Pál Abigél : Ismét szól

 

 

Csendben dalolni készülnek bennem

az ősszel elszürkült barna hangok.

Még ép elmémbe fényesednek

a szép, narancsos sárga színek.

 

Hiába halovány ez a tél,

akkor is elő-elő bukik a sejtelmes

remény, kis kíváncsi rügyként egy fa

tetején.

 

Eső szitál elém permetet,                                                                             

agyam is átszűri újra és újra

a régi, megszokott,

sötét erőtlenségeimet.

 

Hontalan bolyong még némi

ötlet-csomó a garatban,

de érzéstelenítés után,                                                      

fájdalom mentesen elpárolog.

 

Kézzel szőtt takaróm

magzatburokká feslik vissza,

alatta megtalálom

régi önmagam.

 

 

Legutóbb szerkesztette - Pál Abigél
Szerző Pál Abigél 41 Írás
Kereső irodalom kedv/t/elő messzi a sűrű fővárosi zajoktól és hangoktól. Szélsőségesen veszélyes idealista, minden ezzel járó hátránnyal együtt, aki naponta kérdezi mi mit ér az életben, és hogy érdemes-e. Kissé depresszív és pesszimista hangulatú középkorú asszony, aki Godot ra vár hithű hitében nap mint nap. Kedvenceim: Simone Weil, Kafka, Pilinszky, Radnóti, Keats, és sok romantikus, Lorca, és Szabó Lőrinc, és még sokan. Szeretem az őszinte emberi kapcsolatokat, amik még tartalmasak, és nem a szokásos kliséken alapulnak. És mindent ami eredeti az emberekben, még azokban is akiket nem kedvelek. Ennyit magamról, a költészethez nem értek, ezért mindennek tudok örülni ami másoknak tetszik tőlem. Végső célom megírni azt a a könyvet ami az életről szól, de még bele sem kezdtem...