Naplók

A talin elkészítettem szerény technikámmal – mono – a felolvasások és az egész “szeansz” hangfelvételét. Ezt megspékeltem a Bereczki Gizustól kapott három fotóval, címmel stb. Így egy “videó” lett belőle, amiben a három fotó 1:12:44 ideig tart (addig látható), elmosódva:

Ehhez minden toronylakónak jó szórakozást, legalább egy-egy halvány mosolyt kívánok!

Már elmondtam minden imámat
de most nem hallgat meg az ég,
az estét ezzel zártam
és bár a hajnal sem jött még,
Te szívemben újra itt vagy.

Elengedlek hát újra.
Előtte,
zsebeidbe lopom a fényt,
szemedbe az álmot,
szívedbe magokat ültetek
a szeretetét,
remélem marad belőlük,
hogy néhányat elvethess majd,
ott az álmaid földjén,
elég.

És mikor rájuk találsz
a hiányom sose érezd
kívánom, kérem,
sem enyémet, sem a szómét
éld teljesen az életet
a választott valódét,
legyen mindened kristálytiszta
mint az égből védő angyal,
élj,
élj ahogy szeretnél,
Én az emlékben maradjak,
maradjak meg,
örökké.

Ha a párod megtalálod,
Boldogság lesz a világod,
Utad nem egyedül járod.

Kézen fogva hogyha mentek,
Még a fák is énekelnek,
Ágaikkal ölelkeznek.

Merre jártok, ragyog a nap,
Virág nyílik kék ég alatt,
Rügy kipattan, bimbó fakad.

Ha az ajkak összeérnek,
A szívekben tüzek égnek.
Ámor nyila, énekelnek.

Zöld szemedben hogyha látom,
Önmagamat megcsodálom,
Csillag izzik szembogáron.

Ágyam veled én megosztom,
Gondjaidat vállon hordom,
Örömödben is osztozom.

Az a legjobb, mikor ölelsz,
Úgy szorítasz, égig emelsz.
Álmaimban is ott leszel.

Tégy boldoggá, arra kérlek!
Nevess mindig! Veled élek.
Előttünk áll még az élet.

Ha az úton együtt megyünk,
Erősebbek akkor leszünk.
Áldás kísér, amíg élünk.

  2018.09.08.

Bíbormámorban úszik a reggel,
Ragyog az ég alja.
Isten ujja festi a felhőket,
Felkelő nap tündöklik rajta.
Hajnali hangok lassan élednek,
Csicsergés cseng a körtefán,
Szellők szárnyán levelek zizzennek,
Jó reggelt!- súgják halkan,
S üzenik, milyen szép is a világ!

Mért nem lehet egymást,
egymást úgy szeretni,
becéző szavakkal
egymást átölelni?
Egymás mellett szépen
kézenfogva menni,
Hangos szavak nélkül
mégis megérteni?

Mért nem lehet egymást,
egymást úgy szeretni,
Zúgó szélviharral
szemben együtt menni?
Egymást soha, soha
nem sérteni,
Égő tűznek lángját
vigyázva őrizni!

Fotó: Erika Dusnokiné

Bekötött szemmel. Távolságok időutazása.
Magnólia szirmai közé keveredő bohóckönnyek.
Lótuszvirág hónalján a végtelen várakozik.
Belefárad-e? Azt nyitva tartani gyógyulásra.

“Csillanó tükrén a tónak
Leng a csónak”
Aranyhídon sétál a lélek,
Ragyogó felhőkön lépked.

Mélység, szeretet, életek,
Álarcok mögött emberek.
Ragyog a pillanat,
Csobog a víz,
Hallgat a mélység,
Fecseg a felszín.

“Figyelj csak! Hallhatod.
Neked suttogok.
Megérted, ki vagyok.
A víz, a víz, a víz vagyok.”

Szédítő szürkeség,
Örvénylő mély,
Csacsogó csillámok,
Szikrázó hullámok.

A fényesség elvakít,
Egyre jobban látok,
A mélységbe alászállok.
Nem félek, úszkálok.
Alant virulnak a virágok.

Kalocsa, 2019.06.03.

Járása változó,

Áradó s apadó.

Hulláma csacsogó,

Csilláma ragyogó.

A parton sétálok,

A homokban járok.

Mögöttem nyomok,

Előttem talányok.

Locsog a víz, csobban.

Szikrát szór és pattan.

Lelkemet megnyitom,

Gyémántjait látom.

Lics-locs, lics-locs…

Mondja egyre, halkan.

A nap tükrén ring,

A felhők úsznak rajt’ rajban.

A hídra lépek lassan,

Felolvadok a pillanatban.

Az idő itt megáll, nem fog rajtam.

S mégis folyik tova, gyorsan.

Álmaimban áll még a házacska,
Hol anyám a dalait dúdolta.
A falu utcáján sétálok,
Mindenkit ismerek,
Köszöngetek,
Amerre járok.

Hallom, a kanász a dudáját fújja.
Reggel van, indul a konda a paskomra.
A határban hajladozik a búza,
Pipacsok lángja izzik rajta.

Estikék, ibolyák, orgonák,
Ma is érzem viráguk illatát.
Útszéli kökény, árokban szeder,
Eperfás, hol maszatos kéz neszel.

Tócsa vizében felhőben járok,
Gólyát ha látok, egy lábon állok.
Tüske szúrja talpam,
Mezítláb szaladgálok.

Az istálló meleg, a jószág szénáz,
A sötétben dalolgat, maga üldögél apám.
Teste megfáradt, a mécsesnél méláz,
Pipálgat, nyugodt, hisz teli a sajtár.

Ízek, hangok, illatok,
Szerteszéledt hajdani pajtások.
A tücsökzene fülemben most is hallik,
A gyermekkor soha el nem múlik.

Még alig pirkad, és én már fent vagyok.
Köszöntenek füttyös hajnalok.
Fülelek, s végre meghallom madárkám dalát.
Távolról, csöndesen szűrődik a szürkeségen át,
Trillája vígan várja a felkelő nap sugarát,
S ígéri, holnapra szebb lesz a világ.