(meghallgatom)
Idegösszeroppanás szélén állok,
magányomban sok a torz gondolat.
Torz képek és a száguldó semmi,
koldus kezéből kihulló falat.
Zavarodott elmém követni nehéz,
én üldözni kezdtem saját magam,
majd félrelöktem mindent az útból,
közelemben csak árnyékom maradt.
Így már csak ketten rohantunk,
mint háborgó folyó a vízesés felé,
a szivárvány kapuja csalóka játék,
hidat rajzolt a lábaim elé.
Csak egy lépés, utolsó mozdulat,
s egyik énem már a habok között,
a szivárvány is kacagva néz rá,
hisz ő ott van mindenek fölött.
Itt már csak én segíthetek,
de kárörvendve figyelem magam
s úgy vetem testem a habok közé,
a parton állva csak lelkem maradt,
Halk csobbanás, a dermesztő csend,
majd énemmel újra egyé olvadok,
a szivárvány sem kacag már rajtam,
s rohanok haza, mielőtt megfagyok.
Legutóbbi módosítás: 2019.10.30. @ 14:09 :: Adminguru
