Hónap: 2018 október

Temetőcsend ölel körbe,könnyeket hullajt ez a nap,a múlt él, csírája összetörteszívem – időnként kifakad. Csipked a novemberi szél,kabátba bújtat szomorún,a gyász ilyenkor napokig kísér,kezemben apró koszorúm. “A gyertyák csonkig égnek.”Érzem, hogy fogod a vállamat,még nehezek a nélküled-éjek– tépkedem angyalszárnyamat.   [… Tovább]

                                                          mondod                      [… Tovább]

Ültünk az estben, mély, sűrű csendben búcsúzott éppen lopva a nyár. Szelíden kutató szemmel nézett hosszan az égre, s vissza rám anyám.   Kezét szorosan ölébe zárta, és átmelegített a gondolat: megpihent végre, végre, a drága, micsoda ritka, boldog pillanat…! [… Tovább]

  Nyírfa sirató               Koosán Ildikó     Aranyba öltözve tudja, elhiszem, az őszi pompa csupán átmenet, megaranyozza az ég-kék hátteret tikkasztó nyár után, aztán elpihen   hű alattvalóm, királya a kertnek; sovány árnyéka itt-ott még befed haldokló virágot, [… Tovább]

nyolc éve cipelt hiány zakatol bennem kísér a bánat   minden tettemben gondolatomban őrzöm édesanyámat   2018. okt. 21.    

    Elsőkét fog. Kezdetben fehérek. Később sárgák. Majd  mindkettő lukkal,  majd az egyiket, a másik tartja…  végül egy fogó, aztán egy tompa,  szabálytalan puff.  Kuka. A főorvosi szék mellett balra… Fontos ez? Mi az eleje majd a vége ennek [… Tovább]

  Egy könnyű, közeli séta a Zagyva-partján, ma dél  körül némi vágyakozást  keltett bennem. Mesélt a lehetőségekről, amik várnak rám, első sorban  a folyókanyar fái nyújtotta őszi színek,  esetleg egy festmény téma. Levegőzés a szabadban, némi helyismerettel fűszerezve,  s legyen [… Tovább]

saját fotó                                                                    Őszvég                Koosán Ildikó    Az erdő balján még napozik a táj, meztelen fény jár íves hajlatán, domborulatán; friss szántáson egy csapat madár, rejtett üregben pocok hasal, megmaradni ki így, ki úgy akar; én tétovázom [… Tovább]

  Hűs köldökömön kevés levegő, Több nem is lenne elképzelhető, Szememmel szemez s mert bölcs és okos, Rám bíz napot, holdat, csillagot. & Folyókon keresztül tengerig ér, Ragyog a habja, tükröket becéz, Gerendán verve denevértanyát, Fejjel-le bírja mind az éjszakát. [… Tovább]

  Hároméves, mikor testet ölt benne a félelem. A pince, mert az sötét és nyirkos, mint apa keze, mikor úgy ér hozzá éjjel. Arca kavargó massza, szája mély üreg. Félni kell. Kis karja tehetetlen kaszál a sűrű rettegésben, anya sem [… Tovább]

fotó: Erdős Laci kép címe: Fényes ösvény     Homály erdő rejtekében vándorúton járt a fény, harmatgyöngyöt kortyolt halkan, sugarait ittam én,   rejtett féltett nyalábjait összeszedte csokorba, nem adta ő a sötétnek lehullani a porba.         [… Tovább]

(2018) Megyek, hiszen az omlott csöndben vársz, hiába int a vasszürke tudat, lelkemben kiabálsz (!) Nincs menedék, veled vagyok egyek, nélküled bosszant a Világ, féltelek csillagvirág…  

Saját fotó: Szicilia, Vulcano Perpetuum mobile               Koosán Ildikó     Kékségspirál dúsult fel a térben, a víz és égbolt ölelkezett, messzire nyújtózó látvány a fényben; S mikor az alkony megérkezett a vízfelszín kifúlva adta át magát a csöndnek, [… Tovább]

kortárs, líra, költészet, szabadvers, vers, prózavers TAN-KÖLTEMÉNY   Anyagi függetlenséget akartunk mindig is, még mások kárán szándékosan átgázoltunk! Senki sem lehetett eléggé őszinte beismerni elhibázott vétkét! Sorra jöttek fojtogató béklyóival gyanúsítható kétkedések! Gyanakodás nélkül már senki sem lehet eléggé makulátlan?! [… Tovább]

  Őszi Nap csókolt az ágra,sárarany hízott a fákra.Álmukon megfolyt a festék,hulló levélbe rejtették. Holttegnap rőt avarágyon,szemfedél szívdobbanáson,ráfeszült dér- szőtte csipke,álmodat túlpartra vitte.      

    Valaki elment, oda a remény, és rám ijeszt az újabb gyertyafény, a nagy társalgó nem őriz csodát, a jel, akár egy sziklaszirt, kemény, és kiüríti az üres szobát.   Itt olyan egyszerű az egyszeregy, a keskeny út a [… Tovább]

  Arany, sárga és sokbarnás körök: színekbe rajzolja magát annyi fa. Feltör valahonnan a föld alól a foghatatlan kincsek dallama.   A csönd ma olyan bágyadt-tétova, értelem vesztett némaságba vont. Léptem alatt kéjes vetkőztetés avarhangú fájdalma sikolt.

  lázadó ifjak rohannak a halálba vér és gyász marad ez volt ötvenhat ez volt negyvennyolcban is vesztesek népe évente egyszer újra magyarázhatjuk ki miért hibás                    

    Gyerek voltam, tűrtem a klott-gatyát, ötvenhatot falumban fúltam át, s mint kotlós, aki más fészkére ül, egy jó hetet tanultunk németül.   Az iskola rögvest haptákba állt, a régi eltűnt, új eszmét talált, s nem magyarázta senki emberül, [… Tovább]