Meggyűlölte a férjét. Az hétről hétre részegre itta magát. Ilyenkor magatehetetlen volt, bevizelt, összehányt mindent. Az asszony szó nélkül, de undorodva feltörölte, eltüntette az árulkodó nyomokat. Többször készült elhagyni a férjét, de belátta, hogy nem tudja eltartani magát, a fizetése még kosztra sem elég. Hát tűrt és takarított. Egyszer-egyszer altatót tett a férfi kávéjába, borába. Nem értett a mérgekhez, de elhatározta, hogy lassan megöli. Ám az altatóval nem érte el a célját. Beleunt. És nyelte a könnyeit.
Egymáshoz vénültek. Betegség kínozta a férfit, a szíve rendetlenkedett. Átgondolta egész addigi életét. Szégyent érzett az eltékozolt évek miatt. Abbahagyta az ivást. Egyre többet segített feleségének, lejárt vásárolni, amit fiatal korában soha nem tett meg. Egy hajnalon a férj rosszul lett. Felesége felriasztotta a szomszédot. Ő hívta a mentőket, de már késő volt. A férfi pattogott az ágyon, majd lefordult és meghalt. Nem lehetett újraéleszteni. A halottszállítók elvitték. Az asszony ijedten kucorgott magában, ürességet érzett. Éjjel az utcán rohangálva kereste az urát, hangosan szólongatta őt. Egy járókelő alaposan lehordta. Nem vette észre az asszony tébolyát. Napokig nem látták a szomszédok. Síri csend volt a lakásban.
Beszakították a bejárati ajtót. A nő az előszobában mozdulatlanul hevert a szétszórt ruhák között. Már kihűlt.
Tóth Gabriella Zsuzsanna : Elnyűtt életek
