Hónap: 2014 október

Zengő: Kép: Salvador Dali: Meditatív rózsa     Időtlenül lebegő bíbor-rózsa nehezül, a felcsillanó dűnék homok-tengere fölé. Rekkenő hőség zizzen, mantra dallama kúszik minden emberi agyba.        

Zengő – zene   Lacrima Felhő ablakából kinéz a fény.  Felsebzi a lélekereket. Láthatatlan szárnyak röptével földet érnek  a szemben, ismét alkonyt pirosítanak, vagy hajnalt bontanakaz angyalok. Napsugárral bélelik források tövét, forralnak könnyízű vért,  leplezetlen tisztulunk, tudatunk ébred. Tengeráradattá érlelik [… Tovább]

Weisz Fanninak sorstársi szeretettel, szavait véve mottóul: “Tudod, bezárva éltem eddig. Most megfogtam a köveket, minden. Szabadság.”     Fogod a nagy fehér követ,a kő felszáll veled.Hitted eddig, szárnyak nélkülkőnek repülni nem lehet.   Hallgatod a fehér követ,ráérzel, mit jelentóriás [… Tovább]

Zengő, zene     Várod a percet, az óra elüsse, de síri a csend, ahol angyalszó zeng. Bár érzi a szíved, őseid tükre, nem törhet még össze. Az ég, ami zeng. A lárma magában félelem érve, mi eltakar, érdeket élesztve [… Tovább]

      Egybeszőve vérköreinkdús hálója szorosan,úgy fonódott rám a léted,itt növekszik sorsomban.   Kitöltve sok parányi réstálmaimba belenőtt,kaptam vele erős támaszt,harcban társat, szeretőt.   Helyes utam keresgélem,belém tüskék akadnak,de szorítom forró kezed,s te visszaadsz magamnak!  

http://youtu.be/zNbXuFBjncw   Nem érek hozzád, úgy hagylak pihenni, s amíg homlokát ráncolja az ég, én kiengesztelni igyekszem Istent, pedig sosem volt köztünk szakadék. Az idő, körénk már burkot nem húzhat, árokká mélyült, mint pengevágta seb, élesen fáj, s hiába varrják [… Tovább]

Zengő, ritmus   Drága élet, mily sokat adsz, csodálom,Bőkezűn méred te a jót s a rosszat,Véges úton sziklafal állt elébem,Állom a versenyt! Földre löktél, s vérruha lett a bőröm,Kardom és páncélom a múlt keserve,Érzi szívem: nem jöve még a vég [… Tovább]

Fotó: www. magyarerő.hu   E világ minden meggyújtott gyertyájának   fénye ragyogjon a mennyek óriás tüzébe!   Abból fénysugárutak vezessenek a földre,   hogy minden megváltott át legyen ölelve!  

    A  város   füstös  páragomolyba  burkolódzott   ( házfalak  csak  fátyolosan  pislákoló  fények )  sötét  felkiáltójelként  ágaskodó  tornyok;  a  Tél  jöttére  kiáltó  száz  részeges  lélek.    Hűvös  vízfelszínen  fodrokat  reszkető  szellő  tejüveget  foncsoroz  egy  sápadt  tükörképre  ‘s  bágyadt  szemfedelet [… Tovább]

meddő talajra hull a szó a fák fejetlen némák kaszálja őket az ősz bezárulnak a termést ígérő ölek angyalok fázósan húzzák be szárnyaikat   hamisság szitál ködöt a tájra cinkelt kockát vet a magány szivárványhálóval keres prédát s nem veszi [… Tovább]

Zengő, ritmus     Lantra váltott hit, lobogó remények, visszaemlékezni öröm tirátok! S élni: ősz hajjal, s ha a csöndön át is –               szárnyal az ének!          

Zengő/zene     Rekviem szól csendes fájdalommal,kottára vésett utolsó dal…Létpercek peregtek, mint a gyöngyök,a halál új, s újabb testet foglal.Csontokra szikkadt ujjakhamvakat szórtak, emlékektőlmár nem szabadul a tudat,mert beteggé tesz a hiányokbólfakadó bűnös indulat. – Én most csönd vagyok Uram,kőre [… Tovább]

Zengő, kép       Mozdulatlan táj. Csendnek csend felel. Égen teltvörös nyílt rózsa delel.   Álmosbarna föld elnyúlik puhán. Kicsiny emberpár mögött hosszú árny.   Csak kettőjükre tartozik a kék. Minden világos: mélytudat-sötét.   Egymás határán álom, harc, idő; [… Tovább]

    elnyúlt hajnalokon az ébrenlétbe kapaszkodva számollak, minden másodperced köszönöm, amit itt töltesz velem tejszagú álmokkal telve egy jövőről, melyben kitudja leszek-e még neked, vagy csak lelkemnek mosolyogsz reggelente

Zengő, ritmus   most már látja szemem, mit érszdölyföd majd’ az eget verdesi szárnyalónmás költőt sose hordozotthátán szittya vidék, sőt az egész világ – állítod s fejeden babérönként tetted e díszt fődre kitüntetőnminden dalnokot elpüfölszhozzád mérni ki vágy’ verseivel magát [… Tovább]

  Ma éjjel gyermekszemekből könnyekké fagynak a csillagok, s úgy toporzékol a szívem, mint zúgó gyárban virrasztó munkás imájában a káromkodás. Felégessem vagy megfessem újra szőtt hitem vásznát?   Ma éjjel, míg virraszt Isten, s mint favágó a rönköt úgy [… Tovább]

   Magányos hírvivő Valaha gyárak, szorgos gépterek… Temetetlen holtak élnek itt veled! Csupa mementó, rom-csönd a táj is, Meg se döbbent már, olyan banális. Derékig gaz, sár, sihta/ sitt/- temető, Vascsontváz, amputált ezer-agyvelő; Ez itt a félbetört mozdulat maga,Múltnak, jövőnek [… Tovább]

    Álmodtam éjjel. Olyan fiatal voltál, egy tudós. Sikerült anyáskodnom. Elaludtál. Levettem szemüveged, és a hátad mögül kicsúsztattam, talán a csörgőt. Szikár, sovány tested volt, azt hiszem én is becsukhattam szemeimet. Átkaroltalak, lehettél volna nádszál két karom közt, elengedéssel [… Tovább]