Hónap: 2019 május

  nem vagyok madár nem tollas a hátam sem az a toll sem toll zúgó szélvihar tépkedi a tollakat szaggatott szavak játék az élet dobjál hármast vagy hatost egy a végösszeg egy árnyékos szív ütöget bent céltalan zárt ajtó mögött

  vajon bármikor tudunk-e szerelmesek lenni, betépni önmagunk elfogadásával, ha ragyogó cselekvés nem vágyja a csendet ragyogással, de apró ajándék, kiírni ez elhagyott magányt.  

lépteid követve iramlik pontosan tartva az irányt hogy elejtsen kivédhetetlenül bekerít a négy égtáj felől kiforgat minden menedékedből mígnem gátjaidon átbukva eláraszt a fölfedett bizonyosság döbbenete élesre állított érzékeidet eloldja szorongásaidtól és te méltósággal veszel bele mint legendák ködébe a [… Tovább]

Kertek alján tündetavasz lépked, lábnyomában ledér krókuszok ringatják a sárgát, lilát, kéket, s élvezik, hogy virág Vénuszok. Félszeg rüggyel nyújtózik a barka, bolyhosodnak a kis pamacsok, szerelemről cserreg a vén szarka, nevetnek rajt veréb kamaszok. Sarjadó fű kék ibolyát bújtat, [… Tovább]

Picinyke lyuk nőtt fáradt lelkemen, akármi lassan tágul, egyre nő, babrál velem, de nem érzékelem, hogy kicsorog belőlem az idő. Én mégis napi dolgomat teszem, a változás így nem számottevő, s míg folyamatos múlt lesz a jelen, még szándék nógat, [… Tovább]

Szárnycsend hangjai. Egyre növekszem, felkeringve olyan nyelvvé, amelyben szárnyaláskörök. Gyönyörben ível bennem a sas. Naparany tajték alattam: hullámaiba tévedt tenger, hatványozott ég.

  Vizafogó, vizafogó, húz a Duna, reng a folyó, viza nincsen rég a vízben, csak a szemét; faág reccsen; ülünk némán, dinnyehéj sincs, errefelé nem jár durbincs, horgász remél, van még márna jobb az mint a magyar málna; amit kihúz, [… Tovább]

Míg e szempár botladozik, szobor-fehér arcod feltűnik éjszakáimban. Felriadok, meztelen talpam alatt nyikorog az idő. Érintésed nem ér el, hiánya miatt átszelném a lehetetlent, vagy összekötném az elszakadt távolság fonalát. Sodrásban élek, a nappalok monoton üteme és az éjek nélküledtelensége [… Tovább]

Ma egy olyan világ vesz körül, ahol gyanús kinek lelke szép. Ki tehetséges az titkolja, s gáncsoskodók elől félre lép. A tiszta lélek inzultus lett, a tehetség, mára árulás. Az önálló gondolat pedig, hasztalan szócséplő számítás. E világban immár Ők [… Tovább]

Ha már csak halványan élnek a boros hangulatú, vége-nincs, világmegváltó esték, amikor még végérvényes kiábrándulásaink sem húztak le az agyagos földig, és makulátlan, félszeg gyermeki tisztasággal vallottuk meg csalódásainkon érlelődő, újjászülető szerelmeinket, hazugságaink legfeljebb apró, kegyes füllentések voltak, mókás, könnyű [… Tovább]

  Ahogy vártalak utoljára /sötét kosztüm, kis tokkalap/ a pillanat lelkembe zárva évek múltán is megmarad;   testetlen léted él velem, hársfák közt bolyongó pára hömpölyög felém szüntelen, marasztalnálak éjszakára.   Kánna-sor nyit a Péterfián, felhőkön jár a villamos, ez [… Tovább]

  Bronzarcán remeg a holdfény, ablakon benéz Verseghy. Előttem a történetem terül, kivár, hetvenkedik. Kiszólnék, rögtön indulok, hárfaéj vízvert fényei között hosszú fénysáv nyúlik, a Hold az arcát fürdeti. Kiszólnék, jobb, ha integet, a szót kezével ejti ki. Rokonzenét szolgálnak [… Tovább]

    Hideg a május. Vad. Szeles. Kicsinyke meleget keres. Fújtat, s pihegve útra kél, lovára ugratja a szél.   Tekergőznek a levelek, didereg sok virág-gyerek, nem kímél tócsát, nagy vizet, az egész Balaton hideg.   Elázott kőkabát a part, [… Tovább]

esőáztatta viharverte nyárfák közt magam ballagok korhadt padokon emlékek bóbiskolnak hellyel kínálnak tévedéseim vállamra telepedett súlyos tollpihék

  Csak álltunk egymással szemben. Megakadt súgógép volt a horizont. Nem is mondhattad volna szebben: Szeretlek. Én meg, hogy viszont. Szélkakas kapirgált a háztetőn. Egy hullócsillagot ejtett le elénk. Te kívántál. Én meg téged, s a redőny mögül a fülünkbe [… Tovább]

  másként kellett volna ölelést fogadni, szúrós bogáncsokra rá se hederítni; magányosan menni, soha meg nem állni, minden pléhkrisztustól aranyszöget kérni.

Ahogy az Úr az elején. Létezést szólni, mibe nem fér feledés, hát romlani se romlik, szivárvány se kell, mégis van, ahogy a fénytekintetből szárnyak. Csak annyi testet, min a lélek megtapadhat, egy ateista lelkifurdalása, hogy az örök megnyilvánulásban magát magával [… Tovább]

Bemelegítés csupán, ahogy verseng a szélben, majd boldogan landol hirtelen két seregély egy éppen mély sóhajjal rügyet vajúdó ágon. Valami magasztos béke ül szerte a tájon, különös, éteri visszhanggal felelget ide-oda a feketerigók, zöldikék hada, és az égi palást áttetsző [… Tovább]

  ahogy már annyiszor újra meg újra ráérezni a horizonton túlmutató távlatokra igaz egyre fáradságosabb ugyanarról valami újat mondani szédülésig rótt köreid csigavonalában felismerni és megélni mindazt ami eltér az előző ciklusokban felismerttől hogy minden helyzetben megtaláld az alkalmas szavakat [… Tovább]

  Szülőházamtól távolodva, dúsfüvű kert. “De gyönyörű a tücsökzene, elhallgatnám reggelig…” “Nem bánom, forduljunk vissza!” Hét nap telt el. Más síkon hetven év. Visszaút nélkül.

Régesrég jár énrólam egy monda. Iskolában azt tanítják rólam: harcoltam a szabadságért hajdan, kerültem is emiatt nagy bajba; Segesvárnál ott a csatatéren, hazámért hullajtottam a vérem. Holttestemet sehol nem találták, ott a mezőt bármerre kapálták. Azt terjesztik rólam sok-sok éve, [… Tovább]

Jöttem a szokott útvonalamon, faluk sorjáztak, s elmaradt a nyom, csak néződtem a májusfák helyett, a hűlve hagyott gólyafészkeket. Valami történt. Félőzték a fák a Nap erőtlen, gyönge sugarát, a repce sárga táblákat regélt, és fújdogálva szusszant, ami élt. Az [… Tovább]

M. Laurens HOMOKVÁR Játszottunk mi papás-mamást, nem ismertük még a blamázst, homokvárat építettünk: és még önzetlen szerettünk. Nem törtük a fejünk rajta, ugyan ki a magunkfajta, homok pogácsákat ettünk: és még mindenkit szerettünk. Kinevettek kamasz csajok, hogy még csak fiúcska [… Tovább]

Napfény és eső szerelméből szivárvány szökik az égre.