Jószay Magdolna : Decemberi hajnal

Nyomtatás

Kékesszürke égbolt ?rzi a sötétet,
a lámpák sem égnek már,
                                                          e hajnali sötétben vakon—nem szép, hogy egymás után jön a sötét. Az egyik sötét helyett esetleg valami más?
botorkálva nézem, hova lépek.
Csoszogás a jégen, leveg? bent reked,
küzdve, dermedve feszülök
                                                    neki a télnek, s kieresztem a leveg?t,–-nem kell a neki, hisz az irány ott van a télben
mikor a megállóba érek.
                                         Keleten már mintha angyalkéz— a „már” felesleg a mondatban
simította volna végig az égalját
                                                   rózsaszín selyemmel, csak ámulok… gondolatjel közé tenném a – csak ámulok – köztes gondolatot.
                                                s a szépség egyre, egyre csak terjed.—nem kell kétszer az egyre. Az „egyre terjed” az már önmagában is hatásos
Buszból nézem végig a Nap diadalát –
el?ször hajszálvékony narancsos ív,
                        majd egyre szélesebb a sáv s a világosság;— nem kell az „s”
a sötétség szégyenl?sen megadja magát,
háttérbe szorul, s egyre dics?bb a fény, uralmát
a téli Nap fenségesen veszi át,
s hirdeti homály feletti örök diadalát.

—-

 Magdolna, versednek van egy íve, szín, hangulat nagyon szépen találkozik, de a felesleges – töltelék szavaktól – megtörik az ív.
Javaslom, hogy fenti jelöléseket nézd át.