Vers

VÉGJÁTÉK

Illusztráció: Kéz az Atacama sivatagban – Mario Irarrazabal szobra       az utolsó ember teste föld lesz vérkörei folyók szemei csillagok homloka a nap arca a fogyva növekvő hold gyomrában tengervíz mossa az örök anyagot emlőivel felhőket és tavakat [… Tovább]

Fordítás

A modern világ bajai*

      A modern bűnözők felhatalmazást kapnak, hogy naponta gyülekezzenek parkokban és kertekben. Nagyteljesítményű távcsövekkel és zsebórákkal felszerelve betörnek a halál által kedvelt kioszkokba és laboratóriumokat telepítenek a virágzó rózsabokrok közé. Irányítják a környéken kószáló fotósokat és koldusokat, kis [… Tovább]

Vers

már soha másképp

    ezerszer is elátkoztalakés ezerszer öntöttem szoborba  arcodat körbecipeltem akár egy trófeáta tökéletesta bronzból elevent csak lélegzetvételkor éreztem néha hogy gipszporral lett tele a tüdőm s szemem előtt táncol felkavarvapedig vihart sem keltettem * azt hittem tökéletest alkottamelfelejtettem hogy én is csupánújraélesztett [… Tovább]

Vers

Stáblista

  Lábamhoz bújt az aggodalom, ő volt a kedvenc pókom a falon, szemhéjam mögött vetítenek egy filmet, csak játszom, hogy érteném a miértet, amiből összeáll az egész forgatókönyv. Forgat a könny, mint szívem falára karcolt rongyos szavaid, ringlispíl a gyomrom, [… Tovább]

Vers

Anyátlanul

Fövényi Sándor Engedélyével… ( Kiskabátban című verse ihlette, valós történet.)       Ezerkilencszázhetvenkilenc  december huszonnegyedike éjjelén anyám körül sápadt lett a fény, lelkében erősnek hitt kötelékek foszlottak hirtelen semmivé… Már apámat se hallotta, vitájuk még vibrált a légben, mikor [… Tovább]

Vers

Maradna még

Saját fotó         Maradna még az ágon a levél,bús fonákja reszket, táncra perdítené a novemberi szél,ám rojtosra tépázvakegyetlenül leszakítja… Rozsdásra barnultfélelmeink sátora alattelférünk sokan,mégis maradni szeretnénkmindannyian,te, én s a hulló falevelek…

Vers

Fényt áhító

    Fényt áhító, dermedt éjszakáknak rozsdás emléke, vérző fájdalom, lelkem kertjében mély árkot ásnak, a kegyetlen múlt, tort ül vállamon. S az idő, életét unta koldus, perckönnyeket sír, lomhán vánszorog, ütemét vesztette már a ritmus, nézd, nyomorom ösvényén tántorog. [… Tovább]