Nap: 2011.01.17.

Radnóti Miklós emlékére (ő nyolc eclogát írt)     Pásztor   Nyájamat áldozom. Üszköket, kínokat él ma meg értem. Vétketek ellenem életek ezrein ért fel az égig. Álima bűnöket, áldozat átkokat oldani mégsem képes. A népemet elveri. Sárga a csillaga [… Tovább]

    Gondosan ápolt sírhant alattélnek, kik eddig nem éltek.Nem félnek, nem remélnek.A lelkek temet?je egyforma.Nincs gazdag se szegény.Az Úr el?tt mindenki egyforma!      Csengettek. Egy újabb vetélt kér örök menedéket. A kripta fölött holló köröz.  A faluban harangoznak.     [… Tovább]

Szobád homályos sarkábanülsz teljes magányban.A gyertya pislákoló fénye alatt száraz kezed  tördeled, ráncaival szoknyádról ?sz hajszálaidat szeded. Múlik az id? feletted.

Az utolsó gyermek, ki bajnak jött a világra, most meghalt. Anyján kívül senki nem  sírt utána. Elszálló lelke útjából, a hangya sem tért ki. A holt, sápadt feje felett glóriaként gyertya világított.  

    laminált Nap alatt a m?füvön törökülésben szinesztéziára hajlamos, szintetikus meg- testesülések, a holdkór udvarába pörgetett méz  a libidó, mint kifejtett bels? szervek, hüvely a borda s a szív a máj is csak borsó,   gurulnak szerteszét ezen gejl [… Tovább]

  Meztelen suhogással emelkedsz ki az éjszaka tengeréb?l, és hagyod, hogy a pislákoló fény különös ábrákat rajzoljon a testedre.   Kibomló hajad illetlen árnyékot vet a válladra, amikor magadhoz húzol – Nyárillatú vagy.   (…)   Szomorú ez a meztelen [… Tovább]

(Borotválkozás közben)     Már megint követsz. Arcomra formál tükrömön a fény és az árnyék. összetörtebb vagy a megszokottnál, mintha csak a jövőmbe látnék.   S beléd. Jobban, mint magamba, hisz a múltban hányszor szemrevettelek. Ma már inkább te nézel [… Tovább]

*       Nem is tudom, felkel-e a Nap, hisz’ hozzám olyan ritkán látogat. Nem is tudom, mikor van az éj, szememre nem jön álom rég, nem is tudom, élek vagy csak holt lelkem barangolja a nyárfasort. Hogy látok [… Tovább]

Ködös lábnyomokkal ragyog ma a nap, kitárt ablakaim háromfelé néznek, zsúfolódnak, nőnek, rejőznek a képek, érzem mi tegnap volt, holnappá szalad,   de én nem távozom, adok rád reményt, értetlen lélekkel táncolok a léken, s az emlék ovális ezüstkeretében égetem [… Tovább]

  Köd apának fagy anyának szikár lánya, itt vagyok. Dús illatát illó nyárnak mind elveszem, nem hagyok.   Ha rám nézel, könnyed hullik, fosztott világ nem virul. Igazat szólj, álmod múlik, hazugságod elpirul.   Jöv?det megolvashatod fagyott fák csont-vázain Mit [… Tovább]

  Sötéten d?ltek rád a falak, amikor megengedted, hogy a gyengeség luxusa obszcén sorokat firkáljon papírvékonnyá használódott lelkeden.   Múltnélküli ember vagy. Csak a hegek rovásírása sejtet valamit, de kihaltak már a lélek-archeológusok, úgyhogy-biztonságban vagy.        

… lehet sok ésszel is bután gondolkodni…*   Nem tudjuk, hogy mikor kell feladni, megállni, vagy tovább haladni, földbe bújt gyökerek szárát keresve hulló lombokban múlt időt lesve, elhinni, amit megidéz a tegnap, elfáradt szirmot, amit a szél felkap, csillagfény [… Tovább]

    Mozdulatlan   Míg tart az út, Lépteim egyedül tapossák. Kérdeném Ki vagy nagy magány? Harsány nevetést érzek, Elhaló sápadtságban, Zord vicsorgás közepette. Ha térde kopik az útnak, Por-fújta órán, pillanatban, Felüvölt vad arcjáték, Pattan ér, vér, szét, Halk, [… Tovább]

                                                               vendégem voltál ülve a lét peremén talpig reményben    

Lelked fehér volt, mint a hó,    így születtél.  Gyermekkorodban   lélek szárnyain repültél,  ifjú éveidben fellegek  között sokszor eltévedtél.   Kés?bb egy napon,     azt vetted észre,   nincsenek szárnyaid,           megöregedtél.

(E. Nolde – akvarell)   Végül is   Ha ki megnyílik, ne kérdd, mér’ teszi, fordulj felé, simítsd meg fejét, szóljon, meghallgatod – jól teszi. Most anyja vagy annyi bántalomnak, legyél bár férfi, n?, aki mindezt hallja; mert ahogy hullnak [… Tovább]

    most itt állok ingben s a nyakkend? szorít nem én kötöttem b?rcip?mben egykedv?en izzadok lélekfarkasom vonyít hagyom már nem firtatom miért felállok a tömeg néz (két ember s egy üveg az asztalon) szemeikben könny dereng ezen a füstködös [… Tovább]

    Gondolj a fűre, fákra, nem egyre, tízre, százra, gondolj a végtelenben megbúvó milliárdra.   Gondolj bokrok tövére, gondold, hogy zöld a vére, vagy gondolj egy kökényszem dércsípett jó ízére.   Ne életre, halálra, gondolj akármi másra, gondold, hogy [… Tovább]

Csíp?s hajnalok és korán süpped? estékkint rekednek s lassan odafagynakajtód elé, s mi szomorkásan már vissza-számolunk… az együttlét percei rohannak.Nézz rám, kedves, hagyd a mulandót,itt a mában jöjj közelebb felém,hagyd, hogy ujjaimmal érintsem mosolyod,míg arcodon felragyog a holdfény.   — [… Tovább]