Lénárt Anna : A temetés

 

 

 

Tizenegy éves volt akkor. Most mindjárt ötven. Nem értette miért halt meg az apukája. Miért kell neki és két testvérének apa nélkül felnőnie. Ő volt a legöregebb és egyedüli férfi a családban. Látta, amint édesanyja ül a kályha mellett és sír. Nem sírt előttük, próbálta erősnek tettetni magát, de a szeme mindig szomorú volt. Sírni szeretett volna, de ő a férfi, és nem lehet. Neki erősnek kell lennie.

     … adjuk át testét a földnek — hallotta a pap szavait. Kezében egy szál vörös rózsát tartott. Látta, ahogy engedik le a koporsót a gödörbe. Maga előtt látta tizenegy éves önmagát, akkor is egy szál virágot tartott a kezében. Szegfűt. Fehéret. Állt a sír mellett és nézte, mint eresztik egyre mélyebbre a koporsót. Anyukája és testvérei sírtak. A kisebbik testvére alig volt még két éves. Édesanyja átölelve tartotta és csókolgatta a zokogó gyermeke arcát. Az öt éves nagyobbik húga erősen kapaszkodott anyja fekete szoknyájába. Ő állt ott merev arccal, nem sírt, hisz ő férfi.

     Ökölbe szorultak kezei. A rózsa tüskéje éles fájdalmat okozott. Sok-sok évvel ezelőtt is ökölbe szorított kezekkel állt a sírgödör előtt. Látta, amint mindenki a sírhoz lép és a kezében tartott virágokat beleszórják a tátongó sötétségbe. Kishúga elejtette a virágot. — „Lejesett” — mondta. Édesanyja lehajolt érte és könnyes szemekkel átadta neki. — „Szejetlek apuka” — és beledobta az addig vigyázott virágot.

 Állt ott és könnyeivel küszködött. Nem és nem, mondogatta magában. Ennyi az élet. Születünk és meghalunk.

     Akkor, édesapja sírja fölött, apró gyermekként tudatosodott benne, az élet véges. Amikor szembesült a gondolattal, hogy ő is bármikor meghalhat, elkezdett nevetni. Nevetett. Hangosan nevetett. Látta a rászegeződő tekintetekben a megrökönyödést. Nem akart nevetni. Sírni akart, de nem tudta abbahagyni a nevetést. Édesanyja szomorúan nézett rá. — „Hagyd abba” — kérte. Nem kiabált vele. Megfogta a kezét és félrevonult a lassan teljesen betemetett sír mellől. Pár lépéssel odább megálltak. Homlokon csókolta őt, simogatta a buksiját, és halkan mondogatta, — „Nyugodj meg kisfiam, nyugodj meg kisfiam”.

   

A sírásók rádobták az első lapát földet a koporsóra. A hangja olyan volt, mintha szívébe most fúródott volna bele a lövedék. Még erősebben szorította a rózsát. Mélyen tenyerébe szúródó tövis vért fakasztott és a virág szárán csöpögött a földre. Észre sem vette. A sírhoz lépett és belenézett a gödörbe. Nem is olyan sötét, mint akkor látta. Beledobta a vörös rózsát. Most vette észre, hogy vérzik a tenyere és az ujjai. Zsebében zsebkendő után kutatott. Egy csepp vére a koporsóra hullott.

 Mosoly suhant át az arcán. Fájt. Nagyon fájt. Ordítani akart. Hisz ő férfi, nem sírhat. Felesége megfogta a kezét. Két felnőtt gyermeke ott állt mellette. Tekintetük találkozott. Utat engedett könnyeinek. Sírt. Hangosan. Hisz ő akkor is férfi marad, ha felvállalja, hogy mer sírni. Sírt, de nem egyedül. Ott állt vele szemben egy tizenegy éves kisfiú, aki vele együtt sírt, aki sajnálta, hogy oly hamar felnőtté kellett válnia, akinek azonban a szeretet erőt adott élni. Mélyet sóhajtott.

     — Édesanyám, mondd meg édesapámnak, nagyon szerettem, hogy egész életemben hiányzott, de a tanításai mindig utat mutattak… tudom, fogunk még találkozni. Nyugodjatok békében. Szeretlek titeket.

 

 

 

Battonya, 2011. október 9.

Legutóbb szerkesztette - Lénárt Anna
Szerző Lénárt Anna 164 Írás
Három családos elvált nő vagyok. Gyermekeim kirepültek a fészekből, egyedül élek. Köztisztviselőként dolgozom, a feladataimat legjobb tudásom szerint látom el. Lelkiismeretes embernek tartom magam.Szeretem az embereket, átérzem gondjukat és ha tudok segítek. Megpróbálom a legrosszabb dolgokból is a legjobbat kihozni, mert azt tartom az élet túl rövid ahhoz, hogy megkeseredve éljünk. Sok mindenre megtanított az élet, elsősorban arra, hogy sosem adjam fel. Ha reggel borult az égbolt nem arra gondolok, hogy esni fog, inkább annak örülök, hogy még nem esik. Verseket gyermekkorom óta írok. Az általam írt versek "én vagyok", tükrözik a lelkem, a vágyaim, átölelik az életem. Romantikus embernek tartom magam, a halak csillagjegyre jellemző tulajdonságok szinte mind jelentkezik nálam. Alföldi lány lévén kívánkozom a hegyek közé. Ha tehetem a szabad időmet hegyes vidéken, sétával töltöm. Igaz kevés ilyen akad, de ha adódik akkor kihasználom a lehetőséget.