(naplójegyzet 13549
Mottó: „Hiába húzták fel magukat – megakadtak”
Talán csak átmenet holdvilágképű fekete Holdam,
az arcnélküli űr formabolondja voltam, s lám
képtelenül is összeolvadt a határ: szenvedélyem
finomrezgésén a jelennek mindenkori csókja visz,
és ha tudtam is miért szaladtam fel én a holdra,
megtiltott virág, minek illatáért ha elvadultam
is, visszafogtam. Soha jobbkor, csak a mostban,
az időben százszor mélabúsan, úgy időtlenedtem,
mert a szerelemnek hős szerelemese lehettem, azt
is megtanultam; gyengéden fehérlett megadássá az
ajkunk egyben, mikor a fényt nehezen forgatva is
mint malomkövet, szeretni tudom könnyű lelkemet.
