Kozák Mari Szerző
Vezetéknév
Kozák
Keresztnév
Mari
Gondolatok
7 hónap Nincs Komment

…valahonnan elibém siető gondolataim, mindig megtalálnak. Gyermekem, anyám – az egyik elment, a másik még velem.

Gondolatok…

Látod, ott távol azok a vén hegyek hívták magukhoz léptedet, és esőnek szóltak: mosdassa tisztára arcodat, ölében ringassa valaha volt álmodat.
Látod, völgyek mélyén virágok illatát fűzi hajadba a kósza szél, tavaszt mesél, míg remegő hajnalok indulnak, hogy keressék a színesbe öltözött éveket, huszonkét pillanat csillagnak ébredezz.

Látod, az ősz barna kabátján száraz levelek, zsebében egy emlék, lehajtott fejjel kesereg, s a kabátujján aprócska folt mesél fehér ruhás lányokat… riadtan hallgat el, ha a gomb intőn rátekint, majd út porában keresgéli párját, inggalléron koszlik a tegnap, a szakadás jó szóért könyörög, s gombok közt egy vörös rózsa nyitja szirmát, sóhaj csókolja a holnap ajkát.

Látod, ma is érted sír anyád. Tiszta fehér hó fedi utolsó lépted nyomát. Ajtó elé kéredzkedik a tél, kilincsen nyugszik egy érintés, míg küszöbön várakoznak a percek, egy gondolat el nem enged.
Arcod látom, pillád alól szökő könnyedet. Homlokodon kisimultak a ráncok, szád sarkából messze tűnt a mosoly, nyitott tenyeredben már hallgat a csend…

Látod, azok a vén hegyek feléd intenek, és ringatják azt a huszonkét csodás évet. Térdelnek a fák, virágok fejéről arcodra hullik a nyár, fűben az álmok kergetőznek, csak téged várva egyre.
Látod szentem, hiába jött elénk a tél, csak engem mar, tépi hátamat, te tavaszban álmodsz, virágot lépsz, hisz tavasz volt, mikor elmentél.

Látod, velem nézel a múltba, jelenünk elveszett, a holnap távol, a messzi hegyeken kerget egy csalóka álmot, hát meggyorsítom léptemet, majd a hegyeken utolérlek.
***
Huszonketten…

tegnap huszonkét madár
szárnyát tárta,
kéményen várt egy árva…

csőrében ágacska – virágos
a hó már befedte a világot…

azok huszonketten szálltak
kitárva mindnek fekete szárnya,
míg az egy árva – várta
hó hulljon virágos ágra…

tegnap huszonkét madár
csőrébe csípte a napot,
az egy, holdat magára hagyott,
rajzolt fényes csillagot…

tegnap huszonkét madár
még álmodott,
az – az egy, csőrében a holddal,
a hajnallal viaskodott.
***
Anyámnak

Láttam, ahogy az asztal fölé hajol,
és elmorzsolja könnyeit,
számolta a krumplis gombócokat,
a lányoknak néhányat félre tett,
majd halk imát suttogott,
és az egyik tányérból kettőt kivett.
Mozgott szája, hangja elveszett,
míg tétován félre nézett,
a leves gőze megcsapta arcát
könnye újra eleredt…
– azt a fiút, súgta csak magának,
az Istenem miért nem mentette meg…

Néztem, ahogy botjára támaszkodva
bicereg a szoba, és konyha közt,
majd leült – gondja a falnak ütközött.
Tenyerébe temette ráncok barázdálta arcát,
magában gyalázva Istenét,
míg felállt csak egyre dohogott,
az ördög vinné el, aki lenyomorodott…
Átkozta lábát, és suta két kezét,
hirtelen a földre rogyott,
– azt a fiút, zokogta hangosan…
cserébe adnám nyomorult magam.

Figyeltem, szólni nem tudtam,
milyen csöppnyi-gyenge az én anyám,
hány tavasz jön felé, meddig kopog
az ősz, háza ajtaján, küszöbre sóhaj
vagy mosoly kéredzkedik,
jövőre a postás köszön-e neki,
vagy az-az angyal magával viszi…
Csak néztem, ahogy az asztal fölé
görnyedve számolja a gombócokat,
lisztes kis kezében, mind oly kerek,
akár, valaha azok a tágra nyílt szemek…
s fölé hajoltam, én a gyermek,
emeltem ajkamig kezét…

…láttam könnyel kevert
lisztbe ájult nehéz életét,
s egész a semmiig hajoltam,
hogy hozzá felérjek én,
csókolva a lisztet kézfején.

7 hónap 7 komment

Anyám mindig a hajnal
ébredte előtt gondolt a mosásra
kiosont a fürdőbe
ahol az este otthagyta
a lányok levetett és összehajtogatott
(nem is értem miért így hagyta)
székre rendezett ruháit
majd a hokedlire tette a teknőt
(a mosógép nem úgy mos – mondogatta)
telelöttyintette forró vízzel
majd szétválogatta a színest a fehértől
kézfeje már bírta a vizet
aztán mellé görbült – így szerette
és kimosta a ruhákkal az álmait …

Anyám ha főzött – mindig dúdolt
pucolta a zöldséget
a krumplit addig mosta míg
megfájdult az ujja – az időt ilyenkor nem tudta
aztán mikor már főtt a fazékban a tegnap
tésztát gyúrt és álmot tett bele
megvan a jövő hét fele
majd szétnézett – halkan nevetett
ma megfőztem a holnapot – súgta oda
a mindig hótiszta kötőnek
s a lehullott morzsát adta a seprűnek…

Anyám sosem volt boldog
nem szólt – nem panaszkodott
ha ideje megengedte olyankor olvasott
szerelmes könyvet vagy verseket
akkor elhitte a szép életet
mert neki nem jutott jó szó vagy dicséret
apám fukarkodott az öleléssel
nem látta szívesen a jobb ruhákat
cipőt is ritkán vehetett
ám a barátoknak jutott vidámság és nevetés
az asztalról finom étek…
anyám harminc évet várt míg szólt – elég lesz.

Anyám egyszer csak maga maradt
feketét öltött – várt fél évet
nem siratta el a harmincöt nehéz évet
majd megtanult nevetni
színesre cserélt néhány napot
megismerte a szomszédok gondját-baját
mosógépben mosott ruhát
a hajnalt fotelből köszöntötte
s újra elővette a régi szerelmes könyveket
a lányoktól új ruhát és cipőt kapott
és nem főzött soha már – tegnapot.

7 hónap 2 komment

Legyen az ébredés a legszebb
a pillanat ma is ölelje vállad
múlt bújjon a sarokba
a jövő ragyogó mosolya
arcod ráncait naponta simítsa…

legyen ölelés az első
ujjak kapaszkodjanak össze
s ajkakon a szó – szeretet gyümölcse
takaró a hála – mosoly az étek
akarjuk mindig a szépet…

legyen az asztalon friss kenyér
tejjel teli bögre – falatka vaj
mellé jókedv – sírás földre söpörve
délre meleg étel – kevéske vacsora
s ne maradjon mellőle a csoda…

Legyen szebb az élet
legyen rend és béke
legyen a földön ember
aki ezt mind – megélje.

…ma hazatartanak az angyalok
szárnyukon ülnek az álmok
egy pillanatra megállnak – s a házak felett
elszórják – te hajnalban rátalálhatsz.

9 hónap 7 komment

 

Pőrén jövünk s megyünk ruha nélkül
nem viszünk magunkkal mást
csak utolsó mosolyunk
melyet ráragyogtatunk a jóra
s betakarjuk vele hazug szavunk
magára hagyva múltunk
és velünk veszett bolond tegnapunk…

mert pőrén jövünk üres kezekkel
majd tanulunk szeretni tán adni is
néha gyűlölünk és félve élünk
máskor arcot cserélünk
térdelünk éjjel és nappalon át
hamisan vallunk egy életen átall
s vágyjuk az elérhetetlent…

és örülünk a víznek – arcunk mosó
selymes esőnek – a szélnek hajunk
kócolónak – falatka kenyér ajkunk
ha csókolja – áldjuk a kezet
és feledjük a fázós-szomorú évet
kabátunk velünk nevet
s térdre kényszerít az emlékezet…

pőrén jövünk s megyünk sietve
nem érdekel kincs valaha szerelem
lopott rang szerény semmi
egy érintés elhallgatott vallomás
üres tekintet égre küldött áldás
nem tanultunk meg ölelni – hazudjuk
nekünk jó a semmi…

csak élünk csak félünk csak vagyunk
csendben – egyedül halunk
nem számít a van és a volt nekünk
elvész hatalmunk és elvész hitünk
gazdag vagy szegény – egyre megy
a fekete föld majd betemet…
csak a becsület – no az nem mindegy.

Töredékek
1 év Nincs Komment

 

a tízezredik lépésnél
fordultam hátra
mögöttem havazott
és apró léptek siettek elő
onnan ahol még volt kék
aztán csak a szürke és sötétség…

a tízezredik lépésnél
elhittem a volt tavasz velem
elszökött az ősz – meglepett
hogy havazott
és az álmokon túl nincs semmi
hazudnak a csillagok…

a tízezredik lépésnél
láttam ahogy táncol a szél
majd megpihen egy vén padon
és magához öleli sóhajod…
már nem volt kék az ég
hozzám lépett a szürkeség

…a tízezredik lépésnél
magamra hagytál
és hátra sem fordultál

Töredékek
1 év Nincs Komment

 

a tízezredik lépésnél
fordultam hátra
mögöttem havazott
és apró léptek siettek elő
onnan ahol még volt kék
aztán csak a szürke és sötétség…

a tízezredik lépésnél
elhittem a volt tavasz velem
elszökött az ősz – meglepett
hogy havazott
és az álmokon túl nincs semmi
hazudnak a csillagok…

a tízezredik lépésnél
láttam ahogy táncol a szél
majd megpihen egy vén padon
és magához öleli sóhajod…
már nem volt kék az ég
hozzám lépett a szürkeség

…a tízezredik lépésnél
magamra hagytál
és hátra sem fordultál

Töredékek
1 év Nincs Komment

 

a tízezredik lépésnél
fordultam hátra
mögöttem havazott
és apró léptek siettek elő
onnan ahol még volt kék
aztán csak a szürke és sötétség…

a tízezredik lépésnél
elhittem a volt tavasz velem
elszökött az ősz – meglepett
hogy havazott
és az álmokon túl nincs semmi
hazudnak a csillagok…

a tízezredik lépésnél
láttam ahogy táncol a szél
majd megpihen egy vén padon
és magához öleli sóhajod…
már nem volt kék az ég
hozzám lépett a szürkeség

…a tízezredik lépésnél
magamra hagytál
és hátra sem fordultál

Töredékek
1 év Nincs Komment

 

a tízezredik lépésnél
fordultam hátra
mögöttem havazott
és apró léptek siettek elő
onnan ahol még volt kék
aztán csak a szürke és sötétség…

a tízezredik lépésnél
elhittem a volt tavasz velem
elszökött az ősz – meglepett
hogy havazott
és az álmokon túl nincs semmi
hazudnak a csillagok…

a tízezredik lépésnél
láttam ahogy táncol a szél
majd megpihen egy vén padon
és magához öleli sóhajod…
már nem volt kék az ég
hozzám lépett a szürkeség

…a tízezredik lépésnél
magamra hagytál
és hátra sem fordultál

Töredékek
1 év 1 Komment

 

a tízezredik lépésnél
fordultam hátra
mögöttem havazott
és apró léptek siettek elő
onnan ahol még volt kék
aztán csak a szürke és sötétség…

a tízezredik lépésnél
elhittem a volt tavasz velem
elszökött az ősz – meglepett
hogy havazott
és az álmokon túl nincs semmi
hazudnak a csillagok…

a tízezredik lépésnél
láttam ahogy táncol a szél
majd megpihen egy vén padon
és magához öleli sóhajod…
már nem volt kék az ég
hozzám lépett a szürkeség

…a tízezredik lépésnél
magamra hagytál
és hátra sem fordultál

Hiszekegy…
1 év Nincs Komment

 

 

álmomban mindig azt látom

ahogy a fák térdre buknak

s csontos faujjak imára görbülnek…

már feledtem a hiszekegyet

 

fehér ingben – vörös rózsák

mikor öltötték magukra nem tudom

és az árokparton fűz kesereg…

már feledtem a hiszekegyet

 

öreg reggelek várják az éjt

ahogy mi vének a néma elmúlást

nappal is csillagot keresve…

már feledtem a hiszekegyet

 

aztán esni kezd – arcomhoz ér

holnapig zokog velem

a fák még mindig térden állnak…

én meg feledtem a hiszekegyet

 

és hátamra ül minden átok

már nem tudom álom vagy valóság

kerget egyre az őrületbe…

én nem – nagyanyó tudja a hiszekegyet.

 

Kozák Mari Szerző még nincsenek barátai.
Minden szerző, lektor, adminisztrátor csoportja.