saját fotó
Zárt ajtók és rideg falak,
csend honol, és kétes magány,
néhol hullik már a vakolat,
de kint áll néhány utcalány.
Az urakra várnak késő estig,
és van, hogy egész éjszaka,
nem számit, hogy milyen idő,
nagy úr lett a pénz szava.
Esőben és hóban, szélben,
egy titkos álmot kergetve
királyfiról álmodoznak,
s válogatnak kedvükre:
Kövér, ez meg túl fiatal,
a pénztárca túl sovány —
így lesz a sok szép leányból
elhagyatott öreglány.
Szendék, szüzek, szendeszüzek,
mindig a férfi a hibás,
drága játék udvarolni,
megváltozott a világ.
Poligráf – Líra
Sokáig ültem és néztem az ajtót,
Apró rezdülés, halk léptek zaja.
Vártam, nyílik-e, belépsz-e rajta,
Néz-e még rám Gioconda mosolya?
Az asztalon virág s mellette pohár,
Csendes kortyolás, az idő szalad.
A gyertya leégett, árnyékod eltűnt,
Magával víve meztelen válladat.
Egy apró mosoly, értettem mindent.
Búcsúzni nehéz, ezt már tudom,
A Nap és a Hold megteszi gyakran.
Isten kísérjen göröngyös utadon.
Vettem a sapkám, sétálni mentem,
Nem messze láttalak ott a padon.
Feküdtél csendben, pillád se rezzent,
Egy utolsó köszönés az ajkamon.
Hol volt, hol nem volt. Legalábbis azt hiszem. Álommanó jött és szorgalmasan hintette az álomport, jutott belőle a szembe is.
Történt egyszer — mert remélem, hogy csak egyszer —, egy mesebeli jávorszarvas csorda elárasztotta a várost. Nagyváros, nagy csorda, nagy szarvas: legalább másfél lónyi darabonként. Mint a mesében.
Kiálltak a nagyobb kereszteződésekbe, és figyelték az autósok és gyalogosok hadát, akik figyelték a jávorszarvasok hadát. Ez ment egy darabig. Még jó, hogy ezek a szarvasok műanyagból készültek, és állítólag a turisták csalogatása volt a cél. Hogy barátságosabbá tegyék őket, egyik-másikat rendőr-jávorszavasnak öltöztették, volt, aki tűzoltó, vagy vőlegény lett, szóval jól néztek ki, illetve jól kinéztek.
A gyerek dekorálni kezdték a hatalmas figurákat, megjelentek az első obszcén feliratok, „Az anyád egy kurva” — bájos hízelgésnek számított.
A mesebeli városatyák összeültek, tanácskoztak, majd jött a parancs.
Tilos firkálni!
Ez olaj volt a tűzre, mert hajléktalanok kedvenc szórakozását próbálta gátolni.
Ez a Jávorszarvas a turistáké! — harsogták a hírek — és majd az egész világ itt fog sorba állni, pénzt költeni.
Nem így történt.
A több száz jávorszarvast leszerelték és száműzték egy mesebeli műanyag erdőbe, ahol vidáman ácsorognak, és várják a mesebeli hatemeletes bérkacsát.
Ez a tervek szerint majd a tóban fog úszkálni… és majd jönnek a turisták, költenek, esznek-isznak, és az nagyon jó a városnak. A Kiskacsa fürdik című pajkos gyermekdal felváltja a nemzeti himnuszt, és a kiváló ötlet megünneplésére Juharfaszörppel koccintunk.
*
A templom egere
Szegény volt a kicsi egér,
nem minden nap jutott kenyér.
Öreg templom mélyén lakott,
alamizsnát ritkán kapott.
Estefelé lefekvésnél,
anyukája sajtról mesél.
Korgott az ő gyomrocskája,
cirmos kandúr figyel rája.
– Csöndbe legyél kicsi egér –
szólt a mama estefelé,
– ha a cirmos aludni megy,
én majd hozok sajtot neked.
Csönd is lett ott a templomban,
álomsajtot eszik nyomban.
Éhes gyomor, édes álom,
cirmos cica nem barátom.
Egérmama sajtot lopott,
egérlyukba lopakodott.
Kicsi egér nagyon várta,
meg is ette vacsorára.
Tele most az egér bendő
kicsi egér hamar megnő.
Álommanó a vendége,
felébred majd holnap délbe’.
Gyermekversek tőlem – nektek *
Maci vacsorája
Maci ült az erdőszélen,
testvérével játszott.
Málnabokor volt előtte,
csak a füle látszott.
Barna volt az ő bundája,
tisztán tartja anyukája.
Reggel-este tisztogatja,
a mancsait nyalogatja
Málna után epret evett,
kisöccsével veszekedett.
Mérges is lett a mamája:
– Nem kapsz epret vacsorára!
Szomorú a kicsi medve,
nagyon el van keseredve.
Megsajnálta a mamája,
kapott epret vacsorára.
Róka koma
Róka koma hosszú farka
vörös szőrrel van takarva,
fehér bojt is van a végén,
ott lakik az erdő szélén.
Kicsi róka tyúkot lopott,
a tyúkólba lopakodott,
lett is ott nagy riadalom,
mérges kutya ugat nagyon.
Szaladt biz’a kicsi róka,
szedte lábát a nagy hóba’.
Hócipője nem volt rajta,
nem volt ő egy fázós fajta.
Kutya ugat, gazda morog:
– Róka koma tyúkot lopott!
Ő a dolgát jól végezte,
ha nem tenné, most éhezne.
Efi emlékére – saját fotóval
Te a párbajok bolondos lovagja,
ki túlvilágon szedsz most ibolyát,
meséld el nekem – ha esek utadba –
mit csinál egy lovag, egyedül odaát.
Van-e ott sör, és szépek-e a lányok?
Bontanak-e pezsgőt, ha én is érkezem?
Egy utolsó párbaj hiú reményében
kulcsolom össze mind a két kezem.
Nyugodj békében, fáradt a tested,
de szellemed itt van, s emléked él.
Csendes búcsúzás, viszlát barátom!
Igyekszem utánad, csak nyugodt legyél.
Gyermeki sírás, mindig kihívás.
Könnyeket törölni nagyon nehéz.
Apró kis lélek — csak attól félek,
késő a bánat, a szándék kevés.
Állj meg egy percre, lássuk, hogy mersz-e.
Csak hajolj le hozzá, nézd a szemét —
nem kell mást tenni, észre kell venni,
ha el akar menni, hát fogd a kezét.
saját fotó
Önző lettem és csak magamnak írok,
lehet, hogy nevetek vagy éppen sírok.
Elrejtem arcomat, ne lássa senki
— csend és a magány —, itt rendnek kell lenni.
A belső béke mindennél többet ér,
feledni a rutint, hogy szemet szemért.
Csendesen nézni az őrültek táncát,
velük örülni, ha letépte láncát.
Mosoly az élet — rövidebb, mint hinnéd,
mire feleszmélsz, már vesztettél ismét.
Egy kézért könyörögsz, a kar is kevés…
Lassan belátod, az élet tévedés.
