Bőven rakott polcokon tartom
hajad színét, gyöngyfényű leheleted,
(hűs illatú permet simogatta Hold…)
fényedben hömpölygök, álmodom,
hogy van és mindig volt, –
Szerelem.
Legutóbbi módosítás: 2019.08.15. @ 11:48 :: Serfőző Attila
Elolvasta: 34
Nyomtatás
Egyik reggel, ahogy a munkahelye felé igyekezett, új hirdetésre lett figyelmes – kutyakiállítást hirdettek hétvégére. „A lovas pályán Országos Munkakutya kiállítás és bemutató” – írta a plakát öles betűkkel.
Jelentős esemény egy ilyen izgalmas kiállítás, bemutató. Lesz ott alap kiképző, engedelmességi, meg őrző-védő munka, nyomkövetés, agár verseny és tréfás trükkök. A lovas pálya mellett állítottak fel ideiglenes barakkokat a messzebbről érkezettek elszállásolására. Nagy csalitos hely is terült el a közelben, ahol lehetett sétáltatni a négylábú szereplőket. Kíváncsiak serege, gyerek, felnőtt naponta kijött megcsodálni az állatokat és beszélgetni a gazdáikkal.
Árus arra gondolt, hogy kimegy délután megnézni a kutyákat és a gazdáikat. Abban reménykedett, be nem vallottan, hogy hátha összetalálkozik Valival, a kedves útitársával, akivel együtt bámulták a hegyek reggeli csodáit. Nem Felícia ellenében, de a szíve vágyott egy kis hazai szóra, ízre. Ez a közömbös város, tülekedő, üres tekintetű embereivel taszította. Még a lánnyal töltött kellemes órák sem hozták közelebb ezt a világot. Most arra gondolt, hátha ez a nagyszabású rendezvény idecsábítja Valit is. Esetleg szerepelteti valamelyik kutyáját. A dobermannok híres-hírhedt őrző-védők. Mikor támad, olyan, mint a kilőtt nyíl – gyors és pontos. „Meg kellene néznem a bemutatót” – gondolta bizonytalanul.
– Nedelkó barátom! – kezdte a szokott helyükön, a kis kávéházban – Érdekelnek téged a kutyák?
– Nem. De miért?
– Engem, igen! Vasárnap országos kiállítás és bemutató lesz, de a részvevők nagy része már itt van a városban, és a lovas pálya melletti réten sétálgatnak, levegőznek, szokják a klímát. Menjünk ki, nézzük meg mi is őket.
– Na, ne!
– A villamos kivisz egészen addig. Ne kéresd magad!
Minden kezdeti ellenkezése ellenére Nedelkó élvezte a kiruccanást. Már az úton arrafelé is szokatlanul beszédes lett. Ugyan mindig is nagy fecsegő volt, de most még önmagán is túltett. Kint aztán egészen lázba jött, amikor meglátta az agarakat.
– Nézd, micsoda elegáns, arisztokratikus állatok! – lelkendezett.
– És milyen gyorsan futnak – tette hozzá Árus, de közben nem az agarakra figyelt, hanem a többi kutyát sétáltatót pásztázta.
Hiába, mert akit öntudatlanul is keresett, nincs kint a csalitoson. Szóba elegyedett néhány kutya sétáltatóval, persze mind dobermannosokkal. Voltak közöttük olyanok is, akik keletről jöttek, Árus szülőföldjéről. Beszédjükről ismerték fel egymást. Érdeklődött a többi otthoni kennelről, de az említettek között nem volt ott a Valié. Lehet nincs is neki, csak a beszélgetés kedvéért találta ki az egész kutyás dolgot… Árus elmélázott ezen a gondolaton, de egy csöppet sem volt ínyére. Lehet, hogy nem rég indította be, és még nem ismerik kutyás körökben. Próbálta magában menteni.
Nedelkó lelkesen sietett hozzá, s a kezeiben lebegtetve valamilyen papírokat.
– Ezek az agarasok nagyon kedves emberek! –lelkendezett – Tudtad, hogy az oroszoknak is vannak fajkutyáik, sőt még agaruk is?
– Képzeld!
– Az agarat úgy nevezik, hogy bálsoj, vagy bárzoj.
– Bárzoj, igen. Az orosz cárok száz számra tartották, és ritkán adták ajándékba más koronás főknek.
– Miért kell mindjárt lelőni a megjegyzésemet?
– Bocs! Mi az ott a kezedben?
– Két jegy a holnapi agárversenyre, meg persze az egész kiállításra is. Látták, milyen odaadóan hallgatom a kutyáikról szóló dicshimnuszokat, meghívtak a holnapi versenyre, de mondtam nem vagyok egyedül, erre két ingyen jegyet adtak. Milyen gyönyörű állatok! Sohasem láttam még ekkora kutyákat, nagyok és mégis elegánsak!
Így került sor másnap a rendezvény meglátogatására. Ketten mentek el Nedelkóval, ugyanis Felícia nem akart velük tartani, mondván, hogy nem szereti a kutyákat, mert büdösek és hangosak, meg különben is fél tőlük. Nedelkó természetesen az agárverseny színhelyét kereste fel, Árus pedig elindult kószálni. Először a fajták szerinti kiállítást kereste fel, és természetesen a dobermannosokat. Kedvetlenül nézelődött, nem kedvelte ezt a formai tökélyre törekvő tenyésztői munkát. A kutyának legyenek meg a fajta jellegei, de legyen meg a karaktere, testi-lelki egészsége! Ott is hagyta a fajta bemutatókat, inkább átsétált a munkakutyákhoz. Megnézte, hogyan dolgoznak az őrző-védők, a nyomkeresők. Bámulatos, hogy mire képesek ezek a jól idomított állatok! Körbe járta a helyet, azt kereste, hogy még hol szerepelnek dobermannok. Az ügyességi (agility) pályán látta meg őket – Valit és egy szép barna színváltozatú dobermann szukát. Éppen „fellépésükre” vártak. A pálya elején, a start vonalnál álltak, illetve csak a gazdi állt, mert a kutya fegyelmezetten a bal lába mellett ült, és figyelmesen várt a parancsszóra. Nem akart Árus közelebb menni, ne zavarja meg őket, inkább félre húzódott, ahonnan ő jól láthatott, de őt nem. Innen figyelte izgatottan, hogyan teljesítenek. Így többes számban, hiszen közös munka, gazdi és kutyája közösen oldják meg a pálya feladatait. Az ismeretlen terepen a kutya csak a gazdája hozzáértő irányítása mellett tud minden akadályt hibamentesen teljesíteni. Ezért is húzódott Árus félre, ne vonja el Vali figyelmét.
A bíró intett, és ők összeszokott mozdulatokkal, nyugodt tempóval végig haladtak a pályán – nem siettek, hiszen a pontosság fontosabb ezen a versenyen, mint az idő, bár az sem elhanyagolandó, éppen ezért élénk léptekkel igyekeztek egyik akadálytól a másikig. Elsőnek a beállított lécet szép ívben ugrotta át a dobermann, utána következett a karika, vizes árok, palló, palánk, hinta, kúszás, meg a többi.
A „produkció” végén megálltak a bíró asztala előtt, és kedves gesztussal köszöntötték – Vali meghajolt és a dobermann egyet vakkantott, s mentek is tovább, kifele a versenypályáról. Árus önkéntelenül brávót kiáltott, és összecsapta a tenyerét. Átvették mások is a tapsot.
– Köszönöm! – húzta meg enyhén a pórázt a lány, s a kutya engedelmesen vakkantott.
Szétnézve a „publikum” sorain, megpillantotta Árust.
– Na, nézd csak, az útitárs! Micsoda meglepetés!
– Tegyük nyugodtan idéző jelbe a meglepetést! Nagyon reméltem, hogy itt lesz. Mikor megláttam a plakátokat, eszembe jutott az út, a beszélgetésünk a kutyákról, s a hegyek mögül kibukkanó nap, a hazai táj.
– Honvágy?
– Mondhatnám, úgy is…
Délután a szokott helyükön ültek a kis kávéházban. Nedelkó felhevülten magyarázott az agarakról, Árus ellenben alig szólalt meg.
– Akkor hazamész? – váltott témát Nedelkó.
– Megyek – jött meg Árus hangja. – Mondhatnám úgy is, hogy hív a szülőföld. Tudod, én itt jól megvoltam. Jó munka, elismertség, csínos barátnő. És mégis, lezártam minden itteni ügyemet, felszámoltam az érdekeltségeimet, és holnap este indulok. Szívesen vezetek éjszaka. Megvettem Felíciának a búcsúajándékot, egy arany karláncot.
– Értelek!
– Remélem, az kicsit megvigasztalja. Neked is vettem. Ezt a bicskát, mert tudom, szeretsz faragni.
– Köszönöm!
Árus hirtelen elcsendesedett, s csak nézte a semmit.
– Mi történt? – lepődött meg Nedelkó.
– Mi … hogy? Nem kérdezte meg a snauzer nevét! … Még csak meg sem kérdezte …
Elolvasta: 35
Nyomtatás
csak azt szeretném
hogy újra mosolyogni lássam
minden ölelkezés társtalan
míg mosolyt nem tudok csalni
bennem férfi boldogtalan?
hiszen a szerelem
mandulája mától mindig
dobogó szíveken pihen
Elolvasta: 58
Nyomtatás
álmodtalak
szebb vagy mint bármi belőlem naprakész szavak
megújuló arcod követi a rendet
megmásíthatatlan mosolyodban bujkáló derű
közhelyekben és hallgatagon feltétlen és egyszerű
bonyolultságod nem éri fel ésszel
senki fia
mert csodával határtalanul értesz az egészhez
és lekedveltebb bolondságod éppen
viccnek érteni mindent
mégsem elvetni
a feledésben
Elolvasta: 38
Nyomtatás
/nőnapra/
szeretem a szádat
minden szál energiádat
magnóliádat
sűrű illatát
a régi nyárnak
szeretem benned hangjait
az összes madárnak
csicsergésre rákapott író kezed
szeretem bebogozhatatlan hangod
tiszta csobogását
súlytalanságát/könnyűségét
mikor kinevetsz
szeretem a szemed
puha árokparton kis virág
apró szirmainak ragyogó belseje
százszorszép szagosmüge
szeretem ahogy szeretsz
nem jön át az észen
mégis az összes
kémiánál többnek
éreztelek
szeretem ahogy vékonyka
tollaid cirkalmai megformálják
a legszebb verseket
az apró betűs részeket
őszinteségük
az űrbe húz
egészen
szeretem benned
minden élőlénynél magasabb
finom igyekezeteket sőt
mosolyodban
a kérdőjelet
Elolvasta: 46
Nyomtatás
amit adsz
egy meglepődésbe
belerejtett apró titok
amit belelátsz
ahol üresség van
nem hozzábutulás
amit valaki mond
nem sírsz rajta
ezt is kedvelem
nagyon
amit képeken
bebarangolunk
a képzeletet
amit nézel burokban
vagy velem
egy a személyes tered
amit elsietsz
helyére természetességig
megfested hirtelen
amit játszol
mohót vagy lustát
amit aztán szorgalmasan
elfirkálunk
amit hangoddal
amiből nincs kiút
csak szerelem
amit keresek
pont ott ahol üresen
maradt csókom helye
amit kitalálsz
utánajárni nálad nem
időpocsékolás
amit tudok
felmérhetetlen de
egyedül és mégis veled
boldog vagyok
amit széppé
teszel meghittebben
ki mással is élheti meg
az ember
Elolvasta: 44
Nyomtatás
– fénylassúzás –
sebes sodrású fényed időt-
lenségbe kavarná szívemet
emléked olykor felsebzi szavam
most nem hullhatok ölnyi reménybe
ezért kérem a szádat hangtalan
Mindegy.
Alkonyat.
évszakonként bátorítalak
monogramonként megsiratlak
halovány lépteimből aprócska halad
feloldozásod szabaddá teszi
eltúlzott bátorságomat
Mindegy.
Alkonyat.
minden égvirágos csillaggal társítalak
az ablakon -hófúvástól hobbitos jégvirágig-
kinézek s Te belém látod magad
rögtönzésül megedzve szárnyamat
lélekszakadva olykor kívántalak
Mindegy.
Alkonyat.
már nem mardos homoktengerré
száradt öntudat míg éltél vártam
utánad eredtem kertekben
a víz felett aranyos gyökércsakra
színben árnyékokra pulzált a Nap
míg kidobálták maguk újra meg
újra ficánka halak
Mindegy.
Alkonyat.
őszes szőrös kő volt szívem
de jöttél kicsiny tenyerembe fért
lapátkezed két ujjbegyének köze
belátom hamar betöltötted
hiányos üregem szóval vagy
Mindegy.
Alkonyat.
habár “chi”-féle lényeges
napsugár-valóddal tudtam mit ér
ha cselekvésben dobbantanak
nyáron csak kétszer
ősszel is egyszer szépnek láttalak
Mindegy.
Alkonyat.
rád férni csak a felhők felett
szárnyam megedzve azt hiszem
széles fényű tengernyi halak
bántott ha megsirattalak
feloldozod gyávaságomat?
Elolvasta: 59
Nyomtatás
csak azt adtam neked mi úgyis tied
szentjánosbogár-szerelmedet
visszatükröződnöm is csak szépen
fénytengelyünkön át érdemes
Elolvasta: 64
Nyomtatás
Annyira szeretnék újra alkotni – a játék örömével -,
mint horgolt ruhát játékbabának, rajzolni színes fényt,
festeni, te mögülem nézed – a vállam felett – titokban
odaállva. Elengedett vágyakkal zabál fel helyette Hiány.
Mert hiány itt kimondhatatlanul végtelen érzésű tenger,
mégis robotként-űr féltésben virágzó figyelemmel, és
a türelem, legalább az, elrejtve robbantja szívben a célt:
megküzdenék mindenkivel már egyetlen veled-holnapért.
Elolvasta: 56
Nyomtatás
Tenyered fészkébe helyezem fejem,
bent szelíden ül vagyban a gond.
Gyógyítva kisöpör kristálykék huzatot,
űrbe mártózik bambán szép tudatunk.
Ugratlak lágyan, mert hiányt pótol e fény,
kezed éke lettem, és Te élsz-e még?
Elolvasta: 171
Nyomtatás
Naplójegyzet 2020 01 01
Mennyi izgő betű fut, szalad – mondjátok?
Három regény, három regényhős?
Sok statisztámmal vagyok csak Én?
Spirituális egómmal jártasan.
Szomorú üres fejem?
Bőgőmasinás bátorsággal szembejön
olykor a (az aki a) épp a legrészletezőbb
irodalmam.
