Sorminta
Mert kell, hogy legyen egy pont, valami hangos zakatolás, felszakadó zihálás, ami elnyomja ezt a mély csendet, ezt a kegyetlen, karcos hallgatást. Valami kifakadás, valami tenyér, vér, víz, izzadás. Valami száj. Kereszt. Szerelem. Élet. Halál. Bordák között [… Tovább]
Elveszett a lelkem
Ma este megint rám zuhant,a magány sötét leple,ablakom üvegén riadt szemema fényt hiába kereste.A kormos éj elnyelt mindent,csillagparázs sem világolt,kaján vigyorral a kaszásintett, a Hold fényudvarából.Ma este sebet karcoltak meginta feltörő emlékek,késként hatoltak szívemig a régi érintések.A [… Tovább]
Saját temetésükön tapsoltak
…mitől olyan nyugodt, olyan blazírt? Talán csak nem… ? Az nem lehet, olyan csak a regényekben, meg a filmekben van. Azon a gyűlésen kezdődött minden, bár nehéz azt eldönteni, hogy valami mikor kezdődik, és mikor végződik. Hiába írunk le [… Tovább]
Tüskeszárak
Felfordulás után, elcsendesedett, eső tépázta erdőkben pihenünk. Alig hallatszik ide a világ. Kielégülést lélegzik minden ideg. Ez rend. A füvek is vonaglanak. Elsimított nedveken szagosodó mohaszigeté testünk, ágyunk a természet öle. Karom elvékonyodik, amire eléri ujjbegyével mellkas-szőrödet. Márvány [… Tovább]
Amikor én gyermek voltam
Amikor én gyermek voltam, Gyakran ugráltam szénában, Dudorásztam, álmodoztam, Mezítláb a tarlón jártam. A tyúkólba belebújtam, Tetves lett tőle a hajam, Vakaróztam, mint egy bolhás, Így lettem kopasz óvodás. Feküdtem az ól piacán, Szidott is érte nagyanyám, [… Tovább]
Nyolcvan évre
“(behorpadt szentségtartó)” – Pilinszky: A Szent Lator – mindenütt jelen és sehol sem távolmindenütt együtt a profán litániábólkimaradt zsolozsmákmagányos estek fényben lelőve keresztben hol az éjszaka menedékea csend kiéhezve távol a csillag a jászolés a barátság hóhullásban [… Tovább]
Boltívek végtelen sora*
A hatalmas román stílusú templom belsejében turisták tolongtak félhomályban. Boltív nyílt meg boltív után, áttekinthetetlenül. Néhány gyertya pisla lángja lobbant. Egy arctalan angyal magához ölelt és egész testemben hallottam, amit suttogott: “Ne szégyelld, hogy ember vagy, légy rá büszke! [… Tovább]
Ködfürdő
Saját fotó Derékig állok az esőben, bőrig ázom érted. Elbújtat a köd, párába hull minden, jó rejtekhely ösztöneimnek. Őszi harmat nem olt szomjat. Beledermedek a csöndbe… Az idő kurtább lett, az ősz sürget. Fújd le rólam [… Tovább]
Gyémánt az utcán
Kati néni hatvan évesen ment nyugdíjba. Elmehetett volna ötvenöt évesen is, de nagyon szeretett tanítani és kórust vezetni. Egy nagyváros színházában zongorázott és hegedült, ahogyan a darab kívánta, és a helyi iskolában tanított szolfézst. Férje szintén abban a zenekarban [… Tovább]
VÉGJÁTÉK
Illusztráció: Kéz az Atacama sivatagban – Mario Irarrazabal szobra az utolsó ember teste föld lesz vérkörei folyók szemei csillagok homloka a nap arca a fogyva növekvő hold gyomrában tengervíz mossa az örök anyagot emlőivel felhőket és tavakat [… Tovább]
A modern világ bajai*
A modern bűnözők felhatalmazást kapnak, hogy naponta gyülekezzenek parkokban és kertekben. Nagyteljesítményű távcsövekkel és zsebórákkal felszerelve betörnek a halál által kedvelt kioszkokba és laboratóriumokat telepítenek a virágzó rózsabokrok közé. Irányítják a környéken kószáló fotósokat és koldusokat, kis [… Tovább]
már soha másképp
ezerszer is elátkoztalakés ezerszer öntöttem szoborba arcodat körbecipeltem akár egy trófeáta tökéletesta bronzból elevent csak lélegzetvételkor éreztem néha hogy gipszporral lett tele a tüdőm s szemem előtt táncol felkavarvapedig vihart sem keltettem * azt hittem tökéletest alkottamelfelejtettem hogy én is csupánújraélesztett [… Tovább]
Stáblista
Lábamhoz bújt az aggodalom, ő volt a kedvenc pókom a falon, szemhéjam mögött vetítenek egy filmet, csak játszom, hogy érteném a miértet, amiből összeáll az egész forgatókönyv. Forgat a könny, mint szívem falára karcolt rongyos szavaid, ringlispíl a gyomrom, [… Tovább]
Anyátlanul
Fövényi Sándor Engedélyével… ( Kiskabátban című verse ihlette, valós történet.) Ezerkilencszázhetvenkilenc december huszonnegyedike éjjelén anyám körül sápadt lett a fény, lelkében erősnek hitt kötelékek foszlottak hirtelen semmivé… Már apámat se hallotta, vitájuk még vibrált a légben, mikor [… Tovább]
Maradna még
Saját fotó Maradna még az ágon a levél,bús fonákja reszket, táncra perdítené a novemberi szél,ám rojtosra tépázvakegyetlenül leszakítja… Rozsdásra barnultfélelmeink sátora alattelférünk sokan,mégis maradni szeretnénkmindannyian,te, én s a hulló falevelek…
Fényt áhító
Fényt áhító, dermedt éjszakáknak rozsdás emléke, vérző fájdalom, lelkem kertjében mély árkot ásnak, a kegyetlen múlt, tort ül vállamon. S az idő, életét unta koldus, perckönnyeket sír, lomhán vánszorog, ütemét vesztette már a ritmus, nézd, nyomorom ösvényén tántorog. [… Tovább]
Ősz végi szonettke
Lassan már az ősz is elmúl, ás a tél majd jégvermet. Ellepnek zord félelmek, hogy a fény, s az égi azúr örökre ment, játszik az Úr, nem alszik a Természet, haldoklik, vagy nagybeteg. És kórteremben, csempefalú szobában a csövek közt, [… Tovább]
Téli út (Bakafrázisok 3.)
Hideg a szél. Mar, vág, üt. Befagyott tócsák mindenütt. A jég alatt hófehér arc. Ragyoglik, nincs rajta karc. A csontokról lerágták a húst. Fognyomok. Már mindenen túl. A csontokat belepi a hó. Fagyni kész emlék-takaró. Megfagyott csillagok az égen. Szemük [… Tovább]
Egy irányba hajlók
Nem sietek, maradok még, tisztogatom sírköved bús levelek s lehullt gallyak takarnak rád szőnyeget. Karját tárva hallgat a táj – most a szél is mostoha – s mint az egyfelé dőlő fák; nem találkozunk soha. [… Tovább]
Karácsony
Julika néni nyolcvankettő. Kétszer két évet várt térdműtétre. Míg kórházban volt, Karcsi bácsi meghalt. Nem búcsúztak el. Julika a szomszédunk. Tegeződünk, mert azt hiszi, én vagyok az a Zsuzsi, aki elköltözött – agydaganattal, nemrég temették. Julika szervez, takarít, felmos, pöröl. [… Tovább]
Kertásás
A derék fárad, sós csöppök az arcon,csak magad űzöd, senki sincs, ki hajtson,és megnyugodva bámulsz föl az égig,ahogy a friss föld eléd feketéllik,s úgy öleled át szemeddel a kertet,mint sok éve az ébredő szerelmet,a sárgálló őszt zsenge zöldnek látod,ahogy a [… Tovább]
Állandó, kontra Én
Köd, és dér fakít vörös háztetőt.Alant halkuló kutyaugatásokbúcsúztatják a nagybetűs– szidalmat is vélek bennük felfedezni – őszt,de mi bennem dühöng, maradjon titok.Higgyék csak kedvencemneka hűvössé lett sugarakat.Egy légy pihen mozdulatlan a falon.Álmodik: büszkén ingerel,és nem bírom melegemtől, elhajtanám, de [… Tovább]
Harmatcseppek
Olyanok vagyunk mi ketten egymásnak,mint Isten esti sóhajából lecsapódó harmat,vagy két egymásért epedő csillag könnye.Először én kezdek az égboltról alá hullani,folyton azt lesve, várva, utánam jössz-e. Titkon azt remélem, hogy ott lenn a mélybenvalami nagy, közös jóvá válunk,molekulákként [… Tovább]
Tankák
ködös éjjelen csendben vacog a bánat csillagokról lop reménnyel bélelt égi fénykabátot magának vágyam motoszkál szárba szökkenek benned lelkedben nyílok mint szivárvány virága a mennynek kapujában szerelem árad körülleng lényed fénye miattad élek lélegzésed hangjait gyűjtöm örök [… Tovább]
Az a különös őszi szél
Mária még egy pillantást vetett a tükörbe, lazára szétzilálta hosszú, vörösre festett fürtjeit, aztán kilépett az előszobába. Lassú mozdulatokkal belebújt a finom bőrből készült csizmájába, majd felvette a legújabb divat szerint tervezett mélybordó szövetkabátját. Belepillantott nagyméretű táskájába, óvatosan csúsztatta oda [… Tovább]
Nélküled
Üresen kongok, mint kivágott nyelvű harangutolsó rezdülése bolyong parttalan.Visszacsendülni vélem fülembesimított sóhajod rezdüléseit,ujjaid kezembe kulcsolt imakettőnkért, de te már nem vagy itt. Percenként juttatsz eszembe valamit,de ki nem mondott gondolataidnémasága belém fojtja a szót,alakod közös fotónkról [… Tovább]
Lasciate… e Stelle(?)
Csillagocskák és emotikonok, szorgos ujjak alatt apró világok… Hogyha tehetném, esemest küldenék, nem költeményt; túl személyes a vers, sehol rejtezés, pedig a technika kéne közénk – amivel gyűrkőzünk te meg én, s amire fogjuk életünket – hiába próbáltuk sikerünket. Térerő, [… Tovább]
Út a vízen túlra*
Csónakokon kimentünk a tengerre éjjel, Eltévedtünk, a víz a félelem csapdáival vett körül. A csónakok szétszóródtak és végre magunkra maradtunk, kiszámíthatatlan ég alatt, unt csillagokkal, kedvetlenül. Pihenjen az evező, kedvesem, felejtsük most, hogy szerelmünk, mint kés jelöl ki [… Tovább]
Őszbúcsú
Nyárasszony csókja már kihűlt emlék, forrón emésztő, mely itt járt nemrég, várja még, s hímes folytatást remél: száz meg száz színes, szerelmes levél. Dús gyümölcsű fák közt – akár a csősz – jó gazda gyanánt mendegél az Ősz [… Tovább]
Életre halálra
Könnyeket őrzősíri csendbenelnémultak harangjaink.Öblös ércfalonmegmételyezettbánat holt virága,égbe kiáltott fájdalom.Összetört harangzúgás,vágyakozó hit remeg.Szélnek buzdul újra,míg megnyugszika lázadó szív. Minden pillanattalküzd az elmúlás,s a tétova újrakezdés.Jeltelen csend ez,hol zajt szül a kín,s felhorkan keserűn a jajmagadba zárva. Így hordja [… Tovább]