Jószay Magdolna Szerző
Vezetéknév
Jószay
Keresztnév
Magdolna
9 év Nincs Komment

Szent Anna, könyörögj Máriáért!
Te, mint az ? anyja, tudod,
mint szenvedhet egy anya
az utolsó úton fia haláláért,
kinek vállán a kereszt, de az anyáén
is ott van sokszorosan,
legyen az bármily láthatatlan.
Fiát szülte szepl?telen,
s most roskadozva, tehetetlen
kíséri annak predesztinált sorsát,
ég? szemekkel, összetört lélekkel
magában víva a csatát.
Könyörgi istenét, és egyben –
nem tehet róla,
? is csak egy anya,
Isten akarata ide vagy oda,
ha nem is tud róla,
de mélyen, magában –
üvöltve jajgatja Golgotát.

——————————————-

Szóismétl?s, ragrímes, gyenge. Legyen bár Húsvét, ez az írás nem érett meg a f?oldalra.

9 év 1 Komment

Istenem…
Bénult bánattal borzongva
barangolt tekintetem – h?, ez az alliteráció… de meger?szakolt, de nem passzol ide… 
az árva cip?k során
a Duna-parton,
s egy id?re a Nap is
felh? mögé riadt.
Némelyiknek párja sincs…
Istenem…
sokukban orgona vagy
mezei virág hervadt.
S az a kicsiny gyermekcip?pár
jeges marokkal
fojtogatta torkomat.
Istenem…
A mécses lángja
küzdött a szélben,
s én karodba takartam
néma zokogásomat.

9 év 6 komment

Jelentős a teher, mit magában rejt,
de kitart a hajó, biztonságos, megbízható.
Egyensúlyban tartja terhe,
mint oly embert pőre lelke,
mely sokat látott-tapasztalt,
olykor szinte meghalt, majd feltámadt,
csapásoktól lett kőkemény.
Nem marad túl sok, csak a remény,
az ily lelket hordozó test is kitart,
s mint a hajó: biztonságos, megbízható.

9 év 9 komment

Szemkápráztató
tavaszígéret, fénylő
aranysugarak

ernyesztik lággyá,
majd folyékony múlttá a
bágyatag havat,

megfoghatatlan
tünékeny varázs – a tél
múló pillanat.

9 év 4 komment

Ahogy röppen virágról virágra
a tarka nyári réten,
cikkanása vidámságot sejtet,
ahogy szépségesen,
mint álom, oly tökéletesen
simul egy sziromra, majd
hussan föl magasra…
S valahogy
úgy hisszük, boldog és gondtalan,
pedig a pilleszárny is elfáradhat…
– érheti baleset, számtalan -.
Miért gondoljuk, hogy a
pillangó, mert meseszép,
sosem lehet boldogtalan.

 

 

9 év 10 komment

“Az igazság odaát van”,
de mi ideát vagyunk
a magunk igazságával.
Le kell élni az életet,
hogy ki-ki megtudja – vagy sem -,
mitől áthatolhatatlan a fal?

9 év Nincs Komment

Csíp?s hajnalok és korán süpped? esték
kint rekednek s lassan odafagynak
ajtód elé, s mi szomorkásan már vissza-
számolunk… az együttlét percei rohannak.
Nézz rám, kedves, hagyd a mulandót,
itt a mában jöjj közelebb felém,
hagyd, hogy ujjaimmal érintsem mosolyod,
míg arcodon felragyog a holdfény.

 

Magdolna, túl sok a „volt”, az a volt, amit már nem egyszer, nem kétszer írtak meg el?ttünk a nagyok, a kicsik. Talán ez még nem is lenne baj, ha tudnál valami mást, valami újat hozni, valami új formát, ritmust, hangulatot, képeket.

Mert most így, egyel?re marad egy sejtelmes vallomás, gondolat, ami még nem kerekedett verssé.

A te verseddé.

Persze a lehet?ség még el?tted áll ( hisz az érzés megvan ).

 

9 év 4 komment

Kékesszürke égbolt őrzi a sötétet,
a lámpák sem égnek már,
e hajnali homályban vakon-
botorkálva nézem hova lépek.
Csoszogás a jégen, levegő bent reked,
küzdve, dermedve feszülök
a télnek, s kieresztem a levegőt,
mikor a megállóba érek.
Keleten mintha angyalkéz
simította volna végig az égalját
rózsaszín selyemmel – csak ámulok –
s a szépség egyre csak terjed.
Buszból nézem végig a nap diadalát –
először hajszálvékony narancsos ív,
majd egyre szélesebb a sáv, a világosság;
a sötétség szégyenlősen megadja magát,
háttérbe szorul, s egyre dicsőbb a fény, uralmát
a téli nap fenségesen veszi át,
s hirdeti homály feletti örök diadalát.

10 év Nincs Komment

 

Kékesszürke égbolt ?rzi a sötétet,
a lámpák sem égnek már,
                                                          e hajnali sötétben vakon—nem szép, hogy egymás után jön a sötét. Az egyik sötét helyett esetleg valami más?
botorkálva nézem, hova lépek.
Csoszogás a jégen, leveg? bent reked,
küzdve, dermedve feszülök
                                                    neki a télnek, s kieresztem a leveg?t,–-nem kell a neki, hisz az irány ott van a télben
mikor a megállóba érek.
                                         Keleten már mintha angyalkéz— a “már” felesleg a mondatban
simította volna végig az égalját
                                                   rózsaszín selyemmel, csak ámulok… gondolatjel közé tenném a – csak ámulok – köztes gondolatot.
                                                s a szépség egyre, egyre csak terjed.—nem kell kétszer az egyre. Az “egyre terjed” az már önmagában is hatásos
Buszból nézem végig a Nap diadalát –
el?ször hajszálvékony narancsos ív,
                        majd egyre szélesebb a sáv s a világosság;— nem kell az „s”
a sötétség szégyenl?sen megadja magát,
háttérbe szorul, s egyre dics?bb a fény, uralmát
a téli Nap fenségesen veszi át,
s hirdeti homály feletti örök diadalát.

 

—-

 Magdolna, versednek van egy íve, szín, hangulat nagyon szépen találkozik, de a felesleges – töltelék szavaktól – megtörik az ív.
Javaslom, hogy fenti jelöléseket nézd át.

 

10 év 8 komment

 

Kilincsre zárjuk a múlt ajtaját,
ám sokáig por mégsem lepheti,
él bennünk valami, mely letörli időnként,
s nem enged, nem hagy felejteni.
Se jót, se rosszat, nincs kivétel,
múltunk immár életünkre ható,
jelenünkben többnyire nem számít már,
de e kilincs kétfelől nyitható.
Utat végleg zárni kevés a kilincs,
oda kulcs kell és zár – s az ember szelektál -,
tudatunk mélyén kulccsal nem zárunk,
s az emlékek jó része néha visszajár.

Amíg csak kilincs van, esély is van,
hogy út lehessen – ha nagyon kell – a múltból,
oldás, kérés, magyarázat, áldás,
kiáltás serkenjen feneketlen kútból.
De ha lakat zár – meddő kopogtatás -,
az ember hallhatja, ám könyörtelen,
nem hagyja feloldani a homályt, a múltat,
s minden kegyelem esélytelen.

Jószay Magdolna Szerző még nincsenek barátai.
Minden szerző, lektor, adminisztrátor csoportja.