Nap: 2011.01.02.

fotó: saját 😉      Csapdába zuhan a tarka látszat, fáradt kényszer vesz körül, drapériának hitt porfogó mögött a szüntelen csend tolmácsa örül. A vágy,  mint kiürült mondanivaló, hallgat… földszagú lelkemre telepszik a hűséges harmat, egy-egy szín magánya. Az idő [… Tovább]

bár szerveim majdnem épek saját rácsaim közül nézem a világot mint kiságyból gyermekként                                         a tér törpe házakból állott amelyek óriások míg fiatal voltam tudtam hogy mit ér   kilátni          most saját külön börtönömben egy új rendszer foglya vagyok [… Tovább]

-saját fotó- * Feléd int a fehérre teremtett téli világ, – visszaintesz -, fázósan ölelkeznek a fák.   Esténként meglátogat egy rég elrejtett dallam, topog álom-ablakodban, – időzik -,  félve bekopog, hívatlan vendéged füled mögé kucorog.   Már szívedben lüktet, [… Tovább]

Amikor felsír egy új élet,…..   Amikor felsír egy új élet, s élni tanul, ki figyeli ilyenkor a Halált, ki csontos kezével az órához nyúl, s elindít egy új visszaszámolást. Mert minden születés, halál is egyben. Csak kérdés, hol, mikor s [… Tovább]

  Létem a tűz, a csend – gyertya éghet így – . Kanóc, ha sercen jelzi, hogy vagyok, szobád sötétjében, sarokban felejtve, üres asztallapok alatt, porosan, de égve fényezem utadat…   Néha padláson tűrök sarokban állást, ott felejtesz… Pókoknak fénylek, [… Tovább]

Kegyetlen b?völt, taszít z?rzavarba, s a férfiasság jelét nem alkuvó becstelenség erején zavarba ejti.   Lemeztelenít az alaposság. A gy?ztes elhull veled a veszedelem nászágyán. Nincs, kit magadhoz emelj, a hadviselés szomját oltani nem tudod.   S ha több áldozat [… Tovább]

akarom fogni két kezed végre szívemből ölelhesselek     akarom  fogni két kezed végre szívemből ölelhesselek érezzem a babaillatod lássam rajtad nőttél egy nagyot hallani a kacagást mi a kicsi szádból dalolás szeretlek egyre jobban téged apát holtomiglan