Betula pendula

 

(meghallgatom)

nem értem
nyírfám levelét
suttogó neszét
bárcsak megfejthetném
feszülten lesvén

vén
vén

kifulladt érzelmek
tekeregnek még
hámló kérgén
megkopott tenyerén
hasadoznak

rég
rég

elillant tavaszok
s omló ágak
kupolája alatt
kuporog a nap
dereng

még
még

fehéren diderg?
törzsére
kúszik sután
alkonyom

Szerző Lucskai Vincze 200 írás
... ha majd a dalnok, kihal belőlem és állok ismét éktelen ... buckámat hordja szét kóbor szél, reménytelen, ha majd jönnek daltalan, kopár szavak lanttalan és gőg táplálja dacos lelkemet, kerüld majd érintésemet ... mi marad, egy morzsányi falat egy cseppnyi harmat ...

18 Komment

  1. kedves Attila … az jó ha ezt kiérzed a versből, hogy kiugranak a refrének, hiszen ez a célom velük … andalogjanak, mélázzanak a gondolatok “feszülten lesvén”, hogy mennyire “vén-vén” már a nyírfám is az ablakom előtt … “rég-rég” elillantak már a tavaszok, de az alkonyi fény derengése “még-még” megmaradt … megsugom Neked, hogy egy verset soha nem szabad megmagyarázni … egy vers legyen olyan mint egy képzőművészeti alkotás … hasson így vagy úgy, de hasson … 🙂

Hagyj üzenetet