Szomorúfűz-vigasztaló Szomorú a szomorúfűz, vigasztalni kellene, hogy ne lógjon a fűzfának lefelé a levele. Ha sejteném minek örül, odaadnám azt neki, de nem tudom, hogy egy fának vajon mi fog tetszeni. S az emberek megcsodálnák mért vidám, [… Tovább]
Napozom, hol magányok napoznak; hol sóvár a száj s a váll még ölelést vár. Mellettem klórozott tömeg. Valahol mobilhang szól – gépzene – korunk modern hangversenye. Fölöttem fák csápolnak; bükk, platán, fűzfa – halni hajlik – szipog az ecetfák pora, [… Tovább]
Mint régi nyarak fái közt a szél, úgy suhan el az élet a táj rajzasztalán zöldek, sárgák, kékek vakui villannak s mi visszahívjuk olykor a pillanatok édes virágillatát
Kékszínű esőként zuhan rá az alkony. Szemében felragyog a zebegényi táj és a lágy ívű Duna. A halászok suta szavak csomóit oldozzák a parton, meztelen testükre rácsorog a Nap. Fák nyújtózkodnak a Hold felé. Szőnyi akvarellt fest; lelkében nyugalom [… Tovább]
Bámul a semmibe. Agyában szavak kavarognak: dicsőség, díj, Párizs… Lefekszik. Fásultan másik oldalára fordul. Ágyán megnyikordul a fájdalom. Barbizonban jár. Festi a táj indiánarcait. Az ecsetfoltok fákká, patakká és éggé válnak, fények, árnyak, zöldek, sárgák, csipkefinomságú lombok villannak elé. [… Tovább]
Áll a mólón. Arcára színt cseppent a nyújtózkodó fény; a Nap aranybuborékká, a tó ezüst-asztallappá válik ecsete hegyén. Szél fúj, viszi a víz szagát. Mozdul a Balaton fehér papirosa. A hullámok fodra egyesül az éggel, majd elsimulva szétterül. [… Tovább]
Egry József Áll a mólón. Arcára színt cseppent a nyújtózkodó fény; a Nap aranybuborékká, a tó ezüst-asztallappá válik ecsete hegyén. Szél fúj, viszi a víz szagát. Mozdul a Balaton fehér papirosa. A hullámok fodra egyesül az éggel, majd elsimulva [… Tovább]
Az oldal megtekintéséhez belépés szükséges. Kérjük, jelentkezz be itt .
(A Notre-Dame-i tűzvész margójára ) Mi Asszonyunk, aki egykor voltál, középkori mesterekre mosolyogtál, kik életük végéig faragták köveid, akiknek vésői alól szobrok torz pofái pattogtak elő, Mi Asszonyunk, te duzzadt emlőjű nő, willendorfi Vénusz, karcsú Aphrodite, [… Tovább]
Tenyeremben tartom a hunyorgó tájat,ujjaim közt zuhatagként átfolyik a Nap. Lehajlok egy fűszál zöld ajkához s megcsókolom a tavaszt. Boldog vagyok. A múlt fullánkját sem érzem, dús, eleven illat leng körül,s ereimbe adrenalint pumpál. Szívem kihagy egy-egy ütemet. Elmélázom.Nem tudom, hány óra. A virágoktól kérdem mennyi az [… Tovább]
