Schifter Attila : Kisöregek

 

 

Csak ülnek némán egymás mellett az ósdi ágyon,

( a szövet szakadásait kopott pokróc fedi )

az Idő bokázik arcukon – száz szarkalábon

haláltáncot, mely napról – napra  kedvüket szegi.

 

Kis szatyor zöldség a lábuknál, csuták vödörben

( szikár tartalék ) talán, néhány napra lesz  elég.

A kevéske melegre gondolnak elgyötörten,

és hogy – akár a sorsuk – majd mily gyorsan elenyész. 

 

Szemeikben a láng már nem lobog, csak pislákol.

Remegő kéz ragad meg egymást tördelő kezet

visszaidézni azt a kort, amely most oly távol,

de megszépíti a felvillanó emlékezet. 

 

Akkor  szerelmet,  gyerekhangot, ünnepet  bőven

láttak  ezek  a  mára  dohosan málló  falak.  

Bíztak  az  emberséges, veszélytelen  jövőben,

s  nem  csipkedték el  kenyerük javát  jómadarak.

 

Most  lelkükre  a  fásultság  apátiát  sápaszt,

megtépázva,  százszor  váltott  mércék  közt  szédeleg.

Az  elmúlást  úgy  érik  meg,  nem  tudják  a  választ:

megérte  a  folytonos  küzdés  vagy  nem  érte  meg?

 

 

 

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Schifter Attila
Szerző Schifter Attila 144 Írás
A verseket mindig is különösen szerettem ( persze, nem mindegyiket ) de ha egy műalkotás - legyen az festmény, szobor, egy írás vagy bármi más - felkelti a figyelmemet, akkor azt mindig nagyra értékelem. Egyszerűen azért, mert érzést, gondolatot indukál bennem: 's ezáltal életet lehel belém.