Hónap: 2017 szeptember

Altamira nem ügyelvesemmilyen szabályralebben a kézs egyetlen lendülettelmegfesti a gerincet lüktetni kezd a kő márt alakul a szarva szügy a lábféleleme   zabolázzaa rettegett bölénybikát hátralépnézi az állatotmelyet úgy ejtett elhogy emlékeibőlösszerakott itt-ott javít kicsitlekaparelsimít a fáklya csonkig égett indulde visszaléps [… Tovább]

híresen jól főzött anyám és tényleg híresen de az ő spenótját sem szerettem Te csak azután tanultál főzni hogy összejöttünk már ízlik a spenót előtted csak kalandfilmek autók, bunyók, jó csajok miért is kéne valamiről szólniuk most már akkor is [… Tovább]

Szemeid szépen hazudnak,belevonzanak az őszbe,naiv vándor ott ragadsz,hiába vagy  társadalmunk hőse. Mert akinek lelke van,azt kitaszítják egy időre,ami kell, az a vad:a riadtsága, húsa és a bőre.    

Pulzáló kapillárisaimon átSürget a vágyLegbelül tüzesen izzik a parázsSzikrázva szállKívül van a szabadság, megszületikA mutatványBizsergő végtagjaim sietősenKeringőznekMegállítani őket én sem tudomNem akaromÖnálló életet élnek izgulvaA ritmusraFáradtságot egyhamar nem ismerveNem pihenveKaronfogva a mámor pillanatátÉjszakákon átÁtsuhanva a légüres terekenTáncolj velem

Szerteszét hulló tükörcserepek, szikrázva szórják szét a lelkemet. Tökéletes tán többé nem lehet, megtörve adják vissza képemet.  Tejfehér ködben úszó gondolat, szomorú, magányos hangulat.  Szememre sűrű könnyfátyol szalad. Éjsötét, mosolytalan a világ, minden sivár, bánatbarnák a fák. Hiába néz a [… Tovább]

lehettem volna bátor és merész bölcs tanok hangos szószólója is lehettem volna ha megtalálom Ariadne fonalát de nem lelem ma sem az utat ami e bűnös világ labirintusából – ahol a szelíd hang üvöltő visszhanggá váló gyűlöletbeszéd a mosoly vicsorgó [… Tovább]

  sokszor nem az a baj, ha egy vers meztelen haja csepű nyaka hosszú válla csapott orra nagy és a beszűkült szem túlsúlyos egóba néz   hanem hogy jogsértő ordító eljáráshiba ha a net-színpadon ezt a nyilvánvaló tényt önnön magáról [… Tovább]

Te engem sohasem szerethettél viszonzatlanul. Megmagyarázzam? Fölösleges. Szerelmet? Neked? Én?

  Bánj velembárhogyan-megbocsátom,csak te se feledd.Fátvágnakhátadon-te akkor sekapsz fejsze után. Zöldmezőkringatjákkenyerünket-add meg nekünk ma.

      (A kép, Szilágyi TiborSZATMÁRCSEKEI KOPPJAFÁK 2          c. alkotása) dermedten álltamaz emlékmű oszlopainála holdkaréj bumerángjamindig visszajöttrettegtem eltalál bennem kályhákatfűtött az Életkívül Reménytelenségetetetett a Halálfekete bagoly ült fekete kopjafán „ahányat a bagoly szól annyi éved van hátra”riadtan figyeltem a bagoly szaváraés [… Tovább]

Itt születtem…   Bérceiden még arat a sovány nap,  fenyvesekben mossa lágy kezét az ősz, mint ki a vágytól, ha édes csókot kap,  harmatos levélen ott most gyöngyöződsz.   Alant a büszke tó rezzenéstelen, kurutty’ló békanásztól elcsendesül, a nád sem [… Tovább]

„Ilyen volt boldogságom,/rebbenő jelenés,/szemvillanásnyi álom,/csillog, ragyog s enyész.” (Hermann Hesse: Pillangó)       Méltósága van az éjfélnek Óvatosan oson elém az emlék A hold napfényt lop Egy forró délutánból Érzem melegét –     Gyöngykacaj Gyöngypermet Lenge fűzfaágak Suttogó [… Tovább]

Őrült próbálkozás fölfelé ásni, mert senki sem hinné el, hogy láttad Isten mamuszát. Két felhő volt az, mondanák és nevetnének. Ezért    inkább hallgatsz, és bíbelődsz tovább a meghibásodott csodákkal. Olyan órásmester vagy, aki ketyegést javít.

  A folt nélküli gyapjas, szürke ég az Adria, gyönyörű, kék szemét, úgy födi le méltóságteljesen, hogy ne háborodjon föl senki sem, a körbe-égalj fölött szétterül, valószerűen hihetetlenül, a víz is szürkén bukdácsol elő, ahogy a lassú éggel összenő, a [… Tovább]

  Mielőtt arcodra hasonlítanák, túl messzire kell menned, zihálva marom a szád, fogyó Hold vagyok nélküled,  s  veled. Kiirthatatlan álmokért sírunk, akár az összes remény, egyetlen lelki fonák és az örökkön-örökké   zálogai lettünk, hiszen  sorsunk a végtelenbe szabaduló fény. – [… Tovább]

Asszociáció: Endrődi Sándor, Visszavárlak. http://csicsada-irodalom-birodalom.blogspot.hu/2012/01/endrodi-sandor-1850-1920-visszavarlak.html Mint tűnő napfény az alkony-égen, szívemben is csitul a bánat, de esténként ma is megidézem az arannyá érett relikviákat, és sok év után is visszavárlak.   Akár ha angyalhad kisérne, életre kelnek az esthomályban, hajlongnak [… Tovább]