Időbe veszett, hozzánk méltatlan percek, tova futó pillanat-varázs. Hiszed lesz még álmodás, csodák ideje… Napsütésben arcod elképzelem, csendes őszi fényt várok. Ölelés-emléked altatom. Lelkembe mar ezer kétely, az a perc lassan lépdel…
Éhező vagy, végtelent akartál. Tekints a tükörbe, ráncnyakláncaid már párokban gyűrűznek, vészjelző cseng, felriaszt e végső kapkodásban, a függöny lehull, felzúg kis tompa taps – a legutolsó. Ez volt a mű. A végjáték nem hazug. Virág [… Tovább]
szabad akarattal vert meg az Isten Vannak, akiket az Úr hittel áldott. Más bárányokat az akolból kivert. Miért is tette ezt? Az rá a válasz: szabad akarattal vert meg az Isten minden halandót, ki szabadon választ, vagy az [… Tovább]
Isteni szóhordozóim vagytok mindannyian. Türelmeteket iszom a meglévő csendben. Szufla – egy a légnemű buborékok közül – felhőre lép. Ti bástyázzátok alá gyakran szertefoszló nyugalmam, szomorú perceimben vastag port paskoltok arcomba, a tegnapok ódon könyveiről. Hívtok, lapozzalak fel benneteket. [… Tovább]
