kisslaki : A hivatásos szűz

Befejező rész

 

    Egy ideig még tanácstalanul ácsorogtak a ház előtt, de később lejött Silbersteinné, de még mindig könnyezve pénzt kotort elő a bugyellárisból és adott – akkor (még) Marinak – vonatra, mert sajnálatára, pillanatnyilag érthető okokból, nem tudja őket alkalmazni.

    – Ha mégis maradni akartok szerencsét próbálni, akkor lemehettek a Duna partra a Hídhoz. Ott a Boltívek alatt rengeteg kimérést láttok, és mindig találhattok érdeklődő gazdát, aki szívesen alkalmaz fiatal, tisztességes lányokat.

    Mikor idáig ért Lilla az emlékeiben, hálatelt szívvel nyomkodta a tanácsos úr talpát.

    Ő igazán áldott jó ember, a sors vezérelte, hogy éppen akkor üljön hozzájuk, mikor aggódva tanakodtak a jegelt cukros víz mellett, hogy mi is lesz velük itt a nagy idegenben.

 

– Baumgart úr – mert később illő módon bemutatkozott – rögtön elhatározta, hogy Lilla hóna alá nyúl. Atyailag felajánlotta a segítségét, mert könnyekig meghatotta a két lány szomorú története. Hogy Lillát megóvja a tapasztalatlan falusi szüzekre leselkedő veszélyektől, ezért jobb – mondta – ha magával viszi és beköltözteti az egyik lakásába, amiről még a felesége sem tud. Itt nincs kitéve mindenféle aszfaltbetyárok molesztálásának, mert manapság sajnos annyira megromlott a közerkölcs, hogy hovatovább egy úrinő egy lépést sem tehet kísérő nélkül. De még a promenádon sem. Csupáncsak azt kéri viszonzásul, hogy minden kedden egy órát vele tölthessen, persze csak szigorúan a tisztesség határain belül. És, hogy ne unatkozzon, küld neki időnként egy-két talpig úriembert időtöltésre, de legfőképpen hogy elsajátítsa tőlük a finom társalgási modort, és az illendő, művelt csevegést. Különben azt tehet, amit akar, de őrizze meg a becsületét, mert az csak egy van!

    *

    Karcos Rózsát viszont inkább a változatos, kalandos élet vonzotta, ezért Baumgart úr áthívta Gyarmatit, az egyik detektívjét, aki a szomszéd asztalnál mártogatta a főtt kolbászt a mustárba. A fiatalember megígérte a lánynak, hogy még ma este átviszi a „Kéthatos” intézménybe. Igaz ott már volt egy besúgója, de a hivatalnok odaremélte Rózsát is ügynökének. Így legalább mindkettőt tudja ellenőrizni.

    – Az már nem tartozik ide, hogy az ajánlatot a parasztlány később felháborodva utasította vissza, hogy ő tisztességes lány és ilyen undorító ocsmányságot nem tesz. Avval bízzon meg inkább finomabb hölgyeket.

    A garniszálló vidám, forgalmas élete izgatta Rózsát. Mondta is Gyarmati úrnak a második kupica likőr után, ő bizony inkább dolgozik többet kevés pénzért, mint ritkán, a bizonytalan sokért. Meg, hogy ő aztán bírja majd a strapát, ne féltsék. Így többet keres, s hamarabb tanul meg úgy viselkedni, mint egy igazi kisasszony.

    Az utóbbiról később kénytelen volt lemondania, mert hozzájuk általában csak bérkocsisok, szenesek, és a bulvárlapok szerkesztői jártak; na meg pár író is betévedt az életszagra, ha volt pár koronájuk. De kettő már bentlakással bírt.

    Művelődésre itt aztán nem volt módja a szorgos lánynak, hiszen munkája közben még a szobaajtaján a kilincsnek sem volt ideje kihűlni. A kolleganői közül meg csak Jenőke volt művelt. Írt is egy lányregényt. Igaz a könyvesboltban nem lehetett kapni, csak a vérbeli olvasók tudtak nagy nehezen hozzájutni. Sok pénzért, mert a terjesztésért börtön járt. Ez természetes, hisz a szépirodalomnak megvan az ára.

       Na, ez a Jenő kisasszony, fiúruhában járt, és az írói munka mellett, is sokat keresett, mert állandó ügyfelei voltak. Általában olyanok, akik még nem voltak benne biztosak, melyik nemhez is vonzódnak inkább.

    Rózsa egyébként egy halom pénzt hozott össze. De nem is költötte mindenfajta selyemlegényre, mint a legtöbbje.

    Lillának sem voltak nagyravágyó tervei. Ő csak Józsijával akart a szent házasságban, békeségben élni. Családot ellátni, gyereket szoptatni, gondozni és dolgozni Isten parancsolatja szerint.

    Amikor kitelt az esztendő, a tanácsos úr hálás szívvel búcsúzott védencétől, mert igazán sok pénzt hozott a hivatalnak fizetése mellé az a jutalék, amit a lány vendégeitől kapott. A nászajándékra pedig, hogy ne legyenek az ifjú párnak tétovák a kezdeti lépései a boldogság útján, egy köteg bankót adott.

    – Legyen paci a fogat elején, az istállóban tehenek is bőgjenek, s ne csak a ló dobogjon magányosan az almon. Végül ráadásnak a saját simléderes bőrsapkáját is elküldte Józsinak.

    *

    Már jó eltelt egy év, mióta Lilla – illetve már ismét Mari – hazajött a falujába.

    Józsi, aki Boszniában elszokott a dologtól, örült a rengeteg pénznek, amit kedvese hazahozott. Az első időben, még neheztelt is rá, még ha az igazat százszorosan szépítve is mesélte Mari a pesti munkájáról. Azért hamar eltűntek a kétkedő ráncok a homlokáról, mert kiszámolta, hogy ennyi pénzből nem kell neki látástól vakulásig a földet túrni, igásmarhák farát követni szántás közben, mint a többi parasztnak a faluban. Elég volt neki, ha kijár a szőlejébe, amit Mari vett neki a takaros présházzal.

     A szorgalmas Marit megbecsülték a faluban, mert világot látott, tehetős asszony lett a pesti grófnő mellett. Azt beszélik, hogy az előkelő nemes hölgy, akinél szolgált, egy láda pénzt hagyott rá örökül.

    Az ifiasszony boldog volt, mert egy kisfiúval is megáldotta az Úr, hogy csak úgy ámult a falu, hogy koraszülött létére, milyen kis hurkás vasgyúró lett az apróság. Éppolyan izmos legényke, mint az a pufók, szárnyas angyalgyerek a templomban. Anyja sokszor elnézte az oltárképen, ahogy a pocakos kis puttó olyan lelkesen fújja az arany harsonáját, hogy szinte hallani vélte még a vízhangot is a máriaüvegről.

    Ilyenkor, szívébe markolt a rettegő fájdalom.

 

Karcos Rózsa, később jött haza. Míg odajárt, igazi, finom dáma lett belőle. Tudták róla, hogy az utóbbi időben, már a Szalay családnál volt alkalmazásban, mint kitanult nevelőnő. Rózsa, réghalt anyjától örökölt házába ragyogó, új bútorokat vásárolt. Később valaki által elterjedt, hogy Rózsa nem nevelő volt, hanem egy éjszakai mulatóban kaszírnő. Ezért a megbecsülés rögtön megvetésre fordult iránta. Ráadásul a falu gyanúja csak megerősödött, mert sokan látták, hogy mikor templomba menet először találkozott a két barátnő az utcán, Mari nem fogadta Rózsa mosolygós köszönését.

    Sőt, tüntetőleg elfordította a fejét, mintha sose látta volna. Akkor már biztosra vették, hogy Mari többet tudna volna mondani a volt barátnője városban viselt dolgairól, ha nem lett volna neki olyan galambszíve, hogy inkább nem árult el semmit.

    Az igazság kedvéért azért meg kell említeni, hogy Rózsa sokat segített a rászorulókon, akiket a zsugori falu csak ködnek nézett. A templom építésére is három kalap ezüstpengőt adományozott. Ezért, a rákövetkező vasárnapi szentmisén, a plébános úr megható prédikációt tartott Bűnbánó Magdolna megtisztulásáról, amivel igenis, szép példát mutatott a falusi lányoknak, hogy meg kell fogni a dolog mindkét végét. Mint munkában, úgymint adakozásban. Ezért bátran emelt fővel végigjárhatják az erkölcstelen élet, fertővel, bűnnel kikövezett tövises útját, mert annál tisztább, boldogabb érzés lesz az áhítattal telt lelki újjászületés. Mint ahogyan azt az igazszívű Karcos Rózsa tette.

    Utóbbi időben Mari sokat szenvedett. Férje egyre később járt haza. Volt, hogy az udvaron talált rá reggel, úgy, ahogy még az éjjel részegen, szükség közben odaájult az orgonabokor alá. Már rég nincs kedve Jóskája kezét keresni a hitvesi ágyban, mert úgyis csak a hideg semmit találná a takaró alatt.

    Úgy érezte, levegővé vált az ura számára. Józsi már rá se nézett a gyerekre, nem nyargalja vele nyerítve körbe a szobát, mint ahogy az első időben. S ami még nemrég mindennapos volt, most férjének havonta tán, ha egyszer jut eszébe, hogy felesége is van; – persze, csak ha nagyon berúgott – akkor rögtön ölelni van kedve. – Biztos összetéveszt valakivel – gondolja olyankor Mari, s a kezdődő örömét elfagyassza a közömbös tűrés. Aztán ha végzett az embere, rögtön hortyog, vagy egyenesen a pajtába megy aludni, s reggel onnan tűnik el a szőlőhegy irányába.

    Az utóbbi időben azt rebesgetik a faluban, hogy gyakrabban látják Jóskát Rózsa háza körül, mint ahogy az egy nősemberhez illenék.

    Ez volt az igazi tőrszúrás Marinak. Még ha más asszony után koslatna az embere, azt még könnyebben elviselné, mert hát a férfiakat már csak ilyennek teremtette az Úristen. De hogy éppen ez a legutolsó, két hatosért megkapható, mindenki szalmazsákja szemet vetett az ő urára, az már maga a fertelem, a paráznaság netovábbja.

    Éppen rosszkor találta kérdezni a hazatérő részegen vigyorgó férjét, – hogy miért hagyja, hogy az a mocsok szajha, elcsábítsa?

    Józsi éppen a vizesvödörből húzta ki a csöpögő fejét, ahonnan ló módra ivott, először letette a zománcozott edényt – mert az drága -, majd hirtelen szájon vágta Marit.

    – Először is, nem ő akar engem elcsábítani! Én kívánom.     Tehelyetted, meg, ha rám jönne a kívánás, inkább hágnék meg egy fejőstehenet.

    Jóval később, mikor már lehiggadt Józsi, átölelte az asszonyt, szomorúan megsimogatta a haját, majd keserű lélekkel kiballagott a szőlőbe.

    Mari bement a tisztaszobába, hogy rosszrongyot keressen, amivel a kiserkent vért letörli a felrepedt ajkáról, mikor az asztalon egy szétnyitott levelet látott. Biztos ura tette oda, mert ő szokta a postát elhozni.

    A levelet Lenz úr, a Dob utcai kóser mészáros írta Pestről, hogy már rég kerestette, de csak most értesült a kisfia születéséről. Azért csak írjon bátran, ha kell pénz, azonnal küld, csak ne szenvedjen a gyerek semmibe sem hiányt.

    Mari felett lezuhant az ég és összeesett. Később, mikor magához tért, szinte újra érezte szájában az ánizslikőr ízét, amit még búcsúzáskor ivott Lenz úr egészségére. Sajnálta, mikor később sírva könyörgött, hogy legyen az egyszer igazán övé, hogy emléke és vigasza lehessen haláláig. Ő persze tétovázott, de mikor a szerelmes, kóser mészáros még egy köteg bankót tett az asztalra, a rengeteg pénz láttán megszédült. Na meg a megvadult férfi megesküdött rá, hogy majd nagyon vigyáz, hogy ne legyen baj belőle. – Aztán mégis megtörtént.

    Később mikor hazajött a falujába, nem sok időre rá, megvolt az esküvő. A nászéjszakán Józsi nem vett észre semmit. Azért, mert már a lagzi előtt koraestétől annyira töltögette ifjúura poharát, hogy a férfi arra sem emlékezett, hogy később mi is történt a menyegzői ágyban.

    Lassan Mari magához tért a dermedt kábulatából. Szinte öntudatlanul kivitte a főtt krumplit, hogy a vályúba öntse a disznónak, de hirtelen azt hitte, hogy istennyila érte az égből, vagy agya bomlott meg éppen. A koca a két mellső lábával az ól palánkjára kapaszkodva ordított a moslékért. Ez ugyan nem meglepő, hiszen ez minden reggel így volt.

    De ma Baumgart úr simléderes bőrsapkája volt a fejére szíjazva.

 

 

Legutóbb szerkesztette - kisslaki
Szerző kisslaki 249 Írás
Majd ötven éve élek Németországban. Véletlenül. Alapítástól itt vagyok. Jó, hogy jó társaságba kerültem.Tisztelettel, Kiss lászló kisslaci@t-online.de