A zsebedben turkál,
Vagy néhány száz lakója.
Belőled élnek.
esti gágogás
felel tücsökzenére,
ezer, háromnak
három jegenye
a csordajárás mellett
őrzik a tájat
súlyos kőkereszt
a kálvária dombon,
hófehér mészkő
távoli hegyek
ormán átjátszótornyok
mai füstjelek
kopár hegyeken
fut-szalad az út tova
te egy helyben állsz
hallgat az erdő
néha egy-egy madár szól
lenyugszik a nap
Egy vörös vércse
a ringó mező felett
reggeli vadász
esős reggellel
köszönt a mecseki táj
emléked mossa
ködben ül a hegy
a fák közt a csend szalad
neked sincs szavad
hív és szólongat
utunk magányát járva
együtt halunk el
Ha ősz leszel s öreg
Ha ősz leszel s öreg, s lehúz az álom,
s a tűznél bóbiskolsz, vedd le e könyvet,
lapozgasd, álmodozz csak régi, könnyed
pillantásodról: visszfény volt az árnyon.
Hányan szerették jó kedved sugarát,
s imádták hű vagy hamis szerelemmel,
de én zarándok lelkedet szerettem
és változó arcod szomorúságát.
S az izzó kandalló-rácshoz hajolva,
suttogd, kicsit fájón: hogy elszökött
a Szerelem, suhan a hegy fölött,
s elrejti arcát fátylas csillagokba.
Ford: Csillag Tibor
Ha megöregszel
Ha megöregszel s szürke néneként
Ott bólogatsz a tűznél, könyvemet
Lapozd, idézve ifjú-szép szemed
Mélységes árnya közt a puha fényt,
S hogy szépséged s hulló mosolyodat
Hányan szerették, hány hű s ál-barát,
De változékony arcod bánatát
S zarándok-lelked egy szerette csak.
S míg meghajolsz az izzó rács fele,
Szomorkás kedvvel súgd: a szerelem
Elillant, elszállt túl a hegyeken,
S csillagfüzér közt bujt meg szép feje.
Ford:Kardos László
