Mindig volt egy…
Mindig volt egy,
kivel kacérkodtam,
kinek néha haját húztam.
És volt egy, kiért
szívem először fogott lángot,
kinek a szomszéd kertjéből,
loptam gyönyörű virágot.
Mindig volt egy,
kiért órákig álltam,
az ablaka alatt esőben, sárban,
kiért sírtam fogcsikorgatva,
átkokat mormoltam szerelméért,
felmásztam volna a Himalájára
egyetlen őszinte csókjáért.
Mindig volt egy,
ki nevetve kikosarazott,
s volt ki sírva búcsúzott.
Mindig volt ki szeretett egem,
s olyan is, akit csak én szerettem.
Küzd’tünk egymásért külön világban,
vágyunk magányt szült a valóságban.
Mindig volt egy,
kiért érdemes volt élni,
a soros keserűségét elviselni.
És volt egy kinek megfogadtam,
vele maradok holtomiglan,
de mégis szépen búcsúzott,
a hibás nem csak én vagyok.
Mindig volt egy,
kiért imádkoztam,
s volt kiért a pokolra szálltam.
Volt ki színes álmokat adott.
Láttam a kék madár szárnyalását.
S volt ki annyi fájdalmat hozott,
hogy vágytam létem elmúlását.
Most van egy,
Ki hajdan elvarázsolt,
Ki mindig megbocsátott.
De tudom, hogy jön majd
egyszer egy éjszínű angyal,
ki átöleli elárvult lelkemet,
S a végtelen létbe átvezet.
S ha majd a hangom elakad,
És tollam is árván pihen
Mindig lesz, ki olvassa majd
A neten szétszórt álmaimat.
Charles Aznavour emlékére hoztuk újra –
Ismét egy francia sanzon. Aznavour az egyik legkiválóbb alakja a francia sanzonnak.
(meghallgatom)
(YouTube video)
Piaf tanítványa. Egyik legszebb dalát igyekeztem magyarul megalkotni, nem volt könny?, hiszen egy egész élet történet mesélődik el ebben a dalban. Remélem sikerült elég hüségesen visszaadni az eredeti hangulatot és történetet.
Charles Aznavour Nyersforditás Kováts Péter
La bohème Bohém élet
je vous parle d’un temps Egy olyan időről beszélek nektek Amiről mesélek
que les moins de vingt ans Melyet a 20 évesnél fiatalabbak Azt nem ért heti meg
ne peuvent pas connaître Nem ismerhetnek Az ifjú s a kis gyermek
montmartre en ce temps-là Akkoriban Montmartban Milyen volt akkor még
accrochait ses lilas Az orgonák A Monmartr csodaszép
jusque sous nos fenêtres Egészen az ablakikg futottak fel s egy tündérszép lány
et si l’humble garni S szerényen árnyékot nyujtottak A lila orgonák
qui nous servait de nid Menedéket Lombjain át
ne payait pas de mine Semmit sem kérve érte. Énrám kacagva nézett
c’est là qu’on s’est connu Ott ismertük meg egymást Gyönyörű volt a kép
moi qui criait famine Én kiéhezve Amit a vászonra
et toi qui posais nue Te mezítelenül Álmodtam én
la bohème, la bohème A bohém, a bohém Bohém évek, ifjú élet
ça voulait dire on est heureux Ugy is mondhatnám boldogok voltunk A szerelem nyíló virág
la bohème, la bohème A bohém, a bohém ifjú évek, bohém élet
nous ne mangions qu’un jour sur deux Csak egyszer ettünk naponként Előttünk állt egy szép világ
dans les cafés voisins A szomszédos kávézóban Hittem híres leszel
nous étions quelques-uns Olyanok voltunk mint aki Nagy színésznő leszel
qui attendions la gloire Dics?séget várnak S te hittél énbennem
et bien que miséreux S mégis nyomorultak voltunk Álmodtunk jövőről
avec le ventre creux Éhes gyomorral bár Sikerről, sok pénzről
nous ne cessions d’y croire De mégis reménykedtünk S a kis toronyszobát
et quand quelque bistro S ha néhány bistró néhány kép llatod járta át
contre un bon repas chaud fejében meleg étel és italt Bódító szép varázs
nous prenait une toile Fed?t adott nekünk Ahogy álltál a fényben
nous récitions des vers Verseket mondtunk Fáztunk és éheztünk
groupés autour du poêle A kályha körül ülve De mégis boldog volt
en oubliant l’hiver A telet elfelejtve Az életünk
la bohème, la bohème A bohém, a bohém Ifjú élet, bohém évek
ça voulait dire tu es jolie Úgy is mondhatnám, hogy szép vagy A kék madár vállunkra szállt
la bohème, la bohème A bohém, a bohém Bohém élet, ifjú évek
et nous avions tous du génie S mindketten okosak voltunk Minden perc hord egy új csodát
souvent il m’arrivait Gyakran megtörténik velem Egy-két ecsetvonás
devant mon chevalet Ahogy Csípő lágy vonalán
de passer des nuits blanches Fefér éjszakékon virrasztottam S a mell merész ívén
retouchant le dessin Hogy ujrafessem a képet A festmény máris kész
de la ligne d’un sein Egy mell vonalait Cserébe lesz ebéd
du galbe d’une hanche Vagy a csíp? domborulatait Puha meleg kenyér.
et ce n’est qu’au matin S csak reggelre mikor már S az egész éjszakát
qu’on s’assayait enfin az ember végre megpróbál Együtt mulattuk át
devant un café-crème Egy habos kávé elött Vágyak tüzében égve
epuisés mais ravis Kimerülve de mégis bízva Várt ránk a nagyvilág
fallait-il que l’on s’aime Elmondani, hogy szeretjük egymást S csak nekünk nyíltak ki
et qu’on aime la vie S hogy jó élni Az orgonák
la bohème, la bohème A bohém, a bohém, Ifjú élet, bohém évek
ça voulait dire on a vingt ans Ugy is mondhatnám, hogy húsz évesen Egy egész élet várt még ránk
la bohème, la bohème A bohém, a bohém Bohém élet, ifjú évek
et nous vivions de l’air du temps Élvezzük az életet. Miénk volt az egész világ
quand au hasard des jours Ha véletlenül néha Elmúlt sok hosszú év
je m’en vais faire un tour Körbejárom Ide eljövök még
a mon ancienne adresse A régi címeket Hol szép volt az élet
je ne reconnais plus Nem ismerem már Idegen ez a kép
ni les murs, ni les rues Sem a falakat, sem az utcákat Csillogó neonfény
qui ont vu ma jeunesse Melyek látták ifjúságomat Megtört a szép varázs
en haut d’un escalier Egy létra tetejér?l A kis toronyszobát
je cherche l’atelier Keresem a m?helyt Keresem én
dont plus rien ne subsiste Melyb?l már semmi sem maradt Hol álltál a fényben
dans son nouveau décor Uj dekorációjával Nyoma sincs mára már
montmartre semble triste Montmarte szomorúnak t?nik És meghaltak
et les lilas sont morts És az orgonák meghaltak A lila orgonák.
la bohème, la bohème A bohám, a bohém Ifjú élet, bohém évek
on était jeunes, on était fous Fiatalok voltunk és bolondok Az ifjúság a múlté már
la bohème, la bohème A bohém, a bohém Bohém élet, ifjú évek
ça ne veut plus rien dire du tout S ez nem jelent semmit És mindez csak emlék csupán
Szűz Mária – aki megszülte a Fiút (öröm).
A hit gyönyörű lángja nyújt reményt.
A szeretet meleg fénye átölel,
Várjuk az Úr ősi ígéretét.
Megváltásunkat a fia hozta el.
Az öröm lángja, üstökös fénye,
Lelkünk betlehemébe elvezet.
Ámuló szemmel nézünk az égre,
Örömmel gyújtunk adventi fényeket.
Álmodunk egy jobb, egy szebb világról,
Mit tanításával Jézus hirdetett,
De sokak álma csak álom marad.
Mint gyermek álma az angyalkákról,
Mit az ünnepet várva dédelgetett.
Nekik csak isten szeretete marad.
Keresztelő Szent János – aki hirdette Jézus eljövetelét,
és készítette az utat az emberek szívéhez (szeretet)
A harmadik gyertya, éledő lángja
Üzenetet küld, az egész világra.
A lélek legszebb tulajdonsága
A szeretet, mindenütt jelen van.
Megbújik, a simogató kézben.
Megcsillan, a gyermekek szemében.
Egy kedves szóban, lágy mozdulatban.
Ott van, a koldusnak nyújtott garasban.
Szeresd hát felebarátodat, mint
Tenmagad. A tanítás erre int.
Tanít arra, hogy minél többet adsz,
Az megsokszorozva úgy árad feléd,
Mint mikor a forrás tiszta vizét,
Életet tápláló eső áraszt.
(zsidó nép – akinek megígérte,
hogy közülük származik a Messiás (remény))
A második gyertya
Aranylón lobban a reménység lángja.
Angyalok rebbennek, lelkeket mentenek.
Üstökös száguld, íme, az üzenet,
Valóra válik az emberek vágya.
Őrizd ezt a lángot, melege lelked
Járja át. Fénye mutassa az utat,
Ha vágyad bizonytalanságba dermed,
Mert ezernyi akadály fojtogat.
Sorsodnak kovácsa csak magad vagy.
Csoda az élet, ha hited el nem hagy.
Találd meg örömét saját létednek.
Minden fájdalom elmúlik egyszer,
Az öröm percére lelkedet készítsd fel.
Eljön a megváltás, higgy az újszülöttnek.
Az első gyertya
Ádám és Éva – mint akiknek elsőként
ígérte meg Isten a megváltást (hit).
Bátortalanul lobban most fel,
Az első gyertya kicsiny lángja.
Fénye lassan telik meg erővel,
Mintha még egy kicsit fázna.
Hinni kell egy szebb világban,
Ám kevés a hit, tégy is érte.
Hinni a Megváltó igazában,
És élni úgy, ahogy Ő kérte.
A gyermek csillogó szemében látok,
Egy megszülető szebb és jobb világot,
Ahogy csodálattal néz a lángba.
Benne tiszta még a hit, a szellem,
Hogy győzhet a jó a gonosz ellen,
Nem riasztja, az élet valósága.
Miért búcsúzol úgy, ahogy
a Véresujjú hajnal búcsúzik,
a haldokló éjszakától, kibe
napvillám tőrét mártotta bele,
s döbbenten nézi, amint a reggel,
őt mossa el fényes tekintettel.
Pedig, hogy őriztem lángját
a szép alkotta vágynak, mely
pupillámon tükrözve lobbant
agyam rejtelmes zugában.
Üzent is szívnek, tüdőnek,
kéznek és a lábnak, millió sejtnek.
Az ocsmány anyag már dacol,
(Lelkem jobbik felével,)
némely sejtjeim mámor receptorai
szétpattantak, s nem újulnak megint,
feladták a létért folyó szüntelen akarást,
s elhullanak az idő megszabott,
szigorú törvénye szerint.
Itt jajong, búsong belül a lélek:
Ne hagyd elmenni,
ne hagyd elmenni, kérlek!
Szerelem nélkül üres kőszikla leszel!
Rideg kő semmi több! Félek,
ha csak a múltba temetkezel.
Pusztuló sejtek! Anyag csak semmi más.
Keresd tovább az álmot, a lelkeddel láss.
A párbeszéd a bennünk él? Kedvessel, a távollév?vel érdekes gondolatokat hoz el?.
Ez a versem már szerepelt itt csak akkor a vége hiányzott, amit most évek multán hozzá sikerült tennem.
Én itt – te nem tudom,
tán alszol, vagy gondolkozol.
S most szólok, szólok neked,
és tisztán hallom a feleletet.
Szeretsz-e mondd,
– Igen szerelmes vagyok.
Kit szeretsz – ha nem titok
– Téged ! Hát nem érzed ?!
De igen, – és mégis,
mégis kérdezem,
miért mondd ! Miért ?
– Nem tudom, csak úgy.
De mégis miért?
Hiszen a leveg?t
én is úgy veszem,
és én is úgy beszélek,
alszom, és eszem,
sírok, és nevetek mint más!
Te szólsz :
– Nem! Másért szeretlek.
S én kérdezem – Mégis miért ?
Ismersz?
– Eléggé nem! Nem tudom.
– Csak látlak, érezlek.
De hátha ?rült vagyok,
s a gondolataim kegyetlenek.
– Most már nem számít,
– ilyennek szeretlek.
Nem számit?! Nem?
?t is szeretted, s a múlté már.
Azt hiszem te nem tudod,
nem érted, mi is a szerelem.
De te, nyugodtan szólsz.
– Az más. Az volt,
– Téged szeretlek most.
S most fordítasz, és visszakérdezel,
– És te kedvesem, szeretsz-e engem ?
Igen. Azt hiszem.
– Azt hiszed ? És mégis miért?
Mert szeretsz szerelmesen.
– Ezért? Csak ezért?
– S ha nem szeretnélek?
Elfelejtenélek ,- azt hiszem.
– Elfelejtenéd ? Csak úgy egyszer?en ?
– Akkor ez nem igaz szerelem.
De igen!
Ma, holnap és holnapután,
mert, ha összegy?rt álmaim,
s a kétségbeesett vágy
téged sehol sem talál,
az enyészetté leszek már.
És nem tudhatod te sem,
hogy az amit érzel,
valóban szerelem.
– De igen, én biztosan tudom,
hogy nem felednélek,
csak úgy egyszer?en.
Nem! Kérlek, várj!
Most szép, most új, most érdekes,
mert más, mert ….
Most hiszed ez örök,
még nem volt baj semmi,
nem akartad próbára tenni.
És esküszöl, ez a szerelem?
– Igen! Én ezt így hiszem.
vagy gondolod csak úgy,
neked adtam volna a testem?
Ó hát ezért?
De hisz én is adtam,
a testem – ahogy mondod,
vagy csak n? adhat ilyet?
Vagy csak áldozat volt
a szerelem oltárán, igen?
S te azt, amit én, nem érezted?
Nem együtt voltunk?
Nem együtt akartuk?
Csak te adtál nekem?
És erre már nincs válasz,
csak mély csend, ami körülvesz.
Én itt, – te valahol,
tán alszol, vagy gondolkozol.
Beszéltem hozzád,
s te bennem válaszoltál.
Amikor felsír egy új élet,…..
Amikor felsír egy új élet, s élni tanul,
ki figyeli ilyenkor a Halált,
ki csontos kezével az órához nyúl,
s elindít egy új visszaszámolást.
Mert minden születés, halál is egyben.
Csak kérdés, hol, mikor s hogyan,
de hogy megtörténik, tudható biztosan.
Elmúlt egy szerelem, hidd el, csak ennyi!
Ha harmat üli meg a szempilláidat,
ne szégyenkezz miatta, az egy vádirat.
Ha döbbent fájdalom némítja ajkad,
a szemed mondja el majd a vádakat.
Nem rajtad múlt, te mindent adtál.
Nem rajta múlt, hogy semmit se kaptál.
Oly álmokat sz?ttél könnyelm? lényébe,
mely ott nem volt, kipergett bel?le.
? csak játszott egy színes játékot,
percnyi varázslat, neki csak ennyi volt.
S szaladt is tovább, s kacagva nézte,
hogy lázasan vágytál az ölelésre.
Nem szól a harsona, nincs világ vége,
háborgó lelkedet nyugtasd meg végre.
Tanulj hát bel?le, nincs már mit tenni,
elmúlt egy szerelem, hidd el, csak ennyi.
