Tóth Gabriella Zsuzsanna : Hmm…

Lassan több a halottam, mint az élő ismerősöm. Elég lesújtó gondolat. Szomorúság lengi át az életem, és ez, tudom, nem jól van így. Tulajdonképpen örülnöm kellene: vannak okos, felnőtt gyermekeim, kedves unokáim, és pár rokon. Van munkám, ahol ráadásul szeretek dolgozni. Az öregedéssel járó fájdalmakat leszámítva tehát nincs okom panaszra. Mégis. Valami nem passzol. Jövőképem megszűnőben. Már nem nézek tévét, nem hallgatok híreket, bedugtam a fülemet, hogy kizárjam az életemből a celebeket, a politikusokat.
Szerény környezetben lakom, nincsenek hivalkodó házak, rongyrázó emberek. Kétkezi, munkától kérges kezű emberek laknak itt mindenütt. Nincs nyalizó természetük. Ami a szívükön, az a szájukon. Mit is mondhatnék: manapság (is) bűnnek számító tulajdonság. És ami szörnyű az egészben: megérdemlik sorsukat sokak szerint. Azok szerint, akik felfelé nyalnak, lefelé taposnak. Vagy belepottyantak a készbe. Hagyjuk!
A társadalmunk beteg. Kiforgatott értékrend dívik. Ráadásul itt az öregség problematikája. Nincs igazi lehetőségünk betegségekkel terhes, koros szeretteink gondozására. A demens idősek pedig végképp magukra hagyottak. Leszedálva, ágyhoz kötve közelít feléjük a halál. Micsoda sorsok!

Legutóbbi módosítás: 2021.04.27. @ 14:43 :: Bereczki Gizella - Libra
Szerző Tóth Gabriella Zsuzsanna 1 Írás
Nincs sok versem.