Levél

Jaginak

Elolvasta:
78
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }A zárójelek nélküli szöveget hiába küldtem.

Jaginak

 

(Oly nagyon tudni mások versét,

mint az a messiás, aki mögül kihátrált az Isten;

pokolba az igazságok viszonylagosságával,

a sokféle úttal, az örökös útjelzőkkel,

egyáltalán az élet sem tud meglenni halál nélkül.)

 

Lett egy kiscicánk, miután a másik egy autó alatt…

És ez az apróság egyszerre haldoklott, pedig még

alig engedtük a másik helyére szívünkbe;

és rohantunk vele egy őrülthöz, aki mindent

az állatokért, és azt mondta, félóránként

hívhatjuk, mi lesz. Mert bizonyára mérgezés,

édeset ihatott a drága – fagyállót – a bolond,

és most infúzióra kötve küzdelem folyik:

alkohol és fagyálló közt agónia. Félóránként

hívtuk, mehettünk – életemben akkor láttam

először hőst, gyereket, négylábút, részeget egyben,

támolyogva de jött felénk, tele élettel.

Azóta velünk, cirmos (volt) fiú, nagy jellem.

 

/Jaginak küldöm ezt, benne figyelmeztetés is

de csak zárójelesen ebben a macskás világban:

ne add magad olcsón hét életünkből még

azt az egyetlen egyet sem!/

Levél

Lucifer levele Istenhez

Elolvasta:
80
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Saját fotó

 

Istentelenek Istene, Jó Uram!

 

Vádollak.

Vádollak ezért a lehetetlen és célját be nem töltő teremtésért, ami az ember. Nem értettelek a kezdetekkor sem, és nem értelek azóta sem. Lázadásom hűségem, és nem valami istentelen szándék, mint ezeké, akiket szeretsz. Bizony mondom, soha nem lesznek képesek betölteni akaratodat, ami ismeretlen előttük, és ahogy látom ismeretlen is marad míg a világ világ, és az élet örök.

Nem kenyerem a sok beszéd, a tettek beszélnek helyettem. Látod, mit tettem s hozz ítéletet felettem, felettük.

Adtam nekik új istent, a mammont, és építtettem velük új templomot. S lám mily jól érzik magukat így. A pénz hatalma és a tőzsde ajtaja megannyi hívőt és papot szült tenéked. Kedved nem leled bennük jó Uram? Nem csodálkozom.

Fortélyom egyszerű, a hiúságra, a lustaságra és az önzésre épül, és célba talál mindannyiszor. Nincs itt, ki a keresztfán meghalna érted, higgy nekem. Kegyelem nekik, miért, minek?

Nem is értik mit cselekedtél, piaci csecse-becse lett fiad, nyakukban díszeleg láncon, s imádkozásuk a félelem szülte szó, nem igaz beszéd, s még a gyóntató atya is (megjegyezem, ki nevedet érdemtelenül bitorolja), csalárd és becstelen.

Asszonynépet nem illetnek — ugyan! —, csak hazudnak, s isteni képmásukban tetszelegnek, pénz éhségük csillapíthatatlan, szövetséged felcserélték a világi hatalmakkal, visszaélnek ifjak hitével, nincsen kivétel, vesszenek! Látod saját várat és házat építettek, s házukban a vámosokat hizlalják, a világnak uraival üzletelnek, s kontinenseket küldenek halálba, mérlegükön a nyereségvágy diadalt arat. Zsarnok sarlatánok bitorolják világod, s én mondom, a szemfényvesztést jobban értik, mint azt valaha is gondoltam volna. Mesterük lettem s jó tanítványokká váltak.

Ó Uram, ne mondd nekem, hogy az ocsú között válogatván ott oly magot találsz, mi sarjadzik békére, jóra, bölcsességre. Nézd gondolataikat, mikor imára kulcsolt kezükkel, térdepelve hamiskodnak. Minden kérésük, fohászuk önös lepelbe bujtatott érdek, én mondom, félnek, s hitüket is e rettegés kovácsolja. A jóra nem hajlanak, s fegyverüket minden nap kiélesítik testvéreik ellen.

Uram, vádollak teremtményedért, s a pokol, mit kezemre adtál eszközül, hogy elrettentsen, mára kéjes élvezetes hely szemükben, a malaszt s a menny, a kegyelem nem kell szívüknek, unalmas hely — mondják — s büntetlenül bűnöznek s kegyetlenül.

Bevallom, én elfáradtam, s míg korábban kísértésem élvezet volt, hogy bizonyossá tegyem szemedben, az ember nem lehet isten, sem istennek, neked tetsző lét, most azt mondom, oldozz fel! Oldozz fel, s vedd el tőlem eme munkát, mert a tanítvány mesterré lett, s oly gonosz erővel űzi eme mesterséget, mi az ördögénél is ördögibb… Még lázadó szívem is háborog belé.

Mesterem, a teremtésben, az öröklétben ki vagy, s szeretsz, mutasd meg nekem, ha tévedek, hogy az emberben mégis van fikarcnyi jó, s akkor nem kísért önnön szellemem. Csak egyet mutass nekem, a történelem útjain az évezredek napjaiból emelj ki szelíden csak egyet, ki tiszteli a Rendet, s ki valóban képmásodra teremtetett.

Én hiszek benned, Uram, de nem hiszek teremtményedben. Ez lázadásom, belátom bűnöm, de kérlek add, hogy enyhüljön haragom, én magam is reménykedem, hogy egy napon majd a Végzet felfedi előttem igaz törvényed, s szándékod, s tisztává teszed kezem, s ha akkor ember még lesz, csodádat s csodáját megismerhetem.

Bocsáss meg, Jó Uram, e levélért, a béklyó, mi megkötöz, kemény rabiga.

Én magam is várom a szabadulást!

Örökre hű szolgád maradva, lázadásom ellenére is fiad, barátod, csodálód:

 Lucifer

Levél

A számkivetett innováció (E-mail mesék 9.)

Elolvasta:
77
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Az illusztrációt a hálóról vettem.

 

 

Tisztelt XY!

 

Hagyományosan politikamentes témaválasztásaid során az innovációval kapcsolatos felvetéseid mélyen érzékeny területre vittek, megint komolyan ámulatba ejtettél! Pláne úgy, hogy uniós szabályozást messze figyelembe vevő törvényalkotásunk 2014 óta a kérdést rendezettnek tekinti. Ezen kívül a Magyar Innovációs Szövetség témába vezető, rendkívül élvezetes definícióinál pontosabbat teljesen fölösleges keresgélnünk a hálón. Ezeket böngészve kirajzolódik egy rendkívül precíz működési keret.

„Az innováció új, vagy jelentősen javított termék (áru vagy szolgáltatás) vagy eljárás, új marketing-módszer, vagy új szervezési-szervezeti módszer bevezetése” — ez az ún. Oslo kézikönyvből átvett teljesen tömör meghatározás kijelöli az általában elviselt, mi több, elvárt verseny kereteit; másrészt olyan illúziót kelt, mintha helye lenne minden olyan munkavállalói ambíciónak, ami a megengedett fejlődés alá rendelhető. Ha felvetnénk a kérdést, hogy ezek a mértékadó tételek mely termelési módokra értendők, nyilván készségesen elismernénk univerzalitásukat. Most viszont nem látunk más aktuális értelmezési keretet, mint magát a legújabb-kori kapitalizmust. Ennek mindent maga alá gyűrő a profitéhsége (mint leginkább az ipari forradalom óta viruló legkegyetlenebb mozgatórugója) rendre nélkülözi a természettel való legcsekélyebb összehangolás erőfeszítéseit. Szélső esetekben már a minimális eredmény/haszon elérése, illetve a végig nem gondolt termelés is felmérhetetlen, visszafordíthatatlan pusztítással jár.

Ilyen tragikus hibák javítására egyáltalán nincs megnyitva semmiféle tényleges lehetőség, miáltal az érvényes szabályozások lebutítva, cinikusan erkölcstelenek. A regnáló tudomány-és technikaszervezők a fentiek szerint megengedik, sőt támogatják például a kis amplitúdójú ún. know-how érvényesülését, szerte Európában is.

 Egyértelmű, hogy a feltalálóink számára így nincs és nem lesz lehetőség a nagy amplitúdójú innovációra, amelynek során súlypontok helyeződnek át, illetve új tudományágak születnek. Nagyon jól ismered alkotó zsenijeink hányattatását, jobb esetben az üldöztetésük közepette óriási szerencsével született meg méltó világhírük. A polgári jog intézményei pedig képtelennek bizonyultak arra, hogy egyáltalán megértsék és védjék valami gyökeresen új, fenomenális dolog megszületését. Ez ma is így van.

 Azt mondod, hogy van ellenpéldád: a második világháború végén a győztesek agyelszívása során a találmányok totális állami védettséget élvezve eredményeztek már őnáluk forradalmi változásokat tudományban, technikában, amikor a nyertes hatalom birtokosai nyilván legkevésbé a klasszikus jogvédelem intézményére hagyatkoztak. Teljesen egyetértek veled, számkivetettjeink részére efféle garantált, különleges alkotói körülmény lehet az egyetlen kínálkozó lehetőség.

Látszólag távolabbról hozok egy személyes példát: civilként különféle beavatkozások céljából többször is beutaltak Budapesten, a Honvéd Kórházba.  Egy alkalommal a főorvos föltette az obligát kérdést: voltam-e katona, és hol szolgáltam? Igenlő és tájékoztató válaszom jólesően megnyugtatta. Mi volt a tanulság? Ennek az egészségügyi rendszernek különleges feladat volt a lakossági ellátás bekerülése a katonai védelmi ernyő alá, miközben nem kellett föladnia az eredeti identitását sem. Hivatásukkal viszonyultak ehhez, igaz hazaszeretettel.

Nyilván nagy elégtétellel fogadod a második világháborús példálózásod mára aktualizálását, hogy lehetőleg minden feltalálói tevékenységet teljes mértékben állami védettség alatt végezhessünk itthon már a közeli jövőben, jelesül a honvédelem égisze alatt. Azt a nézeted is megemlítve, hogy hivatásos katonáinktól egyáltalán nem áll távol például a műszaki tudományok magas szintű ismerete, alkalmazása, féltő megóvása sem.

Legyen neked mindenben igazad!

 

 

Levél

Levél anyámnak

Elolvasta:
90
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

(mert az angyalok is írnak haza)

 

Egy napon, mikor minden olyan csodás, és azt hisszük életünk csodáit csak mi érdemeljük meg, csak nekünk szépül a világ, egy napon hirtelen minden megváltozik.

                — Úgy mentem el, hogy időm sem volt elköszönni, hagyni egy utolsó mosolyt, megsimítani arcod, lehajolni, és homlokod ráncai közé rejteni egy utolsó sóhajt.

Mennem kellett, oda messze, ahol minden kék és vidám nevetés cseng-bong a fák hegyén, ahol madarak gyűjtenek emlékeket, és hozzák el reggel, hogy éjszaka majd párnád alá rejthessem – te észre sem veszed, csak álmodsz velem.

Oda ahol a léptemben a te lépted jön velem, ahol ölelésed mindig karomon ül, ahol illatod a virágok szirmán ébred, ahol a tavasz nem feledi el a bimbóhasadást, az esők lágy simogatását.

Oda ahol az álmok valóssággá válnak, ahol nincs fájdalom és bánat, ahol újra éljük azt, ami egykor a legszebb volt.

 

Egy napon, mikor minden olyan csodás, és azt hisszük életünk csodáit csak mi érdemeljük meg, csak nekünk szépül a világ, egy napon hirtelen minden megváltozik.

                — Látom, ahogy naponta térdelsz ágyam elé és öleled magadhoz párnám, neki súgod, amit nekem súgnál. Ujjaid takaróm cirógatják, és vigyázva hajtod össze ingemet, nehogy egy gyűrődés majd vállamat sértse. Kabátomon a hasadást naponta öltöd, pedig tudod, már nem hasad tovább – mégis hiszed, így kell tenned. Az emlékeinket dobozba rejtve őrzöd, féltve idegen tekintetek elől. Mosolyom nővéreimnek adtad, sóhajom tenyeredben pihen, s ki nem mondott szavaim apám kapta meg – azóta egyre ritkábban hallom hangját.

 

Egy napon, mikor minden olyan csodás, és azt hisszük életünk csodáit csak mi érdemeljük meg, csak nekünk szépül a világ, egy napon hirtelen minden megváltozik.

                — Drága kis Lilikém naponta felemlegeti az együtt töltött évek vidám pillanatait. Oly apró volt még, de emlékei vele maradtak, ott nevetgélnek babái közt, este ágyba indulnak vele, éjszaka egy csillag, nappal egy angyal vigyázza léptét. Nem beszél másnak arról, amit lát vagy érez, csak veletek osztja meg – hisz hat évesen is tudja, vannak, akik kinevetnék ezért. Neked anya, neked megtanítja, amit tudnod és látnod kell.

 

Egy napon, mikor minden olyan csodás, és azt hisszük életünk csodáit csak mi érdemeljük meg, csak nekünk szépül a világ, egy napon hirtelen minden megváltozik.

                — Úgy mentem el, hogy időm sem volt elköszönni, hagyni egy utolsó mosolyt, megsimítani arcod, lehajolni és homlokod ráncai közé rejteni egy utolsó sóhajt.

Úgy mentem el, ahogy ősszel a fáradt levelek, ahogy eső hagyja magára a felhőt, víz a kiszáradt patakmedret, mosoly a szájszélét, ahogy a fáradt vállat az oda nem érő ölelés.

Elmentem, de naponta visszatérek hozzád, ott vagyok minden ajtónyikorgásban, fák halk sóhajában, polcon árválkodó könyvek lapjain, a gyertya pislogó lángjában, árny vagyok falon, szó nyelveden, érintés ujjaid hegyén. A reggeli kávé illatában, cigaretta szálló füstjében… ott vagyok veled anyám s te velem a mindenségben.

 

Levél

Levél fiamnak

Elolvasta:
148
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Drága fiam!

 

Írom én azt a levelet, egyre csak írom.
         Nem akar vége szakadni sóhajomnak, és a könnyek zápora, sem apad. A fehér lapon feketék a betűk, pedig ma színes ceruzát vettem kezembe. Minden fekete színt ölt magára azóta, mióta csillaggá szépültél.
Az is igaz, hogy talán nem is akarom befejezni azt a levelet, nem mintha nem lenne mit mesélnem neked, de arra gondolok, hogy egyszer majd elmesélem mindazt, amit leírnék.
         Nem sietek, ne félj gyermekem, de várom a találkozást veled. Akkor végre válladra hajthatom fejem, megfoghatom kezed, és arcodra simíthatom örömöm.

Sokan vannak, őket mind zsebembe dugdostam, és csak akkor veszem elő, ha egymagam vagyok. Olyankor leülök ágyad szélére, fényképeket veszek kezembe, no meg azokat a pillanatokat, melyek örömöt okoztak nekünk.(El sem hittem, milyen sokan vannak.) Alig férnek el mellettem.
          Minden fiókból előbúvik egy, ingeid gallérja alól kukucskálnak, kabátod zsebében nevetgélnek.
A tavalyi nyárról itt maradtak incselkednek a volt nyarak emlékeivel, hiszik, ők a fontosabbak. Fiatalok még, úgy gondolják az öregebbek, már nem számítanak. Persze, hogy tévednek, ezt el is mondtam nekik. Némelyek sértődötten fordítottak hátat, aztán megbékéltek.

Látod kincsem, írom a levelet, de mindig félbeszakít valami újabb gondolat, vagy valaki a tárgyaid, ruháid, képeid közül. Halkan suttogva beszélgetnek, míg én rendezgetem gondolataimat. Az asztal sarkán kuporgó órád, éppen arról mesél a telefonodnak, hogy ő sokkal jobban és sokkal többet…
         Az öreg óra, csak álldogál csendesen és mosolyog rajta, hiszen tudja ő jól, hogy naponta veled múlatta az időt, még fürdésnél is ott várakozott a csuklódon. Ez a kis fiatalka meg csak akkor volt veled, ha éppen kedved tartotta. A telefon sem ellenkezik, ő meg a zsebedben pihent naphosszat.
          Látod, mindig elterelik a gondolataimat, nem beszélnek másról csak rólad. De kiről is beszélnének?

Most egy gyermekkori örömöd szaladt elém, egy fekete-fehér képről. Lehettél úgy három-négy éves.  Félhosszú szőkés-barna hajad majd a válladig ért, szemedben huncut mosoly bujkált. Igen jól emlékszel, valóban fel volt kötve a hajad, akár egy lánynak, hisz állandóan nővéredet utánoztad. Egyszer még a cipőmet is felvetted, mondván: most te leszel az én anyukám.
         Istenem, milyen csodaszép is volt akkor minden. Milyen boldogságos huszonkét évünk volt fiam.

Minden nap előveszem a megkezdett, de befejezetlen levelem és olvasgatom, miközben emlékezem a szépre. Csak azok vannak.
         Némán tűröm a fájdalmat, imára kulcsolt ujjaim görcsösen kapaszkodnak, minden volt pillanatba.
A fényképek szép sorjában visszakerülnek a dobozba, ruháid a polcokra. Ágyad halk sóhajjal köszön el tőlem, párnáid magukhoz kérik illatod. Csend ölelkezik a nappalok magányával, és az éjszakák halkan sírdogálnak nélküled.
         Összehajtogatom azt a levelet, majd holnap újra előveszem és…
Nézz rám én jó fiam, vigyázd lépteimet. Ma is szeretlek!

 

Levél

Dharma

Elolvasta:
76
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Elmozdult higany a szelíd köd villája.

Hálás tapintattá lett szótlanság baja:

homlokra csodált óriás napkorongok.

A misztériumok ideje lépéseké, amíg

szárnyalás asztrálerezete egy darab.

Csalánteával ringatja kertjét álmom,

és egész éggel szereti világ a világot.

 

 

Levél

Namármost

Elolvasta:
107
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Pintyőkés Rózsalugasaim,

avagy mélyen tisztelt szerzőtársak!

Több jó hírem is van:

 

 

1. Készül a Héttorony antológia „X”, ahol az x messze nem ismeretlen: az   első szerzők idén éppen tíz éve jelentek meg az alapító által megálmodott Héttorony kávéház küszöbén kéziratot gyűrögetve.

 

 

2. Nem én leszek a címlapon.

 

 

   Ez utóbbi körülmény – érthető módon – már önmagában is indokolja a részvételi szándékot, de mondok még egyet: nem inflációkövetünk az idén se, a feltételek megegyeznek a korábbiakkal, lásd alant a megidézett 2014-es hírt.

 

 

 

Nem, nem itt, még lejjebb.

Mi itt most még másról beszélünk.

Mondom, hogy lejjebb.

Még!

Biztosítandó a készülő könyv minőségét, a Héttorony szigora a régi, az antológia ezúttal is meghívásos lesz. Minden aktív szerzőnk meghívót kap majd azon írásai felsorolásával, amelyeket szívesen látnánk a születésnapi kötetben, s aztán várjuk a válaszlevelét, a felsoroltakból mely írását, írásait szeretné szerepeltetni. Csak szerényen, kérem, szerényen… kérjük, hogy tíz oldalnál ne legyen több. (Az oldal hozzávetőlegesen a következő: A/5, book antiqua 11.) Üzeneteink a héttornyos levelezőbe érkeznek majd.

 

 

 

A-a… itt se. Na jó, de.

Nézzük, hogyan is szoktuk ezt. Tehát 2014-es hír: árat nem emeltünk, a megjelenés továbbra is 3000Ft lesz oldalanként, amely már tartalmazza a postázás költségét is, s a szerzők most is annyi példányt kapnak kézhez, ahány oldalnyi jelenléttel megtisztelnek bennünket a könyvben. A további példányok 1000Ft-ba kerülnek majd. A fizetés most is átutalással történik majd, ahol az átutaláshoz kérjük, ne feledjétek el odaírni a neveteket és az antológia szót. Ígérjük, hogy számlaszámot idejében közzétesszük. Hagyományainknak szintén része, hogy antológiáinkban is „névvel, arccal” jelenünk meg, ezért minden kedves szerzőtárstól várunk egy aktuális profilfotót is az írásai mellé.

 

 

Ja, hogy mikor… hát mondjuk… legyen úgy, hogy a könyv személyesen átvehető majd a szegedi Héttorony-esten. Hm?

 

 

A pontos határidőkkel később jelentkezünk.

 

Teendők addig is:

– a nyári sörpénzből izolálni a szükséges összeget,

– aktívkodni, hogy aktív szerzőnek minősíttessünk,

– kitanulni a photoshop rejtelmeit, mert orcátlanul nem publikálunk,

– figyelni a héttornyos levelesládát,

– hátradőlve lazítani egy kicsit, elvégre péntek van.

 

 

Az immár dúsan felszemüvegezett, tollfenegető szerkesztőség nevében:

NHI

Levél

Füles

Elolvasta:
70
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Önvalód önzés nélküli, önözéstelen:

egyben szemlélődés tudatos fénye

rezzenéstelenné teszi felkorbácsolva,

Bácsimmá tesz egótlanodó védelem.

Minden a szeretet, és szeretet mind.

Az igazi férfi nem más – felébredés.

Levél

Válasz meg nem született lányomnak

Elolvasta:
112
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Drága pici meg nem született lányom!

Megdöbbentem video-üzeneteden, amely, a youtube-on, bejárta a világot… (Lásd a naplómat – olvasd el mielőtt ezt elolvasnád!)

Drága pici meg nem született lányom!

 

Megdöbbentem video-üzeneteden, amely, a youtubeon, bejárta a világot.[1] Persze, hogy figyelek rád, hiszen alig várom, hogy megszüless, iker fiútestvéreddel együtt. Ha este Anyuval befekszünk az ágyba, odateszem a hasára a kezem, hogy érezzem a mozgásotokat, simogatlak, és hallgatom szívetek dobbanását. Ugye, érzed? Jól gondolod, mindentől megvédelek majd, amitől tudlak: oroszlánoktól, tigrisektől, fegyverektől, autóktól… még sushitól is, bár nem tudom, miért kellene, de ha kérnéd… megtenném.

        Úgy érzem, e levelet nemcsak nekem kellett volna címezned, hanem édesanyádnak is. így ebben a formában igazságtalan. Hallottad valaha a számból azt a szót, hogy ribi, vagy valamely rokonát? Mérgemben csúszott-e ki a számon olyan jelző, amelyet férfiakra nem aggathattam volna? Én nem emlékszem…

        Szeretnélek megnyugtatni: rendezett családi környezetben felnőtt, egészséges pszichikumú, normális szexuális élettel rendelkező férfiak nem erőszakolnak meg senkit, sem nemileg, sem fizikailag, még verbálisan se, ha nem provokálják őket. Az iskolázottság nem szempont, hiszen tanáraid közt is akadt agresszióra hajlamos… Remélem, nem ilyen személyben találod meg majd az igazit, párválasztásban barátnőid sémáit követve… Kikeresik a legmachobbat, aki kiverekedte magának e helyet… bizonyítási kényszerből… Hej, amikor erre kerül a sor, már késő, szívedre, és nem rám fogsz hallgatni. „Ne szólj bele, az én életem!” Nagyon féltem ikertestvéredet. Ha azt akarja, hogy a lányok szóba álljanak vele, machonak kell mutatnia magát. Könnyebben elkapja ezért a gépszíj. Ő épp olyan gyermekem, mint te… 

        Azt megígérem, gyermekkorodban minden telhetőt megteszek, hogy a Nagy Választásra felkészítselek. Első tanács: messzire kerüld a fiúkat, aki előszeretettel beszélnek lenézően a lányokról. A „ribi” és rokonai nélkül is lehet lealacsonyítóan beszélni a nőkről.

        Igen, szoktam szexista vicceket mesélni. Tudod, hogyan ismerkedtünk össze édesanyáddal? Nagy társaságban voltunk, fiatalok, egy tábortűznél. Folytak a szexista viccek nóták. Például ez: „Ezért a legényért nem adnék egy hagymát/Aki a lány előtt összehúzza magát…” Igen, ez is szexista, és tudod, nem csak érted aggódom, hanem ikertestvéred miatt is… Vajon ilyen tréfák nem táplálnak-e benne bizonyítási kényszert, hogy eljátssza a machot?

        Eltértem a tárgytól. Ott anyád így replikázott a szőkés viccekre: „Miért mondanak egyes férfiak annyi szőkés viccet? Hogy abban az illúzióban tengessék magukat, hogy intelligensebbek azoknál, akik orruknál fogva vezetik őket…” Elismerően rámosolyogtam. Majd ezt a viccet sütötte el: „Miért teremtette az Isten először Ádámot, csak utána Évát? Mert minden remekmű előtt kell készíteni egy vázlatot…” Én erre azt válaszoltam: „Sajnos, mint sok nagy művésznek, a vázlata jobban sikerült…” Felszabadult röhögés tört ki a fiútáborból. Édesanyád előbb viszonozta az előbbi elismerő mosolyomat, majd gondolt egyet, és átült mellém… A többit tudod. Nincs tudomásom arról, hogy abból a társaságból bárkinek a családjában ilyen szörnyűség esett volna meg.

        Nemcsak az szexizmus, amit a lányok/nők ellen sütnek el. Lásd meg az érem másik oldalát is. Ám e tréfák csak addig viccesek, amíg ez kétoldalú. De ha egyoldalúvá válik… az a másik fél lábbal tiprása. Tanuld meg kiszűrni azt, aki ezt bizonyítási kényszerből teszi. Azt, aki felkapja a vizet, ha ellene sütnek el hasonlót, még ha nem is mondja, hogy „ribi”.

        Apropó, ribi. Én e szót hároméves koromban hallottam először édesanyám barátnőinek szájából. Majd egyik óvodatársam vágta hozzá egyik fiú(!) óvodatársunkhoz… Majd annak lettem tanúja, amikor nők így jellemeztek egy lányt: „Úgy öltözik/viselkedik, mint egy ribanc.” Csak ezután hallottam férfiaktól. Ígérem, ha fiútestvéred mondja, beszélek vele. Sajnos rendszerint nem leszek kéznél. De te igen.

        Idézlek: „Mire tizenhat leszek, addigra már jó pár srác megpróbál benyúlni majd a nadrágomba, és mivel olyan részeg leszek, hogy egyenesen állni nem tudok majd, hiába mondom, hogy nem akarom, a legtöbben csak nevetnek…” Ijesztő, hogy a fiatalok egyre korábban kezdenek bele a nemi életbe. A legtöbben a felnőttkor elérése előtt már több szexuális kapcsolaton is túl vannak. Tanácstalan vagyok, lehet, a tiltással tennék nagyobb rosszat neked. Kamaszkorban a jelszó: csakazértis… Elborzaszt, hogy nem tudsz majd nemet mondani, és főleg, mert tökrészeg leszel… Ami engem illet, megígérem, megértő leszek minden általad kimondott „Nem!!!” alkalmával, s felnőttként kezellek, amikor erre megoldást keresünk, s amíg fel nem nősz, ki nem ejtem a számon: „Fogadj szót!” Tanáraidtól és más felnőttektől is gyakran hallod majd e gyilkos kifejezést, azzal fűszerezve, hogy: „Főleg, mert kislány vagy!” És: „Egy kislánynak ezt illik/nem illik!”, miközben testvéred ritkán hall ilyesmit. Tudod, ez is szexizmus, még nő szájából is… Félek, hogy egyedül maradok majd véleményemmel.

        Üzenhettél volna Anyunak is, aki így etet majd babakorodban: „Egyet Anyukáért, egyet Nagymamáért…” Etet? Inkább töm… S te megtanulod, másnak kell eldöntenie, mikor elég – neked. Ha szembesítem, hogy neked árt ezzel, nemcsak ő, hanem nagymamád is letorkol, hogy ebbe ne szóljak bele, mert én csak egy férfi vagyok. S hiába hangoztatom félelmeimet: itt kezdődik az a folyamat, amikor elveszted képességedet, hogy kimondd: „Elég! Nem kell több!” Amíg anyatejjel táplálkozol, ha jóllaktál, kiköpöd a cicit, s magadból kikelve üvöltesz, ha megéhezel. Eleinte csak csokival eszed túl magad, gyomorrontásig, majd tökrészegre iszod magad. Szófogadóan megiszod a következőt, és a következőt… Mert más mondja.

        Fiútestvéredet még jobban féltem ettől. Neki a machoságát is bizonyítania kell, hogy szóba elegyedjenek vele a lányok… Átéltem. Engem is kínáltak cigarettával kamaszkorban. „Na, mi az, jófiúcska, nem mered?” — gúnyoltak. Legjobban egy lány vihogása fájt, aki tetszett nekem. Amikor az első bulin az osztály machoja újra akarta tölteni a poharamat, a „Mi az nem mered?”-re azt feleltem, nekem nincs szükségem arra, hogy a hiányzó férfiasságomat egy pohár alkohollal pótoljam. Kiverte a fogam. Rád bízom, döntsd el, ki volt a machobb. Tanuld meg az igazi férfit megkülönböztetni a megjátszottól. S ha testvéredet cikizik a barátnőid, vedd védelmedbe. Én nem leszek ott.

        Elborzaszt, hogy alkoholmámorban válsz felnőtté, nem pedig, mert te is erre vágysz, szerelemből. Ne feledd: jogod van nemet mondani az alkoholra is, és még határozottabban a szexre, amelyre nem vágysz. Aki kinevet, azt kerüld el nagy ívben. Na és, ha kilenc ilyen a tízből! Közülük kerül ki az, aki megerőszakol – ahogy megjósoltad -, huszonegy éves korodban.

        Lehet, nevetni fogok a viccein férfitársaságban. Az elsőn igen, talán a másodikon is. A harmadik viszont már gondolkodóba ejt. Aki lányokat/nőket rendszeresen ilyen viccekkel etet, attól óva intelek. Az a lányokat/nőket tényleg alacsonyabb rendűnek, ribancnak hiszi. S ezt már az irántad érzett szerelem se törli ki a tudatából. Egy önbizalom-hiányos személy, aki csak eljátssza a machot, bár nem az. Annyira élethűen játssza, hogy sok lány bedől neki, csak önmagát nem tudja meggyőzni, s hiába dug meg minden este más lányt… A bizonyítási kényszer marad, s nem tudja elviselni a visszautasítást. Ezért válik erőszakossá. Minek erőszakoskodni egy lánnyal, aki alig várja, hogy eggyé váljon vele egy szerelmi ölelésben? Egy ilyennel ne menj el randizni, s ne ülj be vele egy autóba. Nem keresek neki felmentést! Aki erőszakot követ el, az nem ember, múltjától függetlenül. Azért nem nevezem vadállatnak, mert sértő lenne az állatvilágra.

        Ikertestvéred talán három éves sem lesz, amikor Anyu megrója, ne sírjon, mert egy fiúnak nem illik. Miközben téged ölbe vesznek, és vigasztalnak, neki meg kell tanulnia magába fojtani érzelmeit. Ha összeverekedtek, ő húzza ki a lutrit, mert egy lányhoz nem illik hozzáütni. Egy férfinak egy életen át kell játszania a machot. „Légy erős!” — ez a jelszó. Ha nem, kicsúfolnak, s nem tetszel majd a lányoknak, akik igazi férfiakat akarnak maguk mellé, nem anyámasszony katonáját. Hej, hányszor vágták ezt fejemhez! Legtöbbször nők/lányok. Tudod, miért van szüksége több férfinak pszichoterápiára, mint nőnek? Mert nem tudnak sírni…  Egy életen át játszaniuk kell a machot.

        Nagyon aggódom, hogy ikertestvéred még gyermekkorban azt a következtetést vonja majd le ebből, hogy a fiúk/férfiak iránt azért nagyobb az elvárás, mert ők többet érnek, magasabb rendűek. Ez tévhit, amely állandó bizonyításra kényszerül. Például ribizéssel, szexista viccekkel… Segíts neki feloldani e dilemmát. Te leszel mellette, én meg távol. Ha mégis tudomásomra jut, számíthatsz rám.

        Ami a családon belüli erőszakot illeti, abban tudok legkevésbé tanácsot adni, hisz amiként üzenetedben is áll, nem mindig lehet előre látni. Ám sokat meg lehetne előzni, például a megfelelő párválasztással. Félek, hogy majd úgy találkozol a Nagy Ő-vel, hogy jól bemázolt egy srácnak, aki téged sértegetni mert. Igen, igazi macho, aki mellett biztonságban érezheti egy elesett nő magát. Elesett nőnek érzed magad? Ha igen, nagy hibákat követtem el a nevelésedben. Én független, erős nőt akartam nevelni belőled, és megbuktam. Lehet, biztonságban érzed majd a macho mellett, de ő a „rossznak” máskor is be fog mázolni. Egy vita közben te leszel a „rossz”…

        Számítottam felháborodásodra. Hiszen az a srác megsértett! Egy valamire való lovagnak kötelessége téged védelmébe venni! Ezért nem kell neked anyámasszony katonája! Micsoda dilemma! A macho lehet verni fog, téged is, gyermekedet is, a gyáva cserben hagyna… Vagy mégsem ilyen fekete-fehér az elosztás? Az igazi macho nem az, aki ütni tud, hanem aki el tudja kerülni, hogy oda kelljen ütnie.

        Mielőtt édesanyádat megismertem, jártam egy lánnyal. Osztályunk machojának is megtetszett. Megmondta, kopjak le, vagy… Nem ütöttem vissza… A lánnyal évek múlva találkoztam az orr-fül-gégészeten. Törött orrcsonttal… Tudod mi a legijesztőbb a történetben? Visszatért agresszív férjéhez, ahogyan a legtöbb bántalmazott nő teszi. Remélem, ha mégis ide jutsz, te nem teszel így. Aggódom. Ha valaha mégis családi agresszió áldozata leszel, egykori gyermekszobád várni fog. Ha válnod kell, szintén. Ha csak a gyermekeidre kell vigyáznunk, akkor is számíthatsz majd ránk. Ezt édesanyád nevében is megígérhetem.

        Komolyan aggaszt, hogy te Mr. Tökéletest keresed, ugyanis ő nem létezik. Nyugodtabb lennék, ha Mr. Csodálhatóval megelégednél. Az előbbit keresve jobbat nem tehetsz, mint valakit felruházz Mr. Tökéletes tulajdonságaival. Bárkit is ruházott fel ezzel képzeleted, csak idő kérdése, hogy párodról lehulljon a lepel… Sajnos rólad is… Hiszen ő is Miss Tökéletest kereste benned. Feltehetően ekkor jön majd el az a pillanat, amikor csalódva benned sértegetni kezd. Fejedhez vágja, hogy nem vagy Miss Tökéletes, hanem… Nem kell ribancnak szólítania… Bármilyen megalázó címke megfelel, amire érzékeny vagy. Ez az első lépés egy síkos lejtőn, amelyen a következő állomás egy „finom” arcul legyintés, majd egy valódi pofon, végül a kékre-zöldre verés, a kórház, majd…

        Zavarod érthető. Eszed azt sugallja, menekülj, de vágysz elhinni, hogy talán egy múló civakodás az egész, s párod újra az lesz, akibe szerelmes lettél. Ám ha ő Mr. Tökéletes, kizárólag magadban keresheted a hibát… S idegesítő voltál, hisztis, s követtél el hibákat. S ameddig a bűnöst kizárólag magadban keresed, megoldást nem találhatsz. De akkor sem, ha kizárólag benne… A lejtő egyre meredekebb előttetek. Fizikailag te fogsz jobban szenvedni.

        Óva intettél a ribizés és a szexista viccek veszélyeiről, én is óva intelek, hogy a verbális agresszió csak egy állomás a fizikai felé vezető úton, komolyan kell venni. Sajnos verbális agresszióban a nők járnak elől… A klasszikus szexista vicc szerint azért van anyanyelv, és nem apanyelv, mert otthon apu nem jut szóhoz… Feltehetően párod, is a „jó példát” édesanyjában látta… A férj szapulása is szexizmus, nemcsak a feleségé…

        Arra kértél, ne engedjem, hogy fiútestvéred ribinek szólíthasson lányokat. Ennél többet is megígérek. Azt is hallja majd tőlem, hogy nőt/lányt semmilyen körülmény között nem szabad megütni. Sőt, fogjál szavamon, ha bármelyiketeket megütlek egyszer is, nehogy azt a példát lássa tőlem, hogy azt, aki rossz, azt meg kell verni, nehogy párja legyen majd az áldozat. Jó lenne, ha más apák is követnék példámat. Ám ha jövendő párkapcsolatára gondolok, aggódni kezdek. Ha ezt szó szerint követi, hogy maradhat egy családi vita közben, az a férfi, akire párja felnézhet, hiszen a nő egyik megalázóbb jelzőt a másik után vághatja fejéhez kockázat nélkül? Én ilyenkor a hallgatásba menekülök, bár édesanyádat semmi sem hozza ki jobban a sodrából, mint ez a hallgatás… Közben bennem egyre gyűl a düh és a tehetetlenség, s mivel központi fűtés van a lakásban, nem követhetem nagyapám példáját, aki ilyenkor mindig elment fát vágni… Egyetlenegyszer csapott csak az asztalra nagyot üvöltve: „Eléég!!!” Akkorát, hogy a harmadik szomszédba is elhallatszott. Öklét be kellett kötni.

        Még aggasztóbb, ha majd mindig csak magadban keresed a hibát, s tipikus áldozatként bűntudatod lesz a megalázó címkéktől. Az áldozat viszont támadásra provokálja az üldözőt. Férjed/párod előbb-utóbb bántalmazni fog. Egy leszel a bántalmazott nők közül, kiknek egyharmada sem mer panaszkodni, sőt még ők rejtegetik a családi szégyent. Megjegyezném, hogy a bántalmazott férfiaknak még egy százaléka sem fordul segítségért. Harmincszor kevesebben, mint a nők…

        Ha ilyen önvádoló a jellemed, én apaként megbuktam. Nem azért, mert elsütöttem néhány szexista viccet, s nem szóltam testvéredre, ha ribizte a lányokat. Azért, mert nem tudtam belőled azt az erős és független nőt nevelni, akit szerettem volna. Üzeneted minden szava egy tipikus áldozaté. Ami veled fog történni, kizárólag a férfiak bűnösek, csak ők tehetnek bármit is a megelőzéshez. A férfiak itatnak le, ők aláznak meg, ők ütnek meg, és erőszakolnak meg, s te semmit sem tehetsz ez ellen, e segélykérő levélen kívül…

        Adok egy tippet, miként kerülheted el ezt az áldozatszerepet. Miért is kell megalázva érezned magad, ha ribiz valaki? Hiszen nem vagy az! Nem téged, hanem önmagát jellemzi! Nem érted? Úgy gondolod, még fel is mentem a szexista férfiakat? Tévedsz, neked akarok adni egy pajzsot, ami megvédhet a megalázástól.

        Alázz meg! Van öt perced, bármit tehetsz, mondhatsz, és érd el, hogy megalázva érezzem magam! Jólneveltséged, minden zsigered ellenkezik ez ellen? Akkor félemlíts meg! Ne fenyegess, hanem érd el, hogy megrémüljek! Fogadunk, hogy nem sikerül? Én végig mosolyogni fogok hiábavaló küszködéseden. Még mindig nem érted? Akkor egy analógiával próbálom érzékeltetni, mire utalok. Képzelj el egy ötéves gyermeket, amint megfenyeget egy felnőttet: „Megverlek!” A felnőtt feltehetően megmosolyogja. Fenyegetőzni a gyermek tud, de megfélemlíteni nem. Mondhat valaki nekem bármilyen megalázót, de megalázni akkor sem tud, ha lepereg rólam. Ha nem vagy ribanc, miért vedd a szívedre, hogy azt mondták? Hiszen nem igaz! Miért tégy annak a semmirekellőnek egy szívességet? Peregjen le rólad! Érted már?

        Minden tőlem telhetőt megteszek, hogy ígéreteimnek eleget tegyek, de nem sikerülhet minden. Ahogy nem vagyok Tökéletes Férfi, Tökéletes Apa sem. Hibázni fogok, de majd igyekszem helyre is hozni őket. A fő cél, amit kettőtök nevelésében követni fogok, hogy felelős felnőtté váljatok. Lehet, védelmedben szembe szállok majd egy tigrissel is, megvédelek a sushitól is, de a feminizmustól, az áldozatszereptől neked kell megvédened magad. S testvéreddel vigyázzatok egymásra! Én nem leszek örökké.

 

UI. Ha ennyire aggasztónak tartod a ribizést, győzd meg barátnőidet is, hogy ne ribizzék egymást. Logikádat követve, egyszer egy kisfiú tényleg elhiszi, hogy a nők azok, ha már egymást így szólítják/jellemzik. De van még egy kérésem. Gondolj ikertestvéredre. Ne hagyd, hogy lányok csúfot űzzenek fiúkból, főleg olyasmivel, ami férfiasságukban alázza meg őket, legyen az termet, ügyesség, bátorság, akármi. Nem meglepő, hogy az áldozat gyűlölni kezdi megalázóit, ki tudja, hogyan fizeti majd vissza, ha felnő? Az lenne meglepő, ha nem gyűlölné őket, és nem tekintené ribancoknak. Egy ilyen srác nehezen lel majd partnerre, de a szexualitás egy alapvető szükséglet. Könnyen egy későbbi erőszaktevővé válhat. Gondolj ikertestvéredre is, ő is kerülhet ilyen helyzetbe.

 

Szeretni foglak kislányom, téged is, testvéredet is, jobban, mindennél a világon. Vigyázz magadra, vigyázzatok egymásra.

 

                                                                                                                                                               Leendő apukád

 

[1] https://www.youtube.com/watch?v=dP7OXDWof30  A Divány internetes portálon keresztül a magyar olvasókhoz is eljutott. http://divany.hu/kolyok/2015/12/20/daddy/

Levél

E-mail mesék 8. (Maradj talpon)

Elolvasta:
84
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Történelmi párhuzam, minden politika nélkül.

 

Emlékszem, nem oly rég viccelődtünk ezen a méltán sikeres TV vetélkedőn. Például nekem a „Maradj tampon!” mondén szóferdítésed nagyon tetszett. Akkor nem mondtam el neked, amit gyakorta érzek ezzel a műsorral kapcsolatosan. Enyhe émelygést, a testek zuhanása pillanatában. Holott én a televíziós adások nézésekor inkább az önfeledt szórakozásra vágyom.

Szóval: szándékaim szerint e játékot figyelve is kikapcsolódnék, ám éppenséggel bekapcsol valami az alámerült élményeimből. Képzeletemben felidéződik egy filmfelvétel még 1946-ból, a nürnbergi per után bő fél évvel történt landsbergi kivégzésekről.

Ez a korabeli, mintegy negyvennyolc perces fekete-fehér anyag az események precíz megörökítésére szorítkozik, nincsen zenei aláfestés, természetes zaj, vagy magyarázó szöveg. Csak a vetítő sercegése hallik. Amerikai katonák, német papok, hétköznapi ruhájukba öltöztetett fizikai végrehajtók gondoskodnak arról, hogy az akasztások (két, egymáshoz közel eső, szinte egyforma fa ácsolaton) zökkenőmentesen és időveszteség nélkül történjenek. Szokványossá sűrűsödő rituáléjában egy kisebb csoport mintegy tizenhárom lépcsőfokra hágva éri el a végső pillanatok felső szintjét, ahol az elítélt egy csapóajtóra állva arra vár, hogy mindenki tegye a dolgát. A hóhér a fejre húzható zsákkal és a kötéllel, a pap a búcsú szavaival, gesztusaival, az MP karszalagos amerikai katonák pedig a tanúságtevő jelenlétükkel. Amikor a csapóajtó hirtelen lenyílik az elítélt lába alatt, az alant elfüggönyözött fülkében ― a hosszúra engedett kötélen ― majd kétméternyi zuhanást állít meg a robusztus hurok.

A filmben 30:38-nál váratlan dramaturgiai csúcspontként tűnik föl egy szemüveges elegáns civil fiatalember, kis blokkfüzettel a kezében. Ő nem a sajtótól van, mert a riporterek a korabeli terjedelmes foto-apparátusukkal mozogva az előzmények során már kellően felhívták magukra a figyelmet. Egy teljesen ártatlan, gyermeki arc! Kezei ápoltak, mozdulatai finomságot sugallnak. Mégis mindenki szolgálatkészen fordul felé, mire ő egyetlen parancsoló gesztussal jelzi, hogy szüksége van a végrehajtási dokumentumokra és a lajstromra. Egy katona azokat készségesen átnyújtja neki. Azzal a kérlelhetetlenséggel lapozgatja, ami oly jellemző mindazokra, akik a mindenkori történelmet írták és írják. „Kezei ápoltak, mozdulatai finomságot sugallnak.”

A két élmény ezekben a zuhanásokban vállal sorsközösséget: a Maradj talpon-ban és a landsbergi mészárlásban a vesztesek méltósággal viselik önnön alávetésüket, lévén hogy valamit nem, vagy rosszul tudtak. Jöjjenek hát a győztesek! Mindig őket várjuk. Kiapadhatatlan naivitással.

Levél

Drága Barátném! (2.)

Elolvasta:
75
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

Már megint mentegetőzéssel kezdem a levelem, drága Icám, de most komoly az oka, hogy ennyit késtem a válaszommal.

El se tudod képzelni, mennyi gondom, bajom származott nekem a Bangúrteás esetből.

No, de az elejin kezdem. Van nekem két rosszcsont unokám, a Béla, meg a Zolika, hát mióta a számítógépet a fene betette a házba, azóta alig látom őket… elég az hozzá, egyik este elém álltak azzal az ötlettel, hogy majd ők népszerűsítik a teámat, csak bízzam rájuk az ügyet, secperc alatt felteszik a feccbukkra… vagy fércbukta? Na mindegy.

Icám úgy elkerekedett a szemem, hogy még, amikor megmutatta a két kölök a hirdetést.

Meg kell mondanom, túl jól sikerült az akció, azóta, se éjjelem, se nappalom, állandóan özönlenek a levelek, kérések. De neked még azt is elárulom, leánykérő levél is akadt közte. Majd behaltam neki, mikor olvastam, mert volt mit.

Karesz, a részeges postás zsákszámra hordja őket, az egész nappalit ellepi a temérdek boríték.

Van, aki a receptet akarná, hát vagyok én olyan buta? No, még csak az kéne!

Azért a szomszéd Rezsőkének én se tudnék ellenállni, ha akarná ő is a dógot, de észre se vesz mostanában. A piros arcú Klárit leskeli napszámra.

Azon töröm a fejem, megkísértem egy kis Bangúrteával, hátha felém fordul a figyelme. Mert bizony, kedves barátném, Gazsi halála óta nem járt senki az én eléggé elvadult „háztájimban”.

A háziorvosom már egy ideje ostromol a teáért, de tudom, csak ingyért akar hozzájutni a huncut. A minap kért, adnék e neki.

Lehet, megszánom és adok belőle kicsit, a múltkori párlatból maradt egy kevéske, gyanítom hernyás lehet azóta, mert a hígját kivittem a piacra, de a maradék annál ütősebb, én vigyáznék vele a helyiben, nehogy az elhíresült kék színű tablettákat túladagolókhoz hasonló sorsra jusson…

Szóval ennyit akartam írni, Icám és majd erősen figyelem a dokit, nehogy elpatkoljon nekem időnap előtt, ha nem tartja be az adagot, oszt rám fogják vénségemre, hogy boszorkány vagyok…

 

 

 

Levél

A nagy utazás

Elolvasta:
77
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Az utolsó levél Robertonak

 

 

Azt olvasom váratlanul vitt magával a legerősebb, akit eddig még senki sem tudott legyőzni.

Pedig oly sok éven át őrizted a hited, akkor is bíztál az értékek hatalmában, amikor a könyvkiadó  vaskos díj fejében vállalta csak a Poe köteted nyomtatását, s a nehezen összecsorgó pénzadományok még messze nem érték el a kívánt összeget.

Az sem aggasztott, hogy a fagyos szél kéretlen vendégként oson be a szobád elvetemedett ablakkerete mellett, mert nem ez volt a fontos, hanem írni, fordítani, az alkotás lázában égni.

S még az sem szegte kedved, amikor a szolgáltató minden kérelem és bizonyítás ellenére megfosztott az emberekhez kapcsolódás egyetlen forrásától.

Mint a gyermek, aki nem akar tudomást venni a körülötte pulzáló világ szabályairól, hisz az ő világában csak a szépség és a jóság létezik, és a „játék”. Játék a sorssal, a megváltoztathatatlan körülményekkel, a reménnyel, mint a mesében, ahol egyszerre csak minden jóra fordul: a lábak engedelmesen lépegetnek, a fény újra kigyullad, meleg víz folyik a csapból, a fűtőtest nem egy rezsó, melyet gázpalack táplál, s a legfontosabb: ott tornyosul a szoba közepén a friss nyomdaillatot árasztó életmű, elegáns kötésben.

Szabadságod a Duna-part és a szülői kert jelentette kora tavasztól az őszi hideg hajnalokig, ahol álmodban újra a kenudban ringatóztál, hallgattad a békák udvarlását, a fűzfák susogását.

Épp egy hete beszélgettünk telefonon. Náthás hangon újságoltad, hogy a hordozható tévéd mellé kaptál egy kis hűtőszekrényt, így a forró napokat is át tudod vészelni a hideg frissítőkkel.

— És mik a terveid erre a nyárra? — tettem fel a kérdést, mert mindig gondosan eltervezted, mivel vagy kivel szeretnél foglalkozni, mit fogsz elolvasni, lefordítani.

— Nincsenek terveim — felelted röviden.

Elnémultam. Nem jött semmi okos vagy frappáns mondat a számra, annyira meglepődtem. Ez szokatlan volt tőled.

— Csak nézem a tévét, most bepótolom az évi hiányt! — kaptál észbe, s nevettél egy kurtát, de ez a mentőmondat nem változtatott az előző lesújtó kicsengésén.

A jubileumi találkozóra január óta készültél. Jönni akartál, mindenáron. Örülök, hogy nem hagytad akarásod fölé nőni az akadályokat. Így maradsz meg emlékeimben.

 

Ölellek baráti szeretettel és tisztelettel:

Gizella — Libra

 

 

 

Levél

A Déllő-tó legendája

Elolvasta:
183
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }tekintettel a 7torony est előtti városnéző sétára. Ha a Gyenes térre értek, tudjátok történetét.

Tisztöltetöm kendöt, Jucus néném!

 

Ha má úgy bévetődtem Köcskemét városába, há, ne higgye ám, hogy úgy gyüttem ki belőle, mint hülyegyerök a kukoricásbó! Ganajosan, me azt ki nöm állhattam, hogy ne tapossam mög a vecsörnyére készült hajábakrumplit vélötlenül, melyöt kend tött bé néköm a tarisznyába.

Na, mög azzal is több tudás akadt bé a fejömbe ütődni, hogy mögtudhattam a Cifra palota alatti titkos kamra titkát. Ott őrizték azta bizonyos kaftánt, amit Mikszáth nagyjóuram mögírt!

Én má, asszondom, nem írom mög nála jobban, pedighát töhetségöm néköm is lönne hozzá. Ott mászott az belém, ahol a bölcsőm ringatták. Legalábbis, mögüzente néköm a pap, hogy a bölcsőmmel együtt rúgjon mög a köcske, ha töhetné, maga tönné mög. Mivel töhetségöm neköm van hozzá, így nömigön vagyok töhetségtelön, az má bizonyos. A helyösírási hibákat mög nézze ám kend el néköm, nöm én töhetök arról, hogy ittön-e lönn az alföldön nincs valamirévaló oskola ahó jól taníttyák mög az embörfiával. Igazándiból kend se panaszojja föl néköm, mert a maga macskakaparását hat napig forgattam, miután végülis kiugrott belőle, mit is akart írni néköm.

Löhet, mert ott Köcskemétön má nincs annyi vérszopó szúnyog, mint a böcsületös múltban, s azok má se vesszőt, se pontot nöm pötyögtetnek szúnyogszar formájában a firkájára.

Me tuggya ám mög kend, hogy néköm elmondták ám a Déllő-tó legendáját, amit kendtől úgysem hallottam vóna, hiszön inkább a köcskéket föji, boszorkánykodik, ahelyött, hogy okosabban figyölne arra, hol is vót a Déllő-tó. Láttya, néköm szögedi parasztgyeröknek emondta egy bicskás köcskeméti hajjakend a kocsmában két kupica között.

Szóval, addig is tudtam, hogy István királyunk nagy királ vót, fél országot végigportyázta, hogy a keresztöt mindönki lölkébe béégösse. Különösen Ajtony nagyúr vót a bögyébe, me ő még mindig más hitön vallotta magát, s nagyon körülgette a körösztvízet. Húsvét táján prüszkölt lögjobban ellöne.

Amiko mög a királ bévetötte magát zsoldosaival Köcskemétre, ott aztán az is kiderült, mönnyira asszonylelkű hada vala nékie. Mármint a királnak, nöm ám Ajtonynak. Arról rögényt még nöm hallottam.

Me tudd mög ám, néném, hogy a Gyenös téren, ahol fázósan szoktad a dagadt lábadat napfürdetni, bizonyám ott táborozott hajdanán a királ. Ott biza egy nagy mocsaras tó állott, a Dellő.

No, úgyi mily okos lögényke vagyok, hogy még erről is tudomásom van néköm. Az atyafinak, ki elrögélte néköm a kocsmában elhiszöm, me részög embör sosem lódít akkorát, hogy né higgyök néki.

Különösen mióta Háry Jánost ledöfte a bor, s már azóta nagyot sönki söm mond, kivéve a politikusokat.

Szóval ő mondta mög néköm, amikor István bévetődött Köcskemétre, Ajtony mög kirobogott előle, a királ tábort ütött a Déllő-tó partján. A marcona serög pediglen oly gyáván viselködött, hogy mindön döfölödő szúnyogot agyon akart csapni. És mitől ez nömigen úgy működött, mint az ellenség, a harcot elvesztötték. Gyáván mönekülőre vötték a dolgot, s síránkozva járultak a nagy királ ölébe:

— Urunk, királunk, nagy veszödelöm ért hozzánk, mivel ezön vérszopó fönevadak nömigen tágulnak, vérünk szíjják.

Mérgössé vált ettől a nagy királ, s mögfenyögette söregét:

— Anyámasszony ütödött hadát hoztam én el, ti gyáva nyulak?

— Egy életünk, egy halálunk, de mi ilyön ellönséggel nöm tudunk hadra mönni! — sírták a katonák. — Vigy minket igazi csatába! — könyörögtek.

Mögsajnálta a királ a söregét, s bévonulván sátrába, addig addiglan imádkozott, hogy egy förtelmös szélvihart támasztott a szúnyogok ellön, s az úgy kitakarította őket, hogy többé látni söm löhetött egy szömet se belőlük.

No, látod, néném, ilyönképp tösz a jó királ! Mögvédi alatvalóit mindön veszödelömtől. Nöm úgy, mint kend, aki hagyta, hogy a mönyét elrabolja a lögszöbb kakasát.

Szóval, néném, bévetöttem magam Köcskemétre, s ímé legendát találtam, s ehelyütt most kendnek mögírtam.

Maradok tisztölettel Kend íránt: Jankó

Levél

Bármennyire

Elolvasta:
80
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Bármennyire egyedül vagyok – ha folyamatos szavaid nem bélelik ki bensőm –

bármennyire növekszik bennem falevélszőnyegével az évszak, mohásabb

nem is lehetne szívem körül messzeséged. Puhább nem is lehetne emléke,

feledése. Tágabb és többdimenziós nem is lehet más, csak Te és testedből

mindenfelé egyformán áramló fénybálákba rendezett ember-eleségek. Hogy

lelkem rájár-e már? Van-e szükség? Mai botlásaim átminősülnek-e örömmé,

eljátszom-e dolgaimmal, ahogyan e többség megtépáz; befogadom-e már?

 

 

Levél

Levél fiamnak

Elolvasta:
80
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Levél fiamnak 77.

 

Drága fiam!

 

Már két napja esik megállás nélkül. Az a kevés kis hó, ami ott nevetgélt az udvar végében, halk-csendes megadással olvadt el, és magával vitte a tél emlékeit. A tavalyi avarban a levelek örök álmukat alusszák, fedetlen fejű fák hívják magukhoz a tavaszt. Hideget fújnak a szelek, az ereszen még egy aprócska jégcsap harcol, de lassan feladja, és könnynek szökik a bokor szemébe.

Villanydróton ücsörögnek és hallgatnak nagyokat a gerlék, lábukat maguk alá húzzák, szárnyukat arcuk elé terítik, nem örülnek a szél becéző szavának.

Egy kiöregedett varjú az utcaajtó előtt ácsorog, csőrével néha kopogtat kicsinykét, majd előre–hátra ugrálgat, miközben átkait szórja a hallgatag kilincsre.

A kapu úgy tesz, mintha nem hallaná, mit döcög magában a vénség, a kilincs sem háborog, az meg csak ugrál tovább, majd mérgesen bekap egy magnak vélt kavicsot.

Esik szakadatlan, szél veri az ablakok vaksi szemét, hátára kapja az ajtó alatt szökő pillanatot, majd térdig emeli a rózsabokor ruháját. Őszről maradt rajta, az ember nem vette le, hát most a szél cibálgatja.

A kémény elengedte füstjét, nem várja vissza. Nem úgy, mint az a küszöbön maradt cipő a léptét.

Néhány napja hó takargatta, majd az eső mosdatta tisztára, ma meg a léptét hívogatja magához.

Fázósan húzza össze magát, letöröl egy könnycseppet arcáról, majd fűzőjét öleli szorosan.

Suttog is valamit neki, az meg lehajtja fejét, és csak néz a messzeségbe.

(egy emléket idéznek fel, egy nyarat, egy boldog pillanatot.)

 

Forró volt a levegő, alig lehetett kibírni a napon. A folyóra mentetek le pihenni, nevetgéléssel, úszással tölteni a napokat.

A nádas hangos kacagással fogadott benneteket, a víz alig várta, hogy hozzátok simuljon, és puha csókjaival kényeztesse arcotokat. A stég akkor már két napja készülődött a fogadásotokra, kérte a folyót, mosdassa tisztára, a széllel a leveleket fúvatta messzire, és nem engedte a szúnyogoknak, hogy ott pihenjenek.

Minden és mindenki titeket várt.

A házban hűvös volt, a redőnyök nem engedték be a napocska sugarait, a szőnyeg lustán nyújtózkodott, az ágyakon a párnák és plédek kíváncsian leskelődtek az ajtó felé.

Te megérkeztél barátaiddal, magatokkal vittétek a jókedvet és kacagást, az igaz barátságot.

(az a lépés, akkor maradt ott és azóta keresi a cipő.)

Tegnap a varjak arra jártak, egyikük a csőrébe kapta — emlékezett, mennyire várják — és elhozta.

Leírhatatlan a találkozásuk. Sok-sok hónap telt el az utolsó találkozás óta, és most újra együtt.

Most emlékeznek és ölelkeznek…

 

Már két napja esik szakadatlan.

A köveken apró tócsákban gyűlik a felhők könnye, bokrok alatt sárban tocsognak a fáradt napok, arcukra fröccsen a sár, hangosan zokognak.

A háztetőn egy öreg bagoly álldogál, a kőrisfádról varjak kiabálnak át a nyárfán pihenő gerléknek. Hozzád küldik üzenetüket, talán hallod is.

Az a lépés még mindig a cipővel suttog, arról a nyárról beszélgetnek.

Az öreg bagoly egyre csak a ködöt gyűjti szárnya alá, a kémény a széllel kesereg, valahonnan harang hangját hallani, csak a te hangod nem érkezik felénk.

Az eső meg csak esik, veri az ablakok szemét, mossa a megfáradt lépés arcát.

Én is fáradt vagyok, hátamon itt ülnek a nehéz gondok, az elmúlt hónapok keservei, mind a zsebembe bújtak és velem zokognak.

Már a csend sem olyan, mint azelőtt volt, nehéz, rossz szagú. Az eső sem tudja tisztára, illatosra mosdatni.

Két napja esik, a felhők könnye nem apad. Én tudom, jó fiam, érted sírnak.

Tenyerembe gyűjtök néhányat, gyöngynek fűzöm és nyakamra illesztem, hófehér gyolcsruhát veszek, és azzal a megkerült lépéssel várlak.

Várlak szűnni nem tudó akarással. Várlak türelmesen, várlak fájdalommal a szívemen.

 

Levél

Levél a képzelt jövendőbelihez

Elolvasta:
75
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Ajándék a tudat, hogy létezel – valahol.
Valahol, valahol… Valahol.
Kint csillaglajhárok kapaszkodnak fellegek ágaiba, én mégis a legföldibb, de egyúttal legszebb földi érzést próbálom a lapra örökíteni, tintám kopott, elmém gyatra, hisz még nem ismerlek, csak akkor érezlek egy kicsit, ha feltekintek a Holdra…

 

 

Ajándék a tudat, hogy létezel — valahol.

Valahol, valahol… Valahol.

Kint csillaglajhárok kapaszkodnak fellegek ágaiba, én mégis a legföldibb, de egyúttal legszebb földi érzést próbálom a lapra örökíteni, tintám kopott, elmém gyatra, hisz még nem ismerlek, csak akkor érezlek egy kicsit, ha feltekintek a Holdra… Ernyőm kibontom, s repülök Feléd, ha kell, világokon át, hogy megleljelek, itt a Kozmoszban — vagy ha ott soha, akkor szféraszeretőként állsz majd oldalamon, s én megtalállak, addig éljek is.

Eggyé válik minden, majd külön. Vagy fordítva? Ki tudja.

Az isteni a Földre költözött, s a Természet kontextusában rejtezel, pihegsz, kitárod ősi szárnyaidat, Te, Érzés — Te, szerelem.

Az Ismeretlen kulcslyukán mindig, mikor próbálnék bepillantani, valami tüskés tárgy szúrná szemem — ha nem kapnám el gyorsan fejem, hiszen annyi eszem még nekem is van, hogy legalább külső szempárom óvjam, hogy láthassalak valamikor Téged… ha már belső szemeim el is homályosodtak.

 

Ha a hétköznapok még azokat is ködvirágokba borítják, Te nyílj ki belőlük, Kedvesem!

Akárki is vagy, s akárhol — zord parázsból szisszenő fájások vajúdják ki magukból a békét! A békét, mellyel Reád fogok nézni, olyan szemekkel, akár ha rég halottnak hitt szeretteim újra láthatnám… Téged mindig úgy foglak nézni!

Mint ahogy a képekbe, melyeket verseinkhez választunk, mi, méltatlanul nem méltatott poéták, nem lehetünk nem szerelmesek, úgy nem élhetjük le egy olyan mellett életünket, akit nem szeretünk halálosan, perzselő, szinte mardosó tűzzel.

Mit ígérhetek Neked, kedves képzelt, de hamarosan életembe bukkanó Társam?

Ha véletlenül ismerjük már egymást, de még nem értek össze vérszomjmacskák-tépte fonalaink, akkor ismered már lényemet is, és abból következnek a bevonzott Végzet előzményei: a cselekedetek, melyeket már sejthetsz — hisz tudod, ki vagyok. Persze, meglepetésfordulatot, új pördületet, színt mindig viszek, vinnék személyiségembe, s ezáltal ismeretségünkbe, ez nem lehet vitás.

Ha azonban a homályból, hajlengető lassúsággal törsz elő, elfátyolozott paripákon ügetve — óh, szent avultság!… — tehát, ha nemsokára vagy sokára ismerlek meg, akkor csak azt ígérhetem, aki én vagyok. Nem vagyok visszfényed: önálló fénnyel rendelkezem. Látszólagos öntudatom ellenére azonban olyan odaadó leszek, mint anyamadár a fiókáihoz, mint vad krokodil a kicsinyeivel, akiket mégis oly’ gyöngéden, szülői szelídséggel véd és óv.

A harmadik lehetőség pedig, ha sosem ismerlek meg… nos akkor megmaradsz örök ideáliák rezdülő függönye mögött, melyet a balszerencsém, karmám, vagy ki tudja micsodám fagyasztott sosem-lebbenővé. Gyűrű sosem kell, sem pompa — csak sok-sok ölelés… és az abban érzett plusz végtelen.

De örökké Benned égek, s ne feledd, ha húszas éveim, vagy akár egész éltem Nélküled telik el, én leszek az a különös kis hópehely, mely zavartan mocorog, izgágán fészkelődik a légben, hogy aztán hangod szövetkabátjára hulljon, s megtisztítva annak ideges rezgéseit, olvadjon bele feketeségébe.

A tél is ekképp olvad tavasszá — én is ekképp leszek Veled.

 

Minden nap egy fokot őszülő kezét nyújtja Feléd:

Az Időben Eljövő Másik Feled

Levél

E-mail mesék 5. (1963)

Elolvasta:
90
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Tényleg mozgalmas év volt.

 

Európa máig tartó gerincsorvadását — benne Magyarország fölszámolását — Bakócz Tamás sikertelen ambícióiból vezettük le egy korábbi beszélgetésünk során. Most csak emlékeztetlek néhány akkori gondolatunkra: amennyiben őt választják pápának, akkor nincsen reformáció, Magyarország a régi határai között ma is erős és boldog nemzet. Mert nem lett volna török hódoltság, három részre szakadás, idegen pénzhatalmak dominanciája, rabszolgasors, jogtól és nemzeti kincsektől való kifosztottság, a Szent Korona, benne ősi kultúránk gátlástalan meghamisítása és így tovább.

Ebben a disputánkban hívtad föl a figyelmem egy untig hangoztatott szakmai véleményre: „a történelemben nincsen olyan, hogy mi lett volna, ha… kérdés”.

Foglalkoztatta is a fantáziámat, és arra jutottam, hogy ez a közhely egy adott pillanatban, tényszerű megközelítésekben feltétlenül igaz, de a tudósi konszenzuskereséstől — bármely ágát nézem a tudománynak — áll a legtávolabb. Sőt. Jelen idejű alakjában, a felfedezők, kutatók munkamódszereihez okvetlenül szükséges nyitottságot fejezi ki. Minket meg kifejezetten gátol a helyes mérlegelésben.

Ellenben a mai levelem témája a múlt század óriási, és így végleg elszalasztott lehetőségeit villantja fel a legfontosabb év(!) eseményei fényében.

1963-at írunk, melyre a „mi lett volna, ha…” kérdésünket okvetlenül fel kell tennünk. (Mert nem a világháborúk és a felfedezések voltak a legfontosabb momentumok a XX. században, noha nem szabad vitatni azok jelentőségét sem.)

A tengerentúlon J.F. Kennedy politikájában lényegében a teljes önállóság kivívása a cél, valamint saját pénzügypolitika, maffiáktól, összefonódásoktól megtisztított, igazán demokratikus államhatalom megvalósítása. A grandiózus és vakmerő tervek az elnök dallasi kivégzésével egyszer és mindenkorra elbuknak, Amerika valóságos szuverenitását végleg elveszíti. A végrehajtó hatalmat cinikusan, nyíltan és találóan legfeljebb adminisztrációként tartják számon a mai napig. A masszívan regnáló, bár mindvégig fetisizált világrend totalitását ez a degradáló meghatározás pontosan írja le. Pocsék, de összehangolt színjátékok megrendezésével mentik ki a gyilkosokat, közben az értelmiség nem képes arra, hogy felismerje: ha ezt szó nélkül hagyja, mindent elveszítenek. És ez bekövetkezik.

Az USA züllesztésének folyamatában a tömegek szisztematikus manipulációja lett a legnagyobb üzleti cél, többek közt a filmipar sátáni eszközrendszerével. Dallas orvgyilkos szennyét egy hosszú évekig tartó, folyamatosan sugárzott tévésorozattal teljesen kimosták a népek emlékezetéből, illetve a „Dallas” kedveltette meg a pénz, az olaj mindenhatóságát, a korrupció szükségszerűségét. A behelyettesítés tökéletesre sikeredett, az egész világ ilyen alantas ideálokra fókuszált, Kennedyről meg elneveztek egy repülőteret.

1963 azonban egy még nagyobb jelentőségű fordulatot is hozott Rómában, a II. Vatikáni Zsinat céljainak megvalósításában. XXIII. János pápa merész ténykedése fantasztikus változások lehetőségét nyitotta meg egy megigazulási és reformfolyamat kapcsán. Döbbenetes energiák, sodróan tiszta érzelmek szabadultak fel. Történelmünk során ez volt az egyetlen alkalom, hogy szívvel-lélekkel támogathattuk a franciákat, helyesebben azt a tenni akarást, amit ők oly csodálatosan kifejeztek zenében, irodalomban. A pápa azonban még ebben az évben elhunyt, az orvosi szakvélemény szerint rák végzett vele. A zsinati célok erőtlenedtek, a reformok formális elemekben valósulhattak meg.

Itt is említek magyar nevet, Dr Jálics Ferencét. Ő még élő tanúja ennek a ma már történelmi eseménynek. Áldozatos tudósi munkája csak napjainkra érett be. A zsinat eredeti szellemiségéhez hűségben kidolgozta a kontemplációs ima elméletét és gyakorlatát, fényévekkel megelőzve az évszázadokra visszafordított-lelassított hitvilágot.

1963 óta lenne egy egészséges és viruló tengerentúli földrésze, meg egy morálisan rendezett, boldog  Európája a világunknak.

Mindent véglegesen ábránddá silányított az erőszak.

Ugye most már elfogadod, hogy jogos a „mi lett volna, ha…” kérdésem?

 

Levél

E-mail mesék 6. (Gondolkodom?)

Elolvasta:
72
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

Akár művészettörténettel foglalatoskodó órán is mutathattak neked egy csodálatos kópiát és elmondták, Auguste Rodin a neve annak a szobrászművésznek, aki megformálta ezt a témát, A gondolkodó-t. Tényleg lebilincselő látvány!

Léteznek prózaibb megközelítések is, amelyek közül a legismertebb egy latin nyelvű mondás, amely lefordítva így szól: gondolkodom, tehát vagyok. Ezt René Descartes, francia filozófusnak tulajdonítjuk, habár létezik előképe, eredeztető ősgondolata (úgy, mint akármely más, fontos megállapításnak).

Mestereid, tanítóid mérsékletre intenek: érzékelj, a tapasztalat alapján gondolkodj azon, hogy mit kell tenned, azután cselekedjél. Fülünkben cseng az obligát szemrehányás: inkább gondolkodtál volna, mielőtt ezt vagy azt megcselekedted, vagy kimondtad! Nyilvánvalóan azután, amikor a hibát már elkövettük.

Nagyon óvatosan kell bánni ezekkel a mára közhellyé egyszerűsödő megállapításokkal. A gondolkodás mindenhatósága ugyanis korunk egyik aránytévesztése. Neves, még élő tudósok (a már korábbi e-mailomban emlegetett Jálics Ferenc, az ő munkásságából töltekező Eckhart Tolle, valamint Domján László) hangsúlyozzák a különbséget: ha a gondolkodásunk rabjává válunk, az az egónk hathatós segítségével történik, általa önmagunk káprázataiba záródunk. Viszont, ha jelen vagyunk a „most” számára, akkor szemlélődve nézünk a gondolatainkra, mint valamilyen kívülről érkező információkra. Így nem válhatunk eggyé velük. Ha ezt a konzekvens rátekintést gyakorlattá nemesítjük, akkor az egó meghátrál; ezután a gondolatok az elménket szolgálják, nem pedig fordítva. Ebben a kivételes állapotunkban jól érzékelhető boldogság- energiák szabadulnak fel bennünk, a javunkra.

Vannak persze sokan, mások. Kik azok az emberek, akik azonnal értik, hogy miről is van itt szó? Alkotók, mint például a költők, írók, zeneszerzők, feltalálók. Mindenki, aki az úgynevezett ihlettől teszi függővé a tevékenységét. Őket általában művészeknek nevezzük. Ez a megtisztelő megkülönböztetés azért jár nekik, mert föl tudják függeszteni a tudatukat kitöltő mindennapi gondolkodás összes gátló hatását, helyettük beengedve egy kívülről érkező halk hangú, ám esetenként szenzációs hatóerejű ötletet, invenciót. Ezért teremtő folyamataikhoz igényelnek egyfajta kiüresedést, de mindenképpen zavartalanságot, legfőképpen pedig teljes csöndet.

Akadnak segítőtársaink. Például ma már egy autónak elvárható kelléke a GPS. Csak annyi a dolgod, hogy beírjad az úti célodat, aztán ő elvezet oda téged anélkül, hogy töprengeni kellene, mi is az ideális útvonal? Kivesz a gondolkodás folyamataiból, ezáltal az idődet jóval értékesebb célokra használhatod. Ugyanez a helyzet a számítógépekkel. A gondolkodás mind nagyobb hányadát érdemes átengednünk (gépeknek) azért, hogy agyunkat sokkal értékesebb feladatok szolgálatába állítsuk: a legfrissebb és érvényes tudás megszerzésére, például.

Különben a memorizálás inkább bevéső folyamat, sem mint gondolkodás. Bátran levonhatsz következtetéseket is.

A szemlélődésen, a folyamatos jelenléten van a hangsúly. Minden pillanatodat teljes tartalmában kell megélned és kiélvezned. Áradnak, özönlenek a gondolatok, de már nem uralhatják az elméd. Legfeljebb téged szolgálhatnak.

Levél

E-mail mesék 3. (Az ajándék)

Elolvasta:
67
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

Nagy örömmel olvastam leveled, amelyben az ünnepi ajándékozásról írod meg okos gondolataidat. Megható, hogy a többiek mellett, kishúgodnak olyan játékot szánsz, amely egyszerre több értéket képvisel. Ez az, ami miatt lelkesen támogatlak így, a válaszom keretein belül is.

Ötleted — a Matrjoska baba — annyira fölkeltette az érdeklődésemet, hogy közben elmentem megnézni, milyen a kínálat egyáltalán. Ahol hozzá lehet jutni, ott a lehetőségek szinte korlátlanok. Méretgazdagság, stílusbéli és alkotóelemek különbségei teszik izgalmassá a válogatást. Ha megengeded, akkor sorolnám a játék erényeit.

A legfontosabb az orosz művészet közelmúltba vezető hagyománya, tiszteletének megnyilvánulása a kötődésben a természetes faanyaghoz, a gondos megmunkálásban, valamint a díszítő festés motívumaiban. Mondhatod, hogy ez egy idős ember gondolkodásmódja. Igazad van!

Ami sokkal izgalmasabb: egy ilyen ajándékod rendkívül értékessé és tartalmassá válik, amint mesét kerítesz hozzá. Helyesebben kikötheted, hogy úgy kaphatja meg, ha meghallgatja a hozzá illeszthető játékos gondolataidat. Ez az összekapcsolás megemeli és emlékezetesebbé teszi ezt az örömforrást a leányka számára.

Noha erőltethető egészen távoli rokon vonás; például a fáraók rétegező, mumifikáló temetkezési eljárásaiban… ezt a mesterkélt párhuzamot mégis azonnal vessük el! Olyasmit kell megemlíteni, ami személyes, összefügghet a tapasztalással, munkába veszi a fantáziát. Nyilván a megajándékozott türelmével sem szabad visszaélned. Csak annyit mondj el, amennyi okvetlenül érdekes számára.

Részemről az aura egymásban ölelkező hét rétegéből indulnék ki. Persze, mi ezeket részleteiben megbeszéltük a korábbi eszmecseréink során. Hogy az aurát számosan kapcsolatba hozzák a fő csakrákkal. Kérlek, hogy a meséd szempontjából okvetlenül a hétbabás változatot vásárold meg!

Mások mint önvédelmi rendszert tartják számon. Szóval, több megközelítés közül választhatsz. Én ez utóbbi mellett török lándzsát. Könnyebben el tudnánk fogadtatni, bárkivel. Miközben pontosan jelez betegségeket, energia eltéréseket, praktikusan átkok, rossz kívánságok is fennakadnak az aurán. Énünkhöz vezető egyetlen átjárási lehetősége a szemünk, a nyílt tekintetünk. Nem véletlen az obligát felszólítás: nézz a szemembe! Ennek híján bezáródsz, hozzáférhetetlenné teszed magad bárki számára. Ezért fontos a Matrjoska, a nézésében megfogalmazott őszinteségében, egyáltalán a szétnyithatóságában, mint elgondolkodtató párhuzam.

Levél

A te Bálintod

Elolvasta:
86
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

Kevesen tudják, hogy nem tudok helyesen írni. Nem sajátítottam el a helyesírást, úgy ahogyan „illett” volna, és ezért egyáltalán nem a volt tanáraim a bűnösek. A kék dolgozatokból pirosak lettek, amikre mégis ötösöket kaptam. Jóindulattal úgy magyarázom, hogy nincs „hallásom”, viszont ha ráérzésre megy a dolog, akkor nálam egészen más szabályok uralkodnak e téren. 

Mindegy, mindig voltak nekem drága osztálytársaim, akikkel kompenzáltam, és ők nekem helyesen írtak, én pedig cserébe szavat adtam a mondanivalójukhoz. Mostanság eltűnődöm néha dolgokon és azon is, hogy legalább fejből, hogy nem tanultam meg az írás szabályait, ha már rá soha nem éreztem. A helyesen írásban is az érzelmek és a megérzések vezettek, a logikát keresem ma is, és mindaddig — hogy az „áll” szó magától értetődő a két láb miatt, vagy a „hall” szó a két fül örömére — nincs is gond. Mialatt a magyar nyelv elragadtató szótára az, ami engem izgalomba hoz, az a kimeríthetetlen szó-kombináció, amivel életre lehet kelteni érzékszerveink által tapasztalt dolgokat, a helyesen írott, választott, értelmezett szavakkal vergődök a saját világomban. Azám!?

A lélek érzékszervnek számit? Mert ebből ered nálam a gond, mivel ma sem tudom, hogy a szerelem szót egybe vagy külön írjuk-e? A szerelem az egy szó?  Vaaagy… csak ketten kellenek hozzá — kellenének, mert akkor helyes — megélve. De ha a fülemmel hallom, hogy kettő „l”, akkor, ha a lelkemmel érzem, hogy szerelem, valami nem elég. Ja, hogy egybe írjuk, csak külön éljük meg, vagy idővel kettőt csinálunk belőle?! A te szavad és az én szavam, amit egybeírunk, ugyanazokkal a betűkkel, melyeket nem kettőzünk, de másként értelmezünk. Mivel, hogy nincs mit egybeírni, mert egy szó, de ha azt mondom szerelem, miért gondolok én egész másra, mint TE…? Nem egy szóról beszélünk? De akkor az már a szó értelme, annak pedig nyelvtanilag semmi köze a helyesen íráshoz.

Kétféleképpen érezzük, mégis egyformán írjuk, egybe! Aki formálta ezeket a szabályokat nem gondolt arra, hogy az író, ha szerelemről beszél, néha jól esne neki szótagolva értelmes két… jaj nekem, adott esetben több értelmes szót kapni!? De, hogy könnyebben véget vessek a filozofálásnak, a gólya, ha egy lábon áll, akkor is két „l”-lel írjuk, viszont az „ly” nem „j”. El kell fogadni, hogy helyesen nem érzésből, hanem tudásból kell írni.

Drága barátnőim! Vagy esetleg írhatom, hogy „és barátaim”, vagy az már gyanús? Elméletben mindannyian tudjuk mi a szerelem, de csak akkor tanuljuk meg, hogy hogyan helyes (írni) ha meg is történik velünk.

Isten arról gondoskodott, hogy még nem jön el, addig is tudatlanságunk kellemes tévhitben tart bennünket, élhetünk „boldogan” és azt hisszük, hogy tulajdonunkban van, érezzük, és elégedetten helyesen írjuk, és amikor megérkezik — már akinek — akkor, megtudjuk, hogy a boldogság az intimitás megélésének képessége, nem a szó. Elégszer nem tudom mondani, hogy mindenki hiszi, hogy érzi, még meg nem történik vele, azután már tudja. Ha van valaki, akiért érdemes, akkor a helyesen írt és érzett szó: szerelem, minden szabályt kielégít, és valósan érzed, érted, hogy a szót egybe írják helyesen, és nem kell világot váltani, se filozofálni, csak a megtanult írt szabályt, megérteni.

Február a szerelem hónapja, ünnepeljünk! A szerelmet nem lehet akarni, elkezdeni és abbahagyni, a szerelmet a szexuális vággyal sem kell keverni, szerelem nem igényel nemet, kort, időt, nemzetiséget, és elmúlásának ideje sem tervezhető. Magyarázták tudósok, művészek, pszichológusok, szó esett kémiáról, hormonokról, érzelmi intelligenciáról és mi mindenről nem, csak arra nincs még definíció, hogy miért szeretlek!

Így, hogy közeledik a Valentin nap, kedvet kap az ember, hogy megköszönje az óvodáskori izgalmas játékot egy kreolbőrű kisfiúnak, a kisiskolás korban megélt rejtett tekinteteket egy-két fiú utitársnak, mindazoknak, akik a lelki fejlődésem útjának ily formájában utasai voltak. Azokat a napokat ünneplem, amikor tomboló lélekkel a felhőkön sétálva, legszebbnek érezve magam, balett-táncot járva a szerelemmel hosszabbítottam napjaim. Ma ezen az ünnepélyen többen vagyunk, ismerlek benneteket egyenként, és így raklak össze Téged, hogy finoman koccintsunk, egészségetekre. Életem férfijaiból építettelek, benned minden megvan. Neked Valentin-napra írtam ezt a pár sort, hogy tudd, a szerelem él! Fáradtabb testben, a vágy ugyanúgy remeg és bizsereg, kívánva azzal a régi fiatalos lendülettel — a közelséged.

Selyemruhába öltöztetem lelkem, és február 14-én vállalom a szerelmet, mert összeforrt lelkünkbe könnyedén önállóságot lehel ez a felismerés. Mindig elengedsz, és mindig visszavársz, fogadsz, és jövök. Ez a szerelem egy képesség a boldogságra és ez az érzés több ember felé is táplálható, megint csak a szó definíciójában, de szerintem a valóságban is.

A szerelem nem kapcsolat, csak kapcsolódás, ami megtörténik szavak nélkül, anélkül, hogy anyag érintené az anyagot. A kapcsolat viszont nemi megszokás, ragaszkodás, bizonyos cselekvések folytonos gyakorlása, ami biztonsággal jár, de ne keverjük a szerelemmel, ami az  EQ — az intimitás megélésének képessége, amiről nem beszélünk, nem mutatjuk ki, nem éreztetjük, tudván tudva, hogy ez nem jó hozzáállás, de elfogadva, hogy minden nap nem lehet Valentin nap, amikor a kapcsolatunkban — kapcsolódva küldöm Neked ezen ünnep legősibb üzenetét:

„A Te Bálintod!”

Levél

Itt felejtett kettőség

Elolvasta:
86
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Beszélj magamban.

Minden hajnalod kibontja fényem kontyát.

Minden erdőd kecses fuvallatod érintésétől borzolódna.

Mint hosszú pálcaujjak, fegyelmezik szívünket a fák.

Madárcsevegésbe fojtva őrzöm, hozzád repülni kész, beszédes leveleim.

Itt ősz van. Kint még tavasz, esőtől tompa észjárású délelőtt.

Lomhaságba bújna, hozzád sietne, de csak papíron kódorog néhány betű.

Sorolva a hiány változatait, keresem a megelégedést arrébb tolt tárgyak helyén.

Szívbe tűzdelem az idő alkatrészeit, mint fontos állású szőrszálhasogató:

részben viselem az egészbe bolondult emberi valóság fényezőt.

De lobbannak álmaim, ahányszor a csend elér.

A kettőnk rendjét érleli asztalon, széken, füzet és könyv.

E harmónia engedelmével vetem papírra, mint beszédesebb tökéletlenséget:

újraéledt tartalékaim. Őrzöm-e még a boldog gyermeket,

kit anyja szoknyájától von el a pillanat,

játékban fedezni fel a megmaradt időtlenséget?

Áradó víz vagyok-e?

Vagy néhány cseppemmel koldulom a nincsent?

Istent.

Itt felejtett kettősségben.

 

 

Levél

E-mail mesék 7. (Chemtrail)

Elolvasta:
86
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Nyugalmunk záloga, ha néha nem hiszünk a szemünknek.

Nagyon megleptél a kérdéssel, hogy mik is azok a néhol rácsos szerkezetű, másutt szabályos csík-mintázatok, melyeket egyre gyakrabban láthatunk az égbolton, időnként közvetlenül a fejünk fölött. Övezzen csodálkozásom és egyszerre elismerésem is, mivel ezek a permetező beavatkozások tulajdonképpen senkit sem érdekelnek rajtunk kívül. Amúgy az emberek rég megszokták, hogy a repülőgépről kis magasságban kiszórt vegyszerekkel többek közt agrártevékenységet, vizek mellett pedig szúnyogirtást végeznek, mellőzve mindenféle előzetes közvélemény-kutatást. A különbség viszont jelentős annyiban, hogy az általad is észlelt chemtrail csíkok méregdrága jellegzetes anyagai — az alumínium, a stroncium, a bárium — elsősorban az emberi élet és környezet pusztítását szolgálják, viszont jó hír, hogy ezek belélegzéséért egyelőre nem kell fizetnünk egy vasat sem.

Szeretném tisztázni, hogy levelemet nem vitaanyagként küldöm, csupán néhány sajátosságot ragadok ki a nagyon gazdag, hálón is elérhető érvelések tengeréből.

— A chemtrail csíkok nem a légifolyosókon képződnek, föltehetően gazdaságossági okokból kiindulva inkább alacsonyabb repülési magasságokban.

— Kedvezőtlen, például viharosnak ígérkező időjárási viszonyok között ez a tevékenység szünetel.

— Régen eldőlt az a vita, hogy ez is kondenzcsík: láttam közülük olyanokat, amik másnap ott voltak még, kedvező felhajtó erő és teljes szélcsend okán. Közben felhőpamacsok lassú mozgása mutatta, hogy ők nem közülük valók.

— Chemtrailezés jellemzően a NATO tagállamok légterében történik. Így nincsen szükség eladási, megvalósítási, finanszírozási stratégiákra, mi több, a gépek háborítatlanul grasszálhatnak a légtérben. (Másutt — efféle partnerség híján — nyilván haladéktalanul lelőnék őket.)

— Azokon a helyeken, ahol ez a tevékenység régóta zajlik, csökken a táj mélységi átláthatósága, az égbolt elveszíti a tiszta kékségét. Mondják, olyanok a légköri viszonyok, mintha hatalmas erdőtüzek tombolnának szerte a távolban.

— Arrafelé az ivóvíztartalékot jelentő magaslati hósapkák átmérgezése már rég megtörtént.

— Ugyanott a termőföld pH értéke folyamatosan nő, a talajt életben tartó hasznos rovarvilág zöme kipusztul, a fák állva halnak meg.

— A mérgek megjelentek levegőben, esővizekben, aztán élő vizek felszínén, ott vékony, halálos filmréteget képezve. Mindezeket egyszerű eszközökkel mutatták ki az ott megforduló tudósok, a mérések bármikor ismét elvégezhetők.

— Ha az alumínium-oxid eléri az artériát, ott egy réteget képez és lekapcsolja az életet — állítja a szakember. A kiszórt mérgek közül nyilván ez a legveszélyesebb. (Nem véletlen, hogy ez a vegyület a természetben nincsen jelen egyetlen biológiai rendszerben sem.) Rengeteg baj van vele, többek közt az, hogy halmozódik. Ahol régóta folyik ez a fajta emberirtás, ott például egekbe szökött az Alzheimer-esetek száma is.

Más: tűzoltók állítják, hogy a kiszórt alumínium-oxid táplálja az égést, emiatt hihetetlenül megnőtt az erdőtüzek hevessége.

— A nézet, miszerint először lehatárolt, kicsiny környezetben kellett volna megvizsgálni minden természetre, élővilágra gyakorolt hatást… nos, ezt a tudományos érvelést a titokzatos döntéshozók lesöpörték az asztalról, így minden aggódó ember számára nyilvánvalóvá vált egy létező, a történelmi ismereteink szerint példátlan, legbecstelenebb szándék.

Ha csak a töredéke igaz mindennek, akkor se vedd rossz néven, hogy elment a kedvem a levél folytatásától. Helyesebben, úgy érzem magam, mint aki csapdába esett és nem látja a menekülés esélyét sem. Csak reménykedem abban, hogy a legközelebbi témád vidámabb lesz!

 

 

 

 

 

 

 

Levél

Anyáknapi megemlékezés

Elolvasta:
69
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Illusztráció: saját festmény

 

Ismét egy anyák napja, amin már nem köszönthetlek édesanyám. Ismét egy évvel öregebb lettem és te már nem vigyázol reám. Elolvasom kedvenc idézeteidet, könnyeim mossák róla a port.

Mesélnék neked, volna mondanivalóm sok, de te mindezt már nem hallod meg. Megszületett a várva-várt kis unokám, s te nem voltál mellettem a fontos percekben. Pedig milyen sokáig imádkoztam a Teremtőhöz érte, biztattál, hogy ne türelmetlenkedjem, mert beérik az áldás, csak bátran kérjem… Olyan az arcocskája, mint egy telt tulipán, piciny szája aprócska, korai cseresznye. Szeme szürkesége akár a viharos ég, melyen a tisztaság üt rést. Fekete hajacskája, mint megannyi szénben fejlődő gyémánt… hasonlít rád, hasonlít rám, hiszen belőlünk is van benne egy darab kis lánc… Ha nem siettél volna ennyire, és nem hagysz itt ilyen gyorsan, árván mindörökre, most elmondhatnám, mennyire szeretlek. De te nem vártál, intézted hazameneteled nagy hirtelen úgy, ahogyan soha sem hittük volna, még csak épphogy elköszöntem tőled, máris ott feküdtél halálos ágyadon viasszá váltan. Égetted gyertyád kanócát szaporán, megvártál, míg hozzád értem, előtted letérdeltem…

Hiányzol, anyukám! Naponta százszor, számtalanszor… s mindenről, amit kezembe fogok, te jutsz az eszembe. Még menyemhez szaladok naponként, miközben téged látlak magam előtt, ahogyan te is jöttél… ó, hogy szaladtál felpakolva hatalmas csomagokkal, tiszta szíved vércseppjeivel, finoman nekem szentelt életed verejtékével, vonat alá térdre esve, csak a jó Isten tudja, mennyi viszontagságot áthidalva óvtad boldogságomat. Csak épp most nem vagy mellettem, pedig nagyon kellenél, várnám bölcs tanácsaidat, mit hogyan tegyek, és mikor melyik döntésem volna a jobb. Azért arról mégis csak számot adhatok, hogy szót fogadtam, és anyósi sorsban nem osztozom senkivel sem, vagyok inkább egy jóságos néni, vagy kedves rokon, vagy csak amolyan fiam anyukája… barátnői pozitúrára vágytam, de belátom, az még nem lehetek, még nem ért be az idő s még nem teltek el annyira az évek, hogy mindezt egy fiatal, bájos kislány elfogadja.

Imádkozz hát értem jó anyám, úgy, mint régen is tetted; emlékszel? Kezedben a Bibliával, vagy az időtlen Zsoltárral… énekelj ott fent a mennyeknek országában szépeket, hogy megcsodálhassa minden égi angyal a trilládat. Drága féltő kezed, legalább néha simogasson meg, még akkor is, ha mindezt én már nem érezhetem meg… nagyon szeretlek édesanyám, most is, itt is, s majd ott is… mindörökre!

 

Levél

E-mail mesék 4.

Elolvasta:
71
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Hitélet

 

Noha mostanság érdekes számodra a spiritualitás és a hitélettel való ismerkedés, mégsem fogok bele vallási közösségekkel kapcsolatos fejtegetésekbe, mert édes szüleid gondoskodása mindenkor elégséges és mértékadó kell, hogy legyen. (Tudod, hogy ehhez tartom magam.)

Ehelyett elmondok neked egy, az összetartozást sejtető, egyházzal kapcsolatos mesét.

Idősebb, történetbeli emberünk nem keresett társaságot ahhoz, hogy alkalmasint misén vegyen részt. Pongyolán fogalmaznék, ha azt mondanám, némiképp kétkedő is volt. Illetve… ahogy kegyesen mondják a népek, a maga módján gondolkodott. Gyakorta hangoztatta, nem azért megy a templomba, hogy vitatkozzon a pappal, és szerinte ez így volt rendjén. A fenntartásait tudatosan kívül hagyta, míg a szertartásokon részt vett.

Általában a leghátsó padsorok valamelyikében keresett magának helyet, persze úgy, hogy nagyothallóként azért még értse az Igét. Ilyen csendes epizódszerepben csordogáltak az évek, mígnem egyszer valami különös történt.

Szokásához híven, rutinosan foglalt helyet hátul, ahogyan szerette. Valljuk be, némi szórakozottsággal, legalább is szóródó figyelemmel várta a fejleményeket. Még akkor sem kapcsolt, amikor a tisztelendő atya bevonult, megkezdeni a csendes misét.

Meglepődött, mert félreérthetetlenül neki szánt intéssel a pap előre invitálta. Ekkor, villámcsapásként futott végig rajta a felismerés, hogy hívőkként mindössze ők ketten vannak jelen. Végigfutott a hátán egy jeges fuvallat, amint végül a második padban meglelte a csengettyűt… mert az tudott volt, hogy ha nem jön ministráns, akkor azt a hívek egyike kezeli. „Nincs mese! Össze kell szednem magam, minden mondatot helyesen és hangosan kell mondanom, nem téveszthetek!” — futott át az agyán a komor figyelmeztetés. Persze a szertartás egyéb mozzanataiban is aktívan részt kellett venni.

A kezdetekkor bizonytalankodott, mert elképedt azon, amint saját hangjától telik meg a háromhajós templom. Ráadásul viselkedésének őszintének, határozottnak kellett tűnnie. Hová szállt a kényelmes jelenlét? Szertefoszlott minden, „reménybeli” blazírtság. A pontról pontra szegezett figyelmében teljesen elveszett a szokványidő.

Odakint, a kora reggeli szélben a koldust sem látta, visszatette az aprót a pénztárcájába. Még kísérte egy módosult, éber tudatállapot, amiben furcsa mód felüdült. Nem volt benne semmi lázadás, rossz érzés. A kint hagyott fenntartásai sem érték utol. Viszont egyelőre nem akarta végiggondolni mit, vagy inkább kiket is képviselt ebben az izgalmas fél órában.

Levél

fehérlovasak

Elolvasta:
50
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Már nem tudom, miért adom borjúszemeimet, 

s bár kapum a régi, sőt rozsdáján évtizedek

pora, pókhálókkal hímzetten, nincs ki lemossa?

Kérdezi ki beléphet, mint első rácsodálkozás,

bár van kilincs, de az még odakint. Betérsz.

Hogyan nőnék fel e szent pillanathoz! Ha ezt

most se küldöm el, ha lesznek csodák, életben

hagysz, mikor kezeid közé ájulva rám találsz.

Olyan messzire tolnám, ahol a percek, mind

koldusruhások, fehérlovasak. 

 

Levél

Levél Kőmüveshez

Elolvasta:
53
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Lángolt benned Isten. És a szerelem is.

Könnyű volt téged megérteni, és ma már

be is láthatom, hogy egy hajszál van

a gyilkos és a belénk égett isteni között.

Fellebbenteni olyan könnyű, mikor végül

legnehezebbkor is csak hajszálnyira van,

és akár új lábként fakad ki – tavaszi rügy –

emberhez méltóbb, mi soraidból túlcsorog,

és úgy emel égbe hit, mert van önfegyelem.

(helyette mindig létező kiskapu a szerelem)

 

 

Levél

Wang Fu-nak

Elolvasta:
51
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

 

Bölcselkedni az élet értelméről szavakban, ‘mondd, mit érlel’?
Örömmel fogadnak szüleid, mint a kisdedet, még ha véletlen szerettek életre.
Lefotóznak, ahogy nősz, fejlődsz, okosodsz, s már zsákot is cipelsz,
Csörgőt adnak kezedbe, hogy rázzad, zajt csapsz, hogy rád figyeljenek.
Emlékezni nem fogsz, mi s hogyan történt veled, de mesélsz,
S hisznek neked, mint Háry Jánosnak, mert szép, ami igaz nem lehet;
Simogatnak szavakkal s dicsőítenek, oh, mily bölcs, ki csak puszta képzelet;
Éveid fagyűrűkben sokasodnak, s minél többet tudsz, annál üresebb leszel.
Génekről szólsz, őseidből lettél te is eggyé. Belőled friss ágak hajtanak.

 

 

Levél

Kászon pataka

Elolvasta:
43
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Ma értem ide régi hazámból, régi-új házamból is. Eltiltott tőled a világ rendje? Alul maradtam? Izgalmasabb nem hinném, nélküled a világ? Nehezen. Bandukolva. Az útra léptem. Kászon* átvezet. Mint az őslényeknél, megcsontosodott, púppá nőtt nyakcsigolyám csúfítja testem. Rám hiába vártál, ezt érzed. Nem tudom megszeretni, ahogy végül választása sincs ember is megszereti magát? Taposómalomban rendezi el, őrli porrá vágyainak templomát. Vágytalan, elengedő, életet élővé lesz, megtanulja elfogadni a szürkén is elémagasodó hétköznapok sorát, csodaként viselni fájó tudatlanságát: a szerepéből kinőtt ostobát… Juss az otthon, juss a tehetségtelenség ( tehetség), míg áldozattá nemesül, önfeladássá nő benne az adakozás. Rátalál aztán valakire, akit magában hiába keresett, ilyen formán sosem talált?

 

Kászon: Kászon vizének, Kászon “pataká”nak hívták nagymamám kertjének végében folyó vizet, patakot. Ott fogtam gyerekkoromban az első halat. Vissza is dobtam..

——————————————

Anna, ide-oda… csend-zaj… lent-fent. Káosz. Sehol egy kis rend.

Magyartalan. Szórendileg, tartalmilag.

Levél. Annak is van formája, sőt…üzenete, hisz nemhiába írunk levelet…”valamit” üzenni akarunk… akár lehet „belső-monológ”…de ez nem érte el a célját, mert se út, se kapaszkodó.

Gondolat, ami nem tisztult le…

Levél

E-mail mesék (A búgócsiga)

Elolvasta:
42
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Bősze Emil Miklós barátomtól nem kértem engedélyt az e-mail címkénti használatára.
Számomra ő inkább B.E.M. apó. Gondolatai pedig toronyiránt halhatatlanok.

 

Nézzük a dolog jó oldalát: gondolataink kölcsönös megismerését nem szükséges találkozásainkhoz, vagy időhöz kötnöd. Csak be kell kapcsolnod a számítógéped ahhoz, hogy meglásd, mit írt neked például a nagybátyád. (Ha éppen nincs kedved az olvasáshoz, akkor azt tetszőlegesen halogathatod.)

Számos mese, vagy játékfilm kezdődik úgy, hogy fiatal hősünk az otthona valamelyik ritkán látogatott tároló helyiségében — az óságok rendezett világában — régi játékokra bukkan. Ilyen hálás keretek közé helyezik a történeteiket a forgatókönyvek írói. Most valahogy én is így jártam, mikor fölkapaszkodtam a padlás létráján. Tudod, hogy van ez! Évente egy alkalommal lehet lomtalanítani.

Többnyire ilyenkor határozzuk el, mire lehet még szükségünk, egyáltalán. Hamar eldöntöttem, hogy mekkora romhalmaztól veszek végleg búcsút.  A játékok viszont a gyengéim. Nehéz szívvel szabadulok meg tőlük, ha arra gondolok, mennyi örömet okoztak a családban. Ezúttal egy porosodó búgócsigára lettem figyelmes. Mikor kipróbáltam, elégedetten konstatáltam, hogy kifogástalanul működik. Még rajta lifegett néhány kerületére ragasztott, apró nehezékkel ellátott papírszalag, amivel annak idején demonstráltam a centrifugális erő játékát. Ezen magyaráztam el, hogy miért van olyan sok tengervíz az egyenlítő tájékán. Vagy: ha a Föld forgási sebessége csökkenne, akkor ezek a tengerek elhúzódnának a sarkok felé, számos lakott terület hízását ünnepelhetnénk, más szárazulatokat viszont könyörtelenül maga alá gyűrne a szétköltöző vízözön.

Kacattá lett ez a szerkezet is, amihez produktum gyanánt, áruként juthattunk hozzá annak idején. Emberi tevékenységként a gyártás nyilvánvalóan alacsonyabb rendű a teremtésnél. Például ez a búgócsiga minduntalan leáll, amint veszít a perdületéből. Addig kell működtetnünk, amíg játszani szeretnénk vele.

A teremtést nagyon leegyszerűsítve úgy is el lehet képzelni, mint szakadatlanul megismételt gyártást, mely végtelenül kicsiny időközönként történik és az univerzum összes elemét a pillanatnyi mozgás- és minden egyéb állapotában — kiváltképpen kölcsönhatásaiban — újra és újra felépíti. Nem szívesen írok le olyan számszerűségeket, amikről még nem tanultál az iskolában, de ez nagyon érdekes adat. 10—²9  (tíz a mínusz huszonkilencediken) másodperc!

Kiváltképp nehéz lehet elfogadnunk azt a tényt, hogy egy levél, amelyet megbillent a lenge fuvallat, akár egyedüli okozója lehet annak, hogy miatta az egész mindenség pillanatról pillanatra újra teremtődjön. Mégis ez valahogy így történhet, mert nem lehet figyelmen kívül hagyni, elnagyolni semmiféle változást. Jól látható, hogy a természet folyamatai nélkülöznek mindenféle jelentőség szerinti rangsorolást. Meglehet, ezt túl bonyolultnak gondolod.

Akkor nézzük csak a szűken vett otthonunkat, a naprendszert. Például a benne működő perdületek és a keringési pályák rigorózusan őrzik az állandóságukat. Ez pedig nem lehetséges egy üzemben tartó, eltökélt folyamatosság nélkül, ami a teremtés egyik lényegi velejárója. Viszont ez szolgálhat egy összetettebb téma bevezetéseként, ami meghaladja ennek a levélnek a kereteit.

 

Levél

Fuggősség

Elolvasta:
61
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Ha gyűlölsz, ha rámtaposnál, ha kisembernek lát szemed,

vagy mint testvért szeretsz, ha másképp úgysem lehet,

nekem ez mind egyre megy. Bennem ősi totemoszlopon

történetünk. Egy rémesen csúnya nőt kellene látnod bennem,

ezért csavaros ez a veszteségekkel fordulatos szerelem.

Ha nem látod, kisegítőd csak képzelet. Mert függőség kellett,

de csak addig, hiszem, míg nem vagy itt velem.

Levél

E-mail mesék 2.

Elolvasta:
76
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Tükörvilág

 

Már tisztáztuk, milyen előnyökkel jár számodra egy bármikor megnyitható levél, ámbár ez minden más irományra és élményforrásra érvényes. Nekem tetszik ez a kölcsönösségen nyugvó állapot, annál is inkább, mivel egyre több időt töltünk a számítógépünk képernyője előtt.

Mostani mesémmel a tükörkép világára tekintünk, ha nincsen ellenedre. Tartozom neked ezzel, mert a múltkori találkozásunkkor a kelleténél indulatosabb voltam. Azt vettem észre, hogy kicsit meg is riadtál emiatt. Ahogyan ott álltunk a fali tükör bűvkörében, én elkeseredésemben mindkét kezemmel nekitámaszkodva bizonygattam, mekkora csaló is ő valójában. A bal öklömet és persze azt az oldalamat végig jobbnak hazudta.

Teljesen lehiggadtam, folytathatjuk a témát, hiszen a tükörvilág — mint univerzumalkotó — nagyon hamar elvezet bennünket a szimmetria szemet gyönyörködtető formáihoz is, ami nem annyira öncélú élvezeti forrás, hanem inkább az egyensúly feltétele. Környezetünk legtöbb mozzanatában ennek az alapvető igénye is benne rejlik.

Könnyen kitalálhattad, hogy a szimmetria születésénél is a tükörkép világ bábáskodik. A fazekas az alaktalan, torz masszát egy általa hajtható korong közepére helyezi. Amikor a pörgést indítja, az anyag hol a tükörkép, hol meg a valós oldalra kerül. Az elvárt forma sablon vagy ügyes kezek segítségével kel életre. Mondhatod azt is, hogy forgatás során a valódi és a tükörkép világot elválasztó fősíkot pörgeti, ami szintúgy igaz.

A kertépítő művész és a kertész együtt csodákra képesek, amikor a növények világában például növekedésben a statikai egyensúlyt helyezik előtérbe, vagy amikor valamely dús levélzetű bokorcsoportokat szabályos formákra nyírnak.

A szimmetria megjelenítése a művészetben erőt, nyugalmat, békét sugároz. Már egyiptomi műemléki ábrázolásokban is előfordult, hogy például a szoborfaragó művész ezt a teljes szimmetriát tudatosan, mozgásábrázolással megbontotta, mint a (rendszerint bal lábbal) lépni készülő uralkodói póz megörökítésével. Az engedelmes alattvaló látásmódjában ez mozgalmasságot, tettrekészséget, felsőbbrendűséget sejtet.

Rövid kirándulásunkat a fizika világába érve szakítjuk meg. A természeti folyamatokban, az anyag egyensúlyi állapotának eltérítésekor, azonos energiájú reakciók ébredhetnek a visszarendezésre. Ez is egyfajta tükröződés, az erőjátékoké.

 

Az anyag–antianyag létezésében pedig minden pontról pontra és helyre azonos pulzálás, ami viszont rigorózus egymásutániságban, előjelváltóan zajlik, iszonyatos sebességgel, minden elemében ön- és ellentetten, a megsemmisítő találkozás szigorú tilalmával felvértezve.

Levél

itt maradtál

Elolvasta:
72
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

 

 

Merész ölelést hordok karjaimban.

Kit nevezzek meg a pillanatokban?

Gyötrődés nélküled, mesétlen, űr.

Úgy fakasztod fel szemérmetlenül,

varázslatokkal mindenttagadásom,

mint az engedelmessé érlelő csend.

Mégis szavakba bújtatott képekkel,

filmtelenedve lelkesít csupasz valód.

Míg másokét néztem, és valótlanná

satíroztam életem, Te ráébresztettél,

mikor elhittem elvesztésedet, hiába

is tagadom tovább: elérted bennem

a változtatást. Van sors, beteljesülő

jövő, pillantásaid javát beleszövöm.

 

 

 

Levél

Latorkert

Elolvasta:
44
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

 

 

Kedvesem, szerelmed – ez lennék én – nem maradt ébren, minden éjjel kidőlt,

álmában hűségeset nyekkent, oldalára fordult volna, s akkor laptopja lehullt.

Latorkertbe zártak. Onnan lestem az éji világra. Ma végre megjöttél, s ebben

az álomban ismét látlak, feloldódnak bennem a harcok, bárhova bújtál eddig,

felismerem arcod: csilláron lógsz, tán égőt cserélsz odafent? Úgy érzem, ide

nem jöttek vágyak, szavak, itt is kigombolva az ing, kissé szőrös a férfitest,

felajzás nélkül arcodban fürdetem apró lelkemet. Katonám és szerelőm vagy.

Lámpásom. Villanykörtékkel a pallizádon át, kitűzöd-e szerelmünk zászlaját?

 

 

Levél

Kedves Berengárom!

Elolvasta:
53
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Gödre, Lehőczey Berengárnak (rangjavesztett, kisemmizett nemesi sarj, filozofáló, méltatlankodó, harmincas ifjú)

 

 

 

 

Kedves Berengárom!

 

Kinek írok? – tehetné fel a kérdést, hiszen korom nem jogosít fel ilyetén megszólításra, pedig rövid ámde tartalmas ismeretségünk úgy érzem, felhatalmaz eme modor használatára. Itt az a kötelességem hogy se többet se kevesebbet ne adjak a titulusban, mint a’ mennyit adnom azon Személynek, a’ kihez írok, születése, hivatalja, Charactere kíván. A fő dolog tsak az, hogy megláthassa belőle a módját, kihez, mikép, mitsoda hangon, millyen stylussal, minémű formalitással kell szólalni. Ennél fogva nem káromolásnak, hanem tiszteletem valamint őszinte barátságom jelének vegye a Pertu bevezetését korreszpondenciánkba.

Tisztelt barátom, Berengár, adósod maradtam egy felelettel, midőn a sors úgy hozta, hogy üzleti ügyek okán elutazásomról nem tudtalak idejében értesíteni annak rendje ’s módja szerint. „Hagyja rám bízalommal terheinek könnyítését valamint földi javainak gyarapodását!” mondtam, mire Te becses barátom így: „Ön kezébe adom sorsomat azon meggyőződésben, hogy reám gondja lészen.” Emlékszel-é még ezen szavaidra, kedves Berengár? Egyiptomi elutazásom előtt történt ez a dialógusrészlet közöttünk, midőn a verandámon annak a beste finom oportóinak erényeit mustráltuk testközelből. Megjegyeztem – mert nagyon, sőt túlságosan terjedelmesnek véltem azesti diskurzusodat apád halála után előállt vagyoni helyzetedről – hogy ki sokat beszél, sokat akar vagy sokat hazud.

És mert nyolc hónapja már semmit nem írhattam az én állapotom felől, már pedig azon oknál fogva, hogy tüdő nyavalyám kiújúlt, posványos lápi és motsári kigőzölgések közepedte az Nílusi fertő teljes vízek közelsége révén, az az lábamról levert a kórság. Nem részletezem, mikép kerültem a messzi Asszuánba, a hol megtapasztalhattam a múmiapor áldásos hatását egészségem alakulására. És ezzel el is jutottam tullajdonképeni mondandóm velejéhez, a befektetett tőkéd sorsához.

A pénz, ha csekély összegről volt is szó, tökéletes üzleti érzékű kezekbe kerülvén meghozta a hozzá fűzött reményeket, mi után külömbféle apothekust felkeresvén és vélük konsultálván bevezetésre kerítem ezen országhba is a jóltékony, egyedülálló tulajdonságú Múmia Elixírt, a mely’ nem csak tüdőkre lehet jó hatású, de meggyőződésem, hogy köszvényt is nagyszerűen gyógyít, e mellett pediglen egyéb testi ’s lelki eredetű nyavalyák esetében is eredményesen alkalmazható. Te saját magad is meg fogsz győződni erről. Kérlek, használd lelki gyengeséged elmúlasztására! Napjában három evőkanállal vegyél belőle, jó féle édes alkoholos párlatot cseppentve reája. Ajánld atyai jó barátodnak Gyarmathy Medvének is jószívvel. Utoljára, midőn a Haraszthy Géza grófnál jártunk vendégségben, említette mennyire kínozza Őtet a csúz. Reményem él, hogy enyhülés áll be az állapotában.

Meddig maradok a Radits Kúriában, nem tudom, megírnám én azt Neked, de azt én magam sem tudom, hanem azt hiszem, hogy két és fél hónapig legalábbis itt fogok maradni. Keress fel ha Eger felé vet sorsod vagy vezet utad. A lányokat látnod kell, oly’ gyönyörűek, és mily’ szépségesen andalítanak el bájos tsatsogásukkal! A núbiai szőrös nők után felüdülés végre újra ennyi vonzó teremtés közelében lennem. Ó, én botor, hisz’ nem volna szabadnom e féle ábrándokat kergetnem sem, de gyenge a test, hiába palléros az elme, mit sem ér, ha zsenge húsú leányzók röpke ölmeleggel bódítják a férfiembert! Az írás is felzaklat, ezért mostan átnézem a mai gazette-ket, melyeket a reggeli kávé mellé volt oly’ kedves háziasszonyom mellékelni.

Bízván a minél közelebbi viszont látásban, baráti és üzlet társi jókívánságokkal tűzdelt öleléssel maradok őszinte egyszer’smind érdemes jóltevőd,

 

Verkőczy Angyalos Elemér

 

1871. június 18-án kelt Egerben

 

Levél

Duruzsolnék

Elolvasta:
45
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Duruzsolnék füledbe, már szebb a konyhám,

egy bútorral több van, és lett hely a várva

várt szakácsnak. Mosolygok, mert ezek is

igazából rád várnak, főzhetsz itt prózát s

verset. Elképzelhető, hogy őszig valóban

elkészül a ház, és fogadni merlek? Korai,

folyton ezt kérdem, ránézve bármire, csak

eddigi sutaságaimat érzem. Jó lesz, ha

sikerül kikecmeregnem tárgyak ketrecéből,

és megélem helyette veled: ember-éhemet.

Levél

Levél a kedveshez

Elolvasta:
55
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Akkor minden sóhajt ide kérek. Csöndet. Pálca kopogtat a katedrán.

Átlényegülni. Ennem kell, pisilnem kell, kiszaladnom kell. Tanárnéni!

Mindenki ül a helyén. Ma arról fogunk beszélni, a fene tudja, miről is

kellene. Mindig vannak kerülőutak, életutak, érdekes, izgalmas törté

netek a múltból. Mi lenne ha ma rátérhetnénk a jelenre. Egyszerűen:

nem megyek sehova, inkább fülelek. Helyben vagyunk. Kezdődhet a

társalgás felső fokon. Nem is biztos, hogy kellenek ide szavak, de jó

ám legyen, felvezetésnek, aztán slussz. Rém egyszerű: utána csak

meditáció egyes lecke, koncentráljunk ezúttal is, kis figyelmetlenke,

addig nehéz, míg egyszercsak megengeded magadnak afféle vágynak,

ami akkor érkezik, amikor nem vágysz semmire sem. Csak  énrám?

Nem – csak tirátok. De tanárnéni, mi vagyunk többen? Meglehet. Bár

elképzelhető, hogy magamban beszélgetek, és üresek a szívek, vagy

elálmosodott szívem egyetlen szerelme…

 

Nincs kép
Levél

Karácsonyi készül?dés

Elolvasta:
42
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Elképzelem, hogy ma mindenhova viszlek magammal, itt belül. Nyújtófáért és deszkáért megyek, gyalog cipelem át a városon, egy kis feny?t is veszek, második utamon. Aztán a fehérek. Mosogatok, közben végre választok karácsonyi dallamot. A neten kinézett játékokat ingyen hozná a posta, de túlsúlyos a konyhabútor, ezért marad a Hadak útja 11 szám, bár oda már csak Gábor, lehet, hogy az idén is be kell mennem a játékboltba, ahol nem látok sok szépet, mint gyerekkoromban. Egy kisdunaparti séta nem fér ma bele, pedig ott tudnék mit kezdeni veled, gondolatban, néznénk a vizet, az eget, és a ránkszálló hidegb?l kiolvasztanánk a mindig szép természetet.

Levél

Bokréta

Elolvasta:
52
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Nem így van.

Tegnap az ezredik belealvás, és rámmaradt ragaszkodás fájt nagyon…

Mégis fárasztóbb napok, a meleg, házfelújítás, vendégek.

Tíz perc múlva kimegyek a kertbe, leszedem a ruhákat.

Ma meg sem álltam, vannak ilyen napok. De máris képet, verset kaptam,

megérdemeltem azt is, hogy egy hivatásos mérleg végignézzen rajtam.

Alakulóban, már jobb. Ezt mondta. Bár a pókhálókat a falon az ő

szemei sem tudták kikerülni, a mai nagytakarítás sikerült – végre.

Te ismersz. Mehetnék Pestre holnap, újabb …érdemlés lenne…

vagy szembenézhetnék a legnagyobb félelmemmel, bárcsak tudnék!

Vajon lesz még kezed kezemben, és vajúdni merem-e azt is, ami

gyerekkorban betokosodott, és nem volt ki hipnotizáljon…?

A három-pontokon túl is várlak, szavak járművein régóta ideérsz már.

Mennyi bölcső-ringatás fogja feleleveníteni mosolyodat, te valamiért

mindig újra vagy, megfoghatatlanul, mégis régimódi-patinás, rozsdán,

bokrétán, mindenen életem színe, ha szépet látok, ott vagy benne.

 

 

Levél

Kép szelet

Elolvasta:
46
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Minden tejszagúságon innen,

átvérzik a tejszínű anyai hormon,

s amint kitelik a csend,

biztonságba fárad el, mint csecsemő

mellemen – a tudat, hogy bármit teszek,

szerelmeddel fedezve, s mi mindent fedezek fel

benned-általad… és egyszercsak veled.

Minden tejszagúságon túl is,

vagy nekem. Ez jó. Most a születés

körül, ne aggódj. Fiatal időkben mérem

a közelgőt. Szavak nélkül is szép,

mikor kizöldül képzeletemen innen és túl,

tükörként, illatként, beengedlek,

és élővé formálod a tárgyakat.

 

 

Levél

Latorkert

Elolvasta:
52
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

 

Kedvesem, szerelmed – ez lennék én – nem maradt ébren, minden éjjel kidőlt,

álmában hűségeset nyekkent, oldalára fordult volna, s akkor laptopja lehullt.

Latorkertbe zártak. Onnan lestem az éji világra. Ma végre megjöttél, s ebben

az álomban ismét látlak, feloldódnak bennem a harcok, bárhova bújtál eddig,

felismerem arcod: csilláron lógsz, tán égőt cserélsz odafent? Úgy érzem, itt

nincsenek vágyak, szavak, bár itt is kigombolva az ing, és szőrös a férfitest,

felajzás nélkül arcodban fürdetem apró lelkemet. Katonám és szerelőm vagy.

Lámpásom. Villanykörtékkel a pallizádon át, kitűzöd-e szerelmünk zászlaját?

 

 

 

Levél

Szép napot, Kedves!

Elolvasta:
57
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

Szép napot, Kedves!

 

Bár engem még az éjszaka árnyai öleltek két szavam között, de mikor ez a szemedhez ér, te már a nappal kacérságával játszol, s fáradhatatlan kezeddel teszed ide-oda napod kíméletlen súlyát.

Engem a kezd? ?szi éjszaka gyönyöre igéz, h?vös karjával kapaszkodik hajamba… de mire szavaimat megtalálod, a napfény fürdeti arcod az éles es?cseppek helyett.

Egy gondolat fészkelte magát a szobámba, lehet, hogy te küldted álmodban, hisz én ébren vagyok és a szél egy mérhetetlen vágyat hozott felém, a te vágyadat. Hangtalanul, szótlanul verte láncra érzékeim és mégcsak menekülni sem próbálok.

Nem zavarom álmod, ébrenlétem zavaros, utánadvágyódom pillanataival.

 

Álmodj szépet, kedves!

 

Levél

Jó reggelt, Kedves!

Elolvasta:
59
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Jó reggelt, kedves!

Valami egészen különös nyugalom érte ma a reggelt. A szeptemberi napfény óvatosan kúszik fel a fatörzseken, csendben öleli magához harmatos leveleit, és lassú halált mér az éjszakára.
Itt voltál éjjel, a meséidet hallgattam, a mosolyodat néztem te a tekinteteddel próbáltad megfogni lelkem, és játszani húrjain.
Hozzám értél, mintha szell? simogatott volna, majd óvatosan takartál be holdfény? testeddel, mégis egyedül néztem a napfelkeltét.
Csak a képzeletem játszott… mire kinyitottam szemem, a Nap megölte a Holdat, és el?zte a szell?t.
S csak néztem a reggeli udvar határtalan nyugalmát, és arra gondoltam, talán holnap itt leszel, de lehet, hogy soha nem fogjuk együtt átélni ezt a pillanatot.

Szép napot, kedves!

Levél

Levél meg nem született gyermekemnek…

Elolvasta:
64
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }*

Levelem a mennybe címezem.

Kicsim! Neved, s nemed sem ismerem.

Ezért így szólítalak:

 

– Drága meg nem született gyermekem!

 

Húsz hétig voltam bölcsőd

és koporsód, apró zigóta voltál

már szerettelek, becéztelek.

Húsz hétig hordtalak

szívem alatt, méhem honában.

Úgy akartalak, s annyira vártam

mikor mozdulsz meg odabenn!

Azt hittem, otthonod vagyok,

pedig akkor már rég halott voltál.

Könyörgöm, mért nem szóltál,

hogy bajban vagy?

Csak ültél némán mozdulatlan,

és én tudatlan árva,

csecsemőmet várva jártam-keltem,

s egy nap a téren összeestem.

Kórházi ágyon ébredtem,

idős őszhajú orvos állt felettem.

S azt mondta, magzatom halott…

spontán vetélés, úgy volt, hogy meghalok,

ám a műtét, s a gyógyszer hatott.

A teremtő életben hagyott…

 

Néztem a hasam, már nem domborodott,

nem hittem el, hogy nem vagy ott…

Nem búcsúztál, el sem temethettelek,

Nélküled éltem le egy hosszú életet.

Hallod? A hangom még most is remeg.

Míg élek fogom nem létező kezed,

Drága, meg nem született gyermekem!

Fájó szívvel zárom bús levelemet.

Csókol Anyád!/Ki örökké szeret!/

Levél

mellkasomhoz

Elolvasta:
47
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

komoly csend visszatértem

magamból feszítem ki a félszem

hunyorgó depresszióval ékes

ragrímtakaró alatt

csak hiányzol

hisz nem csak szenvedélyem

vagyunk

 

Levél

Harangkonduló

Elolvasta:
45
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

vereség-e

a harangkonduló ősz

elveszett tudatom

szú méretű butaság serceg

sorsváltóra könyökölök

horizontod tűzét nézem

szavakból kinyerném

vagy mentve kertirutát

méltatlan lomokból

szemétdombbá nőtt

hányadát

 

 

 

 

Levél

Mosolygós

Elolvasta:
45
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

s szemed sarkából mosolyok bújtak elő

szavak nélkül halott

kontúr a szó láthatatlan érzelmekre

csuklás

korgó elmém sóhajtó kérésére

mindig ennem adtál

Levél

Vártalak

Elolvasta:
53
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }*

 

 

Vártalak.

Tizenöt évesen életem első randevújára. Ott a folyóparti árnyas fák alatt a viharvert pad szélén illedelmesen ülve. Fehér blúzban, sötét rakott szoknyában, csak ici-picit magas sarkú szandálban. Hullámos hajam tincseit előre húztam kicsit, azt hittem úgy nagylányosabb vagyok. Idegesen gyűrögettem a zsebkendőm a kezemben. Féltem. Féltem és mégis nagyon vártam, hogy megfogd a kezem, érezzem a közelséged. Nem tudtam birok-e megszólalni, vagy csak nézek rád. Féltem, hogy könnyes lesz a szemem. Álmodtam már „rólad”. Álmodtam, hogy magadhoz ölelsz. Álmodtam a csókodról, arról, hogy izmos testedhez ölelsz és én megismerem a szerelmet.

Vártalak, de TE nem jöttél.

 

Vártalak.

Az alkony lenyugvó fényében, az üres lakásunkban, mikor Apám-Anyám Angliába utazott. Vártalak, mert a tizennyolc évem már követelte a beteljesülést. Vártalak. Egy fürdőköpenyben miután két órát áztam az illatos fürdősókkal teleszórt kád vizében. A tükör előtt néztem magam meztelenül. Féltem, hogy kicsinek találod a melleim. Féltem, hogy nem elég formás a fenekem. Féltem, hogy alacsony vagyok. És féltem a pillanattól, amikor meztelen öleljük egymást és NŐVÉ válok és TE FÉRFIVÁ. Féltem, de akartam a pillanatot.

Vártalak, de TE nem jöttél.

 

Vártalak.

Apás szülést akartunk. Azt, hogy TE ott állj mellettem a szülőszobában és fogd a kezem. Letöröld arcomról az izzadságot. Rám mosolyogj, én visszamosolyogjak és elmúljon a fájdalom. Akartam, hogy lásd a gyermekünk születését. Lásd a vérző testem, halld az első sírást. Akartam, hogy a kezedbe adják életünk értelmét és én hálásan nézzem az erős férfit, aki értünk él.

Vártalak, de TE nem jöttél.

 

Vártalak.

Vártalak, ott a kórházi szobában, mikor az élet összeroppantott és a démonok martaléka voltam. Vártalak, amikor “abból” a világból visszahoztak és én is élni akartam. Vártalak, hogy kezed megfogjam és rád bízzam magam. Vártalak, hogy belőled merítsek erőt.

Vártalak, de TE nem jöttél.

 

Vártalak.

A lélekharang halk hangjára lépni melletted, beléd kapaszkodni, hogy elviseljem Apám elvesztését. Annak távozását, aki nekem a legdrágább volt és én neki a legkedvesebb lánya. Egy-egy szál tulipánnal a kezünkben állni a sír szélén, Veled átélni, amit talán nem is lehet. Temetni azt, aki az örök életet érdemelte volna. A válladra hajtani a fejem és zokogni. Hozzád bújni, a biztonságba, a szeretetbe, a megértésbe.

Vártalak, de TE nem jöttél.

 

Vártalak.

Vártalak egy hosszú életen keresztül. Vártalak minden pillanatban. Hittem, hogy jössz — mert Téged vártalak. Hittem, hogy eljön az a pillanat, amikor magadhoz ölelsz, és én magamhoz ölellek. Hittem, hogy az életem a tiéd és a Te életed az enyém.

                                            Tudtam, hogy ennek így kell történnie.

Mert akarom, és mert akarod.

Mert minket egymásnak teremtett az Isten.

 

Vártalak — és eljöttél.

Levél

Apróhirdetés

Elolvasta:
57
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

ezek most

fáradt vallomások

kérheted a szám kezem

minden rejtekem tied

csókjaiddal zárd be

repes? szívem

 

 

 

Levél

Egy kóbor lélekhez…

Elolvasta:
51
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Fotó: Fotóház – sora

 

 

 

 

 

 

 

 

Nagyon sajnállak, mert gyönge vagy, törékeny, akár a becsben tartott porcelán, ami nem tanult használatot, csak egy bedohosodott vitrinben áll. Rám mosolyogsz és érzem a remegésed, ahogyan attól rettegsz, hogy a szemedbe nézek. Mindenkit?l félsz, aki el?hívni képes lelked igazát. Történt már ilyen, jóra csupaszodtál. Szép voltál, bájos és szelíd, de te csúfnak képzelted magad. Azt hitted, az ér célba el?bb, aki gyorsabban szalad, pedig ez egy egészen másik játék, el?re tolni a gyengét s azokból minél többet… aki fáradság nélkül ér célba, mindent vesztett. Er?s a hangod, ha ellenem kell szólni, saját börtönöd káröröm vizét iszod, bár engem kínál minden haragod. Dühít, hogy az én forrásom Istent?l kapott, felbolygat minden tiszta vízzel telt pohár. Már nem kételkedem; te az ördöggel cimborálsz. Persze, nem vagy az ellenségem, nekem régt?l nincs olyan. Egy kedves lélek lakozik benned, ami ha rosszat sejt, átgázol a felszínen. Hajlamod van a levertségre, ezt sugallja karikás szemed. Hinned kellene abban, hogy van saját hited, általa kaphatod csak vissza tiszta lelkedet. Engem hiába bántasz, a szavakat bármikor legy?zöm ââ?â?¬ a lángunk egy t?zb?l való. Te is tudod, hogy a parázs inkább engedelmeskedik a néma szélnek, mint a szónak, nagy kár lenne érted! Ha tudnád, hányszor védtelek s öleltek meg képzeletben, hogy elcsitítsam háborgásaid, de te közben cselt sz?ttél, hogyan állíts minél több embert ellenem. Nem tudtad, amit én; te csak egy kísértés vagy, semmi több nekem. Ezer jó szót szólok érted, ha százszor átkozol, mert az Isten folyton válogatja híveit. Sosem kés?. Ne félj! ââ?â?¬ Úgy élni túl nehéz. ââ?â?¬ Gyere és szeress! ? megbocsátja tenger vétkedet!

 

 

 

Levél

Fundamentum

Elolvasta:
47
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Vajon mi a baj velem?

Csak bámulok bután,

a fáradtság mintha

elvágta volna lábam

és kezem, de mégis

leginkább az agy ami

kihagy, kihagy. Most

bújnék másba gond-

feledten, mint éles

sóhajok testet öltve.

Oroszlánb?gést sír

minden porcikám.

Már tudtad tegnap,

a részeget, ma már

azt is, úgy rohannék

széls?ségbe, az ilyen

elmét letörl? búsan

er?sít? napok után.

Lenne most férfi kar,

falánk csók, harapni

mind mi valaha fájt!

Levél

…hogy megtaláljalak

Elolvasta:
78
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

Nem bújhatok el, hogy megtaláljalak. Mégis sokszor, mint az állatka, ki odújába tér

az eleséggel, úgy maradnék csendes sarokban nekem is írt szavaiddal. Képlékeny érzés,

amit felborzolsz folyton. Ha prózai vagyok, lírát adagolsz vénásan. Micsoda ötlet.

Olykor kiböksz, és akkor seper a fájdalom, idő-határ, aranyközepe sajog a szépnek.

Kiülnék sokszor az időtlenségre, gondolataim szemetét összegyűjtve, hova szórjam?

Gyöngyöt gyúrni belőlük, hisz a költő mestersége ez. Mindenből harmóniát.

Melyik tükörben nézek farkasszemet krisztusi vágyaimmal? S melyikben int felém

a rám oly jellemző lustaság? Mit szeretnél tőlem lustaság? Szép verset? Finom ebédet.

Mennyire kell megelégelnem pillanatnyi magam, hogy azt cselekedjem, ami nincs?

Levél

Munka

Elolvasta:
55
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }“Legközelebb írj a szerelemről, mesélj a hétköznapjaidról, bármiről, csak nekem szóljon.”

 

 

 

Drága barátom!

 

Remélem boldog vagy, mert jó volna azt hinni, hogy legalább te szebbnek látod a világot, mint amilyen. Legközelebb írj a szerelemről, mesélj a hétköznapjaidról, bármiről, csak nekem szóljon.

Levelem rövid lesz — tisztában vagyok vele, hogy nem szereted a bő lére eresztett írásaimat —, és azt sem kell elmondanom előre, hogy kiről szól, hiszen ismersz.

Tudod, ő olyan, akinek bárki más véleménye fontosabb, mint az enyém. Fenntartani a látszatot, hogy minden a legnagyobb rendben, kerülni a kínos témákat, hivatásává vált. A legexkluzívabb kávéházakat és éttermeket választja színpadul, jól megkoreografált buboréktáncának bemutatásához, miközben tisztában van vele, hogy egyetlen szavammal szétpattinthatnám a látszatot. Látom a félelmet a szemében, a néma könyörgést, hogy ne tegyem.

Akaratom ellenére segítenem kell neki még ebben is. Mindig is így volt. Könyörtelen játszma ez, az érzelmi zsarolás magasiskolája, amely elől meg lehet próbálni elmenekülni, de a tudatalatti köldökzsinór folyton visszaránt.

Sokszor szavak nélkül játsszuk el a tökéletes illúziót, melyben ő a rendező, a főszereplő és a kellékes is. Rám a takarító szerepét osztotta, aki a darab végén, amikor a nézőtér már kiürült, lesöpörheti a tapsmorzsákat a tökéletesen fényezett ébenfa deszkákról.

Ezt teszem most, mosolyogva. Legalább van munkám.

 

Szeretettel ölellek,

Milánka

 

Levél

Inkább

Elolvasta:
46
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Inkább Te vagy, de

mégis szerelmünk bennem n? még.

Hasadt, ikerpár, bomlott elme.

Vagyunk ez is az is, egyel?re én.

Te pedig ott ülsz horizontod bozontos

halálvonalának katonás peremén.

Ha a kicsiket az ölbe, vannak a nagyok,

nem féltékenység – örökbe fogadod.

 

Levél

Hiányzol

Elolvasta:
50
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

bennem kiteljesedtél eddig is

magamat bár hozzád mértem

nincs idebent más remény

mint a tükrös szemérmes több

amitől semmi kis homlokomat

az anyaföldhöz dörgölve hiszem

ártatlanságba viszel és fel

mélységünk összebújva

tisztára vetkezi egyszer a múltat

Levél

Amikor meghaltál – nyílt levél valakihez

Elolvasta:
55
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Haragudtam Rád!

…mert negyvennégy évesen nem hal meg az ember! erre nincs igazolás, nincs magyarázat…és nincs mentség…
Negyvennégy évesen az ember terelgeti a gyerekek lépteit, óvja az addig felépített szerény kis életet – és tovább építgeti amennyire az erejéb?l telik…
Minderre a feladatra Te egyedül hagytál engem…egyedül a rossz gondolataimmal, a nyomasztó éjjeli zajokkal, egyedül a zavaros álmokkal, és a jeges leped?vel ami itt terpeszkedett mellettem h?lt helyeden….aztán ahogy telt az id?, újra és újra fellobbant a kezdeti harag – na nem teljesen irántad, hanem a sors iránt – mert igenis ott kellett volna lenned, mikor Nagylányod lediplomázott…mikor a Kicsi révbe ért, aztán a Nagy esküv?je…és a legnagyobb: PöttömPötty világrajövetele (TUDOD TE AZT, HOGY MÁR NAGYPAPI VAGY???) – mindezt Nélküled (de a szívemben Veled) kellett végigcsinálnom…

Sokáig úgy éreztem: itt vagy még – éreztelek, ha probléma jött – T?led kértem tanácsot magamban…és Te segítettél – küldted a megoldást…ide a fejembe…az els? gondolatot valósítottam meg hisz Te tanácsoltad – és a legtöbbször “bejött”…jól döntöttem…
Mai napig hiszem – akkor még tényleg itt voltál valamilyen szinten – vannak akik azt mondják: én tartottalak itt a hisztérikus köt?désemmel – de hát hogyne köt?dtem volna…Te voltál az els? (minden értelemben) valódi szerelmem, szeret?m, társam, párom…ragozzam még? Azt pedig senki nem mondta az elején, hogy még húsz évet sem kapunk egymásból – ez így nem volt igazságos!!!
Mára ez az érzés megszelidült – lehet, valahogy Te egyengeted továbbra is a sorsom, Te nyitottad ki a szemem – hogy észrevegyem: én még élek, Te küldted utamba Kedvest, hogy megtapasztaljam azt, milyen újra kamaszosan belehabarodni valakibe…olyannyira, hogy még a tinikori hóbortot, a verselést is “el?bányásztam” miatta…
…és mert semmi sem történik véletlenül, talán az sem véletlen, hogy ezekkel a versekkel regisztráltam  a Poetra – mert ezek nélkül nem találkoztam volna soha az én másik felemmel- Krampuszkámmal…
…és az sem véletlen, hogy ? amint regisztrált talán egy hónap múltán elkezdett olvasni, és kommentezni nálam…
Nem! – biztos hogy nem véletlen!!!

…most nézem, hogy az írás elején bennem tomboló indulat milyen szépen lecsendesedett…mert már nem vagyok dühös…nem haragszom…

Most boldog vagyok!

…és tudom, hogy Te is így szeretnéd!

Levél

Megkésett levél Elza néninek a Toronyestről

Elolvasta:
78
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }*

 

Kedves Elza néni!

 

Igaz, hogy már megszoktad és elvárod a beszámoló levelem a Héttorony estekről, de sajnos, csak most jutottam hozzá, hogy írjak a novemberi rendezvényről. Eddig rengeteg dolgom volt, de tudom, hogy az ilyen kibúvók Téged nem érdekelnek. De az igen, hogyha elmondom, hogy milyen kellemes meglepetésben volt részem, mikor megérkeztem a gödöllői állomásra. Míg Csillag Bandi barátomra várakoztam, volt időm megpihenni a királyi váróteremben. Nem is tudtam, hogy a Fenséges Párnak ilyen pompás épületet tervezett Ybl Miklós, persze azt sem, hogy nemrég gyönyörűen restaurálták.

Én Sziszi királyné halványsárga lakszobáját választottam, mert biztos Te sem mentél volna az épület olajzöld színű kárpittal díszített bal szárnyába, ahol hajdan, Ferenc József császár szivarozta agyon az időt. De most már nem engednék Őfelségét dohányozni; én is kimentem a térre. Éppen jókor, mert megjött Bandi, és elmentünk ebédelni az Erzsébet királynőhöz címzett hotel éttermébe. Hogy mit ettünk, azt nem írom le, mert meghíznál az olvasásától is, hiába fogyózol ott a színészotthonban.

Ahogy befejeztem a halászlét, a zenekar majdnem tust húzott, mert betért néhány tornyos társunk, Serfőző Attila és Kovács Gyuri költőbarátom társaságában. Gyuri volt különben az est szervezője és házigazdája; később igazán megérdemelte a literátus társaság köszönetét. Már délutánra járt, mikor még sétáltunk egyet az Erzsébet parkban, de azért időben kiértünk a kiegyezés korát idéző Kis-kastélyhoz. Meglepődtem, mikor megmondták, hogy csak jövőre járna iskolába, ha kisfiú lenne, és nem kastély.

Amikor felértünk az emeletre, zajos örömmel üdvözöltük egymást. Akik ismerték Lénát, Verő Laci özvegyét, nagy szeretettel köszöntötték a ritka vendéget. Dacára a kastély zsenge korára nekem úgy tűnt, mintha a falak, hajdani irodalmi szalonok légkörét sugároznák.

Az est hivatalos részét Serfőző Attila rendhagyó módon nyitotta meg. Kegyelettel, mindnyájunk nevében egy gyertyát gyújtott az elhunyt Nagyajtai Kovács Zsolt író, szerkesztő barátunk emlékére. Majd tolmácsolta Zsolt megrázó versét, ami úgy tűnt, minta utolsó üzenete lenne a kórházi ágyról. Továbbiakban, a műsorban zökkenőmentesen követték a versek, prózák egymást, amiket Te is ismersz, hiszen elküldtem neked a műsorfüzetet. Én csak néhányat szeretnék kiemelni, amit Neked is hallanod kellett volna. Számomra élményt jelentett, mikor Dvoráková Etela elszavalta „Fényességed szakad” című versét. Akkor örömmel döbbentem rá, hogy milyen sokszínűen, szépen is szól anyanyelvünk. 

Aztán Thököly Vajk debütált, mint előadó a „Hangya” című versével. Remek volt, ahogy a hangya szemszögéből zúgolódott, harsogott a világra. Bizonyára Neked is tetszett volna Tanti.

Na de aztán jött egy kedves hölgy! Majd frászt kaptam! Ugyanis megkérdezte, hogy ő kicsoda? – Jogos volt a rákérdés, hiszen gyakran olvashatta az írásaira érkezett kommentárjaimat. Úgy éreztem magam, mint Karinthy két alakja, akik elfelejtették, hogy tegeződnek-e, és a többes szám első formájában kérdezgetik egymást: – hogy vagyunk, hová megyegetünk, meg hogy van a kedves feleségünk…

     Egy idő után megsajnált, s megmondta, hogy Szilágyi Erzsébet. Aztán minden rendbe jött, mert a korára való célzásnál segített Petz Gyuri, hiszen Erzsi „feljebbvalója” volt a szegedi egyetemen. Nem csoda, hogy remekül előadta vidám, de számára kellemetlen élményeit az ottan honos szúnyogokkal.

Aztán még Serfőző Attila lepett meg. Szerintem élete legjobb prózáját adta elő „Férfisors” címen. Nagyon tetszett, és míg hallgattam, szégyelltem magam, mert prózái közül, ausgetippelt ezt az egyet nem ismertem. Még ma sem tudom, hogy kerülte el a figyelmemet. De jó, hogy Attila műsorra tűzte; szegényebb lettem volna egy jó írással.

Bizonyára Te is mosolyogtál volna, Elza néni, Csillag Endre „Intimitások nyíltan” című pikáns prózáján. Nem egy derűs téma, egy erőskeblű hölgyről írni, aki micisapkákból varrat melltartót magának? 

A műsor kellemes befejezése volt, Beri Robi két kompozíciója, amit kitűnő hangú társnője adott elő. Megjegyeztem volna a hölgy nevét, de nem közölték, vagy talán én nem figyeltem eléggé. A műsor után a társaság nagy része ottmaradt vacsorázni és társalogni, de nekem pucolni kellett, mert másnap korán indult a repülőm.

Az egészet összegezve, Kedves Elza néni, csak azt mondhatom, hogy remekül sikerült az este. Majd kimaradt a levelemből Tanti, hogy mikor útban voltam Frankfurt felé, tízezer méter magasan, újra eszembe jutott, amit Te már egyszer említettél, hogy talán a műsor még jobb és izgalmasabb lenne, ha a következő Toronyesten, lehetőleg csak azok az írások kerülnének felolvasásra, amiket még sehol sem publikáltak. Még naplókban sem. Na, majd említem a Héttoronyban. Biztos feldobná az előadást, és az érdeklődést.   

     Evvel be is fejezem Kedves Elza néni. Vigyázz magadra, ha a parkban sétálsz — mert hidegek a decemberi délutánok.

     Kezedet csókolom. Mikulás napjára újra írok. Hajdani tanítványod: a kislaci

 

 

Levél

Történt velem jó is, rossz is

Elolvasta:
43
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Régebbi írás, kicsit átfésülve visszahoztam… *

 

A napokban kezembe került ez a levél egy régi barátomtól – katonacimborámtól. Olyan meggondolkoztató és tragikus a sorsa, és olyan szemléletesen eleveníti fel a történteket, hogy változtatás nélkül adom közre. Csupán néhány nyelvtani elírást javítottam az eredeti szövegen.

 

Kedves barátom!

      Nehogy azt gondold, hogy megfeledkeztem rólad, és nem él még most is élénken emlékezetemben az együtt eltölt idő. Ifjúságunk gyönyörű évei! Csak annyi minden történt velem, hogy nem maradt energiám másra, mint a túlélésre.  Értsd szó szerint!

      Emlékezhetsz rá, hogy nem voltam én egy izgága, rosszindulatú srác. Még azt is eltűrtem, amikor engem büntettek meg a katonaságnál a helyett a váradi fiú helyett. Három nap magánzárkát és tíz nap éjszakai szolgálatot sóztak a nyakamba. Te jöttél rajtam segíteni: éjfél után őrt álltál, ameddig egy pár órát aludhattam. Úgy volt, hogy egyik nap te jöttél ki, a másik nap egy moldovai román fiú. Nehogy az ellenőrzés alváson kapjon. Emlékszel, még miért büntettek meg?  Hát ezért, mert az a váradi gyerek éjszaka belevizelt az őrmester csizmájába, ami az ajtó előtt állott a folyosón.

      De nem is ezt akarom most mondani, hanem, hogy én mindezt, meg még sok más mindent is zokszó nélkül eltűrtem. Mondtátok is, hogy „fát lehetne hasogatni a hátamon”, amilyen nyugodt természetem van. A váradi srácot is csak a leszerelés után pofoztam fel. Nem azért, mert orroltam rá a balhé miatt, hanem a szája miatt. Hallottam, amint a barátainak — már a kaszárnya kapuján kívül — röhögve mesélte, hogy ő milyen furfangos ürge, és hogy helyette más került karcserbe. Erre már elfutott a méreg, és lekevertem neki egyet. Legyen számára ez tanulság egy életre…

      Azóta aztán történt velem jó is, rossz is. Inkább rossz, mint jó. No, de ne panaszkodjunk!

      A jót a Fennvalónak, a rosszat magamnak köszönhettem.

      A katonaság után elvégeztem a főiskolát. Az állategészségügyit. És amikor kihelyeztek egy állami gazdasághoz, megnősültem.

      Kezdett szépen alakulni az életem; kaptam szolgálati lakást, feleségemnek állást adtak a gazdaság irodájában, és rövidesen megszületett a kisfiunk.

      Én sokat dolgoztam, hogy mindent megteremthessek a családomnak. Be is fizettünk egy öröklakásra. Két és félszobásra. Ennyire jutott akkor a jövedelmünkből.

      Hiába volt azonban minden erőfeszítésem, hogy jobb életet teremtsek, mégis elhidegültünk egymástól.

      Elvártam volna, hogy este mikor hazajövök, meleg étel várjon, s egy kis kedvesség. Legtöbbször már ágyban volt az asszony ilyenkor, és csak odaszólt, hogy „az étel a kályhán”. Mire végeztem az evéssel, ő befordulva aludt már. Ha megsimogattam, rám mordult, hogy hagyjam békén, mert fáradt.

      Még ő a fáradt!

      Érted? Én jövök haza egész napos munka után, és még ő a fáradt!

      Napról, napra rosszabb lett…

      Aztán becsapott a ménkő!

      A gazdaságban kitört egy járvány, és mire feleszméltünk már úgy hullottak az állatok, mint ősszel a legyek. Sikerült ugyan a járványt megállítani, de az állomány fele elpusztult. Az eredmény pedig végül az lett, hogy az igazgatót, az állatorvost és engem letartóztattak gondatlanság miatt okozott súlyos anyagi kár miatt. Az igazgató kimosta magát, de minket, kettőnket szándékossággal, szabotázzsal is vádoltak és kaptunk is fejenként tíz-tíz évet…

      Két év múlva a rendszerváltozás után felülvizsgálták az ügyemet, és a politikai vádat, a szabotázs vádját ejtették. Így szabadultam.

      Igazából ekkor szakadt rám az ég! Amíg bent voltam a feleségem elvált tőlem, a lakást eladta és ismeretlen (számomra ismeretlen) helyre távozott a fiúnkkal együtt.

      Se pénzem, se lakásom, se állásom. Börtönviselt embert senki sem alkalmazott. Egy volt állatgondozóm – aki a kezem alatt dolgozott — adott egy helyet, ahol meghúzhattam magam, a csűrben. Napszámból éldegéltem. Elvállaltam mindent: kaszálást, kapálást, segédmunkát építkezéseknél. Nem sokat fizettek, mert ugye az én múltammal örüljek annak, amit kapok, és ne várjak el többet.

      A nyár és még az ősz is így eltelt valahogy, de télen megszűntek a kereseti lehetőségek. Elmentem a városba, hátha inkább akad valami, meg a vasúti várótermeket is fűtik, s ott át lehet vészelni a telet. Nyomor a köbön!

      És mindennek a csimborasszója, hogy volt nejem a rendőrséggel kerestetett, mert nem fizetek gyerektartást. Azt mondta a rendőröknek, hogy a hajléktalanság csak egy csel, hogy ne kelljen fizetnem. Kihallgattak, és kidobtak. Pedig reméltem, visszavisznek e börtönbe, és ott ennem adnak, meg egyéb…

      A gyermekemet sem látogatom, vádaskodott tovább az asszony. Mégis, ilyen állapotban, ilyen helyzetben, mint amilyenben én vagyok, meglátogathatom a fiamat? Megmutathatom neki magam?

      Ki tudja milyen kép él benne az apjáról, az anyja minden elítélő véleménye ellenére?

      Szabad nekem azt összetörnöm? Mert akár mit is hall rólam, azt ő átértékeli, saját vágyai szerint átalakítja. Hogy az hamis kép? Lehet, sőt biztos, de pozitív! És az ő szempontjából ez a kép nagyon fontos. Így gondolom…

      Ebben a pillanatban a helyzetem rózsásnak mondható az eddigiekhez képest. Meleg szobában fekszem egy kényelmes ágyban, tiszta fehér ágynemű között, és kedves emberek vesznek körül. Egyetlen szavamba került és már hoztak is papírt-ceruzát, hogy írhassak neked, kedves barátom.

      Az történt, hogy a ködben elütött egy autó: eltört a lábam, három oldalbordám, és agyrázkódást is szenvedtem. A mentő ide hozott az Irgalmas Rend Kórházába — a baleseti osztályra. Lehet, még a Karácsonyt is itt töltöm.

      Ez az én karácsonyi ajándékom a sorstól…

 

      No, neked is kellemes ünnepeket kívánok!

 

Levél

Nyílt levél osztálytársaimhoz…

Elolvasta:
54
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Vizsgadrukkból jeles…*

 

 

Kedves Barátaim!

 

Azért írok Nektek, hátha közben enyhül egy kicsit a görcs a gyomromban, ami már napok óta kínoz. Kíváncsiak vagytok rá mi okozza? Pár nap és vizsgázni fogok. Amikor nekiveselkedtem a sulinak, még mintha éreztem volna magamban annyi erőt, tán sikerül levizsgáznom, de ahogy közeleg a rettegett dátum, egyre inkább kitör rajtam a pánik.

Éjjelente forgolódom és mindenféle dilinyós dolgot álmodom. Periodikusan visszatérő rémálmom: ott állok a katedra előtt, a tanár felém magasodik és kérdezget. Én annyira pici vagyok, mint egy kisegér a cincogásom is olyan vékonyka, hogy senki sem hallja meg. A tanár aztán beültet a padba, ami olyan magas, mint a Gellért hegy. Iszonyúan szédülök, és ijedten felsikoltok.

— Te jó Isten, mitől zsugorodtam ennyire össze? — buggyan ki belőlem a kérdés.

— Nem te mentél össze, hanem az önbizalmad! — szól a tanár és rám kacsint. — Szedd össze magad, ha nagyon akarod, sikerülni fog a vizsga, hidd el. Ha pedig nem sikerül, az sem tragédia. Lesz hol aludnod? Lesz! Lesz mit enned? Lesz! Akkor ne izgulj!

Szóval próbál belém lelket önteni az istenadta, persze nem sok sikerrel. Papírt és tollat tesz elém, elkezdődik az írásbeli. Most döbbenek rá, hogy otthon felejtettem a szemüvegem, anélkül pedig semmit sem látok. Összefolynak előttem a kérdések, amire tán tudnám is a választ, ha sikerülne kibötűzni őket.

Mellettem ül Macsek, szorgalmasan töltögeti ki a tesztlapokat, teljesen belefeledkezik a dolgozatba. Azon studírozok, megszólítsam-e, de hirtelen átfut az agyamon, én most éppen szürke kis egér képemben vagyok jelen és mi van, ha ez a szép nagy Macsek éhes? Hamm, bekap? Persze lehet, hogy még az is jobb lenne a bukásnál.

Úgy döntök, inkább Zótányt környékezem meg, akinek tudvalévően rengeteg sok esze van, hátha megszán és juttat belőle nekem is egy kicsit. Úgy magasodik előttem, mint az Eiffel-torony. Böködöm, de hiába, csak megvakarja a bökés helyét és dolgozik bőszen.

Még teszek egy utolsó elkeseredett kísérletet, bízva abban, hogy tán Farkas vájtfüle meghallja segélykiáltásomat, de ő is beletemetkezik a feladatokba. Tudomásul kell vennem végre…csak magamra számíthatok.

Hmm… hazardírozni fogok, mintha totóznék. X ide, X oda és vagy sikerül vagy nem. Elszántan ikszelgetnék, de mit ad Isten, nem fog a tollam. A tanár széttárja a kezét, nincs több penna, mind kiosztotta. No akkor mese nincs, megbukom, mint Rottenbiller.

   Sírva ébredek, leizzadva, fáradtan. Rémálmom, mint jóslat lebeg kialvatlan szemem előtt, fészket rak lelkemben a rémület. Ismét leülök tanulni. Rácsodálkozom az ezerszer átolvasott tanokra, mintha minden nap megújulnának. Próbálom kívülről mormolni…nem megy. Úgy látszik defektet kapott az agyam. Kiszédelgek a konyhába, hogy bekapjak pár falatot, de nem csúszik le a torkomon semmi. Egy hónap mínusz nyolc kiló…nem mintha nem lett volna miből leadni, de istenuccse, nem ilyen fogyókúráról álmodoztam. A gyakori illemhely látogatást is kihagynám az életemből, ha lehetne, de a muszáj nagy úr. Hirtelen ötlettől indíttatva felpróbálom vizsgaruhámat, ami olyan csoffadtan lóg rajtam, mint tehénen a gatya. Szerencsére szekrényem mélyén rátalálok tizenöt éve vásárolt ruhácskámra, ami ki tudja miért nem izlett a molyoknak? Így nem kell új göncbe beruháznom, mert ha vizsgázni megyek…legalább szép legyek, ha okos nem. Szeretnék három héttel öregebb lenni — nem mintha most nem lennék elég öreg —, akkorra már eldőlne, igen, vagy nem.

 

Kedves barátaim, bízom benne, ti mindnyájan, szép nyugodtan és kiegyensúlyozottan készültök a megmérettetésre. Igaz, én erősen meg vagyok szeppenve, mégis azt üzenem nektek, ha nem sikerül elsőre, majd sikerül legközelebb, addig is lesz mit enni, lesz hol aludni…és különben is: „Az élet szép…tenéked /tinéktek/ magyarázzam?”… Végezetül azt kívánom mindnyájunknak, az Erő legyen velünk.

Zárom soraimat osztály-/és sors/társi szeretettel:

 

Szeppent

 

Ui.: A vizsgaképemet előre megcsináltattam, hátha alapon.

Ezt nevezik optimista tragédiának!

Levél

Porzó

Elolvasta:
47
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }http://www.youtube.com/watch?v=XBojreRyubk&feature=related

 

 

A kép megfagyott, havon ott álltál,

lelked tépkedte bölcs Idő.

Kinek kell e balga dallam,

hisz’ jelen a jövő.

 

Soha ne kérd számon, mit hoztál,

a lényeg benned éjszakáz.

Fájdalmad maradjon tiéd,

s idővel a láz.

 

Egy szótlan, ráncolt homlok,

ezer nyelven sírva kiált,

vermemben halott vagyok,

gyere, jöjj hát!

 

Ha zárt szemekkel zongoráztam,

bőrömbe sírom fuldokolt,

posztóba tekert hangok…

csillagom néma volt.

 

Egy szótlan, ráncolt homlok,

ezer nyelven sírva kiált,

vermemben halott vagyok,

gyere, jöjj hát!

 

Zöld gallyammal messzire szálltam,

parányok fölé szelíden,

üres messzeségbe ne nézz,

számold szívverésem!

 

Egy szótlan, ráncolt homlok,

ezer nyelven sírva kiált,

vermemben halott vagyok,

gyere, jöjj hát!

 

Egy szótlan, ráncolt homlok,

ezer nyelven sírva kiált,

vermemben halott vagyok,

gyere, gyere jöjj hát!

 

 

 

 

 

 

 

Levél

Hold

Elolvasta:
51
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Ludwig van Beethowen: Holdfény szonáta /parafrázis/

 

Bőven rakott polcokon tartom

hajad színét, gyöngyfényű leheleted,

 (hűs illatú permet simogatta Hold…)

fényedben hömpölygök, álmodom,

hogy van és mindig volt, –

Szerelem.  

Levél

A megbékélés háza — 770. —

Elolvasta:
52
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }A megbékélés háza sajnos de nem épült fel ez eddig, bár látszatra minden rendben volt…

 

A megbékélés háza — 770. —

 

Már mindenki a házszentel?re gondolt, jóllehet az még a házavatóra sem volt alkalmas, nemhogy annak felszentelésére…

 

    A megbékélés háza sajnos de nem épült fel ez eddig (Ez a tagmondat átfogalmazásra szorul. Sajnos nem épült fel, nem kell a “de”.) , bár látszatra minden rendben volt, s már megvoltak az emberi tervek is, ám a kivitelez? mintha valami nem látható okból késne – bár nem lehet messzire -, pedig azt ígérte, hogy el nem késik! (Azt ígérte, hogy nem késik. El nélkül. Emellett megint szóismételsz is.) 

    Szóval nem épül a ház, s csupán lelki hajléktalanként csavarogva csatangolok és csatázom e csodálatos világban – mint aki maga is bolyongásra ítéltetett -, ugyanakkor a telek pedig már helyrajzilag /e Földön/ készen áll, ám mit is akarhatnék többet e széles térnél/?/, ahová lábaimat helyezte Valaki.

    Úgy t?nt /haver/, hogy minden a lábaim el?tt hever, miközben sátorházam átázott és megtépetett kíméletlenül a szélt?l, s még a sátorszögeket is hiába keresem, melyekb?l pedig b?ven állott tartalékon.

    Ráébredhettem – ha megkésve is -, hogy e földi sátram nem megfelel? alapra építettem, melyhez elmulasztottam építési engedélyt kérni, ellenben ezután másként lesz minden, s nem ismétl?dhet meg Münchausen báró esete -, lovával-lovasával.

    A/z örök/lakással kapcsolatos hivatalos terveket már kezeimben tudhatom, mit nem vihet el csak úgy a szél – mely most is /f/élénk felénk -, jelezvén evvel, hogy életemnek viharai még nem értek véget. De nem is fognak.

    Viszont ki is tudhatná, hogy ki, vagy mi is okozta a vihart /benned/?

    Másfel?l testem villámhárítóként még áll, életem megannyi romhalmazából kiemelkedvén.

    Amennyiben megmaradok kicsinynek – egyszersmind alázatban -, úgy a háborút követ? látvány képe, most nem lenne látható.

    Itt érkezhettem el azon fordulatig, ahonnan már épülni tetszik a megbékélésnek háza, mit nem szeretnék, hogy Déva várához hasonló sorsra jusson, s mit felépítettem nagy fáradalmak árán estére, az nagy dráma lenne, hogy leomoljon reggelre -, éppen a reggeli áhítat idejére.

    A ház épül túln?vén szerény igényeimet, viszont a megbékélés épít?anyaga – a Szeretet -, valamiképpen kimaradt az épít?anyagok sorából, vagy meglehet az ég madarai, netalán korunknak szarkái elvitték azt -, és nem mondták meg, hogy hová tették, mint amiként elvitték az Urat a sírból, és nem tudta senki, hogy hová tették ?t/?/.

    Tudott, hogy ami mozdítható, az meg is mozdul – mint Bethesda tava -, de miként, vagy miért is a Szeretetet vitték el/?/, mi végül is a legértékesebb kincs – mit tovább adhatunk -, mely nélkül nincsen ház, de élet sem.

    Most mégis megbocsátásom az mi igen fontos lehet, különben magam sem nyerhetek /b?n/bocsánatot.

    Nem szeretem amikor az órádat nézed, így inkább befejezném, ha egyáltalán befejezhet? ez.

    A legjobb hírem most az lehet, hogy a megbékélés háza már pirosban áll – és magam is pirulok -, ha a kiontott drága Vérre gondolok, mely nélkül nincs élet, de megbékélés sem.

    A megbékélés háza soha nem azonos a ház megbékélésével, mivel ami nem k?re építtetett az mulandó, ahogyan ezen szösszenetem is – melyet kifejezetten számodra írtam -, kib?l csak úgy árad azon Szeretet, mi megalapozhatja a megbékélés/ed/ házát

   

    Tanácsom?

    Ne akarj minden áron egyházalapító lenni, mivel ahhoz eretnekséged kevésnek bizonyulhat, különben szépséged ehhez nyilvánvalóan elégséges.   

 

Berekfürd? – termálstrand – 2011. szept. 09.

————————————

 

M?faját tekintve jelen állapotában nem levél. Szóismétl?s, rosszul fogalmazott elmefutam, nem való a f?oldalra.

 

 

Levél

Múzsátlan

Elolvasta:
49
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

Képzeletem már nem jön velem.

Oda.

 

Összegyűjtögetem levelenként

a csendet, őszi kosárravalóm,

hervadt fodrú, felsírt, kisírt

valóm. Zordabb ne légy, adj

pihenést. Pihegő lélekőr a jó is.

 

A pillanatnyi

lehetséges

szó szerinti

halott.

 

Valahol egyszer magamra lelek.

 

Ez ugye háttal állva készül el most,

a Napnak.

 

Már letörölted a palatábláról nevem?

 

Mehetek illúziókat tépni? S ha nehéz,

jöhet még keservesebb is, hát nekiülök,

eltépkedem, mit már cipelni nem ildomos

rágondolni sem, csak tépkedés közben

látom amint fonnyadó kezeim közt

búsan ül, magába roskad egy papírdarab,

lehajtom szamárfülét e versnek, erre

sincs szükség már, lopva még eszembe

jutsz.

 

Nem kívánok magamtól búcsúzni,

 

befejezetlennek hiszem,

 

ami nem kezdődik el

másban.

 

Milyen humoros.

 

Be sem fejezett

érzelmeimmel

viaskodok,

s hiába

engedem el –

maradnak.

 

A világ nincs HÁT

baj,

 

álmom

mégis eltűntél.

 

Sok szomorú óra vár.

Sápadttá, sovánnyá nevel.

Szemfényvesztés lenne, ha

ismét szelíden hívom rejtekéből,

simogatom megmaradt, sima lapomat.

Múzsám elhagyott. A papír érintkezik

érzéseimmel, végighúzom ujjaim.

Betűk helyett könnyek folynak,

ma nekem mindent szabad.

Szabaddá lettem ismét.

A fehér lap misztérium.

Régóta álmodtam bele, most

visszakérte az Úr. Hiszen

megértem, gyönge szálon csüng

a szerelem, röpte most

szárnyszegett madár, és csak

gubbaszt, akárha kályhamelegre

ítélte volna a tél, magában beszél.

Romlik szeme, másképp csipog,

csőre koppanása –

három pontra korlátozott…

 

*

 

U.I.: A sör habjában ne láss felhőt,

nem bújik többé oda egyetlen apró mosolyom

sem.

Levél

Anyúúúúú…

Elolvasta:
51
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }*

… Nem hallottad, hogy kiabálok? Sikítottam utánad, mint a fészkében magára hagyott fióka. „Segíts! Adj ennem! Add a tested melegét, anyaságod illatát! Add a szavaid, kedves hangod! Szép szálkás betűiddel írj nekem! Csak nekem! Adj a műveltségedből, beszélj hozzám más nyelveken! Taníts! Figyelj rám! Létezem!”

      Ígérted, korán jössz haza, vártalak! Idős, gondos kezek helyezték kihűlt szobánkban takaróm alá a vászonba csavart forró téglát, hogy fel tudjak melegedni! Éjjel jöttél! Gyors lépteid kopogtak a tűzfal mentén. S amikor lassúak, tétovák voltak, és egy test zuhanására ébredtem, szaladtam, hogy megfogjalak. Féltettelek! Néha hoztál nekem ennivalót is, enyhén füstszagú krémest. Bizonytalan lépteid közben váratlanul a szőnyegre zuhant — erre riadtam. Ilyenkor nem tudtam enni, ne haragudj!

      Hoztál nekem pótapát is. Csak néhanap volt nálunk, és tudtam, hogy amikor szinte évente pár napra kórházba vonulsz, egy élet szakad meg. őt okoltam! Téged mindig felmentettelek. Sajnáltalak és védtelek, amikor a közeliek elmarasztaló mondatait kényszerültem végighallgatni. AZ ÉN ANYÁM! NE! NE! NE… Csönd.

      Mikor az általad hozott pótapa már túl kedves volt hozzám, kiabáltam megint: „Anyúúúúú segíts!” Égő arccal tettem vallomást kettőtök előtt, de a Te kezed mozdulatlan maradt. Serdülő koromban mozdult meg egyszer, egy pofon erejéig, amikor lázadva kiabáltam arcotokba az életünk. Nem haragudtam, odatartottam a másikat is, ha úgy gondolod, tedd meg! Megteheted; a test nem fáj annyira. Nyolc éves voltam, amikor szültél nekem egy testvért is. Szép, okos fejő kislányt, sírósat.

      Változhatott volna az életünk, de folytattad! Ott, ahol abbahagytad! A tested már lázadt, a vakbeled, majd a gyomrod háromnegyed részét eltávolították, eltört a karod, többször a lábszárad, és két combnyaktörést is végigvidámkodtunk. Milyen jókat beszélgettünk a kórházi ágyon, majd otthon, amikor nem mozdulhattál, és ki voltál szolgáltatva nekem. Volt, hogy nem jöttél haza, s én rohantam hozzád, a kórházba, Te pedig könnyes szemmel fogadtál. Tudtam, csak Te jöhetsz, megismertem a határozott lépteid! Vittem neked gyógyírt, amire úgy vágytál. Az orvosod segített. Öleltelek! Pedig haragudtam a szenvedélyedért, kísértelek orvostól-orvosig. Te azonban mindig újra megpróbáltad… és sikerült! Nem engedett a szenvedély, és nem akartál úrrá lenni rajta. Okos voltál, kicsi és sérülékeny! Mindig ilyennek láttalak.

      Büszke voltál a későn születettre. Lehettél is. Kitűnő tanuló, szép, karcsú, sportos lány lett belőle. Veled tartottam, kerestem a boldogulása útját. Kevés volt az erőd, levettem a válladról ezt a terhet. A Másik nem tudta megbocsátani Neked az életed. Messze ment, eltávolodott Tőled. Fontos volt Neked, fontosabb, mint én. őérte mindent megtettél. Tudtad, én ott vagyok, mozdulatlanul figyellek. Már nem sikítottam utánad, csak a másállapotú órákban, oda sem figyelve viseltem el a szádból ömlő bántó szavakat! Már Te hívtál telefonon minden vasárnap, mikor a reggeli szentmiséről hazafelé tartva a hangom akartad hallani. „Részed legyen a szentmisében!” — köszöntél be, tőled szokatlan hangon. Örültem! Ilyenkor szóval tartottalak, és mindig röhögős beszélgetésig jutottunk! Jó volt ez a pár perc… Jó, hogy megtetted! Jöttem sűrűn, mindig délelőtt, mert a délután az a tudat másállapota volt nálad…

      Csak egyszer nem. Akkor a Másik volt melletted, és én messze voltam. Elérhetetlen. ő ment a hívásra és ő látott meg búcsúzóul.

 

 

Levél

Levél barátnőmnek

Elolvasta:
64
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Az ébrenlét, a valóság néha olyan álomszerű… *

Drága, kedves Marcsikám!

 

Attól tartok, ma nem tudunk személyesen találkozni és csevegni. Írok tehát néked és tudatom is távolmaradásom okát.

 Reggel, amikor felébredtem, magam is meglepődtem. Felültem, de nem az ágyamban, hanem egy felhő szélén találtam magam. Puha volt és süppedős és csipkézett, fodros és éles fény ölelt és nagyon tiszta levegő simogatta arcom és finom illatot hozott egy huncut szellő. Lenéztem óvatosan, mert az a felhő magasan lebegett és sodort a légben, de csak úgy lassan, mintha egy varázsszőnyeg utaztatott volna.

 Azt kérded most: ezt álmodtam?

 Mondom, hogy nem, ez történt velem, amikor reggel felébredtem. És muzsika is szólt és beléremegett a lelkem… Folytatom tehát: lenéztem a Földre és a rohanó embereket láttam, kinek-kinek bánatot az arcán, vagy közönyt, vagy gondterhet cipeltek s otthon felejtették a mosolyukat. Gondoltam egyet s lecsíptem egy darabkát az én felhőmből, kis golyócskát gyúrtam, belerejtettem némi illatot, egy kedves dallamot e fönti létből és lepottyantottam a Földre. Esése közben permetté vált, úgy szóródott a lenti emberekre, észrevétlenül, súlytalanul és elvarázsolta őket, és már nem volt komor a tekintetük s megálltak pár pillanatra s maguk sem tudták miért, de felemelték a fejüket, felnéztek az égre és én onnan visszaintegettem nékik, és már mosolyogtak és kemény szívük enyhült egy csöppet és már nem féltek és nem szorongtak többé, mert megérezték a boldogságot, mert beengedték magukba ezt az érzést és már mertek szeretni és dúdolva folytatták útjukat…

 Kedves Marcsikám, ezért nem találkozunk ma, még maradok valameddig, jó itt nékem lebegni az én kis felhőmön. Azt ne kérdezd, hogyan kerültem ide, talán szárnyaim nőttek, talán angyallá váltam, vagy meghaltam, de egyáltalán nem bánom, mert ez jó nagyon!

 

                                                      Ölellek szeretettel, kedves

                                                                                                  Barátnőm!

 

 

Békéscsaba, 2010. március 22-én

 

 

Levél

Anyáknapi levél

Elolvasta:
47
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Kislányomnak *

Drága kislányom!

 

Kinn ülök a kertben, a melegen szikrázó napfényben csillognak a frissen kikandikáló levelek, az orgonabokron a lila virágfürtök szinte ontják magukból a tavasz illatát. Eljött újra az április, s mint minden évben ilyenkor, rád gondolok. Rád és az idő gyöngysorán sorakozó elmúlt évekre.

Április 11–én fog megszületni – hallom az orvos hangját. Riadtan nézem fehér köpenyét, az asszisztensnő közönyös arcát. Nem kicsim, nem vártunk téged. Egészen addig a pillanatig reménykedtem benne, hogy tévedek, hogy mégsem vagyok terhes, de az orvos hangja kijózanított.

Édesapáddal riadtan néztük egymást a rendelő folyosóján. Erre nem voltunk felkészülve, fogalmunk sem volt, hogyan tovább.

– Megtartja? – kérdezte néhány perccel korábban az orvos és én gondolkodás nélkül válaszoltam:

– Megtartjuk.

Igen. Egy pillanatra sem merült fel bennünk, hogy másképpen is cselekedhetnénk.

Milyen régen volt mindez!

Kapkodva keresem a pillanatokat, melyekből összeáll egy élet.

 

A vajúdás fájdalmából megszülető boldogság pillanata, a kalimpáló kezecskék, a kerekre tátott szájacska.

Édesapád meghatódott mosolya, amikor először indulsz el felé. A nevetésed, az első szavaid. Az óvodai Anyáknapi ünnepségek, ahol fehér ruhácskában, babával a karodon mondod a köszöntőverset. A nap, amikor először úszod végig a medencét. Az esték, amikor az ágyon, melletted kuporogva hallgatom az iskolai történeteidet. A féltés, az aggodalom, a betegségek s a tudat, hogy egyre nagyobb vagy és egyre kevesebb dologtól tudlak megvédeni.

A nyaralásaink. Milyen gyönyörű a tenger, amikor az alkonyatban a lábunknak csapódva fodrozódik! Az égig érő fenyvesek Erdélyben, a vízesések csörgedezése, a zenélő szökőkút csodája.

A viták, a veszekedéseink, a dühösen bevágott ajtók. A meghitt beszélgetések szerelemről, boldogságról, divatos ruhákról. A nagyszüleid büszke tekintete a középiskolai ballagásodon. Az első szerelmed. Az egyetemi éveid, a vizsgák, a közös főzőcskézések, a nálunk tomboló vidám barátnők és barátok. Aztán az este, amikor bejelented, hogy férjhez mégy. Tervezgetés, lázas készülődés, a fehér menyasszonyi ruha, az esküvő, az üresen maradt szobád.

A gömbölyödő pocakod, a büszke boldogság, amit érzek, a féltés és aggodalom újra, most már kettőtökért. Felsíró kicsi gombolyag, kapkodó kezecske, csodálatos babaillat. Az unokám.

 

Április van. Kinn ülök, a virágillatban, a fecskéket nem látom, de hangjuk betölti a kertet. S én újra átélem a valóságot.

– Elhalt a magzat – hallom a fehér köpenyes orvos hangját. Ősz volt. A klinika útjait vastagon borították a lehullott falevelek, amint édesapáddal végigsétáltunk rajta, egymás kezébe kapaszkodva. Néhány hónappal ezelőtt léted ijesztett meg bennünket, most elmúlásod. Ennyi volt az életed. Négy hónap. Aztán már csak a vér, a görcsök, a nővérek halk, vigasztaló hangja, a több mint egy napig tartó vajúdás, a csönd, az üresség, a semmi.

A többi csak ábránd, csak önmarcongálás, csak „mi lett volna, ha”…

 

Április van, s te most lennél huszonhat éves.

Drága kislányom, te, aki soha nem születhettél meg, akit soha nem tarthattalak a karomban. Te, akinek nem láthattam kacagó szemét, kinek nem hallhattam sírását, te, aki soha nem tudhattad meg, mennyire fájdalmas és mégis szép dolog élni, szeretném, hogy tudd: amíg csak élek, bánkódni fogok amiatt, hogy nem adhattam neked életet. S minden évben, ha eljön a tavasz, újra és újra végiggondolom, milyen lennél… hogyan élnénk most… hogy mi lenne ha…

Néhány nap múlva Anyáknapja. Két öcséd virággal fog köszönteni engem, mint minden évben. Vidámak leszünk, örülünk annak, hogy együtt lehetünk.

S ha ezen a napon esetleg nem beszélünk rólad, ha nem emlegetjük rövidke léted néhány hónapját, akkor is tudnod kell: bár az élet megfosztott bennünket attól, hogy megismerjük egymást, én mégis három gyerek édesanyjának érzem magam.

 

El nem múló szeretettel

Édesanyád

 

2010. április 11.

 

 

 

 

 

 

Levél

Amerikai levelek – 6. folytatás

Elolvasta:
51
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }*

Drágáink!

 

 

Vasárnap elmentünk az újonnan megnyitott planetáriumban, amit a párizsi Orsay mintájára a régi Mississippi parti vasútállomásból alakítottak át múzeummá és planetáriummá. Két hete nyitották meg és persze rengeteg látogatója van. A szépművészeti részlegen kívül, egyiptológiai, természettudományi részlege is van.

Két szép kiállítást láttunk, az egyik Mesterovic szobraiból, aki a monarchiában született és aztán Párizsban Rodin mellett dolgozott, de teljesen önálló úton haladó szobrász. Mivel nem akart visszamenni a kommunista mennyországba indexre került. Kijött Amerikába és Eisenhower elnöktől személyesen kapta meg az amerikai állampolgárságot, így aztán sok alkotása itt van. 1962-ig élt itt, aztán hamvait haza vitték a családi sírboltba Otavicere. Sok más amerikai egyetem stb. kitüntetéseit is megkapta. Vállasos tárgyú szobraiból az itteni egyházak vásároltak. A Szt.József templomban látható a Krucifix-e, a zsidó zsinagógában egy Mózes fej, a Katolikus Dioceseben pedig Szt.József és a gyermek Jézus valamint Krisztus a gyermekekkel.

Egy másik nagyon szép képkiállítást láttunk egy görög festő Kostas Kontopanos műveiből. Ez a festő a galaktika képeit kombinálta a görög mitológiával nagyon eredeti és szép színekkel, eltérően a sok modern festőtől meg festeni is tudott!

A kialítások után bevonultunk a planetárium kupolája alá, ahol egy különleges technikával készített filmet láttunk Levis és Clark expedícióiról, akik 1805-ben vízi úton szelték át elsőnek a kontinenst keletről nyugatra. Fantasztikus térhatású szferikus film, gyönyörű vidékek, minden túlzás nélkül élmény! Ők voltak az elsők, akik a franciáktól megvett Luisiánát bejárták és feltérképezték, ekkor vált csak igazán világossá, milyen jó üzletet kötött Jefferson.

A planetáriumra a következő részekbe kerül sor. Valamikor volt Baton Rougenak egy régi Zeiss planetáriuma, de az ujjat Minoltától vették, és persze el van látva a mai modern technikával, másodpercek alatt feltünteti a csillagos eget a naprendszer bármelyik pontjáról nézve. 15000 csillagot vetít a kupolára.  

De azért Amerikában vagyunk. A vetítés kezdete előtt pár szóban méltatják a filmet, a planetáriumot és az esti Laser Showt, aztán felszólítják a mélyen tiszteltet, hogy akinek esetleg apróbb szükségletei vannak, az most menjen a „Restroom-ba” és ne az előadás alatt zavarja a többieket!

Hát, ha meg is pisiltetik az embert az előadás előtt, mégis van kultúra az Egyesült Államokban, csak keresni kell! Nem olyan fekete az ördög amilyennek festik!

A srácoknak is tetszett a látványos film. Utóbb pedig nagyszerűen eljátszottak a gyerekeknek berendezett „fizika” teremben, ahol játszva lehet a fizikát tanulni.

Ilyen Haifán is van, csak kivételesen sokkal, de sokkal nagyobb és jobban felszerelt, mint az itteni. Ilyen is van!

Mára ennyit, csókolunk mindnyájatokat:

 

                                                                Ani és Viktor

 

Levél

Levél öcsémnek

Elolvasta:
45
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Ilyen is van, mert sokfélék vagyunk… *

 

 

Kedves Öcsém!

 

Levélírásra szántam rá magam, ahogy kérted, mikor legutóbb otthon voltam. De látodé, nem tollal írok, s nem is a régi írógéppel kopogtatom a betűket, hanem ezzel a csoda masinával. Vigyázni kell ám vele, mert ha csak nyomod a betűt, amíg gondolkozol, egész hosszú sort ír abból az egyből. De látodé, már megtanultam. Ami meg még kucifántosabb, hogy nem papírra kell írni, hanem televízióra. Hallottál már ilyet? Pedig így igaz.

No, de nem erről akarok mostan írni hanem, hogy végre visszajöttem. Négy évig voltam kint dolgozni s egy kis pénzmagot összeszedtem. Megvettem ezt az üzletet né, itthon. Bútor… Tudod, azelőtt a Károlyé volt. Mostan az enyém. Ketten intézzük az asszonnyal. Itt van még a Zsiga is. Ő hozza Hollandiából az olcsó bútorokat.

Tudod, ott a gazdagoknak már nem kell, ha nem divatos, de itt nálunk örvendenek neki.

Új árut is szerez ez a Zsiga. Ügyes egy iparos! Brassóból hozza a modern, új bútorokat. Hetente kétszer.

Ha jön a vásárló, csak megnézi a nagy képeskönyvet, amiben le vannak rajzolva meg fényképezve a bútorok, s kiválassza, hogy melyik tetszik. Ha nincsen éppen az itt az üzletben, Zsiga két nap múlva már hozza is Brassóból.

Vigyázni kell azért a vásárlókkal ám! Mert kényes népek. Látodé, a minap is hogy jártam. Bejön egy vevő…

Ahogyan belép valaki, én már tudom, mit akar. Látom a mozdulatain, a szeme állásán. Ha kismama lép be, gyermekágyat keres. Mondom neki, ott vannak hátul a sarokban. Ha újházasok nagy ágyat keresnek. Mondom nekik, itt van a franciaágy, ez éppen megfelelő. Ha középkorúak szekrény kell nekik. Mondom, van elég. Ha konyhabútor abból is szolgálhatok többfélét. Így megy ez. Kedvesnek, szolgálatkésznek kell lenni. Pedig én vízvezeték szerelőnek készültem, de ott kint megtanultam, hogy nem elég csak a dolgodat végezni. A modor, a tempó is fontos…

Szóval, bejön a vevő. Mindjárt látom itt nagy üzlet lesz. Ketten vannak. Férj és feleség. Az asszony viszi a szót, az ember csak nézeget. Azt mondják, felújításba kezdtek, s mindent kicserélnének. Kezdik mindjárt a konyhán. Tetszik is a kínálatunk, s hamar választanak. Kétmedencés mosogató, mutatós falra szerelhető ajtós és vitrines részek, szép pasztellszínű szekrények. Szóval, ízléssel választottak.

Rákérdeztek az összeszerelésre, de megnyugtattam a kedves vevőt, hogy én elintézem. Értek hozzá! Te öcsém csak tudod.

Szombatra kérték a konyhabútort. Szobaberendezést is választottak: ágyakat, asztalt, széket. Ezt három nappal későbbre, mert a szobákat most festik. Láttam jó vevők, s rövid tűnődés után, tizenöt százalékkal emeltem az áraimat. Mondták nem baj, akkor is kell a bútor, ha drágább.

Szombaton valami közbejött, nem tudtam szállítani, hétfőn elrontottam a mosogatót, mikor a csaptelepet rá akartam szerelni. Telefonáltam, hogy csak borogatós van már raktáron, de nem bánta a kedves vevő, csak vigyem már az árut. Kedden este hatra oda is értem. Serény vagyok én, ha rákényszerítenek!

Szereltem, csavaroztam, alátétért szalasztottam a házigazdát az üzletbe. Tovább ügyködtem szorgalmasan. Most kampóért szalasztottam a gazdát. Futkorászott lelkesen. Hogy ezek a dolgok miért nem voltak nálam? Hát, nem hordozhatok én egy egész áruházat magammal…

Ügyeskedtem, hisz ismersz!

A víz, a lefolyó hamarosan be is lett kötve.

Na, most jönnek a fali szekrények a helyükre. Egy mély lyuk a téglába, tipnit bele, meg csavaros kampót. Jöhet a következő. Zsupsz! Belefúrtam a szennycsatornába, ami az emeletről vezet lefele. Olyan bűz támadt, hogy! Értedé, öcsém? Én a mester belefúrtam!

Lett is nagy ribillió! Még jó, hogy a kőműves — aki a felújítást végezte — ott volt, s betapasztotta a lyukat. Mondtam, dolgom van s azzal elpucoltam onnan. A háziasszony is mondta, hogy neki is dolga van, de én mentem…

Másnap aztán, reggel felhívott az iparos, hogy a további vásárlás már érvénytelen, mert a felesége megharagudott rám.

Hát ilyenek a mai vásárlók, megrendelők! Nem lehet bízni bennük.

Elestem a jó kis üzlettől…

Na, áldjon meg a Fennvaló!

 

Székelyudvarhely, 2007. szeptember 14.

Levél

Hogyan is történt?

Elolvasta:
47
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }A napokban kaptam levelet egy régi barátomtól – katonacimborámtól. Olyan meggondolkoztató és tragikus a sorsa, és olyan szemléletesen eleveníti fel a történteket, hogy változtatás nélkül adom közre. Csupán néhány nyelvtani elírást javítottam az eredeti szövegen.

 

 

Kedves barátom!

Nehogy azt gondold, hogy elfelejtkeztem rólad, és nem él még most is élénken emlékezetemben az együtt eltölt idő. Az ifjúság gyönyörű évei! Csak annyi minden történt velem, hogy nem maradt energiám másra, mint a túlélésre. 

Emlékszel rá, hogy nem voltam én egy izgága, rosszindulatú srác. Még azt is eltűrtem, amikor engem büntettek meg a katonaságnál a helyett a váradi fiú helyett. Három nap magánzárkát és tíz nap éjszakai szolgálatot sóztak a nyakamba. Te jöttél segíteni rajtam: éjfél után őrt álltál, ameddig egy pár órát aludtam. Egyik nap te jöttél ki, a másik nap egy moldovai román fiú. Nehogy az ellenőrzés alváson kapjon.

Emlékszel még, miért büntettek meg? Hát ezért, mert az a váradi gyerek éjszaka belevizelt az őrmester csizmájába, ami az ajtó előtt állt a folyosón. De nem is ezt akarom most mondani, hanem, hogy én mindezt, meg még sok más mindent is zokszó nélkül tűrtem. Mondtátok is, hogy „fát lehetne hasogatni a hátamon”, amilyen nyugodt természetem van. A váradi srácot is csak a leszerelés után pofoztam fel. Nem azért, mert orroltam rá a balhé miatt, hanem a szája miatt. Hallottam, amint a barátainak — már a kaszárnya kapuján kívül — röhögve mesélte, hogy ő milyen furfangos ürge, és hogy helyette más vitte el a balhét. Erre már elfutott a méreg, és lekevertem neki egyet. Legyen neki ez tanulság…

Azóta aztán történt velem jó is, rossz is. Inkább rossz, mint jó. No, de ne panaszkodjunk!

A jót a Fennvalónak, a rosszat magamnak köszönhettem.

A katonaság után elvégeztem a főiskolát. Az állategészségügyit. És amikor kihelyeztek egy állami gazdasághoz, megnősültem.

Kezdett szépen alakulni az életem; kaptam szolgálati lakást, feleségemnek állást adtak a gazdaság irodájában és rövidesen megszületett a kisfiunk.

Én sokat dolgoztam, hogy mindent megteremthessek a családomnak. Be is fizettünk egy öröklakásra. Két és félszobásra. Ennyire jutott akkor a jövedelmünkből.

Hiába volt azonban minden erőfeszítésem, hogy jobb életet teremtsek, mégis elhidegültünk egymástól.

Elvártam volna, hogy este mikor hazajövök, meleg étel várjon, s egy kis kedvesség. Legtöbbször már ágyban volt az asszony ilyenkor, és csak oda szólt, hogy „az étel a kályhán”. Mire végeztem az evéssel, ő befordulva aludt már. Ha megsimogattam, rám mordult, hogy hagyjam békén, mert fáradt.

Még ő a fáradt!

Érted? Én jövök haza egész napos munka után, és még ő a fáradt!

Napról, napra rosszabb lett…

Aztán becsapott a ménkű!

A gazdaságban kitört egy járvány, és mire feleszméltünk már úgy hullottak az állatok, mint ősszel a legyek. Mire sikerült a járványt megállítani, az állománynak fele elpusztult. Az eredmény pedig végül az lett, hogy az igazgatót, az állatorvost és engem letartóztattak gondtalanság miatt okozott súlyos anyagi kár miatt. Az igazgató kimosta magát, de minket, kettőnket szándékossággal, szabotázzsal is vádoltak, és kaptunk is fejenként tíz-tíz évet…

Két év múlva a rendszerváltozás után felülvizsgálták az ügyemet, és a politikai vádat, a szabotázs vádját ejtették. Így szabadultam.

Igazából ekkor szakadt rám az ég! Amíg bent voltam a feleségem elvált tőlem, a lakást eladta és ismeretlen (számomra ismeretlen) helyre távozott a fiúnkkal együtt.

Se pénzem, se lakásom, se állásom. Börtönviselt embert senki nem alkalmazott. Egy volt állatgondozóm, aki a kezem alatt dolgozott adott egy helyet, ahol meghúzhattam magam, a csűrben. Napszámból éldegéltem. Elvállaltam mindent: kaszálást, kapálást, segédmunkát építkezéseknél. Nem sokat fizettek, mert ugye az én múltammal örüljek annak, amit kapok, és ne várjak el többet.

A nyár és még az ősz is így eltelt valahogy, de télen megszűntek a kereseti lehetőségek. Elmentem a városba, hátha inkább akad valami, meg a vasúti várótermeket főtik, s ott át lehet vészelni a telet. Nyomor a köbön!

És mindennek a csimborasszója, hogy volt nejem a rendőrséggel kerestetett, mert nem fizetek gyerektartást. Azt mondta a rendőröknek, hogy a hajléktalanság csak egy csel, hogy ne kelljen fizetnem. Kihallgattak, és kidobtak. Pedig reméltem, visszavisznek e börtönbe, és ott ennem adnak, meg egyéb…

A gyermekemet sem látogatom, vádaskodott tovább az asszony. Mégis, ilyen állapotban, ilyen helyzetben, mint amilyenben én vagyok, meglátogathatom a gyermekemet? Megmutathatom neki magam?

Ki tudja milyen kép él benne az apjáról, az anyja minden elítélő véleménye ellenére?

Szabad nekem azt összetörnöm? Mert akár mit is hall rólam, azt ő átértékeli, saját vágyai szerint átalakítja. Hogy az hamis kép? Lehet, sőt biztos, de pozitív! És az ő szempontjából ez a kép nagyon fontos. Így gondolom…

Ebben a pillanatban a helyzetem rózsásnak mondható az eddigiekhez képest. Meleg szobában fekszem egy kényelmes ágyban, tiszta fehér ágynemű között, és kedves emberek vesznek körül. Egyetlen szavamba került és már hoztak is papírt-ceruzát, hogy írhassak neked, kedves barátom.

Az történt, hogy elütött a ködben egy autó: eltört a lábam, három oldalbordám, és agyrázkódást szenvedtem. A mentő ide hozott az Irgalmas Rend Kórházába — a baleseti osztályra. Lehet, még a karácsonyt is, itt töltöm.

Ez az én karácsonyi ajándékom a sorstól…

 

No, neked is kellemes ünnepeket kívánok!

 

Levél

Levél a Prut mellől

Elolvasta:
54
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Régi iratok közt böngészve került a kezembe a napokban néhány megsárgult lap. Egy levél. Egy érdekes levél. Íme:

 

Drága Édesanyám, Édesapám, Nővérkém!

 

Azzal kezdem beszámolómat a Moldovában töltött éveimről, hogy szerencsésen megérkeztünk Gizussal, Katával és Tímeával együtt Iaşi-ba (Jászvásár magyarul). Egymást biztatgatva, nyugtatgatva vészeltük át az utat. Nagyon hosszú volt, háromszor szálltunk át, és nagyon átfagytunk, mert sem a vonatot, sem az állomásokat nem fűtötték. Jó hogy rábeszéltél a nagykendőre. Bezzeg itt nem szégyelltem viselni.

Az állomásról egyenesen a megyei egészségügyi osztályra mentünk. Régi patinás épületben találtunk rá. A lányok engem küldtek előre, mondván, hogy én tudok románul.

Meglepően szívélyesen fogadtak, mikor megmondtam, hogy Marosvásárhelyi frissen végzettek vagyunk. Összesen kilencen jelentkeztünk, mivel négyünkön kívül még ott rostokoltak öten, akik az előző vonattal érkeztek, és nem mertek bemenni az igazgató főorvoshoz.

„Gyertek csak utánam!” — bíztattam őket is.

Mondom, örömmel fogadtak. Elébünk tették az üres helyek listáját, s mi ügyesen választottunk egy-egy helyet, de igaz, azt se tudtuk, azok hol vannak, s milyenek. Ezek után felültettek egy mentőautóba és sorra jártuk a helyeket, amiket választottunk, s leszállt az, aki érdekelt volt. Mindig pont a diszpenzár (orvosi rendelő) előtt állt meg az autó, ne kelljen, az újonnan érkezett keresgélje a munkahelyét. Utolsónak én szálltam le a Prut menti Stănileşti — ben.

Újonnan épült házban rendezték be a rendelőt. Tartozott hozzá szülészet és egy ötágyas gyermekfektető. Kaptam egy szobát, amit a szülésznővel osztottam meg. Két kórházi vaságy állott benne. Egy nekem, egy a kolleganőnek. Még találtam ott egy asztalt is, meg két széket. Ennyi berendezés elég kell legyen! — gondolhatták, akik berendezték. Igaz, a társamnak egyetlen szava sem volt ellene. A bőröndömet a holmimmal betoltam az ágy alá és fáradtan átaludtam az első éjszakát.

Nehéz napok vártak rám. Reggel az orvosom azzal kezdte, hogy alaposan kikérdezett. — Honnan jöttem? Hol végeztem? Kik és mik a szüleim? Úgy látszik az elvárásainak megfeleltem, mert kijelentette, neki egész évi szabadsága bent maradt, és most ő azt kiveszi. Én pedig dolgozzam ügyesen helyette. „Egy diplomás védőnő kell, tudja, mik a tennivalók!” — mondta mikor csodálkozva rákérdeztem, hogyan helyettesítsem?

Elment és én maradtam, mint „diplomás” a rendelőben, a fektetőben, a szülészeten. Nagyon hamar megtanultam önállóan dönteni. Jöttek a betegek kisebb-nagyobb bajaikkal, és orvos nem volt, nekem kellett mindent megoldanom. Rendelkezésemre állt egy gyógyszer szekrény minden akkor forgalomba levő gyógyszerrel. Bújtam a könyveket, s nem is hiába, mert amit lehetett sikerrel elvégeztem, s ha komoly baj volt, hívtam a mentőt. A területi kórházban mindig segítő szándékkal találkoztam. Tudták, ha én küldök valakit, akkor annak oka van. A sok tennivalóval, munkával hamar eltelt ez az év, és büszkén mondhatom, ezalatt egyetlen csecsemő sem halt meg, míg az előző évben kilenc.

Augusztusban félelmetes napokat éltünk át. Szovjet tankok sorakoztak a Prut túlsó oldalán, készen arra, hogy bármelyik percben átjöjjenek. A sors komédiába illő fintora volt, hogy nekem, a székely, a magyar leánynak is puskát nyomtak a kezembe, és beosztottak hozzám tíz embert, mivel oklevelem révén tartalékos őrmesteri rangot kaptam. A néptanács elé állítottak, hogy védjük meg az „objektumot”, ha jönnek az oroszok. Gondoltam, ez valami vicc, de nem. Komolyan gondolták a község vezetői.

Mondtam nekik, hagyjanak engem békén, mert ha jönnek a ruszkik, én majd kiáltom: „Ja vengerszkaja!” — és megadom magam. Aztán azt is mondtam, hogy jó lenne, ha hazaengednének, mert ha most visszaadják Erdélyt, én nem akarok itt ragadni. Elengedtek!

Emlékeztek? Otthon is voltam akkor egy hétig…

Ősztől aztán behelyeztek a városba. Saját kérésemre. Elég volt a derékig érő hóban járni a tíz falut, hónom alatt a csecsemőmérleggel. Ti nem tudjátok, milyen az, amikor fúj a „Crivăţ” nevű szél. Csontig hatol! Az orosz sztyeppe hidegét hozza.

Különös vidéke az országnak — nyáron dinnyeérlelő meleg, télen sarki hideg…

Gondoltam, egy évig kitartottam, most jöjjön más. Kértem az áthelyezésemet, s meg is kaptam. Így bejutottam a városba. Huşi városába. A 4-es számú körzetet kaptam. Szép és aránylag tiszta városka körülbelül 20 ezer lakossal, kórházzal, mentőállomással, elegendő számú orvossal, egészségügyi személyzettel. Más körülmények közzé jutottam: megvolt a munkaidőm, szabadidőmet én osztottam be, jutott lehetőségem szórakozni, pihenni, barátkozni. Megismertem egy nagyon jóképű, kékszemű fiút. Nagyon tetszett, szívesen találkozgattam vele. De… Ott volt a nagy DE! Nem akartam mélyebb kapcsolatot, nem akartam úgy járni, mint Kovács Gyurka bácsi, aki nem tudott az unokáival és a menyével beszélni, mert nem tudtak magyarul. Szépen leépítettem a fiút.

Eszembe jutott egy vers, Garay János verse: „S ó, hogyha ajkad // Ezüst szaván // A szép magyar szót // Még hallanám”. — De nem hallottam…

Közben unokanővérem írta, lenne egy üresedés Marosvásárhely mellett, jönnék-e? Nem volt kérdéses a válasz!

Most befejezem a levélírást, a beszámolómat, s adom is postára. Holnap indulok az új munkahelyemre – megyek haza Erdélybe…

A mielőbbi viszontlátás reményében csókol lányotok:***

 

 

 

 

 

Levél

Levél

Elolvasta:
49
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Drága Nagymamámnak! *

 

Olyan régen megfogalmaztam már a sorokat. Érzések voltak, lesznek. Emlékszem, azon a tavaszon mikor elutaztál, mennyire szerettem volna Veled lenni, de nem sikerült. Még a búcsú is olyan kusza, furcsa volt. Mi ketten, feketében. Virágot adtam Neked, vörös rózsát. Elköszöntem, de nem örökre. Magammal hoztam a meséidet, az életedet.

Mióta egyedül élek jobban értem a Te régi magányod. Messze vagy. Ősz következik újra, melyet úgy szerettél. Napsütés volt benne, szüret ideje.

Reggel korán keltünk. Parázson sült a szalonna. Kicsi voltam, Te mutattad, hogyan kell forgatni a nyárson, s csepegtetni a kenyérre. Nekem orrfacsaró volt a Ti pálinkátok. Már tudom, csak kicsi voltam hozzá. A szőlő szedéséhez is, mégis volt kis kosaram, ebbe gyűjtöttem mindent, cipeltem, amíg el nem fáradtam, akkor kérdésekkel zaklattam mindenkit. Emlékszel? Neked jutott eszedbe, hogy keressem a legnagyobb fürtöket, s rakjam külön, magamnak.

Szerettem guggolni a bogrács mellett, ahol főtt az ebéd, valamilyen pörkölt. Jó illata betöltötte azt a kis helyet a házikó előtt, melyet kunyhónak hívtunk, pedig ha úgy adódott nyáron még aludtunk is ott némely napon.

Ebéd után még felmásztam a diófára, s Te hogy aggódtál, ne menjek az ágak hegyére, mert letörik, s leesem. Mennyi dió termett! Egész zsáknyi. Festettél nekem karácsonyra arany diókat. Olyan kincs volt ez, s milyen régen!

A szőlővel teli nagy kosarak hazaszállítása után a prés alól kóstoltam pohárnyi szőlőlevet, édeset. Akkor már zörgő leveleket sodort az őszi szél.

Most még alig sárgulnak a levelek, de velük jöttek az emlékeim. Szépek voltak, mint azok az idők. Mennyi ősz múlt el azóta, aminek más jelentése volt. Voltak színesek, szépek, szürkék, esős fakóak. Lassan az életem minden ősze elmúlik, csak ez az utolsó marad nekem, remélem hosszú ősz lesz.

Ilyenkor jó emlékezni a csodák idejére, amikor még része voltál az életemnek. Csodák ideje?

Igen, a gyermekkoré, az ifjúságé, amely elmúlt Veled, visszahozhatatlanul.

Most én próbálok jó lenni az unokáimhoz. Bizony, azóta sok idő telt el. Be kell vallanom Neked, hogy hiába próbálkozom, arra a varázslatra, amit Te tudtál, nem úgy születtem.

Lesz idő majd bizonyosan, mikor guruló arany diók fényében visszatekintek a régi havas telekre…

Akkor még boldog voltam, csak nem tudtam róla:

                                                                            Az unokád 

Levél

Levél öcsémhez

Elolvasta:
51
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Három éves már ez a történet, amit ebben a levélben mondtam el, de úgy találom, semmi nem válzozott…*

 

 

 

      Kedves Öcsém!

      Levélírásra szántam rá magam, ahogy kérted, mikor legutóbb otthon voltam. De látodé, nem tollal írok, s nem is a régi írógéppel kopogtatom a betűket, hanem ezzel a csoda masinával. Vigyázni kell ám vele, mert ha csak nyomod a betűt, amíg gondolkozol, egész hosszú sort ír abból az egyből. De látodé, már megtanultam. Ami meg még kucifántosabb, hogy nem papírra kell írni, hanem televízióra. Hallottál már ilyet? Pedig így igaz.

      No, de nem erről akarok mostan írni, hanem, hogy végre visszajöttem. Négy évig voltam kint dolgozni, s egy kis pénzmagot összeszedtem. Megvettem ezt az üzletet, né itthon. Bútor… Tudod, azelőtt a Károlyé volt. Mostan az enyém. Ketten intézzük az asszonnyal. Itt van még a Zsiga is. Ő hozza Hollandiából az olcsó bútorokat.

      Tudod, ott a gazdagoknak már nem kell, ha nem divatos, de itt nálunk örvendenek neki.

      Új árut is szerez ez a Zsiga. Ügyes egy iparos! Brassóból hozza a modern, új bútorokat. Hetente kétszer.

      Ha jön a vásárló, csak megnézi a nagy képeskönyvet, amiben le vannak rajzolva, meg fényképezve a bútorok, s kiválassza, hogy melyik tetszik. Ha nincsen éppen az itt az üzletben, Zsiga két nap múlva már hozza is Brassóból.

      Vigyázni kell azért a vásárlókkal ám! Mert kényes népek. Látodé, a minap is hogy jártam. Bejön egy vevő…

      Ahogyan belép valaki, én már tudom, mit akar. Látom a mozdulatain, a szeme állásán. Ha kismama lép be, gyermekágyat keres. Mondom neki, ott vannak hátul, a sarokban. Ha újházasok, nagy ágyat keresnek. Mondom nekik, itt van a franciaágy, ez éppen megfelelő. Ha középkorúak, szekrény kell nekik. Mondom, van elég. Ha konyhabútor, abból is szolgálhatok többfélét. Így megy ez. Kedvesnek, szolgálatkésznek kell lenni. Pedig én vízvezeték szerelőnek készültem, de ott kint megtanultam, hogy nem elég csak a dolgodat végezni. A modor, a tempó is fontos…

      Szóval, bejön a vevő. Mindjárt látom, itt nagy üzlet lesz. Ketten vannak. Férj és feleség. Az asszony viszi a szót, az ember csak nézeget. Azt mondják, felújításba kezdtek, s mindent kicserélnének. Kezdik mindjárt a konyhán. Tetszik is a kínálatunk, s hamar választanak. Kétmedencés mosogató, mutatós falra szerelhető ajtós és vitrines részek, szép pasztellszínű szekrények. Szóval, ízléssel választottak.

      Rákérdeztek az összeszerelésre, de megnyugtattam a kedves vevőt, hogy én elintézem. Értek hozzá! Te, öcsém csak tudod.

      Szombatra kérték a konyhabútort. Szobaberendezést is választottak: ágyakat, asztalt, széket. Ezt három nappal későbbre, mert a szobákat most festik. Láttam jó vevők, s rövid tűnődés után, tizenöt százalékkal emeltem az áraimat. Mondták, nem baj, akkor is kell a bútor, ha drágább.

       Szombaton valami közbejött, nem tudtam szállítani, hétfőn elrontottam a mosogatót, mikor a csaptelepet rá akartam szerelni. Telefonáltam, hogy csak borogatós van már raktáron, de nem bánta a kedves vevő, csak vigyem már az árut. Kedden este hatra oda is értem. Serény vagyok én, ha rákényszerítenek!

      Szereltem, csavaroztam, alátétért szalasztottam a házigazdát az üzletbe. Tovább ügyködtem szorgalmasan. Most kampóért szalasztottam a gazdát. Futkorászott lelkesen. Hogy ezek a dolgok miért nem voltak nálam? Hát, nem hordozhatok én egy egész áruházat magammal…

      Ügyeskedtem, hisz ismersz!

      A víz, a lefolyó hamarosan be is lett kötve.

      Na, most jönnek a fali szekrények a helyükre. Egy mély lyuk a téglába, tipnit bele, meg csavaros kampót. Jöhet a következő. Zsupsz! Belefúrtam a szennycsatornába, ami az emeletről vezet lefele. Olyan bűz támadt, hogy! Értedé, öcsém? Én, a mester belefúrtam!

      Lett is nagy ribillió! Még jó, hogy a kőműves, aki a felújítást végezte, ott volt, s betapasztotta a lyukat. Mondtam, dolgom van, s azzal elpucoltam onnan. A háziasszony is mondta, hogy neki is dolga van, de én mentem…

      Másnap aztán, reggel felhívott az iparos, hogy a további vásárlás már érvénytelen, mert a felesége megharagudott rám.

      Hát ilyenek a mai vásárlók, megrendelők! Nem lehet bízni bennük.

      Elestem a jó kis üzlettől…

      Na, áldjon meg a Fennvaló!

 

 

      Székelyudvarhely, 2007. …

 

 

 

 

 

Levél

Levél Dédinek

Elolvasta:
14 065
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Drága Dédi!

 

Fenn a magasban ritkán viszik az angyalok a híreket. Oly rég elutaztál abba a távoli, ismeretlen országba, hogy azt hihetnéd, már a feledés homálya takar. Dédi, ne hidd ezt, Nagyi sokat mesél Rólad, szívében élsz, amíg szíve dobog. TE tanítottad, hogy csak a jó és a szép örök. Most elképzellek, amint kényelmesen pihensz egy mennybéli fotelban, színes, virágmintás köntösödben, hamvas hajadra ezüst kék színt fest a napsugár, szemeden olvasószemüveg és olvasod levelemet…

 

…Múlt nyár derekán, tikkasztó hőségben érkeztem erre a különös, furcsa világra, amit Te ideje korán elhagytál. A kórházban nagy sürgés-forgás vett körül. A hangokból érzékeltem ezt, mert látni, alig láttam, csak Édes puha, selymes virágszirom illatú melleit. Jó volt megérinteni és hallani azt az ütemes dobogást, amit már ismertem korábbi meleg otthonomból. Sejtettem, hogy valami különös dolog történhetett velem, mert minden másképp volt, mint odabenn. Érkezésemet vakító fény köszöntötte, ami nagyon szokatlannak tűnt bíborszínű, félhomályos kis odúm után. Halványan érzékeltem ugyan alakokat közel és távol, de kezdetben mindent fejjel lefelé. Édessel négy napig éltünk háborítatlanul, kettesben egy külön szobában. Nagyi és Apukám naponta hozták Édesnek az ízletes házi ételeket, hogy ezáltal én is finom táplálékhoz jussak. Először csak ízlelgettem azt a finom, meleg nedűt, ami Édes melleiből csordogált, majd rájöttem, hogyan tudok többet enni. Édessel minden együttlét mámorító és megnyugtató volt. Ennek ellenére fogytam egy kicsit, de ez így szokott lenni az ember életében pár napos korában.

Egy napon Édes és Apukám jól bebugyoláltak, kis sapkát is adtak rám, beleraktak egy mély kosárba, így indultunk ki a szabad levegőre. Kiléptünk a kórház ajtaján, rekkenő hőség, zaj, ricsaj, zúgás, moraj fogadott. Egyáltalán nem tetszett nekem. Legszívesebben visszabújtam volna régi nyugalmas kislakomba, de később rá kellett jönnöm, hogy ezt már sosem tehetem meg. Beültünk hármasban egy zúgó valamibe, ami elindult velünk. A monoton zajtól hamar elaludtam. Amikor felébredtem már új helyen voltunk, valószínű leendő otthonomban. Édes körbevitt a lakásban, ahol már semmi zajt nem hallottam, csak valami lágy, andalító dallam keringett a levegőben. Bentről is hallottam ilyet sokszor, nem volt ismeretlen. Örömömet hosszan tartó bömböléssel jeleztem. Így tudattam drága szüleimmel, hogy ez a hely nagyon tetszik nekem. Édes átöltöztetett, puszilgatott, simogatott a fejem búbjától a lábam ujjáig, majd belefektetett egy finom illatú ágyacskába. Azután egyre halkuló dallamok lopakodtak a fülembe és újra elszenderedtem.

 Édesnek nagyon finom teje volt, ahogy teltek a napok, egyre mohóbb lettem. Később kiderült, hogy én egy nagy-nagy zaba-gép vagyok. Annyit ettem, mint egy kis víziló. Legtöbbször hasra fektettek, mert azt hitték, hogy nekem úgy jó. Jó volt, nem tagadom, de néha rekedtes hangon nyöszörögtem, mintha fájna valamim. Valahogy így, hogy „ajjaj… jaj… ajjaj… jaj… ajjaj.” Jól rájuk ijeszthettem, mert azt hihették, a hasam fáj. Lehet, hogy fájt kicsit, már nem emlékszem, de ilyenkor kiharcoltam, hogy ölbe vegyenek. Nagyon jólesett, amikor felvettek, simogattak és megszeretgettek. Ez így ment majdnem három hónapig. Édesnek sok-sok álmatlan éjszakát szereztem. Többször is megnézett éjjel, amikor nyöszörögtem, minden neszre odajött hozzám. Amikor nagyon rázendítettem megszoptatott, sétált velem, dúdolt nekem, a karjaiban mindig megnyugodtam.

Már majdnem három hónapos voltam, amikor Édes és a doktor néni rájöttek, hogy nagy étvágyú baba vagyok. Havonta jártunk a doktor nénihez, aki mindig megsimogatott, a mellemre meg a hátamra hideg korongot rakott, megnyomkodta a hasamat, belenézett a számba, majd újra megsimogatott. Egy ilyen alkalom után már cumisüvegből is kaptam tejecskét. Ez nem volt olyan finom, mint Édesé, de engem nem zavart, mert csillapította a nagy étvágyamat. Ezután nem kellett olyan sűrűn felkelni hozzám. Este nyolc után elaludtam, s csak hajnalban ébredtem fel először. Ekkor kezdtem jobban gyarapodni, vidám, életerős csecsemővé válni.

 

 

Budapest, 2013. február 17.

Levél

Mostni

Elolvasta:
437
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Mostni kell, micsoda trauma tortúra, ha

ha, viccelni sem tudok, megérteni – igen.

Levél

Sokadik levél

Elolvasta:
524
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Havazik, hanyatt fekszem kőrised alatt, hajamba belekapott a szél – suttogja neved – látod jó fiam, eljön az ünnep nélküled – ujjaim nem engedik az utolsó érintést – hangod is itt suttog mellettem – lépted a hóban topog, egy nyárról maradt levél anyját siratja – tenyeremben melengetem, már nem tudom életben tartani – utánad siet, ahogy rózsád sápadt szirmai is – már annyi hó gyűlt össze az udvaron, hogy angyalt rajzolok – nélküled – nővéred is mellém fekszik – ma nem nevetünk, gyöngyök lettek a könnyek – gördülnek messze… lassan ránk talál az este – csillagok gyúlnak – odabent gyertya adja lángját – nézd sütöttünk mézest, ahogy szereted – illata bejárja a házat – havazik – még hanyatt fekszem kőrised alatt – fázok nélküled – nem melegít a fáj – emlékek jönnek hozzánk, szépek és nevetgélnek – tavaszok és nyarak ölelkeznek – négy karácsony – négy nyomorult év – havazik – neved suttogom, míg arcomra engedem a szállingózó hópihéket – hangod hallom, szárnyad vállamon érzem – hazajöttél – vártalak – jégvirág díszíti az ablakot – szobádba beköltözött a csend – egy rózsa még emlékeket őriz – ágyadon a párnák mesélnek – takaród engem ölel – havazik – én jó fiam, az ajtóban állok…

Levél

Hallomások

Elolvasta:
619
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Csókod lopnám, Szeptember,
fehér köd a varázsköpenyed.
Tarlódon lépkedő ujjbegyek,
tépkedhetném tükörarcomat.

Új utak szemeid szeretet-éh.
Azzá fordítod tét vermeimből.
Lopakodás csak a beszéd,
hallomásaink játszóterén Ő.

Becsapós szokás a könnyű,
nehéz szívvel most tekergő.
Barátkozni erő-dobbanásig,
akaratlanul is egy levéltánc.

Levél

Levél a Nőnek!

Elolvasta:
76
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }Nárcisz Jácint szerelmetes ifjú reményvesztett levele az imádott hölgynek, akinek a figyelmét ezúton is szeretné szerény személye felé irányítani.

 

Kedves Kisasszony!

 

Sokáig gondolkodtam azon, miként is fogalmazzam meg az ön irányában kialakult érzelmeimet, hiszen ön oly mélységesen megvet engem, hogy tekintetemet még akkor is elkerüli, amikor szembe jön velem. Úgy néz át rajtam, mintha csupán egy emberi sziluett, vagy szellem volnék. Irányomban mutatott érdektelenségének mértéke a Richter skála legalacsonyabb fokával lehet egyenértékű. Pont olyan földrengés lehetek az ön számára, amelynek rezgésfoka még az ön nyugalmi állapotában, a törésvonal kellős közepén haránt fekve sem érzékelhető. Nem értem mit vétettem ön ellen? Hiszen semmiféle okot nem adtam arra, hogy ilyen mostohamód bánjék velem. Sőt!

Nap, mint nap azon buzgólkodom, hogy kedves szavakkal, mosollyal, kicsiny apróságokkal okozzak örömet önnek! Hányszor dicsértem meg hamvas karját, kecses ujjait, finom lépteinek susogását! Piros ajkát, amint megcsillan rajta a napsugár! Meg sem hallotta ezeket! Az ön mélyen ülő szeme, mint lobogó lángú tűz. Tekintete erényes, füle pedig oly sejtelmesen búvik meg selyemhajszálainak fonákjai közt, mintha csak valami kiválasztottak számára felfedezhető titok lenne! S fülét elfedő egyedi fülbevalóját is csak áhítattal tudom megemlíteni, amely szintúgy oly különlegessé teszi önt. Az ön térde kerekded vonásaival érett almaként gördül előttem, napsütötte lábszára fénylik, mint egy gyémánt, combjának látványában dőzsölnék egész nap. S bár tudom, nem illenék megemlítenem, de nem hagyhatom ki hajladozó derekát, s ringó kebleit sem e felsorolásból, mert bizony, kár tagadni: én azoknak is rabja lettem!

Ön egy gyönyörű Nő, s én nem tudok betelni önnel! Kérem, legyen hozzám irgalmas és kegyes, vegyen már észre! Legalább egy szóra méltasson, legalább egy megvető pillantást vessen felém.

A minap, amikor a kutyáját sétáltatva megbotlott abban a járdaszegélyben, én már ugrottam is az utca túloldaláról, hogy felsegítsem. Mondanom sem kell, nem értem oda, így nem tudtam megfogni puha karját, s megvigasztalni sem állt módomban. A kórházi ágyon is csak önre gondoltam törött lábbal, miközben az orvos vizsgálta bordatörésem nyomait és kiszedte oldalamból az utolsó szilánkját is a belém fúródott helyzetjelző lámpának. Miközben a sofőr elvörösödött fejjel, magából kikelve magyarázta a történéseket a helyszínelő rendőrnőnek, én csak arra tudtam gondolni, hogy kegyed hazaért-e idejében, s vajon édes ajkával mily ízletes, finom falatokat érinthet éppen? Milyen szerencsés a töltött padlizsán a rizskörettel, hogy az ön nyelvével érintkezésbe léphet! Ó, és az a pohárka szamorodni, mely gyomrát, s beleit is megöntözheti! Bárcsak lennék én is szőlőszem, melyet kéjesen megforgat, s csócsálgat fogai között!

De ha a büdös sajtot szereti inkább, én büdös sajt is szívesen lennék! Az ön ujjai közt nyerne értelmet sajtságom valósága! Elomolnék akkor, hogy magának jó legyen, visszatartanám illatomat is, amikor szájához emel, megkímélném, hogy élvezhesse ízemet teljes átéléssel!

Kérem, drága hölgy, ne kínozzon tovább! Miután a kórházból hazaengedtek, még el sem értem a lakásomig, hirtelen szúrós fájdalmat éreztem az oldalamban, mert megláttam magácskát, amint kedvenc kutyájával sétál, elegáns fehér botjával odébb taszít egy koldust, majd leül és teát szürcsölget a kávéház teraszán. Miközben bámultam, hogy picinyke kisujja felmered a teáscsésze ajkához emelésekor, szinte magamon éreztem az illatát, mely a teagőzzel keveregve ismételten megigézett. A fájdalom egyre mélyebb és mélyebb lett. Bár az orvos mondta, hogy kímélnem kell magamat, én mégis ott álltam órák hosszat és önt bámultam. A helyéből kifordult csípőprotézisem más utakra vitt, mint szerettem volna. De higgye el, kisasszony, hogy ez az eredetit pótoló, utóbb hozzám erősített faláb sem tántorít el attól, hogy önnek addig udvaroljak, míg észre nem vesz, míg hozzám nem szól. Igaz, csatornába zuhanásom oly szerencsétlen esett meg, hogy nemzőképességem látta kárát, de nem számít! Nem számít, ha ön csak egy pillantást vetne rám! És kérem vigyázzon, ha a kávézónál a másik oldalra tévedne, a kettétört csatornafedelet azóta sem állították helyre!

 

A leginkább az szomorít el, hogy rajtam való átnézése mellett a jelenlétemben megszólalni sem hajlandó. Amikor barátommal ön mellé léptünk, igen megsértett azzal, hogy miattam még Károllyal sem volt hajlandó beszélni. Persze nevetgélni és folyamatosan hadonászni, azt tudtak. Ráadásul egymáshoz oly intim közelségbe hajolva tették mindezt. Nem értem, mi volt ebben a vicces! Számomra kifejezetten megalázó volt az önök viselkedése. Barátomtól is eltávolodtam ezen eset okán. Amikor tüntetőleg ott hagytam önöket, még mindig csak azzal az intenzív mutogatással múlatták egymást — szinte az orruk is összeért —, amiből engem persze kihagytak. Mint egy indiai istenség, úgy kígyózott és rángott ide-oda az ön kézfeje! Nem volt szép magától, ám bevallom engem még ezek a kegyetlen mozdulatok is rabul ejtettek!

Végső kétségbeesésemben már azon gondolkodtam, hogy levetem magam a hídról, ám a villamos sínekbe akadt műlábam megakadályozott ebben a meggondolatlan cselekedetemben!

Sajnálom, hogy ilyen hidegen viszonyul hozzám, mégis abban a reményben fordulok önhöz, hogy talán mégis meggondolja magát és hajlandó rám pazarolni legalább egy gúnyos, megvető, lenéző mosolyt! Kérem, adjon nekem csak egyetlen esélyt! Ha megismer, észreveszi majd, milyen értékek rejlenek bennem, s tán mára már nem túl daliás külsőmet is rokonszenvesnek találja.

 

Halálos szerelemmel:

Nárcisz Jácint, az ön reménytelen hódolója

 

Ui: Bocsássa meg, ha írásom nem egészen volt olvasható, de hol megmaradt bal kezem két ujja között, hol meg a számba vett tollal igyekeztem megfogalmazni gondolataimat.

 

címzett:

 

Szépvillányi Ében Ludmilla.

67523, Szerelemhorány,

Fullasztóhőség utca 45.

Vakok, Gyengénlátók, Süketek és Némák Országos Nemzeti Intézete és Szeretetotthona.

 

 

Vers

Raposillo

Elolvasta:
160
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Naplójegyzet 2020 01 01

Mennyi izgő betű fut, szalad – mondjátok?

Három regény, három regényhős?

Sok statisztámmal vagyok csak Én?

Spirituális egómmal jártasan.

Szomorú üres fejem?

Bőgőmasinás bátorsággal szembejön

olykor a (az aki a) épp a legrészletezőbb

irodalmam.

Vers

Őrült szerelem

Elolvasta:
33
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Tenyered fészkébe helyezem fejem,
bent szelíden ül vagyban a gond.
Gyógyítva kisöpör kristálykék huzatot,
űrbe mártózik bambán szép tudatunk.
Ugratlak lágyan, mert hiányt pótol e fény,
kezed éke lettem, és Te élsz-e még?

Levél

Naplójegyzet 2020

Elolvasta:
45
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Annyira szeretnék újra alkotni – a játék örömével -,
mint horgolt ruhát játékbabának, rajzolni  színes fényt,
festeni, te mögülem nézed – a vállam felett – titokban
odaállva. Elengedett vágyakkal zabál fel helyette Hiány.
Mert hiány itt kimondhatatlanul végtelen érzésű tenger,
mégis robotként-űr féltésben virágzó figyelemmel, és
a türelem, legalább az, elrejtve robbantja szívben a célt:
megküzdenék mindenkivel már egyetlen veled-holnapért.

 

 

 

Levél

csak azt

Elolvasta:
27
.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

csak azt adtam neked mi úgyis tied

szentjánosbogár-szerelmedet

visszatükröződnöm is csak szépen

fénytengelyünkön át érdemes