… Az ünnep, amely után többhetes fogyókúra következik, „méregtelenítés”, diéta, és minden jó megvonása. Amely előtt az emberek kölcsönt vesznek fel, hogy legyen, miből finanszírozni a sok drága ételt-italt, amelyet meg kell enni, „ha már kifizettük”, a méregdrága vendéglőt, zenészeket, esetleg a külföldi utazást és utána a gyógyszereket. Az éjszaka, amelyen ciki lefeküdni, melynek következményeként a biológiai óra felborul. A másnap délig alvás illúzió.

A szervezet egyrészt tudja, hogy nappal van, másrészt akadnak jótét lelkek, kinek áldásos tevékenysége és a technika vívmányainak következtében időnként megpendül a telefonod: SMS érkezett. Vagy e-mail. Vagy… A tartalmát ismered… BÚÉK különféle változatban előadott közhelyei. S ha barátaidat netán jól beidomítottad, akkor nagyon kedves a bankod, a telefonszolgáltatód, a… robotja. Vagy ismeretlenek csengetnek BÚÉK-ot kívánni vajmi kis jövedelem reményében, éljen a piacgazdaság. Jaj, ne felejtsem a másnapi „morzsát” hiszen a töménytelen mennyiségű finomságot „el kell fogyasztani”. Akkor is, ha belebetegszel. Úgyis marad, a rothasztó baktériumok örömére. S ha szervezeted elég erős, és túlélte Szilvesztert, a morzsa már garantáltan megteszi hatását.

S ha a szilveszteri éjszakai táncmulatság után nem fibrillál még az éltető motrod (szíved), hogy adj munkát az intenzív terápiának, akkor petárdával kell kísérletezni, hátha a plasztikai sebészek tétlenkednek. Legjobb, ha egy autó szélvédőjére dobod, vagy egy hölgy lábára, hátha beleesik a csizmájába. (Mindkettő saját vagy közvetlen baráti-köröm kalandja). Mindenesetre valami őrültséget kell csinálni. A sportosabb alkatúak felmehetnek például —15 fokban a Cenkre. Na persze, nem a szerpentineken, mert a Gabony-lépcsőkön izgalmasabb. A hegyi mentők és az ortopédek máskülönben unatkoznának. A további gyakran előforduló szilveszteri tevékenységekről a bőrgyógyász-venerológusok és a nőgyógyászok tudnának mesélni, s a rendőrök s a toxikológusok tudnák kiegészíteni tapasztalataikat.

Nem folytatom ezen éjszaka őrültségeinek felsorolását, esetleg felhívnám még a figyelmet, hogy sokan magukkal hordozzák a székely személyit[1], mert hát a piros szín fokozza a hangulatot, főleg, ha már kevés a vér az alkoholodban, ahogy ilyenkor dukál.

Akadnak ugyan már olyan vén szotyrok is, akik kevesebb adrenalin-termeléssel is beérik. No de a kalóriaszegény étrend jótékony hatása itt is adott, az egy hét alatt sem helyrebillenő biológiai óra és a „kóstold meg az enyémet is”. Ezen is túllépve, még egy nagy dilemma is felmerül.

Hol?

E sarkalatos kérdés eldöntését minden évben Camp David-i egyeztetések előzik meg. Kijelentettem:

— Itt nálunk!

Férfi vagyok, mi a szösz! E kijelentés olyan határozottra sikerült, hogy ellenvetés nem akadt. Igaz, a tárgyalások végén magunkra maradva nejem kérdően nézett rám határozottságom okát kutatva.

— Majd meglátod! — nyugtattam meg.

Amikor hajnali fél ötkor két kilóval s némi kezdődő epegörccsel gazdagabban barátaink egyre halogatták a távozást a kinti —15-re gondolva, diadalmasan néztem feleségemre:

— Na, látod, ezért!

Nem értettem a sokatmondó fejcsóválást. De a BÚÉK-ot kívánó SMS-ek, félretárcsázott hívások és piacgazdaság-szülte boldog újévet-kívánók által rendszeresen megszakított álompótlási kísérletek után reggel a konyhába léptem, fejem az égnek emeltem a harmadik parancsolat megszegése közben a bombatámadás látványától.

Kegyetlen feleségem van. Kijelentette:

— Én pedig ezért kérdeztem… Te mosogatsz…

Bosszút álltam. Tudom, nem szép, de néha jót tesz az önbecsülésnek.

— Te meg takarítasz! — feleltem azon gondolkodva, hogy ezt a napot miként lehetne törölni a naptárból…

 

 

 

[1] Hülyegyerekeknek: bicska

Humor

Jaj, Tivadar!

Elolvasta:
58
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

 

Rekken a hő, permetező csendes eső kéne, de gyorsan!
Vagy zivatar…. Jaj, Tivadar, most ne zavarj ebben a pózban!
Hinta ölén szinte hülyén bambulok én, ép eszem átok –
Tiszta az ég, nap heve ég, ejnye, elég! Épp meditálok…

 

 

 

 

 

 

Humor

Hibás kamuflázs, avagy homok a gépezetben…

Elolvasta:
59
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

A féreglyuk vége egy fákkal sűrűn benőtt területen tátongott, a „férfi” — mert férfi testet kapott — ügyetlenül próbált felállni. „Állnia” kellett, hiszen ezen a planétán a humanoid egyedek „két végtagjukon járva” közlekednek. Neki ez igen furcsa lehetett. Náluk a 3457-JK galaxis 124. bolygóján, lebegve jutottak egyik helyről a másikra, ezért aztán felettébb érdekes volt kipróbálnia ezt az új helyváltoztatási formát.

Megállapította, járás közben különös bizsergést, fáradságot észlel, most már tudta, miért kell ezen a „testen” a tömérdek izomköteg. A szőrzettel sem tudott megbékélni, ami beborította a testet, helyenként egészen sűrűnek találta, de mindegy, ezt kapta a csapattól, azt mondták, hogy majd megszokja. Fintorogva húzta el a száját arra gondolva, hogy mennyit kell még gyalogolnia, míg eléri a kitűzött kutatási célját, pedig az otthoniak egészen pontosan a cél mellett nyitották meg a féreglyuk végét. 

Meglepődve vette észre, hogy ennek ellenére elég gyorsan haladt két fura végtagján. Sosem gondolta volna, hogy szerény kis tudós létére idáig el fog jutni, hogy a csillagrendszer egy másik bolygójának élőlényeit, viselkedését figyelheti meg észrevétlenül közéjük vegyülve, és rengeteg újdonsággal szolgálhatja Mesterét, népét. Már régóta látogatták a Földet, a mester csak egyszerűen, Dlöf-nek hívta, mert így titokzatosabb volt, ha mások előtt kellett említenie.

A fákkal sűrűn teletűzdelt terület végére ért és kikukkantott az erdő fái közül, hogy merre vegye az irányt, sietnie kell, mert kevés időt adtak neki a feladatra. Valami épület mellett találta magát, fából volt az is, mint az erdő körülötte. Ijedten visszarebbent, amikor először meglátta a kis növésű humanoid egyedet, de aztán a kíváncsiság győzött az óvatossága felett.

Próbált minél lassabban közeledni, hogy ne rettentse meg a „gyermeket”, mert közben a karján levő térdimenzionáló készülék egyéb tudását is gyarapította, és ezen keresztül küldte az üzeneteit a bolygójára. Segítségével kikereste miféle egyedet sodort elé a véletlen. Így aztán rögtön tudta, nemigen kell félnie tőle, hogy megsebesíti, vagy rossz esetben megsemmisíti a testet, amiben igencsak feszengett most is.

Ebben a pillanatban a humanoid egyed befókuszálta a szemeivel és legnagyobb meglepetésére sikkantott, vagy valami hasonló hangot adott ki. Sőt kommunikálni kezdett, vele.

— Hát te meg hogyhogy itt vagy? Hogy kerülhetsz te ide? Kiugrottál a mesekönyvemből? — kérdezgette elképedten, miközben közelebb jött hozzá és alaposan megnézegette magának.

— Szerintem senki nem fogja elhinni nekem, ha hazajönnek! Minimum bolondnak néznek! — motyogott magában és kerülgette, bökdöste apró ujjaival. Amikor alaposan körbenézegette, előkotorászta a táskájából a telefonját, gondolta megörökíti a hihetetlen kinézetű egyedet, még most is azt hitte csak valami jelmez lehet, de igen élethű lett az már egyszer biztos…

Kattintott párat és elküldte minden föllelhető ismerősének netszerte.

— Még az a szerencse, hogy nem vagyok olyan ijedős fajta — morfondírozott a „lány” félhangosan.

A férfi rákérdezett:

— Miért kellene tőlem félned? Talán a külsőm nem a megszokott errefelé?

— Hát, nem mindenki ilyen edzett, mint én, aki netes fantazykon nevelkedett és nem mellékesen az erdő közepén lakik — felelte a lány.

— Szóval szokatlan a külsőm?

— Az… enyhén szólva.

— De miért, hát ki, vagy mi vagyok én?

Erre a lány megragadta a karját, magával cibálta a házba és odaállította egy ezüstösen csillogó nagy tárgy elé. A férfi nem tudta, hogy mi az a tárgy, de mi tudjuk, egy tükör előtt állt, pontosabban mondva egy talpig tükör előtt. A lány mellette valóban sokkal másabbul nézett ki, mint ő. Ő sokkal szőrösebb volt, míg a lánynak a haja volt csak fekete, neki az egész tömött szőre feketés, a kinövésekről a fején már nem is beszélve…Talán a cég hibázott, amikor ezt a testet kiosztották számára, s nem a megfelelőt adták, most már látta…

— Tényleg, akkor én mi vagyok?

— Biztosan akarod tudni? — kérdezte a lány.

— Akarom.

— Maga vagy az Ördög.

 

 

 

 

 

Humor

Fogas vers

Elolvasta:
60
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Jaj! A fogamba hasított…

Mit tegyek? Fáj nagyon…!

Sztorikra gondolok, magam

Ezzel vígasztalom.

 

Kolléganőm minden férfit

A lábáról ledönt:

Fiatal, csupa báj, kellem,

Fogsora, mint a gyöngy!

 

Az enyém? Kritikán alul,

Hiába hódolok

Nektek, bús Kosztolányival

Szólva, óh, Ódolok…

 

Gondoltam egyet, megkérdem

A boldog hölgyet én,

Mondja meg, mivel ápolja…

Csillogó, hófehér.

 

Lenézőn, picit sértetten,

Némán nézett reám…

Kritika felém, gondoltam,

Összeszorítva szám.

 

A válasz nem hagyott nyugton,

Pár nap, hogy elhaladt:

Árulja el, ha nem titok…!

Hirtelen mozdulat…

 

Mosolyféle… Kiemelte

Ajkának gyöngysorát…

Azóta mély tiszteletem,

Fogorvos-tudomány!

 

Humor

A költő légyottja

Elolvasta:
48
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

 

Együtt bandáztam

tegnap az Éjjel,

rólad meséltem

szenvedéllyel,

dicsértem mosolyod,

gyöngyöző kacagásod,

darázsderekadat, 

csábító csípődet,

mennyei gyönyörök

forrását, a szádat,

minden szerelmi praktikádat,

csillogó szemeid

mágikus sugarát.

Az Éj felnevetett,

majd legyintett,

aztán megintett,

jó lesz vigyáznod

az Isten megáldjon,

túl sok volt este a pia,

ebből nem lesz elégia,

másfél órája udvarolsz

e szoborszép lánynak,

kinek bár karcsú a teste

– ám csalóka az este ,

csókos szája merev és hideg,

bronzból van melle s szíve.

 

 

Humor

Disznótoros Szentmihályon

Elolvasta:
63
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Előmottó: Alábbi írást, csak és kizárólag férfiembörtársaim olvassák, mivel asszonyembör ha olvassa, lehet hirtelen felindulásból történő szemvilágkikaparás áldozata lennék.

 

Elég furcsa, hogy a Nemzetközi Férfinapot pont olyan időszakra tették a nagyokosok, amikor az igazi parasztembör a levágandó kocája sonkáit méregeti inkább. Disznótorosra készül, melynél okosabb kulináris és egyéb élvezeteket el sem lehet képzelni.

Ezért hát engedd meg kedves férfitársam, hogy tanulságként leírjam neked azt a régi disznótorost, mely a Szeged melletti Szentmihályon egykor megesett.

Igaz, arrafelé agyonhallgatják a történetet, hiszen melyik szentmihályi kikapós asszony nem irigykedne, hogy nem vele történt meg. Persze a végkifejletet szívesen kihagyná a történetből.

Patkós Jankó, aki a szegedi Hangász utcában lábszomszédja volt Dankó Pistának, a híres cigányprímásnak, igencsak értett a kannarázógatáshoz, na, meg a Böske pendelyének emelgetéséhez.

Tudományát kiszélesíteni egyáltalán nem esett nehezére. Ennek gyakorlására ki-kijárt a szentmihályi Fehér-partra horgászni.

Hogy halat fogott-e, arról nem beszél a fáma. De arról igen, hogy Böske epésen megjegyezte nékie, miközben Jankó nadrágjából szedegette ki az odaakadt horgokat:

— Te, Jankó, mék vót az a harcsa, aki tégöd így mögakasztott?

— Jaj, te má, Böske, el nem tudod te azt hinni, milyön nehéz vót húzni-vónni azt a több, mint ötven kilósat, amelyike ráakadt a horgomra. A beste nem adta ám magát! Hiába vót mindön, beakadt az a nádizsombékba, s úgy mögpattant előlem, hogy a végén én akadtam horogra.

Persze, Jankó azt már nem árulta el, hogy azt a harcsát szentmihályi Pösze Marcsának hívták.

De hívták azt Julcsának is, Pannának is, meg ki tudja minek. A szentmihályi anyakönyv nem maradt ránk, melyben az összes akkori hajadon lyányka bejegyzésre került.

Kérded tőlem, tisztelt olvasóm, hogy miként került Patkós Jankó Szentmihályra? Elmesélem én, mert Nepomuki Szent János, aki rajtam kívül még ismeri az esetet, nem fogja. Azóta megmerevedett a nyaka a sok nevetéstől, amit akkor kapott. Magam komoly úriemberként nem tehetem, hogy kinevessem Jankót, így nyugodtan tudom a betűket róni.

Az pediglen úgy történt, hogy Szentmihályon egymásra talált két gerlice, s ha már egymáséi lettek, hívták a papot, megesküdtek örök hűségre egymásnak.

Nevüket rejtse jótékony tisztelet. Igaz a történet úriember módjára ért véget, de ki tudja ki milyen galádságot olvas ki belőle.

Szavam ne felejtsem, az Ámen után pediglen héthatárra szóló lakadalmat csapott az ifjú pár. Ahhoz pediglen meghívták a fiatal Dankó Pistát és cigányzenekarát bazseválni.

Dankó már akkor olyan szívszaggatóan tudta húzni a nótát, hogy a darvak zokogva hullottak alá. Ha pediglen vidám Dankó nóta járta, az összes szentmihályi baromfi együtt ropta a násznéppel.

Jankó pediglen a zenekar kannaveregetőjeként akkor düllesztette ki legjobban a mellét, s akkor sugárzott legszebben fekete szembogara, amikor a menyasszony feléje fordult a táncban.

De a menyasszony sem volt rest felfújni picinyke szájával azt a fátyolt, hadd lássa az a szép szál cigány legény, hogy az ő szeme is izzik, mint az őszi haraszt, amikor égetik.

A lakadalom végén a hálás vőlegény az egész zenekart meghívta a házukhoz a téli disznóvágásra.

Mivel az pediglen messze volt, így esett meg — mint fentebb írtam —, Patkós Jankó egész nyáron a Fehér-parton harcolt a ficánkoló harcsákkal.

Amikor pedig eljött a disznóvágás, meg is jelent a zenekar. Húzták a nótát a pörzsölésnél, a kolbász-hurka töltésnél, de még a disznósajt préselésénél is jelen voltak. Az esti torra már mind a segédek, mind a háznépe igencsak elázott az ágyaspálinkától, meg a homoki vinkótól. Akadoztak a nyelvek, homályosan láttak a szemek.

Észre sem vették, hogy a kannarázogató romagyerek, s a ház asszonya jobb híján, a Füstölő-házba bújt be.

Nem is lett volna az baj, hiszen kíváncsi szemek nem látnak be oda. Azonban itt most nagy kalamajka keletkezett. A ház ura ugyanis a füstölőt összetévesztette az udvari latrinával, s dolgát végezni befordult oda.

Amint befordult, úgy ki is tántorgott onnan, mert a homályban felfedezni látta az ő hites feleségének meztelen körvonalát, s egy férfialakot. A sikongatásokból, nyögésekből pediglen megállapíthatta, hogy nem a sódart akasztják ott a füstölő rúdra.

A benn lévők a nagy etyepetyében semmit nem vettek észre.

Annál inkább a felszarvazott férj bosszúját! Az ugyanis fogta magát, s alátüzelt a füstölő háznak.

Meddig aszalódott ott a szerelmes pár, ki tudja. A mulatozók is csak annyit láttak, hogy kicsapódik az ajtaja, s Jankó szűzanya meztelen rohan át az udvaron, ki a kapun, neki az országútnak. A dühödt férj pediglen szitkozódva, átkozódva, vasvillával kergeti.

Amint Jankó Nepomuki Szent János szobrához ért, akkor döbbent rá, hogy biza, nem Szegedre vette az utat.

Szerencséjére addigra üldözője elfáradt, s az sírva, átkozódva rogyott le a szent lábához.

— Mit vétettem én, ó, mit? Ezt a cafkát mindig jól tartottam, mindent megadtam neki, amit kért. És tessék, most megcsalt.

Nepomuki Szent János alig bírta lenyelni a nevetését, melyet a látványtól kapott, s így szólt a felszarvazott férjhez:

— Az asszonyok már csak ilyenek. Ők nem csak férjet akarnak maguknak, hanem férfit is. Ha nem vagy jó férfi, megcsal, ha tetszik, ha nem.

Megértette a szent beszédét a férj, s nem törődve Jankóval, hazakullogott, s úgy lekapta az asszonyt, s oly alaposan megdöngette, hogy attól kezdve más férfi már nem is kellett annak. A döngetés módját nem árulom el, találja ki mindenki vérmérséklete szerint.

Az eset valódi károsultjai azonban a szentmihályi hajadonok lettek, mert Jankót többé nem látták a Fehér-parton horgászni.

A mostani szentmihályi lányok sem beszélnek róla, hiszen reménykednek, hátha Jankó újra felbukkan.

 

Humor

MODERN RÓMEÓ PANASZA

Elolvasta:
41
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

 

(Több erkély, mint Júlia…)

 

Hívtál Júliám

s pontban itt vagyok,

de mely erkély rejt?

Sok közt tobzódom

fellelni téged

édes titkunkkal,

ám hol a létrám

osonni csókért

becézve karod?

Pókemberként nem,

még ha gyertya ég

világos jelként

sem mászom oda –

fóbiám legyűr,

Shakespeare nem írta.

 

Na de csitt, lelkem

s várj még Júlia!

Nyitókódot adj –

küldd sms-ben

s hogy ajtód hanyas –

lifttel megyek fel.

 

 

Humor

Jó móka volt…

Elolvasta:
52
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Jó móka volt…

Gokartoztunk nem oly régen,
én is nyomtam ám a gázt,
mégis a sok versenyzőtől,
kaptam néha majdnem frászt…

Volt szép sapkám, bukósisak,
meg amit csak akartok,
hálistennek nem lett bajom,
nem is lettem a bajnok…

Tetszett ez, mert jó volt nagyon,
akadt kanyar, sebesség,
elszédültem a végére,
hiába a tehetség…

Volt amikor belém jöttek,
volt amikor fékeztem,
mégis jó volt ott veletek,
jó móka volt, élveztem…😀

Humor

Eggyel kevesebb

Elolvasta:
41
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Ha valaki úgy gondolja, hogy értekezésem mérsékli otthoni gondjait, és kutatásaimat a továbbiakban egy jelképes összeggel kívánja támogatni, annak elküldöm számlaszámomat!

 

Szüleink már hosszú évekkel ezelőtt eltávoztak, gyermekeink is jó ideje kirepültek, ketten lakjuk párommal nagy, háromgenerációs házunkat.

Igazság szerint csak akkor találkozunk, ha mindketten akarjuk.

Van úgy, hogy csak onnan tudom, hogy nejem is itthon van, ha egyéb jelekből kikövetkeztetem.

Ilyen az, ha a mosogatón a vízszűrő kallantyúja más állásban van, mint ahogy utoljára hagytam, a kenyereskosár máshol van, van egy kis kávé a kotyogóban (ennek külön meg szoktam örülni, meg is iszom rögtön — na, ő meg innen tudja, hogy én is itthon vagyok) — na, és a WC ülőke le van hajtva.

Ellentétben másokkal, ez nálunk nem kardinális kérdés. Én felhajtva hagyom ott, ő lehajtva — ennyi. Soha, még az elmúlt negyvenhárom évben nem szóltunk egymásnak emiatt.

Nos, lányom és kis unokám, amíg az új lakást intézik, átmenetileg hazaköltöztek.

Az egyensúly elbillent a lányok javára, gyakorlatilag minden alkalommal lehajtva találom az ülőkét.

Tudatosult bennem a probléma. Tíz-tizenöt éve észre se vettem volna, de mostanra mindennapos táplálék kiegészítőnek számít nálam a szabalpálma kivonat, és a derekam is fáj… Viszont családom nőtagjait mindenkinél jobban szeretve, méltatlannak érzem, hogy szóljak emiatt.

Férfitársaim! Megoldottam a kérdést! Sok veszekedés, súlyosabb esetben válóper is elmaradhat!

Megemlítettem a lányoknak, hogy amennyiben lehajtott ülőke mellett húzzák le a WC-t, a víz felfröccsen az ülőkére, és szennyezi azt!

Nos, azóta ahányszor kimegyek, felhajtva találom az ülőkét…

Kíváncsi vagyok, mennyi idő múlva fogom magyarázatomat úgy visszahallani, hogy — „Brit tudósok megállapították, hogy…”

Humor

Igény

Elolvasta:
50
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Éjszaka egy költemény,
reggel harmat és napfény:
ez a napi eredmény.

Éltet engem a remény,
hogy jó az a szerzemény,
árad belőle a fény.

Ezt fokozza a sok -ény,
élvezheti a szegény,
gazdag s minden élőlény.

Megvan bennem az a kény,
ne bántson a vélemény,
sem semmilyen körülmény.

Elkészült a szerzemény,
akármilyen rossz szegény:
akad azért rá igény.

Humor

Ott lógott előtte…

Elolvasta:
51
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

Úgy nézett ki, hogy átgondolt szándékkal lép a terembe, kezében hosszú pengéjű kenyérvágókéssel. Felkapcsolta a villanyt, be sem akarta csukni maga mögött az ajtót, de akkor szembesült a látvánnyal. Tétován hátranyúlt és a kilincset eltalálva visszataszította az ajtót.

A helyiséget áthatotta a fanyar illat, vagy inkább bűz. Ott lógott előtte… Vajon mennyi ideje? Napok, hetek, talán hónapok óta? A zsineget is kikezdte már az idő.

Belépés előtt azt gondolta, hogy nem fog önmagának külön filozófiaórát tartani, a bámulgatás szépségét is átengedi másnak, de most csak állt megkövülten. Bal kezének mutatóujjával bökött rajta egyet, ettől elkezdett himbálózni… Már olyan volt, mint egy túlérett gyümölcs, amit lefúj a szél. Megijedt, nem szerette volna, ha épp a lába elé zuhan…

Közelebbről még fanyarabb lett a szag. Rendkívül pragmatikusan, amolyan túlzott objektivitással nézte. „Mi lenne, ha levágná?” Erre gondolt, aztán megsajnálta a zsineget, kár lenne érte. Ennek a függőnek már úgyis mindegy. Utoljára, valamikor a tél kezdetén, még boldog, pirospozsgás formában látta. Tényleg, akkor három hónapos lehet, mert azóta sehol sem találkoztak!

Az illendőség azt kívánja, hogy használja azt a kést, ha már bevitte.

Emelte, és hosszában vágott egy jó nagy szeletet a kőkemény húsú, ínycsiklandozó füstölt sonkából.

Humor

Már megint vonaton…

Elolvasta:
46
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Kedves Péter, ez még humornak is gyengécske, sajnálom.

Ide gyertek, emberek, itt a sörpad, a túlsó oldalon hadd hortyogjon a jónép. Alul a kerekek, felül Lajos horkolása nyugtatta a hangulatot. A vagonban néhány negyven körüli öregasszony sikítozott. Az ingázók vagy aludtak, vagy nem hallották, vagy talán ittak, dohányoztak, esetleg kártyáztak.
Az alvó Lajosokat néha kizökkentette a lapok csattogása. Egy fejkendős, visító hangú néni odakiáltott.
– Emberek, ne hagyják azt a kisfiút dohányozni!
Nem értette, miért röhögnek még a horkoló Lajosok is. Sanyika azon az éjszakán jól aludt a gyárban, alemezvágó zsilotin alatt. Ritka békesség töltötte el, barátjával megbeszélte, hogy még véletlenül se taposson senki az indító pedálra. Most, térdig velúr csizmában, letűrt galléros irhával szívta magába a konzerváló dohányfüstöt, amin a sokat látott, negyven körüli anyókák mellett leengedett ablak, gyors légkondicionálóként enyhített.
– Ide-ide, emberek, itt a sörpad!
Kiáltotta valaki, de a néni gyereket szeretett volna menteni.
– Hány éves vagy, kisfiú?
– Harminc.
Mondta eldönthetetlen, komoly-humor mosollyal Sanyika, aki akkor még öregítette magát, mert igazából huszonkilenc volt. Családi sajátosságból kifolyólag tizennégy, tizenötnek látszott. Nagyon hosszú ideig nem találkoztunk, így csak tippelni tudok, hogy negyven évesen huszonkettőnek, ötven évesen harmincnak, hatvan évesen meg olyannak néz ki, amilyen most.
– Kisfiam, ne hülyéskedj velem!
Sanyika mélyet szívott a dohányzó fülke füstjéből, majd előreballagott és megmutatta személyijét. A negyven körüli néni kivirult, mire Sanyika visszaült, ledobta fejéről sötét kendőjét, szétkócolta a haját, lenyúlt tömött rafiaszatyrának aljára és előhúzott egy pipát.
– Ha ez a majdnem velem korú tizenöt évesnek látszik, akkor én sem lehetek tizennyolcnál több!
Rágyújtott. A dohányzó vagon dohányzott, benne az emberek is, csak a megfiatalodott, negyven körüli néni tajtékzott örömében.

Humor

Drága Barátném!

Elolvasta:
60
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

Drága Barátném!

 

Ne vedd zokon, hogy oly régen írtam már neked levelet, de tudod, nálunk, itt vidéken sok a dolog a kertekben, földeken.

Már javában virágzik a herőce és a savanyú vetrece, de látom a töknek a levelén a szőrök is már a sarkkör felé állnak, tehát jó lesz az idei termés.

Nyurga Elek polgármester úr is méltatta a kertem, gyümölcsösöm szépségét, és tavaly én kaptam a városi: Szép kertek, és mellek díjat. Elhiheted, hogy boldog voltam, hogy végre nem valami plázacica, újgazdag műkertje(melle) nyert.

Ha látnád, most is milyen sok virág van a tavaszi bangúrfán is…

Valami oknál fogva a környék összes kandúrja zászlós farokkal kerülgeti ilyenkor mindig a fát. Csuda tudja mi hat így rájuk… Már valami érdekes gondolat jár az eszemben egy ideje, némileg értek a füvekhez is, és gondoltam, készíteni kellene a bangúrfa leveléből teát, lehet, hogy afrodiziákumként hatna a szerelmi életre… Teszek is hamarosan lépéseket ez ügyben, de legelébb ki kéne valakin próbálni, mert ugye lehet neki valami mellékhatása is.

Én az öreg Janóra gondoltam, még a söntésből ismered, drága Icám, mikor csapos lány voltál, tudod, akiről az a falusi legenda kerengett egy időben, hogy nem a lányokat szereti, no, ha rá hatni fog valami csoda folytán, akkor nyert ügyem van, világsiker lesz belőle, és mellékesen a nyugdíjam is kitoldhatnám kissé azzal a pár milliócskával.

Majd küldök neked is a szerből, mert panaszoltad a múltkori leveledben, hogy Zoli bátyám már estelente csak a söröspoharat szorongatja tehelyetted.

Legyél türelemmel, Icám, postázom a napokban a Bangúrteát, váljék hasznodra: Aztán csak módjával az éjjeli gimnasztikával, cicázással, nehogy megártson…

 

Humor

Miért?

Elolvasta:
65
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

 

— Idefigyelj, ma nem eszlek meg!

— Miért?

— Képtelenség! Már nem bírom… Idejét sem tudom, mióta csámcsoglak. Ha ilyen különc kívánságaid vannak, legalább táplálkoznál rendesen. Naponta meg kell ennem téged, de te hanyagul lesoványodsz. Se vitamin, se ásványi sók nincsenek benned, már én is elkezdtem fogyni…

— Miért?

— Miért, miért? Magamnak koptatom a számat, te! Az előbb már elmondtam. Egyáltalán, honnan vetted ezt az ostobaságot? Delente tányérba fekszel, s ha tetszik nekem, ha nem, fel kell falnom téged…

— Miért?

— Figyelj, berágok! Fogadni mernék, hogy te nem kérdezted meg magadtól az okát. Egyrészt szeretek biztos helyzetekben fogadni, másrészt túl jól ismerlek. Alacsony is lettél és a deszka hozzád képest hájas.

— Miért?

— Azért, mert nem eszel rendesen, és engem is arra kényszerítesz, hogy naponta semmi mást ne egyek, ne rágjak, csak téged, pedig hasonló vagy a fűrészporhoz.

— Miért?

— Mert se ízed, se bűzöd. Korábban volt, de már szagod sincs. Valamikor, gyerekkoromban megkóstoltam a fűrészport, ha ettél iskoláskorodban füzetlapot, akkor tudod milyen az íze.

— Miért?

— Azért, mert olyan, mint a fűrészporé, és mint tudod, a papír is fából készül. Körfűrész nélkül fűrészpor sem lenne…

— Miért?

— Jó kérdés, végre valami, amire tisztességesen lehet válaszolni. Bármilyen fűrész jó! A hagyományos kézi, a szalagfűrész és minden egyéb.

— Miért?

— Mert mindegyik után a te ízed keményporos csomója marad hátra!

— Miért?

— Sajnállak, te! Jobban, mint az ajtómra morgó kutyámat… Azért ne túlozzunk, még ha szét is szedi a bejáratot — és az összes kinti cipőt, meg mást, mert nincs jobb dolga, csapkodja a levadászott lábbelit —, nálam akkor is ő a nyerő. Na figyelj! A sok miért miértet szül, holnap megeszlek, úgy igazából, mint a sült oldalast hajdanán.

— Miért?

— Csak!

 

Az emberek bámultak. A két utcai provokátor beült a kocsiba és harsogva nevetett, majd elindultak.

— Te Lajos, szerinted jól csináltuk?

— Miért?

— Behúzok egyet, ne játszd tovább az eszed!

— Miért?

— Szállj ki a kocsiból!

— Miért?

— Én ilyen emberrel nem maradok egy járműben!

Tamás kiszállt, becsapta az ajtót és sértődötten odébb állt. Lajos a volánhoz ült, hátraintett, vigyorgott és beletaposott a gázba. A kocsi nem az övé volt, de előzetes megállapodásuk alapján — ha sikerül megsértenie Tamást — beörökölte…

 

Humor

A szomszéd színei

Elolvasta:
59
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

– Jó napot, szomszéd, hogy van máma?
– Köszönöm, egy barátom, költözöm.
– Akkor sikerült!
– Micsoda?
– Á, semmi… Horgászni voltam.
– És?
– Úgy látszik csuka helyett rozmárt fogtam. 
– Egyáltalán nem tudom követni…
– Nem is kell. Mikor költöznek?
– Éppen ürítik a lakást…
– Hurrá!
– Bocsánat, szomszéd barátom, minek méltóztatik oly hevesen örvendezni?
– Mondtam már, sokkal jobban sikerült mint gondoltam!
Elköltöztek, aztán némi protekció és kenőpénz árán vissza.
– Maga mit csinál itt, szomszéd?
– Visszajöttem lakónak.
– Ide!? Nagyon jó, mert már húsz esztendeje boldogítjuk egymást. Azt hittem, nem élem túl azt a pár percet, míg odavolt.
– Három hónapig éltünk átmeneti szálláson, de sikerült bebizonyítanom, hogy ez a mi lakásunk.
– Mondtam már, boldog vagyok, szomszéd! Most menjünk és feküdjünk le!
A boldog szomszéd rettentő rosszul aludt, sőt éjszakájának nagy részében tervezgetett. Másnap megmozgatta az összes nagyra nőtt ebet, és teljes közömbösséggel távolította el sikeresen szomszédját. Neki az volt a lényeg, hogy szabaduljon már fel az a nyavalyás lakás, szüksége van egy megfelelő, közel fekvő irodára. S mert ez az alak kisüzemi módon léggömböket készített, még konkurenciája is volt. Másodjára tényleg sikerült!
Minden jó, ha jó a vége, de ezt nem a kiköltöztetett gondolta.

Humor

Csapó egy

Elolvasta:
55
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Pók pufók sárga
ereiben léaranya,
lábain puffad a háj,
alant, hálója tanya.
 
Fércelt szálain a nap süt át.
Hátulról sújtott a légycsapó,
ő volt a vágyódása hát.
Fájt, megfordult a világ.

Mielőtt szét
nem esett az agya,
még látta, hogy lent
várja a ragya.

Porszemcsés, pókevő apó,
mily kicsinyesen pókfaló.
Türelem potrohot terem,
hallgass, mert elnyel a verem.

Még büszke is a csapóka,
zsákmánya lett a fal pókja.
Pedig felfalta a legyet,
Kiszívta belőle a kegyet.

De hát élni, élni kell,
egy szabály sem tántorít el.
Ütős csapókezei vannak
világtalanoknak, s vakoknak.

Humor

Tollba-mondóka

Elolvasta:
58
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Vigyázz fiam, hogy ne legyél szarka,

– nagyot akar, s nem bírja a farka…

 

Mindig így volt, amióta élek.

Belevágok, azután meg félek.

Célul tűztem: ott a Mount Everest,

– lufit fújtam nagyra, ám leereszt.

 

Anya kéne mellém, vagy egy dajka!

Fülbe súgna intőleg az ajka:

„Vigyázz fiam,“ hogy ne legyél szarka,

– nagyot akar, s nem bírja a farka…

 

Inkább használd a csöpp eszed másra:

macskát kergess ülve a padlásra.

Egeret fog, az lesz majd a haszna,

– s te sem leszel itthon egy mihaszna.

 

A költészet több tudást igényel!

Kocka fejed nincs még telve fénnyel.

Érzéked sincs, fut tőled a Múzsa,

– sosem lesz a homlokodon rúzsa.

 

Ettől aztán megnyugodnék végre,

földobnám a tollamat az égre.

Visszahullna, amint azt már láttam,

– megtudnátok, tollas-e a hátam.

 

Mert ha tollas, úgy mennék a boltba.

Hogy mit hozzak, mondanátok tollba.

Pénzt adnátok… Így lehetnék költő!

– Mire jönnék, telne emberöltő.

 

2016. május 3.

Humor

Az ősi jel

Elolvasta:
71
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Garatra hull az ősi jel…

Ahol a resti holdra száll,

lipántos csirke álldogál.

Garatra hull az ősi jel,

részegen nyög és mégse nyel.

 

Liftezik fel, le, gyűl a nyál,

tódul, amit a séf ajánl,

hatodra oszlik szét a lép,

s borul a tiszta utcakép.

 

2015. június 3.

Humor

Mesevilág

Elolvasta:
48
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Két nő beszélget.
– Az én férjem egy angyal!
– Hát, az enyém se férfi!…

 

– Angyalok! – mondta anyjának

a kispatkány, hangja remegett.

Denevérek repültek el

a csatornában fejük felett…

Humor

Vakondokok

Elolvasta:
296
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Szinte a bőrükből kibújva beszélget két borz. Jókedvükben borzaink úgy néznek ki, mintha bajszuk számtalan metszőfog lenne. Néhány nyelvnyújtás és rövid eszmecsere után, az első kiábrándulást az okozza, mikor rájönnek, hogy ők vakondok, nem is borzok. Sokat kibírt már idegzetük, egymást is jó hosszan nézték.
– Te, mondd, te is megeszel engem?
– Ühüm…
– Akkor jó, mert én is téged!
– Figyelj, ott a fa koronája fölött röpköd egy cápa.
– Látom. És?
– Mi van, ha ő fog megenni minket?
– Kizárt. A cápák nem esznek borzokat!
– Borzongok magamtól, mióta tudom, hogy borz vagyok, de mindennek megvan a maga öröme. Nézd, azt hiszem dél körül jár az idő, kong a harang valahol. Na persze este is lehet, de akkor semmit sem látnék, a talán nincs is szememmel, így meg olyan gyönyörű borús panoráma tárul elém, hogy már el is ment az étvágyam minden borzfalástól. Mától vakondot eszem.
– Két borzasztó nagy fa, középen egy kerítés, ott hátul valami feldomborodik, mögötte felhők ingáznak, vagy inkább inkább tespednek az égen. Tovább nem látok sajnos…
Ettől mind a ketten nekikeserednek, átmenetileg valódi étvágytalanságot kapnak, majd miután a recsegő hang és kellemetlen zenebona abbamarad, tényleg besötétedik.
Az emberek elhagyják a mini vidámparkot. A körhinta tulajdonosa és főnöke felkéri a ringlispílt, hogy ne mozogjon karbantartás közben. Odébb, a hanglemezeket tisztítják, mind a hármat, mert kell a változatosság napközben. Fáradtak, éppen aludni készülne a ministáb, amikor átrepül egy gőzmozdony a kis tér fölött.
Fütyül egy nagyot és iszonyú füsteregetésbe kezd. Majd újból fütyül egy óriásit valamerre.
– Te is láttad a nagy madarat?
– Döme! Könyörgöm, éjjel aludj, még van fél órányi munkánk!
– Jól van na…
– Mondom, éjjel!
Mert Döme teljes testtömegével hosszában és keresztben is elhasalt.
– Veled meg mi van?
– Ez itt egy díszletdombocska?
– Nem raktunk oda semmit, az biztos.
– Odairányítom a fényszórót. Vakondtúrás!
– Ahol vakondtúrás van, ott vakondokok is vannak.
– Nem vakondok?
– Nem pajtás, a vakondok, az vakondok!
– Te tudod, keressünk. Hoppá, a körhinta talapzata alatt is van négy-öt kijárat. Most már csak fülön kellene csípni a tetteseket.
A két borz, akik nem óhajtották tudomásul venni, hogy nem azok, még mindig egymással kedélyeskedtek és azon morfondíroztak, hogyan és milyen sorrendben csinálják a dolgot.
– Te figyeld! Egy Újpest mezes vakondok makog egy Fradi mezes vakondokkal. Aranyosak azzal a két nagy lapát mellsőjükkel.
– Jó, hogy mondod, kellene egy lapát.
– El akarod egyengetni a kijáratot?
– Ühüm… De előbb talán a két vetélytársat lapítom szét. Hozzad már!
Döme állatbarát volt ugyan, de nem ellenkezett, vitte. A másik magasra emelte a lapátot, aztán maga mögött kiejtette a kezéből, mert az egyik megette a másikat, aztán a másik az egyiket… Tulajdonképpen egyszerre falták fel egymást.
– Menjünk lefeküdni –  nyögte -,  mert elüt, a szabálytalan érzéseken is átröpködő gőzmozdonyok özöne.
– Hű, legalább a mezeket hagyták volna meg!

Humor

Megbocsátás

Elolvasta:
54
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Április 8. az emberszeretet világnapja…

Bár ocsmány a politika,

bár dühöng a bűnözés,

és a magánéletben is

van hazugság, nem kevés,

 

s bár a Világ mindent megtesz,

hogy kimúljon magától, –

szeretem az embereket!

 

– mondta az alligátor…

Humor

Szexy

Elolvasta:
422
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Ha a szülők kecskére bízzák a káposztát…
Szexi

 

Áron nem épp szalonképes szavakkal jellemezte az időjárásért felelős isteneket, a Föld bármely pontján imádhatták is valaha őket. Jó oka volt rá: dugába dőlt a nagykőhavasi túra. Jó-jó, a meteorológiai intézet jelezte a hidegfrontot, s ha csak egy jókora futó záporral érkezett volna, hát kitalálták az esőköpenyt. Igen ám, de szemmel láthatóan a jégesőt napokra berendezkedett apró szemű eső követte. Ha Ernőnek elmenne az esze, és feltétlenül menni szeretne ilyen körülmények közt is… talán akkor nem kellett volna sok biztatás. Így a fürdőszobaajtó dörrenésével jelezte nemcsak azt, hogy felkelt, hanem lelkiállapotát is. Igazán, ebből egy normális anya levonhatta volna a következetést, a kirándulás lefújva, s nem idegesíti aggódó hangon ilyesmivel:

— Ugye nem mentek kirándulni ilyen időben?

Erre csak azért nem felelt kamaszos-bőszen csakazértis „De igen!” –el:

Mert: 1. húgát felébresztette az ajtócsapkodással s erre a családi törvénykönyv általában súlyos büntetéseket helyezett kilátásba.

2. Még fontosabb: épp SMS–e érkezett.

Talán, ha válaszol, mielőtt telefonja után kap, azt remélve, hogy Ernő a „megyünk!” mellett döntött, még lett volna esély kamaszos egységfronttal az aggódó sárkányokkal, azaz mindkettőjüknek saját anyjával szembeszállni (no persze, ilyenkor nem édesanyjával!) Ám az SMS tartalma aláásott minden reményt. Ernőéknél már győzött az anyai racionalitás, őőőő… akarom mondani a túlerő.

Áron így még szobájának ajtaján is kitöltötte dühét, de még előtte visszafeleselt:

— Persze, neked mindig azt kell gondolnod, hogy komplett hülye vagyok!

A reggeliig némileg csitultak a kedélyek, főleg miután az asztalon kedvence, a gombás rántotta gőzölgött egy pohár kakaó társaságában. Pedig a látványos kibékülés még így se jön létre, ha Áron arra gyanakszik, hogy a nap még nem ért véget, s hátra van még a feketeleves. Ugyanis a békehangulathoz nem méltóan felhangzott az orvtámadás:

— Ugye ügyelsz ma a húgodra, amíg munkában vagyok? Ne zavarjam megint Bella nénit, aki lemondott volna programjáról, csak te elmehess kirándulni, de ha úgysem…

— Jajj, ne, Anyúúúú!

Áronnak csak ennyire maradt ereje, s mielőtt magához tért volna, kislánykar csimpaszkodott a nyakába.

— Ájon, sejetlek!

A címzett pokolba kívánta a rajta csüggő testvéri imádat minden megnyilvánulását, hiszen időközben már néhány tíz SMS-váltás után — naná, ezt telefonon nem lehet megbeszélni — már kialakult a B terv, amely az alternatív program helyszínéül Ernőék lakását jelölte meg. Milyen jó a lányoknak, ilyenkor nekik lehet anyaszívzsaroló krokodilkönnyeket ejteniük, de hát egy férfi fegyvertelen. Neki nem marad más hátra, mint egy lemondó sóhajtással újra elővenni a mobilját, s SMS-t írni a helyszínváltozásról. Itt legalább e kis nyűgnek vannak játékai meg babái, mert Ernőknél aztán tényleg nem lehetne nyugtuk tőle.

— Úúúnatkozooom! — lenne ott a percenként felhangzó refrén.

Nem túl barátságos mozdulattal fejtette le magáról a testvérimádó kis majmot. Minap állva akart ő is pisilni, mert meglátta, bátyuskája úgy szokta. De hát, ha rajta csüng, nem tud SMS-t írni Ernőnek! Ezt igazán megérthetné Anyu is! Pedig jobb lett volna látszólagos békében elválni, meg lehetett volna spórolni egy-két aggódó telefonhívást.

Már Anyu távozása után Mesike szokása szerint repült ajtót nyitni, amikor felhangzott a csengő bimbamja. Ám amikor meglátta Ernőt, dühösen akarta orrára csapni az ajtót, de a srácnak kiválóak a reflexei. A kislány nem kedvelte, mert állandóan hergelte. Pedig fele annyi pimaszságot sem művelt vele, mint Áron, de testvére mégiscsak az ő imádott bátyuskája, neki meg lehetett bocsátani. Most a kislánynak pláne akadt oka a haragra. Nem ejtették fejre kiskorában, így azonnal egyértelművé vált számára, Ernő megjelenése egy ellene szőtt összeesküvés része. Őt most mellőzni fogják! Ilyent tenni ővele! Felháborító!

Némi közelharc után az ajtóban győzött a túlerő, és Ernő bejutott a lakásba. Két (szinte)férfi egy apró kislány ellen ez esélytelenebb küzdelem, mint a brassói fellegváriaké az ötvenezer muszka ellen negyvennyolcban. (Ők két napig fel tudták tartóztatni az ellenséget).

A győztesek egymásra néztek. Hamar kiegyeztek, jobb lefizetni az legyőzöttet, mintsem a szomszédok értesítsék a gyermekvédelmi hatóságot, a mentőket, a rendőrséget, és legfőképpen Anyut és Aput. Így a további visítás megelőzése érdekében inkább béketárgyalásokba kezdtek. Némi huzavona után kiegyeztek Mesikével, egy embernemérgelődj parti után legalább egy órára békén hagyja őket.

Ennek az volt az előnye, hogy a várható anyai aggódó hívás közben azonnal le lehetett fényképezni Ernőt és Mesikét az embernemérgelődj társaságában, és elküldeni MMS-ben bizonyítékként, s be lehetett zsebelni az anyai dicséretet.

Ígéret fele betartva, kérdés, miként szereznek érvényt a szerződés második részének. Áron volt már tanúja, hogy a „soha sem leszek többé rossz” és „csak még egyet!” típusú ígéretek szülői egységfront mellett sem igazán betarthatók Mesikénél. Az ősztől óvodás kislány még nem ismeri se az órát, se a számokat, így a „legalább egy óráig nem zavarja őket” elég homályos fogalom.

A srácok hamar belátták, alapvető hiányossága az általános iskolai tananyagnak, hogy kistestvér-pedagógia és módszertan helyett olyan hülyeségeket kell bemagolniuk, mint időszámításunk előtt hányban kezdődött a második pun háború, hány lakosa van Fehéroroszországnak, hogyan nevezik a mittudoménmelyik csontot, és mi a vegyjele a… neve nem fontos. Kizárólag emiatt mondtak csődöt a digitális óra megismertetésében. Áron már járt a zalaszántói buddhista sztupában, ahol olvasta Dalai Láma üzenetét, melynek lényege: „Soha ne add fel!”, így a konyha faláról lekerült az analóg falióra, a fiókból egy „permanent” jelzésű filctoll, s kiderült, a fiúk született tehetségek az iskola hiányosságaként említett két tantárgyban, mert Mesike rekord időn belül meg tudta különböztetni az óra-,  perc- és másodpercmutatót. A számok ismeretének hiányában segít a filctoll, az még fogas kérdés, a polisztirol óraablakról majd miként tűnik el a jel, hisz az oldószer nemcsak a filctoll által hagyott jelet, hanem a műanyagot is oldja…

Némi bosszantás Ernő részéről, nemcsak Mesike jogos előítéleteit erősítette meg bátyuskája legjobb barátja jellemét illetően, hanem látványos előrelépést is jelentett a szerződés betartatásában. Pedig az ugratás mögött nem volt semmilyen hátsó szándék, csak a megszokott bakalódás, hiszen olyan jól lehetett hergelni a kislányt. Három év az már komoly élettapasztalatot jelent, így Mesike már nem is kísérletezett a „Megmondalak Anyunak!”-kal, ami jól beválik bátyuskájával, de Ernőről rendszeresen lepergett. Inkább dacosan dúlva-fúlva robogott át saját szobájába maga elé helyezte az órát, s törökülésben mögéje ült, várva, hogy a nevezett mutató a megjelölt pontig vándoroljon.

Ernő diadalmas tekintettel követelte magának a babérokat, ám csak tamáskodó fejcsóválást kapott Árontól. Neki lett igaza. A laptop még be se töltötte a Windowst, Mesike máris megjelent.

— El van jomolva! Nem mozdul…

— Nincs! Nézd meg a másodpercmutatót! Amíg az jár, működik… — kezdett bele Áron az óraműködésről szóló tudományos ismertetőbe. Mesike tekintete, amivel követte a magasröptű előadást, nem volt túl biztató. — Azt ígérted…

— Becsaptál! — háborodott fel kishúga.

— Nekünk dolgunk van, tanulnunk kell, menj szépen játszani a babáiddal, vagy másegyébbel. Egy óra múlva…

— Megmondalak Anyunak! — vette elő a kicsi az adu ászt.

— Csak tessék! — intett Áron az előszoba, pontosabban a vezetékes telefon felé, miközben sürgősen biztonságba helyezte okostelefonját. Nem volt jó ötlet Anyu nevéhez fényképet csatolni, főleg megtanítani ezt a kis pisist a használatára. Még jó, hogy „mentő” -ötletként nem adta oda neki játszani.

— S mit mondasz meg neki? — ellentámadott a felmentő sereg is. — Édesanyád látta az MMS-t, hogy játszottunk veled! Azt mondod el, hogy te nem tartod be az ígéretedet, összevissza hazudozol és rossz kislány vagy, nem hagysz minket tanulni! Akkor majd nem fog szeretni! — zsarolta meg Ernő.

— Vakáció van! — kapta rajta Mesike a turpisságon nyelvét nyújtva.

— Vakációra is szoktak házi feladatot adni! — nyújtotta vissza a srác a nyelvét fintorogva. Igaz, nem nyolcadik osztály végén, de hát ez most mellékes körülmény. Némi csiklintás és egyéb tortúra után, amellyel Ernő az idők során kiérdemelte a kislány ellenszenvét végül egy „Te hűűűlye!” jelző és ajtócsattanás következett. No, nem a Mesike szobájáé, hanem a nappalié, amely mögül hamarosan a TV hangja szűrődött ki. Persze, nem a rajzfilmadóké, sem a Discovery Chanelé, hanem valamely filmadóé, amely épp „tizenkét éven aluliaknak csak szülő felügyelete mellett ajánlott” műsort sugárzott, ha nem pont tizenhat éven felülieknek valót. Úgyis Áront fogják ezért Anyuék előszedni!

Nevezett erénycsősz nem épp felelőssége tudatában vonta meg a vállát megkönnyebbülve: „Végre nyugtunk van e kis terroristától!” — s nekiláthattak a B terv végrehajtásának, de csak miután Ernő bezsebelte a megérdemelt elismerést:

— Na, látod megoldottam! Így kell ezt csinálni!

Örömük nem tartott sokáig. Biztonság kedvévért legalább az ajtót kellett volna becsukniuk, ha már ennyire belemerültek abba, amit műveltek. Mesike kötött papucsában Winnetounál halkabban tudott közlekedni az avaron — őőőő… akarom mondani a parketten. Minden harag múlandó, főleg ha az unalom és a kíváncsiság ellene dolgozik.

Áron későn nyomta meg az ALT+TAB billentyűkombinációt, hogy egy másik ablak mögött sürgősen eltűntesse a nem épp hároméveseknek való weboldalt. Nem jutott ideje ráförmedni húgára, mert Mesike megelőzte.

— Ájoon, mit jelent az, hogy sekkszi?

Bátyuskája előbb a nagyszoba, majd laptopja felé pillantott, vajon kishúga melyik forrásból merítette ezt a szót, majd segélykérően nemrég konfliktuskezelő képességeivel kérkedő barátjára nézett. Ernő védekezően keresztbe téve kezét maga előtt jelezte, ő mossa kezét, nem az ő kötelessége mások gyerekeinek a szexuális felvilágosítása, még csak nem is az ő húga a kérdező, sőt nem neki szegezték a kérdést. Persze a kaján vigyor sem maradt el…

— Tudod… Az, hogy… izé… szexi azt jelenti… arra mondják, amikor… amikor valaki kevés ruhában mutatkozik.

A kislány tekintetén látszott, fantáziája meglódul, s keresi a családban azokat, akire a jelző ráillik. Végül fitymáló hangon válaszolt. Ő ugyan csak hároméves, de azért hülyének ne nézzék!

— Nem hiszem, hogy Apu, ha levetkőzik a nagy pocakjával, szexi lesz…

Humor

Pikkelycsömör

Elolvasta:
62
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Úgy látszik, addig nem nyugszom, míg mindent le nem rágok a szálkákról!…

Sellő, szirén, vagy lóreley
– micsoda egy név-kuplerej!
Döntsük már el, mi a neve,
ha hal és lány fele-fele?

És ha egy hal fent a lelkem,
viszont leányláb ott lenten?
(Énekelni nem fog szegény,
nyugton lesz sok hajóslegény!)

Vagy hosszában fele-fele?
Egy ruhába se fér bele…
És főz, vagy fő a tűzhelyen?
Csillagjegye milyen legyen?

Mit eszik majd? Csirkét? Legyet?
És majd vizet, vagy bort szeret?
És ha majd pecázni fognak,
melyik végén lesz a botnak?

Ha egy pecás méregeti,
melyik fele tetszik neki?
(kukac kell, azt bizton tudja,
de melyik, és hova dugja?!)

Pap esketi, vagy a halőr?
Méret miatt nem lesz malőr?
Szomorú, vagy örömteli,
ha magát a vízbe veti?

És ha…? És ha…? Kérdőjelek.
Választ sajnos nem is lelek.
Míg nem tudom, lány vagy állat,
felkapom a békalábat! 

 

* * * * * * * * * * * * * 

 

Nem szeretem a sellőket,
szálkásak egy kissé…
Ráadásul halszaguk van,
és nem is egy frissé!

…És tátognak, lassan, bután
– legalább van szájuk,
hisz a sellőn úgy egyébként
hiányzik egy pár lyuk…

A sellő, ha menyasszony lesz,
egyenes a pálya,
hisz ruháján ott van rögtön
szép, hosszú uszálya!

Csak aztán az esküvőnél
gondot okoz néhol,
ha a leány “igen” helyett
halkan bugyborékol…

Humor

Állatmesék.

Elolvasta:
51
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Állatmesék

      Koosán Ildikó

 

 

állatbarát

 

Nem maradt semmi,- szólt a patkány-

elrágva az utolsó darabkát;

 

örülök, hogy ízlett- mondta a méregkeverő

szeretetteljesen a tetem felett,

s „ a legkíméletesebb” kitüntető címet

máris magáénak tudta; 

 

Méreg, hogy döntnökök előtt véleményét

az illetékes nem igazolhatta…

 

 

  varázslat

 

– Csókolj meg- kérte a varangy a nőt,

hogy egy szép estét szerezzen magának;

 

– Ugyan már, mit képzelsz magadról-

kérdezte volna a nő, de közben

váratlan lámpák gyúltak  a színpadon

s a varangy rémülten felkiáltott:

 

Rendező Úr! Mi történik itt?

a szerepet egy szőke szépséggel vállaltam…

 

 

 

                        2015. augusztus 16.

Humor

Nőgyógyászat

Elolvasta:
57
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Nagymama elbeszélés nyomán

 

Nagyanyókám mesélte nemrég, hogy mikor fiatal házasok voltak, hát egyszer utolérte őt is valamiféle rosszullét. Dolgos, paprika háziasszony volt, a Nappal kelt, s csak utána feküdt, így csodálkozott is, hogy hát mi baja tud lenni, mikor ő mindig azt evett, ami otthonról, a kertből, s az istállóból kikerült, s mozgott is eleget az egészséges házi- s mezei munka révén. No de felkerekedett, s bement Sepsiszentgyörgyre a korházba, hogy lám, mit mondanak az orvosok, mitől van az a rettenetes rosszullét. Ott elirányították őt szépen a nőgyógyászatra, mert egy kisebb daganatot fedeztek fel a méhén.

Be is kopogott szegény a kivizsgáló szobába, s látja, hogy már várja ott a szakorvost egy idős nénike. A néni intett neki, hogy üljön le, mert azt mondta a nővér, hogy az orvos mindjárt itt is lesz. Le is ült, de talán el is szédült volna, ha nem foglal helyet a néni mellett, mert rettentő ideges volt amiatt, hogy még mindig nem tudta, férfi-e, vagy nő a nőgyógyász. Nevet sem mondtak neki a nővérek, csak a terem számát, s egy küldő papírt nyomtak a kezébe, ő pedig elég szégyenlős volt, s rettegett attól, hogy esetleg a doktor úr megkéri, hogy vetkőzzön le. Meg sem meri mondani otthon az urának, mert az kihajtsa a doktort Háromszékről is. Míg így morfondírozott, hát egyszer nyílik az ajtó, s érkezik egy nagy, magas ember, a doktor úr. Köszönt illedelmesen, mosolyogva, s be is akart mutatkozni, mire a néni valósággal elsikította magát nagymama mellett:

— Hát maga férfiember? Maga akar münköt megvizsgálni?

— Én, kérem szépen. Ez a dolgom.

Akkor vette észre csak nagymama, hogy a nénike olyan fehér lett mellette hirtelen mint a fal, s úgy remegett mint a nyárfalevél.

— Na, de hölgyeim, ne is húzzuk az időt. Ki az első?

A nénike felemelte reszkető kezét, de szólni már nem mert.

— Akkor megkérem szépen, hogy tessék levetkőzni.

— Levetkőzni?

— Igen. Azt.

— Hát — sziszegte a néni halkan, s nekilátott vetkőzni. Szerre kigombolta a posztókabátját, levette a mellényt is alóla, s odaállt az orvos íróasztala mellé.

— No, de drága nénikém, hát a szoknyával mi lesz? Bújjak be alája? Hogy vizsgálom én így ki magácskát?

— Engem csak ne magácskázzon. Én igazán nem vetem le a szoknyát, ha kezet csókol, akkor se. Én kérem doktor úr, tisztességes asszony vagyok. Hatvan éve élünk együtt az urammal. Hát hogy vessem le én maga előtt a szoknyámot?

— Ja, drága néném, én is tisztességes orvos vagyok, s igazán megértem, amit mond, de ha neadjisten valami nagy baja van, hogy tudjam én megvizsgálni, s meggyógyítani magát, ha nem húzza le a szoknyáját? — Ekképpen kérlelte a doktor úr a nénikét még legalább tíz percen keresztül, hogy legyen szíves levetkőzni, az meg csak háborgott és jajgatott továbbra is, de végül csak lekerült a szoknya, s egy negyed óra alatt valahogy a doktor az alsóneműt, a nagy dinamó bugyit is leimádkozta a szegény idős asszonyról.

— No, nem eszem én meg magát. Hamar túlleszünk rajta, s esküszöm az életemre, s az orvosi becsületszavamat adom, hogy fájni sem fog, csak most legyen olyan kedves, hogy felfekszik itt erre az ágyra, s szétteszi a lábát. Ha kényelmes, ide feltámaszthatja, ezekre a karokra.

Mondhatta, magyarázhatta a nőgyógyász, hogy hova, s miként feküdjön, de szegény nénike oda sem nézett. Egyszeribe olyan vörös lett, mint a rózsa, s összeszorította a szemhéjait, amelyek közül úgy is kicsordult a könny.

Eleget kérték a nővérek, eleget kérlelte a doktor, hogy ne sírjon, mert ő megígéri, hogy így meg úgy, de a néni abból ki nem állott, hogy ő oda fel nem fekszik, ha neki hatlovas hintót hozat, akkor se, mert ő a becsületit ennyi éven keresztül megtartotta. Aztán a doktor is hogy gondolja, nem elég, hogy levetkőztette, hát még tegye is szét a lábait?

Hát az orvos már erősen belefáradt, hiszen őneki volt dolga szégyenlős asszonyokkal, de ilyennel még soha. Már majdnem térdre borult a néninek, hogy másszon valahogy fel az ágyra, hiszen ő csak segíteni akar neki, s esküdött mindenre az égvilágon, mire egyszer csak a nénike felkapta a fejit.

— Doktor úr, én nem bánom, felfekszem az ágyra immár, csak arra az egyre kérem előtte, hogy a szemem takarja be valamivel, hogy bár én ne lássam magát.

Szegény orvos azt se tudta sírjon-e, vagy kacagjon, de nagymamám, s a nővérek már nem tudták visszafojtani, s akkora kacagásba törte ki, hogy még a könnyük is fojt. Szegény nénike még szégyenletibe is gyorsan felpattant az ágyra, de az orvos, mivel megígérte, odament, levette a fejiről a fejkendőt, s bekötötte vele a szemét, aztán nekilátott a vizsgálatnak. Gyorsan végzett, s megállapította, hogy nincs komoly baj, s rövid idő alatt ki lehet kezelni.

Nagymamám, mikor rákerült a sor, egy szóra levetkőzött, s felfeküdt az ágyra. Nem mert ő is jajgatni, hogy így, meg úgy becsületes asszony, nehogy a doktor elfusson, az után a színdarab után amit a szegény falusi nénike rendezett.

 

Őt akkor meg kellett műteni sajnos, de hál’ Istennek az is jól sikerült, s még ma is jó egészségnek örvend, s el tudta mesélni nekem az ő komikus, felejthetetlen élményét a nőgyógyászaton.

 

 

Humor

Paprikás csirke Gundel módra

Elolvasta:
81
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

A nagy melegben eszembe jutott egy történet, aminek szegény édesapám volt szenvedő alanya.

Pontosan már nem emlékszem mikor is esett meg, de ma is a szemem előtt lebeg a bizarr történet. Valahogy a hatvanas évek vége felé lehetett. Azért akkor, mert utána a rokonunk, pontosabban volt rokonunk jó ideig nem járt nálunk. Nem volt közvetlen légijárat. Mivel az átszállásos járat drága és fárasztó, pár évig nem jött Magyarországra látogatóba. Tulajdonképpen rajtunk kívül egyetlen rokona sem volt. Üzleti kapcsolatai igen, de azok is már inkább csak a múlté. Már nem nagyon szeretett gyakran jönni. Viszont ha jött, csak nyáron, és kizárólag nyaralni. Nála a nyaralás azt jelentette, hogy járkált Budapesten, felkereste azokat a régi helyeket, ahol még lánykorában megfordult. Egyébként vidéki lány volt, miskolci, és számára nagy ünnepnek számított, ha egy hétvégére felkerülhetett a fővárosba. Ilyenkor vagy mozi— és színházlátogatást iktattak be a programba, utána meg étterem.

Ilyen nosztalgiázós nyarakat szeretett eltölteni Budapesten, vagy Miskolcon. Mi voltunk az idegenvezetők, mert azért egy és más nagyon megváltozott, nem ismerte már fel a régi helyeket. Az Operába és Operett Színházba már jó előre meg kellett rendelni a jegyeket. Színdarabokat is szeretett volna látni, ám egy alkalommal látott valami modern „szocreál” darabot és lemondott a további hasonló élményekről. Tehát most is, mint mindig, nagy izgalommal vártuk a kedves rokont, aki sohasem érkezett üres kézzel. Én általában valami ruhát kaptam, apám márkás cigarettát vagy italt, anyám meg kölnit vagy más illatszert, amiket azokban az időkben nem lehetett megkapni kis hazánk lakójának, csak a dollárboltokban, ahova magyar nem igen tehette be a lábát, mert utána csomó kellemetlen kérdésre kellett válaszolnia az illetékes szerveknél.

Ennek az egykori rokonunknak elég kalandos élete volt. Még a háború kitörése előtt anyám egyik bátyjával kijutottak Izraelbe, pontosabban Palesztinába. Ott házasodtak össze. Ám a frígy nem tartott sokáig. Anyám bátyja nem tudott azokban az időkben jó munkahelyet találni. Neje is, meg ő is szerette a pénzt, csak a pénz nem szerette őket. Felesége sokat zsörtölődött emiatt, persze ő sem találta meg számításait. Balett—táncosnő volt Budapesten. Az Operában és az Operettben „ropta”, de ki a fenének volt azokban az időkben prímabalerinára szüksége. Maximum egy harmadosztályú bárban show girl-re, de ilyen munkára nem igen jelentkezett, mivel a bárok közönsége igen csak vegyes volt. Valahogy átkeveredett Libanonba, Beirutba. Francia nyelvtudásának nagy hasznát vette. Összeismerkedett egy dúsgazdag szőnyeg és textilkereskedővel és hamarosan hozzá is ment feleségül. Akkor még ki kérdezett olyant, hogy volt e már férjnél, vagy volt e felesége. Főleg nem egy Közel-Keleti országban. Mindjárt jobbra fordult a sorsa. Lett minden, amit csak szem- száj kívánt, még egy gyerek is. Teljes lett volna a boldogsága, ha ez a kedves ember nem szenderül jobblétre. Mindenét a feleségére és fiára hagyta. Némi változtatással tovább virágzott az üzlet az özvegy kezei alatt.

Közben anyám testvére is talált magának jó munkát. Egy luxushajón teljesített szolgálatot, amely akkoriban a gazdag unatkozó turistákat vitte egyik helyről a másikra. Egy ilyen út alkalmával ő is megtalálta az igazit. Egy magyar származású bárónőt. Házasságot kötöttek, de persze nem Izraelben, nehogy kiderüljön a turpiság, hogy már volt egy törvényes házassága. Később Budapesten találkozott a régi férj és feleség. Persze bemutatták egymásnak az új „szerzeményeket”. Pontosabban csak anyám bátyja, mivel a volt felesége már özvegy volt. Mondhatnánk víg özvegy, mert szinte alig tartózkodott Beirutban. Inkább, Londonban vagy Párizsban időzött, ahol a fiát tanítatta, és a divatbutikja számára itt szerzett be friss árut. Cserébe keleti szőnyegeket vitt oda eladásra. Valahol megismerkedett egy magyar külkeressel, aki segített neki egy magyar vonal kiépítésében. Ez volt a másik indok, amiért járt Magyarországra.

Most is egy ilyen út keretében jött el Budapestre, egy arab szőnyegkereskedő kíséretében. Apámat megkérte, hogy a Gundelnél szerezzen asztalt vasárnap délre, hogy ott ebédeljünk. Sikerült a foglalás, és a kerthelyiség egy árnyas asztalánál foglaltunk helyet. Apám és az arab vendég csirkepaprikást rendeltek. Italt viszont nem tudott rendelni, mert az arab szőnyeges nem ivott semmi alkoholt, noha nem volt igazhívő muszlim. Megérkezett két pincér az ételekkel. Egyikük tartotta a tálat, a másik meg szervírozta a tányérra. Mikor végeztek, lerakták a tálakat a maradékokkal az asztalra és távoztak. Borzalmas nagy meleg volt, kánikula, mindenkiről dőlt a víz. Még a nagy meleghez szokott kereskedő is panaszkodott, ezért a férfiak ingujjban ültek. Apám egy idő után nagyon kezdett mozgolódni a székén.

— Lenne egy ötletem — kezdte kicsit idegesen. — Nagy itt a hőség, menjünk a Váci utcába és ott együnk egy jó hideg fagylaltot. Minden presszó vagy cukrászda légkondicionált, egészen biztosan nem lesz ott olyan meleg, mint itt.

— Rendben van — hagyta jóvá a társaság.

Fizettünk, felálltunk az asztaltól, és elindultunk a kijárat felé. Ahogy megyünk kifelé — apám volt a „sereghajtó”— nevetés zaja ütötte meg a fülét. Nem tulajdonított neki jelentőséget, de amint kiért a mi társaságunkhoz, anyám volt sógornője ráripakodott anyámra:

— Mondd, milyen mosószert használsz? Tiszta paprikafoltos a férjed inge.

Anyám kicsit elvörösödött. Noha volt mosógépe — na nem valami nagy márka, hanem magyar Hajdú —, de inget és fehéret kézzel mosott. Rászólt apámra:

— Fordulj meg, Gyuri, hadd lássam azt az inget!

Apám készségesen tett eleget a felszólításnak.

— Azonnal vedd le! — szólt a következő újabb „ukáz”.

Ami ezután következett, az börleszkbe illő jelenet volt. Apám ott állt trikóban, és mi volt az inge alatt? Nem csak trikó. Az imént fogyasztott csirkepaprikás darabjai. Két csirkeszárny nokedlival.

— A pincér a nyakadba tálalt egy adagot — tört ki a nevetés mindenkiből.

— Akkor nem csak az időjárás miatt volt annyira melegem.

A sógornő vissza akart volna menni, reklamálni, de apám és anyám lebeszélték.

— Inkább rendelj egy taxit, amivel hazamehetünk, hogy egy tiszta inget vehessek fel. Mégsem mehetek így, trikóban meg nadrágban végig a városon, mert még megállít minket a rendőr.

Azóta is, ha valami jeles étterembe térünk be budapesti látogatásaink alkalmával, én minden alkalommal megkérdezem a pincért:

— Mondja főúr, van maguknál paprikás-csirke Gundel módra?

 

 

Humor

A tyúk

Elolvasta:
56
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

Vasárnap délelőtt volt. A napsugarak beragyogták az egész udvart. A macska a ház tövében nyújtózkodott és elégedetten dorombolt. Ritka alkalom, amikor dédnagymaminál egyszerre összejön a család.

A sparherten rotyogott a finom tyúkhúsleves, sültek a finomabbnál finomabb pecsenyék. Dolgos kezek serénykedtek, hogy a déli harangszóra asztalon legyen az ebéd. A dédi felügyelte a munkát, de hagyta a fiatalokat érvényesülni.

Fölöslegessé váltam a konyhában, a szakácsi teendőket átvették a lányunokák. A gondoskodó anyukák rám bízták a legifjabb nemzedéket. Mivel a konyhát veszélyesnek találtam a türelmetlen csöppségeknek, kimentem velük az udvarra, hadd lássanak, ismerkedjenek az aprójószágokkal. A mesekönyvből ismerik a baromfiudvar lakóit, de városi gyermekek lévén nemigen találkoztak még velük.

Sorra rámutattam a minket körülvevő tollasokra és ők felváltva, kicsit selypítve mondták: tyúk, kakas, kacsa, pipi… sőt nevetve utánozták a hangjukat is. Amikor a fiam kijött megnézni minket, megkértem, hozzon magvakat a darálóból, és a kicsik nagy örömére együtt etettük a falánk kétlábúakat, akik köszönetképpen kotyogtak, hápogtak, csipogtak, sőt még a kakas is kukorékolt egyet—kettőt. Apró lábaikkal egyiket—másikat jól megkergették, és nagyokat kacagtak, ahogy a jámbor jószágok elszaladtak előlük. Persze, a dédimama még biztatta is őket és a játékon jóízűen nevetett.

Sokáig kergetőztek, de látszott rajtuk, hogy kezdenek fáradni. Nagylányosan bevallom én már igen fáradt voltam, de be nem ismertem volna semmiért.

A tyúkólból hangos kotkodácsolással előjött egy tyúkocska. A gyerekek felfigyeltek az éles hangra és már futottak is… Siettem utánuk, hogy a kisebb-nagyobb baleseteket elkerüljék, de úgy voltam vele, ha mégsem, a cipők talpát majd lemossuk. „Ezek a lábbelik még csak az aszfaltot koptatták” — gondoltam magamban.

— Zoé, Zorica, Zalán, figyeljetek csak mamára!

Megálltak és tágra nyitott szemekkel néztek rám. Köhintettem egyet—kettőt.

— Tudjátok, mit mond a tyúk, ha megtojta a tojást? — kérdeztem mosolyogva.

Mind a hárman rám szegezték tekintetüket és kis fejükkel nemet intettek.

— Hát akkor figyeljetek! Halljátok, hogy kárál a tyúk? Emberi nyelvre fordítva, azt mondja: „Hogy a popóm nem repedt szét, csodálkozom, csodálkozom…”

A tyúk, mintha meg akarta volna a fordítást erősíteni, újra hangosan kotkodácsolni kezdett. Az apróságok hol engem, hol az állatot figyelték.

— Halljátok?

Kot… kot… adott hangot a tyúk, és csöpp emberkéimmel együtt mondtuk vele: „Hogy a popóm nem repedt szét, csodálkozom, csodálkozom…” — hangos kacagás töltötte be az udvart.

Anyukám rosszallóan ingatta a fejét, de még mielőtt megszólalhatott volna, megkérdeztem tőle:

— Drága dédikém, szerinted az én fiaim kitől tanulták meg a kotkodálás emberi nyelvre fordítását?

Figyeltem a dédi arcát, és huncut mosolyt véltem felfedezni rajta.

— Asztalon az ebéd! — hallottuk az invitálást.

Kézen fogtam uncsijaimat és a finom ebéd reményében a konyha felé vettük az irányt. Hangosan, hogy a bent lévők is hallják, együtt mondtuk: Hogy a popóm…

 

 

 

Battonya, 2015. május 4.

Humor

Ábra

Elolvasta:
51
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Kedves Péter!

Két észrevételem van az írásoddal kapcsolatban:
1. Kevés lett.
2. Az utolsó mondatnak semmi súlya, mivel a legelején leszögezted, hogy könyvelőről van szó.
Jó volna bővebb sztori keretében újralátni ezt a karcolatot.

Üdvözlettel:

Ágota

Egy edzőteremben csörömpölnek a súlyok, az ajtó csapódását senki nem veszi észre. Nyakkendős, enyhén idegbeteg könyvelő aktatáskát szorongat a hóna alatt és nézelődik, majd odalép egy nagy, kövér emberhez.
– Elnézést, én befizettem…
– Magának is jó napot! Dobja le a cuccait és gyúrjon!
– Akkor majd izmos leszek?
– Naná, mi más lehetne.
– Maga hol tartja az izmait?
– Én kérem amott, látja?
– Igen, az egy másik ember. Olyan mint egy anatómiai izomábra, bár nincsenek rajta metszetek.
Levetkőzött.
– Jé, magának nincs izomzata?
– De van uram!
– Hol tartja?
– Magán.
– Már értem, miért tapad combjára a bőr. Srácok, az urat csontra fejlesztjük, a többi már úgyis megvan Tilinkónál. Én is ott tartom az izmaimat, az övével meg a sajátjával együtt. Úgy legalább mindenki láthatja, mit ér az élet gyúrás nélkül. Apropó, fogadni mernék, hogy maga könyvelő!

Humor

Találkozás

Elolvasta:
51
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

 

Amikor hétfő délután fél hatkor bementem a postahivatalba átvenni a levelem még nem is gondoltam annak tartalmára. Az értesítőből csak annyit tudtam a NAV-tól érkezett.

Egy hétig szabadságon voltam és igencsak megszaporodott az elintézésre váró ügyek száma az asztalomon. Az egész napos munka elfárasztott, de amikor a borítékon a feladóra tévedt a tekintetem, igen nagyra nyíltak álmos szemeim.

— Nem is tudtam, hogy a NAV-nak van Bűnügyi Igazgatósága — mondtam az üvegablak mögött szorgoskodó lánynak. Mivel jól ismerem őt, mindjárt teóriákat állítottunk fel, vajon miért kaptam tőlük levelet. Jókat nevettünk, de engem belül nem hagyott nyugodni, a miért…            

Még ott felbontottam és ámulva olvastam: Idézés tanú részére. Gyorsan végigolvastam, de nem lettem okosabb tőle. A dátum, a hely, a tanúkihallgatás várható időtartama és arról figyelmeztetés milyen szankciók érhetnek, ha nem jelenek meg az idézés ellenére. Kerestem a tárgyat, de az nem volt feltüntetve. Emlékeimben kutakodtam, de… semmi… Tudtam, nem követtem el adócsalást, és nem tudtam olyan esetről sem, ami miatt még elő is vezethetnek. Legalábbis akkor még azt hittem, hogy nem tudok.

Reggel álmosan ébredtem. Tömegközlekedési eszközzel utaztam be a megyeszékhelyre. A buszmegállóban találkoztam egy régi férfiismerősömmel. Ő köszöntött, de mikor megálltam vele pár szót beszélni, idegesen kapkodta a fejét, mondván, a közelben van az asszonya… Elmosolyodtam… gondoltam magamban valamit… intettem, és mentem tovább.

Rengeteg időm volt így egy kicsit nyakamba vettem a várost. A nézelődésnek az lett a vége, hogy vásároltam magamnak egy aranykarkötőt. Miután már nem tudtam hová menni és a lábam is igen megfájdult az új papucsban, elindultam a megadott címre.

Még így is korábban érkeztem több mint egy órával. A biztonsági őr beengedett, a naplóba bejegyezte az érkezési időmet, nevem és a személyi igazolványszámomat. Tájékoztatott, az alezredes úr nem régen ment el ebédelni, de nyugodtan megvárhatom. Beszélgetésbe elegyedtünk, aminek következtében megállapítottuk, hogy a mai gyermekek mennyivel mások, mint annak idején a mieink voltak. Jókat nevettünk. Sorban érkeztek vissza az ebédből az itt dolgozók, akik udvariasan köszöntek mikor elmentek mellettem. Egyszer csak egy fiatalember állt előttem. Nagyon megörültem neki. Összeölelkeztünk. Három évig egy főiskolára jártunk és én voltam a pótmama. Még édesanyja is a fia pótanyjaként tart számon.  

Csodálkozva kérdezte, miért vagyok ott, és mikor közöltem vele, nem tudom, elkérte az idézést. Az ügyszámból rögtön tudta melyik ügyben fognak kihallgatni. Nevetve mondott pár szót a rabosításról, majd elköszönt. Míg vártam, felhívtam a barátnőmet, és mikor elmondtam neki, hogy találkoztam volt csoporttársunkkal, mindjárt azt kérdezte: „Megsimogattad azt a gyönyörű mellkasát?” Mikor megtudta, hogy még izmosabb, kidolgozottabb a teste csak nagyokat sóhajtott, én meg jót kuncogtam.

Nem sokára megérkezett a kihallgatóm. „Hm… Egy jóvágású, helyes fiatalember”— állapítottam meg magamban. Elindultunk a második emeletre. Ő gyorsan lépkedett előttem, míg én meggyötört lábaimmal csak vonszoltam magam. Mikor megkérdezte, hogy voltam-e tegnap súlyt nyomni meglepődtem, honnan tud róla…, de mindjárt eszembe jutott, az imént beszélgettünk a fiúkkal erről, és biztosan a biztonsági őr mondhatta neki. Mosolyogtam, ahogy találkozott a tekintetünk.

Elkezdődött a kihallgatás. Amikor az okmányaimat akartam átadni, közölte, mindent tud, és állítása bizonyítására papírokat mutatott felém. „Valóban itt mindent tudnak rólam” — állapítottam meg magamban, de talán mégis van valami, amit nem… például, milyen színű bugyi van rajtam… gondolataimat egy kérdéssel szakította meg.

— Tudja, miért van itt?

— Majd ön megmondja — mondtam rendíthetetlen mosollyal.

Miután letisztáztuk kihallgatásom okát, jogaimra való figyelmeztetés után a munkámmal kapcsolatban tett fel kérdéseket. Lépésről lépésre elmondtam a munkám menetét és lényegét, közben minden más egyéb témáról is beszélgettünk. Nem tudom miért, de valahogy annyira természetesnek tűnt minden. Mintha egy presszóban ültünk volna egy kávé mellett. Rossz példát hoztam fel, mert mint kiderült egyikünk sem szereti a kávét. Már nem tudom, hogy jött szóba a szerencseszám, de nekem kettő is van. A tizennégyes végigkísérte egész életem, tizennégy éves korom óta. A másik a kilences, mert 1999. szeptember kilencedikén változott meg az életem.

A találgatására, hogy mi történt akkor, mindjárt rávágtam:

— Akkor csaltam meg a férjem.  

Éreztem, az arcom szinte leolvad a koponyámtól zavaromban. Eltakartam a szemeim, úgy kértem elnézést, hivatkozva arra, hogy még soha senkinek nem beszéltem erről.

— Ahhoz képest mindjárt kibökte — mondta nevetve.

Őszinteségi rohamom engem is meglepett, de betudtam a hely varázsának.

Végére értünk a kihallgatásnak. Miután elolvastam a jegyzőkönyvet mindenhol aláírtam a nevem, ahol a tanú neve szerepelt, sőt minden oldalt is, közvetlenül az utolsó nyomtatott sor alatt. Elmondása alapján, azért kell ott szignálnom, hogy ne lehessen mást utólag a lapra írni. „Most már ezt is tudom” — gondoltam.

Már csak az útiköltség térítés maradt hátra.

— Autóbusszal jöttem — válaszoltam a kérdésére.

— Miért nem autóval, hisz van jogosítványa?

— Nincs autóm.

— Miért nem kért kölcsön? — kérdezte.

— Tudja uram, van egy jó mondás: Autót és férjet soha ne kérj kölcsön! — mondtam somolyogva.  

Száját mosolyra húzta, de a szeme neki is nevetett.

Elköszöntünk egymástól. Kikísért.

— Fogunk még találkozni? — kérdeztem tőle a lépcsőfordulóban.

— Nem. Végeztünk — mondta és elindult egy iroda felé.

Nem vagyok benne biztos, hogy ezt a választ vártam…

 

 

 

Battonya, 2015. április 28.

 

 

 

Humor

Nyereg alatt puhított hús

Elolvasta:
131
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }“Amikor a magyar etnogenezis vizsgálata során a honfoglaló magyarság kultúrájának sztyeppi, törökös rétege idehaza előtérbe került, történészeink úgy érezték, világszerte elterjedt rólunk is a nyereg alatt puhított hús evésének megbélyegző tévhite. Századunk elején hazai történeti munkák hevesen védelmezték e vád ellen a honfoglalókat.”

http://mek.oszk.hu/02100/02115/html/4-95.html

 

 

A székelyudvarhelyi hotel egy háromnapos nemzetközi belgyógyászati konferenciának adott helyet ezen a hétvégén. A külföldi vendégek már csütörtök este megérkeztek. Az idősebb generációhoz tartozók közül sokan saját szobát béreltek, mások úgy intézték, hogy egy szobába kerüljenek azokkal, akikkel előző konferenciákon, tapasztalatcseréken már összebarátkoztak. Akadtak viszont szép számmal olyanok is, főleg a fiatalabbak közt, akik — ahogy a véletlen összehozza őket törvénye szerint — kaptak szállást.

A kolozsvári Dr. Radu Velicu  hamar összebarátkozott a teheráni Dr. Ahmed Fatihhal. A fiatal román orvos már rég dédelgetette a tervet, hogy egy közel-keleti körutat tegyen, az iráni édesapja pedig Kolozsváron végezte az egyetemet, s sokat mesélt fiának egyetemi éveiről. Éjjel kettőig beszélgettek, reggelizni is együtt mentek. Mivel a késői lefekvés miatt későn is keltek, mire a vendéglőbe értek már csak egyetlen üres asztalt találtak. Hamarosan kiderült, akad még náluk is később kelő. Dr. Luigi Allieri és Dr. Csíki Bencze már kénytelen volt engedélyt kérni, hogy melléjük telepedjenek. Ahmed és Luigi előbb meghökkent Radu tagadó válaszán, majd az azt követő „szóváltáson”, mely más körülmények közt kielégítette volna a vaskos sértés jogi meghatározását, de mindkettejük szája szélén bujkáló mosoly jól mutatta, régi ismerősök évődéséről van csak szó.

A kölcsönös bemutatkozás után, mivel Ahmed és Radu angolul társalogtak, Bencze is németről angolra váltva zárta be értekezését a lehetséges etruszk-magyar rokonságról, majd megkérdezte Raduékat, miről beszélgettek, mielőtt ők megérkeztek.

— A perzsa és román konyháról…

— Éhes disznó makkról álmodik… Főleg a báznai fajta — utalt Bencze arra, hogy barátja édesapja Báznán született.

— Meg a rákosi… — vágott vissza Radu.

Ez a replika ugyan némi magyarázkodást igényelt, hiszen egy olasznak és egy perzsának nincs honnan tudnia, hogy létezik báznai fajta disznó, meg egy hasonló nevű település Romániában, se a Rákosi-korszak politikai vicceinek hátterét nincs honnan ismernie, se hogy Rákospalota Budapest egyik külvárosa, ahol történetesen Bencze lakik. Luigiben volt elég latin temperamentum, így nem kellett neki sok biztatás, azonnal bebizonyította, Itália nincs messze Kelet-Európától, így asztaluknál hamarosan megnőtt a decibelek száma. Csak Ahmed figyelte szótlanul, de megértő mosollyal a hangoskodókat, időnként megcsóválva a fejét. Az ilyen humor nem divat az ő kultúrájában.

A kölcsönös ledisznózást senki sem vette komolyan így azonnal másra terelődött a szó. Az ürügyet erre a szomszéd asztalnál ülők genetika iránti érdeklődése szolgáltatta, melynek foszlányai hozzájuk is eljutott.

— Ti magyarok egyáltalán tudjátok, kik is vagytok? — érdeklődött Luigi. —Nemrég olvastam egy tanulmányt, mely szerint a legközelebbi nyelvrokonaitoktól, a finnektől álltok genetikailag a legtávolabb. Közelebbi rokonai vagytok a dákoknak, mint a lappoknak és az észteknek.  Egyáltalán honnan tudjátok, hogy magyarok vagytok, hiszen mindenki Hungariannak, vagyis hunoguroknak ismer benneteket, csak ti magatok mondjátok magatokra azt a nyelvtörő kifejezést, hogy mágijár.

Benczét nem olyan fából faragták, hogy erre a bicskanyitogató összehasonlításra tudományosan magyarázni kezdje a genetikai és nyelvrokonság közötti különbséget. Inkább tréfával ütötte el a dolgot.

— Magyar vagy ha:

1. Gyermekkorodban azért kellett sok sárgarépát enned, hogy tudjál fütyölni.

2. Ha boldog szülinapot kívánnak neked, meghúzzák a füled.

3. Ha tudod, hogy a fűzfán fütyölő rézangyal az egy káromkodás.

4. Madártejet eszel desszertnek.

5. Számodra legalább annyira fontos a paprika a főzéshez, mint a só és bors.

6. Több tejfölt használsz az ételbe, mint ketchupot…

— Jó-jó-jó-jó! Elég… — állította le Radu a véget nem érő felsorolást a magyar önazonosságról. — Mindjárt kiderül, hogy a dákok is magyarok voltak, hiszen mi is több tejfölt használunk, mint kechupot. Egyébként a tejföl készítését is tőlünk lestétek el, akárcsak a… — küszködött Radu a töltött káposzta angol fordításával — … nem tudom, mi az angol neve, talán cabbage rollnak lehetne nevezni…

— Nézd meg az étlapon. Magyarul, románul, angolul és németül is megvan az ételek neve… — ajánlotta Luigi.

— Amit más népektől tanultunk, annak a nevét is átvettük. Például a legtöbb zöldség neve szláv eredetű. De a „tejföl” az eredeti magyar szó. A tej is, a föl is. Onnan ered, hogy fölemelkedik a tej tetejére. Ti hogyan ejtitek ezt ki? — találta meg a román kifejezést Bencze, meghökkenve a szokatlan ékezeteken.

— Smântână…

— Szmtnö? — Hát fizetek neked egy pezsgőt, ha ez nem szláv eredetű szó… Ennyi mássalhangzót egymás után csak ők tudnak kiejteni. Várj csak, a lengyelek szmietánának mondják! Áh… de kár, hogy nem fogadtunk! — csattintott ujjaival bosszankodva. — Gondolom, már a dákok is puliszkával ették! — gúnyolódott. — Titkos kereskedelmet folytattak a mayákkal, úgy szerezték be hozzá a kukoricát… — gúnyolódott Bencze.

— Toltott káposztá? — olvasta a magyar szöveget Radu. — Oroszul is kápusztá… Szerintem az is szláv szó… — vágott diadalmas a vigyort felfedezéséhez.

— Szerintem, ti mielőtt meguntátok a nomád életet, s kezdtetek kulturálódni, nem is ismertétek a konyhanövényeket… — éledezett Luigiban a latin összetartás.

Az egyre élesedő hangnem jól mutatta, hogy minden viccben van egy kis való, s egy román és egy magyar barátságának is van határa, melynek próbaköve a történelem, a nemzeti büszkeség, és a hungaro-romanikumok.

A pincér épp jókor érkezett, hogy némi „fegyverszünetre” adjon lehetőséget. Előtte tanult embereknek mégsem illik így „vagdalkozni”, mi a szösz! Még angolul is tud… Abdul zavarát látva Radu és Bencze egyszerre szólt a pincér után, ki-ki a saját nyelvén.

— A mohamedánok nem esznek disznóhúst, és az iráni kollégánk…

— Azonnal intézkedem! — felelte készségesen a pincér.

— A sarmale… Jól ejtem? — kérdezte Ahmed. — Amit stuffed cabbage-nek (töltött káposzta) neveztek, szerintem olyasmi, mint a szarma… Törökországban ettem, de azt nem káposztába, hanem szőlőlevélbe töltötték. Már az egyiptomiak is főztek hasonlót, csak nem tettek bele rizset…

— Ősi magyar és román eledel! — hahotázott Luigi, ezzel a kijelentésével ismét olajat öntve a tűzre.

— Hát minket mindenki hun-oguroknak nevez… Hun-garian… A hunok is, az avarok is, sőt a később befogadott kunok is török népek. Az arab és a bizánci krónikások is türköknek nevezték Árpád népét.

— Ha türkök vagytok, akkor miért nem nevezitek sarmanak, hanem… izének… beletörik a nyelvem… — gonoszkodott Luigi

— Ha már az előbb genetikával dobálóztatok, a magyarok genetikai térképe úgy néz ki, mintha a környező szláv népekkel keveredett közel-keletiek lennénk. Ez a sumér eredetet támasztja alá… — váltott álláspontot Bencze, belátván, hogy melléfogott. — De eltértünk a témától. Nagyon kíváncsi lennék, mit ettek őseink/őseitek, mielőtt Kolumbusz felfedezte Amerikát. Mert a latin őseitek biztos nem tettek kechupot az ételbe.

— A magyarok se paprikát…

— Erről van szó! — hevült bele Bencze. — Mondjatok egy nemzeti eledelt, amelyben se krumpli, se paradicsom, se paprika, se más Amerikából behozott növény nincs…

— Pacalleves — vágta oda diadalmasan Radu.

— Háát… abban nincs, de sárgarépa van, s a dákok biztosan nem raktak azt bele.

— Négyezer éves kultúrnövény, Perzsiából ered… — nézett Radu Ahmedre megerősítést várva. Ő is indoeurópai mi a szösz!

— Csak nem a gyökerét, hanem a levelét használták afrodiziákumnak…

— Legalább azt tudjuk, hogy ti mit ettetek. Hiszen emlegetted, hogy egyetlen konyhanövénynek sincs ősi magyar neve. Nyereg alatt puhított húst ettetek, ha már főzni sem tudtatok.

— Ez nem igaz! — pirult ki Bencze hirtelen a dühtől, mint akinek e hamis vádat már századszor vágják a fejéhez.

— Te mondtad, hogy a hunoktól származtok… Amnianus Marcellinus IV. századi római történetíró… — állt Radu mellé ismét az olasz, de mondatát nem tudta befejezni, mert Bencze közbevágott.

— Igen, hallottam hírét, ő terjesztette el ezt az álhírt. Őseim soha nem ettek nyers húst! Egyébként Amnianus Marcellinus még nem is emlegette a nyerget, ezt csak a középkori pletykák tették hozzá!

— A magyarokról… Jó na, nem kell megsértődni, tudjuk, mióta Európában megtelepedtetek, ragadt rátok némi civilizáció…

— A tévhitnek bizonyult közhely egy ősi állatgyógyítási, sebkezelési eljárásban keresendő. Ha a nyereg a ló hátát sebesre feltörte, felnyergelés előtt a sebre vékony, sózott, nyers hússzeletet tapasztottak, hogy a sebbe férgek ne telepedjenek, és gyorsabban hegedjen. Ezt a hústapaszt aztán eldobták, semmi esetre sem ették meg. Más célból húst a ló nyerge alá nem tettek!

Ki tudja, mit mondott vagy tett volna még Bencze, lehet, felállt volna az asztaltól is, ha nem szól közbe Ahmed.

— Ti sohasem ettetek nyers húst, hogy ennyire felháborítónak tartjátok annak fogyasztását? — nézett körül három asztaltársán. Luigi, sohasem ettél prosciutto crudot? Olasz nemzeti eledel…

— Persze, hogy ettem, de az nem nyers, hiszen hónapokig érlelik…

— De se nem főzik, se nem sütik… Bencze, szerintem azt az „igazi” füstölt székely kolbászt, aminek annyira megörvendtél, se főtt vagy sült húsból készítették. S ez, amiről azt állítottad, hogy román nemzeti eledel, a… — mutatott Radu tányérjára…

— Pastramă — segített rajta Radu, gyanakvó hangon. — De az is füstölt…

— Nekem úgy tűnik, hogy ez valami olyasmi, mint amit mi prastimának hívunk. Nyelvünkön azt jelenti préselt. Már Dárius idején készítették az őseim. Úgy vágták el a húst, hogy elmetsszék az állati izmokban az ereket, majd a nyeregtáskába helyezték. Ott kipréselődött belőle a vér, s így füstölés közben nem romlott meg. Nyersen, de füstölve fogyasztjuk. Ezt a tartósítási módot átvették tőlünk a sztyeppei népek. Szerintem a magyarok is… — nézett Bencére. — Gondolom húsőrlő híján egykoron nem készítettek kolbászt. Manapság már senki sem teszi nyereg alá, hanem gépekben préselik, tíz-húsz atmoszféra nyomáson. Édesapámnak van egy húsüzeme… — tette hozzá magyarázatként.

 

 

Humor

Erdőkerülők

Elolvasta:
43
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Ez van…

Az Erdőkerülők Országos Szövetsége (EOSZ) tiltakozó jegyzéket adott át Jegenye Béla államtitkárnak, a tagság nevében, melyben annak adnak hangot, hogy lassan nincs mit kerülgetniük.

Az erdőket illegálisok kivagdossák!

A Parlament előtti téren -ezzel egyidőben- tiltakoztak a Megélhetési Favágók(MÉHFA), mert szerintük nem pótolják rugalmasan a kivágott szálfákat.

Képviselőjük felszólította a Fa és Szálkaügyi minisztert, hogy nézzenek jól a körmére azoknak az állami vállalatvezetőknek, akik nem akarják befizetni a prémcsijüket, Gy. úr felszólítására, melyből az erdőtelepítés lenne finanszírozva.

Továbbá követelik, hogy munkájukat segítendő, kapjanak ötvenszázalékos kedvezményt a Volapük, benzinmotoros láncfűrészekre.

Követelik továbbá, hogy az erdőket vak, süket és nyomorék, esetleg korrupt hatósági emberek ellenőrizzék.

 

A tér sarkán rendszeres jelenlétet mutató Manyi néni, ennyit dörmögött az orra alá, szólásszabadságának teljes tudatában:

-Sőt! Az én kurvaanyámat…..

 

Humor

Anno

Elolvasta:
41
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Manapság már nyoma sincs

 

 

Szinte felkapta a madárcsontú matrónát és belökte a Főorvos úr szobájába.

— Mit képzel maga vén hülye, ránk van utalva, oszt szarakodik velünk? Mindjárt lekeverek egyet! — replikázott a kissé ingerült fődoktor. — Tiszta ideg vagyok, kevés a fizetésem, magát elnézve meg tuti, hogy egy jelentősebb paraszolvenciára sem számíthatok! Különben is nincs pénz a műtétre, húzza haza a belét! A rohadt kormánnyal műttesse meg magát, különben is kire szavazott? Ezekre a trágyadékokra? Megyek, és akik mellettük voksoltak, azokat kivágom az utcára. Hogy dögölnének meg! De majd megszívjátok, ha jönnek a kínai kuruzslók! Azok a seggeteken keresztül fogják operálni a szürkehályogot. Ezt érdemlitek, gané bolsevikok.

A Főorvos úr ezzel a mondattal zárta betegbarát beszédét, majd kirohanva az irodájából úgy bevágta az ajtót, hogy a műtőben operáló kolléga két centivel hosszabb bemetszést végzett.

A néni ekkor határozta el, hogy inkább meghal, de ezzel az állattal szóba sem áll többé.

Az ügy egy méltó büntetéssel zárult. A Főorvos úr kapott egy írásbeli figyelmeztetést.

 

 „Bélám!

Máskor fogd vissza a pofádat a szarházi beteg előtt. Látod, mekkora ügyet csinálnak egy piti ügyből.

 

Igazgató Főorvos

 

Utóirat: Bélám, el ne feledd, ma zsugaparti.”

 

Humor

Helyszínelés

Elolvasta:
51
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

A városhatáron kívül járőröztek, amikor egy árokba gurult személyautóra lettek figyelmesek. Az autó utasai észre sem vették a rendőrautó közeledtét, csak amikor szirénával magukra vonták a figyelmet.

— Mi történt itt? — kérdezte az egyik rendőr.

A két kínai férfi egyszerre kezdett beszélni az anyanyelvén. Csendre intette őket, majd megkérdezte tőlük.

— Tud valamelyikük magyarul?

— Kici — válaszolta az egyik.

— Mi történt? — tette fel ismét a kérdést.

— Nyúszi…

— Na ne mondjon már olyat, hogy csúszik!

— Nyúszi — ismételte remegő hangon a megkérdezett.

— Ember, plusz tíz fok van, eső már legalább két hete nem esett, az úttesten meg nincs semmi, amin megcsúszhattak volna.

Erre a másik férfi két kezével hosszú fület mutatott magán, orrát elkezdte fel-le mozgatni, a száját úgy tartotta, hogy első két foga kilátszódjon és ugrálni kezdet.

— Aha… nyuszi… most már értem. — A tányérsapkát mélyen az arcába húzta, ne látszódjék rajta, hogy nevetéssel küszködik.

 

 

Humor

Tojásos nokedli

Elolvasta:
88
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

Ha valaki azt állítja, hogy a sorsdöntő változások életünkben nem apróságokon múlnak, bizony téved. Ebből a hétköznapi történetből is kitűnik, hogy a láthatatlan, kibogozhatatlan szálak, amik mindennapjaink eseményeit szövik, időnként beleakadhatnak, akár egy tojásos nokedlibe, de ne szaladjunk előre!

A mi emberünk pedig, akivel ez megesett, mit sem sejtett az ominózus nap reggelén, amikor felébredt. Asszonya, akit imádott, ágyba hozta neki az első, „életmentő” kávéját. Behunyt szemmel kortyolgatta az illatos, zamatos fekete nedűt, majd a szokásos tevékenységek: reggeli, mosakodás, borotválkozás végeztével  elindult dolgozni.

Munkaidő után, szerdai nap lévén, sietett a másik asszonyhoz, akit imádott, hiszen ebben sincs semmi rendkívüli. Az átlagemberek megszokott életét élte, egy feleség, két felnőtt gyerek, egy barátnő, hetente kétszer, amitől azt gondolta, hogy teljesebb, boldogabb sors jutott neki, mint más férfiaknak. Azok a más férfiak pedig, szintén hasonlóképpen gondolkodtak, hasonlóan alakított sorsukról.

Az otthoni asszony vigyázott az egészségére, diétás, ugyanakkor gondosan összeválogatott, finom ételekkel lepte meg, hiszen a koleszterin, a cukor, a vérnyomás… Apus fáradt, óvni kellett, kímélni, különösen a szerdai és pénteki nyavalyás, hosszúra nyúló értekezletek alkalmával, amik miatt olyankor késő éjjel ért haza. Hivatalos asszonya ébren várta, s reggel szinte a levegőben lépkedve közlekedett a lakásban, hogy kimerült férje álmát őrizze.

A másik asszonynál pazar lakomák várták, néha pedig egyszerű, de a hízással, felesleges súly felszedésével egyáltalán nem törődő, egészségre ártalmas, finomságokat tömhette, korlátlanul magába. Nagy kedvence gyakran szerepelt az étlapon, mégpedig a tojásos nokedli.

Egy hétfői napon aztán gondolt egyet élete párja, lazábbra engedte a gyeplőt, s meglepte apust egy igazából ártalmas, de ellenállhatatlan vacsorával. Főzött neki tojásos nokedlit. Emberes mennyiség készült, két tányér után is maradt még bőven keddre is. Mindkét estén, a szokatlan, laza dőzsölés vonalán haladva, vidám beszélgetéssel telt evés után az idő. Felidéződtek régi, mulatságos, családi események, s talán még egy kis romantika is keveredett az ecetes uborkasaláta mellé az asztalra.

Szerdán azért természetesen sietett munkaidő után szokásos, görbe útjára. Ahogy saját kulcsával nyitotta a lakás ajtaját, barátnője repült feléje, ölelésre tárt karokkal, s hozzábújva csak ennyit mondott:

— Tojásos nokedlit főztem, a kedvencedet.

Egy pillanatra ki is esett az időzített boldogságból, s a földre huppant érzékeny lelke. Alig tudott kicsikarni magából egy erőltetett mosolyt válaszul. Mikor pedig a pedáns tisztaságú, barátságos konyhába értek, s leült az asztalhoz, kigúvadt szemekkel meredt a hatalmas adag ételre. Próbálta magába passzírozni a nokedliket, de nem volt képes mindet megenni.

— Ne légy ilyen utálatos, miért nem eszel még? — erősködött nem hivatalos asszonya.

— Nagyon finom, de valami lehet a gyomrommal — próbálta magyarázni a helyzetet.

— Ugyan már, mikor megjöttél, nem látszott rajtad semmi — állította a nő.

— Röntgen szemed van? Belém látsz? — kérdezte kissé fanyar hangsúllyal.

— Akkor miért nem azzal kezdted, hogy nem érzed jól magad? — szólt a szemrehányás.

— Örömmel jöttem ide, nem akartam panaszkodni — tért ki ügyesen a férfi.

— Örömmel? — kapott a szó után nyomatékkal a barátnő.

— Miért, mit gondolsz, munka után, fáradtan, miért jövök ide?

— Neked ugrálok egész nap, minden házi munkát elvégzek, hogy az estét csak veled tölthessem. Miattad főzök, magamnak nem kéne — hangzott a válasz.

— Nem tudtam, hogy ilyen teher neked ez a kapcsolat.

— Önző vagy, mint minden férfi.

— Igazán? Nem vagyok veled figyelmes, minden téren?

— Mire gondolsz? — villámlottak a máskor oly szelíd, zöldes macskaszemek, amik a férfit elbűvölték.

— Nem érdekes, Cicám — próbálta elsimítani a férfi a problémát, de már késő volt, robbant a bomba. Cica fogta a tányért, s a rajta maradt tojásos nokedlivel együtt földhöz vágta.

Egy nőt megsérteni, vérig sérteni sokféleképpen lehet. Akárcsak egy férfit. Leginkább mindkét felet az intimitások terén. Életünk színpadán a két legfontosabb színtér az asztal és az ágy. Kompromisszumokat kötünk, próbálunk örömet szerezni, elfogadni, hazudni, színlelni, megélni és túlélni, de ha otthon is és a titkos, boldogság szféránkban is tojásos nokedlit kapunk, az végzetes lehet.  

A férfi meghökkenve, kiábrándultan nézte a szürke hétköznapokat megszínesítő asszonyt, miközben valahogy az az érzése támadt, hogy már ő is szürke lett. Felállt az asztaltól, felvette kabátját, kifelé menet az előszobai cipős polc tetejére tette kulcsát, s köszönés nélkül távozott.

 

Földi pályafutásunk során mindannyian nyeljük a nekünk jutó tojásos nokedlit, nap mint nap, nem csoda hát, ha időnként megcsömörlünk tőle.

 

Humor

Vagy van bicsok, vagy nincs…

Elolvasta:
68
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

  

Az öreg székelyt bíróság elé idézték, mert állítólag magyarul szidta az egyik közalkalmazottat, amiért az akadékoskodott egy irat kibocsátásakor. Nem volt mit tennie az atyafinak, meg kellett jelennie a jelzett napon és órában a bíróságon, ahol a nem éppen magyarbarát ügyész már fenegette nyelvét a jó kis vádbeszédhez. Szegény atyafinak nem volt módja ügyvédet fogadni, így miután a vérszemet kapott prókátor elmondta vitriolos vádbeszédét, maga kezdett bele védelme felépítésébe.

— Tagadja, hogy nyilvánosan sértegette az itt jelenlévő hivatalnokot? — kérdezte a bíró.

— Má’ hogyne tagadnám, bíró úr. Méghogy én Romániában, román állampolgárként magyarul sértögettem valakit, úgy, hogy bezonyíthatóan soha életemben nem tanultam idegen nyelvet… Menten halálba röhögöm magam, csak várom, hogy megcseklandozzon valaki…

— De hát egy tucat tanú hallotta, amint ön egyebek mellett azt mondta a sértettnek, hogy — idézem — veszett volna inkább a sárkányképű anyjába’, mert akkor nem kéne a Földnek egy ekkora baromállatot a hátán cipelnie.

— Instállom, bíró úr, én ilyet nem mondhattam, képtelenséget beszélnek a tanúk.

— Tudja ezt valamivel bizonyítani?

— Már hogyne tudnám, drága jó bíró úr.

— Aztán hogy?

— Magának nem kell bezonygatnom, bíró úr, hogy nagyböcsű alkotmányunk első cikkelye a déli napnál is világosabban kimondja: Románia nemzetállam. Azt sem kell uraságod előtt ékes szavak tengörében fetrengő diskurzusban előadnom, hogy a nemzetállam — engedelmével, én es idézem — olyan államot jelent, melynek népességi összetétele etnikai szempontból homogén. Na már most, én román állampolgár vagyok, akárcsak maga. S hacsak az ország alaptörvénye, az alkotmány, ami, ugye, hogy úgy mondjam, jogállamunk bibliája, már elnézést kérek, nem egy bődületes hazugsággal kezdődik, akkor én nem es tudhatok magyarul. Egy dolog biztos, tekintetes bíró úr, a nagyapám, akit a falu bölcseként tiszteltek, mindig azt mondogatta: vagy van az embernél bicsok, vagy nincs. Mindkettő egyszörre nem lehet. Ha van nála bicsok, tud uzsonnázni, ha nem, éhen marad, mint Gizi ángyó kecskéje a téesz csak jelentésben létező káposztásában. Ma ezt úgy mondanám, hogy a fiatal bíró úr is megértse: éhen marad, mint Gizi ángyó kecskéje a virtuális farm káposztásában… Beláthatja hát, mélyen tisztelt bíró úr, hogy az igen kedves prókátor úr valótlanságot állít, a tanúk sem mondanak igazat, me’ én biza nem szidhattam magyarul azt a derék hivatalnokot. Vagy kétségbe vonja mindazt, amit hőn szeretett államunk legszöntebb könyve mond, édes, drága bíró úr?

A bíró se köpni, se nyelni nem tudott egy ideig. Nem lévén mit tennie, az adott helyzetben a lehető legbölcsebb döntést hozta, mondván:

— A fene egye meg magát, hallja, de ki van hegyezve az esze és a nyelve… Na, ejtem a vádat maga ellen, de tűnjön el innen azonnal, amíg meg nem gondolom magam!

— Na, na, na, tisztelt bíró úr, velem ne beszéljen ilyen hangnemben, és főleg ne rományul, mert annak akár jogi szövődményei is lehötnek… — háborodott fel a székely, majd magyarul hozzátette:

— … hogy az a bocskormadzag-bajszú, varrottasbőrű, pendelyes szemű jó édes öreganyád sose esmerte volna meg azt az alvégi búsnemesi családból származó csobán öregapádat!…

— Mit mondott?!

— Ééén? Az égvilágon semmit. Talán csak a saját lelkiismerete fájdalmas vonyítása visszhangzott a bíró úr fülében. De erről én már igazán nem tehetek!…

 

Humor

Ködös reggelen

Elolvasta:
54
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

Sajdikékat nagy örömükre, két szép legénykével áldotta meg Isten. A kisebbik épp karácsonyeste született. Akkoriban még nem is gondolták volna, hogy ebben a lepusztult kisvárosban majd csak egymás barátai lehetnek, főként a városszéli kisutcában, ahol rajtuk kívül már mindenki megkapta a magasságos behívóját, idő kérdése, és lassan kiürülnek az aprócska, rozoga, egy, már letűnt kort idéző házak. Ahogy cseperednek, az ördöggel is felérne olyan csintalanok, olyan szemesek, mindent kifigyelnek, és mindenből játékot csinálnak. Van is belőle galiba elég. Mit tehetnek a sok koros ember közé szorult szülők mást, mint folyamatosan elnézést kérnek és bujkálnak a kényszerű panaszaik elől.

Az utca újra fényesre csiszolódott a hajnali ködben, késő ősz van, már rég lehulltak a falevelek. Zsiga mama (a férje után így szólítják) is óvatosan araszol hazafelé a már mindenki által ismert, legalább fél évszázados cekkerével, benne fél kilónyi fehér kenyér. Furcsa világban élünk, valamikor a fekete számított a legolcsóbb fajtának, ma fordítva, abból varázsoltak drága portékát és a fehérből értéktelent. Igaz, csak ők tudhatják, mennyi benne a liszt és mennyi az adalék, ami már nem búzának sikérje, hanem mindenféle hulladékból, műanyagból gyártott emulgáló szer, mely aztán alaposan bedagad a sok sütőpor hatására a szegény nyugdíjas gyomrába. Van is ebből nehéz gond épp elég.

Ezen a reggelen Zsiga mamának mégis keservesre sikeredik a rövid út, olyan irgalmatlan erővel csavargatja a fájdalom összeszáradt belsőjét, hogy már-már kétséges, hogy hazaérne. Még egy lépés, na, még egy… az araszolás minden korábbinál nehezebben esik. A félig leszakadt kiskapu szerencsére nyitva, az udvar végébe keskeny kövekből kirakott járda vezet. Amolyan macskakövek, vagy tíz éve szedték fel az utcából, amikor szilárd útburkolattal öntötték le annak felszínét. Az ott lakó élelmes emberek szépen elhordták, így a néni is. Később, miután elvonultak az útépítők, abból rakatta ki az udvarának hátsó feléhez vezető keskeny járdáját. Felakasztja a necc táskát a bejárati ajtó kilincsére, és megindul még annál is nehézkesebben, mint ahogyan eddig, térdeit kenve-fenve az udvar végében található pottyantó irányába. Homlokáról patakzik a reggel megivott keserű tea, még egy lépés, na, még egy és még egy… végre eléri a kitűzött célt. Kicsapja annak három deszkából összeszegelt ajtaját, felső részén kis szív alakú kémlelő réssel. Belseje igen egyszerű, fa ülőke, vízöblítés errefelé még nem esedékes, ha megfelelt egy életen át így, erre a kis időre már minek költekeznének úri hívságokra… Jobb kéz felől virágos, hímzett papírtartó, gondosan, négyzet alakúra tépett, vágott mindenféle papírféleségekkel telegyömöszölve.

Végre sikeredik magát kiszabadítani a több kilónyi mackó-, cicanadrág, meleg alsó, cérnaharisnya fogságából, s mire ráülne a megváltást nyújtó deszkára, hirtelen hatalmas dörömböléssel a két ördögfióka elkezd ugrálni a bádogtetőn. Szegény Zsiga mama! Ülőke ide, ülőke oda, oly hirtelen szabadul meg szorult helyzetétől, mint még soha életében…

— Zsiványok! Megálljatok! — kiabálja, de már ugyan kinek? A két siheder hatalmas vigalommal ugrik le az illemhely tetejéről, és uzsgyi, mint akikbe áramot vezettek, úgy tűnnek el a ködös utcában.

— Csibészek — nyögdécsel még egy ideig megszégyenülten, majd csak elmosolyodik — talán holnap sem ártana, ha eljönnétek…

 

Humor

Cikk

Elolvasta:
49
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Iskola

Tudósítás

 

Felszólítom L. Gáspár, fiatalkorút, hogy azonnal hagyja abba a szamuráj karddal a hadonászást az osztályban! Annál is inkább, mert most fejezte le a tanárnőt! — hasított bele az általános rettegés hangzavarába K. György — iskola rendőr — érces hangja!

— Na, ne szenyózzá má! Beküldöm a mutert az meg majd jól pofán vág! — válaszolta a kissé túlspirázott ifjú. A mútkó is úgy lefejelte a dirnyákot, hogy azt setutta hun van. Ha meg sokat szarozó, elmegyünk az ombucmanóhó!

Kisvártatva befutott a rettegett anya, már 250 méterről hallani lehetett a szitokáradatot! Mindezt szopránban, sikítva adta elő.

— Má megint ezt a áldott jó kisfijjamat basztassák, mert egy kicsit másabb a többiné? Ez egy rassziális megkülönböztetés! Minden nap úgy engedem a tanodába, hogy emondom nekije aztat, kisfijjam igyekezzé má felzárkózni! De a gyerek aztat monggya, a tornaórán ő nagyon igyekezik felzárkózni, de az a elvetemütt tornatanár aztat ordíttya: kartávolság, kartávolság! A gyerek meg javuló toleranciát mutat!

— Muter, tendenciát! — javította ki Gáspár a feljzott rokonát.

— Eztet abból is látni, hogy az elsőt sokszor többet járta, min a másodikat! Lefejezte a tanárnőt? Munkahejji balesemény! Minek adott fő a tanárnő filmesztétikából ojjant, hogy játszanak el jelenetet annak a japán Kurvaszavának a filmjébő! Annak ellenére, hogy tavajj kiszúrták a szemét nekije, mert ő akarta alakítani a dzsumurdzsákot!

A lecke fel van adva!

 

Mit tegyenek Gáspárkával?

Humor

Három pajzán limerick

Elolvasta:
89
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Három pajzán limerick
                           Koosán Ildikó

volt egy úr, na hol? hát Baliba
élete merő egy galiba
két nő is biztatta
mindkettőt otthagyta
Marcsával szörfözött mutyiba

egy bolha ráugrott Emőre
kileste a helyet előre
de romlott húst kapott
vitt hát pár falatot
jusson a szomszédnak belőle

élt egy lány, na hol? hát Legénden
a legény tüske volt szemében
egy mégis megszúrta
mondják, nem gyakorta
hiába, nagy úr a szemérem.

2015 február 2

 

Humor

Nő a gyerek (Lányomnak)

Elolvasta:
59
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

1.

 

A nagylány szeretett volna új szandált. Megbeszélték édesanyjával, hogy munkaidő végére elé megy és körülnéznek a cipőboltokban. A kánikula délután öt óra felé sem csillapodott, nem csoda hát, hogy mikor már a sokadik üzletet is végigjárták, és sehol sem kaptak megfelelőt, mindketten nagyon elfáradtak. Beültek egy gyorsétterembe, legalább valamit enni, de főleg inni, hogy szomjukat oltsák. Amint megkapták a kiválasztott menüt, tálcáikkal helyet foglaltak. Ahogy a mutatós mama körülnézett, észrevette, hogy egy néhány méterrel távolabbi asztalnál ülő fiatalember figyeli őket. Mindjárt jólesően, kétséget kizárva nyugtázta, hogy bizony még mindig csinos, megakad rajta a férfiak tekintete. Lám ez a fiú is sokkal fiatalabb nála, mégis megbámulja. Hol lesütötte szemét, az étellel foglalatoskodva, hol félszemmel, a hiúságát legyezgető szempár felé sandított. Egyszerre azonban döbbenten vette észre, hogy a fiú nem őt nézi, hanem mellette ülő lányát.

 

2.

 

Anya barátnőjével beszélget a szomszéd szobában, miközben a serdülő lány tanul. Azaz pontosabban szólva ül íróasztala előtt, kezében nyitott könyvet tart, s mereng a nagyvilágba. Valahol messze jár, de talán nem is annyira, mert a két felnőtt nő beszédét nyomon követi.

Az édesanya éppen a közlekedés kibírhatatlanságáról panaszkodik.

— Szörnyű ez a tömeg, munkába menet és jövet is, a buszon nem lehet levegőt kapni.

— Letapossák az ember lábát, fellökik, bár el sem tudna esni, nincs hozzá hely — kontráz a vendég.

— Még szerencse, hogy mostanában nincsenek molesztálók, akik a nők fenekét fogdossák, dörgölődznek.

— Igen — erősíti meg a barátnő — most, hogy mondod, tényleg. Azok a perverz disznók teljesen eltűntek a járművekről.

A szomszéd szobában „szorgalmasan tanuló” tini lány erre átszól a beszélgetőknek:

— Dehogy tűntek el!

— Ja!? — kapcsol a két nő meglepődve.

 

3.

 

A főnök karácsonyra jutalmat ígért, s a fizetéssel együtt valóban megérkezett a plusz pénz a számlára. Az édesanya különösen örült, hátha tud venni magának néhány új holmit.

A vásárlások ugyanis rendszerint úgy zajlottak, hogy vettek a lánynak ami szükséges, és ami nem, azt is, hiszen már tinédzser. A fiút az öltözködés egyáltalán nem érdekelte, de legalább új cipő mindig kellett, mert folyamatosan nőtt a lába. Lényeg, hogyha elindultak vásárolni, meghatározott kerettel kellett gazdálkodni, s mire az anyukára került a sor, a pénznek már mindig a végére értek.

Na, de most! A váratlan összegből egyenesen egy nagy áruházba indult, hogy álmai kabátját megszerezze. A keretbe még az a fekete kis kalap is belefért, ami annyira menő most. Minden korosztályon látta. A fehér pomponos sállal és a fekete szőrmés csizmával tökéletes boldogság töltötte el. Mindjárt be is öltözött tetőtől talpig az új holmikba. Régi kabátját, csizmáját a reklámszatyorba gyömöszölve, sugárzó arccal jött ki az áruházból.

Ahogy hazaért és belépett az előszobába, lánya szaladt ki elé. Szemei el is kerekedtek, ahogy meglátta édesanyját.

— Hű, de szuper! Ezt én is kinéztem már magamnak — fogta meg a kabát anyagát. Anya kezdett rosszat sejteni.

— Felpróbálhatom?

Lassan, komótosan, teljes megadással vette le magáról a divatos darabokat.

Beletörődött, hogy a legújabb divat szerint életében csak egyszer öltözhetett fel, arra a fél órás útra, ami az áruháztól lakásukig tartott.

 

Humor

Családi perpatvar

Elolvasta:
60
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

A Békés család élete a megszokott, nyugalmas mederben folydogált. Márti munka után a házi teendőkbe merült, a lakás ragyogott, a két fiú, férje és fia körül mindent rendbetett, s gondoskodott róla, hogy mindig tele legyen a hasuk. A családfő, Gábor sokszor hazahozta a munkahelyi dolgait, esténként a számítógép előtt próbált végére érni teendőinek. Peti élte kiskamasz napjait, tanítás után szinte minden nap kosárlabdaedzésre járt, ami lekötötte fölösleges energiáját és megóvta hasonló korú, utcán csellengő társaitól. Nagyi karácsony előtt néhány nappal érkezett, hogy együtt töltsék az ünnepeket. Ezzel sem történt semmi különös, évek óta így szokás, mióta megözvegyült.

Február vége felé járt az idő, a hó és a jég is elolvadt az utakról. Nagyi még mindig náluk vendégeskedett. Lánya örült, hogy jól érzi magát, legfeljebb a családfő kérdezte meg néhányszor diszkréten, négyszemközt feleségét, „nem szeretne-e a Mama most már a saját otthonában lenni”. A rosszalló pillantás azonban, amit erre válaszul kapott, megint egy időre elvette a kedvét attól, hogy kérdezősködjön.

Na, nem is azért említette meg, hogy a karácsony már régen elmúlt, mert útban lenne szeretett anyósa, az sem idegesítette túlzottan, hogy számon tartja, hány üveg sört iszik meg vacsora után, hány szál cigarettát szív el az erkélyen. Igaz, hogy mindig előrebocsátotta, mikor érte ment, s kocsival hazafuvarozta, hogy nem fog ő senkit sem zavarni, csendben meghúzza magát. Meg sem szólal. Ez utóbbit még nem tapasztalták, de hadd mondja a magáét.

Mostanában azonban gyanús dolgokat művelt. Eddig is ellentmondásokba keveredett időnként, de az utóbbi időben érdekes szokásokat vett fel. Ezt a heti háromszori kártyázást a nyugdíjas klubban nagyon furcsának találták. Az abc-be sem tudott lemenni a fájós lábával. Persze ebben is akadt némi túlzás, a piacon bezzeg többször végigvágtázott egyik végéből a másikba, anya és apa alig tudták követni. A harmadik körnél, mikor vissza kellett menni a piac túlsó végébe, mert az őstermelők tíz forinttal olcsóbban adták a körtét, mint a zöldséges kereskedő, apa fellázadt.

Karácsonyra mobiltelefont kapott ajándékba, meg is jegyezte, hogy hiszen nem érti ő ezeket a modern dolgokat, a számokat sem látja már. Kötni, keresztrejtvényt fejteni sem tudott, szemorvoshoz kellett menni, erősebb szemüvegért.

Még hogy nem látta a számokat? Peti füzetére két méterről rábökött, mikor házi feladatában egy múlt idejű igét egy t-betűvel írt. Eddig a fotelban ült, elfoglalta magát fonalaival, rejtvényújságjaival. Mostanában a fotel üresen állt, folyton elmászkált otthonról. Egészen kivirult, fodrásznál járt, új ruhát is vett magának. Valami nem volt itt rendjén.

Egy hétköznap este aztán fény derült a titokra. A családfő íróasztalánál ülve akkorát ordított, hogy az ötödik szomszédban is összerezzentek.

— Ki használta ezt a gépet?

— Két napja be sem kapcsoltam — rázta a fejét rémült tekintettel anya.

— Biztos a gyerek, de csak jöjjön haza! — villogtak fenyegetően apa szemei. — Eltűnt a kimutatás, amin egy hete dolgozom. Holnapután le kell adnom. A szentségit! Ez egyszerűen lehetetlen. Lementettem — nézett hitetlenkedve a computerre. — Megmondtam már, hogy a gép nem játék. A jövő hónapban veszünk egy másik gépet a gyereknek, ne használja az enyémet — dühöngött tovább.

— Mi az, hogy a te géped? A családé — nyerte vissza lélekjelenlétét anya. — Azt beszéltük meg, hogy a gyerek tanuljon. Szabadidejében pedig mozogjon, ne a számítógép előtt üljön. Ebben a kérdésben eddig egyetértettünk. Nem kell neki külön számítógép. Amennyire az iskolai feladatokhoz szüksége van internetre, arra ez bőven elég.

Éppen a családi perpatvar kellős közepére érkezett Nagyi és Peti. A lépcsőházban futottak össze, együtt léptek be a lakásba.

— Mi történt? — kérdezte lányára nézve Nagyi. — Kihallatszik a folyosóra, hogy veszekedtek — tett szemrehányást.

— Te ki vagy rúzsozva és felvetted a kosztümömet — hüledezett Márti, ahogy édesanyjára nézett.

— Micsoda? — vette szemügyre anyósát Gábor is, de nem foglalkozott tovább a kérdéssel, kimutatását akarta sürgősen előkeríteni. — Kisfiam, gyere csak ide! — szólalt meg vészjóslóan.

— Tessék, apa? — lépett a szobába a fiú gyanútlanul.

— Megmondtam százszor, hogy ne játssz a gépen, mert nem tesz jót neki. Ráadásul eltűnt a kimutatás, amit két nap múlva le kell adnom. Hogy mersz hozzányúlni a dolgaimhoz?! — emelte fel újra a hangját.

— Nem én voltam! Apa, én nem is voltam itthon. Minden nap este érek haza edzésről — védekezett Peti.

— Akkor ki, talán az UFO-k? — dühöngött apa, majd ahogy ismét anyósára nézett, hirtelen ötlettel azt találta mondani — vagy talán a Nagyi? — vigyorodott el a képtelen ötleten, egy pillanatra megenyhülve, elégedetten nyugtázva jó humorát.

— Mi a probléma? — kapcsolódott be a vitába az idős hölgy.

— Az a probléma, drága mama, hogy ebben a lakásban furcsa dolgok történnek.

— Nem történik semmi furcsa, csak ti vagytok elmaradva néhány dologgal. — Majd szobájába sietett, s papírokkal a kezében jött vissza. — Ezt keresed? Kinyomtattam. Nagyon trehány munka. Még számítási hiba is volt benne, de ezek a girbe-gurba sorok? Holnap megcsinálom neked Excel-táblázatba, úgy add le — nyújtotta a kimutatást vejének.

Apa szája tátva maradt, csak hangfoszlányok törtek elő belőle, értetlenül artikulált.

— Há… ho… mi… mióta tud a mama számítógépezni? — vette el a papírokat, hitetlenkedve.

— Néhány hete. A kerületben meghirdették nyugdíjasok részére az ingyenes tanfolyamot.

— De Anya! — képedt el Márti is. — Nem kártyázni jársz a nyugdíjas klubba?

— Ugyan már kislányom, kártyajáték… — legyintett —, internetezni járok. Az Excel-táblára pedig Lajos tanít.

— Ki az a Lajos? — kérdezték egyszerre hárman.

— Ó, csak a tanfolyamról ismerjük egymást, néhányszor jártam nála, korrepetál.

— Micsoda? Idegen férfiak lakására jársz?

— Nincs köztünk semmi, csak email-ezünk — nyugtatta lányát teljes természetességgel a Nagyi. — Géza is féltékeny Lajosra, de nincs oka rá — tette hozzá.

— Ki az a Géza? — kérdezték megint egyszerre hárman.

— Interneten ismerkedtem meg vele, nagyon rendes úriember.

— Ez a család nem normális — jelentette ki apa, a fotelba roskadva. Majd, gyanakodva rákérdezett: — Itthonról is szokott email-ezni a mama?

— Igen, csináltam magamnak postafiókot.

— Bocsáss meg drágám! — szólt a férfi most feleségéhez. — Már azt hittem te levelezel új postafiókból, kezdtem gyanakodni. Ne haragudj!

— Ami azt illeti, én pedig rád gyanakodtam — vallotta be az asszony. — Anya, miért nem mondtad meg, hogy számítógépezni jársz? — fordult édesanyjához.

— Folyton rohantok, oda sem figyeltek rám, mit csinálok. Nem érdekel benneteket. A nagyi beveszi a gyógyszerét, kötöget a fotelban, néha valami finomságot készít, egyszóval nem kell vele törődni, el van magában — vette sértődőre a figurát Nagyi. — Nekem is jár egy kis szórakozás — duzzogott tovább.

— Nekünk meg nyugalom jár, néha tájékoztathatna új ismereteiről — mérgelődött apa. — Remélem holnap estére tényleg készen lesz a kimutatás, egyszerűen nem találok szavakat — csóválta fejét.

Az este további részében szép lassan lehiggadtak a kedélyek. Napirendre tértek a dolgok ilyetén alakulása felett.

Másnap délután, ahogy Gábor hazaérkezett, Nagyi már várta.

— Tessék, itt van a kimutatásod. — Vejének le is esett az álla.

— Nagyon szépen, precízen megcsinálta. Köszönöm szépen.

— Máskor is rám bízhatod — kacsintott cinkosan Nagyi.

— Na, azt azért talán nem kellene. Az almás palacsintájában még mindig jobban bízom.

Minden jó, ha a vége jó!

Apát megdicsérte a precíz kimutatásért a főnöke, Peti kapott egy másik számítógépet, Gézát meghívták szombatra ebédre, Lajost pedig vasárnapra, hogy azért őt is megismerjék. Nagyi pedig, ha elunta az internetezést, akkor kicsit kötögetett a fotelban, s a rejtvényt is látta új szemüvegével. Azért néha meglepte a családot valami finomsággal, bár erre egyre kevesebb ideje jutott, mióta unokája iskolai újságjának szerkesztésében is részt vett.

Peti az íróasztala fölött elmerengve azon gondolkodott, vajon a hagyományosan működő Nagyit szerette jobban, vagy ezt az újat?

 

Humor

A néző

Elolvasta:
50
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; } 30-másodperces

 

 

Meglátogattuk otthonában a 93-éves K.Aranka nénit, aki hallomásunk szerint százával küldi szavazatait X-faktoros kedvencére.

– Csókolom, Aranka néni! Látom, az X-faktort tetszik nézni.

– Látja, fiam, most is azaz szép arcú Dórika danol!

– De drága Aranka néni, az a Csordás Ákos!

– Mit mond?

Humor

Év végi ökörködések

Elolvasta:
54
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

Szőkék beszélgetnek

 

— És te mit kaptál ajándékba?

— Egy kiskosztümöt.

— Hű, az nagyon gáláns!

— Korántsem. Elkértem a számláját és visszavittem.

 

 

Illiberálisok

 

Tény: mindenki illiberális, aki szeretne kitörni abból a kétségbeejtő csapdahelyzetből, amit az arany, a pénz és az olaj mindent elsöprő dominanciája idézett elő.

 

 

Etikett

 

Ha szalonképes társaság szalonnával tűzdelt szalonkát fogyaszt a szalonban, ahhoz nem illik a Szalon sör.

 

 

Politika

 

1.) Bell lett a főnökünk, Hurrá! Telefonon bármikor (vissza) hívható.

2.) Takarodjon ez a velejéig rohadt kormány! — tépte reszkető ajkait Béla, amint a postás a tenyerébe számolt 80 000 forintnyi, éppen aktuális rezsicsökkentést.

3.) Régen voltak az íjfeszítő népek,  manapság meg az idegfeszítőek.

 

 

Zöldek

 

Móricka nem hajlandó génmódosított kukoricán térdepelni.

 

 

Karácsonyi nagyüzem

 

Most még lehet időpontot kérni a halasnál. (Ez az éca december 24-vel aktualitását veszíti.)

 

 

Halak még egyszer

 

Akvaristák tüntetnek Brüsszelben: nem kapni a boltokban újraélesztő készülékeket, miközben

a rendelet szerint csak elkábítva vihetik haza kedvenc akvárium-lakó díszhalaikat.

 

 

Történelemóra

 

— Mikor volt a mohácsi vész, Pistike?

— Öööö… februárban, busójáráskor.

 

 

Matek

 

— Csupa piros egyest és nullát(!) is látok a füzetedben, fiam! Ez maga a csúfos bukás!

— Tévedsz, apu, pontosan így néz ki a kettes számrendszer.

 

 

Szex

 

Jó svádájú barátom mesélte, gyakorta késő estig dolgozott. Hazafelé egy bevásárlóközpont mellett vezetett az útja, ahol számos örömlány is megfordult. Emberünk persze szimpatikus volt nekik, ezért igencsak bátran szólongatták. Egy alkalommal teljesen körbefogták, szorult helyzetéből a következő csatakiáltás kíséretében tudott szabadulni.

„Töltésen vagyok, hagyjatok!”

 

 

Korrupció

 

Családom révén én is érintett vagyok a trafik-mutyiban. Még az első világháborúban nagyapám elesett az olasz fronton, megözvegyült párjára maradt két kicsi gyermek fölnevelése. Mivel ők hadiárvának bizonyultak, az akkori rendszer egy trafik működtetését engedményezte a nagyanyámnak. Ajvé!

 

 

Kekeckedés

 

— Helló, szem!

— Összetéveszt valakivel, Tamás vagyok.

— Már úgy értem, ön is szem a láncban…

 

 

 Diplomácia

 

Friss botrány Bécsben, az újévi koncerten! Tiltakozásunkkal dacolva a műsor összeállítói bemutatták a Kék Duna keringőt annak ellenére, hogy ez a mű bizonyíthatóan átvesz meghatározó dallamrészeket a legendás Illés együttes Illés-Szörényi-Bródy: Még fáj minden csók című slágeréből.

 

 

 

 

 

Humor

Szexualvecsernye

Elolvasta:
50
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

Előjáték

 

Szokásos hétvégi elidegenedés. Bevásárlás az Óceánban (Auchan).

Tolom a kocsit. Nincs benne százas, csak játékpénz. Hadd örüljenek, ha otthagyom a parkírozóban. Mindig ott hagyom. Ez már az örömszerzés egyik formája. Ötvenszázalékos. Nekem öröm nézni, amikor visszatolják. Azok a hálás pillantások, azok az integetések a kinyújtott középső ujjal. De itt még nem tartunk. Tolom a kocsit. Párom harmonikus mozdulatokkal rendezi át az áruházat. Egy a kocsiba, egy vissza a pultra. Na, nem oda, ahonnét… Egyszer csak megáll. Gyönyörű kék szemét rám tátja. Megszólal. „Tudod mit, Tamás? Mégse süssél három tepsi sós rudat.”

Eddig szó sem esett ilyesmiről, tehát négy kell.

Átveszem a kezdeményezést. Hozzávalók négy tepsire. Két üveg rozé. Egy dobozos sör. A többit már csak kamuból vesszük meg.

Tehát tíz tojás. Ebből csak kettőnek kell a sárgája. A fehérje keményít, az majd jó lesz másra.

Kiló liszt, de ebből csak hetven-nyolcvan deka kell.

Nincs fél élesztő, ezért egy egészet veszünk. A másik fele majd a kukusba kerül.

Egy kocka margarin, a legprosztóbb, tehát Liga.

Két csomag köménymag, az egyik őrölt. Ez figyeli majd a széljárást…

Aztán veszek még tizenöt deka füstölt sajtot.

No, persze nem csak ezeket vettük, mert égető szükségünk volt még egy csomó felesleges dologra. Az utolsó erőtartalékaimat mozgósítva felcipelem a negyedikre azt a néhány tíz csomagot. A kezem megnyúlt. Praktikus. Holnaptól állva fűzöm be a cipőmet. Eddig az előjáték.

 

Közjáték

 

Előkészületek a sütéshez. A két kezemet összekulcsolom magam előtt. Majd kifordítom.

Kicsit megropogtatom. Ezek a koncentrálás és a lazítás pillanatai. Hirtelen a rozéhoz lépek, beledöföm a nyitót, és kirántom a dugót. A neheze már megvan. Megtöltöm a poharamat. Másodjára is.

Hetven deka lisztet elkeverek két tojás sárgájával, a felolvasztott margarinnal, a cukros tejben felfutatott félesztővel. Beleteszem a lereszelt füstölt sajt nagy részét, valamint az őrölt köménymagot. Teszek bele sót, de nem annyit, amennyi egy sütibe kell, hanem a dupláját. Összegyúrom félkeményre. A félkemény az olyasmi — ti tudjátok —, ami reményt ad, de csalódást okoz. Mikor ez így megvan, fél órát hagyom kelni a tésztát.

Nem, ez nem holt idő! A két kezemet összekulcsolom magam előtt, majd kifordítom. Kicsit megropogtatom. Hirtelen a kettes rozéhoz lépek és… a többit már tudjátok.

Szükség van még az előkészítéshez egy kis felespohárnyi tejjel hígított tejfölre meg egy lúdtollra, amivel majd megkenjük a tészta tetejét.

 

Tanácsok az olcsó felespoharak beszerzéséhez:

Határozott léptekkel a helyi kocsma pultjához kell sasszézni. Két feles rendel. Ürítés után visszavinni az egyik poharat, a másik a talon. Két feles rendel. Egy pohár vissza, a másik marad. Ezeket a mozdulatokat ismételni, míg a hatos pálinkásszett megvan.

Aztán lehet kioldalogni, zsebben a készlettel.

Ajánlott azért még egyszer visszafordulni, hogy legyen egy tartalék is. Esetleg tizenkettes készletig rádolgozni. Pusztán az állóképesség szab határt a nagycsaládos eszcájg megszerzéséhez. Javallott egyébként is így beszerezni az otthoni szervizt is. Valószínűleg rögtön benne lesz a családi címer. Mint például Hotel Gellért, Malév vagy akár Gösser.

 

Ott tartunk, hogy a tésztát ki kell nyújtani, majd egy rádlival felcsíkozni. A rádlit egyébként Redl ezredes találta fel, a makacs lovak nógatására. A felcsíkozott tésztát megkenjük a tejes tejföllel, majd megszórjuk a sóval elkevert szemes köménnyel. Utána még laza csuklóval rászórjuk a maradék reszelt füstölt sajtot. Előmelegített sütőbe tesszük, és egyszeri forgatás után kb. 20 perc múlva készen is van.

 

Kielégülés

 

Magunk elé vesszük a kész süteményt, és addig esszük, amíg rosszul nem leszünk.

Macskajaj. Ráállunk a mérlegre.

Jó étvágyat. Mára csak a plusz kilók maradtak meg belőle.

Humor

Telefonmarketing

Elolvasta:
58
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

A telefon már majdnem cseng. Felkapja.

— Drágám, de jó hogy hívott!

— Jó napot kívánok, a közvélemény-kutató inté…

— Igen, már vártam, kedveském, a hívását, mindig is mondta a megboldogult uram, te Rozál, várd meg, míg csöng, de én ilyen vagyok, és sose felejtem el, mikor az esküvőnk napján azt mondta az anyámnak, hogy azért szeretem a lányát, mert magára egy cseppet se hasonlít, és szegénykém, mikor ellopták a sírjáról a virágot, akkor is azt üzente, hogy biztos az anyád volt, de most, hogy a múlt héten becsengetett a postás, és azt mondta, tudja, az a postás, akinek a veje Németországban dolgozik, és egyszer kivitte a sarki hentest is, hogy megmutassa neki, hogy élnek németben az emberek, mesélte is utána a hentes, ott a hús is húsból van, pedig manapság már nem lehet tudni, hogy mit miből csinálnak, amikor a múltkor a saját szememmel láttam, hogy a kínai ruhaárus felvizezte a pulóvereket azzal a felkiáltással, hogy kimossa, pedig, lelkem, mindenki tudja, hogy kemény a víz, és utána eltörik a ruha, mert amikor vettem egy porcelánvázát, és puha rongyba tekertem, hogy baja ne essék, mégis, amikor leesett, eltörött, és nemcsak a rongy hanem a porcelán is, pedig kalgonitból volt, és eredeti kínai volt, teliszórva rizsszemekkel, amit szintén rengeteg vízzel locsolnak, amíg ki nem nő a tóból, amit ezek a gazemberek telefolyatnak mindenféle vegyszerrel, és amikor a szegény halak megisszák, mindig utána a hátukon úsznak, ami szerintem nem is természetes, ámbár igaz, hogy amikor kirántom őket a kisebbik serpenyőben, azokat mindig forgatom, és amikor vettem ezt a serpenyőt, akkor még kettőt kellett vennem, hogy olcsóbb legyen, a többit odaadtam a sógornőmnek, aki a bankban dolgozik, és azt mondta, hogy ott mindent befektetnek, tehát jó helyen van az ágyuk, és pont olyan amilyet az IKEA-ban árultak 80-ban, amikor kimentünk a Józsival, mert így hívták az én drága jó emberemet, akit az édesanyám a tenyerén hordozott, mondta is, becsüld meg ezt a jó embert, aki aztán negyven évig a vasútnál dolgozott, és akárhányszor elutazott vidékre, mindig hozott nekem vásárfiát, noha azért állítólag a vásárlányokkal is jóban volt, pletykálta is a szomszéd Mári néne, aki, köztünk legyen szólva, egy nagypofájú vén kurva volt, és mégis el tudta sózni a lányát a jól menő közértesnek, aki mázsaszámra árulja szüretkor a cukrot a szőlősgazdáknak, mert már ők nem is ismerik azt az ősi receptet, miszerint állítólag szőlőből is lehet bort csinálni, megértem én őket, mert a mai világban nincs ideje a parasztnak kapálni meg ilyesmi, mert mind azt várja, hogy arra vezessen el a sztráda, és akkor jó pénzért megveszik a földjüket, addig meg már minek veszkelődjenek vele, meg ha nem veszik meg tőlük, itt van a nyakunkon a választás, aztán lehet, hogy úgy alakul, ingyen is elveszik tőlük adóba, ugyan megígérte a polgármester, hogy jövőre kolbászokat osztogat, hogy besegítsen a kerítések építésében, meg aztán választás előtt mindig érkezik néhány fiatalember műparasztnak öltözve, felköszöntenek a születésnapomra meg mindenre, és én mindegyiknek elmondom, hogy rájuk fogok szavazni, és akkor örömet is szereztem, pedig látom én a finoman manikűrözött kezükön, hogy sose dolgoztak, és majd a börtönben is csak irodai munkára lesznek alkalmasak, majd akkor, amikor létszámilag túl lesznek reprezentálva, mert értem én ám a mai nyelvezetet is, de kedveském, miért is hívott?

— Elnézést, mellétárcsáztam.

Humor

Atavizmus?

Elolvasta:
66
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Szülő tervez, gyermek végez…

 

 

Kelt 1956 október 1.

 

Kedves nővérem!

 

Örömmel tudatjuk, megszületett a gyermekünk. Kisfiú. Szabolcsnak hívják. Három kiló hatszázzal és ötven centivel született. Szép egészséges gyermek, a hangja pedig… Szóval jó erős. A szomszédokkal is tudatja, ha igénye van.

Állítólag én lennék a családfő, de mióta megszületett, nekem van a legkevesebb jogom a családban. „Feri hopp!” Már szakértő lettem a pelenkamosásban, egyre ritkábban kapok ki érte.

Ami a fiatalurat illeti, eszik rendesen, étvágya, mint hatnak, csak kicsit hasfájós. Ezért vagy másért csak hason szereti, bár az is lehet, gombostűk vannak a hátán a bőre alatt. Elég sok baj volt vele az elején rengeteget sírt, nem aludt, már kétségbeestünk, amíg ezt fel nem fedeztük. Hiába álmos, ha a hátára fektetjük, üvölt, mint a fába szorult féreg, hason viszont hamar elalszik. A szomszédasszonyok szörnyülködnek, hiszen olyant nem szabad, mert megfullad, mert… mert… az érveknek vége nincs, de Szabolcs nem enged a kétszerkettőből. Valaki azt mondta, rá kell szoktatni a helyes alvásra, de úgy látszik, itt ő nevel minket…

 

Ez a levél bizony egy negyed évszázad alatt kissé feledésbe merült. Tündike születésekor hasonló problémák nem merültek fel. A kislány jó alvó volt. Simán elaludt háton fekve. Édesanyja úgy szoktatta, s szófogadó lévén nem ellenkezett. Az első furcsa alvási szokásai azután jelentkeztek, amikor már ügyesen tudott hasra-hátra fordulni, sőt kezdett már mászni is. Egyik este bár „rendesen” fektették le, nemsokára hason fekve találták. Ez mondjuk elég pontatlan meghatározása annak, amit Tündike művelt. Ugyanis ő maga alá húzott térddel aludt, fenekét az égnek düllesztve. No, persze ezt az anyai perfekcionizmus nem nézhette tétlenül, megigazította kislányát, és újra betakarta. Bármennyire is igyekezett gyöngédségének minden atomját latba vetni, Tündike felébredt. Idővel elaludt ugyan a hátán, de nemsokára megint kitakarózott, s újra felvette az embriópozíciót.

Nehéz hetek következtek Enikő számára. Nem bírta elviselni annak tudatát, hogy elsőszülöttje kitakarózik és esetleg megfázik, s pláne olyan kényelmetlen pózban aludjon. A legkisebb neszre puskagolyóként ugrott ki az ágyból megigazítani gyermekét. Ám az ebadta kölyke ahelyett, hogy megtanulja, hiába fordul embriópozícióba, úgyis felköltik, egyre gyakrabban követte el, amiért kiérdemelte az anyai átkokat: „majd a te kölyköd is tegye ugyanezt veled!” No, nem gondolta komolyan, azt még annyira sem, hogy az átok esetleg megfoganhat. Tanult nő nem hisz a babonákban.

A véget nem érő csata pedig addig folytatódott, amíg Enikő bátyja el nem jött látogatóba családjával. Tündike ugyan hősiesen tűrte a nagy felfordulást nagymamáéknál, de eljött az esti lefekvés ideje. Enikő nagyon maradt volna még, hiszen bátyuskája ritkán látogat haza a távolból… Végül a gordiuszi csomót sikerült elvágni. Szabolcs hazavitte kislányát és lefektette, ő maradt a családdal.

Amikor Enikő hazaért, még cipőjét sem húzta le — ez pedig nála igencsak nagy szó, hiszen Szabolcs rendszeresen „kikapott” az ilyesmiért — hanem futott megnézni gyermekét, aki még soha nem feküdt le nélküle. Nehéz ezt egy anyai szívnek elviselni. Apja mellette volt de… Szóval egy anya mégiscsak anya.

— Hagyd békén, alszik! Nehogy felköltsd! Egyszer se takarózott még ki! — szólt rá Szabolcs, értésére adva feleségének, fellázadt benne a hónapok óta terrorizált apa, és a gyermekét féltő anyatigrisnek egy lánya álmát őrző apabikával kell megküzdenie. „Ha fia lenne, talán még lenne esélye” — gondolta Enikő miután Szabolcs adu ászként kivillantotta a pizsama alól a kisportolt bicepszeit. A papucskormánynak akadt alkalma látni az apatigrist „működésben”, amint egyszer valaki felébresztette Tündikét a parkban…

— Aludjál te ilyen kényelmetlen testtartásban! — tett egy utolsó kísérletet Enikő.

— A pocakodban se nyújtotta ki a lábát! — ellentámadott Szabolcs.

„Csak nyikkanjon meg, lesz neked haddelhadd!” — tervezett Enikő vérbosszút a vereségért, ám Tündike másnap a szokásos fél hat helyett fél hétkor ébredt, nem takarózott ki, s nyoma sem látszott rajta az elnyűttségnek. A csatát megnyerte…

Az anyaszomorító pedig miután senki sem próbálta ráerőszakolni a „helyes” fekvésre, hamar leszokott eredeti alvásstílusáról. Csak ha bánat érte, vagy szülei összevesztek este, akkor gömbölyödött össze alvás előtt embriópozícióba fenekét az égnek düllesztve, s ez időnként még nagycsoportos óvodás korában is előfordult. Aztán megszületett Samuka.

Samuka hamar értésére adta szüleinek, ő nem egy szófogadó kislány, mint nővére, mert neki akarata is van. Ijesztő szülői szemmel nézni, amint kékül-lilul dühében, ha nem találták ki idejében (értsd: azonnal), hogy mit akar. Mit adnak neki cumit, amikor éhes? Felháborító! Ne kínálják cicivel, ha álmos! Ez még elviselhető lett volna, hiszen egy csecsemő igényeit két kézen meg lehet számlálni. Ha nem egyértelmű az igény, a szülő végigpróbálja a lehetőségeket, és végre felhangozhat a „Heuréka” diadalkiáltás, amikor a fiatalúr azonnal megnyugodott.

Az viszont már felettébb fárasztó volt, hogy aludni csak ölben akart. Sétál az ember vele, egy órát, kettőt, de hát egy újszülöttnek az alvásigénye napi tizenkét óra… Már minden elképzelhetőt kipróbáltak, a tapasztalt barátnőktől kaptak tanácsot eleget. Amire az egyik azt mondta „Így kell!” a másik azt mondta „Nehogy!” végigkérdeztek néhány gyermekgyógyászt, szülésznőt is, hiába.

— S ha hasra tennénk? — merült fel az ötlet. Nosza körkérdés a tapasztaltabb anya-ismerősökhöz. Válasz, egyértelmű nem, csak a megokolás változott, s a rémüldözéssel Enikő édesanyja járt az élen. Egyedül az anyósának jutott eszébe, hogy Szabolcs is hason aludt… Mondjuk egy anyós nem mindig a legmeggyőzőbb… E vita közepette szerezte meg Szabolcs Spock világhírű könyvét. A szerző pedig azt bizonygatta, nem veszélyesebb, mint a háton alvás, hiszen ha a háton alvó csecsemő éjjel álmában hányni kezd, megfulladhat saját hányadékától.

Legalább egy próbát megér, s láss csodát, Samuka azonnal elaludt. Hasán, úgy látszik, nem ak gombostűk. S jó szokását hosszú távon megtartotta. Rekordidő alatt leszokott az éjszakai szopásról. Jó, valljuk be, nála a reggel elég korán, fél hatkor kezdődött, de hát addigra szülei már tapasztalták, vele nem érdemes vitába szállni. Azért a fulladásveszély minimalizálása érdekében Enikő megfosztotta a párnahuzat tartalmától. Végeredményben az apja is hason alszik… És párna nélkül. Apja fia… Igaz, Enikő megnyugvására csak ebben, mert máskülönben nagyon anyás lett.

Maradt az ismerősök rosszalló fejcsóváló csodálkozása, de hát Samuka tett arról már ekkora korban, hogy a „fura szerzet” címet kiérdemelje magának. Ám az ismeretlenek már másképp álltak hozzá. Egyik nap Szabolcs magával vitte fiát sorba állni olajért. (1988-ban cukrot, olajat és még sok mindent csak jegyre lehetett kapni, és még így is csak sorban állás árán). Pontosabban ő állt sorba, amíg kisfia remélhetően aludni fog. Hátha… A remény hal meg utoljára. Alig állt a sor végére, egy utána érkező asszony észrevette a hason alvó gyermeket, s mire Szabolcs rászólt volna, már ki is kapta a gyermekkocsiból.

— Normális maga? Azt akarja, hogy a gyermeke megfulladjon? Az ilyen férfi sóbányába való, nem apának! Ha látná a felesége…

— Látta, ő takarta be! — mordult vissza Szabolcs dühösen, hiszen Samuka azonnal felsírt. — Foglalkozzon a maga gyermekével, és ne avatkozzon…

Nem tudta befejezni a mondatát, mert a nőnek azonnal ezer pártfogója akadt a sorban álló nők között. Hiába reménykedett a férfiúi összetartásban, mert ezúttal még azok is ellene fordultak.

— Akkor most altassa el, ha felköltötte maga fajtehén! — förmedt rá a „megmentőre” Szabolcs. — Mínusz tíz fok van, ráadásul a szél is fúj, és ha sokat sír, kihűti a torkát, nekem pedig sorba kell állnom, mert már egy csepp olaj sincs a házban, s nincs mivel főznünk!

Abban a rögtönzött gyermekvédő egyesület is egyetértett, ha ilyen időben végig üvölt a gyermek, amíg sorra kerülnek, bizony tüdőgyulladást is kaphat. Annyira azért senkinek sem futotta a gyermek iránti aggodalomból, hogy előre engedjék. A megmentőt játszó nő pedig gondolta, megmutatja ennek a hígagyú férfinak, miként kell lefektetni egy gyermeket, és gügyögve neki a gyermekkocsiba helyezte, ahogy kell. Ha addig Samuka csak panaszkodott, hiszen álmát megzavarták, amint a háta az ágyat érte, azonnal lila színűre váltott, némi kék foltokkal.

— Na, mutassa meg, maga nagyokos! — förmedt rá ismét Szabolcs a megmentőre. Ekkor már vagy tízen osztogatták a tanácsokat. Nemcsak a sorban állókból állt a csődület, az ingyen cirkusz elég sok bámészkodót vonzott. Amikor egyik asszony az ölébe akarta venni, hogy megnyugtassa a babát, Szabolcs kitépte a kezéből, majd magához ölelte Samukát, akinek az ordítása azonnal panaszkodó szepegésre váltott. Amikor pedig apja hasára fektetve a gyermekkocsiban betakarta, szempillantás alatt elaludt.

— Nem szeret a hátán feküdni — tette hozzá magyarázatként.

— Ilyent még nem láttam… — nézett elképedten a megmentő nő.

— Most látott — tette hozzá Szabolcs epésen.

A tömeg oszlani kezdett. A következő huszonöt évben aztán már csak a családi anekdotameséléskor került elő újra és újra e történet.

 

Eltelt még huszonöt év, s Tündikének a világ végén fia született. A baba egészséges volt, jó étvágyú, de sírós. Édesanyja rótta vele a kilométereket, reggel, délben este és éjszaka. Norbert időnként felváltotta, de hát neki másnap munkába kellett mennie, munkája megkövetelte, legyen kipihent… Hála a modern orvostudománynak, nemcsak az okot sikerült megtalálni, hanem hatásos gyógyszer is került a bajra. A fiúcska görcsös vergődése alábbhagyott, de a séta maradt, és a „csak anyu ölében alszom” is.

— Hasra fekve próbáltad? — szurkolt neki az öccse skypon.

— Azt nem lehet! — ellenkezett Tündike. — Engem itt azonnal feljelentenének a gyermekvédelmi hatóságnál. — Amikor felkészítőre jártam még terhes koromban, nagyon szigorúan felhívták a figyelmünket, nehogy hasra fektessük. A hirtelen csecsemőhalál a legtöbb esetben a hason fekvő csecsemőknél fordul elő. Nagyon meggyőző statisztikákat mutattak.

— Spock is… — sietett Samu segítségére édesanyja, aki egy ideje allergiás volt nevének „-ka” végződésére.

— Spock elavult… így tanították nekünk. Számos tévhitet terjesztett el, többek közt ezt is. Manapság már Amerikában sem…

Ezzel szemben a családi anekdoták mást sugalltak. Apu is, öccse is, sőt, még ő is aludt ideig-óráig hason.

— Azoknak biztos párnájuk volt! — lépett közbe Samu nagybácsi a hason alvás védelmében. — Tégy csak párnahuzatot a feje alá, s ha elég kemény az ágya, és nem süpped bele…

— De még a fejecskéjét sem tudja felemelni… — aggályoskodott Tündike, a frissensült anyukák pszichológiájával felvértezve. S nem öccsének kell a gyermekvédelmi hatósággal megküzdenie…

A kialvatlanság nagyúr, végül miután a kis terrorista nappal a szülői ágyon anyai felügyelet mellett hason pótolta alváshiányát, sőt még nem volt egy hónapos, amikor fejecskéjét már áttette a másik oldalára, beadta a derekát. A fiatalúr pedig azóta alszik éjszaka. Még nem volt két hónapos, és már átaludta az éjszakát. Megnyugodott. Szülei az idomítás első osztályát sikeresen abszolválták. Jöhet a következő lecke.

 

 

 

Humor

ideje van

Elolvasta:
58
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }minden Karácsonykor

 

 

ideje van az örömnek,
mutatja a naptár,
a kisjézus születése
évről-évre nagy szám.
szeretet a “vezérige”,
tele minden pláza,
ajándékot muszáj venni,
s kiürül a tárca.
rohangálunk ide-oda,
ésszel fel nem érem,
szervezzük a három napot,
ki és kinél étkez’.
csomagokat hurcolászunk,
kibontani nincs idő,
gyertek gyorsan az asztalhoz,
illatozik a süllő.
jaj, a bejglit elfeledtem,
nyitva van még a tesco,
szeletelném: porrá esik,
sebaj, “dejó” a dió.
jóllakottan iszogatunk,
egy üvegre másik,
mindezt csupa szeretetből,
csak épp az hiányzik.
távozunk a vendégségből,
vagy ők mennek végre,
viszi ki-ki ajándékát –
fürdősót cseréltek.
ki ne hagyjam, összeraktunk
gallyakból fenyőfát,
s két falat közt dúdolgatjuk
a cédés angyalkát.
gondolkodtam – mindig káros,
a kisjézus nem nő fel?
minden évben új esélyt kap,
mért csak ő, és mi mért nem?

 

 

 

Humor

Eligazodunk mi angol tudás nélkül is…

Elolvasta:
65
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Mitai egy kis maori falu Rotorua közelében, amelyet turista látványosság gyanánt konzerváltak. Valójában a lakosság ma már kicsit arrébb költözött, pont amiatt, hogy meg tudják tartani az ősi település jellegzetességeit. Elég furcsa látvány lenne itt például egy TV-antenna…

Eligazodunk ott angol tudás nélkül is…

 

 

Mitai egy kis maori falu Rotorua közelében, amelyet turista látványosság gyanánt konzerváltak. Valójában a lakosság ma már kicsit arrébb költözött, pont amiatt, hogy meg tudják tartani az ősi település jellegzetességeit. Elég furcsa látvány lenne itt például egy TV-antenna… Senki sem él már Aotearoa-Új-Zélandon ilyen körülmények közt, de az ideutazó nagyszámú turista pont erre kíváncsi. Vargáék se hagyhatták ki.

— Amikor ide utaztunk, azon gondolkoztam, a maorik még mindig olyan elmaradottak-e, vagy kezdenek már kikupálódni, civilizálódni… — vallotta be Sári férjének.

— Azt hiszem „egy kissé” megváltozott a véleményed, mióta itt vagyunk — mosolyodott el István.

— Már a Te Papa Tongarewa múzeumban. Hihetetlen, e fémet nem ismerő, kőkorszaki körülmények közt a világ többi részétől elzárva élő nép milyen kultúrával rendelkezett.

— S ha még maradt előítéletünk, a mai este végleg elmosta azt is. Nagyon érdekes volt belelátni e különös világba. Azért én megborzongtam, amikor megjelentek a wakán azok a harci díszbe öltözött, kitetovált maori harcosok, s elkezdték járni a hakát.

— Harci tánc… Egyébként szerintem nem igazi ta mokoval a maori tetoválási technikával díszítették, csak kifestették magukat erre az alkalomra. Menjünk be még ebbe az üzletbe, vegyünk valami emléket magunknak, s valami souvenirt a barátoknak, rokonoknak. Én például mindenképpen szeretnék pounamuból, a maori szent kőből készült fülbevalót magamnak…

István zavarba jött. Sári rájött az okára.

— Már vettél! Ugye már vettél? — ugrott férje nyakába.

— Gondoltam születésnapodon megleplek vele… — biggyesztette le száját István.

— No, ne haragudj! Ne brummogj, kis maci! — ölelte át férje nyakát, csókot cuppantva a szájára. Olyan szép volt ez a nászút!

— Látod, eligazodtunk angol tudás nélkül. Te tudsz németül és olaszul, én franciául és spanyolul, végül mindenhol akadt valaki, akivel e négy világnyelv egyikén megértettük magunkat.

— Most is szerencsénk volt ezzel a csoporttal. Amikor a maori észrevette, hogy te a spanyol tolmács után fordítasz nekem, megvárta, amíg te is befejezed a mondatot, csak azután folytatta. Nagyon figyelmesek, előzékenyek az itteniek — ismerte el az asszonyka, miközben benyitott a souvenir-üzletbe.

Amikor kijöttek, alaposan felpakolva, mert hát otthon sok az ismerős, aki elvár egy kis figyelmességet, „s ha Giziéknek hoztatok, nekünk miért nem?” csapdáját próbálván elkerülni, igencsak elidőztek az üzletben, bár csak mutogatással tudtak szót érteni az eladó hölggyel. Már üres volt a parkoló, ők maradtak utolsóknak.

— Irány Auckland! — adta ki a „parancsot” István, s elindította az autót. — Még leadjuk ma este ezt a bérelt autót, megalszunk a hotelben, aztán irány haza! Bármennyire is szép volt, már kezd honvágyam lenni!

Ember tervez, autó végez… A bérelt Ford Focus a falu határában — már a lakóházak közt nem az ősi településen — köhögni kezdett, majd leállt.

— Most mi lesz? — rémült meg Sári.

— Telefonálunk a… a… Hova a francba tettem? — esett pánikba István is. — Na ne… Az éjjeliszekrényen maradt! A tiéd hol van?

— Itt. De nekem nincs beírva a memóriájába se a hotel, se az autókölcsönző száma…

A közeledő agyontetovált maori harcosok e pillanatban egyáltalán nem tűntek bizalomgerjesztőnek. Most itt fognak éjszakázni? Még ha sikerülne is segítséget kérniük, nem valószínű, hogy valaki ma este még elindul Aucklandből utánuk, hiszen az szinte kétszázötven kilométer. Pedig nekik holnap indul a repülőjük…

— Are you in trouble sir?

— Not spík inglis — adta a segítőkész maori harcos értésére István, hogy nem beszéli a nyelvet.

— Do you have a problem? — fogalmazta át a maori.

— Jes, probléma — felelte István majd kezével képzelt slusszkulcsot fordítva el, utánozta a nem induló motor hangját.

A választ nem értette, de a testbeszédéből arra következtetett, a maori azt szeretné, hogy kövesse. Oké, oké, menne is, de Sárát hagyja itt? — habozott. Az asszonykának sem kellet biztatás. Azonnal indult ő is.

— Lehet, tud valaki németül, vagy olaszul… — kapaszkodott Istvánba.

Amint befordultak a sarkon, azonnal rájöttek, miért akarta a maori, hogy kövessék. Egy autójavító műhely volt az utcában.

Hálálkodtak neki több nyelven is, majd elindultak a műhely felé. Vastag ajkú kreol, de talán nem tipikusan maori vonású srác fogadta őket. Vállát viszont igazi ta moko díszítette.

— Kia ora! — köszönt maori nyelven István. Ennyit tanult meg ittléte alatt. Nem árt kedvesnek lenni…

— Kia ora! — mosolyodott el a huszonéves fiatalember, majd mosolyogva angolra fordította a szót. — What can I help you, sir? (Miben lehetek segítségükre, uram?)

Hát igen, találtak egy szervizt, talán e fiú segíthetne is, de miként magyarázzák meg neki, hogy a szomszéd utcában van a lerobbant autójuk, és sürgősen el kellene jutniuk Aucklandba, mert…

— Parlez-vous français? Hablas español? — érdeklődott István. A remény hal meg utoljára. Hátha rájön a srác, milyen nyelven beszélnek, s tud valakit, aki tolmácsolhatna.

— Sprechen sie Deutsch? Parli italiano? — próbálkozott Sári is. A fiú értetlenül nézett, majd megrázta a fejét, de volt valami kópéság a tekintetében.

— Most mihez kezdünk? — nézett kétségbeesetten Sári férjére. — Hogy értünk vele szót?

— Talán magyarul! — nevette el magát a srác. — Megyek, én hív…om apu.

István felnézett a cégtáblára. A tulajdonos neve: Albert Székely & son…

— Hát igen. Ha nem találsz magyart a környéken, akkor azt jelenti, hogy a Holdon vagy… — könnyebbült meg István.

 

Székely Albert és fia pedig röpke negyed óra alatt működőképessé tették az autót.

 

Humor

Őserdei illemszabályok

Elolvasta:
48
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Megtörtént eset, csak picit színeztem ki.

 

 

A Rimutaka, vagy más néven a Rimu-hegy csak kilencszáz méter magas. Nem több, mint a Cenk Brassóban. Igaz, megmászni sokkal nagyobb kaland, ugyanis nem Brassóból, vagyis ötszázötven méterről, hanem szinte tengerszintről kell indulni. Jó kis túra. De hát, aki a Kárpát-kanyarban nőtt fel, mint a Türkösi család, az hozzá van szokva ilyen kirándulásokhoz: Nagykőhavas, Keresztényhavas, Csukás, Királykő, Bucsecs, Fogarasi havasok…

Az idetévedő európai számára szóban nehezen leírható kaland mégis. E hegy egy részét esőerdő borítja. Mi magyarok őserdőnek nevezzük, de a szó hallatán egy áthatolhatatlan egyenlítő vidéki vadon jut eszünkbe, amelyen át bozótvágó kés nélkül nem lehet utat törni. A két meghatározás csak részben fedi egymást.

Nos, az aotearoa-új-zélandi esőerdőkre ez csak részben igaz. Csak azokra, amelyekben a manuka- és a kanuka-fák mellett néhány cserje az uralkodó, melyeknek sűrű a lombozatán alig hatol át a fény, úgy hogy csak az ágak hegyén nő levél. Ám ezekre nemigen illik az őserdő elnevezés, hiszen semmi esetre sem ősiek vagy háborítatlanok, hiszen fiatal fák alkotják. Ám amint az erdő öregszik, és a cserjék helyét tíz-húsz méter magas fa-páfrányok (tree-ferns), Nikau-pálmák, valamit fák veszik át, s főleg amikor még ezeket is túlnövik az ötven-hatvan méterre is megnövő kaurik, kowhaiok, rimuk, raták, stb, akkor már az erdő nem áthatolhatatlan többé. Az európai turista úgy érzi a madárhangtól zengő erdőben, mintha szürreális világba került volna.

Csoda lett volna, ha Türkösiék nem kerülnek extázisba, ki-ki a maga módján. Endre, a családfő szorgalmasan csattogtatta vadonatúj fényképezőgépét, mert ezt meg kell örökíteni. Ezeket a fényképeket évek múltán is nézegetni fogják. Hajnalka, a felesége az út túloldalán keresett újabb látványosságokat, például még magasabb sok évszázados ratát, epifithon (élősködő) növényt, tavacskát az erdő közepén, fa-páfrányt vagy Nikau-pálma csoportosulást…

— Ide gyere! Ezt fényképezd le! — hívogatta férjét.

Irma, a tizenhét éves lányuk füléből kikerült a máskor odanőtt fülhallgató, s ezúttal nemesebb célokra használta szerszámát, mint hallóidegeinek szisztematikus sorvasztása. Ugyanis készülékével fel lehetett venni az erdő hangjait is. No persze, édesanyja hívásai, de főleg öccse rikoltozása bele-beletrafált az értékes felvételekbe. Ki más volt legjobban feldobva, mint a tizenegy éves Őrs.

Őt kevésbé érdekelte az élmények megörökítése, inkább egy-egy faóriásra próbált felmászni a liánokba kapaszkodva, édesanyját riogatva, majd Tarzanként eresztette alá magát. No persze, a:

— Normális vagy, fiam? Hova képzeled magad? — sem maradt el. De hát ő pont erre várt már egy idő óta.

— Az őserdőben vagyok! — tromfolta le boldogan a családi erénycsőszt, aki otthon nem egyszer vetette szemére, viselkedjen rendesen, mert nincs az őserdőben. Most végre szabaaadsáááág! Freedooom! Mindent szabaaad!

Már csak nővére dühös kifakadása kellett fűszernek. Jó persze az ő bosszantása, amúgy is jó buli. A négy-öt méterrel alábbról jövő tehetetlen nővéri fenyegetőzésre következhetett a gúnyos:

— Gyere, mássz utánam! — évődés. Persze a kolerikus válasz sem maradt el. Hamarosan annyira elszabadultak a jelzők, hogy a család erényeinek bősz őre jobbnak látta közbelépni.

— Muszáj leégetni állandóan a bőrt a képünkről, ha már bennetek nincs egy csepp szégyenérzet?

— Mint Abu Dhabi repülőterén! — utalt ottani civódásukra Endre is felesége segítségére sietve. Őt is elkapta a nevelési roham.

— Ó, na, Apu, ki hallja itt, ahol a… — nem fejezte be a mondatot, mert azt mégse mondhatta, itt a madár sem jár, hisz zengett tőlük az erdő.

— Például a kanyar után épp jön valaki! — mutatott az úton előre az apja, ahol a levelek közt át-átvillant egy vagy több haladó alak ruhája.

— Itt azt is nyugodtan üvölthetem, hogy: „Menjeteek a picsábaaa!” — rikoltotta el magát torka szakadtából. — Úgysem értik. Nem tud itt senki sem magyarul!

A következő pillanatban egy harminc körüli pár jelent meg a kanyarban…

— Én helyetted nem lennék ennyire biztos ebben! — szólalt meg a fiatal férfi nevetve. — Az előbbi megjegyzés nekünk szólt? Mivel érdemeltük ki? — nézett a magasba a „bűnöst” keresve szemével, miközben Őrs kétségbeesett erőfeszítést tett, hogy a több mint két méter átmérőjű fa ellenkező oldalán maradjon, nehogy szembe kelljen néznie az érkezőkkel.

— Kicsi a világ! — mosolyodott el a fiatalasszony is. — Csak a Holdon nem kockáztatod, hogy magyarral találkozz! — kezdte az ismerkedést. — Balla Áronné Jánosi Erika vagyok — nyújtott kezet Hajnalkának. — Wellingtonban élünk már öt éve. És önök?

 

Humor

A tévedhetetlen

Elolvasta:
64
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }részlet az Összefércelt sorsok c. memoáromból

 

 

 

Az egyre gyakoribb rosszulléteimmel panaszra mentem a kollégium doktor bácsijához.

Jánosi főorvos úr a nyugdíjkoron jóval túl volt, már csak totyogni tudott, és mi nevetgélve állapítottuk meg, hogy ez nem lehet véletlen. Fiatal orvost nem engedhettek be közénk. Ennyi fiatal, életteli nőnemű lény közé? Isten ments!

A doktor bácsi hetente egyszer besétált az intézetbe, az orvosiban várt ránk, ha fájt a fejünk, a fogunk, a hasunk vagy a lábunk, mindig aszpirint vagy hashajtót írt fel. Komoly bajunk nem létezhetett.

Velem azonban meggyűlt a baja. Nem használt a hashajtó! A hetek múlásával egyre betegebb lettem. Doktor bácsinak konzultálnia kellett a nevelőkkel, egy gyakorló orvossal a kerületből, és szakrendelőbe irányítani, mert epekövességre gyanakodott, mint ahogyan már mi is.

A Kapás utcai rendelőbe kísért el az egyik gondozónő.

A kerületi fő-fő akkor, a 60-as években Juszt főorvos volt. Az ő szava szent!

És a véleménye így hangzott:

— Legfeljebb egy kis fekélyke.

— Azt gondoltuk, ezek epés tünetek — kockáztattam meg.

— Ugyan már! — legyintett és gyomorröntgenre küldött. Ellene nem volt apelláta.

Megittam a gipszkását (meg is kötött bennem!). Átvilágítottak, az eredmény negatív lett. A görcsök folytatódtak, rendre fokozódtak. 

Folyton éhes voltam.

Egy szép szeptemberi délután Apu jött hozzám látogatóba — jól titkolt rosszulléteimről mit sem tudva. — A finom hazait rejtő csomagban kakaós kalács is volt, meg szőlő, ezeket nagyon szereti Aranka, de nem szereti a gyulladt epe. Órákig tartó rosszulléttel fizettem a jó étvágyamért. Ezután már lehetelen volt titkolni gyötrelmeimet.

Doktor bácsi — a sokéves rutinjával — csendesen mosolygott, már senkivel sem konzultált, csupán tájékoztató üzenetet hagyott a nevelőtanár részére, engem pedig beutalt epevizsgálatokra, mindenféle túlzsírozott etetés, öt deka vajban sütött rántotta maradéktalan eltüntetése után. Végre hivatalos igazolást kaptam a gyulladt, kövekkel teli epehólyagomról. Az a kis emésztőműhely azonban ezek után még jobban fellázadt, mert ennyi zsiradék feldolgozására nem volt képes elég oldószert előállítani, hát még nagyobb görcsöket produkált.

Doktorbácsi nem vitatkozott felettesével, diétát és Miravíz-kúrát rendelt el a végre igazi betegére találó, nyugdíjban kipihent, nagy- és veszteglő tudású orvosunk, titokban ő már döntött, a gyulladás elmúltával műtétre fog küldeni. 

Az intézetben nem volt diabetikus étel, siralmas “szakértelemmel” egyik nap sóba-vízbe burgonyát tükörtojással, másikon tejbedarát tálaltak elém, persze a tojástól és tejtől is rosszul lettem, maradt a krumpli. Ettől a diétától és a Mira-víz hatásától, no és a rettenetes görcsöktől egyre jobban gyengültem.

Esztike, a fiatal gondozónő és egyben a doktorbácsi asszisztense „megvigasztalt”, hogy ő majd hat hónap alatt kikezel a sóba-vízbe krumplin — utána egy pohár Mirával.

„Hát, az kitűnő lesz — gondoltam — csak bírjam ki. Hogyan fogok így, még tanulni is?”

Úgy, hogy néha jól bevacsoráztam, be is görcsöltem, ami úton, útfélen eléret, villamoson utazva, vagy otthon álmomban, az egyetemen, vagy vendégségben, de legalább végre, végül a Szécher úti kórház előbb belgyógyászatán, majd sebészetén kötöttem ki.   

A János-hegyen, a zöldövezet egy utcájában rejtőzködik az alig tíz orvost foglalkoztató kis kórház. Tudtam, de egyáltalán nem lett ettől kevesebb kínom, hogy itt operálták régebben a nagyanyám egyik húgát is, Irma nénit, aki az Irgalmas Rend egyik nőnevelő intézetének igazgatója volt a háborúig, aztán nyolcvan évesen halt meg, egy öreg nővéreket ápoló otthonban. Azért megfordult a fejemben, hátha az volt hosszú életének egyik titka, hogy itt…

A ház hangulatát már a hatalmas fák és zegzugos, dimbes-dombos, hűs kert is meghatározta a csendjével, friss illatával. A nesztelenül sürgölődő nővérek, a mindig udvarias orvosok és a tisztaságot sugárzó épület maga volt a nyugalom szigete. Lelki töltődésre a legjobb hely…

Az összes vizsgálaton újra át kellett esnem, lenyeltem a szondacsövet, „finom” kakaós bizmutkását ittam, kaptam zsíros rántottát is, mindenféle porokat és szeneket, szirupokat, amik segítik a kontrollanyag távozását, amikor már nincs rá szükség. 

Bezzeg itt nem is kötött meg bennem a gipsz! 

    A vizsgálatok eredménye; sok-sok borsó nagyságú drágakő bennem. Választhatok pár hónapig tartó „elhajtó kúra” és az azonnali műtét közt. A döntés joga máris, nálam landolt. Szinte gondolkodás nélkül a kést választottam. Ebben nem kellett senki tanácsa. Nyolc hónapig szenvedtem, ittam a miravizet, hiába. A görcsökből, kísérletezésből elegem lett. Túl akartam lenni az egészen. Eszembe se jutott a műtéttől félni.

A belgyógyász elismerően bólintott. Április hatodikán felköltöztettek a sebészetre, hetedikén megműtöttek. Érzéstelenítéssel operáltak. Azt hitték hős vagyok, pedig csak annak örültem, hogy nincs émelyítő éter, amitől iszonyodtam, nincs undorító, kábult álomból ébredés, mint már olyan sokszor fiatal életemben! 

A műtét után rohamosan gyógyultam, erősödtem.

Lázas, izgatott előkészületeket látva megkérdeztem a nővérkét:

— Mi ez a nagy izgalom. Kik jönnek? 

— A II. kerület főorvosi nagyvizitjét tartják a kórházunkban. Egy egész „slepp”, Juszt igazgató főorvos úr vezetésével! — súgta és szaladt tovább.

„No, akkor most jövök én!” — gondoltam diadalmasan. Be kell látnia mekkorát tévedett azzal a diagnózissal, hogy nekem legfeljebb egy csekélyke fekélykém volt!

Olyan hosszú slepp vonult fel, hogy megtelt velük a kórterem. Alig várta minden beavatott szobatársam, hogy az én ágyamhoz érjen a menet. Hegyezett fülekkel figyeltek betegtársaim.

A főorvos nagy hangon, ismerősként üdvözölt:

— Hallom, túl van a műtéten. Jól döntött! — én vádolón megráztam a negyvennyolc darab kővel töltött üvegcsét. Ő azonban így folytatta:

— Na, ugye, megmondtam, hogy ez semmiképp nem lehet gyomorfekély!? — nézte a fény felé tartott, zöldessárga — aszalódott borsóhoz hasonló — „tetteseket” az üvegen át.

Szobatársaim, mint egy vezényszóra eltűntek a takarók alatt és furcsa hangokat hallattak.

— I-igen — nyögtem én. — De… — kezdtem volna, amikor tekintetem az adjunktus úréval találkozott…

Számat becsukva lenyeltem a mondandómat.

Főorvos úr átvette az én remélt diadalomat, úgy vonult ki, mint hadvezér győzelme színteréről. A slepp hódolón bólogatva követte őt, a tévedhetetlent. 

A hófehér ajtó becsukódása után pukkadt az elfojtott jókedv mindenkiből, kivéve engem. Én a méregtől pukkadtam, míg aztán át nem ragadt rám is a nevetés, ahogy a faramuci helyzetet felfogtam.

Humor

Mozi

Elolvasta:
47
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 Ó, ha egy alaindelon fogja kezem,

borostás arcéle súrolná vásznam,

mozi lennék, ha most nem is

lehetek más ma.

Ráfeszülve már legyintek is,

hisz pápaszemes, szeplős

kétszázkilós bálnaként,

mozim előtt pattogat

kukoricát egy filmkukac.

De sebaj, a happy end

után lecsukják nagy

lapos szemem, és

azt álmodhatom majd,

amilyen egy fehér

lepedőnek lehet

a szerelem.

 

Humor

Kádjelenet

Elolvasta:
48
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Most épp fürdővízbe loccsanva kérsz,

ülnék a kád másik végébe, arccal feléd.

Sompolygó macskalány leszek. (A habon

meztelen, szőrt borzol…) Kinyílok lassan,

közeledve vágyéletemhez, a popón ring

kérdőjelem. Vajon e habok, illóolajok és

a test képesek ajzani, vagy ez inkább

húzódosásos közeledés? Merészen is,

csillog mindkettőnk szemében: mozdulj,

akár sorozatos tisztulásért, és e játék

kacsát úsztató habozással felér, mikor

a csípő lemerül, farkincám a vízből kiér.

Összebeszélnek mellkasszőrzetekkel

a keblek, fázósan húzza össze magán

harangboleróját a lány. Sábeszdeklim

halad a vízen, fényárban úsztat az ár,

gumiállatkák is vízzel telve, keresed-e

a dugót, vagy elég lesz ismételve e láz?

Humor

Fresh Dino

Elolvasta:
40
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

Dezső, az ősember, aki mellesleg nős ember, csendesen ücsörgött barlangja előtt, és pattintott kőszerszám gyűjteményét polírozta Dezsőné frottír törölközőjével. Ez önmagában is rossz ómen, de Dezsőnk ekkor még nem tudta, milyen kemény napja lesz. Dezsőné már hajnali 11 körül feltápászkodott, félrerugdosta a medvebőr takarót, felvette legszebb zebracsíkos zebrabőr ruháját, és sikkesen kicammogott a barlang elé.

— Dezsőőőőőőő, mars a boltba, ma dínót akarok enni — sziszegte, ami nem jelentet jót.

Dezső felpattant, magához vette a furkós botot, és elindult dinoszaurusz húsért. Az asszony szava parancs, főleg a reggeli kávé előtt. A bolt kihaltnak tűnt, sehol egy lélek, így Dezsőnk minden nehézség nélkül megtalálta a dinoszaurusz konzerveket. „Fresh Dino meat“ — olvasta a címkét, majd a „Voice of the Dino“ címkét is. Hmmm… vajon melyiket akarja az asszony? — tűnődött el, majd biztos, ami biztos, mind a kettőt magához vette. Gyorsan hazaért, még a pénztáros sem érte utol, pedig nagyon szaladt.

Dezsőné gyanakvó szemmel mérte végig Dezsőt, aki lihegve, de boldogan mutatta a két konzervet.

— Itt van drágám, hízzál meg — vetette oda, majd félreugrott a felé hajított medvekoponya elől.

Dezsőné ebédhez terített, két lapos, viszonylag tiszta követ görgetett a barlang elé, majd Dezső pattintott konzervnyitójával felbontotta a „Fresh Dino” konzervet. A dobozból kiugrott egy valóban „Fresh“ Dínó, olyan miniature T-Rex, teljes fogsorral, majd pánikkeltően nőni kezdett. Mint a kacsás úszógumi a strandon, felfújás közben. Dezsőné sértődötten bevonult a barlangba és onnan kiabált.

— Dezsőőőőőő, csinálj vele valamit!

Dezső a furkósbottal püfölni kezdte, de ezt nem kellett volna tennie. Dínó ideges lett, és nem tudom, láttatok-e már ideges Dínót, olyankor szörnyű. Még szerencse, hogy a „Voice of the Dino“ konzervet nem bontották ki, így legalább csend volt. Illetve Dezsőné hangjától eltekintve volt csend. Szóval nem volt csend.

Dezső futni kezdet, hol a Dínó előtt, hol mögötte. Nem volt benne biztos, hogy Dezsőnétől fél jobban, vagy a Dínótól.

A sok futkározásnak az lett a vége, hogy elfáradtak, biztonságos távolba leültek egymással szembe, és együtt hallgatták Dezsőné rekedtes hangját. Dínó irigykedve, Dezső szörnyülködve. Lassan beindult a kommunikáció, Dezső a hasára mutatott, erre Dino a középső ujját mutogatta. Dezső a barlang felé mutatott, Dínó köpött egyet a barlang felé. Szóval nem volt teljes az egyetértés.

Dezső nem mert hazamenni Dínó nélkül, Dínó nem akart a barlang felé menni. Kis szünet után Dezső felajánlotta, hogy felbontja a „Voice of the Dino“ konzervet, ha leugatja kedves nejét. Ez a Dínó egy marha nagy állat volt, simán lehülyézte őnaccságát, majd bele is harapott.

Dezső vidáman kuncogott a bozótban, mert előjönni azért nem mert. Nem volt benne biztos, hogy ki lesz a győztes. Dínó megunta a cirkuszi mutatványt és boldogan elindult világgá. Dezső szomorúan nézett utána.

— Most mehetek ápolni — morogta, és felkapta a furkósbotot.

Humor

Szexuális zaklatás

Elolvasta:
54
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Kevés dolog tud akkora vihart kavarni, mint a szexuális zaklatás…

 

 

Kelemen Nimród is felfigyelt a szóváltásra, amely olyan hangerővel zajlott, hogy már-már halláskárosodást okozott. Egy vegyipari kombinát nem a legalkalmasabb hely indulatok tettleges levezetésére, főleg, ha két izomkolosszus a párbajhős. Egy kis „szerencsével” angyalkává válhat az egész részleg.

Felelőssége tudatában rohant ki az irodájából, mégiscsak ő a főnök. A lehetőségtől, hogy békebíróként neki jut az első balegyenes, megtorpant. Az egyik férfi boxolt, a másik ült már agresszióért. Két jókötésű legénynek is megírta akkor kórházi beutalóját, pedig ő volt egyedül.

Kissé megkönnyebbült, amikor az ellenkező irányból érkező Arányi László mester hamarabb odaért. Szégyen a várás, de hasznos, a mérnök tisztes távolból figyelte az ősz szakit. Előbb szorongva, majd kíváncsian szurkolt neki, végül csodálattal nézett a kissé púpos, talán hetven kilót sem nyomó, alacsony, szinte fehér hajú mesterre. S láss csodát, előbb a hangerő került elviselhető határok közé, majd a jelzők kezdtek finomulni, s egy idő után véget ért a hadiállapot. Hej, az öreg egy év múlva nyugdíjba vonul! Mi lesz akkor? Kelemen Nimród megemelt egy képzeletbeli kalapot az idős ember előtt, majd megnyugodva visszavonult az irodájába. Ha netán kételye támadt volna a béke tartósságával kapcsolatban, negyed óra múlva a két ellenfél már együtt emelt vissza helyére egy sínekről lecsúszott csillét.

Amikor valamivel később a mester valamiért benyitott az irodába, nem felejtette megköszönni közbelépését.

— Jó ideje figyelem önt, pontosabban, mióta ide kerültem. Ahol megjelenik… Mondja, Arányi úr, miként csinálja?

Mit lehet erre felelni? Egy öntelt nagyképű talán tartott volna valami előadást, aminek hallgatója semmi hasznát nem veszi, mint például: „Az emberekkel szépen kell beszélni, bla bla, bla…, és ki kell vívni az emberek előtt a tekintélyt, bla, bla, bla… s akkor hallgatnak rád, bla, bla bla…”, de az öreget nem ilyen fából faragták.

— Mondja, melyik volt a legcsúnyább konfliktus itt a részlegen, amelyet megoldott? — kíváncsiskodott tovább a részlegvezető.

— Háát… hogy mindet megoldottam, az kissé túlzás. Akadt olyan eset is, amikor tehetetlenebbnek éreztem magam egy koraszülöttnél, pedig hetekig tartott. — kezdte felidézni emlékeit. — De talán az volt a csúcs, amikor… — gondolkodott el.

— Amikor? — sürgette Kelemen Nimród.

— Háát, már jó régen történt, nyolcvankilencben, az átkos utolsó heteiben kezdődött, nem sokkal mesteri kinevezésem után. Akkoriban még nem biztosított a részleg külön öltözőt a nőknek és férfiaknak. Kérvényeztük, hiába. Na, de e cirkusz után meglett! — kuncogott az öreg. — Egy rendkívül csinos laboránsnő került a részlegre, az igazgató lánya. Fintorogtunk is, amikor ránk sózták. A vegyiparban sok függ a laboratóriumtól. No, de ennek a lánynak nem kellett protekció. Gyors volt, ügyes, rendes, megbízható és könyörtelen. Ami selejt, az selejt, ő eredményt nem hamisít! Ha nem tetszik, menjünk és jelentsük fel az igazgatónál! Vele nagyjából egy időben került hozzánk egy fiatal mérnök. Jóképű férfi volt, az a típus, aki után megfordulnak a nők. Protekciója neki is akadt, hiszen édesapja a városi párttitkár egykori osztálytársa és jó barátja volt. De hát a srác machosága mellett is hamar kivívta magának az elismerést tudásával, ötletességével, újításaival.

A konfliktus akkor robbant ki, amikor egyik munkás próbát vitt a laborba, megbotlott, s a savas anyaggal leöntötte a laboránsnőt. Ő sürgősen az öltözőbe sietett, átöltözni. A fiatal mérnök is a szekrényében felejtett valamit s meglepte a lányt öltözés közben. A laboránsnő ugyan bezárta az ajtót, de a kulcs sokszor üresben járt. Más talán bocsánatot kérve kihátrált volna, de a férfi ehelyett nagyot füttyentve rajta felejtette a szemét. Még szóvá is tette:

— De csinos cickóid vannak!

A lány nem értékelte a bókot, hanem egetverő hisztit rendezett. Erre a mérnök csak azért is ráérősen kinyitotta a szekrényét, kivette, amiért jött, csak azután távozott, mintha mi sem történt volna. A hangzavarra kissé összeszaladt a részleg, pletykaéhesen. Miközben a lány, akitől addig még cifra kifejezést nem hallottam, a kolleganőknek panaszkodott olyan jelzők kíséretében, hogy egy kocsis sürgősen jegyzetelni kezdett volna, a mérnök is magyarázta fennhangon, ha az a frigid deszkamellű hápé félti a lógó csöcseit, akkor tanuljon meg legalább egy ajtót bezárni.

Hangzottak fel már szopránhangok az öltözőben máskor is, most is elcsitulni látszottak a kedélyek, ám másnap ismét fellángolt a balhé. Az ördög nem alszik, így az egyik asszony pont akkor lépett ki már munkaruhában az öltözőből, amikor megérkezett a mérnök. A lány épp ki akart bújni a blúzából. A férfi nem hagyta szó nélkül a hisztit, és tett rá egy megjegyzést, no, nem neki címezve, de úgy, hogy meghallja.

Elszabadult a pokol. Lépten-nyomon belekötöttek egymásba. Nem tudtak elmenni egymás közelében valamilyen, lehetőleg szexuális töltetű, lekicsinylő megjegyzés nélkül, röpködtek a nemi szervek, akadályozták és becsmérelték a másik munkáját…

— Nem próbált beszélni velük?

— Dehogynem! Amíg külön-külön csitítottam őket, úgy tűnt, hajlanak a jó szóra. Ám amint látótávolságba kerültek, minden ígéret feledésbe merült. No, nem neki szóltak, de tettek róla, hogy meghallja. A helyzet egyre romlott. A részleget is megosztották. A nők persze a lány pártját fogták, s létezik férfiúi összetartás is a világon. Bizony ez már a munka rovására is ment. Miként lehet összedolgozni egy-egy indulatos szóváltás után?

— S mit szólt ehhez a vezetőség?

— A lány bizonyítani akart, hogy apuci nélkül is képes elismerést kivívni magának, ki akart törni az árnyékából. Így az igazgató csak annyit tudott meg, lányára rátörtek az öltözőben, s van egy kellemetlenkedő kollégája. Így a részletek Murphy törvénye szerint akkor jutottak tudomására, amikor a két delikvens a városi párttitkár látogatásakor is rendezett egy jelenetet. Akkor sem tudták fékezni magukat.

— Aki viszont a fiú protektora… S nagyobb kutya az igazgatónál…

— Őt sem kellett félteni. Egy magyar abban a korban nem került ilyen pozícióba, ha nem volt háttere. Például a megyénél…

— Mi lett a jelenet következménye?

— Egy újabb cirkusz, már négyszemközt, de nem négyfülközt… Zengett az iroda. Másnap, az igazgató hívatta a részlegvezetőt. Megfenyegette, ha nem vet véget ennek az elfajult vitának…

— Akkor?

— A mérnököt nem érdekelte a következmény, hanem bejelentette, beadja a lemondását. Őt ez meghaladja.

— S mennie kellett? — hűlt el a mérnök.

— Az igazgató értelmes ember volt. Amikor lehiggadt, áthelyezte egy másik részleghez, s onnan a főnököt idehozta a helyére. Kádercsere…

— Miért nem a hadakozó feleket helyezte át? Én azt tettem volna.

— A lányának felajánlotta, de az hallani sem akart a dologról. „Menjen ő!” — ezt felelte az apjának. Ha elfogadja az ajánlatot, az a vereségének beismerésével lett volna egyenértékű. Az új főnöknek nem sok ideje maradt rendet teremteni, mert jött a decemberi rendszerváltás. De az ügy új fordulatot vett.

Egyik nap, amikor haza készült a reggeli váltás, a nők már átöltöztek, csak a laboránsnő késlekedett még a szekrényében matatva. A fiatal mérnök elsőként lépett be a férfiak közül, és ráförmedt, vigye már arrébb a seggét, ne dugja más orra alá. A lány csak azért sem. A szekrényből ki sem tekintve feleselt vissza neki, láthatóan ráérősen folytatta, amit addig tett. „Majd ha megtanulsz szépen kérni!” Erre a férfi se szó, se beszéd belecsípett a fenekébe. Pontosabban oda akart, de a lány észrevette a szándékot és hirtelen fel akart állni, de elkésett. Így a csípés a fenekénél kényesebb helyen érte. Tanú pedig akadt bőven, nők is, férfiak is.  A lány erre feljelentette a mérnököt szexuális zaklatásért.

Az indulatok újra és újra fellobbantak a bíróságon. Jó román szokás szerint a per elhúzódott egész nyárig, s az utolsó tárgyalásra, melyen az ítélet is megszületett már csak szeptember elején, a bírósági vakáció után került sor. Őket sem látta senki egész augusztusban. Kivették a szabadságukat.

— S mi lett a vége? Elítélték a fiút? — érdeklődött Kelemen Nimród előbb együttérzéssel, majd tekintete gyanakvóvá vált.

— Ott voltam az utolsó tárgyaláson. A bíró épp hollétük iránt érdeklődött az ügyvédeiknél, amikor megjelentek, karonfogva, kissé kialvatlan szemekkel, vigyorogva, láthatóan a hatást várva néztek körül a termen. A lány bejelentette, szeretné visszavonni a feljelentését. A bíró visszakérdezett, azt hitte nem hall jól.

— Igen, jól értette, bíró úr — erősítette meg a lány.

— Ön biztos nem fogyasztott… — próbált érdeklődni a bíró, de a lány félbeszakította.

— Biztos, bíró úr, megszondázhat, nem ittam alkoholt, vért is vehet, ellenőrizni, nem fogyasztottam drogot, sőt gyógyszert sem szedtem, még fogamzásgátlót sem… — tette hozzá láthatóan élvezve a hitetlenkedést.

A bíró megvakarta a fejét, majd az ügyészre nézett. Az végigmérte a két delikvenst, majd így válaszolt:

— Az elhangzott tanúvallomások kétséget kizáróan bizonyítják a szexuális zaklatás tényét. Sőt, amint látható a vádlott nyomást gyakorolt az áldozatra, hogy vonja vissza feljelentését, ez pedig súlyosbító körülménynek tekintendő. A maximális büntetés kiszabását kérem. A bíró előbb meghökkent, majd vette a lapot.

— Egyetértek. Tizenöt év szigorított fegyház, és szabadulása után még tíz évig nem mehet az áldozat közelébe…

A pár arcára fagyott az addigi pajkos mosoly. A fiút láthatóan a rosszullét kerülgette, és meg se tudott szólalni. Egyikük sem vette észre, amint a bíró suttyomban intett az írnoknak, ne írja a jegyzőkönyvbe. A lány levegő után kapkodva reklamált, miszerint, akik Temesváron a forradalom alatt a tömegbe lövettek, azok sem kaptak ennyit, de a bíró hajthatatlannak tűnt. Ez után már összekulcsolt kézzel és könnyek közt próbálta meggyőzni a bírót, tényleg vissza akarja vonni a vádat… Mert szereti és…

— És ha ismét zaklatni fogja?

Ezt már nem tudta anélkül kimondani, hogy a szája szélén bujkáló pajkos mosoly el ne árulja. A lány rájött, ugratja őket.

— Azt merje meg ne tenni! — válaszolta a lány fenyegető hangon, átölelve szerelmét.

— Tán csak nem házasodtak össze? — kérdezte a mérnök.

— De igen…

— Jesszusom! — képzelt el egy családi vitát, amikor elszabadulnak az indulatok. — S mennyi ideig tartott?

— Közeleg az ezüstlakodalmuk. Van három ügyes gyermekük, egy közösen vezetett családi vállalkozásuk…

Humor

6 tyúdal – 4 tyú

Elolvasta:
67
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Amikor felvállaltam a címben szereplő szójátékot, akkor egyúttal azt is, hogy tényleg 6 legyen a tyú… És ez a negyedik tyú.

 

 

 

Lehettem volna szobrász,

de nem bírta a kőport szemem.

Ha festőnek mentem volna,

éhen halhatnék, azt hiszem.

 

Mérnöknek túl szeles vagyok,

kosarasnak meg alacsony.

Tornásznak? Ló vagy nyújtó helyett

többet lógnék a talajon…

 

Politikusnak azért nem, mert

a gerincem meszes és merev.

Kémikusnak? Nem vagyok egy

Dimitrij Ivanovics Mengyelejev.

 

Az utolsót rátok bízom,

aztán már megyek is tova,

találjátok ki, mért nem lehettem

író vagy költő soha?

 

Humor

A vörös rózsa

Elolvasta:
53
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }… vidáman tett-vett nyári palotájában…

 

A szép királylány vidáman tett-vett nyári palotájában, amikor süvegét lobogtatva, nagy hajlongások közepette, harsogva betoppant egy hórihorgas hírnök.

— A királyfi fehér lovon újra jő! — rivallta jutalmát várva.

A királylány bosszúsan elkergette, kapkodva készülődni kezdett, felöltötte legcsúnyább, narancssárga toalettjét és morcos tekintettel orcáján, egész udvartartásával körülvéve várta a vendéget.

A királyfi a hosszú úton mindvégig a gyönyörű jövőről álmodozott, szinte már látta lelki szemei előtt a dacos arával eltöltött éveket, a szenvedélyes veszekedéseket, a boldog kibéküléseket, hiszen ő is ugyanúgy, mint mindenki ezen a tájékon, jól tudta, bizony, konok ez a királylány.

Amikor az ifjú kérő megérkezett a palotába, az izzószemű feleségjelölt elé lépett, egy gyönyörű szép, vörös rózsát nyújtott felé, s mint jó néhányszor, most is feltette ugyanazt a kérdést:

— Szép Hölgyem, Nyári királylány! Lenne a feleségem?

A királylány ugyan elfogadta a rózsát, meg is szagolgatta, mert nagyon szerette a virágokat, de haragos, éjkék szemeit villogtatva ismét utat mutatott.

— Nem! — felelte határozottan és nyomatékosan, s egész udvartartásával együtt hetykén sarkon fordult.

A királyfi megelégelte a sok visszautasítást, duzzogva kikapta a távozni készülő úrhölgy kezéből a gyönyörű vörös rózsát és mérgesen visszalovagolt saját várába.

Boldogan éltek eztán egymás nélkül, míg meg nem haltak.

Humor

Csók

Elolvasta:
77
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

Megállt a busz. Ismét megérkezett egy településre. Egyik olyan, mint a másik, azaz, mindegyik különböző, ebben hasonlatosak. Ám — és meglepődve vette tudomásul — ez már a város volt, maga a város, ahonnan elköltöztek, annak idején.

Mintha megváltozott volna a világnak ez a vége. Persze lehetett ez érzéki csalódás is, néha a természet szűnni sem akaró munkája közben előfordulhat az ilyen tréfa. A sima mezei polgár leszállt a buszról. Szerette a „mezei” jelzőt, mert a kőszáli, a szirti és a mezei összetartozó fogalmak voltak a fejében meglevő értékelési rendszerben. Akárcsak a sasoknál.

Náluk egyértelmű, gondolta, ahogy érdeklődve kereste sógornője munkahelyét, az utcát, ahol csak árusítanak, és senki sem foglalkozik magasztos „kőszáli” gondolatokkal. Valaha nagyon sokszor találkozott vele itt, majd később a szülői házban. Igazán csinos teremtés volt. Még ma is az, bizonyára, ám a nővére az első pillanattól kezdve sokkal, de sokkal szebb, kívánatosabb volt.

Megbocsátott-e vajon az elmúlt, hosszú évek során? Mindegy, ő már így döntött akkor, véglegesen.

Belépett a boltba. Kis csengettyű kellemes csilingelő hangjával tette lehetetlenné inkognitóját.

Az egyik könyvespolc mögül érdeklődő, meleg-barna szempár tekintett rá egykedvűen. Nem, nem is egykedvűen, inkább meglepetten:

— Szervusz! Parancsolsz valamit?

— Szervusz! Csak erre jártam… Gondoltam viszek valami olvasnivalót a nővérednek… Megengeded, hogy így tegyek?

— Hisz bárki, megteheti, itt „mindent a vásárlóért”. Egyébként is régen volt, már fel sem kellene említened. Hogy vagytok, szeretitek még egymást? Remélem, nálatok nem szakadt meg ez az érzés, ha már nekünk nem is sikerült… Üzent talán nekem is valamit?

— Igen… sokszor csókol…

— Békülni szeretne talán? Azok után? Nem ismerek rá a nővéremre!

— Félreértettél, vagyis nem vártad meg, míg befejezem a mondatot, akár csak annak idején.

— Én már csak ilyen vagyok, de nem akartalak elhallgattatni, kérlek, mondd tovább!

— Semmi baj, csak azt akartam mondani, a kérdésedre, hogy… Igen, sokszor csókol, néha viszont csak puszit nyom az arcomra.

 

Humor

6 tyúdal – 2 és 3 tyú

Elolvasta:
46
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Amikor felvállaltam a címben szereplő szójátékot, akkor egyúttal azt is, hogy tényleg 6 legyen a tyú… Ez a második és a harmadik. 😀

2 tyú

 

– Tudod,

nem azért hunyorgok,

mert a Nap… Fenét,

élesebb a kép,

a betű a papíron.

Vissza kell olvasnom,

hiszen elfelejtem,

alig, hogy leírom.

 

Pedig lassan írok

már,

a köszvény ujjaimban

szigorú tanár,

türelemre int

újra, újra s megint.

 

Aztán, ha leírtam

nagy nehezen,

újraolvastam vagy kétszer,

hevesen jön a rágyújtási

kényszer,

ülök, rázom a lábamat,

megint rágyújtanék

– de hát még ég -,

s a vers sehogy sem halad.

Csak töprengek

zavartan –

 

– Mit is akartam?

 

 

 

 

3 tyú

 

Ez a gomba ehető!

Új címem a temető…

 

 

Humor

Házi dzsinn

Elolvasta:
50
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Kívánságod alig várom,

lehet száz is, nemcsak három,

nem vagyok én papucs ember,

tele vagyok szeretettel.

 

Töröld le a poros lámpát,

fényénél az ember nem lát,

én leszek a házi dzsinned,

ha rendben lesz reggel sminked..

 

Sütök , főzök, takarítok,

asszony szívet boldogítok,

bevásárlok, írok verset,

megbecsülöm a szerelmet.

 

Szétnézek a Héttoronyban,

ha nincs este fontos program,

feltöltődök, alig várom,

akad már ott sok barátom…

 

 

Humor

Légy mindig vidám

Elolvasta:
54
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }legyen kéznél mindig a jókedved

https://www.youtube.com/watch?v=Oo4OnQpwjkc

 

— Slágerfordító Zug ‘Irkász Ödön vagyok — így mutatkozom be néha, néha, kimondottan erős öniróniával, ha olyan a kedvem. S mikor nem olyan?

Szinte mindig olyan, amikor éppen nem fordítok. Mert azt is tudok, persze nem nagybanilag, csak úgy amatőrileg kis tételekben, de mentségemre legyen mondva, teljesen ingyen.

Fordítani jó dolog, s az a legjobb benne, hogy mindig kéznél van.

Hát, mit ne mondjak erről?

 

Csak képzeld el, megyek az utcán, s a füstölgő várost esőcseppek erdejével beborító őszi esőben, amikor ugye zuhog föntről, vagy oldalról ez a mozgó-erdő, csúszik az aszfalt, s egy kátyúban törött tengellyel ott a zakkant gyorshajtó cimbora, aki szinte zokogva mondja: „Most mi a lószerszámot csináljak, komám?”

— Aj komám, komám! Ne bomolj, csak dalolj! — súgom neki hangosan, és talán túl hangosan, mert a kerékbe belerúg, úgy dúl és fúl.

A távolban éles zene, vagy talán sziréna hangja?

Zene, kapom fel a fejem, no az segít ilyenkor, a ritmus, a dallam, a vidám szólam, a… a… Don’t worry, be happy!, dalolom nyomban vidáman harsányan.

Vagyis csak azt képzelem, hogy harsányan, mert, gyorsan hajtó zakkant, édes cimborám meg sem hallja, csak tovább dühöng, mert „már nemhogy ott kéne lennie a célban, hanem már visszafelé kéne száguldoznia” ebben a baromi esős nedves szélben, no mindegy, legalább pihen, gondolom magamba, mert ilyenkor ezt kimondani…

Á, de nem pihen! Még most is dolgozik, igaz saját maga ellen, ám ez most mindegy, hiszen több is veszett Mohácsnál! Vagy nem?

Pedig — tör elő bennem a fordító lélek — itt ez a szeretni való dalocska, hányszor ment már a rádióban, tévében, amint Bobby McNemtomki /akit állítólag Meher Baba inspirált/ önfeledten énekli, hogy Don’t worry, be happy.

— Hoppá, a gyorsanhajtó, zakkant cimborám talán nem is tud angolul, én meg igen, nosza kisegítem, ezennel így, nyersen eregetem a fordítást feléje. — Ne bomolj, csak dalolj!

Vagyis lehet, hogy ez nem éppen a megfelelően áttükrözött vadijó szöveg, lássuk csak: Ne búsulj, csak lazulj! … Ó, ez sem jó! Akkor legyen az, hogy: Spongyát rá, légy vidám!

— Hallod? Hallod kedves, gyorsan hajtó, zakkant cimborám, spongyát rá, légy vidám!

Nem hallja, most épp a szélvédőt csapkodja a telefonjával, miközben az eső még bőszültebben paskolja a világot s benne engem, akiben Zúg ‘Irkász Ödönt lehetne tisztelni, ha mondjuk, olyan lenne a világ, hogy ilyen semmiségekkel töltse az idejét, de szerencsére van ennél nagyobb ügy is, ami most és itt megoldásra vár.

Várunk hát, én fordítok, miközben a gyorsanhajtó, zakkant cimborám meg rongál. Teheti, hiszen az övé a szélvédő, s a telefon is az övé, minden az övé, amit most rugdos, oldalba öklöz, vagy csak belevág, dühösen, és vadul, majd félrelép hanyagul, s aztán elfordul, néz fel az égre, ott keresi a tettest, aki ezt előre kitervelte, s véghez is vitte, mondhatni kivitelezte. De pont vele? Ez nem lehet, ezt a szégyent? Ezt a…

— S tovább, hogy is van tovább? Ja, igen:

 

„Ain’t got no place to lay your head

Somebody came and

took your bed

Don’t worry, be happy

The landlord say your rent is

late

He may have to litigate

Don’t worry, (ha-ha ha-ha ha-ha) be

happy (look at me, I’m happy)”

 

Fejed alá nincsen párna

idegen ki

ágyad mássza

spongyát rá, légy vidám

A rend őre rád mordul

törlesztésed elmaradt piszokul.

Árverés a vég

Ne búsulj barátom, hiszen ez semmiség

Ne edd a kefét, ha-ha ha-ha ha-ha

légy vidám

(nézz rám, én kacagok, lám!)

 

Nicsak, közben idegyűlt ez az esernyős embertömeg. Istenem, csak művész ne legyen az ember! Hát lehet így, ilyen körülmények között dolgozni? Hát én hazamegyek, mert ráadásul még ez a zakkant, gyorsanhajtó cimborám is olyan, de olyan hálátlan lett, egy cseppet sem értékeli az önfeláldozó, emberfeletti erőfeszítésem, hogy egy kicsit felvidítsam. Na, lássátok, ilyenek ezek a gyorsanhajtó, zakkant cimborák!

Nem, mintha én mondjuk sokkal, de sokkal különb lennék, de most a múzsák, vagy egyéb állatok örömére éppen nem én vagyok itt a téma.

Vidítsam? Ezt? Legalábbis a valóságra ébresszem, vagy ilyesmi… De lehet őt?

 

************************

 

Tehát, most már otthon folytatom. No, most már az elejétől, aszongya:

 

„Here’s a little song I wrote

You might want to sing it note for note

Don’t worry be happy

In every life we have some trouble

When you worry you make it double

Don’t worry, be happy

(Don’t worry, be happy now)”

 

source: http://www.lyricsondemand.com/

 

e rövid dal, mit írtam

eldalolhatod hangról hangra,

Spongyát rá, légy vidám

Életünket átszövi sok bosszúság

Amitől aztán duplán látsz

Rá se ránts, légy vidám

(Rá se ránts, most légy vidám)

 

Mondjuk, el tudom képzelni, micsoda öröm lehet a gyorsanhajtó, zakkant cimborámnak ott a kátyúban vidámnak lenni, de inkább folytatom az „ámátör” műfordítói ténykedésem, emígy a következő szakasszal:

 

„Ain’t got no cash, ain’t got no style

Ain’t got no girl to make you smile

But don’t worry be happy

Cause when you worry

Your face will frown

And that will bring everybody down

So don’t worry, be happy

(don’t worry, be happy now)”

 

source: http://www.lyricsondemand.com/

 

Pénzed nincs, lökött ízlésed

Csajod sincs, ki növelné kedved

De, rá se ránts, légy vidám

Amikor a bosszúságtól

Arcod torzul

S a föld alá döngöl vadul

Hát rá se ránts, légy vidám

(Most akkor rá se ránts, légy vidám)

 

És a többi, és a többi, refrén, meg ilyesmi.

Mert az élet szép, még akkor is az, ha közben úgy érzed, hogy a szakadó eső csak azért van kitalálva, hogy nehezebb legyen az életed, vagy egyéb élethelyzetekből kiinduló válogatott nyalánkságok, pont.

 

Humor

Kritikák

Elolvasta:
53
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Elküldtem a Modern Nyekergőnek
legjobb versem, s jött a válasz, íme:

Tisztelt Barátom!

Mint a Nyekergő mentora, tulaja és lektora,
Priznisz-díjas műítész, költőknek a pásztora,
ájultan a gyönyörtől és a kéjtől,
mit versétől kaptam, úgy érzem most magam,
mint egy modern Vachot, ki gyöngyöt talált benned
nem kicsit, de nagyot!

Micsoda boldogság olvasni énnekem,
trillázó kis éneked!
Lelki szemeim előtt láttam
a “nádbogárlárva boldog susogása”
fantasztikus és modern képedet,
ahogy “a kecskeköröm sírása”
is szívemet facsarta!
Hol van ehhez képest
a Barta Zöldszemű szörnye,
vagy a Zalán Tibor aquincumi nője?

Ahogy “leng a légben a törött cipősarok
és a verebekkel társalog”
oly szép, hogy ehhez már a Kassák
precíz lónyerítése is csak hörgés és pimaszság.
Föld s ég a különbség!

Ilyen nincs, vágódtam hanyatt,
mikor “a páfrány szellentése” orromba ragadt.

23220 sorban, ily csodás sok four van!

Kedves BARÁTOM!

 

Te csodálatos zsenije a magyar rögnek,
ha nálunk megjelenhetnél,
a többi szerzőnkön csak röhögne
az olvasó!
Ezért bocsáss meg, bár haraso,
de versed, ki nem adható!

Üdvözöl és ölel: Nemes Töhötöm

Felbátorodva e sorokon, elküldtem szerzeményem
a Sengedi Agyar Makadémiára nagytiszteletű
prof. Morger Hantal úrnak. Válasz sokáig nem érkezett,
ezért többször felhívtam telefonon,
a lakására is elmentem, mire írt nekem:

Tisztelt Uram!

Mint Ön is tudja, én a Sengedi Makadémia
nagy hírben álló profektoraként,

Igen elfoglalt vagyok,
így nem érek rá olyan dilettánsokkal,
mint maga, foglalkozni!
Különben is, hogy képzelte Ön,
hogy az Agyar Parnasszust
ilyen üleppel meglovagolhatja?
A verse csupa zabra és hanta!
Ön, aki azt se tudja mi az alany,
mi az állítmány, akkor mit akar?
“lengő lónyálon lovagolni”, hogy képzelte ezt?
Látott ön már nádbogárlárvát susogni?
A zokogó kecskekörmöt honnan kreálta?
Ez önnek modernség? Na, ne nevetessék!
És mi ez a vers-zene?
Ön dúrban kezdi és a ritmust mollban ejti le.
Azt hiszi, nem veszem észre,
Én, ki verslábakon nevelkedtem, és ikes igéken?
A másik pimaszsága is teljesen felháborít:
a hírnévért Ön mindenre képes?
Mi jogon írta meg a szellentésem?
Az asszonyomat is kileste,
zsarolni akar a letört cipősarokkal?
Na, nem! Míg én leszek itt e földtekén,
nem engedem Önt kinyomtatni,
gondom lesz magára, maga parázna!

 

 

 

Humor

… mert humorral kell, még ha fanyar is!

Elolvasta:
56
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }részlet a családregényből

 Ozora főterén és főutcáján az 1900-as évek elején csupa nádfedeles ház sorakozott, a herceg tulajdonában lévő, alkalmazotti hajlékok is ilyenek voltak, és ezek egyikében élt Huszár Ferenc állatdoktor és családja. Itt, a környéken pappal, kántorral, tanítóval, jegyzővel a jó kapcsolatokat ápolni, a kialakult szokásokhoz igazodva volt kötelező. Igazodtak is, hisz a jövevényekre kíváncsiaktól hamarosan vacsorameghívásokat kaptak, amit illett viszonozni, és az emlékezetes vendéglátásaikról napokig beszéltek, nem csak Huszárné híresen finom főztje és kedvesen tört magyarja miatt. Közismert szigorú nézetei mellett a lódoktor humorát soha nem veszítette el. Néhányszor fel is bosszantották a kissé fantáziaszegény társaságból azok, akik előszeretettel meghívatták magukat hozzájuk, meg másokhoz is, de a viszonzás tőlük igencsak gyéren fordult elő. Egyszer végképp elveszítette türelmét Ferenc.

A legközelebbi bevásárló útján különös darabot pillantott meg egy toalett cikkeket hirdető kirakatban. Nevezetesen egy öblös éjjeliedényt, de nem ám a megszokott zománcozottat, még csak nem is porcelánból, hanem üvegből valót… hát megdöbbentő ötlete támadt. Olyan titokzatosan cipelte haza, hogy még ugyancsak éber élete párja elől is sikerült eldugni.

Kivárta, amikor eljött a következő vacsora, amire minden potyalesőt meghívott (ezúttal csakis őket), és a takaros kis parasztlánnyal — akit azért tanítgatott Karola, hogy majd felvegyék a kastélyba szolgálónak — gyanúsan sutyorgott egy sort, miközben a lányka előbb értetlenül tátotta a száját, majd olyan vihogásba fogott, hogy rendre kellett utasítania.

A meg nem hívottak nem értették a meg nem hívásuk okát, és a vendégek is felfigyeltek a megszokott társaság jeles képviselőinek hiányzására, de még nem gyanított senki semmi rosszat… Aztán mielőtt a forró májgombóc levest kimerték volna a házigazda tányérjába is, ő intett a lánykának, de figyelmeztette, türtőztesse ám magát… Mindenki égett a kíváncsiságtól, sejtve, hogy itt valami huncutság készülődik.

A lány — vörös képpel a kitörni készülő, visszaparancsolt nevetéstől — behozott egy asztalkendővel letakart tálat, és Ferenc elé tette, aki a kendő felett összedörzsölte tenyerét, majd széles mozdulattal felfedte a titkot.

Az asztal körül előbb döbbent felhördülés, még apró sikoly is hangzott, majd halálos csend következett… A csillogó, félre nem érthető, átlátszó edényben, aranyszínű lében barna valamik úsztak.

Ferenc földöntúli mosollyal nézett körbe, aztán fogta a leveses kanalát, és „Lássunk hozzá” — felkiáltással, jóízűen fogott a sörbe áztatott, olvadozó mézeskalács bekebelezéséhez.

Előkerült ám a repülősó, ezúttal még a férje tréfáin edződött Karola is majdnem lefordult a székéről. A vendégasszonyságok szájuk elé fogott zsebkendőikkel ugráltak fel és szaladtak ki, a felháborodott, vérig sértett férjeiktől követve. A fárasztó, viszonzatlanul szolgáltatott vacsoráknak azonban ezzel egyszer s mindenkorra végét vetette, míg a valódi jóbarátok, akik erről a lakomáról később értesültek, és ők eddig semmi védekező manővert nem tudtak kitalálni a potyalesők ellen, örökre megmaradtak. Ők értékelték az elég durva, de világos célzásról kapott hírt, és az akkori meg nem hívásuk okát.

Az már egészen enyhe megjegyzésnek tűnt a papától, hogy temetésre soha nem ment, és amikor ezt számon kérték tőle, megvonta a vállát: „Ő sem jön el az én búcsúztatómra, figyeljétek csak meg.”

Kedvenc kutyáját még Erdélyben Mukinak nevezték el, mindenhová vitte magával a család. Ozorán derült ki, hogy a főutcán lakik valaki, akinek a keresztneve Nepomuk. Ő jókat derült ezen, de nem úgy a Mukinak becézett őslakos, aki dühében szerzett egy csúnya korcsot, és a Huszár nevet adta neki… Na, elérte vele, hogy dédapánk oldalát fogta, amikor a kutyáját sétáltató Muki úr, a házuk elé érve így szólongatta, utasítgatta jó hangosan a szegény ebet: „Ide gyere, Huszár! Szolgálj szépen, Huszár!” 

       

Humor

Lénárd és a flört

Elolvasta:
55
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }… a gáláns kalandok idejében…

 

Ijedtségét a szerinte elvárhatóval ellenkező reagálás hűtötte le. Mindkét nő meghökkent ugyan, kezét szájához kapva, de Nóra rémülten sikoltott fel, Bella, aki pedig neki az ideálja volt (így mondta), visító kacagásban tört ki, sőt ezt még meg is tetézte egy fuldoklóan közbeszúrt „mint az ázott ürge!” felkiáltással, és tovább vihogott, térdét csapkodva, amíg ő csuromvizesen mászott ki az úszó deszkák közül. A kalapját egy bottal halászta, nekik eszükbe sem jutott, hogy segíthetnének… Így úrinők nem viselkedhetnek — szögezte le magában és megalázottan somfordált el, víztől testére tapadó ruhájában.

Többé soha nem vonzotta semmi abba a vendéglőbe.

Hogy ezt a kalandot hallva Juliska mit gondolt, az meg az ő titka maradt, csak bölcsen mosolygott, és csendesen megjegyezte:

— Mindig mondtam, milyen rossz szokásod, hogy úgy dobod rá magad minden ülőalkalmatosságra…

 

*   *   *

 

 

 

 

Humor

Anyósom bosszúja

Elolvasta:
53
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }igaz történet alapján

 

Anyósommal történt meg az eset, hogy a tévét bekapcsolta, s elszörnyedve látta, hogy a meztelenség netovábbja tuszkolódik egy másikba, kéjes nyögések és egyéb finomságok kíséretében.

— Hát ez honnan a csudából került ide? — kérdezte nem titkolt bosszúsággal —, hogy az a…  El kéne vinni csináltatni a tévét, majd elhívom Menyhárt Misit, az beállítja, mert már megint elállítódott a kép, ez az izé nem kell nekem!

Előttünk ugyan nem kellett volna szabadkoznia szegény maminak, de mégis azt tette az én drága jó anyósom, pedig minek?

Ritkán látogattuk a párommal, és ilyen semmiségek nekünk fel sem tűntek volna, egyedül él, meg ilyenek, stb.

S akkor izé:

Megy a szomszéd reggel a kapu előtt, s röhög, amint meglát.

— No, szia, Levi, min mulatsz?

— Szia, képzeld, az anyósod, hihihi-haha

— Nyögd már ki, mi van?

— Á, semmi, hihihi, a fiam szokott neki bevásárolni, néha én viszem át a kenyeret, ezt-azt, s… hihihi-haha…

— No, már csaknem az öreglányt is, te szatír?

— Á, annyira nem, de tudod, hihihi, szóval a tévé, tudod, nemrég vette, hogy apósod elhalálozott, mert annak nem kellett, s az öregasszony nem bírja kezelni, s amikor kimegy, ráteszem a pornóra, s kikapcsolom. Aztán… hihihi, mindig azt hiszi, hogy el van romolva, s nem meri bekapcsolni, mert, hihihi, azt mondja, meztelen emberek fajtalankodnak benne este.

— Szóval te voltál? Mert az este is az volt a téma.

 

*********************

 

Egy év múlva, megint meglátogatjuk anyóst, a tévé jól megy, semmi pornó. Gyanakvóan kattintgatom, semmi.

Kérdem, mi van a szomszéddal?

— Kamionsofőr lett, állandóan úton van — mondja egykedvűen. — Hanem a felesége annál inkább festi magát mostanában.

Hú, no, azt megnézem, gondoltam magamban.

Reggel kisétálok a kertbe, ott hajoldósík a drága szomszédnéni, miniben, jó a hátsója, gondolom vígan, de az asszonyom máris a nyomomban, aha, gondolom, itt már be is indult a féltékenység motorja, pedig én igazán csak a…

— Jó lenne egy pár napot itt maradni anyádnál, aranyom — ajánlom lelkesen a témát a páromnak.

— Minek? Tán megkívántad a munkát? — kérdezi, arra felé int, ahol a mini művészkedik a kapával.

— Én anyádon akarok segíteni, te meg mindig rosszra gondolsz, így nem lehet élni, jó, még most elmegyek, szia — mondtam dühösen s a kocsma felé vettem az irányt, jó hely az a feszültség levezetésére.

Míg ott vigasztalódtam, addigra a nejem pakolászott, s délután már mehettünk is, pedig a szomszéd asszony olyan magányos lehetett, szegény…

 

 

***********************************************

 

Telt, múlt az idő, megint anyóslátogatás következett.

A tévé jó, másnap a kertben átnézek a szomszéd kertbe, a miniszoknya rövidnadrágra cserélődött, de az sem megvetendő látvány, így szomszéd-közelből. Hanem egyszer kivágódik a szomszédék kerti kiskapuja és egy nagy magos úriember dühösen hívja a rövidnadrágos tüneményt magához, emígy:

— Öltözz fel tisztességesen, nem látod, hogy bámulnak idegenek?

Én meg rohanok anyósomhoz.

— Mi ez a változás a szomszédban, anyuka?

— Ó, a szomszéd? Addig volt távol a kamionjával, hogy a szomszédasszony nem bírta egyedül, s megtalálta ezt a mogorva pasit.

— Hogyan? — kérdezem bosszúsan, mert megláttam egy titkos mosolyt az anyuka szája szélén.

— Hogyan, hogyan? Egyszerű. Én dolgoztattam az ipsét, mert munkanélküli volt, s nem őrizhettem egész nap mellette állongva, csak kiadtam a munkát neki, de úgy látszik a szomszédban is talált magának dolgot, mert még mindig azt csinálja.

Hát, szóval, anyósom sem hülye, bikát kerített a Levi csajának, ha ő már nem ért rá. S aztán, az a tévé sem magától romlott el, gondolom, az öreglány erre is rájött valahogy.

 

 

 

 

Humor

Nyári szünet

Elolvasta:
47
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Nyári szünet
                        Koosán Ildikó
 
az ihletésben is nyári szünet van
akár a magasabb hivatalokban,
ahol a rendesebbek asztalán
a naptár, a dosszié üres lapokkal,
de szigorúan a kijelölt helyen
várakozik termékeny időkre, üres
a papírkosár, a laptopok akkui
lemerültek,áporodott asztalfiók-
szag terjeng a szoba klímátlan
klímájában,/takarékossági okból
a klíma kikapcsolva/- ki tudna
ilyenkor összeadni, kivonni
még számítógéppel is, hát még
egy verset írni, amiben értelmes
gondolat lakik; szinte lehetetlen..
az ihletésben is nyári szünet van,
víz mellett hűsölnek a múzsák.
 
 
2014. augusztus 2.

 

Humor

Pajkoskodó

Elolvasta:
56
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

Pajkoskodó

 

Az iskolakezdés kapcsán  jutott eszembe egy nagyon kedves serdülőkori élményem, bár én már nagyon régen voltam iskolapad koptató, sőt már a gyermekeim sem azok. Talán igaz sem volt, hiszen már ötvenhárom múltam…  Szakközépiskolai tanulmányaim első félévében, tanáraim kitalálták, hogy a közelgő mikulásnap alkalmából szervezni kellene, egy ismerkedő estet, koedukált osztályunk tanulói számára. Legyen itt tánc, szövődjenek barátságok, legyen mindenkivel meghittebb a kapcsolat. Egy kalapba mindannyian bedobtuk a nevünket és húznunk kellett. Akinek a neve a kezünkbe akadt, annak készítenünk kellett egy kis mikuláscsomagot apróságokból, valamint mellékelni illett hozzá egy kis versikét. Én egy kis leánytarsamat tisztelhettem meg ezen botor soraimal:

Pajkoskodó

(Középiskolai osztálytársnőmnek mikulásestre)

Én nem állok
nagy költő hírében,
az élet örömeit 
nem írtam le rímben,
de mikor szemem
lelked mélyébe tévedt,
a Múzsa csókja
homlokomon égett.

Fogfájás kínozta
gyengéd alkatod,
sajnáltalak én,
bár ezt Te nem tudhatod.
Gömbölyded formáidon
futkostak szemeim,
de megpihentek rajta,
rögtön az elejin.

Testem vákumából
feltör a vágyam,
hogy e kis csomagot
Néked ajánljam.
Az izgalom varázsa 
bizsergeti lábam,
remélem, hogy 
ízlésedet eltaláltam!

1976. Mikulásest

 

Természetesen nem hozzám jött később feleségül… 🙂

 

Humor

Tincs

Elolvasta:
48
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Kaptam én egy kölyök macskát,

fiú cica, ahogy nézem,

már most látom nem lesz könnyű,

a kedvéért egerésznem….

 

Nem feltünő, színes fajta,

fekete és tarka fehér,

szeretettel dorombol Ő,

barátsága mindent megér…

 

 

Volt már néhány kandúr macskám,

legalábbis én azt hittem,

akkor mikor megfialtak,

vakartam meg minden tincsem…

 

Most valahogy nagyon bízok,

elég nagy a  tudományom,

átgondolom nagyon mélyen,

mit és hol kellene látnom…

 

 

Humor

Utó-pia

Elolvasta:
59
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

 

Nem akartam ünnepelni,

harminc év még nem a világ,

mégis azt gondoltam este,

nem elég egy csokor virág…

 

El kellene talán mennünk,

olyat enni, amit régen,

amikor csak udvaroltam,

nem voltál a feleségem..

 

Sétánk végén, megleptem én

behívtam egy sörözőbe,

nagyon jó volt ott az étek,

várt minket a termek őre…

 

Barátságos hangvételben,

kínálgatott a sok jóval,

addig, amíg megsült minden,

szóval tartott jó modorral…

 

Diszkrét volt míg falatoztunk,

nem hallgatta csámcsogásunk,

mégis tudtuk ott terem ő,

ha valamit megkívánunk.

 

Jóllakottan elpilledtünk,

nem kértünk már több sült libát,

ezúton is megköszönöm,

hozni akart utó-piát… 

 

 

 

Humor

Ebédidő

Elolvasta:
65
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }avagy amikor az ebédszünet hallgatólagos jóvoltából magára hagyják a mikrofont, vagyis mi történik gondolatban, mialatt Besenyő Pista bácsi az ebédidejét tölti…

 

Jó étvágyat? Még mit nem? Nem úgy van az, kérem! Illetve az a része rendben van, hogy ez egy tudatos programozás a jóra, de ne vágjunk ennyire a dolgok elejébe! Legalábbis ne ilyen hirtelen.

Mert ugyebár az ebédidő az még nem étel, azt nem lehet megenni, hanem az egy olyan időszak, amikor az ebéd jó esetben hagyja magát megenni. Értve vagyok? Nem? Ennyire nehéz volna megemészteni a dolgot, amikor a Nap épp a legmagasabban jár, és csak úgy röpködnek a hízott D vitamin madarak, mint valami potya sült galambok, hogy jóllakassák az immunrendszerüket?

No, akkor elmagyarázom annak, aki még értetlenkedne ezen egy darabig. Mondhatni elrágódna, holott ez még mindig nem az ő ebédje, csak az ideje. Nehezebb időkben nem jó étel dukál a vágyhoz, hanem jó vágy az étel után, de ez egy másik lapra tartozik, így hát mi maradjunk az ebédidőnél!

Na, szóval, az ebédet ahhoz, hogy megehessük, előtte még jól meg kell szelídíteni. A kis herceg olvasóinak lehet erről némi halvány fogalmuk. Mármint a szelídítés hasznosságáról.

Ami persze nem azt jelenti, hogy az ebéd róka lenne, vagy olyan rossz ízű, hogy esetleg kirókázná az, aki jóhiszeműen, azaz jó ízűen elfogyasztotta. Még bővebben kifejteném, mert látom, hogy némelyik egyre értetlenebb képet vág.

Vannak könnyebben és nehezebben szelídíthető ebédek. A könnyebb eseteket megemészteni is könnyebb. Ezek többnyire zöldet, salátát, gyümölcsöt tartalmaznak, míg a nehezebbek a zsírosabbak, bár ezeken a ragadozó polgártársak szívesebben rágódnak el, köszönhetően a több ezeréves, mélyből feltörő kannibál génjeiknek. Ne tessék már ott hátul olyan fogvicsorítós képet vágni, nem beszélek zöldségeket, vagy netán-tán szétválasztó diétában utaznak és épp húsos napjuk van? Micsoda világot élünk! Egy átlagos ebédidő, aztán mindjárt kanni-bált tartanának. Nem volt elég a farsang, máris túltenné magát a díszes társaság a tavaszi fáradtságon, sőt a tavaszi tekercsen is? Mi van, kérem? Maguk itt ekkora vagányok, akarom mondani vegánok? Ne tessék mán ott brummogni, morogni az utolsó sorban, az nem sportülés, amiben ülni tetszik. Nem kocsit vezet! Tényleg, milyen autója van? Renault Vegán? Meg án’ az ész! Engedje már el a kormányt! Ja, hogy maga ellenzéki és kormányra akar kerülni? Most nincs kampány, felfüggesztettem és kész! Ebédidő van meghatározva, kérem. Há’ nem? Há’ de! Különben is! Mindjárt beadok magának egy nyugtató koala injekciót, aztán arról koldul, mehet vele nagykoalícióba.

Na de mostanra már nagyon messzire elkalandoztunk, ezért térjünk vissza ahhoz a bizonyos szelídítéshez, amibe jóformán még bele sem kezdtünk! Figyeljenek, mert vizualizálom! Ott van az ebéd. Az asztalon gőzölög. Hogy került oda? Hm, gondolom a Margit műve az egész, mármint minálunk itthon. Ő a bejárónő. Két tévésorozat nézése közben, bejár a konyhába főzni. Szóval az ember óvatosan felbukkan a látóhatáron, ki-kikukkant az ajtófélfa mögül, bújócska jelleggel elkezdi becserkészni. Dehogy a Margitot! Nooormális? Ráadásul épp ebédidőben? Hogy elmenjen a maradék étvágyunk is? Még mit nem? Irány vissza a szelídítéshez!

Először csak rá-rápillant. Elsőre nem veszi fel hosszan a szemkontaktust az ebéddel, csak a szempillái alól simogatja, azt is csak kellő távolságból. Miután ezzel kicsit eljátszadozott, akkor lehet jobban végigmustrálni a forró ebédet, mondhatni jöhet a második hullám, az orral való inhalálás. Kínhalál ok, ha éhgyomorra nem házi kosztot inhalálok. Nátha ellen is kiváló. Semmi szintetikus gyógyszer, hanem leves, meg második. Ha holtverseny, akkor összeöntöd, aztán úgy eszed meg. Az eszed meg megáll tőle. Megállj! Még csak az illatával barátkoztál meg…

Eztán illedelmesen köszönsz neki, bemutatkozol, telepatikusan a tudtára adod, hogy orálisan is egyesülni kívánsz vele. Vigyázz, mert ha elsieted a dolgot, akkor az ebéd megbántódik, sőt még az is lehet, hogy egyenesen megsértődik! Jól felmérgeli magát, aztán amikor megeszed, a benne képződő mérgeknek köszönhetően rosszul is lehetsz tőle. Ilyen alkalmakkor, az ebéd felszíne — teszem azt, levesről van szó —, nem szép sima, mint a nyugodt tavi víztükör, hanem ráncosan háborgó. Olyan cunamis, amit a múltkor mutattak a híradóban. Cúnya, mi?

Na, hát én is ezt mondom! Tehát hátrább az agyarakkal! Nem úgy működik, mint az egyszeri politikusnál, hogy nyomd meg a gombot, kapsz egy libacombot… akinek nem inge, ne vegye gatyára! Nekem te itt ne hápogjál, ez nem holmi hírlapi kacsa, és a libákkal már Döbröginek is meggyűlt a baja. Emlékszel, mint a mesében… Az se fizette ki a libákat. Úgy látszik, a történelem folyton ismétli önmagát.

Ha sokat beszélsz, kihűl az étel, a Margit pedig jól elkezd sivalkodni. Múltkor is azt tette, amikor a Csillag születik ment a tévében. Mondtam neki, hogy pihentessen, mert ő csak egy hullócsillag. Elsőre nem nagyon értette, ezért egy kicsit ki kellett löknöm a konyhaablakból, hogy megismerkedhessen a hullás élményével… hát, majdnem hullacsillag lett belőle, nem pedig hulló. Még jó, hogy csak magasföldszinten lakunk, nem a nyolcadikon, így öt perc tetszhalál után, feltápászkodott a járdáról, aztán bejött újra megmelegíteni az ebédet. Mert már idő volt, ebédidő. Ja? Azért volt tetszhalott, mert nekem elnyerte a tetszésemet, ahogy ott tapad testileg a talajhoz. Képzelheted, hogy egyből mekkora talaj menti fagy kerekedett belőle, mert a föld hirtelen elhidegült a Margittól. Csodálod? Nooormális? Születő csillag akar lenni, aztán rögtön a hullással kezdi? Meg éhgyomorra? Még kívánni is elfelejtettem valamit, akkorát lepődtem. Valamit? Semmit! Három kívánság? Csudát! Ez nem az a műsor. Különben is, ne tartsál föl! Már másodjára hűlt ki az étel, és vissza is vadult.

Azt meséltem már, amikor a Margit másodjára is fel akarta venni velem a szemkontaktust? Az első még a nászutunkon esett meg velünk. Azért olyan későn, mert az asszony hajadon korában igen szemérmes volt, állandóan lesütött szemmel járt. Még jó, hogy nem kozmált oda a nézése! Szóval ott tartottunk, hogy fel akarta venni velem a szemkontaktust… éppen akkor, amikor már majdnem sikerült az ebéddel. De ehhez minek kellek én is? Egyedül nem menne neki? Olyan súlyos? Gyakorolhatná, mondjuk a tükörben. Különben is! Minek ejtette le? Minek hurcol magával olyan nehezet? Nooormális? Nem? De! Már megint igazam van, holott most épp ebédszünetet tartanék. No, így lehet nézéssel szemsérvet kapni. Mit gondolsz miért olyan az asszony tekintete, mint egy rövidlátó éti csigáé? Tudod, olyan dülledt. De kezdünk nagyon elkanyarodni a témától. Lassan Ariadné is elvesztené a fonalat, nem csak mi.

Mi tetszik? Hogy ismerem-e az Ariadot? Az meg ki a rosseb? Várjon csak! Kezd valami derengeni. Ariadné férje lehet az Ariad. Na, csak megfejtettem ezt a keresztrejtvényt is. Jól keresztbe akart tenni nekem ezzel a feladvánnyal, ezzel a rejtvénnyel. Jó, értem. Mindenkinek megvan a maga keresztje. Ariadnak biztosan Ariadné, nekem meg a Margit.

Az étel meg már szinte hideg. Muszáj engem itt feltartani? Ebben az esetben szinte elölről kezdheted az egész ceremóniát.

Azóta is retteg a fél lakótelep, ha meglátja Margitot a konyhaablakban, nehogy megint talaj menti fagyot gerjesszen. Arra gondoltam, kölcsön adom jó pénzért az asszonyt enyhébb teleken a Mátrába. Ott talajt fog, és máris indulhatnak a síliftek. Mondtam is neki egyből: „Margit, te mekkora nagy hóhányó vagy!” Azt hiszed értette? Eh!

Ő lehet a következő Mátraházi jeti. A korábbiról már rég megfeledkezett az arra lakó nép. Miért? Csak azért kérem, mert a Józsi bácsi, aki a menedékházat gondnokolja már vagy harminc éve, biztosan meg fogja jegyezni, hogy: „Ilyet itt még nem láttam!” Ilyet itt, azaz rövidítve, jetit. Minden a helyes kiejtés kérdése, igaz? Ugye? Igen! Na ugye! Én megmondtam. Már megint igazam van. Kezdem megszokni.

Hogy mondod? Ja, hogy neked csak a gyomrod korgott? Egy frászt! Te pajzán módon kelleted magad szegény ártatlan ebéd füle hallatára. Így küldtél hívójelet, S.O.S.-t feléje, amit ezek szerint S.Ó.S.-an szeretsz… a nyelvtant tanítók most forduljanak el kicsit, egy ékezet ide vagy oda már mindegy egy ilyen fokú éhség esetén.

Addig-addig tökölsz itt nekem az ebéd megszelídítésével, hogy harmadjára is meghűl az étel, aztán teli lesz stressz-hormonnal. Nem elég a növekedési, amivel beoltották szerencsétlen haszonállatokat, még ez is! Rendesen dideregni kezd, köhög, prüszköl. Jó is lesz, ha már megeszed, a gyomrodban majd megmelegedhet. Összemelegedtek.

Ha túl sok időt venne igénybe a művelet, mármint az ebéddel való ismerkedésed, hogy megbarátkozzon a gondolattal, az estebéd nevet javasold neki. Nyelv újítasz. Estebéd. Az hangulatosabb, alkalomhoz illőbb. A kanál meg az alkaromhoz.

Végül az ebédet a szánkhoz vesszük. Nagy kan, állal egyél! Nekem itt ne kezdjél el marékkal levest habzsolni! Ismered a mondást: aki sokat markol, annak kevés foga lesz.

Jó étvágyat!

 

Humor

A gátlástalan

Elolvasta:
57
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

Károly rettenetesen gátlásosnak született. Már azon a napon, a kezdet kezdetén is bizonytalanul kanyarodott ki a szülőcsatornából. Végül csak kijött!

Gyermekkora is hasonlóan telt, bár nem érezte nagyon, mert szülei meleg védőburokkal vették körül, és sehová sem engedték egyedül. A felnövés sem ment könnyen, hiszen szinte minden mondatáért újra és újra meg kellett küzdenie.

Egy napon találkozott egy még nála is gátlásosabb emberrel, egy kicsit kövérkés fiúval, aki szegény, ráadásul még bicegett is. Megkérdezte tőle hetykén:

— Hogy vagy?

Választ nem kapott, csak valami dadogásfélét hallott.

Otthon belenézett a tükörbe, és megkérdezte magától:

— Hogy vagy?

Bátor választ kapott:

— Egész jól, köszönöm!

Azóta gátlástalan.

Humor

Lenézek a Napra

Elolvasta:
51
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Mikor vagy a csúcson – egy merülési versenyen?

 

 

Lenézek a Napra

– fejen állok éppen -,

pihentetem lábam,

nem fáj így a térdem…

 

…És így kicsit több vér

juthat az agyamba.

Sajnos ez se túl sok,

így most hagyom abb…

Humor

Gratuláció

Elolvasta:
50
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Ma reggel erős késztetést éreztem arra, hogy feltegyek egy hírt.

 

Az ominózus információ az lett volna, hogy holnap meg fogok halni.

No, már most ez a dolog előbb vagy utóbb egészen biztos, hogy megtörténik, ezért arra gondoltam, hogy már előre bezsebelem a gratulációkat.

Most azonban  úgy döntöttem, hogy mégsem halok meg! A hír tehát kacsa!

 

 

Humor

Hej, te bunkócska te drága…

Elolvasta:
77
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }18+

 

Sötét volt. A hold meszes seggét fenn vastag felhőrongyok törölgették. A téren tovább lapult volna a csend, de éppen éjfélt ütött a kommand-óra. A rendőrök könnygázba lábadt szemekkel folyamatosan pásztázták a környéket. Hirtelen, mintha csak a semmiből tűnt volna elő, különös alakra lettek figyelmesek, aki egy talicskát tolt maga előtt. Nagydarab ember volt. Lehetett vagy 196 cm magas. Elöl összegombolatlan női slafrok volt rajta. Hálósipkája alól összetapadt őszes hajcsomók türemkedtek elő. Mikor közelebb ért, talicskája zörgését már felülmúlta a rekedtes férfihangon megszólaló nóta: Hej, te bunkócska te drága, hej te eleven fa gircses-görcsös ága…’

Az akciócsoport vezetője ekkor kiadta a parancsot: Fényszórókat bekapcsolni! Az engedély nélkül behatoló csoportot megállítani! Percek múlva talicskás emberünk már szinte eltűnt a rendőrök gyűrűjében, akik körbeállták, és lábukkal erőteljes rúgásokat imitáltak. Ezt a gimnasztikát azonban hamarosan abbahagyták a talicskán elébük táruló látvány miatt. Egy hatalmas, tokjából kitolt vörös rúzs hevert benne, hegyével előre. Az még furcsább volt, hogy a rúzs másik vége a slafrok belsejéből sliccmagasságban tűnt elő.

 

Osztagparancsnok: A járművet megállítani! Lábakat széttenni, kezeket a tarkón hátul összekulcsolni!

(A paranccsal egy időben két kommandós próbál egy közlekedési táblát a talicska előtt az aszfaltba döfködni. Mivel ez nem sikerült, két oldalról a tábla mellé állnak, és kezükkel tartják függőleges helyzetben.)

Osztagparancsnok: Nem látta, hogy itt a tábla, hogy talicskával behajtani tilos?

 

Rendbontó: Nem uram, eddig még nem, és most sem, mert a tábla háttal áll nekem.

 

Osztagparancsnok: Ne pofázz, te csőcselék! (Közben int, hogy fordítsák a rendbontóval szembe a táblát).

 

Rendbontó: Uraim, én csak jobbra tartottam!

 

Osztagparancsnok: Azt látjuk! Nem is kicsit! De nagyon is! Rohadt szélsőjobboldali. Rászolgálsz a nevedre te gazember.

 

Osztagparancsnok: (az embereihez): Fegyverezzétek le!

(A kommandósok, ahányan csak hozzáférnek, mind megragadják a talicskán fekvő óriási rúzst, és megpróbálják onnan leemelni. )

 

Rendbontó: Parancsnok úr, megpróbálhatok nekik segíteni? (S válaszra sem várva, csípőjét elkezdi gyorsuló ütemben előre hátra mozgatni.)

A rendőrök próbálnak ugyan megkapaszkodni, de hiába. Mind többen leesnek, néhányan mintha azt motyognák, hogy te disznó, transzvesztita buzi. De a parancsnok résen van: Elvtársak, tolerancia! Tiszteljétek a másságot, különösen akkor, ha mint most is, élő adásban vagytok. (Majd félre: Ezek a kurva tévések, mindig ott vannak, ahol nem kellene.)

 

Osztagparancsnok: Fiúk, kecmeregjetek ki a rúzspacnikból, és kérjetek egy darus kocsit, meg egy hókotrót.

 

Egy kommandós: Uram, a darus kocsit értjük, de minek a holkotró?

 

Osztagparancsnok: Te marha, azzal fogjuk az épp most véletlenül leesett azonosító jelvényeinket gyorsan összekotorni! Értve vagyok?

(A darus kocsi rövidesen megérkezik. Segítségével sikerül a rendbontót „lefegyverezni”, és így rúzsa visszakerülhetett a tokjába.)

 

Osztagparancsnok: Igazold magad, te szélsőjobboldali gazember!

 

A szélsőjobboldali gazember: Uram, levehetem már a kezemet a tarkómról? Bár mindegy, mert nincs más nálam, csak a rúzsom, és a talicskám. A rúzsomról viszont mindenki felismer. Újra látni akarja? Azonosítsam vele magam, uram?

 

Kommandósok: Meg ne engedje neki parancsnok! Mi már láttuk őt itt tavaly szeptemberben, és valaki itt a bámészkodók közül azt mondja, hogy a hatvanas években gyakran látta az Illés koncerteken is.

 

A szélsőjobboldali gazember   (közbevág): Hogy micsoda, kérem? Én és Szeptember? Az két dolog!

 

Osztagparancsnok: Hé, ti spermahajderek, mit kerestek ti itt a téren késő éjszaka? Nem kaptatok engedélyt a tüntetésre. Tudjátok is ti, hogy hány év jár azért, ha engedély nélkül megpróbáltok gyülekezni egy lezárt műveleti területen, és ráadásul ezzel a hatalmas rúzsfegyverrel is rátámadtok az intézkedő rendőreimre?

 

A szélsőjobboldali gazember:  Parancsnok úr, csak én és a talicskám vagyunk itt, és…

Osztagparancsnok: (Üvöltve) Kuss! Szóval mit kerestetek itt ti nappal és éjjel? Még hazudoztok is?

 

A szélsőjobboldali gazember:   (Halkan) Csak én, és csak most éjjel, ha szabad megjegyeznem. Azt az egy pohár vizet akartam csak meginni, amit még Lukácsi Kati* tett le ide valamikor kárpótlásként. Nagyon megszomjaztam. Elképzelheti, hogy milyen nehéz ezzel a megterhelt talicskával lótni-futni itt a pesti utcákon.

 

Osztagparancsnok: (A kommandójához) Hát, ha szomjas, adjatok neki!

És pár perc múlva talicskás emberünk újra eltűnik a rendőrök gyűrűjében, akik most, – persze megint csak látszólag, – jól koreografált rúgásokkal veszik kezelésbe a rendbontót. Néhány vájt fülű késői járókelő még viperák sziszegését is kihallani vélte a „talicskás” fölé magasodó emberkupacból.

 

Később a tévék rendkívüli éjszakai adása kitért az eseményekre. Megszólítottak egy Satana nevű szimpátia-tüntetőt is, aki folyton a 666-os transzparensét forgatta. Így az hol 666-nak, hol 999-nek látszott. Te kinek drukkoltál? – kérdezték tőle a „Gyújtópont”-ban. – Találjátok ki, – válaszolta a csupa fekete ruhás nő, és közben sátánian felkacagott.

 

Más szemtanúk arról számoltak be, hogy látták a talicskást a térről elszaladni. Először, mintha egy harmadik láb is segítette volna a bicegő futásában, – mondták többen. Mások azt is látták, hogy egy pillanatra megállt, hogy hatalmas rúzsát újra elővegye, és talicskájába tegye. Valószínűleg ennek a manővernek köszönhette, hogy végül sikerült kereket oldania. A rendőrök több száz könnygázgránátot is kilőttek utána. Jó néhány bámészkodót is kórházba kellett szállítani. Tőlük a hatóságok sajnálkozva bocsánatot kértek, de megjegyezték, hogy jobb lett volna messziről elkerülniük a műveleti területet. A tévécsatornák panaszkodtak, hogy a rendőrök megakadályozták, hogy az eseményekről helyszíni tudósítást készítsenek. – Sértette volna a közszemérmet, – indokolták meg később hivatalosan ezeket a korlátozásokat.

 

(2007)

 

 

Humor

Besenyős Pista bácsi – A madártejről

Elolvasta:
122
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }…csak azt tudnám, hová tűntek az úszó jégtáblák a madártejről…

 

Na! Hogy vagyunk, kérem, ebben a kutya melegben?

Besenyő I.K.V. István, aki vagyok, azaz Besenyő Inni Kéne Valamit István, a minap épp globálisan kimelegedtem. Gondoltam iszom valamit a kávéautomatánál. Odamegyek, elkezdem vizslatni a kínálatot. Elsőként az tűnt fel, hogy a régi gépet kicserélték újra. Olvasom: tea, kávé, kapucsínó, — ezt speciel külön a kapukat kicsinosító kisiparosoknak fejleszthették ki —, továbbá ilyen csoki, olyan csoki, szóval a szokásos. Minden a régi. Akkor mire föl a csere, nem igaz? Egyszer csak mit látok lent, a sor végén?

Madártej. Érted? Ma-dár-tej! Azt a rézfán fütyülőjét! A madárnak a teje! Nem ám tehén, nem a Milka! Te nekem itt ne bugyogjál bele! Én ittam vagy te? Nem kecske, sőt nem is bivaly, hanem rögtön madár! Egyenest az égből, tehát nem légből kapott ötlet. Látom, erősen gondolkodsz, de azért ne lovald magad túlságosan bele! Ha megiszod, a szolgáltatással nem jár együtt a repülés készsége. Úgyhogy, drága barátom, nem szeretném, ha nagyon elrugaszkodnál a talajtól.

Na jó, ha a Margit is meg akarja kóstolni, átélni a madártejes repülést, akkor neki megengedjük. Nem? De! Na azért! Nehogy nekem itt elkezdjen sopánkodni, hogy ő kimarad a jóból. Szárnyakat adunk vágyainak.

 

(Margit becsoszog.)

 

— Hogy mondod, Pityu? Madámtej?

— Margit, ne bolonduljál meg, nem madámtej. Azt különben is úrinőknek fejik szent madarakból, de te nem tartozol a felső tízezerbe. Tudod, azok közé, akik egyszerre tízezernél többet költhetnek egy hétvégi bevásárlásnál. Ez, kérlek, madártej. Nyugodtan megihatod, nem esik tőle bajod. Tessék!

 

(Amíg Margit issza a madártejet, Besenyő Pista bácsi kissé féloldalt fordulva súgja a közönségnek, nehogy Margit meghallja.)

 

— Azért remélem, nem papagájból fejték, mert egyrészt rögtön a trópusokra vágyna tőle nyaralni, ilyen meg olyan szigetekre… habár azt nálunk is lehet. Leküldöm a kereszteződésbe, de előtte leöntök neki két vödör homokot, a virágboltból kölcsön kérek valami nagyobb pálmát, azt’ nesze neked, Margit, járdaszigetek! Másrészt veszélyes is lehet, mert elkezd nekem összevissza sipogni. Már így is épp eleget rikácsol, igaz? Ugye? De.

 

(Margit közben kimegy, így Pista ismét kötetlenül folytathatja a madártej részletes bemutatását.)

 

Viszont, ha ez a papagáj valami tudósprofesszor házi kedvence, akkor talán mégis kapóra jöhet, mert attól olyan okosakat is tudna kérdezni a Margit, mint például: „Pityukám, hozhatok neked még egy sört a hűtőből? Esetleg valami rágcsálnivalót, amíg nézed a focimeccset a tévében?” Azért nehogy azt hidd, hogy ennyivel meg van úszva a dolog, ugyanis nem csak ez az egyfajta madártej létezik. Nem tudtad? Akkor felvilágosítalak.

Varjút nem érdemes, illetve csakis gyászos alkalmakra, mivel az fekete színű és ménkű keserű. Ha harkálytej, akkor egyből nagy bajba kerülhetek, mert miután a Margit megissza, mindenbe beleüti az orrát, és addig kopogtatja a szekrényt, meg a többi bútort, míg ráakad a dugi piás titkos rekeszemre. Az meg ugye, kinek lenne jó? Senkinek! Láthatod, kész életveszélybe kerülök itt egy látszólag ártalmatlan madártej miatt, veszélyességi pótlék meg sehol. Holott, szerintem ennyi év házasság után, az minden férjnek járna. Viszont, ha valami sportosabb madárból, mondjuk gólyából fejték a madártejet, abból mindjárt két pohárral is felhajthat Margitunk, és könnyen meglehet, hogy fél évre elköltözik melegebb éghajlatra… nem oda! Csak ide, a szomszédba, Afrikába. Így válhat madár nejjé. Addig én áthívhatom a szomszédból Kancácskát… a kancatej se kutya. G-erjesztve! Igaz? Ugye? Igen.

Tudják, egy valamit azért nem értek. Hogyan fér el az ital automatába egyszerre ennyiféle madár? Mert ugye, ha egészen friss az ital — márpedig annak kell lennie, különben nem árulhatnák —, akkor azt helyben kell fejni. A madarak meg nem úgy működnek, hogy csak csettintek, füttyentek nekik, máris hagyják magukat megfejni. Mire odaszoktatod, kész násztáncot kell nekik ellejteni.

Belegondoltál abba, hogy milyen nehéz egy madarat megfejni? És hogy? Széttárja a lábát? Esetleg kikötöd a fejés idejére? Nem, kérem szépen, a madarat is meg kell szelídíteni. Na, ott kezdődik a művészet. Orr-mitológia, ugyanis az ideges madár hamar belecsíphet a szaglószervünkbe. Különben is, egy madárnak mekkora tőgye lehet? Mint egy tehénnek? Nooormális? Na, ugye! Egy pohár madártejhez ki sem merem számolni, mennyi dögöt kell megfejni. Lesz olyan rajzás, hogy a népek még azt hiszik, Alfred Hitchcock nálunk forgatja a Madarak folytatását.

Azért olyanba már ne menjünk bele, hogy strucctej, habár az egyszerre egy egész vödörrel is ad, de nehogy már a Margit azt képzelje, hogy tejbe-vajba akarom füröszteni. Mondjuk, az teljesen máshogy venné ki magát, ha homokba dugná tőle a fejét, és nem venne észre ezt-azt.

Na, már most, kérem szépen, ha házi tejről beszélünk, az ugye, csak baromfi lehet. Kis elfogultsággal tyúkra tippelnék. Olyan madártejet ihat, mert akkor legalább itthon kotlik, nem a kirakatokat bámulja folyton az utcán, üveges szemekkel. Ahelyett legalább tojást fog tojni tőle, én meg ehetem a rántottát. Há’ nem? Há’ de!

Hagyni kell az asszonyt kibontakozni, ha ennyire hajtja a tettvágy. Házi tej — háziasszony. Maga Kazinczy is megirigyelhetné ezt a hirtelen támadt nyelvtani párhuzamot. Van még tovább is! Házi pálinka…

 

(Pista bátyánk erősen csettintget a nyelvével.)

 

Jut eszembe! Csak ne vészmadár legyen, aki a tejet adja, mert akkor a Margit azt fogja hinni, hogy a Vészhelyzet következő részét nálunk forgatják. Így is elég hypo-honder már. Tudod miért? Mert állandóan fertőtlenít. A másik meg az, hogy szirénázni fog, mint egy mentőautó. Ez ellen lenne valakinek mentőötlete?

Annyit búcsúzóul még megsúghatok a hosszabb ideje kapcsolatban élő uraknak, hogy előadás végén a kijáratnál fel lehet iratkozni korlátozott mennyiségű gólya madártejre. Ugye, most annak van szezonja…

 

(Nagyot kacsint és felhajtja a műanyag pohárból a madártejet.)

 

 

Egészségükre! 

Humor

Majd holnap, fiam…

Elolvasta:
48
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Majd holnap, fiam…
(30. ÉV – GYÖNGYLAKODALOM,
a gyöngy a női szépség és jóság szimbóluma. )

 

 

 

Éppen ma van harminc éve,                             

hogy egy boldog délutánon,                

tanúk és a násznép előtt                                    

összeszedtem bátorságom…    

 

Nem volt abban semmi hiba,                         

tükör előtt gyakoroltam ,                                  

amit a pap megkérdezett,                                 

arra mindig igent mondtam…                          

 

Kis falunak legszebb lánya,                               

ezen mód lett  feleségem,                                 

azóta sem árulta el,                                 

mért döntött így ijedtében …                           

 

Megkértem az összes kezét,                            

gyűrűt húztam az ujjára,                                              

koccintott az Após velem,                                 

vigaszként a nagy bújára…                               

 

Volt ott sátor, vendégsereg,                             

mindenféle finom falat,                                     

csak magára vethet aki,                                     

akkor mégis éhen maradt.                                

 

Szólt a zene, roptunk táncot,                           

ment a gőzös Kanizsára,                                    

mire kicsit elpilledtünk,

hajnal jött az éjszakára…   

                    

Ma van éppen harminc éve,

emlékeim felidézem,

szerintem még jól is bírtam,                 

ahogy magam végig nézem…

 

Nem volt kevés a történés,

ezen röpke évek alatt,                            

ifjúságom elrepült már,

de az asszony velem maradt…

 

A két fiam megmosolyog,

ezen laza figurámon,

értik már, hogy miért kellett,

tegnap a kertben kapálnom…

 

Felkészültem a nagy napra,

ősz bajuszom megpödörtem,

jaj de nagyon régen volt már,

mikor ennyit ökörködtem…

 

Egy nappal a lagzi előtt,

faggattam az anyósomat:

megmoshatom lánya hátát?

meg azt fiam, de csak holnap…

 

Azóta sem árultam el,

ne gondoljon rosszat rólam,

megvártam míg elszendereg,

azóta is minden jól van…

 

 

 

2014.06.02.

 

 

Humor

Legyek ura(k)

Elolvasta:
130
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

 

 

Humor

A hízó húzza ki

Elolvasta:
48
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

Egy begombolt buldog tombol. Bolhája hája kergeti a plafonra, mert nő és gyarapszik. Ő pedig már olyan, mint a csipkefa bimbója, fa is bimbó is. Csipkedve is megehetetlen ez a kis szörnyeteg, ami őt zabálja épp. Vonyítani sem bír, feltépte magában a sírógörcsöt indító, kutyaeb-rakéta nyomógomb dobozát, és belehasít a levegőbe, amitől az apránként megrepedezik és keményen potyog mellé. A kialakított légszomj vákuumteréből nem ösztönei, hanem a hízó húzza ki.

Legott kiterül s elhever. Lihegve beharapdálja a szippanthatót. Lassan megnyugszik. A bolhák is megvénülnek egyszer és kipotyog metszőfoguk, ha nincs is, a szúrdancs is megványad majd. Ennek tudatban, zápfogaival a szájzár eltökéltségében egymásra harapva áraszt némi belülről fakadt fájdalomcsillapítót.

Az idegrezgése is csendes zakatolássá csitul, s amint a szomszéd drótháló és kutyajel-territórium lerakatán túli kolléga megjelenik, szapora hátsóláb vakarózások közben, elönti a megelégedettség. Neki csak egy van!

Most odamegy, egy nagyot kutya-kommunikál, még akkor is, ha pontosan kettőbe osztódva lefeleződik a bolhaállomány, mert lehetséges, hogy a sajátját elveszíti. Az újakról úgysem tud mást elképzelni, mint azt, hogy eleve elaggottak, megcsömörlöttek, diétáznak, vagy nem szeretik a kutyát tápnak.

Humor

Válogatós Fáncsi

Elolvasta:
75
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Gyurka hiába nyugtatta feleségét, hogy olyan szakácsnő, mint nagymamája, még nem termett kerek e földön, nehéz szívvel hagyta ott kislányát. Sára-Dédnagyi pedig fiával és unokáival szerzett tapasztalataira támaszkodva csak mosolyogta az aggályokat…

 

Válogatós Fáncsi

 

 

Lisznyópatak egy kis székely falu a Keleti-Kárpátok tövében. Amolyan világ végén van, hiszen a falu határában véget ér az út. No, nem az aszfalt, az odáig sem vezet, csak Lisznyóig. Innen már erdészút se visz tovább. Még termelő szövetkezet se volt e faluban, az átkosban.

Balog Mihály és felesége, Sára itt élte le küzdelmes életét, a székely találékonyság túlsegítette őket az életnek minden hullámvölgyén. A szorgalmas a természet ölén mindig megtalálta, mivel pótolja azt, amitől az időjárás, a rendszer, vagy valamely járvány megfosztotta. Egy dolog nyomta csak a lelküket. Egyetlen fiúk, Pista többre vágyott, s távol a szülői háztól kereste boldogságát. Magyarországra nősült. Nagyon üres lett a ház.

A három unoka ritkán látogatott haza, aztán még ritkábban. Nagy volt olyankor az öröm, de rövid. Jött a napok számlálása újabb két-három évig. Sára egyszer meglátogatta fiát, Mihály nem tehette. Nem lehet a gazdaságot másra bízni. S az a sok utazás… szóval, nem vénembernek való. Aztán, ahogy az unokák nőttek, egyre gyakrabban töltötték máshol a szabadságot. A rendszerváltással sok új lehetőség nyílt meg előttük. A ház még üresebb lett. Gyurka, a legnagyobb meg is nősült. Már úton volt a gyermek, amikor csúnyán összeveszett feleségével, Rékával. A válóperen még jobban. Nehéz a másikat elengedni, ha szereted még a lelked mélyén. Amikor szerelmes leszel, szentté avatod, s ennek az elvárásnak nehéz megfelelni. S minél magasabb a piedesztál, annál nagyobb a bukás róla, s annál nagyobb a csalódás az „isten(nő)ben.”

Ritka esetben szól bele pozitív módon a törvény az emberek, főleg a párok életébe. Ezúttal a láthatási jog és Fáncsi adta meg nekik az esélyt. Gyurkára sok rosszat lehetett aggatni, de azzal nem vádolhatták, hogy akár elválva is nem jó apa. Imádta kislányát, a Holdat is lehozta volna számára, s akár betegeskedett, akár valamire szüksége volt, a föld alól is előkerítette. Gyurka a láthatási jog által biztosított napokon túl is megtalálta a módját, hogy lássa az ő kis kökényszeműjét, aki mindig örömujjongással fogadta, s első szava is az volt, hogy Apa… Rékából ez eleinte csak a benzint a tűzre váltotta ki, ugyanis az olaj az nem jó hasonlat. Aztán a benzint fokozatosan gázolaj váltotta fel, majd egyre kevésbé gyúlékony anyagok… Újra összeházasodtak. 

Nagy volt a szívfájdalom az idős Balog családnál, hiszen erre a második esküvőre még az öreg Balog Mihály is el szeretett volna menni, annyira kívánta látni dédunokáját. Ez a vágy még arra is rávette volna, amire még nem akadt példa, hogy gazdaságát néhány napra rábízza a komára. Ám Sára ágynak esett, s egyikük sem tudott elutazni. Bizony ebben a korban már nem meglepő, ha lötyög az ember szíve. Hála a modern orvostudománynak, az asszony hamarosan felépült, s szíve csak egy dologra vágyott, hogy lássa Fáncsikát. Gyurka emlékében is éltek egykori vakációi a csendes kis székely faluban, Réka pedig újabb nászútjukról álmodozott… Be kell ismerni, egy kisgyermek néha gát is… a kettőt jól össze lehetett kötni. Aztán elmennek együtt is szabadságra, közös „család”-útra.

Mindenki meglepetésére Fáncsika könnyen belement a lisznyópataki nyaralásba szülők nélkül. Elég barátságos, könnyen barátkozó gyermek lévén, nem élt benne a legtöbb gyermekkel vele született félelem: távol lenni Anyukától. Tavaly már Apuval volt szabadságon, Anyu nélkül, a horvát tengerparton, a nagyszüleinél is szívesen ottmaradt. Egy baj volt vele csak. A válás körüli hercehurca miatt mindenki térden könyörgött kegyeiért, s az elkényeztetett kislány bizony elég válogatós lett.

Gyurka hiába nyugtatta feleségét, hogy olyan szakácsnő, mint nagymamája még nem termett kerek e földön, s hiába hagyott ott listát Fáncsika által kedvelt és nem kedvelt ételekről, csak nehéz szívvel hagyta ott kislányát. Sára-Dédnagyi pedig fiával és unokáival szerzett tapasztalataira támaszkodva csak mosolyogta az aggályokat, főleg hogy első pillanattól kezdve sikerült a kislány szívébe lopnia magát. Szó se róla, szupermarketben vásárolt majorságból nem lehet olyan húslevest főzni, mint a falun neveltből, s Sára pedig igencsak értette módját, a lisznyópataki esküvők-keresztelők elmaradhatatlan kelléke az ő húslevese. A rántott csirke pedig… Nos az övének nemcsak a megfelelően nevelt majorság a titka. Többek között tejbe áztatta a csirkemellet, s attól lett olyan különlegesen finom. A csöröge pedig… Azzal is hamar lelkébe zárta őt Fáncsika. Igaz, a gyomorrontás elkerülése végett némi anyai statáriumra is sor került. Az „Ugye megmondtam!” — viszont kissé a medve bőrére előre elfogyasztott áldomásnak bizonyult.

Fáncsika ugyanis azért válogatott, hogy tesztelje a felnőtteket. Mindaddig, amíg minden fakszniját teljesítették, biztonságban érezte magát. Könnyen elmaradt ugyan édesanyjától, de a következő napon rendszerint úrrá lett rajta a szorongás. Némi sikeres hiszti az étel körül igazolta, hogy a feltétel nélküli szeretet megvan, s mivel ilyenkor előbb-utóbb a megnyugtató anyai hang is megszólalt a telefonban, aki könyörgött neki, elérte célját. Most is eljátszotta ugyanezt a dédszülőkkel, hatalmas sebet ejtve Sára lelkén. Sajnos ezúttal a már repülőgépen ülő Anyu hangját nem lehetett előcsalogatni a telefonkészülékből.

Tanácstalanul és bűntudatosan álltak a dédszülők a hiszti előtt. Amikor Fáncsika a tegnapi ebéd maradékait is durván elutasította, Sára sírva fakadt. Nemcsak szakácsművészetén esett csorba, hanem dédnagymamai minőségben is megbukott. A tisztaszobában megterített asztal mellől alig találta meg az utat a pápaszeme felé, s kereste elő a „Jó, jó, mondjad!” szavakkal elhárított listát, amit unokamenye adott át neki. Egyetlen előírást sem szegett meg… De hát akkor mit főzzön a szeme fényének?

A (déd)nagytaták, főleg ha úgy tudnak mesét mondani, mint az öreg Balog Mihály, néha könnyebben megtalálják az utat a kislányi szívekhez, főleg ha ott szorong bennük a félelem, s valakihez nagyon oda kellene bújni. Hiszen a kislány már Sára látásától is hisztit rendezett, hiszen ő volt az, aki nem teljesítette kényét-kegyét! Előbb-utóbb az öregnek sikerült kicsalogatnia Fáncsikából az igényt, mit szeretne, ha főzne dédnagymamamája. Azonnal indult is a konyhába, hogy közölje feleségével az örömhírt, került megoldás!

Sára majd hanyatt vágódott, amikor meghallotta a kívánságot. Rajta volt a „kedvenc” listán, de ő már első hallatra megfogadta, márpedig azt már biztos nem fog készíteni. Elég hosszú a lista, van miből válogatni, olyant pedig nem fog főzni a gyermeknek! Ha ők Pesten olyant esznek, hát Istenem… de ő olyant? Soha! Azóta viszont lefolyt már némi víz a Lisznyó patakán.

— Meg tudod főzni? — kérdezte az öreg szorongó hangon.

Ilyent az öreg több tíz éves házasságuk alatt egyszer sem mert volna kérdezni feleségétől. Ő volt az úr a háznál, de csak egy határig. Ám most még ezt is kockáztatni kellett. S bizony Sára sem vágta a fejéhez a sodrófát, hanem alázatosan vonult a kiskirálynőhöz, hogy megkérdezze:

— Édesanyád… a répafőzeléket… azt cukorrépából főzi vagy céklából?

— Nem! Répából! Utálom a céklát!

— Meg tudod főzni? — kockáztatta meg az öreg a kérdést.

Az öregasszony nagyot sóhajtott.

— Réka adott receptet is mindenhez. Hiába na, gondos egy anya.

— A marhák is azt kapnak ma enni, igaz nem főzeléknek — fűzte hozzá az öreg. Sára eközben olvasni kezdte a receptet.

— A három-négy répát megreszelünk, kevés olajon megpirítjuk… Fura egy ízlésük van — morgolódott miután végigolvasta. — S könyörgöm, mekkora adagot szokott főzni? — akadt meg a szeme a mennyiségen. Ez még egy tehénnek is sok! — de hozzál kisebbeket! — szólt férjére.

Ez van, a kis dédunoka kérése parancs, nekiállt, meghámozta, majd lereszelte, s megfőzte, a recept szerint. Nem használt már olyant harminc éve… Amikor kész lett, megkóstolta. Förtelmes íze volt. Szorongó szívvel vitte be a terített asztalhoz. Fáncsika már nagyon türelmetlenül várta kedvencét. Nagyot nézett a sápadt színű masszán.

— Mi ez!

Lerítt róla, hogy csak jólneveltsége a gát abban, hogy megfűszerezze egy plasztikus kifejezéssel a kérdését.

— Répa-főzelék. Amit szeretsz… Kóstold meg! Úgy csináltam, ahogyan édesanyád szokta. Ő adta a receptet!

— Ez nem répafőzelék! — lökte el magától a tányért, melynek a tartalma a tiszta abroszon hagyott örök nyomot.

Mint egy felmentő sereg, szólalt meg a telefon. A két öreg szinte leverte egymást igyekezetében, hogy ő vegye fel. Sára volt a gyorsabb. S előérzetük nem csalt, Gyurka volt a vonalban.

— Szerencsésen megérkeztünk, és…

Nem tudta végigmondani a mondatot, mert nagyanyja ráförmedt.

— Add Rékát, mert Fáncsika nem akar enni, répafőzeléket kért, a recept szerint főztem meg, de meg se kóstolta, hanem fellökte a tányért, amint meglátta… Azt mondja nem répafőzelék, pedig én pont úgy főztem meg, ahogyan leírta…

— Réka gyere, Nagyi akar veled beszélni, mert… — állt meg hirtelen a mondat közepén, majd kirobban belőle a nevetés. — Nagyi, te miből főzted a répafőzeléket? Tán csak nem marharépából? Sárgarépából kellett volna!

— Sárgarépa? Az mi? — nézett nagyot az öregasszony.

— Murok!

— De hát az nem répa!

 

 

 

Humor

Nyílt levél Fortuna kisasszonynak, avagy miért szeretjük a vizsgaidőszakot

Elolvasta:
50
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }A technika ördöge, Fortuna kisasszony és egy egyetemista besétálnak egy bárba…

 

Ismét rám tört a késztetés, hogy falnak csapjam mára már eléggé öregnek számító laptopomat.

Ne félj, kedves idegen, sosem tenném. Valahogy kezdek belefáradni abba, hogy már megint én vagyok a félévente újravetített olcsó tragikomédia főhőse. A darab három felvonásból áll, és mint a legtöbb mű, egy gyönyörű in medias res kezdéssel indít.

 

Az egyetemista — tehát jómagam — lassan belefúrja arcát laptopja képernyőjébe, miközben őrültként csapkodja az F5 (frissítés) gombot. Igen, igen, a hallgató is tudja, hogy a veteránok mire figyelmeztették: Sose frissítsd a Neptunt! De már minden mást kipróbált.

A kérése egyáltalán nem nagy dolog: hadd valósítsa meg legalább egy vizsgatervét, ha már három megoldást is kieszelt arra nézvést, hogy idegösszeroppanás nélkül megússza a félévet. De nem. A Neptun és az innentől kezdve igen sokat emlegetett kedves édesanyja elintézi, hogy a szerver túl legyen terhelve, és kedves egyetemistánk haját tépve várja, hogy mikor léphet vissza a rendszerbe.

 

Mikor én ilyen helyzetben találom magamat, mindig megkérdezem: Már megbocsásson, Fortuna kisasszony, de magácskának nem az én oldalamon kellene állnia? Ha szorgalmi időszakban lebegteti előttem a mézesmadzagot, miszerint mindent egy nap alatt meg tudok tanulni, és nyugodtan bulizhatok, a vizsgaidőszak alatt viszont olyan stressznek vet alá, hogy vagy az álmatlanságtól, vagy a félelemtől reszketek, miközben a vizsgaterembe lépek, akkor legalább a tantárgyfelvételt hagyja meg nekem békességben! Nem lehet? Akkor marad az alváshiány és a folyamatos szitkozódás; talán majd jövőre másképp lesz.

 

A második felvonás eseménytelensége erősen függ az egyéntől, itt ugyanis a tanulásról van szó. Van, aki hajnal kettőkor felébreszti párját, hogy átismételjék az utolsó két fejezetet az anyagból, majd a hátát ajánlja jutalmul, meg persze a horkolását. Tisztelet a kivételnek. Mások energiaitalokat és kávét tömnek magukba, sőt némelyek mohával doppingolnak, valamint egy másik — szintén erős koffein-túladagolásban szenvedő — sorstársukkal szenvedik végig a vizsga előtti utolsó napokat. Itt szerencsénkre, vagy netán pechünkre, Fortuna kisasszonynak már nincs befolyásoló ereje, de elég kompenzációt kap majd a záró felvonásban.

Higgy nekem, kedves idegen!

 

Itt a vége, kedves Fortunám. Eljött a pillanat, most ragyoghatsz! Most letaszíthatod a győzteseket megérdemelt trónjukról, és koronázhatod meg helyettük a szerencséseket.

 

Mindezt pedig azért teheted, mert nem számít, hogyan vette fel a vizsgát a hallgató, ahogy az is lényegtelen, mennyit tanult. Mert a döntő kérdés: Tudja-e a tételét?

Ezért imáimban már nem kérek jobb Neptunt, nem kérek normális idegállapotot, csak azt, hogy tudjam a tételt. Hiszen a Neptun így is-úgy is le fog dobni, a tanulás alatt felhalmozott feszültséget meg gond nélkül elihatom a barátaimmal, egy — de reméljük, több — sikeres vizsga után.

Így hát, kedves Fortuna kisasszony, magam és sorstársaim nevében kérlek, had húzzunk jó tételeket, amikor reszketve, vagy magabiztosságot tettetve a vizsgabiztoshoz lépünk. Ugyanis nincs jobb érzés a világon, mint mikor vizsgáinkat letudva megérdemelten pihenhetünk.

 

Humor

Hú-ha!

Elolvasta:
56
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Ápr. 1-jére kissé késve 🙂

 

Hú-ha!

Homlokon csókolt a

múzsa.

 

Ó-ha!

Írnom kell, se perc se

óra.

 

Ej-ha!

Jönnek a rímek, mint

pelyva.

 

Aj-jaj!

Sehol egy papír, ez

nagy baj.

 

Ó-hát!

Elfelejtem így a

strófát.

 

Jaj-jaj!

se rím, se ritmus, csak

agy baj.

 

Jaj-ni!

Ezt tényleg abba kell

hagyni.

 

Ó-nem!

Nem lesz így enyém a

Nobel.

 

Hacsak?!

 

Hú-ha

Már megint csókol…

csak csókol…

csak csókol …a

múzsa!!!!

 

Humor

PECH

Elolvasta:
41
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }firka-pirka…

reggel tiszta kóma vagyok

ezért inkább békén hagyol

délelőtt a kezem éppen

görcsbe rándul nincs ebéded

délre marad harangkongás

a konyhában semmi mozgás

magyarázom fél délután

miért nézek olyan bután

alkonyatra lábam szárad

befogod hát pici szádat

este kiment minden égő

jöhet végre csillagnéző

de az éjjel idő előtt

leengedett minden redőnyt

—————

Ennél te sokkal ügyesebb, igényesebb vagy. Naplóba javaslom. Üdv: NHI

Humor

Vettem is, meg nem is

Elolvasta:
47
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }„vettem is, meg nem is, hoztam is, meg nem is”

 

 

 

Gyárfás a jól sikerült vásár után betért a fogadóba. Komája, Káruly már ott támasztotta a pultot.

„Mit iszol, komám?” — kérdezte Kálmán, de meg sem várva a feleletet, intett a csaposnak, töltené meg a komája poharát, s neki magának is mérjen ki egy pohár bort.

Koccintottak, s megtárgyalták a piaci eseményeket.

„Te Gyárfás, minek rontsuk itt a levegőt? Ehejt lakom a szomszéd utcába’, gyere, kóstold meg a tavalyi boromat.”

Így is tettek. Ettek, ittak, kicsit danolásztak, mert átjött a szomszéd is a hegedűjével. Egyszer azt mondja a házigazda: „Van nekünk ehejt három szép pipénk*, éppen anyatollasok, nem venné meg valamelyikük?”

Gyárfás rákérdezett gyorsan, hogy mi lenne az ára?

„Egy korsó bor!”

„Állom!” — kiáltja, s indulna is a fogadóba a borért.

„Suva se menj!” — szólott Hegedüs Jóska, a szomszéd, merthogy ez volt a neve is a hegedűsnek. — „Van énnekem eladni való borom egész hordóval”.

Erre Gyárfás pénzt adott Hegedüs Jóskának, s az hamarosan meg is jött a borral — egy teli ötliteres fonott korsóval.

„Itt vagyok, hová tegyem!”

„Ide csak az asztalra!” — komendált Gyárfás. — „Gazduram meg hozz poharat!”

Az ingyen italra begyűlt még néhány szomszéd, iddogáltak, s egyre hangosodtak, lassan ki is ürült a korsó, Káruly meg az asztalt kezdte verni az öklével, s mérgesen mondogatta:

„Nem adtam azét se azt a tinót annyiét!”

„Mi lett osztán?” — kérdezett rá az egyik szomszéd.

„Mi lett vón? Haza tereltem!”

Gyárfás feleszmélt a hangoskodásra.

„No, én mennék is. Hol vannak azok a pipék?”

„Várj sza! Hozom a létrát a csűrből.”

„Minek a létra?”

„Hogy fölmenjél a gólyafészekhez, ott vagynak a pipék!” — de már futott is kifele az ajtón, a többiek dőltek el a kacagástól.

Gyárfás nem emlékezett rá, hogyan és mikor ért haza, de reggel a felesége kérdésére csak annyit mondott, mint a mesebeli legény, hogy „vettem is meg nem is, hoztam is meg nem is”.

 

-.-

 

*pipe – kisliba, kisgólya

 

 

Humor

Mi jöhet még?

Elolvasta:
52
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Részlet készülő családregényemből

Oltár elé még Hohlfeld névvel lépett Lénárd, azonban gyorsan terjedt a messziről jött, fiatal órás jó szakmai híre, ezért úgy gondolta, jobb, ha keres egy jól hangzó magyar vezetéknevet, annak érdekében pedig hogy biztosan megéljen — kerékpáralkatrészeket is kezdett árulni. Mindenki emlékezett még az érkezésére, arra a fura járgányra — ha a velocipéd nevet nem is ismerték, ha mégis hallották, nem jegyezték meg —, amivel bekerekezett a faluba vándorórás korában, de az jó reklámnak bizonyult, a kerékpár kelendő lett ezután a környéken.

Amikor még szegényesen ment az üzlete, egy mázolóval készíttette el a firmatáblát, amire már a magyarosított Jenőfi név került. A festő is szegény volt, nem talált elég nagy deszkát a jó nagy betűkkel messziről olvasható névhez, ezért csak annyi fért rá, hogy

”Jenőfi L.”

Attól szokott dühbe jönni az újdonsült Jenőfi, hogy a falusiak azt egybeolvasva, őt sokáig Jenőfil úrnak szólították, de soha fel sem merült, hogy új cégtáblát festessen.

Ám az üzlet felvirágzott, egyre nagyobb befektetésre merészkedett, értékes órákkal és arany-ezüst ékszerekkel is kereskedni kezdett. A leánykérés, jegyváltás egyik feltétele a „meggyűrűzés”, így az ő üzlete lett a fiatalok egybekeléséhez vezető út első állomása, mert a környéken egyedül nála szerezhették be a jegygyűrűt a házasulandók.

A vásárlást ünnepélyessé tudta tenni. 

A legelső párocska a vasárnapi nagymiséről jövet, ünneplőben tért be hozzá. Ez adta az ötletet, hogy a vőlegényjelöltekkel vagy hozzátartozójukkal előre megbeszélje az alkalmas időpontot, amikor úgy fogadhatja, a rendszerint bátortalan fiatalokat, hogy ne zavarja meg őket más kuncsaft. Ezt vasár- vagy ünnepnap délelőttjére tűzte ki, ezzel is meghitté téve az aktust, ami méltóan alapozta az eljegyzés majdani hangulatát.

Ha a készletben véletlenül nem találtak megfelelően passzoló gyűrűt, akkor „Lénárd bácsi” méretre is tudta igazítani a meglévőt, és gyönyörű kísérő gyűrűt is választhatott, akinek bírta a pénztárcája.

Nagyobb haszon érdekében akkoriban a vásárok voltak jó alkalmak a kirakodáshoz, több vevőhöz. Ehhez megszokott fuvaros szállította a speciális sátort, pultot, ahol míves faliórákat, vekkereket, zsebórákat is árult.

Az alkatrész beszerzések a „nagykertől” — ahogy ő leegyszerűsítve nevezte — legtöbbször postai rendeléssel és szállítással történtek, de ha újdonságokat megismerni, áruválasztékot bővíteni akart, akkor vonatra szállt, hogy személyesen keresse fel a nagykereskedő boltokat. Az ilyen vásárlás és szállítás előkészítés egy-két napba is telhetett.

Juliska annyira félt egyedül maradni az értékes raktárral, hogy elpanaszolta népes rokonságának, mennyire retteg a férje elutazásától. Az idősödő Szóládi sógor szolgálatkészen ajánlotta magát a testőri szerepre.

— Egyet se búsulj, Lénárd ecsém, én elalszom egy-két éjjel a díványon, Juliskának haja szála se görbülhet, vigyázok én rá, ne aggódj!

Elérkezett a nap, a sógor finom egyiptomi cigarettlit vásárolt, hogy ne kelljen a füstölést nélkülöznie, de a büdös kapadohánnyal mégse mérgezze a húgomasszonyt…

Ahogy esteledett, megérkezett a sógor. Bőséges vacsorával várta Juliska, könnyű borocskát is töltött a poharába, kedélyesen telt az este. Az öreg rágyújtott, aztán mielőtt a ház asszonya kivonult a konyhába elmosogatni, előbb mélyet szippantott a szokatlan, kellemes illatú levegőbe, és vendégét füstfelhőbe burkolva hagyta magára.

Alig csendesedett el a tiszta tányérok halk csörömpölésével a háziasszony, valami brummogó, berregő harákolásra lett figyelmes. Ahogy a szoba felé settenkedett, a hang erősödött.

Belesett. Szóládi sógor az asztal mellett, a szék háttámlájára hanyatlott fejjel horkolt egetverően. Juliska pár percig állt felette, ő ilyent még életében nem látott-hallott… Most mit tegyen? Óvatosan megbökte a vállát.

— Sógorbácsi! — szólította. — Sógorbácsi, ébredjen! Még leesik innét! 

Az öreg horkantott egy nagyot, kinyitotta a szemét, aztán csukta be a száját, majd megrándult és ugrásra készen mozdult:

— Mi… mi történt? Jött valaki?

— Nem, nem, csak féltem, hogy lefordul a székről. Hozok egy takarót, tessék kényelembe helyezni magát a díványon.

— Nem addig van az, előbb körülnézek, nem tévedt-e ide csavargó féle.

— Ugyan már! Csend van kint, és sötét.

— Nem baj az, kivisszük a lámpát. Megígértem én Lénárd öcsémnek, hogy vigyázok húgomasszonyra…

Nem volt mit tenni, elindultak, elől az öreg, utána Juliska, magasan előre tartva a cilinderes lámpát.

— Ki az?! — állt meg Szóládi sógor. — Van ott valaki? — lépett kettőt. — Azonnal jöjjön elő! —, próbált erélyesnek látszani, a frászt hozva az asszonykára.

— Nincs ott senki, sógorbácsi, menjünk vissza! — rebegte hideglelősen.

— De mintha ott… — erősködött a hős őrző, aztán mégis engedett a cibálásnak, amivel Juliska a kabátujjánál fogva akarta jobb belátásra bírni.

A szobába érve fontoskodva emelte mutató ujját:

— No, ha volt ott valaki, az biztosan elmenekült, nyugovóra térhetünk, én éberen alszom.

Jó éjszakát kívántak, Juliska bevonult a kisszobába és megágyazott magának. Míg fodros hálóréklijének selyemszalagját megkötötte, kicsit aggódott, hogy el tud-e aludni, de sok dolga volt aznap, elfáradt, elnyomta az álom.

Nem tudta, mennyi idő telt el, úgy pattant fel a szeme, mintha az a dübörgés fejbe vágta volna, ami kintről tódult be. Rémülten ült fel, aztán a fejéhez kapva zuhant vissza a párnájára.

— Na, jól jártam az őrzőmmel… mi jön még?! — fejére húzta a dunyhát, mégsem tudta kizárni azt a szokatlan zajt.

Felkelt meggyújtotta a lámpát és kiment. Már kezével közelített a sógor vállához, amikor eszébe jutott, talán mégse kéne… ha nem akar megint csavargót keresni az udvaron, inkább nem rázza fel…

Ekkor tévesztette el a ritmust, horkantott kettőt és fordult egyet a vendég. Csendes szuszogással aludt tovább.

— Na, hála Istennek — sóhajtott Juliska, és puhán lépve elindult az ajtó felé.

— Hrrrrrrrrr — állította meg a hang, az ablak is belérezgett.

Lemondóan kuporodott fel a karosszékbe a dívánnyal szemben. Lecsavarta kislángra a lámpát, térdét felhúzva, hosszú alsószoknyájával körbetakart lábát átkarolta, és állát rátámasztva virrasztott hajnalig.

Soha többé nem ejtette ki a száján, hogy nem mer egyedül maradni, hiszen nem is félt többé annyira, mint attól a fülsértő horkolástól. Szóládi sógort csak nappali vendégként látta szívesen, megkínálta a finom cigarettával, amit ezekre az alkalmakra ő maga vásárolt, mert Lénárd nem szívta, pedig ő annak az illatát nagyon szerette a lakásban.  

 

 

 

*  *  *

 

 

Humor

És így a cirkusz….

Elolvasta:
51
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }RÉSZLET!!!
Koosán Ildikó
 
És így a cirkusz… 
Tragikomédia egy levonásban
                       
 
A történetben semmi újszerű,
Kifestett bússág, szomorkás derű;
Ha történik is, nem tudni minek,
Pókhálószálon az idő libeg.
 
Szédít az újság, hírrel van tele,
Nagy ringlispílhez, kevés a zene!
Csak tessék, tessék, déltől hajnalig,
Hadd gazdagodjék, akinek telik.
 
Fenn a trapézon terhes gond forog,
Lenn kútfenékre szárad a homok;
Kibicek gyűlnek, a lapot lesik,
Ki egyensúlyt veszt, jó nagyot esik.
 
Most minden napnak hírhedt híre van,
Fagylaltbódéba kamion rohan,
Rakománykontó, csőd a teteje,
Mint dicső skalppal küzdenek vele.
 
Pereg a műsor, árad a folyam,
Igazi létbe képzelem magam
Mikor a bohóc / jó cirkuszi geg/,
A kacsalábat heccből veszi meg.
 
Időjósokkal változik a kép,
Gyaloghintó jön, fékhibás a fék,
Felül sas köröz, hirtelen lecsap,
Éves aszály súlyt, kockajég, aszat.
 
A sátor víg, bokszbajnok, dalos,
Pimasz kis tündér, kardnyelő hatos,
Erőművész küzd, fémfoga vásik,
De új szlogennel máris itt a másik.
 
Sötétedik a „mintha” alkonyat,
Levegő kéne, ózondús szavak;
Életerőre kókadt madarat
Hipnotizálnak zöld lepel alatt. 

            ———–