nem tudlak nem tudlak ölelni szavakkal nem tudlak csókolni összevarrt ajakkal miattad mindennap tavasznak öltözöm s lám éji sötétben megfagyaszt börtönöm rab lepkeszárnyam csörgeti láncomat hajnalkönny áztatja rám száradt maszkomat nem tudlak nem tudlak ölelni szavakkal nem tudlak csókolni összevarrt [… Tovább]
Hatvanhét évem rongyait reményvesztetten varrom, ajkam ijedt imáit takarja kényszer-szájmaszkom. Szavaim néma koldusként száradnak lassan csenddé, minden napba belehalok, és válok védtelenné, s válok végtelenné…
Tavaszi szél kontyol friss, sarjadó fákat, menyegzői ruhát feslenek az ágak. Bomló levélrügyet becéz madárének, árnnyá nőtt nagyságuk, ad majd menedéket. Félszeg napsugárnak simogató karja, gondtól tépett lelkem, arany szállal varja. Boldogságot csempész kérges szívfalamra, csillagfény gyöngy-könnyet csókol ajakamra. Csendes [… Tovább]
Gyümölcsoltó Boldogasszony nap van, sok embernek lesz ma keresztfája… A gyilkosuk? Néma, láthatatlan- s halált hoz, e vírus koronája. Száz fortéllyal jött közénk az álnok, lépte nyomán félelem és pánik- kártyavárként foszlanak az álmok, s ő kacagva istenséget játszik. De [… Tovább]
Anyám! Megtagadtad létezésem, eldobtál, mint olcsó zálogot. Egyéves gyermek mondd, mit vétett? Odafent magad vádolod? Anyám! A pillangó már elröppent, vele gyermekként szőtt álmaim, ezernyi könnyes ébredések lapultak vérző szárnyain. Anyám! Sötét van! Nagyon félek! A Hold fésüli ezüsthajam. Mázsás [… Tovább]
Ha te virág, én a harmat, ki csókjával betakargat. Ha te író, én a papír, minden betűd rajtam zafír. Ha te hegy vagy, én a szellő, titkos csókot lopó felhő. Ha óra vagy, s nagymutató, én az idő, mely suhanó. [… Tovább]
Nőnek a cseppkövek, lassul az árnyék, alkonyi csendem csipke fehér, jéghideg éjeken meghal a szándék, rőt avarágyon ágyaz a tél.
Kopnak az álmaim, látod öregszem, őszül a táj is, ha csurran a fény, futnak az évek, hiába kötekszem, egyre sötétebb a mogorva éj. Szirmukat ejtik a nyári virágok, halnak a rózsák, ha csókol a dér, riadtan nézem e fagyos világot, [… Tovább]
Lusta, lomha már az árnyék, nyújtózik az udvaron, őszi napfény égajándék- szétfolyik a házfalon. Gyöngyházfényű pókvitorlát hintáztat a kajla szél, elérve a templomtornyát- őszt harangoz, s útra kél. Aranyhajú fűzfaágat némán ringat, nézd a tó, nádra száradt már a bánat, [… Tovább]
csönd vagy bennem fájó árnyék vesztett remény kihűlt ágyék rút valóság fáradt napfény éji álmot gyötrő agyrém csönd vagy bennem hűvös páfrány könnyáztatta sírkőmárvány
