Bakkné Szentesi Csilla : már soha másképp

Nyomtatás

ezerszer is elátkoztalak
és ezerszer öntöttem szoborba  
arcodat

körbecipeltem akár egy trófeát
a tökéletest
a bronzból elevent

csak lélegzetvételkor éreztem 
néha hogy gipszporral lett tele 
a tüdőm s szemem előtt táncol 
felkavarva
pedig vihart sem keltettem

*

azt hittem tökéletest alkottam
elfelejtettem hogy én is csupán
újraélesztett szikra vagyok
szunnyadó tűzből mentettek
ördögökkel szövetkezett angyalok

*
elhittem 

hogy a rossz
behunyt szemem káprázata
eltűnik ha nézlek 
akár a háztetőkre vackolódott köd
ha rátelepszik a nap
és én semmit sem ronthattam meg benned
amit magamban nem akartam

hogy örökre befoghattam 
és szétszórva 
osztogathatom a napot
szívből tenyérből 
akár félszavakon át

hogy az árnyék 
csak más dimenzióban követhet 
és itt mindig úgy ragyog
hogy nem is ismerik az éjszakát

illúzió 

csak a halál biztos és végleges
addig hullámfodoronként 
egymáshoz simulva 
vagy viharban törve 
ha partot érünk 
marad a képzelet

de abban is megtartalak 

hisz úgy illeszkedünk mi az időben
mint puzzle darabkák
mint a keresések 
s találkozások pillanatait 
agyunkban visszajátszó 
filmrészletek

*

már nem hagyhatlak el
mert itt élsz 
minden csendben 
és bennem visszhangzol 
szóban 
kulcszörgésben 
távozásban
közeledésben
tüzeket szítva is szelíden 

bár ezerszer elátkoztalak
és ezerszer is áldlak
nem szabadulhatok

érzem tovább hordozlak 
hajnaltól hajnalig
sötétből cipellek sötétedésig
amíg csak ébredsz
amíg csak élek maradsz
és én maradok

*

Domján Edit: Fátyolos a szemed