Tóth Gabriella Zsuzsanna Szerző
Vezetéknév
Tóth
Keresztnév
Gabriella Zsuzsanna
Ország
Hungary
2 hónap ezelőtt Nincs komment még

haza találni lenne végre jó
átölelni újra szeretteim
hallgatni apám meséit
s érezni anyám szívmelegét
szétnézni a tájon ahol felnőttem
bújni az ősi tölgyes fáihoz
a zúgó fenyves dalát élvezni
miközben belélegzem az erdő kipárolgásait
volna jó de már semmi sincs
apám anyám rég halott
az erdőt kivágták
mindőjüket eltűntette egy felsőbb hatalom

5 hónap ezelőtt 1 komment

 

 

A 20. század elején a falvak népe még hitt a boszorkányokban. A fosztóban rémtörténeteket meséltek egymásnak az asszonyok. A gyerekek félve bújtak anyjuk szoknyája mögé. Egy tizenéves levente is volt közöttük, ő is hallgatta a mendemondákat. Sötétben ment haza. Egyszer csak lerepült fejéről a sapkája. Lélekszakadva futott hazáig. Egy szemhunyásnyit sem aludt. Alig várta a pirkadatot. Aztán hősiesen elindult a tett helyszínére. Messziről látta, hogy a sapkája hintázik egy szárítókötélen. A sapka gombja akadt bele. Többé már nem félt a boszorkányoktól, hiába is riogatta bárki.

Annus évente kipottyantott egy purdét. A sok éhes szájat betömni nehéz, hát minden nap sorra járta a házakat kenyérért, ezért-azért koldult. Cserébe titkot mesélt a halálgyárról, oltott meszes gödrökről, emberi csontból készített fésűkről. Na és a szappan a szappan…
Annus összes rokona odaveszett. Neki szerencséje volt, jöttek az oroszok.
Én anyámtól hallottam a szörnyűségeket, ki tudja hányadik szájból. Zsidó sors, cigány sors. Jobbra érdemes emberek sorsa. Pszt!

5 hónap ezelőtt Nincs komment még

ásítva hálót fon az éj
a csillagok megannyi
szentjánosbogár
s néma tó a Hold
elapadni
majd megújulni kész
idilli kép

de az embernek

“ágyban párnák közt” halódva
a remény
megmarad-e hogy
majd az utolsó lélegzettel
meglesz az örök élet ígérete?

6 hónap ezelőtt 2hozzászólás

a háttérből nézem tükörképét
eltűnik a borotvahab alatt
mindig ámulatba ejt
ahogy a borotva serceg
s tűnik a szakáll a hab
meglett mondja büszkén
mint egy isten
hej a célját hát elérte
bódultan hullok vigyorgó ölébe

6 hónap ezelőtt Nincs komment még

 

 

szeretett engem mamám onnan tudom
hogy bár csak a hasznosat kedvelte
mégis sütött-főzött ha nála nyaraltam
kecske nyulak tyúkok veteményes
voltak büszkeségei
a vakond kártékony – mondta
s üvegeket ásott a földbe ellenük
egyszer a konyha ablakán át
meglátott egy szerencsétlent
mint bősz harcos robogott ki mamám
meztelen talpát az állatra tette
s taposta rendületlenül
többé nem nyaraltam nála
levelére se válaszoltam soha

7 hónap ezelőtt Nincs komment még

odvas sötét száját tátja
bekap lenyel megemészt
még nem tudod hogy
amit az idő elkövet azt
ellened vagy érted teszi

7 hónap ezelőtt Nincs komment még

Nekem is nyílnak még virágok
salétromos penészes foltokban,
házamban több a nincs, mint a van.

Fedél, hajlék, szobameleg
sajgó csontomnak jót tenne,
mielőtt valaki eltemetne.

Hiábavaló álmok,
nem létező szép világ.
Egy gondolat emészt, egyre rág.

Hadd emésszen, na és,
rántok egyet a vállamon:
cédula így is lesz a lábamon.

Csak úgy
7 hónap ezelőtt 5hozzászólás

Nem láttam tengert, sem sivatagot, sem magasba nyúló hegyeket. Lankás dombok erdeit járom. Gomba, elsuhanó őzsuta, vaddisznó dagonya, erdei virágok a látványosságok.
Az erdő harapható levegője szétáramlik roncsolt tüdőmben. Suhogó fák, félhomály sejtelmei, bekandikáló fénynyaláb aranya, semmihez sem fogható víg madarak dala, mennyi melengető érzés.
Átölelek néhány megtermett tölgyet, érzem a bennük áramló energiát. Mintha apám s anyám ölelne vissza.
Majd újra a városi kongó lakásom, amit nem tesz hangulatosabbá az erdőből elhozott üdezöld páfrány sem.

8 hónap ezelőtt 2hozzászólás

Jó volt apámmal kutatni az égi csodákat,
hallgatni, hogy futott mezítláb, s hogy vág a
bazalt-szegénység barázdát a meztelen
talpra, ahogy most futok én is a köveken
nagy iramban, sérthetetlen,
s mindig elhittem, kevés nem lehetek.

De elengedte a kezem.
Épp a foszforos csontokat szavaltam,
amikor, mint kit a darázs csíp, felugrott,
„Hülyeséget
tanultok” – és nagy tenyere meglódult,
csak anyám volt hirtelen pajzs nekem.
Reggel kést találtam az iskolatáskámba
szúrva.

Többé nem voltak közös családi étkezések.
Apám a szobában evett, mi a
konyhaasztalnál.
Már asszony voltam, amikor
megkínáltak ebéddel, ő is jött tányérjával…
„Én otthon fogok enni az enyéimmel” –
mondtam.
És csend lett, könnyes, hosszú csend.

8 hónap ezelőtt 2hozzászólás

Kérdezett, beszélt, de soha magáról,
én nem kérdeztem meg tőle, mi bántja.
Mindenét odaadta, de nem vettem
észre: szíve kopik, mint a kabátja.

Sírjánál sokszor kérek bocsánatot.
Fentről figyelve, meghallgat-e engem:
a kínzó önvád miatt megtanultam,
hogyan is kellett volna őt szeretnem.

Tóth Gabriella Zsuzsanna Szerző még nem rendelkezik barátokkal.
Minden szerző, lektor, adminisztrátor csoportja.