Kováts Péter : Párbeszéd –

Nyomtatás

Én itt – te nem tudom,

tán alszol, vagy gondolkozol.

S most szólok, szólok neked,

és tisztán hallom a feleletet.

Szeretsz-e mondd,        

– Igen szerelmes vagyok.        

Kit szeretsz – ha nem titok               

– Téged ! Hát nem érzed ?!

De igen, – és mégis,

mégis kérdezem,

miért mondd ! Miért ?

– Nem tudom, csak úgy.

De mégis miért?

Hiszen a leveg?t

én is úgy veszem,

és én is úgy beszélek,

alszom, és eszem,

sírok, és nevetek mint más!

Te szólsz :

          – Nem! Másért szeretlek.

S én kérdezem – Mégis miért ?

Ismersz?

– Eléggé nem! Nem tudom.

– Csak látlak, érezlek.

De hátha ?rült vagyok,

s a gondolataim kegyetlenek.

– Most már nem számít,

– ilyennek szeretlek.

Nem számit?! Nem?

?t is szeretted, s a múlté már.

Azt hiszem te nem tudod,

nem érted, mi is a szerelem.

De te, nyugodtan szólsz.

– Az más. Az volt,

– Téged szeretlek most.

S most fordítasz, és visszakérdezel,

– És te kedvesem,  szeretsz-e engem ?

Igen. Azt hiszem.

– Azt hiszed ? És mégis miért?

Mert szeretsz szerelmesen.

– Ezért? Csak ezért?

– S ha nem szeretnélek?

Elfelejtenélek ,- azt hiszem.

– Elfelejtenéd ? Csak úgy egyszer?en ?

– Akkor ez nem igaz szerelem.

De igen!

Ma, holnap és holnapután,

mert, ha összegy?rt álmaim,

s a kétségbeesett vágy

téged sehol sem talál,

az enyészetté leszek már.

És nem tudhatod te sem,

hogy az amit érzel,

valóban szerelem.

       – De igen, én biztosan tudom,

          hogy nem felednélek,

          csak úgy egyszer?en.

 Nem! Kérlek, várj!

Most szép, most új, most érdekes,

mert más, mert ….

Most hiszed ez örök,

még nem volt baj semmi,

nem akartad próbára tenni.

És esküszöl, ez a szerelem?

        – Igen! Én ezt így hiszem.

         vagy gondolod csak úgy,

         neked adtam volna a testem?

Ó hát ezért?

De hisz én is adtam,

a testem – ahogy mondod,

vagy csak n? adhat ilyet?

Vagy csak áldozat volt

a szerelem oltárán, igen?

S te azt, amit én, nem érezted?

Nem együtt voltunk?

Nem együtt akartuk?

Csak te adtál nekem?

És erre már nincs válasz,

csak mély csend, ami körülvesz.

Én itt, – te valahol,

tán alszol, vagy gondolkozol.

Beszéltem hozzád,

s te bennem válaszoltál.