Nyár

  Annyi céltalan reggel után érkeztél, a megálmodhatatlanon túlról, jött veled a hideg nyár és a forró tél, s minden más, mi belőled bennem kóborol.   Volt, hogy lüktetett és lerombolt, vérembe osont, majd ellenem szónokolt a csend… A horizontra [… Tovább]

meleg színekkel búcsúzik a nyár tó vize csendes, ringat kék eget selyemfonálon billeg egy bogár harsány élet, vidámság, ég veled bennem is halkulnak a szavak, leülepszik, tisztul sok érzelem hű barát, család, mi fontos marad csalódás ellen legjobb védelem már [… Tovább]

Beállt az ősz                           Koosán Ildikó   Mondhatnám úgy is, bedőlt a nyár, ablakpárkányra ül a napsugár tollászkodni, látom, az eresz alatt néhány csipkézett árnyékfolt matat, eljött az idő, cserépbe szedem a muskátlikat.   Itt-ott sárgászöld hullongó levél, kései [… Tovább]

Válasz              Koosán Ildikó   Október lépked az utakon, színekbe bújnak a kertek, elnyílott virág, levélalom, múlnak a nyári szerelmek.   Rejtett tájakon kalandozok, arany-bronz szelek járnak, s lám, mégis levelet kapok,   újdonsült jelét a vágynak.     október [… Tovább]

Bánat Fölöttünk szürke óceán fagyott hullámai, a láthatár kéken dereng valahol még a nyár mereng, magabiztos végcél fele, madárrajok húznak délre, Ők már tudják, bizton tudják, elvásott a nyár melege, kísértenek üvegszemmel, haldoklón a házsorok, lomb fosztotta vékony ágon hűvös [… Tovább]

De az is lehet                          Koosán Ildikó   Nem voltam akkor ott, döntöttem, nem is akartam menni, féltem, meglátod szememben egészen másféle fény lobog mint ahogy várnád, de az is lehet, mégsem várt rám senki, csupán a nyári éj [… Tovább]

HEGYŐRIZŐ Óvjad, mint egy ritka kincset, ide testált hegyeinket, s vigyázd, mint a jövőd sorsát, nagy a család, szűk az ország. BAKONY Bár csak felnőttként szívhattam belőle, a falunkig is elért levegője, le-, földombult, de különleges nem volt, a fák [… Tovább]

A figyelem már nem a fegyelem, s nem öregedik a világ velem, az összes régi, vásott alkalom, már nem izgatja testi parlagom. Meglassultam. Ma sem várok csodát: Fölemberesedtek az unokák. A természet még régi képet ölt, a tavaszt szájon csókolja [… Tovább]

ha lehet ott hagylak aztán kiderült másra kellek te nem láttad hogy dől még ide is alig élő néma hallgatag ikea-bimbót tettél elé csak nekem mondtad mi oszlik ott addig huhogta parancsod kóróvá sorvadt torkod míg nyálammá váltál zöldnek nevezted [… Tovább]

Megmagyarázhatatlan Koosán Ildikó ez már a nyár berobbanó képe, vén tuják selyemfénye, ágcsücskön virág, citromsárga, nyárfaág tört-fehér kéregruhája, s a magány cigarettafüst karikái örvénylenek, ragadnak megmagyarázhatatlan erővel egy tűlevelű avarral borított tájra, oda, ahol déli verőfényben balzsamot lehel az erdő; [… Tovább]

Mint régi nyarak fái közt a szél, úgy suhan el az élet   a táj rajzasztalán zöldek, sárgák, kékek vakui villannak   s mi visszahívjuk olykor a pillanatok édes virágillatát Legutóbb szerkesztette 2019.10.29. @ 10:05 – Adminguru

Minden év nyarán elképzelem, esti séták, beszélgetés, ami nincs. Gondolkodom, talán azt sem kellene, mondd: Lehetne egyszer, közelebbi képeket fújna felém az a szél? Nem változna már semmi… Csak gondolnám itt vagy tán’ Bolond ötletek kavarognak, itt-ott. Forró a levegő, [… Tovább]

Nyári fotók              Koosán Ildikó  Tombol a nyár, alig van árnyék, csend feszül az elpilledt világra, nyaral a többség, kihalt a város. Mit tehetnék e fülledt délutánba’?   Fotókkal igyekszem visszatalálni  egy réges-régi debreceni nyárba…                          *   „Nézd, [… Tovább]

El kellett volna veszítenem e napot, hogy élve maradj… Meg kellett volna tartanom az összes többit, mert rád hasonlítottak. Nem lett volna szabad elveszítenem a szerdát, mert így közöttünk a valóság és a semmi mezején, ahol a képzelet is szélként [… Tovább]

Nem lehet azt elmondani mi történik akkor, ha hűs fuvallat éri ablakom, majd nyári napsugár táncot jár. Reggel messze fut álmom, lábnyoma sincs, port szitál emlékeimre a léha felejtés. Odakint lombok, bokrok, napsütésben lépkedő halk üzenet, csak súgja: Pár hét, [… Tovább]

Fagyott lélek   egyre jobban fázom sosem lesz nyár látom jéghegy vesz körül   holmi üres szavak nem oldanak jeget nem erre vágytam   a szakadék mélyül híd nem épül bezár a tér   utamon egyedül kószálok talán majd odaát [… Tovább]

Megbillent a Föld tengelye, odébb döccentünk vele,  nyarunk nem a régi nyár ma, ránk zúdult a Szahara. Forr az ég katlana, bugyog, a Nap izzó gömbként forog, délibábos vizet láttat, remeg, olvad útburkolat. Fáradt patak csak csordogál, város, rét, a [… Tovább]

Kiskerti capriccio*   Végül is kívánságom szerint a füvesítésből kimaradt kertrész – öt kis zöldséges ágyás – lett az új a veteményeskertem, – napjaim életvízforrását rejtő pálmafás oázis – ahol úgy hódolhatok kedvenc hobbymnak mint a régi veteményesemben.   Közel [… Tovább]

Montázs Bátai Tibor versciklusából időbe telt amíg beláttam szárnyai helyén csonkokat cipel a szegény némán gyászol a tücsök pedig lett volna esély az elején csak egészként lehet én meg csendje e hallgatásnak keresve azt az üveggyöngyöt kihasználatlan esélyeid lépcsők végeláthatatlan [… Tovább]

Útszéli gyalog bodza száraz ága… madárka üldögél azon, fejét félre hajtja. Nézem, s eltűnődöm, hova lett a tavalyi kesernyés illata… Elmúlt, kiszáradt, körötte napsütötte lombok alatt apró sarjak. Ágaikat ég felé nyújtják… Honnan jöttek, ki gondol azzal? Nézem, csak nézem, [… Tovább]

    Hívő keresztény. Őrizője hit. Ha káromolja, Isten sem segít. A pokol tűzén annyi nyárs forog. Őrült piac. Magányos templomok.   Az árulásnak ezüst a jele, de odavész az ész jobbik fele. A Nap is csóró. Spórolja a fényt. [… Tovább]

Midőn az est, ha rád szitál, a szél köréd most fényt zilál, körötted míg a csend pereg, a lelkedben remény remeg. Szilaj csikó a két kezem, kutatna már a bérceken. S tudod, ha jő a csillagéj, belül feszeng a szenvedély. [… Tovább]

  Július tizenkettő. Délre jár, vagy harangkondulástól fél a nyár, de jó pár napja arrébb költözött, és célt tévesztve máshol lődörög.   A ború, mint a vetett mag, kikel, az ég terítve van felhőivel, és össze-vissza pöttyög az eső, a [… Tovább]

Ameddig elláthat a szem a kéklő ég alatt csodálja mindenem a szőke kazlakat. S habár a rendszerét nem értve kémlelem, festménnyé pingálja bennem képzetem. Alant keret – a föld. Fentről leánykás felhő nyelvet ölt. Balról képbe lógó pimasz faág, jobbjáról [… Tovább]

Mire megjön a tél, kedvesem, hidd el, közelebb leszel hozzám, mint a nyáréji égbolt ezüstveretje, s közelebb, mint a távolodó, és egyre táguló világegyetem. Mire megjön a tél, kedvesem, ezerarcúvá válik világom, s a tarló is rég elsiratja millió, ellopott [… Tovább]