kezem a vastól nehezebb nem írtam kolduló levelet tollamból éppen elfojt a tinta hegyében rekedt életem titka köd szakadt rám reménytelen ellene nem keménykedem szavak ízében: terelés dús takaró a feledés meghalt a jövő ígéret nem [… Tovább]
Az éjszakák súlyos, ködös őszi lázban topognak fáradtan ágyam elé, végtelen űrből húzom fel lábam, remeg a csend, mint kihűlt zselé. Görbe vállfád lóg szekrényed ajtaján, rajta egy törékeny molylepkeszárny, szíveden szúrt a féltés szenvtelen, szent [… Tovább]
Köszöntő az olvasónak. Neked írok, ki megnyitod lelkem, nem vagy rest mellém letörpülve összefonni a karod velem, és itt maradsz mélyen elmerülve. Neked írok, ki olyan, mint én, egy, de a tömegből messzire látszik, Rád is süt [… Tovább]
Elindítva a világ peremének, ha puha szó érint, túlcsordulok és lefolyok oldalán e cserépedénynek. Lent eltaposnak vagy szétáradok. Bús kalapácsok kopognak bennem, itt voltam köztük és szolgáltam telemig, egynek sem kellettem magam verg?döm a k?fallal körbezárt hangtalan veremig. Félszárnyú madarim [… Tovább]
Így jó, igen, hirtelen, elt?nni végleg hangtalan, átalakulni jeltelen, mint pohárban úszó jégdarab olvad el csenddé zajtalan. Nem szólni, nem kérdezni, a szavakból repülnek gyilkos t?rök, egyedül a magánynak t?röm, hogy eljöjjön hozzám néhanap. S mire az élet harangja kondul [… Tovább]
A tavasz nadrágját szoknyára váltja,fehér abrosz csak asztalon,egy tányért naponta teszek rája,poharam mellett üveg borom. Üveg borom véremb?l vetteszínét, a levéb?l áldozom,kacsint az élet csalóka éle, álmodni hív, hát álmodom. Álmodok magamnak újat a télre,szép napot, leng? friss szelet,lepelbe csavarnám [… Tovább]
„Szegény, muszáj Herkules állom, Gy?zöm a harcot bús haraggal. S késik az álmom s a halálom.” (Ady Endre: Muszáj Herkules) Látom, hogy ül korommal festett sors-felh?k alatt.Látom, hogy szenved, ma megint más miatt bukdácsolt a nap.Hallom a gnómok [… Tovább]
Szavaid áldom bet?kre bontomnyitott tenyérrel elébed ontomsimítnám arcod semmi ne fájjonsegít?m vagy ezen a világon Hajnalban ha megn?nek az árnyakálmaim mindig hozzád találnakriasztják bennem életünk végétemberi lényünk halandó képét Ledöntött falra magam terítemsimításodtól testem feszítemmarkollak minden szenvedélyemmelne múljon el ez [… Tovább]
Id?! Id?! Istent?l rendelt kocsisom!Nyújtózz el döcög? kocsimon,szólítlak, én a jámbor szolga,jó lenne olykor eléd borulva, sürget? perceid el?l kitérnem, vagy mozdulatlanságod kérnem.Ne siess, ne lázadj, ne rohanj.Magadból adj még b?ven. Taposni engedj nedves tavaszban,sétáljak musttól izzadó hegyen,s ha gyengül [… Tovább]
Létem a tűz, a csend – gyertya éghet így – . Kanóc, ha sercen jelzi, hogy vagyok, szobád sötétjében, sarokban felejtve, üres asztallapok alatt, porosan, de égve fényezem utadat… Néha padláson tűrök sarokban állást, ott felejtesz… Pókoknak fénylek, [… Tovább]
