Farkas Erzsébet : Nem az gazdag kinek sok pénze van.

Mesélek egy kislányról, aki egy kisvárosban élt szüleivel. Lizi volt a neve, és sajnos nem volt testvére, akivel játszani tudott volna. A szülei sokat dolgoztak azért, hogy megélhetést tudjanak teremteni a családnak. Sajnos így is
sokat nélkülöztek. A kislánynak sokszor csak üres kenyér jutott vacsorára,
néha egy kis margarinnal. Mégis boldog volt, mert voltak barátai, akik szerették, és akikkel játszhatott.
Míg az édesapa új munkahelyet kapott, és ott kellett hagyni az
otthonukat. Új városba költöztek, ezért a kislánynak el kellett hagynia a barátokat és a megszokott iskolát. Az új város sokkal nagyobb volt mint a régi, és könnyebb megélhetést biztosított. Itt a szülők több pénzt vihettek haza ezért a kislánynak már nem kellett nélkülöznie. Mindene meg volt amiről régebben csak álmodhatott. Még sem volt boldog, mert egy valami hiányzott az életéből. A barátok, a szeretet. Mivel a szülők sokat dolgoztak, ezért a kislányra alig jutott az idejükből, és észre sem vették, hogy a kislányuk milyen szomorú és magányos. Az új iskolában sem talált barátokat mert

nem fogadták be a megszokott baráti körbe. Lizi sokat sírt, sokszor sírta álomba magát. Minden reggel azért imádkozott, hogy legyen egy barátja aki szereti és elűzi a magányát.
Egyszer hazafelé jövet talált a járda szélén egy kiscicát.  Lizi nagyon megörült, és örömében felkiálltott – Jaj de édes kis cica, meg van a barátom.

Haza vitte és örömmel mutatta meg a szüleinek, akik nagyon
örültek, hogy végre van barátja a lányuknak. Lizi sokat játszott a cicával, ápolta gondozta, örült a barátjának. Míg egy napon becsengettek az ajtón. Egy anyuka volt a kislányával aki az elveszett cicáját kereste. Mikor meglátták a cicát Lizi kezében azonnal felismerték. Így a kislány ismét egyedül maradt, játszótárs és barát nélkül. A legjobban azt fájt neki, hogy senki nem veszi észre fájdalmát, még a szülei sem. Pedig sokszor el akarta mondani, de csak azt a választ kapta, hogy majd később most nem érek rá. Az iskolában
nehezen ment a tanulás is, mert a kislányt már nem érdekelte semmi. Úgy érezte senki nem szereti. Ezért egyszer úgy gondolta elmegy világgá. Elindult világgá az iskola után, mert úgy gondolta, hogy a szüleinek sem fog hiányozni. Útközben egy kutya sírására lett figyelmes. Ment a hang után,  és nem sokára meglátta a kutyust. Beszorult a lába egy kerítésbe. A kislány azonnal
a segítségére sietett és kimentette. A kutya hálásan nyalogatta Lizi kezét, aki nagyon örült a kutyusnak. Körül nézett, hátha van gazdája, de egyedül volt így haza vitte őt is, ahogy a cicát. Otthon örömmel újságolta el a szüleinek: – Meg van a barátom. A szülők nem igazán örültek mert féltek, hogy a kutyussal is úgy jár mint a cicával. Teltek a napok és Lizi minden nap boldogan ment haza, mert tudta várja a barátja. Tanulmányi eredményei is kezdtek javulni. De egyszer amikor Lizi sétálni ment a kutyussal megállította egy öreg mogorva férfi, aki azt mondta, hogy az ő kutyája és elvette a kislánytól. A kutyuson látszott, hogy nem szereti az öreget, de Lizi nem tudott mit tenni. Egész úton hullottak a könnyei. Haza érve sírva mondta el szüleinek, hogy mi történt, – Újra elveszítettem egy barátot, én már nem tudok hinni semmiben, nekem soha nem lesz barátom, csak a csalódás. A kislány egyre jobban érezte a magányt Hiába volt a gazdagság még sem volt boldog. Az iskolában ismét romlottak a jegyei. Ha ez így folytatódik a kislányt nem veszik fel sehova. Lizi elgondolkodott a jövőjén, hogy valójában ő mi is akar lenni. Visszagondolt a két barátjára a cicára és a kutyusra és rádöbbent, hogy belőle csak állatorvos lehet, az életét állatok megmentésével szeretné tölteni. Most előszőr célt látott az életében. De tudta, hogy az iskolában jól kell teljesítenie, hogy elérje a célját és az álmait. Ezért Lizi minden szabad idejében tanult, s a könyvek lettek a barátai. Meg is lett az eredménye. Az iskolát kitűnő eredménnyel végezte el, és felvételt nyert a leghíresebb közép iskolába, majd ezután elvégezte az egyetemet. Már nagyon várta, hogy munkába álljon. Nagy örömére felvették egy állat menhelyre, ahol mindenféle állatott gyógyíthatott. S végre már nem magányos, hisz minden állat a barátja volt. Az egyik nap bevittek hozzá egy kóbor kutyát aki szomorú gyenge és megtört volt. Alig volt benne már élet. Látszott rajta, hogy nem bántak vele szépen, és nem gondozták. Az ott dolgozók nem is hittek a gyógyulásában. De amikor Lizi meglátta azonnal felismerte régi barátját akit elvettek tóle. A kutya is felismerte pedig már sok éve annak, hogy találkoztak. A kutyusnak azonnal jobb kedve lett és a szeretet hamar meggyógyította őt. Lizi nagyon boldog volt, bár nem volt gazdag, de boldoggá tette a szeretet és a sok barát akiken segíthet. A szerelem is rátalált. Új házba költözött a családjával, a magányt elfeledve boldogan élnek.

Legutóbb szerkesztette - Farkas Erzsébet
Szerző Farkas Erzsébet 61 Írás
Már kis korom óta rajongok az irodalomért, és sokszor vettem részt szavaló versenyeken. Két éve kezdtem el foglalkozni a versírással, amikor mély depresszióban voltam, és vulkán szerűen törtek fel belőlem az érzések melyet versben fejeztem ki. Azóta több mint 300 verset írtam. Verseim főként a kitartásról, a szeretet fontosságáról szólnak.