Farkas Erzsébet Szerző
Vezetéknév
Farkas
Keresztnév
Erzsébet
1 év 2 komment

Gina vagyok egy nagyvárosban élek családommal, férjemmel és két lányommal. A gyerekek
a közeli iskolába járnak, és sok barátaik vannak. Én egy nagy kórházban dolgozom,
belgyógyászként.. A munkám mindig rutinszerűen végeztem, a célom a helyes diagnózis
felállítása, fütyültem a tiszteletre, az emberek érzéseire, nem érdekelt az sem, ha rettegtek
tőlem. Nem szerettem a munkám, nagyon egy hangú volt, ezért olyan munkát kerestem ahol
jobban ki tudtam használni a képességeimet. Egyszer csak váratlanul megcsörrent a telefon.
Egy kis település polgármestere hívott, hogy lenne-e kedvem körzeti orvosként ott dolgozni. –
Persze, hogy lenne, válaszoltam. És mikor kell kezdenem? Kérdeztem. A válasz, – Ha
lehetséges még a héten. Nagyon örültem az új lehetőségnek, és elújságoltam a családomnak.
A férjem nagyon örült, de a gyerekek nem, mert ott kellett hagyniuk a barátokat. Buzdítottam
őket. – Ne féljetek, ott is barátokra lelhettek. Eljött a várva várt nap. Elindultunk egy új élet
felé. Izgalmas életnek néztünk elébe. Megérkeztünk az új otthonunkhoz, és csak ámultunk,
hogy milyen nagy és szép az új házunk. Az épületet egy kis folyó vette körül. Csodálatos fák,
virágok díszítették a tájat. Néztük a gyönyörű madarak röptét. A teret békák hangja töltötte
be, és a tücskök zenéje. Szippantottunk a friss levegőbe. Isten veled koszos, nagyváros.
Igyekeztünk otthonossá tenni a házat. Sikerült szépen berendezkednünk és a gyerekek is
örültek a szép tájnak és hamarosan barátokat is találtak. Esténként ezernyi csillag ragyogott
felettünk, amit a város fényei miatt nem láthattunk eddig. Nem sokára elkezdhettem dolgozni
az új munkahelyen. Sajnos eleinte nem volt sok páciensem, mert nem ismertek még.
Igyekeztünk beilleszkedni, jobban megismerni a szomszédokat és az ott élő embereket, talán
akkor majd megbíznak bennem, ezért fogadást is tartottunk a házunknál. Teltek a napok és
egyszer csak egyre több beteg keresett fel. Mindenkinek hasonló tünetei voltak, ezért úgy
gondoltam, biztos vírusos járvány. Az összes beteg nagy fájdalomra panaszkodott. Felírtam
gyógyszereket, az majd segít mondtam nekik, akkor még nem érdekelt különösebben az ügy.
és nem éreztem át a fájdalmukat, ezért sokan visszajöttek és sérelmezték, hogy nem
vizsgálom meg eléggé a betegségüket, úgy ahogy kellene. Nyugtattam őket- Nem kell olyan
komolyan venni, hamar meggyógyulnak. Sajnos nem így történt. Egyre több ember jött a
rendelőbe. Nem értettem, hogy mi történik a faluban. Észrevettük a férjemmel, hogy
esténként egyre kevesebb tücsökzene szólt, fogalmunk sem volt, hogy miért. A tó mellett
sétálva egyre több beteg állatot találtunk. Az udvarunkban egyszer találtam egy gyönyörű
békát. – Fel is kiáltottam. – Milyen gyönyörű béka! Élénk sárga színe volt és fekete pöttye.
Megfogtam és ki tettem az udvarunkból, nem sejtettem, hogy ez miatt milyen nagy bajba
kerülök. A következő napon én is rosszul lettem, és megtapasztaltam azt a fájdalmat, amiről a
betegeim beszéltek. Nagyon gyenge lettem. Nem tudtam mitől érzem magam így. Aztán
eszembe jutott a béka. – Lehet, hogy ők terjesztik a betegséget? Láttuk, hogy a békák ellepték
a környéket. – Most mit tegyünk? Kérdeztük egymástól. Olyan súlyossá vált a helyzet, hogy ki
kellett hívni a hatóságokat, hogy kivizsgálják a betegség okát. A kutató orvosok begyűjtöttek
néhány példányt, hogy megtudják, milyen fajról van szó. Rájöttek, hogy a béka bőrén olyan
méreg található, amivel, ha érintkezünk, azonnal bekerül a bőrön át a vérkeringésbe és ez
nagyon veszélyes, akár halálos is lehet. Az iskola termében vizsgáltak bennünket. Türelmesek
és kedvesek voltak. Én is a betegek közt voltam, és most éreztem meg, hogy mennyire fontos,
hogy ne csak a betegségekkel foglalkozzunk, hanem az emberrel, az emberek érzéseivel.
Nagyon szégyelltem magam. Hogy ezek az élőlények hogyan kerültek oda és honnan jöttek
nem tudtuk. A tudósok viszont rájöttek, hogy ez a faj nem itt honos, és biztos, hogy egy hajó
hozta be őket. Mindenki nagyon félt, és még az udvarra is félve mentünk ki. Sokszor a
házakba is bementek, ezért kiszolgáltatottnak éreztük magunkat. Most már értettük, miért
hallani egyre kevesebb tücsök zenét. Közben a békák egyre jobban terjeszkedtek, és gyorsan

elszaporodtak. A házi állataink sem voltak biztonságban, ezért már nagyon szerettünk volna,
tőlük megszabadulni, visszaküldeni oda ahol a természetes élőhelyük van, ahol nincsenek
emberek. Összefogott a falu és kesztyűben el kezdtük a békákat összefogni, Nagyon nagy
feladat volt, mert már nagyon sokan voltak, de nagy örömünkre sikerült mindet elkapni. A
természetvédők el is vitték őket, arra a helyre ahol élnek. Újra félelem nélkül sétálhattunk a
tóparton és az udvarunkban. Esténként újra tücsökzene töltötte be a teret, és vissza jöttek a
szelíd békafajok. Lassan mindenki meggyógyult. Én is eléggé szenvedtem, de, sokat tanultam
belőle. Jobb orvossá váltam. Most már nem csak a betegség érdekel, hanem a beteg is, és ezt
észrevették a pácienseim is. Nagyon jó kapcsolatot ápolok mindenkivel a faluban.
Megtanultam, hogy milyen fontos a kedvesség, az együttérzés, mert sok szeretetet eredményez.

1 év 1 Komment

Sötétségben van a világ
Sok szív némán sír
Jajgat a szegény segítségért kiált
Ki az aki segíteni bír?
Meddig süllyed az ember a gonoszságban?
Miért nem látják a sebzett lelkeket?
Pedig segíthetnének oly sokan
Sok éhező tehetne asztalra kenyeret
A holnap nem biztos senkinek
A pénz senkit nem ment meg
Isten nem áldja meg a kapzsi szíveket
A sírba senki nem viheti a kincseket

1 év 3 komment

Ússzál az élet tengerén
Hogy kiköthess az álmod szigetén
Fejed felett sokszor csap össze a hullám
Imádkozz sokat ha erőd már fogytán
Sokan fogják gyengíteni az erőd
Ne add fel a cél legyen a szemed előtt
Kerüld ki a jéghegyet mely utadba kerül
Vigyázz hogy soha el ne merülj
Ha feladod a küzdelmet
Nem fogod látni a sikered
Győzd le a hatalmas hullámokat
Hogy elérjed az álmaidat

1 év 2 komment

Mesélek egy kislányról, aki egy kisvárosban élt szüleivel. Lizi volt a neve, és sajnos nem volt testvére, akivel játszani tudott volna. A szülei sokat dolgoztak azért, hogy megélhetést tudjanak teremteni a családnak. Sajnos így is
sokat nélkülöztek. A kislánynak sokszor csak üres kenyér jutott vacsorára,
néha egy kis margarinnal. Mégis boldog volt, mert voltak barátai, akik szerették, és akikkel játszhatott.
Míg az édesapa új munkahelyet kapott, és ott kellett hagyni az
otthonukat. Új városba költöztek, ezért a kislánynak el kellett hagynia a barátokat és a megszokott iskolát. Az új város sokkal nagyobb volt mint a régi, és könnyebb megélhetést biztosított. Itt a szülők több pénzt vihettek haza ezért a kislánynak már nem kellett nélkülöznie. Mindene meg volt amiről régebben csak álmodhatott. Még sem volt boldog, mert egy valami hiányzott az életéből. A barátok, a szeretet. Mivel a szülők sokat dolgoztak, ezért a kislányra alig jutott az idejükből, és észre sem vették, hogy a kislányuk milyen szomorú és magányos. Az új iskolában sem talált barátokat mert

nem fogadták be a megszokott baráti körbe. Lizi sokat sírt, sokszor sírta álomba magát. Minden reggel azért imádkozott, hogy legyen egy barátja aki szereti és elűzi a magányát.
Egyszer hazafelé jövet talált a járda szélén egy kiscicát.  Lizi nagyon megörült, és örömében felkiálltott – Jaj de édes kis cica, meg van a barátom.

Haza vitte és örömmel mutatta meg a szüleinek, akik nagyon
örültek, hogy végre van barátja a lányuknak. Lizi sokat játszott a cicával, ápolta gondozta, örült a barátjának. Míg egy napon becsengettek az ajtón. Egy anyuka volt a kislányával aki az elveszett cicáját kereste. Mikor meglátták a cicát Lizi kezében azonnal felismerték. Így a kislány ismét egyedül maradt, játszótárs és barát nélkül. A legjobban azt fájt neki, hogy senki nem veszi észre fájdalmát, még a szülei sem. Pedig sokszor el akarta mondani, de csak azt a választ kapta, hogy majd később most nem érek rá. Az iskolában
nehezen ment a tanulás is, mert a kislányt már nem érdekelte semmi. Úgy érezte senki nem szereti. Ezért egyszer úgy gondolta elmegy világgá. Elindult világgá az iskola után, mert úgy gondolta, hogy a szüleinek sem fog hiányozni. Útközben egy kutya sírására lett figyelmes. Ment a hang után,  és nem sokára meglátta a kutyust. Beszorult a lába egy kerítésbe. A kislány azonnal
a segítségére sietett és kimentette. A kutya hálásan nyalogatta Lizi kezét, aki nagyon örült a kutyusnak. Körül nézett, hátha van gazdája, de egyedül volt így haza vitte őt is, ahogy a cicát. Otthon örömmel újságolta el a szüleinek: – Meg van a barátom. A szülők nem igazán örültek mert féltek, hogy a kutyussal is úgy jár mint a cicával. Teltek a napok és Lizi minden nap boldogan ment haza, mert tudta várja a barátja. Tanulmányi eredményei is kezdtek javulni. De egyszer amikor Lizi sétálni ment a kutyussal megállította egy öreg mogorva férfi, aki azt mondta, hogy az ő kutyája és elvette a kislánytól. A kutyuson látszott, hogy nem szereti az öreget, de Lizi nem tudott mit tenni. Egész úton hullottak a könnyei. Haza érve sírva mondta el szüleinek, hogy mi történt, – Újra elveszítettem egy barátot, én már nem tudok hinni semmiben, nekem soha nem lesz barátom, csak a csalódás. A kislány egyre jobban érezte a magányt Hiába volt a gazdagság még sem volt boldog. Az iskolában ismét romlottak a jegyei. Ha ez így folytatódik a kislányt nem veszik fel sehova. Lizi elgondolkodott a jövőjén, hogy valójában ő mi is akar lenni. Visszagondolt a két barátjára a cicára és a kutyusra és rádöbbent, hogy belőle csak állatorvos lehet, az életét állatok megmentésével szeretné tölteni. Most előszőr célt látott az életében. De tudta, hogy az iskolában jól kell teljesítenie, hogy elérje a célját és az álmait. Ezért Lizi minden szabad idejében tanult, s a könyvek lettek a barátai. Meg is lett az eredménye. Az iskolát kitűnő eredménnyel végezte el, és felvételt nyert a leghíresebb közép iskolába, majd ezután elvégezte az egyetemet. Már nagyon várta, hogy munkába álljon. Nagy örömére felvették egy állat menhelyre, ahol mindenféle állatott gyógyíthatott. S végre már nem magányos, hisz minden állat a barátja volt. Az egyik nap bevittek hozzá egy kóbor kutyát aki szomorú gyenge és megtört volt. Alig volt benne már élet. Látszott rajta, hogy nem bántak vele szépen, és nem gondozták. Az ott dolgozók nem is hittek a gyógyulásában. De amikor Lizi meglátta azonnal felismerte régi barátját akit elvettek tóle. A kutya is felismerte pedig már sok éve annak, hogy találkoztak. A kutyusnak azonnal jobb kedve lett és a szeretet hamar meggyógyította őt. Lizi nagyon boldog volt, bár nem volt gazdag, de boldoggá tette a szeretet és a sok barát akiken segíthet. A szerelem is rátalált. Új házba költözött a családjával, a magányt elfeledve boldogan élnek.

1 év 3 komment

Az én életem egy kis faluban kezdődött, egy kicsi ólban, ahol már nagy volt a sürgés- forgás. Mindenki várta a megérkezésünket. Egy szép meleg nyári napon ez meg is történt. Malac társaimmal végre világra jöttünk. Én voltam az utolsó. Sajnos nagyon szerencsétlen helyzetbe kerültem. Születésemkor anyukám hirtelen felállt, és véletlenül a lábamra lépett. Csúnyán megsérült a lábam, nem is tudtam felállni.
Úgy tűnt, hogy ez a vég számomra.

Nagyon nagy fájdalom hasított belém. Rendkívülien megrázó volt. A gazdám azonnal elvett a testvéreimtől és az anyukámtól. Hallottam, hogy azt mondja, rajta már nem lehet segíteni. És ezt én is így éreztem. Hála az égnek a másik gazdám nem mondott le rólam, és bevitt a házba. Fájt, hogy ott kellett hagynom az anyukám és a testvéreimet. Bekötötték a sebeim. Nevet is kaptam. Marci lett a nevem. Egy kis ládikóba tettek egy kevés szalmával. Cumival próbáltak etetni de eleinte ezt elutasítottam mert anyukámat akartam. Egy idő után az éhség rávett, hogy elfogadjam a cumit, ezért összeszedtem magam és elfogadtam. – Nem is olyan rossz- gondoltam. Annyira megszerettem, hogy már vártam az etetést. Nagy csoda volt, hogy a sebem el kezdett gyógyulni, és már nem voltam olyan esetlen. A gyógyulásomon a gazdáim is csodálkoztak. Azt mondták, lehetetlen, hogy ilyen súlyos sérülést túl lehet élni. A javulást a lelkiismeretes ápolásnak, és a szeretetnek köszönhetem. Ahogy nőttem egyre szűkebb lett a ládikó. Egyik nap gondoltam körül nézek egy kicsit. És találtam egy nagyon kényelmes helyet magamnak, egy ágyat., Belebújtam, és jól betakarództam. A gazdáim nagyon megijedtek mikor nem találtak a ládában. Kiabálták a nevem- Marci! Marci hol vagy? Igyekeztem minél jobban elbújni mert tudtam, ha rám találnak akkor ott kell hagynom a jó helyemet. Aztán felhagytak a kereséssel, s már azt hittem jót alhatok a meleg fészekben, mikor rám találtak. S ahogy sejtettem azonnal leküldtek. Mehettem vissza a ládába. Egy kis idő múlva a szobát is el kellett hagynom. Ki tettek az ólba, ahol születtem. Eleinte örültem, mert azt hittem végre láthatom a testvéreimet, de meglepetésemre nem volt ott senki. – Hova tünt el mindenki? Semmit nem értettem. Olyan anyátlannak éreztem magam, de a gazdáim továbbra is szerettek, játszottak velem, így nem voltam annyira magányos. Egy reggelen azonban nem jöttek hozzám etetni, sem simogatni. Rossz érzés kerített hatalmába. Egy idegen ember hangjára figyeltem fel, aki rólam beszélt arról, hogy mennyiért vesz meg. Gondoltam, biztos félreértésről van szó, az én gazdáim nem adnának el. Sajnos tévedtem, eladtak. Bánat és keserűség fojtogatta lelkem. – Ennyit ér az életem? Azt hittem, hogy szeretnek engem, de tévedtem, illúzió volt minden. Beraktak egy autóba és már vittek is. Vérző szívvel néztem a gazdáimat ahogy az utcán állnak. Miközben egyre messzebbre haladtunk annál kisebbnek láttam őket. Tudtam, többet nem látom a gazdáim. Félelem lett úrrá rajtam,

– Hova kerülök? Mi lesz velem?

Épp ezen gondolkodtam, amikor megállt az autó. Kivettek a kocsiból, és betettek egy zsúfolt ólban, ahol nagyon sokan voltak. Örömmel mesélték, hogy milyen sok ételt kapnak. Beszélgetésünk során rájöttem, hogy a testvéreim is ott vannak, bár páran hiányoztak. Megkérdeztem-

Hol vannak a többiek? – Azt mondták akit onnan kivittek soha nem tértek vissza. Mondtam nekik ez nem jó jel.

A mi társaink az életüket áldozták fel az emberekért. Ki kell szabadulnunk ha életben akarunk maradni. Azt mondták- Nem hiszik el amit mondok, őket szeretik a gazdájuk, amúgy is lehetetlen, hogy innen kiszabaduljunk. Eszembe jutott a régi gazdám, aki szintén ezt mondta. Azt válaszoltam

– Mindenre van megoldás, olyan nincs, hogy lehetetlen. Reggel nyílt az ajtó, és rettegtünk

– Ma kit fognak elvinni? Szerencsére senkit nem vittek el. Egy reggel véletlenül résnyire nyitva maradt az ól ajtaja. Mondtam

– Itt a nagy lehetőség, fussunk ki az ólból. Nem tudnak elkapni mert sokan vagyunk. S már futottam is. Reméltem nem veszik észre és meg tudok menekülni. Egy kerten kellett átfutnom. Lihegtem, s már kis híján feladtam, amikor egy erdőhöz értem. Tudtam – Megmenekültem.

Gyorsan befutottam az erdőbe. Nem számítottam az ott rám leselkedő veszélyekre, s majdhogynem elvesztettem az életem, ugyanis farkasok ólálkodtak arra, amerre én mentem. Még jó, hogy volt ott egy sűrű bozót ahova el tudtam rejtőzni. Az erdőben volt sok eledel, így nem éheztem, de nagyon magányos voltam. A jó meleg otthonra gondoltam. Álmomban sem gondoltam volna, hogy ilyen helyzetbe kerülök. Egyszer csak ismerős hangra lettem figyelmes. Malackák lármáztak s törték meg a csendet.

Eltűnődtem – Ez nem csak egy illúzió? Vannak itt rokonaim, és nem csak magam vagyok? Utána kell járnom. Mentem a hang után, s nem sokára rá is leltem a sok kis malackára és az anyukájukra. Épp ettek. Furcsa kis malackák, mert úgy néztek ki mint más kis malac, de ők csíkosak voltak. Odamentem hozzájuk. Megkérdeztem

– Kicsodák vagytok, és honnan kerültetek elő? Az anyuka azt mondta – Nekik ez az otthonuk. És te miért vagy itt? Visszakérdezett érdeklődve. Elmondtam a történetem, s megkérdeztem, hogy maradhatnék – e velük, mert egyedül félek, és segíthetnék a malackák nevelésében. Örömmel, családtagként fogadtak. Elmesélték, hogy nekik is voltak rossz tapasztalataik az emberekkel kapcsolatban. Többször az erdőbe menve vittek el malacokat, és egyéb állatokat. Az egyik nap rémisztő hangra riadtunk fel. Emberek voltak és igyekeztek minél több állatot elfogni. Ekkor hangos sírásra eszméltem fel. Az anyuka siratta a malackáit. Az emberek elvitték őket. Mondtam – Ne keseredj el, ígérem, meg fogjuk őket találni. – Hogyan találhatnánk meg? Kérdezte kétségbe esve. – Menjünk a kocsikerekek után és meglesznek. Így is tettünk. Nagyon ismerősnek tűnt a hely. Rájöttem, hogy ott vagyunk ahonnan megszöktem. És valóban ott voltak a malackák is. Láttam, hogy az ajtót kívülről könnyű kinyitni, ezért odafutottunk és kinyitottuk mindet. Azok a malacok is ott voltak akikkel megismerkedtem. Kiabáltam – Gyertek gyorsan, meneküljünk innen. A lármára kijöttek az emberek és azonnal ránk csukták az ajtókat, és nagyokat nevettek rajtunk – Látjátok mit tettetek? Most mindannyian bajban vagyunk. Higgyetek nekem, nem azért etetnek mert szeretnek. Ezt megerősítette az erdőben szerzett barátom is. Most már mindenki rettegett. – Nyugodjatok meg, biztattam őket. Biztos van megoldás, csak ki kell várni a megfelelő időt. Van egy tervem. Amikor kinyitják az ajtót akkor együtt kitódulunk, így nem tudnak elkapni bennünket.

Épp ezen tanakodtunk amikor benyitott egy ember vödörrel, hogy megetessen minket. Ekkor elkiáltottam magam. – Futás mindenki fusson ki. Erre kirohantunk az embereket feldöntve. Kiabáltak egymásnak – Fogjátok el őket, nem menekülhetnek. Együtt azonban sikeresen megmenekültünk. Ujjongtunk örömünkben. Az erdőben mindenki otthonra talált. A farkasok is messze elkerülnek bennünket, mert összetartunk, és közösen mindent legyőzünk.

Én mondtam – Semmi sem lehetetlen, csak nem szabad soha feladni.

A faluban azt beszélik, hogy az emberek lemondtak a disznóhúsról és zöldségeket termesztenek.

1 év 1 Komment

Azok a csodás diák évek
Oly gyorsan elrepültek
Mikor még a tűz égett bennünk
Minden akadályt legyőztünk
Akkor még mertünk nagyot álmodni
Nem állított le bennünket semmi
Tele voltunk fiatalos erővel
Úgy éreztük ez sosem fogy el
Ma már csak parázs izzik tűz helyett
S már megfakultak az emlékek
Az álmok is kisebbekké váltak
Már nyoma sincs az erős diáknak

1 év Nincs Komment

A bajban mindenki imádkozik
Szívében feltör a reménység
Ateista ekkor nem létezik
A hit feltör amikor jön a nehézség
Amíg az embernek jól megy dolga
Úgy érzi soha nem lesz semmi baja
Hiábavalóságnak tűnik minden ima
Nincs Isten sok ember ezt vallja
Nemcsak a bajban kell Istenben bízni
Ha jól megy dolgod és elkerül a veszedelem
Soha ne felejtsd el ezt megköszönni
Minden nap a hit vezéreljen

 

1 év Nincs Komment

Ha úgy érzed mindenki elhagyott már
A kutyád mindig melletted áll
Észreveszi ha bánatos vagy
Erős szeretete megnyugvást ad
Elmondhatod neki a bánatod
Szíved csalódni benne nem fog
Melléd ülve veled együtt bánkódik
S a hangulatod egyből megváltozik
Nem mondja hogy szeretlek téged
De az életét is odaadná érted
Borús lelked felvidítja
Mosolyt fakaszt az arcodra

1 év Nincs Komment

Emlékezés a megölt gólyákról

 

Ha a kék égre felnézel
Csodás madár repül feletted el
Kitárja hosszú szárnyait
Szélben szállva vitorlázik
Méltóságteljes a megjelenése
Dicséretes az élete
Mindig hűséges párjához és megvédi
Utódait gondozza s tanítja repülni
A családjáért odaadná az életét
Sok ember számára lehet példakép
Messze hangzik a kelepelésük

Így történik az üdvözlésük

1 év 4 komment

A sötét Univerzumban
Egy gyönyörű kékség felbukkan
Ha valaki már fentről látta
Biztos mindenki csodálta
De lent a Föld vörös a sok vértől
Sok könny fakad a szemekből
Az ember csak rombol pusztít
Nem vesz figyelembe semmit
A Föld már üvölt lássák meg sebeit
Kifosztják a tengert felégetik erdeit
Az embertől fél a Föld s a tenger állata
Eltűnt minden élő bizalma
Mi lesz a csodálatos Földünkkel?
Ez már senkit nem érdekel?
Halljuk meg Bolygónk sírását
Talán nem látjuk szomorú halálát

Farkas Erzsébet Szerző még nincsenek barátai.
Minden szerző, lektor, adminisztrátor csoportja.