H.Pulai Éva : Elhunyt Ungvári Tamás, Széchenyi-díjas és József Attila-díjas magyar író

Ungvári Tamás

Július 5-én, pénteken 11 órakor helyezték végső nyugalomra a Széchenyi- és József Attila díjas írót, műfordítót, kritikust, irodalomtörténészt, egyetemi tanárt.

 

Budapesten született, a Zsidó Gimnáziumban tett előrehozott érettségit. Elmondása szerint olyan tanárai voltak, hogy az érettségi felért egy diplomával. Sok nyelven beszél, a németet otthonról hozta, kisfiú korától tanult angolul, megtanult olaszul, spanyolul és franciául, az orosz és a finn nyelvet is elsajátította, de az utóbbi kettőt már elfelejtette. 1952-ben végzett az Eötvös Loránd Tudományegyetem magyar-angol szakán, ezután hívta Aczél Tamás főszerkesztő a Csillag című laphoz. Hamarosan rovatvezető lett, és kapcsolatba került a kor szellemi nagyságaival: Lukács Györggyel, akinek már az egyetemen hallgatója volt, Füst Milánnal, Déry Tiborral, Németh Lászlóval és Örkény Istvánnal.

1959-től a Magyar Nemzetnél dolgozott szerződéses munkatársként, 1960-tól fordító, dramaturg, a Budapester Rundschau szerkesztője, 1960-1961-ben a Petőfi Színház dramaturgja volt. 1970-től a Magyar Színházi Intézet tudományos főmunkatársa, 1975-től a Szépirodalmi Könyvkiadó szerkesztője, 1980-1981-ben a Színház- és Filmművészeti Főiskola docense, 1982-től egyetemi tanára volt. 1989-ig a Magyar Tudományos Akadémia Színháztudományi Bizottságának tagjaként dolgozott, és két cikluson át a nemzetközi P.E.N. Club magyar tagozatának főtitkára volt.

Karinthy Ferenc, Ungvári Tamás és Kéri László a magyar PEN Club közgyűlésén, 1962-ben (MTI Fotó: Keleti Éva)

A hatvanas évek végétől többször tanított külföldön. 1968-ban és 1972-ben a Cambridge-i Egyetem vendégkutatója, 1980-81-ben vendégprofesszora volt, angliai élményeit idézi a Szigetország utasa című könyve. Fulbright vendégprofesszorként négy esztendőt töltött a kaliforniai Claremontban, IREX csereprofesszorként a Columbia, a Yale és a Harvard egyetemeken tartott előadásokat, a Zsidó Egyetemen művelődéstörténetet tanított.

Fordítóként elsősorban angol és amerikai drámákat ültet át magyarra. Irodalomtudósként műfajelmélettel és -történettel, valamint a modernség megnyilvánulási formáival foglalkozik a 20. századi próza- és drámairodalomban. Érdeklődése rendkívül széles körű, szakmai munkái mellett megírta a Beatles Biblia és A rock mesterei című könyvet, Lezáratlan nyomozás címmel egy önéletrajzi ihletésű művet is publikált. 2010-ben jelent meg A „zsidókérdés” magyarországi története című könyve. A Nyomtalanul – A gyilkosok köztünk vannak című munkája unokatestvére, Elbert János irodalomtörténész felderítetlen halála után kutat. Jelentősebb műfordításai közé tartozik Arthur Miller: Az ügynök halála, valamint Bertolt Brecht: Galilei élete című könyvének adaptálása magyarra. Graham Greene-nek, akivel személyesen is találkozott, négy regényét ültette át magyarra.

1985-ben József Attila-díjat, 2007-ben Aranytollat kapott, 2010-ben Széchenyi-díjjal tüntették ki sokoldalú irodalmi munkássága, életműve elismeréseként. Abban az évben Budapest díszpolgára is lett, és megkapta a Magyarországi Zsidókért Díjat, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elismerését is. A rádióban, televízióban rendszeresen tart könyvismertetőket, szinte minden műfajban szívesen mutat be szerzőket és műveiket.

Forrás:
mandarchiv.hu
MTI

 

Lőkös Ildikó, dramaturg:

Tanárom volt. A színművészetin, dramaturg szakon. Meghalt. Három napja. Ungvári Tamás. Író, műfordító, kritikus, irodalomtörténész, akadémikus, József Attila- és Széchenyi-díjas. Ajándék az életemben.

Ott ült velünk szemben, az órán. Dramaturgia, drámatörténet. Ez volt az indexünkbe írva. Nyolcvanas évek. Marlborót szívott. Mi is az órán. Néha ő kínált meg, dohogva, hogy káros az egészségre. Érdekes föladatokat adott, irodalmi művek címeiből történetet írni, elkezdeni egy sztorit múlt időben, folytatni jelenben, befejezni jövő időben. Közben Plautus, görög mitológia, mi a dráma, hol menjen be egy dramaturg a színházban. Elöl, ahol a nézők. Valaki késett az órájáról, a kiszabott szankció Hegel Esztétikájának kijegyzetelése. De az is előfordult az óráján, hogy a viszkigyártás titkaira, a viszkik fajtáira terelődött a szó – sohasem lehet tudni, hogy milyen dramaturgiai munkánk kapcsán lesz szükségünk rá – mondta.

Úgy lehetett vele beszélgetni tudományos dolgokról, filozófiai kérdésekről, mintha csak a vasárnapi ebéd receptjeit cserélnénk. Miközben a vasárnapi ebéd receptjei is fontosak voltak. Úgy tudott beszélni a kultúra szélére sodródott jelenségekről, hogy rögtön elhelyezte a nagy egészben. Miközben lexikon-agya volt, az angolt, a németet anyanyelvként használta, nekünk azt mondta, nem kell mindent észben tartani, azt kell tudni, hol lehet utánanézni. A ’80-as években ő beszélt nekünk először a számítógépek csodájáról, hogy nemsokára otthon, fotelből lehet a világ bármely könyvtárának a katalógusát használni, állományát olvasgatni. Ezt nem hittem el. Illetve el sem tudtam képzelni.

 

Végtelen tudása volt és végtelenül gazdag életet élt. Mintha neki nem 24 órából állt volna egy nap. Írt könyvet angol klasszikus regényírókról és Brechtről, a regény műfajáról, művészetelméleti kérdésekről, az időről vagy a szépségről, a tragikumról, szerkesztett tanulmánykötetet a modern drámáról, a Beatles-ről mint kulturális jelenségről egyenesen bibliát írt, a saját életét is megírta, meg a tragikus sorsú unokatestvéréét, Elbert Jánosét is. Dürenmatt, Miller, Graham Greene értő fordítója, de Neil Simon vagy Bernard Slade is az ő színészekre formált párbeszédeiben lett ismert. Jó orra volt ahhoz, mit érdemes lefordítani, bemutatni a színházakban. Káprázatos előadó volt, ugyanolyan szenvedéllyel adott elő a hallgatóinak a világ nagy egyetemeinek katedráján és kis eldugott vidéki könyvtárak parányi előadótermében. Mindig tanított. Én az élete utolsó percéig tanultam tőle. A könyveiből és a beszélgetéseinkbőlJólesett, hogy amikor találkoztunk, képben volt, mit csinálok, hol tartok, a kudarcaimról is tudott, meg a sikereimről is. Mindig érdeklődött, s mindig partnernek tekintett. S nemcsak engem.

Ha fölidézem magamban, egy örökké rohanó, ezer dologra figyelő, vibráló, kíváncsi – mégis megállni is képes férfit látok. A személyével hirdette, hogy az élet milyen gazdag, milyen színes, mennyi mindent meríthetünk belőle.

Közben ott volt minden fontos közéleti, társadalmi, kulturális eseményen. Budapest díszpolgára volt, Radnóti Miklós antirasszista díjjal és Hazám-díjjal is kitüntették. Közismert alakja volt a budapesti művészvilágnak, sportolt, teniszezett és vitorlázott, volt színésznőnek is férje, és lett gondos családapa, több mint negyven éve, felnőtt fiúkkal, csodálatos feleséggel. Mérhetetlen szeretet és kíváncsiság áradt belőle.

Szerettem hallgatni a két férfi beszélgetését is péntekenként a rádióban, mikor Gálvölgyi és Ungvári egymásra licitálva beszélgettek a legfrissebben megjelent könyvekről – nem lehetett utána nem rohanni a könyvesboltba…

Néhány hete jelent meg a Löw Immánuel válogatott műveinek első kötete, melynek a szerkesztői egyike volt Hidvégi Máté biokémikus és Péter László irodalomtörténész mellett. Megható és fölemelő volt látni a könyvbemutatón azt az elhivatottságot, ahogy Tamás erről a nagy tudósról, Löw Immánuelről beszélt, látni, milyen fontos számára, hogy ez az életmű megismerhető, olvasható legyen. Tavaly alapítvány is alakult Ungvári elnökletével, melynek legfőbb célja, hogy gondozza a hagyatékot.

S még kézbevehette a könyvfesztiválra megjelent legújabb könyvét, A Gólem és a prágai rabbi-t, melynek főbb gondolatait már a nyolcvanas években is tanította nekünk. Akkor hallottam először ebben a megközelítésben, a zsidó-keresztény kulturális hagyományokba helyezve az okkultizmust, a hermetizmust, a kabbalát.

A zsidóságról úgy szólt, mint az európai kultúra kikerülhetetlen része. Néhány éve megkaptam tőle az azóta sem játszott legutolsó Miller-dráma, az Üvegcserepek friss fordítását, mely a megkerülhetetlen holokauszt élmény finom megfogalmazása.

Egy interjúban pedig ezt mondja: „Én, aki vidám, pozitív tanárember vagyok, mindenhol tehetséget látok feltűnni, at the end of the day, a nap végén azt szeretném még tudni, hol vannak ezek az emberek, hova csúsztak a múltak iszapján, ahogy a költő mondja. ’hol van az éj, amikor még vígan szürkebarátot / ittak a fürge barátok a szépszemű karcsú pohárból?’ Nem tudom, érthetetlen. Ezért írok.”

Nekünk is érthetetlen. Nehéz hónap ez a június.

Forrás:
Lőkös Ildikó, SZFE
szinhaz.org

 

Magáról így írt:

” Nem egészen értem, hogyan jutottam el az idős kor küszöbére, mégis hálás vagyok, hogy ezt a magasnak számító kort elérjem. Serdülőkoromat tönkretette a második világháború, ifjúkoromat egy másik diktatúra.

Ha egyetlen mondatban kellene megfogalmaznom, mi volt az életem, ennyit mondok: menekültem előre.

A pályaváltoztatás- és igazítás a világon mindenütt előny, nekem sokszor a szememre vetették. Holott én sokszor igazítottam. Voltam szerkesztő, dramaturg, műsorvezető a tévében, írtam tudományos könyveket, s egy Beatles-bibliát, fordítottam regényeket és színdarabokat, vezettem számítógépes céget.

Az egyéniségemet a változási képesség alakította.

A jégkorszakbeli pályákat nem azon kell mérni, milyen magasra húztak. Hanem azon, hogy sikerült-e a radar alatt kellő sebességgel repülni, hogy észre ne vegyenek földi ütegek.

Érdemnek tudom, hogy soha nem volt hatalmam senki felett. Abban a felsőoktatási intézményben, ahol tanítottam, szobám sohasem volt, vagy telefonom. Az irodámat az aktatáskámban hordtam.

A névjegyemről, ha nyomatnék, mégis lelógnának címeim s rangjaim.

Az életprogramomat beteljesítettem. Minden úgy volt jó, ahogyan volt… ”

 

 

 

Utolsó kötete, A Gólem és a prágai rabbi címmel a 2019-es könyvhétre jelent meg, de azon már betegsége miatt nem tudott részt venni.

 

Forrás:
tamasungvari.hu

Legutóbb szerkesztette - Adminguru
Szerző H.Pulai Éva 1132 Írás
A H. a nevem előtt, csak egy megkülönböztető jel, hogy ne keveredjenek össze a hírösszeállítások a firkáimmal. *Pulai Éva