A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük meg január 22-én, annak emlékére, hogy – a kézirat tanúsága szerint – Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le Csekén a Himnusz kéziratát.
Az évfordulóval kapcsolatos megemlékezések alkalmat adnak arra, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk évezredes hagyományainknak, gyökereinknek, nemzeti tudatunk erősítésének, felmutassuk és továbbadjuk a múltunkat idéző tárgyi és szellemi értékeinket.
Az emléknapon országszerte számos kulturális és művészeti rendezvényt tartanak. E naphoz kapcsolódva adják át a magyar kultúrával, továbbá – 1993 óta – az oktatással, pedagógiai munkával kapcsolatos díjakat:
Bibliotéka Emlékérem díj
Brunszvik Teréz-díj
Csokonai Vitéz Mihály-díj
Csokonai Vitéz Mihály – közösségi díj
Éltes Mátyás-díj
Karácsony Sándor-díj
Kiss Árpád-díj
Márai Sándor-díj
Németh László-díj
Szent-Györgyi Albert-díj
A Kultúra Támogatásáért cím
A Kultúra Pártfogója cím
Kosztolányi Dezső:
Magyar vagyok, minthogy magyarul írok…
Magyar vagyok, minthogy magyarul írok,
magyarul mondom ámuldozva: tej,
s magyarul mondom a halálos Áment.
Ha ingadozva hátradől e fej,
s az elomló test végső reszketéssel
a levegőbe rázza vézna öklét,
s egy mozdulattal és egy bús igével
egy lesz vele a rejtélyes öröklét.
Országszerte érdekes és izgalmas programokkal várják a nagyközönséget január 22-én, a magyar kultúra napján a kulturális intézmények. A Műcsarnok kínálatában Kölcsey-est, filmvetítés és kiállítás szerepel, a belépés minden programra ingyenes.
Kölcsey Ferenc 1823-ban január 22-én fejezte be Szatmárcsekén a Himnuszt. A költemény olyan fontos részévé vált a magyar nemzeti identitásnak, hogy különösen nehézzé teszi szerzője életművének megismerhetőségét.
„Mihez kezdhetünk ma Kölcsey Ferenc örökségével? Kilátszik-e a Himnusz mögül Kölcsey többi nagy verse? Milyen kapcsolódási pontjai lehetnek a kortárs lírának Kölcsey költészetével és a szatmárcsekei magányban írt, súlyosan borúlátó vallás- és történetbölcseleti verssel?” – áll a Hárman Kölcseyről címmel megrendezett irodalmi beszélgetés ajánlójában.
Többek között ezekről a kérdésekről is beszélget a magyar kultúra napján 17 órától Kemény István költő és Nyáry Krisztián író, irodalomtörténész, az „Így szerettek ők” című könyvek szerzője Székhelyi József színművész közreműködésével a Műcsarnok kiállítóterében.
Az épület mélyföldszinti előadótermében 18 órától Michelangelo Antonioni Zabriskie Point című, 1970-ben készült klasszikus filmjét vetítik az Egy város entrópiája – Julia Stoschek Collection című kiállítás kísérőprogramjaként.
A magyar kultúra napja alkalmából a Műcsarnok kiállításaira és programjaira a belépés díjtalan.
Az Országos Széchényi Könyvtárban január 22–23-án tárlatok, könyvtári körséta és előadások is várják az érdeklődőket.
MTI
|
||||||||||
|
2014. január 22. (szerda)
|
||||||||||
|
||||||||||
|
2014. január 22. (szerda)
|
||||||||||
|
2014. január 22. (szerda)
|
||||||||||
Magyar Kultúra Napja 2014. – Budapesten
http://www.bmknet.hu/kozmuvelodesi-szakmai-rendezvenyek/5863-magyar-kultura-napja-2014
Szombathelyen az AGORA – Gyermekek Házában január 20. és 24. között kulturális hetet rendeznek, amelynek keretében a magyar nyelvvel és irodalommal játékos formában ismertetik meg a gyerekeket. Nyelvi torpedó, könyvnyomtatás, drámajáték, anyanyelvi vetélkedő is szerepel a kínálatban.
Debrecenben a Méliusz Juhász Péter Könyvtárban január 21-én Máthé András fotóművész A magyar kultúra arcai című kiállításával kezdődnek a programok. A Déri Múzeumban megnyílik a Megmentett örökség – Kincsek Európa szívéből című régészeti vándorkiállítás. Másnap, a magyar kultúra napján megkoszorúzzák Kölcsey Ferenc szobrát és mellszobrát, s több zenés és táncos ünnepi műsort, felolvasóprogramot is tartanak városszerte. A programsorozat este, a Csokonai Színházban ér véget Szabó Magda Régimódi történetének díszelőadásával.
Veszprémben Bor, zene, vers címmel Kéri Kitty színművész és Figula János ütőshangszeres zenész műsorát tekinthetik meg az érdeklődők január 22-én este , a Veszprémi Petőfi Színház Latinovits–Bujtor Játékszínben.
Szegeden a SZEGEDI KÖZÉLETI KÁVÉHÁZ szervezésében
2014. január 23. csütörtök 17 óra Art Hotel (Somogyi u. 16.)
KÖLTŐK NYOLCSZEMKÖZT – NAGYRA NYITJUK A KULCSLYUKAT
Három költő:
PAYER IMRE PhD, József Attila-díjas költő és kritikus,
BÁRDOS ATTILA világlátott költő és matematikus, informatikus,
RADNAI ISTVÁN költő, író, a Magyar Írószövetség tagja áll a szegedi közönség elé. Így nemcsak folyóiratokból, illetve köteteikből ismerheti meg őket a szegedi közönség.
Mindhármukat jellemzi a kritikus világlátás, az élet óvása és szeretete, a Józsefvárosi Irodalmi Körben s annak periodikájában találkozott munkásságuk.
A Szegedi Tudományegyetemen végzett Bárdos Attila harmadik kötetét rendezi sajtó alá, Payer Imre hat irodalmi díja mellett hét megjelent kötetet tudhat a magáénak, Radnai István négy kötetet jelentetett meg, sikerrel szerepelt pályázatokon, a Közéleti Kávéház rendezvényeinek rendszeres látogatója, esetenként szereplője.
Pódiumbeszélgetés keretében a három költőt DR. BOGOLY JÓZSEF ÁGOSTON irodalomtörténész mutatja be, aki maga is költő, az irodalom mélyrétegeinek, kordokumentumainak tudományos kutatója, irodalomtörténeti tanulmányok szerzője
Pécsen szerdán a Pécsi Nemzeti Színházban (PNSZ) Molnár Ferenc Doktor úr című klasszikus színművének előadását tartják, a Kodály Központban pedig ezen a napon magyar remekműveket, Kosztolányi Dezső, Radnóti Miklós, Weöres Sándor, Nagy László és mások mellett Buda Ferenc verseit hallhatja a közönség.
Az eseményen közreműködik Érdi Tamás zongoraművész, a Liszt Ferenc Kamarazenekar, a Mecsek Kórus, Gulyás Dénes operaénekes, Márta István zeneszerző, a PNSZ és a Pécsi Balett több művésze, Sólyom Katalin, Uhrik Dóra, Stenczer Béla és Mikola Gergő.
Szabó Lőrinc:
A sokféle hazáról
Barázdái úgy kanyarogtak
életem körül távoli
gyűrűkben, mint egy óriás agy
fekete tekervényei;
feketén dolgozott köröttem,
hogy legyen arany és gyümölcs:
egyik hazám fekete volt: a
föld volt ő, a fekete föld.
A másik előttem s mögöttem
eltorlaszolta a halált
és ellenséggel és baráttal
az éltető jelenbe zárt,
megfoghatatlan és fehér volt
és átlátszó, mint az üveg:
második hazám az idő volt
és amit adott, a szerep.
És hazám volt a szó, s hazám volt
a nép, mely magyarul beszél,
a nép, az óriási állat,
mely e fekete földön él;
amit mondtam, a nyelvén mondtam,
erőm az ő ereje lett,
sorsát magamba épitettem,
sorsa magába épitett.
S így, meghalva s újjászületve
gőgön és alázaton át
találtam meg végül az élő,
igazi, állati hazát:
a test az igazi közösség,
az idő piros földje ő,
piros húsunkban él az ország,
piros vérünkben a jövő.
Krúdy Gyula:
Felhő
Egy régi ellenség ment el kiskertünk alatt, és a sövény mellől reánk öltötte nyelvét. Csúfolódva, megvetéssel nézett végig bazsalikumvirágainkon, levenduláinkon, vadkörtefáinkon, kis, magyar kertünkön. A háztetőinken lakó gólyamadár, az ereszünk alatt csicsergő fecske, a vízmerítő lányok dalolása a folyóparton már századok óta nem tetszik régi ellenségünknek. Őt germanizálásnak hívják, és a héten a jelenlegi kultuszminiszter írásbeli dolgozatban, bécsi hírlapban szerelmet vallott a német nyelvnek. A cikkecskét némelyek fejcsóválva olvasták, mások kézlegyintéssel elintézték. Egyesek elgondolkoztak: miért tér vissza mindig ez idegen, e furcsa felhő napsugáros halmaink felé? Jön nyugatról, már századok óta ismeri az útját, garabonciás diák előzi meg jövetelét, és a garabonciás néha egy jóindulatú, nagy elméjű király kalapját, máskor egy professzorból lett miniszter szárnyas kabátját ölti fel.
*
Semmink sincs – csak múltunk van, és múltunkban gyönyörűen zengő nyelvünk. Bár nem beszélünk manapság az Árpádok nyelvén, de megértenénk, megéreznénk egymást, ha egy lovas vitéz életre ébredne a nyírségi homokbuckák alatt, régi sírjában. Tudnánk felelni Mátyás királynak, ha halottaiból felébredve az utat tudakolná Buda felé. A Rákóczi korabeli kurucokkal elmulatozhatnánk, ha egy hegyaljai pincében kilépnének a falból.
Kis forrásból eredő folyó a nyelvünk, táltosok és hittérítők, a Don mellől jött harcos keleti fejedelmek és furulyázó pásztornépek szavaiból keletkezett. Szerelmes költők és névtelen történetírók tollán és lantján át jöttek az új magyar szavak, mint korai ősszel elszállnak a virágok pelyhei a hegytetőkről, elgurul az őserdei makk, útra kél a pókháló. Az első költők leszedegették a süvegjük mellől a pókhálót, és szép magyar szavakat szőttek a puszták felett lebegő virágpelyhekből. A névtelen jegyzők a tölgyfák lehullott gyümölcsét szedegették össze.
Fegyverkovácsok munkája közben, harci mének legeltetése alatt, a holdfénynél éneklő pogány asszonyok dalolásából született a magyar nyelv. A csodaszarvas rázta le agancsával az erdő ékszereit, a piros bogyókat, hogy szép magyar szavak legyenek belőlük. A Tiszán, sötét éjjelen, egy andalgó halászlegény meglepett szívéből pattant fel egy új szerelmes szó, mint a hóvirág. És az Árpád-királyok sírboltjaira új magyar szavakat véstek. Az igricek nyelve sok viszontagságon ment keresztül, amíg mai ékességeihez jutott.
Horatius és Ovidius nemegyszer ott állottak a kádnál, amelyben a szőlőt és az új nótát taposta a fehér lábú menyecske; a papok, a mindenkori nevelőmesterek latinul gondolkoztak, és gondolkoztattak, amíg Pázmány Péter tollat vett kezébe, és a legtökéletesebb magyar mondatokat papirosra vetette.
Száguldó sztambuli lovashadak paripáiról lehullott egy boglár vagy egy ékítmény, amelyet magyar leány megtalált, és hivalkodva a keblére tűzött; a török hódoltság alatt nemcsak lapos fejű, kisázsiai gyerekek születtek a magyar síkságokon, de az Ezeregyéjszaka meséinek a nyelvéből is itt maradt egy csomó szó, mint az Alföld felett elvonuló vándormadarak lehullott, színes tolla.
Az aranyliliomos királyok alatt Toldi Miklós katonapajtásai Nápolyból új csókok és új szerelmek emlékein kívül bizonyosan olyan szavakat is hoztak magukkal, amelyeket a csábos nápolyi delnő gyümölcsnedves ajkáról tanultak; Lajos király szerette a kobzosokat udvarában, amely megbízhatatlan népségről tudnivaló, hogy sűrűn változtatja szívének királynőit, és új hódoltságában, friss tébolyában a legcsodálatosabb jelzőket és álmokat foglalja magában. (És a visegrádi és budai úrnők már akkor is azt pártfogolták, aki a legszebben hazudott nekik. Tudom, mert egy rokonom katona volt itt, és életét abból tengette, hogy a békében a nők ruháját dicsérte.)
A Jagellók jártak a krakkói harangtorony alá imádkozni vagy kockázni lengyel atyafiakhoz, és Zsigmond nem mindig játszott szerencsével, hisz elnyert aranyaiért annyira haragudott, hogy a francia herceg az aranyakat a cselédség közé szórta, de a lengyel nők mindig tanították valamire a budai leventéket; itt már nyugati pipere járta akkoriban is, léhűtő lovagok hoztak új szerelmet, új dalt, új világnézetet a lengyel várkastélyokba; egy sóhajtás vagy egy szó ott maradt a magyar vitéz szívében, mint a kendőt lengetik egy vár erkélyéről.
(Mindez Nagy-Magyarországra vonatkozik, Erdélyben, a hegyláncon túl, tisztult, finomodott ezalatt a magyar nyelv; kár, hogy a fejedelmek csak az ebédelésükkel törődtek, a nyelvújító fantáziák a szakácskodás és a konyha körül lebegtek, új ételfogásokat és új neveket találván fel. Míg lenn a székelység, mint egy kis elzárt mesebeli ország, féltő gonddal, rajongással őrködött ősi nyelvére, múltjára; ide nem jutottak el az új szavak.)
A magyar nyelv a Tiszához hasonló kanyarulatokkal vándorolt útján. Növekedett, szélesedett, gyarapodott. Kis mécsek égtek, amelyek világánál költők hajoltak a pergamen fölé, és ötvösök módjára csiszolták a nyelv ékköveit. Tudósok, írók támadtak, és a kolostor nyárfasorában hátrafont kézzel sétálgató tudós szerzetes már nem gondolkozik Tacitus nyelvén.
Még egy nagy megpróbáltatáson megy át a nemzeti nyelv. Egy ízletes és jószívű királynő, a felejthetetlen Mária Terézia jó asszonyos mosolygása csalogatja Bécs felé a magyar leventéket. És íme, váratlan csoda történik. A szerelmes testőrök, akik mind szívesen ontották volna életük vérét a fehér nyakú királynőért, nagyszerű, szárnyaló és rajongó magyar irodalmat kezdenek, ahelyett hogy elnémetesednének. A történelem legjobb gazdasszonya, Mária Terézia hiába gondoskodik személyesen hű testőrei kosztjáról, ellátásáról és orvosságáról, Bessenyei meg társai titkon magyar könyveket írnak, és éjszaka egymásnak olvassák fel a még tintás árkusokat. A „Farkas” fogadóban búsuló kurtanemest az elővárosból kegyesen színe elé bocsátja a királynő, de a szittya egyetlen új szót sem tanult meg Bécsben… Aztán József is csalódott. Messze, kelet felé, a nyírségi mocsarak közepéről már készülődik nagy útjára a peleskei jegyző. Kármán József már losonci kisdiák, és irodalmi terveken töri a fejét a régi temetőben – ahová később meghalni visszatér. Csokonait kicsapják a kollégiumból, és a verőfényes dunántúli dombok felé ballag vándorbotjával. Kölcsey és Kazinczy naphosszant írják leveleiket barátaikhoz…
Még egyet, még kettőt kellett csak aludni, hogy egy szalontai parasztfiú megtanulja a betűvetést. És a Kunságban egy éjszaka üstökös álljon meg a mészárosék háza felett, midőn Petrovicsné született Hruz Mária vajúdott a szalmafedél alatt.
*
A mesebeli árva gyermek a magyar nyelv. Még az ág is húzza.
Pedig gyönyörű tartományai vannak. A legszebb országon húzódnak folyamai. A vadmadarak, csillagos égboltozat alatt lakó pásztorok és rajongó költők vigyáztak ez árva gyermek lépéseire, amíg járni tanult. Néha eldugdosták, mint a bujdosó kurucot vagy honvédet. Szőlőhegyek borházaiban, kollégiumok üres padlásain, a bedőlt pusztai kutak felett szárnyaló szél zúgásában élt. Tompa Mihály hallgatja a folyón mosó menyecskék felgyűrt ruhája felől a nép dalait. A Vahotték kertjében az árvalányhaj alatt meghúzódik. De lakott a gályákon is, evezőpadhoz láncolt prédikátorok bús lelkében. Bujdosott Caraffa elől a bányavárosokban, a Bükk rengetegében, a kék szemű, álmodozó regényíró reménységében, az Újépület celláiban… Az árva gyermek felnövekedett, megerősödött, királyfi lett belőle, mint a mesében. A legszebb ruhája van, egy nagy tehetségű irodalom hordja a kincstárába a bányák és fantáziák mélyéről az ékköveket, az új magyar szavakat, fogalmakat. És most újra a gazdagodás útján van. A háborúnak temérdek új szót, érzést, gondolatot köszönhet majd az irodalom. Eddig csak a salak, a halpénz, a békalencse vetődött fel a folyam felszínére. (Itt-ott úszik egy különös virág, a messziségben növekedő új nagy fának tavaszi virága.) Nem kell bántani drága, árva gyermekből királyfivá növekedett magyar nyelvünket. Őt már senki se veheti el tőlünk. Amint a múltunk, a legsajátosabb nemzeti múltunk is a miénk marad, bármi történjék.
(1915)
Legutóbbi módosítás: 2019.11.19. @ 09:16 :: H.Pulai Éva
