betonfalakba zárt csendem meg nem osztom senkivel néha mégis szólok a falhoz bár tudom hogy úgysem felel magányom magam választottam ahhoz senkinek sincs köze miként mikor és hogyan szállt rám a világ rettenetes közönye voltam forró vérű ifjú én [… Tovább]
meglepett a fájdalom titkon jött az űrön át hirtelen vetted észre milyen csendes a szobád magányosságod nyilvánvaló összekucorogsz akár a sün nincs többé mosoly ajkadon minden fekete az ég is odakünn most lenne jó a hit ha vak is elringasson [… Tovább]
bohócruhát hogyha öltök s krumpliorrot ragasztok magamra és ostoba vigyort festek ajkamra ahhoz ugyan mi közöd szakadt nadrágomon tarka folt blúzom gyűrött kissé ósdi na és, miért, nem ez a módi? arcomon inkább láss mosolyt ha a fejemen átbukdácsolok [… Tovább]
Élt egy kis mákszem a nagy mákmezőn. Ő volt a legkisebb és a legfényesebb mákszem az egész mezőn. Minden nap álmodozott arról, hogy milyen lenne elhagyni otthonát, és megismerni a nagyvilágot. A többi mákszem mindig lebeszélte erről. – Maradj [… Tovább]
fűszál se rezdül madár se moccan emlék-maradt otthonok romokban könnytelen kiégett szemű ablakok it-frm.com vakok lettünk…nagyon vakok
az utcát betakarja az éj sötétje munkából battyogok haza csend honol a környéken vak mindegyik ház ablaka árnyak szökkennek az úton ahogy pár autó arra halad egyedüli gyalogos vagyok a félelem a torkomba szalad gonosz játékot űznek az árnyak [… Tovább]
Langyos tavaszi délután volt. Kovácsné túlórából indult hazafelé. Előtte megvette a szükséges élelmiszert. A buszon lehuppant az ülésre. Fáradt tekintettel nézte a szaladó házakat, fákat. Gondolatban már otthon járt, előre félt, hogy férjét részegen találja. Az gyakran, és sokat ivott, [… Tovább]
fűszál se rezdül madár se moccan emlék-maradt otthonok romokban könnytelen kiégett szemű ablakok vakok lettünk… nagyon vakok
haza találni lenne végre jó átölelni újra szeretteim hallgatni apám meséit s érezni anyám szívmelegét szétnézni a tájon ahol felnőttem bújni az ősi tölgyes fáihoz a zúgó fenyves dalát élvezni miközben belélegzem az erdő kipárolgásait volna jó de már semmi [… Tovább]
A 20. század elején a falvak népe még hitt a boszorkányokban. A fosztóban rémtörténeteket meséltek egymásnak az asszonyok. A gyerekek félve bújtak anyjuk szoknyája mögé. Egy tizenéves levente is volt közöttük, ő is hallgatta a mendemondákat. Sötétben ment [… Tovább]
