Tóth Gabriella Zsuzsanna Szerző
Vezetéknév
Tóth
Keresztnév
Gabriella Zsuzsanna
Ország
Hungary
Minden szerző, lektor, adminisztrátor csoportja.
4 hónap ezelőtt 1 komment

 

fűszál se rezdül madár se moccan

emlék-maradt otthonok romokban

könnytelen kiégett szemű ablakok

it-frm.com

vakok lettünk…nagyon vakok

6 hónap ezelőtt 2hozzászólás

 

az utcát betakarja az éj sötétje

munkából battyogok haza

csend honol a környéken

vak mindegyik ház ablaka

árnyak szökkennek az úton

ahogy pár autó arra halad

egyedüli gyalogos vagyok

a félelem a torkomba szalad

gonosz játékot űznek az árnyak

hatásukat figyelik rajtam a rettegőn

majd kacagva táncra perdülnek

s hátat fordítva eltűnnek a háztetőn

6 hónap ezelőtt 3hozzászólás

Langyos tavaszi délután volt. Kovácsné túlórából indult hazafelé. Előtte megvette a szükséges élelmiszert. A buszon lehuppant az ülésre. Fáradt tekintettel nézte a szaladó házakat, fákat. Gondolatban már otthon járt, előre félt, hogy férjét részegen találja. Az gyakran, és sokat ivott, ilyenkor kötekedett. Az asszony a gyerekeit sajnálta, mert ha távol volt, az apa őket egzecíroztatta. Megérkezett. A kapu nem volt kulcsra zárva. A nő pár pillanatra elfelejtette a szorongását, amikor végignézett a rendezett udvaron. Nyíltak a tűzpiros tulipánok, szép kontrasztot alkottak a sárga és fehér színű nárciszokkal. Legjobban a tavaszt szerette a virágjaival és a tavasz különös föld illatával. Tavaly ilyenkor az udvar nem volt beültetve virágokkal, csemetékkel. Akkor még az építkezés nyomai meglátszottak, sok fáradtságukba került, mire rendbe hozták a ház környékét. Sokat dolgoztak, de boldog volt a család, hogy lett végleges otthonuk. Ám mire végeztek mindennel, párja nekiállt inni. Gyakori eset, hogy az építkezés miatt házasságok bomlanak meg. A rengeteg munka, a stressz kihűti a szerelmet. Kovácsék házassága szintén megromlott.

– Lesz, ahogy lesz – mondta magának az asszony. A bejárati ajtó előtt nagyot lélegzett, és belépett az előszobába. Különös csend fogatta. Torka összeszorult, szíve kalapált. Levetette a farmerkabátot, papucsba bújt, majd a bevásárlótáskával a konyha felé indult. A gyerekek kipirosodott arccal, izgatottan futottak az édesanyjukhoz.

– Anya! Végre, hogy itthon vagy! Meglepetés – súgta egyikük a fülébe.
Aztán a férj is megjelent, karján egy aprócska szőrgombóccal. Németjuhász kiskutya volt. Kovácsné majdnem elolvadt a gyönyörűségtől. Hát ez a nagy titok, amelyet nem mondott el a férje neki!
– Megfoghatom? – kérdezte megilletődve. A választ meg sem várva a kiskutyáért nyúlt. Az állat hozzádörgölőzött, majd megnyalogatta a kezét. A nő lágyan megsimogatta, majd szemmagasságig emelte. Alaposan megnézte kedves kis pofácskáját. Kajla füle is tetszett neki.
– Mi is, mi is! – kiáltottak fel a gyerekek.
Össze-vissza puszilgatták, nyaggatták. Végül a konyhában letették a földre. A vizestálka már oda volt készítve. A kutyus ügyetlenül lefetyelt.
– Köszönöm – mondta a nő, majd egy csókot lehelt férje arcára.
– Mi lesz a neve? – tették fel egymásnak a kérdést.
– Mi adhatunk neki nevet? – szólalt meg a nagyobbacska lány.
– Persze – válaszolta az apa.
– Akkor legyen Linda! – ajánlotta a kisebbik.

Mindegyiküknek tetszett. Egymás között megegyeztek, hogy reggel az anya eteti, délután és este a lurkók. Hogy, hogysem Linda az asszonyhoz kötődött jobban. Igaz, a nő kelt fel először, és készítette a reggelit, tízórait mindenkinek. Majd kávékortyolgatás közben simogatta a jól lakott kutyust. Annak nagyon tetszett a kényeztetés. Szoros kapocs alakult ki köztük. A nő, mint falkavezér! Kuncogott ezen sokat. Ismét boldogság költözött a házba. Kovács látszólag lenyugodott, munka után egyből hazatért. Besegített nejének a háztartási munkába, olykor ő főzött meg, és a gyerekekkel is játszott.

Azonban egyre fáradtabbnak tűnt, nem sokáig bírta a józanságot, újból inni kezdett. A kocsmában jól érezte magát, nem kellett az aprócseprő dolgokkal foglalkoznia. A feleségével már nem volt miről beszélgetni. Az ivóban mégiscsak más! Durva viccekkel heccelték egymást az ismerősök, de ha kellett, egymásnak segítettek pl. építkezésnél. Kibeszélték magukból azt, amiről nővel nem illik tárgyalni, a férfi mégiscsak férfi!

Kovácsné egyre keserűbb lett, sokat túlórázott, a gyerekeket suli után kikérdezte, segített a leckeírásban. Főzött, mosott, takarított. Egy idő után megunta, hogy férje semmibe veszi őt. Munkahelyén még több munkát vállalt, minden nap késő délutánig dolgozott. A háztartást és a gyerekeket hanyagolni kezdte, és dugiban rászokott a borra. Időnként lelkiismeretfurdalást érzett, de elhessegette magától, a férjét okolta mindenért.

Már öthónapos volt Linda, amikor a parvovírust elkapta. Híg székletét nem tudta visszatartani, mindenhova piszkított. Az állatorvos nem sok jóval biztatta őket. A lakásban tartották a kutyát, hogy jobban meg lehessen figyelni. Az asszony haragudott az egész világra, a kutyát megutálta. Nem simogatta, nem vigasztalta többé. A kutyus egyre betegebb lett. Egy szombat reggel szomorúan az asszony szemébe nézett, majd a nyitott ajtón át kiment az udvarra, elbújt a bokor alá. Kovácsné furcsállotta a helyzetet, követte Lindát. Próbálta előcsalogatni, de az nem mászott ki. Férje kocsmázott. Amikor hazatért és megtudta, hogy a kutya hol van, odament a bokorhoz. Szétfeszítette az ágakat, alattuk a kutya élettelen feküdt. Az asszony dúlva-fúlva bement a hálószobába, és hanyatt vágta magát az ágyon. A gyerekek könnyükkel küzdve vették tudomásul a veszteséget. A férfi vászonba csomagolta a kutyát, talicskába tette, és elindult a gyerekekkel az erdőbe eltemetni a jószágot.  Útközben szedtek partszéli virágot. Az apa mély árkot ásott egy tölgyfa alatt, beletette a tetemet, és sírhalmot készített. A lányok ráhelyezték a csokrot, sírva elbúcsúztak Lindától. Amikor megtörten hazaértek, már a konyhában ténykedett az anya. Megkérdezte tőlük, hogy hová temették a kutyát. A férfi szótlanul vállat vont, a kislányok is hallgattak. Egyszer csak eleredtek az asszony könnyei. Egyre fájdalmasabban zokogott.
– Végre! – szólt a férje.
Azzal kifordult a konyhából, és az udvaron nekiállt fát hasogatni.

 

10 hónap ezelőtt Nincs komment még

 

fűszál se rezdül madár se moccan
emlék-maradt otthonok romokban
könnytelen kiégett szemű ablakok
vakok lettünk… nagyon vakok

2 év ezelőtt Nincs komment még

haza találni lenne végre jó
átölelni újra szeretteim
hallgatni apám meséit
s érezni anyám szívmelegét
szétnézni a tájon ahol felnőttem
bújni az ősi tölgyes fáihoz
a zúgó fenyves dalát élvezni
miközben belélegzem az erdő kipárolgásait
volna jó de már semmi sincs
apám anyám rég halott
az erdőt kivágták
mindőjüket eltűntette egy felsőbb hatalom

2 év ezelőtt 1 komment

 

 

A 20. század elején a falvak népe még hitt a boszorkányokban. A fosztóban rémtörténeteket meséltek egymásnak az asszonyok. A gyerekek félve bújtak anyjuk szoknyája mögé. Egy tizenéves levente is volt közöttük, ő is hallgatta a mendemondákat. Sötétben ment haza. Egyszer csak lerepült fejéről a sapkája. Lélekszakadva futott hazáig. Egy szemhunyásnyit sem aludt. Alig várta a pirkadatot. Aztán hősiesen elindult a tett helyszínére. Messziről látta, hogy a sapkája hintázik egy szárítókötélen. A sapka gombja akadt bele. Többé már nem félt a boszorkányoktól, hiába is riogatta bárki.

Annus évente kipottyantott egy purdét. A sok éhes szájat betömni nehéz, hát minden nap sorra járta a házakat kenyérért, ezért-azért koldult. Cserébe titkot mesélt a halálgyárról, oltott meszes gödrökről, emberi csontból készített fésűkről. Na és a szappan a szappan…
Annus összes rokona odaveszett. Neki szerencséje volt, jöttek az oroszok.
Én anyámtól hallottam a szörnyűségeket, ki tudja hányadik szájból. Zsidó sors, cigány sors. Jobbra érdemes emberek sorsa. Pszt!

2 év ezelőtt Nincs komment még

ásítva hálót fon az éj
a csillagok megannyi
szentjánosbogár
s néma tó a Hold
elapadni
majd megújulni kész
idilli kép

de az embernek

“ágyban párnák közt” halódva
a remény
megmarad-e hogy
majd az utolsó lélegzettel
meglesz az örök élet ígérete?

2 év ezelőtt 2hozzászólás

a háttérből nézem tükörképét
eltűnik a borotvahab alatt
mindig ámulatba ejt
ahogy a borotva serceg
s tűnik a szakáll a hab
meglett mondja büszkén
mint egy isten
hej a célját hát elérte
bódultan hullok vigyorgó ölébe

2 év ezelőtt Nincs komment még

 

 

szeretett engem mamám onnan tudom
hogy bár csak a hasznosat kedvelte
mégis sütött-főzött ha nála nyaraltam
kecske nyulak tyúkok veteményes
voltak büszkeségei
a vakond kártékony – mondta
s üvegeket ásott a földbe ellenük
egyszer a konyha ablakán át
meglátott egy szerencsétlent
mint bősz harcos robogott ki mamám
meztelen talpát az állatra tette
s taposta rendületlenül
többé nem nyaraltam nála
levelére se válaszoltam soha levitra prodaja

2 év ezelőtt Nincs komment még

odvas sötét száját tátja
bekap lenyel megemészt
még nem tudod hogy
amit az idő elkövet azt
ellened vagy érted teszi

Tóth Gabriella Zsuzsanna Szerző még nem rendelkezik barátokkal.