Hónap: 2014 október

Zengő: Kép: Salvador Dali: Meditatív rózsa     Időtlenül lebegő bíbor-rózsa nehezül, a felcsillanó dűnék homok-tengere fölé. Rekkenő hőség zizzen, mantra dallama kúszik minden emberi agyba.        

Zengő – zene   Lacrima Felhő ablakából kinéz a fény.  Felsebzi a lélekereket. Láthatatlan szárnyak röptével földet érnek  a szemben, ismét alkonyt pirosítanak, vagy hajnalt bontanakaz angyalok. Napsugárral bélelik források tövét, forralnak könnyízű vért,  leplezetlen tisztulunk, tudatunk ébred. Tengeráradattá érlelik [… Tovább]

Weisz Fanninak sorstársi szeretettel, szavait véve mottóul: “Tudod, bezárva éltem eddig. Most megfogtam a köveket, minden. Szabadság.”     Fogod a nagy fehér követ,a kő felszáll veled.Hitted eddig, szárnyak nélkülkőnek repülni nem lehet.   Hallgatod a fehér követ,ráérzel, mit jelentóriás [… Tovább]

Zengő, zene     Várod a percet, az óra elüsse, de síri a csend, ahol angyalszó zeng. Bár érzi a szíved, őseid tükre, nem törhet még össze. Az ég, ami zeng. A lárma magában félelem érve, mi eltakar, érdeket élesztve [… Tovább]

      Egybeszőve vérköreinkdús hálója szorosan,úgy fonódott rám a léted,itt növekszik sorsomban.   Kitöltve sok parányi réstálmaimba belenőtt,kaptam vele erős támaszt,harcban társat, szeretőt.   Helyes utam keresgélem,belém tüskék akadnak,de szorítom forró kezed,s te visszaadsz magamnak!  

paradoxonok gyűjteménye az élet…   paradoxonok gyűjteménye az élet rögtön az első a halál s a szerelmet élni kell káprázat lenne a léte káprázat amiben magad sem hiszel  nézd hát a félig nyílt virágot ígéret még s nem az ígéret [… Tovább]

http://youtu.be/zNbXuFBjncw   Nem érek hozzád, úgy hagylak pihenni, s amíg homlokát ráncolja az ég, én kiengesztelni igyekszem Istent, pedig sosem volt köztünk szakadék. Az idő, körénk már burkot nem húzhat, árokká mélyült, mint pengevágta seb, élesen fáj, s hiába varrják [… Tovább]

M. Laurens: A HALÁL  Úgy gondolom a halál oly jó-barát, kié a legtisztább őszinte ölelés, önzetlen szolgál minden fáradt lelket,  kit megkínzott sokszor a testi létezés. Sohasem haragos vagy türelmetlen, és ha úgy érzitek néha, hogy korán jön, ne feledjétek, [… Tovább]

Zengő, ritmus   Drága élet, mily sokat adsz, csodálom,Bőkezűn méred te a jót s a rosszat,Véges úton sziklafal állt elébem,Állom a versenyt! Földre löktél, s vérruha lett a bőröm,Kardom és páncélom a múlt keserve,Érzi szívem: nem jöve még a vég [… Tovább]

Fotó: www. magyarerő.hu         E világ minden meggyújtott gyertyájának fénye ragyogjon a mennyek óriás tüzébe! Abból fénysugárutak vezessenek a földre, hogy minden megváltott át legyen ölelve! ————– Mintha imakönyvből másoltad volna ki egy igés lapra. Szép gondolat. [… Tovább]

    A  város   füstös  páragomolyba  burkolódzott   ( házfalak  csak  fátyolosan  pislákoló  fények )  sötét  felkiáltójelként  ágaskodó  tornyok;  a  Tél  jöttére  kiáltó  száz  részeges  lélek.    Hűvös  vízfelszínen  fodrokat  reszkető  szellő  tejüveget  foncsoroz  egy  sápadt  tükörképre  ‘s  bágyadt  szemfedelet [… Tovább]

meddő talajra hull a szó a fák fejetlen némák kaszálja őket az ősz bezárulnak a termést ígérő ölek angyalok fázósan húzzák be szárnyaikat   hamisság szitál ködöt a tájra cinkelt kockát vet a magány szivárványhálóval keres prédát s nem veszi [… Tovább]

Zengő, ritmus     Lantra váltott hit, lobogó remények, visszaemlékezni öröm tirátok! S élni: ősz hajjal, s ha a csöndön át is –               szárnyal az ének!          

Zengő/zene     Rekviem szól csendes fájdalommal,kottára vésett utolsó dal…Létpercek peregtek, mint a gyöngyök,a halál új, s újabb testet foglal.Csontokra szikkadt ujjakhamvakat szórtak, emlékektőlmár nem szabadul a tudat,mert beteggé tesz a hiányokbólfakadó bűnös indulat. – Én most csönd vagyok Uram,kőre [… Tovább]

Zengő, kép       Mozdulatlan táj. Csendnek csend felel. Égen teltvörös nyílt rózsa delel.   Álmosbarna föld elnyúlik puhán. Kicsiny emberpár mögött hosszú árny.   Csak kettőjükre tartozik a kék. Minden világos: mélytudat-sötét.   Egymás határán álom, harc, idő; [… Tovább]

    elnyúlt hajnalokon az ébrenlétbe kapaszkodva számollak, minden másodperced köszönöm, amit itt töltesz velem tejszagú álmokkal telve egy jövőről, melyben kitudja leszek-e még neked, vagy csak lelkemnek mosolyogsz reggelente

Rímbe szedett eszmélkedések az életről Duplafalu a világ; – Feltételezem, hogy ez duplafalú akart lenni, s nem kettős kis létszámú település: duplafalu. S a szem előtt mi vanCsak burkolat.Mélysége keserűséget tolat – A burkolat mélysége??? És mi az, hogy keserűséget [… Tovább]

Zengő, ritmus   most már látja szemem, mit érszdölyföd majd’ az eget verdesi szárnyalónmás költőt sose hordozotthátán szittya vidék, sőt az egész világ – állítod s fejeden babérönként tetted e díszt fődre kitüntetőnminden dalnokot elpüfölszhozzád mérni ki vágy’ verseivel magát [… Tovább]

  Ma éjjel gyermekszemekből könnyekké fagynak a csillagok, s úgy toporzékol a szívem, mint zúgó gyárban virrasztó munkás imájában a káromkodás. Felégessem vagy megfessem újra szőtt hitem vásznát?   Ma éjjel, míg virraszt Isten, s mint favágó a rönköt úgy [… Tovább]

   Magányos hírvivő Valaha gyárak, szorgos gépterek… Temetetlen holtak élnek itt veled! Csupa mementó, rom-csönd a táj is, Meg se döbbent már, olyan banális. Derékig gaz, sár, sihta/ sitt/- temető, Vascsontváz, amputált ezer-agyvelő; Ez itt a félbetört mozdulat maga,Múltnak, jövőnek [… Tovább]

    Álmodtam éjjel. Olyan fiatal voltál, egy tudós. Sikerült anyáskodnom. Elaludtál. Levettem szemüveged, és a hátad mögül kicsúsztattam, talán a csörgőt. Szikár, sovány tested volt, azt hiszem én is becsukhattam szemeimet. Átkaroltalak, lehettél volna nádszál két karom közt, elengedéssel [… Tovább]