Hónap: 2014 január

Illusztráció: Joel- Lluna llena Mert amikor a Hold tányérja a kopasz fák mögött sötétlő háztetők fölé ér, hogy a park kerítésének rácsai közt motoszkáló sötétre halovány hurkokat kötözzön, egy pillanatra megáll az idő. A pad deszkáin, ahol nem ölelkezünk, nem csókolózunk, [… Tovább]

Ajkamról lógnak…     Ajkamról lógnak a félig kimondott szerelmek,a megrágott szavak itt maradtak, és hiábamondanám, nem nyílik a szám. Összeszorított fogaimnak ütköznek,apró lyukakat vájnak, kéne már egy új tömés…  

  Hiába rohansz a Hyde-parkba, hiába jó a transzparensed. Beszéded ott is monológ lesz. Körülötted  hiába sétálgatnak, nevetgélnek majd jól fésült, izom-agyú legények.   Hiába zuhansz önmagadba, belső bolygódon hiába érsz földet, beszéded ott is monológ lesz. Körülötted az orvosok Rorschach [… Tovább]

Lelkem étke lett egyfajta líra. Egységes-e?  Nem tudhatom. Sokan írják-e, vagy Isten úgy küldi át az éteren, hogy csak nekem szól, szemem elé pont akkor potyog, mikor oly éhes vagyok. Ha a nagy könyvek szereplői hemzsegnek bennem, nem szorulnék erre? [… Tovább]

    Az ingedbe bújtam, hívtak lila virágok.“Már majdnem akkora vagyok!”Te büszkén néztél, mikor az égig nyújtóztam benne.Nem baj, ha térdig ér! Szemedben visszaragyogtam,te néhány kártyalapot az asztalra terítettél.Már majdnem akkora vagyok;inged ujján egyet visszahajtok.Kártyaélek metszik a torkomat,ellened veszíteni fogok;ma [… Tovább]

Delacasse Bencze Erzsébet – NÁSZ – ( tükörfestmény )       egymásban éltünk – egymásra leltünk egymáshoz értünk – egy s máshoz értünk egymásé lettünk – egy másé leszünk egymásba értünk – egymásba érünk egymásban beérünk – egymással leéljük [… Tovább]

Sáros hóbuckát őriz az állomáson egy pad,rozsdás kerete nyög az ismeretlen ülepektől,a szürke téli ég lassan támlájára tapad,szakadt, ott felejtett esernyő az oldalának dől. Harag emészti, az éjjel meghasadt fa lelke,mesét lopott a kék szemű öreg kabátja alól,zúgó mozdony hangját utánozza [… Tovább]

M. Laurens     EGY ÁRNYÉK TÁNCOL…    Egy árnyék táncol a falamon. Fény szülte, testetlen nőalak; kopott lelkem szüleménye Ő, akár e málladozó falak.   Penészlő tégláimon lejti csalóka reménytáncát a fény. Vajon miért épp nekem táncol? Mondd hát; [… Tovább]

/Bíbor Kata: ”Szemaforok és váltók” c. verse után/   A  szemekbe  zárt  hallgatások  leírhatatlant  is  elmondanak:  lélekcsendnyi  villámcsapások  ‘s  nem  kötetben  zizegő  oldalak,  nem  a  betűkbe  halt  sorok,  –  melyek  sínként  vezetik  utad  –  mert  a  szívben   egy  más  vonat  [… Tovább]

  Azt kérded, mi vagyok? Minden és semmi… Az vagyok nap mint nap, mi szeretnék lenni. Ha kell, hát tagadom tegnapom s a mámat… Ha szeretnéd elhozom fényed a világnak. Persze, hogy nem teszem, de hiszed, ha mondom, s nem [… Tovább]

Erőt gyűjtök,hogy megigézzelek.Azt hiszem, néhacsak a védtelen képzeletjáték-szülötte vagy. Hívlak! Ne tagadd magad!Ne rejtőzz előlema csillagos nyárba,ne rejtőzz fűbeés fába és röppenőmadárba,kaszapengéses alkonyi homályba,aratóénekbe,sirató imába,ne rejtőzz előlemkék szirmú virágba! Ne tagadd magad! Kevés a fény,hogy képet fessenaz elárvult képzelet,kevés a [… Tovább]

Szétfoszló időnk ma szélcsendbe elkereng. Szempillák mögött más Égkő, más fény dereng. Könnykútba szállott a táltos naplemente, Hisz Éjünk a Holdat – sírig elszerette… Lavinát rejt a szó és botlott megcsúszást – Holt kézből kiékelt, halódó búcsúzást. S mint örök, [… Tovább]

Csak én várok, az igahúzó barom, vérvirágok nyílnak körbe a havon. A dögkút telve, mészárszéknél ültél, ránk nehezült a megsüketült tél. Combomba égtek mind az ostornyomok,előttem halók lázárlelke zokog.Miféle törvény és mikor ítélt el?Öledbe rogyok fáradt, gyenge térddel. Karodon fénylő [… Tovább]

Ébredés télen           Koosán Ildikó  Rideg nappalt költöget a hajnalÁtbillentve új dimenzióba;Téli kertek süppednek a hóba,Szűz vetések birkóznak a faggyal; Vajákos szél kóborol napestig,Kiágbogozni kedvenc bokrait,Figyelni titkon rügyek százaitMelyik lesz, ki elsőnek kifeslik Zöld bársonyát közszemlére rakvaVálaszul a márciusi napra,Bárha most még téli álmot [… Tovább]

Megettem én rég a kenyerem javát,kancsómban a bor érett, dús nedű,tenyérvonalamban vésett, rút betűfájást fog, míg lelkem emberbarát. Robog velem a lét-idő szekere,ám templomomban őrzöm a szépet,ismert vágyakat és a csillagképed,mely bennem ragyog téged szeretve. Tipeg-topog mellettem a magány,napok rágta [… Tovább]

(interaktív vers)   Mikor már minden elcsendesedettkörülötted, és nyughatatlan szíved ishalkabban dübörög,akkor keress meg majd engem,és mesélj a holnapok színes mozijáról,a gondolatok vetítővásznai előttmondd, hogy szép napok jönnek,és vigyél engem a kísértésbe,de szabadíts fel magam súlya alól,mert nem tűnhet el [… Tovább]

zötyögök a buszonpolgártól debiig,(meg oda)ha lebillen a fejem,horkolok rendesenés arra is riadok, hogy röhög a nép,akikkel hegeszteni tanulni járokröhögnek még napokigcsak akkor lágyul fejük hajnalban,amikor hegeszteni megyünk és saját fejük elgurul álmukban. ————————- Naplóba javaslom. NHI

      mi szent dolog látni magad bűnökben hazugságban vallatni lelked mélyét mi volt szent mi volt vétek   anyád ajkán édes mosoly apád kezén duzzadt erek homlokukon felhők gyűltek rájuk ültek ott lakoztak várták mindig a másnapot jött is lassan [… Tovább]

  A semmiben vagyok valami, egyszerű kis titok, semmiség, kárhozat, álom áldozat, áthoz   a múlt, megtart a jövő,   talán egyszer még lesz valami, ami a semmin túl is nekem hegedül.    

  Hogy nincs belőled még egy, jól tudom, képzeletben elalszom megint a válladon, hogy a kis pulzáló szív erősen mocorog, ahogy kikapcsolja magát az idő, mert veled vagyok,   és nincsenek holnapok, ahogy a ma is csak valami megfoghatatlan világ, [… Tovább]