Térdeim közt vastag ág, tótágast áll a világ, egy fán nyújtóztatom magam, földet súrolja a hajam. Lefelé csüngök a fán, a nagyapám fejen áll, feje helyén van a lába, eget súrol a szakálla. Csüngök, mint a denevér, fejen áll [… Tovább]
Még gyanútlanul mosolyog a fény, elűzi a hajnal hidegét, de a nap – ha süt is – csak sóhajával fest ragyogást a tájra, ritkuló ecsetjét temperába mártja, de melege álarc, arcunkra hajít egy cseppnyi nyarat, néha-néha felvillan a nap – [… Tovább]
Siklanak még fekete gondolák a Rialtó-híd alatt és a város látványától káprázik még a szem, de galambok helyett sirályok lepik el a Szent Márk-teret: a Mózes-gát csak kalmár-álom. A pusztulás markába zárt paloták léte ingatag. Patkányok rágják Velence lábát. A [… Tovább]
Zsákutcában keresgéllek, kivágott, halott fák helyén, fényképet sem láttam rólad, – csak vérfoltot hagytál anyám hüvelyén – Létem puzzle-jait nem rakhatom össze, emigráltad gyanús származásomat, szétgyűrt fotód anyám elásta a földbe, s feltörhetetlen kóddal óvta titkodat. Úgy szeretnék melléd bújni egyszer, [… Tovább]
Rézi a kis szitakötő bámul a tükörbe, azt gondolja, hogy őt biztos drón-anyuka szülte. Irtó nagy a hasonlóság, Endre mondta neki, ki a szitakötők közt is kimagasló zseni. Endre tette a kis Rézi fülébe a bolhát, Rézi persze bedőlt neki, [… Tovább]
A szép csíkos tehenemet még ma meg kell fejnem, ám ha megiszom a tejet, csíkos lesz a nyelvem. Ha a csíkos nyelvemmel fagyit fogok nyalni, a fagylaltos biztos csíkos fagylaltot fog adni. A szép csíkos fagylaltomhoz csíkos tölcsért kapok, amelyet [… Tovább]
Széttört a horizont. A madarak elrejtőztek, sosem hallom énekelni őket. Most kalitkákba zárva élnek, s nevetnek, hogy ne kelljen sírniuk. Az ágakon csak fájdalom és a szél motoz.
Hallottam a híradóban, hogy tilos a pénzmosás s szigorúan büntetik, mert olyan bűn, mint a lopás. Rohantam az anyukámhoz és odasúgtam neki, legyen nyugodt, diszkrécióm minden téren élvezi. Meghökkenten tekintett rám, nem értette mi bajom, én nyugtattam, ne [… Tovább]
Félelem fátyla vetül a világra s bizonytalanságot teremt. Nincs oly vastag kelme, amely eltakarná a drámai jelent. Takaréklángon élek, szokom a bezártság gyötrő napjait s imádkozom, hátha van egy isten, aki egybeszövi zilált pszichénk foszló szálait, mert [… Tovább]
A fák nem ismernek félelmet. Átkarolnék minden ágat, ölelném, mint nagyapámat, mintha gyermek volnék s kezem virágszirom-tenyér. Hozzábújnék, mint riadt bogár a levelekhez, de eltűnt, nem tudni hova, végtelenbe vezet óriás-lábnyoma, árnyéka előtt tisztelegnek a fák és ő kitárja az [… Tovább]
