Összes Napló
Én Istenem,
jó Istenem,
egy percet kérek,
adjál nekem!
Hallgasd az imát,
szívem szavát!
Én Istenem,
jó Istenem,
egy percet kérek,
adjál nekem!
Ha meghallgatod
kérésem,
meghallhatod
szívverésem.
Én Istenem,
jó Istenem,
egy percet szeretnék,
adjál nekem!
Nem magamnak
kérek,
neki segíts, kérlek.
Én Istenem,
jó Istenem,
egy percet kérek,
adjál nekem!
Feltétlen szeretem,
nekem ilyen,
ez a szerelem.
Én Istenem,
jó Istenem,
egy percet kérek,
adjál nekem!
Időben, hogy
megértsen,
ebben segítsen
nekem,
én Uram,
én Istenem.
Ámen.
Ma már, ha a tükörbe nézek,
barátként pillant rám a csend,
elhalkultak a mély zümmögések,
kialakult a nyugodt rend,
már nincs vacogás
a mély hullámzó vágyon,
béke van, a vihar odakint maradt,
lassan távolodik, mint a mámor,
ha a mulatozásnak vége szakad,
és éjszakánként,
mikor a test elfáradva aludni tér,
a lélek árnytalanul, osonva szökik,
halkan vándorként útra kél,
hozzád érve, föléd hajolva
simítja meg alvó arcodat,
majd tovább fut,
csendben,
halkan,
lábujjhegyen,
mint egy röpke szálló gondolat.
És reggel, ha a tükörbe nézek,
barátként pillant rám a csend
mert hajnalra újra itthon van a lélek
és visszaáll a nyugodt rend.
A talin elkészítettem szerény technikámmal – mono – a felolvasások és az egész “szeansz” hangfelvételét. Ezt megspékeltem a Bereczki Gizustól kapott három fotóval, címmel stb. Így egy “videó” lett belőle, amiben a három fotó 1:12:44 ideig tart (addig látható), elmosódva:
Ehhez minden toronylakónak jó szórakozást, legalább egy-egy halvány mosolyt kívánok!
Már elmondtam minden imámat
de most nem hallgat meg az ég,
az estét ezzel zártam
és bár a hajnal sem jött még,
Te szívemben újra itt vagy.
Elengedlek hát újra.
Előtte,
zsebeidbe lopom a fényt,
szemedbe az álmot,
szívedbe magokat ültetek
a szeretetét,
remélem marad belőlük,
hogy néhányat elvethess majd,
ott az álmaid földjén,
elég.
És mikor rájuk találsz
a hiányom sose érezd
kívánom, kérem,
sem enyémet, sem a szómét
éld teljesen az életet
a választott valódét,
legyen mindened kristálytiszta
mint az égből védő angyal,
élj,
élj ahogy szeretnél,
Én az emlékben maradjak,
maradjak meg,
örökké.
Ha a párod megtalálod,
Boldogság lesz a világod,
Utad nem egyedül járod.
Kézen fogva hogyha mentek,
Még a fák is énekelnek,
Ágaikkal ölelkeznek.
Merre jártok, ragyog a nap,
Virág nyílik kék ég alatt,
Rügy kipattan, bimbó fakad.
Ha az ajkak összeérnek,
A szívekben tüzek égnek.
Ámor nyila, énekelnek.
Zöld szemedben hogyha látom,
Önmagamat megcsodálom,
Csillag izzik szembogáron.
Ágyam veled én megosztom,
Gondjaidat vállon hordom,
Örömödben is osztozom.
Az a legjobb, mikor ölelsz,
Úgy szorítasz, égig emelsz.
Álmaimban is ott leszel.
Tégy boldoggá, arra kérlek!
Nevess mindig! Veled élek.
Előttünk áll még az élet.
Ha az úton együtt megyünk,
Erősebbek akkor leszünk.
Áldás kísér, amíg élünk.
2018.09.08.
Bíbormámorban úszik a reggel,
Ragyog az ég alja.
Isten ujja festi a felhőket,
Felkelő nap tündöklik rajta.
Hajnali hangok lassan élednek,
Csicsergés cseng a körtefán,
Szellők szárnyán levelek zizzennek,
Jó reggelt!- súgják halkan,
S üzenik, milyen szép is a világ!
Mért nem lehet egymást,
egymást úgy szeretni,
becéző szavakkal
egymást átölelni?
Egymás mellett szépen
kézenfogva menni,
Hangos szavak nélkül
mégis megérteni?
Mért nem lehet egymást,
egymást úgy szeretni,
Zúgó szélviharral
szemben együtt menni?
Egymást soha, soha
nem sérteni,
Égő tűznek lángját
vigyázva őrizni!
Fotó: Erika Dusnokiné
Bekötött szemmel. Távolságok időutazása.
Magnólia szirmai közé keveredő bohóckönnyek.
Lótuszvirág hónalján a végtelen várakozik.
Belefárad-e? Azt nyitva tartani gyógyulásra.
“Csillanó tükrén a tónak
Leng a csónak”
Aranyhídon sétál a lélek,
Ragyogó felhőkön lépked.
Mélység, szeretet, életek,
Álarcok mögött emberek.
Ragyog a pillanat,
Csobog a víz,
Hallgat a mélység,
Fecseg a felszín.
“Figyelj csak! Hallhatod.
Neked suttogok.
Megérted, ki vagyok.
A víz, a víz, a víz vagyok.”
Szédítő szürkeség,
Örvénylő mély,
Csacsogó csillámok,
Szikrázó hullámok.
A fényesség elvakít,
Egyre jobban látok,
A mélységbe alászállok.
Nem félek, úszkálok.
Alant virulnak a virágok.
Kalocsa, 2019.06.03.
Járása változó,
Áradó s apadó.
Hulláma csacsogó,
Csilláma ragyogó.
A parton sétálok,
A homokban járok.
Mögöttem nyomok,
Előttem talányok.
Locsog a víz, csobban.
Szikrát szór és pattan.
Lelkemet megnyitom,
Gyémántjait látom.
Lics-locs, lics-locs…
Mondja egyre, halkan.
A nap tükrén ring,
A felhők úsznak rajt’ rajban.
A hídra lépek lassan,
Felolvadok a pillanatban.
Az idő itt megáll, nem fog rajtam.
S mégis folyik tova, gyorsan.
