Egyedül…Egyedül

Nehéz kikerülni ezt az érzést.

(meghallgatom)

 

Eretnek gyilkos démon legyőz hamar.
Gyűlölt ábránd ver kemény kaput!
Ezerszer taposott kígyó emel fejet,
dühödten sziszegve újra, s újra mar.

 

Ülök csak némán, s nézem harapását,
ím pár óra s menthetetlen vagyok,
Nem komoly ez! Legyintek rá már,
s nem faragom bicskával húsom.
Nem szívom sebem kétségbeesetten,
mérgezett vérem nem csorgatom!
S bár tudom e méreg, elpusztít végleg,
orvosért, segítségért már nem rohanok.

Mikor először harapott még indultam
pár métert hatalmas erővel léptem
teli torokból még ordítottam
minden fűszáltól segítséget kértem
Az idő fogy, közel az óra
a „méreg” érzem, bennem szétterül
a kábulat már az agyam szorítja
s a világ köröttem áll, – tehetetlenül.

 

A f?szálak sajnálnak, s magukból nekem
illatos, puha ágyat készítenek
a szél simogat, s csiklandoz lágyan,
hogy ajkamon a mosoly azért ott legyen.

Szeretnék lépni, de béna már a lábam,
a torkomból a hang már kiszakadt,
rázós hideg telepszik rám végül,
– a MÉREG!-
egyedül – egyedül – egyedül!

 

 

 

Szerző Kováts Péter 69 írás
Kedves Barátaim.Soha nem vallottam magam költőnek, nem is volt rá kéztetésem, hogy "megtanuljam" a versirást. Nem is irok verset úgy, hogy " most én verset írok" erről vagy arról.A vers megszületik bennem s én csak lejegyzem ami kibukik a tollam alól. Nem nekem kell eldönteni, hogy ez irodalom-e vagy csak firkálmány eldönteni Nektek olvasóknak kell, meg az időnek ami vagy feledésbe taszítja vagy életben tartja öket.

3 Komment

Hagyj üzenetet