Vers

Sóhajod

Nem csábít porcelán-ringatásod, összetört, suta árnyékod vagyok. Végtelen sírás, s te pontban állsz ott, ahol sóhajod még bennem vacog. Engem jégvirággá amortizáltIsten. Születnék egy csillanásnyipercben, ha lenne, ki értem kiált.Áldd meg, Uram, szeressen akárki!

Vers

Harminckilenc

  Ókútba hullnak a szavak,csobbannak vissza az emberigneszek, emlékek, freskók és farkasok,s az a szép fényes nap mára olvadt méz:Nem félek.Mind csak egy porszem Zeusz küszöbén,hol a hullámokat kergeti Pilátus, Mózes, meg én.Disznótor volt a télen és álarcosbál,a születésnapomra a [… Tovább]

vegyes

A temetés

      Tizenegy éves volt akkor. Most mindjárt ötven. Nem értette miért halt meg az apukája. Miért kell neki és két testvérének apa nélkül felnőnie. Ő volt a legöregebb és egyedüli férfi a családban. Látta, amint édesanyja ül a [… Tovább]

Hírek

Magyar kultúra napja

„Kultúrát nem lehet örökölni. Az elődök kultúrája egykettőre elpárolog, ha minden nemzedék újra meg újra meg nem szerzi magának.” (Kodály Zoltán)     A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük meg január 22-én, annak emlékére, hogy – a kézirat tanúsága [… Tovább]

Vers

Mint istenszobrot

  Öleltél, mint anyád az istenszobrot, amit szorítása akkor repesztett ketté, amikor áhítozni kezdett a Paradicsom után, s a koldusbot végérvényesen elengedte aprókezét, hogy hitét még blúzának fodraalá rejthesse, aztán ült torkodrametsző múlásként, akár a holdsarló. Arcom színehagyott ívét bámultad,és [… Tovább]

Vers

Reggel

Vaskapunál, 2011.09.17. 9,30. Felköltötte a napot, a hajnali harmatot, fényt adott a sötétnek, színt szült a színtelennek.   Felrázta a mély-csendet, víg húrokat pengetett, fürdött egyet az álom, belehalt a fájdalom.    

Vers

Vonzás helyett

Illetve vonzás-taszítás helyett,  minden éjjel a Léthében fürdök,  ez amnéziám lényege. Reggel friss ébenséggel rúgom ismét a gangon a port, bevackolódva és étlenül, kívánok jó reggelt, bennem végre nyugalom honol. A szív látszik, a csipke túl csicsás, mégis belecsiszolódik: a [… Tovább]

Vers

Fekete eső

Csapzott hajammal játszik a fekete eső,halk ütemre pattog száz parányi dobverő,cipőtalpakra csüggedt avarcsomó ragad,szenny-sárga tócsa tükrözi vissza arcomat. Aszfalt horpadásban lapul az olajos fény,szél süvöltése elől bújik oda szegény,reszkető csillagot fürdet az éji zápor,felhők köd- teste roskad a vizes gúnyától.